Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-10-29 / 44. szám
A büntető Hírétől a kegyelmes mennyei Atyáig A félelemtől a bűubocsánatig KICSODA VALÓJÁBAN ISTEN? Egy középkori templomi játékban Istent, mint bírót ábrázolták, aki a bűnös lelkeket a pokol töm* löcébe vetteti. A prédikációk Is sokszor fenyegették a megrettent szívű híveket Isten haragjával. Nem csoda, ha félelmükben mindénre hajlandónak mutatkoztak, csakhogy Isten ítéletét elkerüljék. Vagy éppen ellenkezőleg, a felvilágosodás Istenképe a helyes, amely szerint nem kell komolyan venni Isten haragvó ítéletét, mert az csak olyan, mint a színházt mennydörgés? Isten könnyed nagyvonalúsággal húzza át bűntartozásunkat. hiszen az a dolga, hogy megbocsásson! Vagy annak van igaza, aki azt mondta. Isten olyan, mint egy elvont festmény? Nem tudja kivenni sem haragvó. sem elnéző arcvonásait, nem érti és nem jelent számára semmit. Kicsoda valójában Isten? Félelmetes, haragvó úr, aki a törvény szigorával és kemény ítélettel sújt le a bűnösre, aki rettegett bíróként von felelősségre és akinek haragja elől nem menekülhet az ember, vagy jóságos atya. aki elnéző megértéssel fordul az ember felé, szemet hunyva gyarlóságái felett, vagy érthetetlen absztrakció, amivel nem tudunk mit kezdeni? MILYEN KÖNNYŰ LENNE AZT MONDANI, HOGY A REFORMÁCIÓ a félelmetesre torzított Isten-képre a jóság vonásait festette rá és az érthetetlen, fel- ismerhetetlen Isten-arc helyett egy emberközel Isten alakját rajzolta meg. De a reformátori hit nem ilyen sima, nem ilyen olcsó és nem ilyen felületes. Kicsoda valójában Isten? A reformáció felismerése szerint a szent és igaz Isten nem alkudhat meg a bűnnel és, ítéletével sújtja az ellene lázadót. Isten haragja nem félreértés, nem hamis elképzelés, nem semmiség, hanem komoly (realitás, amit ember el nem hordozhat. Törvénye leleplez, vádol és nem ad lehetőséget a kibúvóra. ítélete kárhoztat. S ha az ember azt véli, hogy a jogos ítéletet vallásos teljesítményekkel elháríthatja feje fölül. csak még jobban magára vonja Isten haragját, mert Istent nem lehel megvesztegetni. Bizony, elveszett és megítélt emberek vagyunk és nincs módunkban, hogy helyzetünkön változtassunk. A REFORMATORI HIT EBBEN a mélységes mélységben SZÜLETIK, és innen indul el, hogy Isten érthető és jogos haragja elől Istenhez meneküljön, aki érthetetlen módon Jézus Krisztusban kegyelmet gyakorol. Mert egyedül Jézusban tükröződik Isten atyai szíve. Sehol másutt, csak Krisztusnál találhatjuk meg Isten kegyelmét. Ö maga az evangélium, a jó hír arról, hogy Isten szeretet. Az Isten ítélete alatt összetört, szív a hit merészségével építhet erre a szeretetre. Ebben a bizo- dalomban indulhat az ember Isten felé, kitörve megrettent lelkiismeretének félelmeiből, hogy megtapasztalja: nem az ítélet Isten utolsó szava, hogy Isten mégis kegyelmes Atyánk Jézus Krisztus által. A hitnek ezt a bel ső harcát újra, meg újra meg kell vívnunk: Isten méltó ítélete és haragja alatt ragadjuk meg a Krisztusban felkínált kegyelmet, aki a kereszten elszenvedte Is ten ítéletét és haragját. MAGA LUTHER MINDERRŐL ÍGY VALL egyik énekében: Pokol rettentése közt bűnünk kerget, éget. Hová legyünk? Hol lelünk biztos menedéket? C, Krisztus, csak Tenálad! Hisz véred mosta el vétkünk. Ügy fizettél meg értünk. Szentsóges Úristen, szent és erős Isten, Irgalmas és áldott Megváltó, ki egy örök vagy, E hit vigaszától elesni minket ne hagyj! Irgalmazz nékünk! Madocsai Miklós LUTHER: CREDO Mindnyájan egy-Istent hiszünk, ki alkotott világot, apánkként hagyta meg nekünk az istenfiúságot. Ö mindenkor táplál minket, híven őriz testet-Jelket. minden bajtól óv bennünket, kin ne sújtsa életünket. Gondoskodik, jót ád nekünk, mert ő hatalmas Istenünk. Hiszünk