Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-12-10 / 50. szám
öKumené ^ öKumené ÖKumené ® Emlékesés Barth Károlyra Ezerkilencszázhatvannyolc december tizedikén reggel ismét — mint addig annyiszor — feltette Barth Károly felesége valamelyik kedvelt Mozart-hanglemezt, hogy ennek muzsikájával ébressze fel az agg tudóst. A professzor azonban nem ébredt fel többé. Ügy állt meg a szíve, mint egy lejárt óra — mondotta odahívott kezelőorvosa. 82 éves volt. Íróasztalán ott volt a megkezdett és előző este a mondat közepén abbahagyott kézirat, egy előadás szövege: „Elindulni — megtérni — bizonyságot tenni”. Ez volt a címe az előadásnak, amelyet 1969. január 18-án kellett volna felkérésre tartania a zürichi Paulusaka- démián, az ökumenikus imahét alkalmából, protestáns és katolikus hívőkből álló, gyülekezet előtt Jelképes és jellemző egész élete munkájára a téma és az alkalom is. Halála tizedik évfordulóján Barth Károlyra most mint ökumenikus teológusra szeretnénk emlékezni. ÖKUMENIKUS TEOLÓGUS VOLT, mert látóköre' és szolgálatának hatóköre, területe messze túlterjedt saját, református egyházának körén. Átfogta az egész egyetemes keresztyénséget és az egész lakott földkerekséget, ahol csak keresztyének élnek. Műveit lefordították minden művelt nép nyelvére, az európai nyelveken kívül japán és kínai nyelvre is. S olvasói között nemcsak keresztyének, hanem az egyházak körén kívül álló érdeklődők is nagy számmal akadtak. Ennek a széles hatókörnek a titka teológiai munkásságának mélységi kiterjedése, „ökumenikus teológus, mert teológiájának közepe Jézus Krisztus” — mondotta róla Wilhelm Niesel, a Református Világszövetség elnöke, Barth 80. születésnapja alkalmából. Ebből a középpontból kitekintve, azután Barth szenvedélyes érdeklődéssel fordult az emberi élet egész területe felé. Egyik iratának címe: „Isten embersége”. Mert Isten emberré lett Jézus Krisztusban, azért nincsen az emberi életnek és az emberek együttélésének olyan része, ahol a keresztyén teológiára szolgálat, feladat ne várna. Valóban nagy, 12 kötetes, több mint tízezer oldalas Dogmatikáját, a keresztyén hit rendszeres kifejtését, sokan lexikonként forgatják, mert benne a keresztyén hit és élet, beleértve a családi, társadalmi, politikai életet is, szinte minden kérdésével találkozhatunk. Közismert, hogy a Németországi Hit- valló egyház Hitler elleni harcában, majd a kibontakozó világméretű küzdelemben s a nácizmus üldözöttéinek megsegítésére indult mozgalomban derekäs részt vállalt. Kétszer járt hazánkban s a magyar protestantizmus nagy történeti döntéseiben, szeretettel, megértéssel, jó tanáccsal szolgált. AZ EGYHÁZAK VILÁGTANÁCSA alakuló első nagygyűlésén, 1948-ban, Amszterdamban Barth volt az egyik főelőadó. Előadásának megadott címét: „A világ zűrzavara és Isten üdvter-« ve”, mindjárt megfordította. Először kell Isten üdvösséges szándékáról szólani, mondotta, mert ez a döntő a világ számára. Amszterdami élményeiről és benyomásairól beszámolva kiemelte az ifjú egyházak — az afrikai, ázsiai, latin-amerikai keresztyén- ség — és az ifjúság szerepének jövőbeli nagy jelentőségét. E látásával tényleg prófétának bizonyult, mert a két tényező majd csak mintegy húsz év múltával, az uppsalai világgyűlésen jelentkezett teljes súllyal. A továbbiakban Barth nem vett részt ugyan hasonló összejöveteleken, erre professzori munkája nem hagyott időt, teológiája, tanítása azonban közvetlenül is, meg tanítványainak immár három nemzedékén keresztül hatott az ökumenikus