Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-02-12 / 7. szám

Lelki kérdésekről beszélgetünk

Böjti preludium

1 János 3, 5—8

BÖJTI PRELŰDllSM. Mint aranykapocs fogja össze igénket annak első és utolsó mondata. Mindkettő ugyanazt mondja, nemcsak más szavakkal, de más szempontból is. S mindkettőben az alany, aki cselekszik, hatalmasan, győzelmesen: Jézus, az Isten Fia. Az egész böjtben erről lesz szó: miért jött ö, s mit cselekedett mindannyiunk javára, üdvösségére. S valójában az egész Bibliában, mindig és mindenütt erről van szó: mit cselekedett Jézus?

S ezt nekünk tudni kellene! Keresztyénségünk első vizsgakérdése: tudod-e miért jött Jézus? Nem kisebbért, nem kevesebbért, hanem ezért. „Hogy elvegye a bűnöket.” Vagyis, hogy eltávolítsa, elhárítsa mindazt, ami közöttünk és Isten között mint akadály, mint áthághatatlan fal tornyosul. Magára vegye és elvigye (János 1, 29) ezt a roppant adósságterhet, ami lenyom és megbénít, ami miatt nem emelhetjük fel arcunkat szabadon Teremtő Urunkhoz (l Mózes 4, 5—7). Jézusban nincsen bűn; vagyis az ö közösségét az Atyával nem zavarta meg soha semmi. Ezért léphetett oda, közénk s az Atya közé. Kezét megfogva helyreáll az áramkör: nekünk is közösségünk van az Atyával.

MI A BŰN? A modern ember általában nem szívesen hall a bűnről. Az ember téved, hibázik, megbotlik, de a „tisztességes ember” nem bűnözik. Valóban nem? A bűn a Szentíras szerint mindenekelőtt állapot, magatartás: az Istennel ellenkezés, ellentmondás, engedetlenség állapota. Ez azonban cselekedetekben is azonnal megnyilvánul: életvitel, életstílus, az önzés, a magunk szeretetének életmódja. Cselekedjük a bűnt, tesszük a rosszat és elmulasztjuk megtenni a jót.

Csak fel kell lapoznunk az újságokat, ki kell nyitnunk a rádiót s minduntalan bűncselekményekről értesülünk. Nemcsak rablásokról és gyikosságokról, nemcsak repülögép-eltéritésekröl, de arról is, hogy Chilében — és még hányféléi — embereket kínoznak; szabadságuktól, becsületüktől fosztanak meg, s hogy hányfelé dúl a földön a legszörnyűbb tömeggyilkosság, a háború. Ördögi — mondjuk gyakran —, s pontosan ezt mondja igénk is. Rámutat arra a sötét és titokzatos hatalomra, ami végső fokon ott rejtőzik az emberi bűn mögött. El akar szakítani Istentől és az emberektől is. Mai evangéliumi igénk, Jézus megkísértésének története is világosan mutatja ezt.

KI VÉTKEZIK? Mi vétkezünk — s nem az ördög. Nem háríthatjuk el a felelősséget magunkról arra hivatkozva, hogy sötét hatalmak kényeszere alatt cselekszünk. Mi nem tudunk kijönni a házastársunkkal, a gyermekeinkkel, a munkatársainkkal, a szomszédunkkal, környezetünkkel — s gyakran még önmagunkkal sem. És azt sem mondhatjuk: én — ilyen vagy olyan — bűnre, szörnyű tettre, gonoszságra nem lennék képes. Hiszen hányszor kellett már mondanunk — utólag — „Hogy lehettem ilyen vak, konok, hogyan tehettem ilyet?!” Az ember titok önmaga számára is, nem tudhatjuk mi lakozik benne, bennünk is. Csak egyvalaki tudta: Jézus (János 2, 24

—25).

Ezért nem az a dolgunk, hogy a mások bűnein szörnyülködjünk, vagy az ördög hatalmáról spekuláljunk, hanem hogy bűnbánatot tartsunk. Ez a böjti feladat. S a bűnbánat nem tétlen kesergés, so- pánkodás, hanem szorgos tevékenység: a rossznak elhagyása és a jónak cselekvése. Jézus azért jött, hogy erre felszabadítson. Mint akinek kezéről, lábáról levették a béklyót, kölöncöt: futhatunk szabadon, Urunk követésében. Mikor Jézus elveszi a bűnt s felold az ördög hatalmából, akkor nem a körülményeinket változtatja m,eg, nem nehéz helyzetekből és kellemetlen emberektől ment ki, hanem bennünk teremt változást. Feloldja a félelmet, haragot, keserűséget, csüggedést — mindazt, amivel mi magunk nem bírtunk, mert olyan mélyek a gyökerek. S helyette munkálja bennünk az igazság cselekedeteit: vagyis azt, amiben Istennek kedve telik, s az embereknek hasznos.