Jézus Krisztusban is, fiában és Urunkban, ki az Atyánál otthonos, .fenségben, hatalomban. Szűz Mária méhében érett, valóságos emberré lett, áthatotta a Szentlélek, megmentője ember-létnek. Keresztfán értünk lón halott és Istenben föltámadott. Szentlélek Istenben hiszünk, Atyával egy s Fiával, gyengéknek oltalom, nekünk, ékít ajándokával, földön a keresztyénekben ő munkál egy-igaz. hitben. Eltörölve bűneinket, föitámasztja testeinket. Nyomorúság az életünk, de örök éltet ád nekünk. Ford.: Weöres Sándor MÉLYREHATÓ VÁLTOZÁSOK ELŐTT A SVÉD EVANGÉLIKUS EGYHÁZ Svédországban az állam és az evangélikus egyház viszonyának reformja tizennyolc évi vizsgálódás és fontolgatás után, döntő szakaszához érkezett. A svéd kormány a lakosság több mint 90 százalékát felölelő evangélikus egyházzal egyetértésben a közeljövőben hajlandó törvénytervezetet benyújtani a parlamentben. Olof Sundby svéd érsek és Johannes Antonsson egyházügyi miniszter úgy vélekednek, hogy a reformjavaslat még ebben az évben elkészülhet és a parlament elé terjeszthető. Azzal számolnak, hogy a parlamentnek ezután egy évre lesz szüksége, hogy a kérdésben dönthessen. A reformációval kapcsolatban joggal mondhatjuk, hogy a bűn- bocsánat kérdése központi jellegű volt. A bűnbocsánattal való visszaélés „robbantotta ki”, s a bűnbocsánat evangéliuma táplálta sok viszontagság közepette is. Igaz ugyan, s ma ezt különösen érzékeljük, hogy nem érthetjük meg a reformációt a történelmi háttér, a korabeli valóságok ismerete és a középkori egyházi élet és gondolkodás ismerete nélkül. De az is igaz. hogy mindig csak felületesen értékelhetjük, ha csak ezeket ismerjük és nem találhatunk rá a lényegre. Lutherrel foglalkozó könyvek, történelmi regények, életrajzok, vele kapcsolatos modern lélektani drámák csak kerülgetik Luther személyének igazi titkát, magyarázzák a következményeket, de az okot, az inditórúgót, a „reformáció szíve- közepét” nem találják meg. A reformáció titka a bűnbocsánat megértésében és a belőle folyó életben van. LUTHER VALÓBAN FÉLT TS- TEN HARAGJÁTÓL ÉS IGAZÁN ÖRÜLT A BÜNBOCSÁNATNAK, mert számára ez jelentette a meg- mentetést, szabadulást, életet és üdvösséget. Luther valóban félt Isten haragjától, rettegett igazságától. Ha Isten igazságát emlegették, egyenesen gyűlölte azt, mert méltatlanságát juttatta eszébe. így ír: „Isten igazsága villámcsapásként hatott lelkemre. Megborzadtam, amikor hallottam. Ha Isten igazságos, akkor büntetnie kell — engem is.” Máshol meg így vall: „Én pedig az igaz és bűnösöket büntető Istent nem szerettem, sőt ellensége voltam. Ugyanis bármennyire kifogástalan volt is mindenkor szerzetesi életem Isten előtt, bűnösnek éreztem magamat, lelkiismeretem állandóan háborgott és semmiképpen sem tudtam bízni abban, hogy őt az én elégtételeim kiengesztelik. Haragudtam Istenre és, ha nem is volt bennem káromlás;' nagyon drőséii zúgolódtam ellene.” - ■ BÁRMILYEN KÜLSŐ OK VEZETTE IS LUTHERT A KOLOSTORBA, írásait olvasva kétségtelen, hogy azért lett szerzetes, mert félt Istentől és meg akarta menteni lelkét. Azt hitte, úgy biztosíthatja legjobban, legszemélyesebben Istennel kapcsolatát, ha szerzetes lesz. Isten jóakaratát akarta megnyerni, s remélte, a szerzetesi eskü biztosítja ezt. Reformátorunk gyakran beszél a lelki halál gyötrelméről, mint Isten büntetéséről, amit a bűnös ember számtalanszor átélhet. S azt a gyötrődést értette ezen, amit Isten haragja miatt érez az ember a törvény emlékeztető vádolása folytán. Luther igazán saját szíve istentelenségén esett kétségbe, nem környezete vagy egyháza romlásán. Félt Isten jogos haragjától. LUTHER GYERMEKI MÓDON TUDOTT ÖRÜLNI A BÜNBOCSÁNATNAK. A reformáció titka nem a wittenbergi vártemplom kapujában, nem is a vitatermekben, a wormsi