mozgalomra. „Barth teológiája prófétai szózat, amely nélkül az ökumenikus mozgalom elképzelhetetlen. Ennek megújulása a harmincasnegyvenes években nélküle aligha jöhetett volna létre” — mondotta róla Visser’t Hooft, az Egyházak Világtanácsa első főtitkára és a mozgalom egyik úttörője. Hans Küng, neves római katolikus hittudós szerint Barth a katolicizmus számára is a teológia tanítója volt, az utóbbi évek megújulásának egyik szellemi atyja. Andre Appel, a Lutheránus Világszövetség akkori főtitkára' Barth elhunyta alkalmából azt mondotta, hogy „Kevés keresztyén élt a huszadik században, aki olyan döntő módon befolyásolta volna az egyházak gondolkodását és cselekvését, mint Barth, öntudatos református teológusként emelte ki a közös reformátort mondanivaló több igehirdető nemzedék számára. Nagy politikai eltévelyedések közepette utat mutatott.” Valóban, alig akadt az utóbbi évtizedekben olyan jelentős teológiai mű, amely ne foglalkozna, vitatkozna Barth tanításának valamely részletével. A MEGBECSÜLÉS JELEI NEM MARADTAK EL világi részről sem, mert munkásságát mint az egyetemes emberi kultúra egyik jelentős megnyilvánulását értékelték sokan.. E jelekből csak egyet emelünk ki., Nyolcvanadik születésnapja alkalmából báseli otthonában felkereste Hans Sei- gewasser, a Német Demokratikus Köztársaság egyházügyi államtitkára és Gerald Götting, az ottani Államtanács elnökhelyettese is és meisseni porcelánnal kedveskedtek az agg tudósnak. Barth ökumenikus szolgálata talán abban van, hogy — tanításának, mint minden emberi igyekezetnek több egyoldalúsága, fogyatékossága és töredékessége mellett is — a keresztyénséget mindig újra kérlelhetetlenül az egy szükséges dologra figyelmeztette: Jézus Krisztus evangéliumára, Isten kegyelmének a bűn felett aratott fölényes győzelmére és az ebből fakadó szolgáló életre. Nem lehet Istent igazán másként dicsérni, mint a felebarát szeretetével — hirdette. Talán éppen ezért járta át minden írását, nehézvértezetű teológiai műveit éppúgy mint prédikációit — rengeteget prédikált! —a szívből jövő derű és a meleg, megértő emberszeretet. Utolsó, búcsúelőadását a báseli egyetemen e címen tartotta: „A szeretet”. HALÁLA TÍZÉVES ÉVFORDULÓJÁN emlékezésünk akkor méltó, ha nem „ékesítgetjük" a próféta sírját”, amitől Jézus óvott, hanem folytatjuk utolsó, már be nem fejezett előadásának — „Elindulni — megtérni — bizonyságot tenni” — gondolatsorát, azt életre váltva.-Vagyis mindig újra felkerekedünk, naponként megtérünk s bizonyságot teszünk az élő Krisztusról, szóval, élettel — szolgálattal. Groó Gyula Kányádi Sándor: TÖYISFA Nem emlékszem már (pedig hányszor szúrt belém tövise), van-e gyümölcse? Mintha valami bogyók, vagy affélék lettek volna rajta úgy ősz fele, vagy az se, csak tövis, tövis a törzsön is? Vágtuk, irtottuk: újrasarjadt, s amit kivágtunk, csontkeményre száradt, szikrázva ugrott vissza róla a fejsze .éle. A tüze szinte olthatatlan, virradatig-tartón parázslóit; nem láttam én még fában ennyi önvédelmet és konokságot. Találgattam már gyermek-ésszel, titkát enneik az irthatatlan szívós fának, melyről a fejsze még holtában is visszapattan. Most értem csak: a történelmet szolgálja inkább, nem a tájat —, kéznél volt mindig, mikor, kellett máglyának arvagy koronának. (A költő „Legszebb versei” kötetéből. Megjelent Bukarestben 1977- ben) Szeretetotthonainkért OFFERTÖRIUM — ÁLDOZAT. Templomjárók minden istentisztelet alkalmával hallhatják a szót, a felhívást. Ezen a vasárnapon is, ádvent második vasárnapján. A szónak