Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-10-29 / 44. szám

A reformáció ünnepének igéje Isten előtt - emberek között Lukács 12,1—10 A reformáció ünnepén gondolatunk önténtelenül visszaszalad az 1517-es eseményekhez. Fontos dátum ez. Egyesek ezt tartják az Űj- kor kezdetének, — mások Amerika felfedezését — mert ez megváltoz­tatta gyökeresen az emberek gondolkodását és öntudatát is. SZÜKSÉGES VISSZATEKINTENÜNK a történelemre, hogy Istent hatalmasnak és erősnek, a történelmet formálónak ismerjük fel. SOK EMBER TEKINTETE AZONBAN ELAKAD LUTHER ALAK­JÁN. „Milyen bátran tett vallást még a császár előtt is (8. v.y — mondják. Érdemes megvizsgálnunk, hogy honnan vette hozzá az erőt! Számára Isten szerető, megsegítő kegyelme, amely az 5. vers szerint a verebecskét is számon tartja, tapasztalati valóság volt. Imádságában kérte és hittel fogadta Isten segítségét. Hitében akkor sem bizonyta­lankodott el, amikor kicsinységére és névtelenségére figyelmeztették. Tudta, hogy Isten világfenntartó munkája közben is törődik vele. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a 95 tétel kifüggesztésének köz­vetlen okát sem. Nem egyszerűen egy bibliai igazságért küzd — noha ezért is harcolt. Az emberek üdvösségének kérdése izgatta: Ha azok a bűnbocsátó cédulákban hisznek és nem Krisztus kegyelmében, menthetetlenül elvesznek. Az emberekért érzett felelőssége adta ke­zébe a tollat, hogy mindenfelé, még „háztetőkön is’’ (3. v.) hirdesse Isten szabadító szeretetét. MOSTANI IGÉNK AZONBAN NEM ENDEGI MEG, hogy a törté­nelmi visszatekintésnél megálljunk. A Biblia a Szentlélek munkájá­nak látja az igazság felismerését: Isten a történelmet is formáló, de velünk is törődő Atyánk. A felismert igazságról viszont beszélnünk kell, sőt azt az üdvösségünk kérdésévé teszi igénk 10. v.) Ha Isten igéjét tudatosan elutasítjuk magunktól és minduntalan a saját utunkat járjuk, oda jutunk, hogy nem ismerjük fel Istent ak­kor sem, ha vele találkozunk a Bibliában, a természetben vagy a történelemben. Esetleg nem ismerjük fel még a jó és rossz közti kü­lönbséget sem. A 10. vers ezt az állapotot nagyon veszélyesnek tartja és a Szent­lélek elleni bűnnek mondja. Nem Isten fordít nekünk hátat, hanem mi fordítunk hátat minduntalanul Istennek, amikor a jótól, az igaz­ságtól elfordulunk és nem érezzük szükségesnek, hogy visszatérjünk Istenhez. Isten viszont csak a megbánt bűnöket bocsátja meg. Ezért veszélyes ez az állapot! A REFORMÁCIÓ SZELLEMÉBEN ÉLNI TEHÁT MA AZT JE­LENTI, hogy bízunk Isten bűnbocsátó és megsegítő kegyelmében és cselekesszük a felismert igazságot a többiek javára. Így lesz hitünkön keresztül is Isten a történelmet-környezetünket formáló Űr, ahogy az Luther életében is megmutatkozott. . IMÁDKOZZUNK! Köszönjük Urunk a reformációt, melyen keresztül újra megérthet­tük végtelen nagy szeretetedet. Irgalmaddal keresed és megsegíted az egyes embert, hogy rajta keresztül erőd és irgalmad feltáruljon má­soknak is, az egész emberiségnek. Kérünk, Szentlelked által bennünket is használj fel igazságod szol­gálatában, hogy a szeretet, a béke, a megértés növekedjék a mi kö­rünkben és az egész világon. Ámen. Luther a mai irodalomban Az önző kegyességtől a felebarát szolgálatáig EGYÜTT Sok középkori ember komolyan törekedett a kegyességre. Az egy­ház által előírt rendelkezések be­tartása révén remélte rendezni vi­szonyát Istennel. Megtett sokmin­dent, imádkozásban és böjtölés­ben, sőt még „kegyes” adakozás­ban is azért, hogy mindezzel ki­érdemelje Isten bocsánatát, vagy hogy „megfizesse” neki megta­pasztalt jóságát. EZ AZ IGYEKEZET AZON­BAN KEZDETTŐL FOGVA KET­TŐS KÍSÉRTÉSSEL JÁRT. Vagy eláltatta magát az ember azzal, hogy a jónak ilyenféle cselekvé­se elég, sőt még esetleg „felesle­ges” is lehet, vagy pedig eljutott ennek a törekvésnek csődjéig, s így a kétségbeesés