BENNE MARADNI. Ez a másik böjti lecke: adjam Jézus kezébe magamat. Nemcsak vasárnap, a templomban, ünnepi ruhában, hanem mindig és mindenütt, s úgy ahogy vagyok, sok bűn alatt... S mivel Jézus és a bűn össze nem férhetnek: aki vele van, az tényleg nem vétkezik. Ez azt jelenti: olykor elvétheti a lépést, de nem téveszthet utat! Az irány biztos: Isten megtalált szivétől, Jézus nyomában, az emberek közé. Aki viszont vétkezik, az elengedte Jézus kezét s ezzel megszakadt a'z áramkör.

Hogyan lehet „benne maradni?” Ha az ő beszéde megmarad bennünk (János 14, 5—7), ha az ő szeretetében maradunk — vagyis hallgatunk szavára. Ha az ő testét és vérét esszük — vagyis asztalának vendégei vagyunk. Luther így tanított: Mindennap újra meg kell térnünk, vagyis vissza kell térnünk Jézushoz (a 95 tétel 1. tétele, Kis Kátéban a Keresztségről). A gyülekezetben, a hívők közösségében, igehallgatásban, úrvacsorában, imádságban, az igazság — a szeretet — cselekedeteinek gyakorlásában maradhatunk meg Jézusban.

Ehhez az állandó — nemcsak böjti! — feladathoz, a vasárnap liturgiájának kezdő zsoltárigéje adhat reménységet: Invocavit — „Segítségül hív engem, én pedig meghallgatom.” G ' G 1

IMÁDKOZZUNK!

„Uram, hallgasd meg könyörgésemet! Kivetette rám hálóját a gonosz, s oly gyenge vagyok, hogy ellenállhassak vonzásának. Mutasd meg, hogy erősebb vagy minden kísértésemnél! Vedd el életemből mindazt, ami Tőled elválaszt. Végképp vedd el kedvemet attól, hogy titkon a tűzzel játsszam. Légy egészen Űrrá életem felett.” Ámen.

EMBEREK A TÁRSADALOM PEREMÉN

E címen külön rovatot indítunk el lapunkban. Megokoljuk, hogy miért.

Gyülekezeteinkben — hála Istennek — nem kevesen vannak olyanok, akik szivük mélyéből „igen”-t mondtak Jézus Krisztus evangéliumara és igyekeznek „szeretetben munkálkodó hitben” járni. Ök sem „perfekt keresztyének”, de tudatosan vívják a hitnek harcát. Számukra élet- szükséglet Isten igéjének hallgatása az istentiszteleteken, bibliaórákon és öröm az úrvacsorával való élés. Rendszeresen vagy éppen naponként olvassák a Szentírást. Ugyanakkor naponta tapasztalják meg, hogy a „hit útja” nem sima út, hanem tele van botiatokkal, akadályokkal, kísértésekkel és olyan problémákkal, amelyekre nem is számítottak. Gyakran merednek eléjük kérdőjelek, amelyekre nem tudnak választ adni. Nemegyszer az a benyomásuk, hogy a templomi igehirdetések is „megkerülik” a lelki élet valóságos kérdéseit, illetve csak nagy általánosságban érintik azokat és emiatt égető problémáikat újra csak „hazaviszik az istentiszteletekről”. „Lel- ki-társ”-at sem mindig találnak, aki segíthetné őket a hit útján adódó problémáik megoldásában. A felvetődő problémák „tartósítása” viszont bénítja őket a „szeretetben munkálkodó hit” útján való továbblépésben, nemegyszer pedig téves útra viszi őket.

Ez a téves út vezethet szekták közösségébe is, melyeknek tagjai a „történelmi egyházak”-at valamiféle „földszinti keresztyénség- nek” minősítik a maguk „emeleti keresztyénségéhez” képest. Ez pedig „lelki rövidzárlatot” okozhat azokban a gyülekezeti tagokban, akik „komolyan akarnak keresztyének lenni”. Így aztán nemcsak egyéni lelki károsodás következik be, hanem gyülekezeti károsodás is.

Amikor ezt a problémát vizs- gálgatjuk, különösen is figyelnünk kell Pál apostol Efezusiak- hoz írt levelének egy szakaszára: „És ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítsék a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, arra a nagykorúságra, amelyben elérjük a Krisztus teljességét. Mert azt akarja, hogy többé ne legyünk kiskorúak, olyanok, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus” (Ef 4, 11— 15).