birodalmi gyűlésen keresendő, hanem Luther belső szobájában, ahol a Római levél olvasása és Istennel való személyes tusakodása közben megvilágosodott előtte, hogy Isten igazsága nem büntető igazság, hanem megmentő igazság. A bányász fia kincsre lelt, olyan kincsre, amely elég volt ahhoz, hogy egész életét gazdaggá tegye, az egyház életében döntő tisztulást eredményezzen, sokakat meggazdagítson. Amennyire a reformációt nem lehet megérteni a 95 tétel 1. tétele, a naponkénti megtérésre hívás nélkül, annyira nem érthetjük az eseményeket a reformáció lényegét a 62. tétel nélkül: „Az egyház igazi kincse Isten dicsőségének és kegyelmének legszentebb evangéliuma." Ezt a kincset Luther nem tartotta meg magának önző módon, hanem osztogatta. akinek csak tudta. LUTHER NEMCSAK TANÍTOTTA KÁTÉJÁBAN, hogy ahol bűnbocsánat van, ott élet és üdvösség van. Valóban ebből élt. Nem kérdés volt számára a bűnbocsánat, hanem életforás. A toronyélményt”, a bűnbocsánat megtapasztalásának örömét gyakran idézik. Luther így ír róla: „Ekkor úgy éreztem, mintha teljesen új- jászülettem volna, s mintha tárt kapukon magába az Édenkertbe léptem volna be. Az egész Szent- írás más értelmet nyert.” De Luther nem maradt a toronyban, dolgozószobájában elszigetelten és a világ elől elzárkózva, hanem értelmes, tartalmas, másokon segítő életet élt a bűnbocsánat erejéből. Sokan csodálják Luther munkabírását, könyvtárnyi könyvét. tömérdek és jó prédikációit, egyházszervező munkáját, rettenthetetlen bátorságát. Luther nem a maga erejéből élt, hanem Krisztus evangéliuma erejéből. Nem volt hős, félelem nélküli lovag. makulátlan szent, hanem kegyelmet nyert bűnös, akinek az evangélium valóban életet jelentett. A BÜNBOCSÁNAT BIZO- NY'OSSÁGÁBAN HALT IS MEG. Talán nem az a döntő, hogy halálos ágyán semmit sem vont vissza tanaiból, mint ezt emlegetni szokták, hanem azt, hogy az evangéliumban bizakodva. Jézus szavát és a zsoltárt idézte: „A Te kezeidbe ajánlom lelkemet, Te megváltottál engem hűséges Istenem!” ' ISTEN BÜNBOCSÁNATA MA IS ÉLTETŐ ERŐ. Ebből él egyházunk és keresztyén népünk. Ebből telik hasznos, segitö életre és bizakodó, reménykedő hitre. Mi lett volna egyházunkból Isten bűnbocsánata nélkül: 2000 év alatt, a reformáció idején, 1945 után és 1977-ben? Az evangélium ma is félelmet űző és életet adó erő. A reformáció népe akkor emlékezik meg helyesen Reformáció ünnepén, ha belőle él. Hafcnscher Károly Bőgve, mekegve, bégetve hatalmas csorda veri föl a port. Csattog a hajcsárok ostora. Nem sietésre nógatják a jószágot. Inkább arra ügyelnek, hogy ne alaktalan tömegben kavarogjanak az állatok, hanem hosszan elnyúló, látványos menetbe kényszerüljenek. A gazda parancsa ez. ö maga nincsen a közelben. Messziről szemléli a porfelhőbe vesző csordát. Közben számol magában. Biztosra veszi, hogy ez a hatalmas értéket képviselő ajándék leveszi a lábáról a joggal neheztelő testvért, kiengeszteli haragját. De azért a gazda még a biztonságos távolban marad. Lesi, várja a hatást. Nemcsak fizikailag mozdulatlan, belsőleg sem változott semmit. Mást akar megváltoztatni, pedig ő vételt. A soklábú ajándék megy előre. Ő marad. Útnak indítja népes családját is. A jószág után az emberi életet is kockára teszi terve érdekében. A csordával lenyűgözni akart, a családdal talán megrendíteni. De velük sem megy. Mögöttük marad és vár, mikor és mennyire dolgozza meg a jószág értéke és a család köny- nye a haragvót. Igazán nem rajta múlott, hogy végül is nem Az érderaszerző emberi cselekedetektől a kegyelemig maradhatott ebben a kényelmes, biztonságos lesben. Időtlen időből villan felénk ez a döbbenetes képsor. Jákob mesterkedik Ézsau kibékítésén. (1 Mózes 32.) Olyan fondorlatosán, annyi ügyeskedéssel és akkora ravaszsággal, ahogy