amolyan templomi zamata van, aligha ízlelhetjük másutt, s ezért sokaknak talán már ízetlenné is lett. Közömbösen teszik — ha teszik — pénzbeli áldozatukat a perselybe. Ne így legyen ezen a vasárnapon! Diakóniai intézményeink, szeretetotthonaink nevében, a gondozott öregek és gyermekek részére hangzik el az áldozatot kérő szó. Szükségünk van rá, a pénzre, amely összegyűlik templomainkban. Bizonyára nem jelentenek majd az adakozók egyikének sem „áldozatot” azok az összegek, amelyekkel segíteni fognak, mégis jó lenne, ha annak éreznék. Bár a látszat ellentmondó, ilyen adakozásnál mégsem az összegszerűség a döntő, hanem a mögötte levő mozgatóerők. Ilyenek az együttérzés, a más sorsában résztvállalni kívánás, kapcsolatkeresés a felebaráttal és még sok más hasonló. Velük együtt válik az adomány igazán értékessé. Az áldozatot általában egyirányú tevékenységnek véljük, adunk, juttatunk, indulunk segítségre máshoz, erő, energia árad tőlünk a másik emberhez. Pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy ez az út nem egyirányú, van forgalom rajta mind a két irányban. A gyülekezetektől a szeretetotthonokig és vissza is vezet az út. A jókor jött, a hálával fogadott, a szeretettel és megbecsüléssel felhasznált ajándékáldozat, páratlan öröm forrása lehet az adakozóban. Az áldozatot feleslegesnek, nyűgösnek, közönyösnek érző ember magát fosztja meg felemelő érzésektől. AZ ÁLDOZAT AKKOR ÉRTÉKES, HA TUDATOS. Tudni kell miért és kinek hozok áldozatot. Ilyen tudatos áldozat lehetett a jeru- zsálemi szegény özvegyasszony két filléres adománya. Követhetik őt, s tudjuk, követik is sokan. Az áldozat akkor értékes, ha útját imádság kíséri. E mai vasárnap offertóriumát kísérje gyülekezeteink imádsága, hogy rendeltetési helyükre áldást vigyenek. Muncz Frigyes A párizsi látogatás Helsinki: Budapest—Párizs, e három főváros mint egy folyamat láncszemei jelzik hazánk — Helsinki szelleméhez és záróokmányához hű — európai diplomáciáját. Kádár Jánosnak, az MSZMP elsőtitkárának, az Elnöki Tanács tagjának párizsi látogatása — az első magas szintű találkozó — kiemelkedő jelentőségű a szocialista Magyarország és Franciaország kapcsolatában. E két ország külpolitikájának érzékelhető találkozási pontja a békéért, az enyhülés vívmányainak megőrzéséért, a folyamat továbbfejlesztéséért végzett tevékenység. A MAGYAR—FRANCIA KAPCSOLATOK TÖBB ÉVSZÁZADOS MÚLTRA TEKINTENEK VISSZA. Bár ezek nem voltak ellentmondásmentesek — hiszen történelmi tény, hogy a két ország többször volt egymással szembenálló államcsoport tagja — mégis Párizs szellemi életének, a francia kultúrának nyomonkövethető hatásai vannak és voltak Magyarországon. Országaink ma is eltérő, különböző szövetségi rendszerekhez tartoznak. Tény az is, hogy a magyar —francia értékelésekben vannak politikai eltérések, amelyek épp a különbözőségekből fakadnak. De ezek nem gátolják egyik felet sem abban, hogy kiépüljön az enyhülés, az egyetértés és az együttműködés. A mintegy tíz éve kibontakozni látszó fejlődésnek fontos lendületet adott Lázár György 1976-os párizsi és Raymond Barre tavaly októberi budapesti útja. Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának, az Elnöki Tanács lista Magyarország sokoldalúan mutatkozott be. A francia rádió, televízió, sajtó jelentős figyelmet szentelt hazánknak. A tekintélyes polgári Le Monde „új szakaszról’’ írt és a Kádár Jánostól kért interjún kívül, kétrészes magyarországi útijegyzetet közölt. A kommunista párt lapja, a L’Humanité, Budapesten járt munkatársa — Max Leon — háromrészes útijegyzetben mutatta be hazánkat. Ugyanez a lap kiemelte: „Magarország olyan partner, amely számít a nagy nemzetközi tárgyalásokon, az ENSZ-ben, Helsinkiben, a bécsi tárgyalásokon, a mindenirányú cserékben.” Az egyéb polgári és egyházi lapok is publikáltak hazánkról szóló kommentárokat, amelyek elismeréssel nyilatkoztak népünk életéről, elért -eredményeinkről. A GISCARD D’ESTAING ÉS KÁDÁR JÁNOS TALÁLKOZÓJA megvalósította az érintkezés olyan szintjét, amelyre még nem volt példa a két ország történetében. A tárgyalásokon mindkét fél hangsúlyozta a gazdasági, műszaki, kereskedelmi, kulturális cserék fontosságát. A cél: megkettőzni a kereskedelmi forgalmat minél hamarabb. Ami a jelenlegi szinten számokban annyit jelent, hogy Magyarország négymilliárd forintért szállít Franciaországnak, onnan pedig hatmüliárd forintért kapunk árut. A behozatalunkban Franciaország a hatodik helyen van, kivitelünkben pedig az ötödi- ben. Tennivaló tehát bőven akad. Ezért mondotta e kérdésről Kádár János: „A kölcsönös érdekeken alapuló gazdasági együttműködésünk fejlődése örvendetes, de kereskedelmi, ipari, pénzügyi műszaki-tudományos kapcsolatainkban még nagyon sok a kihasználatlan lehetőség.” A KULTURÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉSRE VONATKOZÓAN pedig kiemelte a kölcsönösség elvét: „A helsinki megállapodások szellemének felelne meg, népeink barátságát erősítené, ha a franciák is nágyobb lehetőséget kapnának a magyar kulturális és tudományos élet eredményeinek jobb megismerésére.” Ami a magyar szellem franciaországi fogadtatását^illeti, köztudott: a zene, a festőművészet és az előadóművészet d~-legsikeresebb hírvivőnké majd a film következik. Irodalmunk csupán kevesek körében ismert. A kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésében tehát számtalan feladat hárul mindkét fél különböző szintű vezetőire. Mert a közeljövő perspektívái elsősorban az elhatározások megvalósításának hétköznapjait fogják jelenteni. A LÁTOGATÁS EGYIK KIEMELKEDŐ ESEMÉNYE VOLT a Crillon szálló nagytermében rendezett sajtókonferecia. Jóleső érzéssel töltött el bennünket az a magabiztos, nyugodt, de határozott hangvétel, ahogy Kádár János a neki feltett kérdésekre válaszolt. Azzal az őszinteséggel szólhatott a talán nehéznek szánt kérdésekre is, mint aki maga mögött tudhatja egész népe együttes véleményét. S ez áll az állam és az egyházak viszonyát érintő kérdésre is. Az egymás megértése és segítése szándékával kitusakodott, néhány példával jól igazolt rendezett viszony, a szocializmus építésében az összefogás számtalan jele és eredménye hátterében az MSZMP KB első titkára nyugodtan szólhatott a múlt nehézségeiről is. Amit elmondott több vonatkozásban tanulságul is szolgálhat nemcsak külföldön, de saját elkötelezettségünk területén is. Lehel László Egyházunk műkincsei Beák téri keresztelokészíet A 19. század legjelentősebb magyar ötvösmesterének, a Rimaszombaton 1781-ben született Szentpéteri Józsefnek a remeke a pesti evangélikus egyház számára 1848-ban készített ezüst keresztelőtál és a bordázott, kecses formájú ezüst keresztelő kancsó. A Kassán, Lőcsén, majd Bécsben tanult Szentpéteri 1811-ben került a pesti céh tagjai közé, majd több éven át Losoncon is dolgozott. 1818-tól egészen 1862-ben bekövetkezett haláláig a pesti ötvösök kiválósága volt. Több művét számos európai fővárosban, így Bécsben és Londonban is kiállították. A besztercebányai és bécsi ötvöscéh tiszteletbeli tagjává is választotta. F. T.