Egészen világos ennek a bibliai szakasznak alapján, hogy a keresztyén élet nem egy „álló víz”, nem egyhelyben topogás, hanem az állandó haladás, előremenés egészen a „felnőttkorig”. És ez még akkor is igaz, ha ezzel együtt az is tény, hogy mind az út elején, mind út közben, mind az út végén egyformán a „teljes kegyelem”-re van szükségünk és a hitben való „nagykorúság” semmiféle önigazságra nem jogosít fel. De azt is hangsúlyoznunk kell, hogy igenis van „nagykorúság” is a hitben, vagy legalábbis haladhatunk feléje! Nem lehet „leegyszerűsíteni” ezt a kérdést azzal, hogy a „gyülekezetben mindenki egyforma”. Ez pedig azt a kötelezést rója a lelkipásztorokra, hogy legyenek erre tekintettel. De' figyelni akar erre lapunk Is!

Nagy baj volna azonban, ha a hitben való „nagykorúság” önmagáért volna, mert ez egy önmagáért való kegyességhez vezetne. Sajnos a régi ébredési mozgalmak egy jelentős része ebbe torkollott. Kitermelt olyan kegyes embereket — bár voltak mások is — akik hitükben önmaguk körül forogtak és nem törődtek az egyház (közegyház) és a körülöttük élő világ problémáival. Ezért igen hangsúlyos az idézett bibliai szakaszból az a rész, amely arról szól, hogy Jézus a pásztorokat és tanítókat arra a célra rendelte, hogy a „szenteket” (tehát a Krisztusban hívőket) felkészítse a „szolgálat végzésére”. Az eredeti görög szövegben a „diakóniá”-ra való felkészítésről van szó, ami nem valamiféle karitatív jellegű munkát jelent, hanem igen sokirányú „diakóniá”-t: igehirdetést, szeretetszolgálatot széles skálában. Egy olyan diakóniát, amelyben mindenki szolgál mindenkinek. És eközben ezek a diakóniát végző hívők (szentek) „felnövekszenek

— Böjt 1. vasárnapján az oltár- térítő színe: lila. A délelőtti isten- tisztelet oltári igéje: Mt 4, 1—11; az igehirdetés alapigéje: 1 Jn 3,

5—8.

— EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET A RÁDIÓBAN. Február 26-án, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi-rádió.

— KIÁLLÍTÁS az Orosházi Szántó Kovács Múzeumban. Január 15-én kiállítás nyílt „Tótkomlós néprajzáról”, ami márciu- ~sig tart nyitva. Tótkomlóson Koppány János lelkész évtizedek óta figyeli és gyűjti a hagyományos paraszti élet szellemi és tárgyi dokumentumait. A kiállítás az ő gyűjteménye révén idézi fel a tótkomlósi szlovák parasztság múltját.

— KÖLCSE. A gyülekezet újonnan választotta presbitériumát. A beiktatás ünnepi szolgálatát Szabó Gyula, a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye esperese végezte 1977. december 11-én, akit elkísért útjára Karádi Pál egyházmegyei felügyelő is. Ez alkalommal mint a presbitérium új tagja esküt tett Balku Károly, Biriki Béla, Juhász Jenő, Máté Imre, Máté István, ifj. Máté Jenő, Máté Kálmán, Smajda Lajos és Smajda Zsigmond. Az iktatást követően az újonnan megválasztott presbitérium az egyházmegye és a gyülekezet elnökségével közös ebéden vett részt, s ez is erősítette az összetartozás kötelékét.

— NAGYKANIZSA. A reformátusokkal közösen tartott imahéten igehirdetéssel szolgált Má- tis István gyenesdiási. Pintér János zalaegerszegi és dr. Pusztay László surdi lelkész. Az imahét perselypénze és adománya 2500 Ft volt, ami a gyenesdiási szeretetotthon javát szolgálta.

— TAKÁCSI. Ez évben először tartotta közösen az egyetemes imahetet az evangélikus és a református gyülekezet a református gyülekezeti teremben. Az együttesen kb. hatszáz lelket számláló két gyülekezetből minden este nyolcvanan-százan vettek részt. Az igehirdetői szolgálatokat Vladár Gábor református és Ittzés János evangélikus lelkészek végezték. Színesítették az együtt- léteket a két gyülekezet konfirmandusainak szavalatai, a közelmúltban alakult református énekkar és citerazenekar közreműködése. Lehetőséget adtak ezek az alkalmak közös énektanulásra is.

Római katolikus hívőknek nem kell többé exkommunikáci- ótól tartaniuk az Egyesült Államokban, ha válás után újra házasságot kötnek. VI. Pál pápa ezt az egyházi büntetést az ottaszeretetheti Krisztushoz, aki a fej”. Ez a valódi felnőttkor, ez az igazi „nagykorúság”!