csak embertől telik. Semmi és senki nem drága, csak neki se kelljen szemtől szembe állni a megbántott testvérrel. Bármit és bárkit áldoz, csak ki ne kelljen mondania a legnehezebb kérést: bocsáss meg! JAKOB SZÁMÍTÓ, ÜZLETELŐ KÍSÉRLETE túlélte az Ótestamentum nomádjainak korát. Az ember indulatáról vall, akkor is, ha nem csupán ember és a másik ember, hanem ember és az Isten közötti rendezetlen ügyek rend- behozataláról van szó. Miért ne lehetne Istent is áthangolni, miért ne lehetne Istent is megdolgozni? Meg kell vallanunk, hogy az egyházban volt időszak, amikor gyakorlattá is vált ez a képzelt lehe tőség. Mégpedig úgy, hogy nem is tűnt bántónak, hanem a kegyesség hőfokát mérték vele. Évszázadokat átvészelő és ma is csodálkozásra késztető templomok, vagyont érő egyházi felszerelések és fantasztikus emberi teljesítmények, az önmegtagadás, vagy akár az életről való lemondás meghökkentő példái vallanak erről a vállalkozásról. Néha úgy, hogy a tiszteletet érdemlő a visz- szataszítoval keveredik elválaszthatatlanul. Van, aki önfeláldozó szeretetszolgálatával a maga életterében átlépi, sőt szétrobbantja kora feudális rendjét és embertelenségét. De a tökéletes alázat és engedelmesség nevében átlép síró gyermekei felett is. Ennek a korszaknak is csak Isten maga lehet a jogos bírája. Mégis meg kell vallani, hogy az igazán változni nem óhajtó Jákob furfangja bújik meg minden olyan feltétele- zesben és tévhitben, amely szerint 02 ember maga előtt küldhet olyan cselekedeteket, amelyek ót- hangolhatják Istent. Meg abban a tévhitben is. hogy Isten áthangolásra szorul. A félreértett emberi lehetőség és Isten indulatának a félreértése ötvöződik ebben a kegyességben, amelyik tökéletesen elfelejtette Jézus Krisztus szavát: „Ha mindent megtettetek is...” AZ EVANGÉLIUM VONZÁSÁBA KERÜLT REFORMÁTOR és egyház szeme előtt egy a Jákobéval ellenkező irányú menet tárult fel: Isten mozdult felénk. Nem nekünk kell elérni előre- küldött teljesítményekkel. Emberszerető irgalommal mozdult felénk, tehát nem nekünk kell áthangolnunk. Ő akar mindenáron meggyőzni arról, hogy előtte nyilvánvaló bűneink — amelyek egyúttal embertelenségek is — ellenére, jogos ítélete ellenére is megindult rajtunk és elindult felénk. Jézus Krisztus személyében és munkájában, életében, halálában és feltámadásában vált érzékelhető eseménnyé felénk mozdulása. Űtján nem torpant meg: a gyülekezetben megszólaló evangéliumban, a keresztség és az úrvacsora elénkjövő és újra magához ölelő ajándékaiban az idők végéig irgalmasctn útban van felénk! Aki hisz benne, azt nem istenváltoztató igyekezet, hanem az emberformáló Jézus Krisztus iránt való hálás bizalom fűti. KÉPTELENSÉG LENNE, HA EBBŐL A HÁLÁS BIZALOMBÓL nem telnék ki annyi, mint a tévhit energiájából. Jézus Krisztus irgalma van olyan hatékony, hogy teljesítményekre képesítsen. Pál apostol szinte meghökkentő tudatossággal vall erről. De arra is van ereje, hogy a keresztyén ember cselekedeteinek, teljesítményének az irányát azok felé fordítsa, ahol szükség van rá: emberek és emberi ügyek felé. A hálás keresztyén cselekedetei. életfolytatása & teljesítménye révén Jézus Krisztusnak nemcsak eszköze, hanerp munkatársa lesz. Cselekvési területe nemcsák lelki. Urától nem a „lélek” megmentését, hanem az egész ember szeretetét tanulta. Ez az ember számunkra mindig az a legközelebbi, akinek a számára szavunk és magatartásunk segítség lehet, de az az ismereTen. lehetünk tárna, ha szavunk é szándékunk társul az érdekükbe: másokéval. Fehér Káról ELHUNYT FLIEGENSCHNEE FRIGYES Bécs-Floridsdorf-Leopoldau gyülekezetben szolgált, előtte pedig a kőszegi gyülekezet lelkésze volt. Szeptember 20-án váratlanul elhunyt Fliegenschnee Frigyes evangélikus lelkész. Utoljára a