Az ilyenfajta „nagykorúság”-ra törekvő gyülekezeti tagjainkat akarjuk segíteni ezzel a rovatunkkal. Nem egyszerűen írás- magyarázatokat szeretnénk írni ebben az összefüggésben, hanem kötetlen beszélgetéseket szeretnénk folytatni híveinkkel, mintha együtt ülnénk egy asztal körül. Nem lesz könnyű megtalálni ennek hangját és módszerét, mégis megkíséreljük. Külön is kérjük olvasóinkat, hogy adjanak visszhangot idevonatkozó cikkeinkre, vagy írják meg kérdéseiket a szerkesztőségbe. Így „életesebb” lesznek cikkeink.

Témáinak első csoportja azt a kérdést veti fel, „mit jelent az Istentől való születés”. Ennek kapcsán arról is beszélgetünk, hogy mit mond a Szentírás azokról, akik „Istentől születtek”. (Jn 1, 13: Jn 3, 6—7.)

Kérjük Istent, hogy áldja meg ezt a szolgálatunkat is.

Káldy Zoltán

— KISKÖRÖS. Az 1977. december 4-én tartott teológusnap alkalmával — amelynek szolgálatát dr. Selmeczi János otthon- igazgató vezetésével Kiss Miklós, Seben István, Varsányi Ferenc, Koskai Erzsébet, Lupták György és Pecznyik Ilona teológiai hallgatók végezték — a kiskőrösi gyülekezet 14 000 Ft készpénz és 7472 Ft értékű természetbeni adománnyal összesen 21 472 Ft-tal támogatta lelkészképzésünket. Ez volt az 1977. esztendő legnagyobb szupplikációs adománya. A Teológiai Akadémia vezetősége ezúton is megköszöni a kiskőrösi gyülekezetnek ezt a példamutatóan szép adományát.

— HARTA. Teológiai Akadémiánk a második félév első teológusnapját a hartai gyülekezetben tartotta január 29-én. Dr. Selmeczi János otthonigazgató vezetésével Mosoni Edit, Szent- pétery Péter és Varsányi Ferenc

III. évf., valamint Lupták György II. évf. hallgatók szolgáltak a gyülekezetben. A gyülekezeti istentisztelet szolgálata mellett találkoztak a gyülekezet ifjúságával és gyermekeivel és meglátogatták a duinapataji kis szórvány- gyülekezetet is. A gyülekezeti esten „Jézus követségében” címen Lk 9, 51—56 alapján szavalatok és énekszámok kíséretében arról számoltak be, hogyan készülnek a Teológiai Akadémia hallgatói a lelkészi szolgálatra. A gyülekezet a teológusnap alkalmából 7500 Ft adománnyal támogatta lelkészképzésünket.

— KUFSTEIN. A budapesti volt Evangélikus Leánygimnázium tanári kara és ifjúsága negyven évvel ezelőtt, a kufsteimi Vártoronyban, az ott bebörtönzött kilencvennégy magyar rab — köztük Kazinczy Ferenc és Haubiner Máté — névsorát megőrző emléktáblát helyezett el. Az emléktáblát most a várgondnokság és a helyi bizottság közreműködésével megújították.

— SZENTETORNYA. A gyülekezet 1977 novemberi és decemberi szeretetvendégségén Lehocz- ky Endre helyettes lelkész szolgált igehirdetéssel -s Görögországban készült diaképek vetítésével. Zana István énekszámmal, Kőrösy Margit versmondással tette még teljesebbé ezeket az alkalmakat.

— ZÁBORSZKY CSABA szügyi lelkészt a Magyar Vöröskereszt balassagyarmati járási vezetősége kimagasló vöröskeresztes társadalmi tevékenységéért oklevéllel tüntette ki.

ni római katolikus egyház kérésére megszüntette. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy az ismét házasságot kötő római katolikusoknak kiszolgáltatják a szentségeket.

Karácsonyi üzenetében Philip Potter, az Egyházak Világtanácsa főtitkára élesen bírálta, hogy egyre több ember szorul a társadalom peremére. Ezen a világon nincs hely a szegények legszegényebbjei, vagyis a világ lakossága 40%-a számára, akiket közömbösen sanyarú sorsukra hagyunk. Nincs hely azok számára sem, akik az ár ellen úsznak, mert az irány nélküli és önző társadalomhoz nem tudnak alkalmazkodni, vagy azok számára sem, akik elnyomó és demokráciát nélkülöző társadalmukat lelkiismereti okokból kénytelenek elutasítani.

Jézus Krisztus születése azonban arra kötelez, hogy igazságosságban és gőzösségben a felszabadításért és békéért fáradozzunk, mondotta Potter. „Az a tény, hogy Krisztus a római birodalomnak alávetett tartomány kis városának istállójában született meg, nem hagy kétséget afelől, hogy Isten a szabadítás és megbékélés művét az ökumené (vagyis a lakott földkerekség) peremén és éppen azokkal együtt akarja megvalósítani, akik a társadalom szélére szorultak.

ÚJBÓLI HAZASODAS — EXKOMMUNIKACIÓ NÉLKÜL