nyugtalanítot­ta. Az előbbi és gyakoribb eset­ben önteltté vált keresztyénsége, s önzővé vált egész kegyessége. Ez a csak önmagával törődő és ön­magával megelégedett, s éppen ezért a többiekéhez való viszo­nyításban elbizakodott kegyesség érzéketlenné vált a másik ember bajával és nyomorúságával szem­ben. Ha Luther — aki nagyon ko­molyan törekedett az Isten előtt megállni képesítő kegyességre — ennek a kísértésnek esik áldoza­tul. talán szentéletű hírében álló baráttá vált volna, de nem lett •volna belőle reformátor. Ű azon­ban éppen nagyon komolyan vett törekvése közben jutott el ennek a kísértésnek a csődjéig. Boldog­talan vergődése közben egyenesen annak a belátására kényszerült — s de jó ez nekünk is! —, hogy „a jócselekedet, erény nem segített én rajtam" (351. ének). MIKÖZBEN AZONBAN NYI­TOTT SZENTÍRÁSSÁ VÁLT SZÁMÁRA A CSUKOTT BIBLIA, s benne felragyogott előtte a szol­gáló Ür Krisztus, eljutott annak döntő belátásáig is, hogy a ke­resztyén ember nem , önmagáért kegyes, s nem érdemért cselek- szi a jót, hanem hálából. Ez a hála pedig nem arra ösztökéli, hogy „visszaadjon” valamit Is­ten jóságáért és a Jézus Krisztus­ban nyert bűnbocsátó kegyele­mért, hanem hogy szolgáló szere- tetben és válogatás nélkül „to­vábbadója” legyen Isten reánk áradó szeretetének és jóságának. A Szentírás alapvető üzeneté­nek ez a feltárulkozása hozta magával ezt, hogy a reformáció nem a középkori egyház egyes fo­gyatkozásaival kapcsolatos tata­rozásra szorítkozott, hanem az Ige szerint egészen új alapállássá, életvitellé vált. A reformáció né­pe számára éppen ezért örök pa­rancs, de benne mindennapi feladat is, hogy amiként Isten a Jézus Krisztusban — a nekünk szolgálóban — kiárasztotta szere- tetét mireánk, úgy mi is, az ő nyomdokait követve, szolgáló sze­retetének hálás továbbadói le­gyünk. A FELEBARÁT SZERETETÉ­NEK GYAKORLATÁT A KE­RESZTYÉN EMBER A MINDEN­NAPI ÉLET TERÜLETÉN VALÓ­SÍTHATJA MEG. Luther külön­böző írásaiban és igehirdetései­ben példák és utalások sorával mutatja meg, hogy az igazi ke­gyesség hogyan válthatja Isten iránti háláját aprópénzre közvet­len környezetében és mindennapi munkájában. — Saját élete pél­dájával is hitelesítve ösztönöz ar­ra. hogy az élet elesettjeiért kü­lönösen is nagy felelősséget érez a hivő ember. Ennek a felebarátot szolgáló kegyességnek számtalan sok szép gyümölcsével találkozhatunk a re­formáció egyházának történeté­ben. Gondoljunk csak Bodel- schwingh Béthelére vagy Francke haliéi árvaházára. Ezek mellett a kiemelkedően nagyok mellett, ugyanabból az indulatból, a fele­barát nyomorúságát megszánó szerétéiből létesült és működik ma is sok más szeretetintézmény. A régiek mellett ilyen újabb és szembetűnő hajtásnak tekinthet­jük az Isten nagy jóságát hálás engedelmességgel megtapasztalt Schweitzer Albert lambarenei kórházát is. EZ, A REFORMÁCIÓNAK MA 15 ÉRVÉNYES FELISMERÉSE tükröződik a mi magyar evangé­likus egyházunk mai életében is. 16 kisebb-nagyobb szeretetintéz- ményünknek sok-sok munkása, meg ezeknek az otthonoknak tá­mogatásában tevékenyen részt vevő, sok ezer hittestvérünk is úgy igyekszik megélni kegyessé­gét, hogy a rászorult felebarát, a sok sérült gyermek és nagyrészt magára maradt öreg-beteg javát szolgálóan hálás Istennek szere­tjeiéért és mindennap megta­pasztalt gondviselő jóságáért . Ezek mellett vagy ezeken túl, egyházunk minden tagja számá­ra mutat Isten naponként olyi felebarátot, akivel kapcsolatban nekünk előbb szolgáló Krisztus szava ma is így hangzik: „Menj el, te is hasonlóképpen csele­kedj!" (Lk. 10, 37). Garam Zoltán Id. Lucas Cranach (tl553), a reformáció egyik első ábrázolója a képzőművészetben, megörökí­tette a nagy reformátor arcképét. Azóta sok különböző értékű mű sokféleképpen ábrázolja Luthert. TALÁN MÉG SZÍNESEBB AZ A KÉP. amit az irodalom tár elénk Doktor Lutherról. A szemé­lye körül zajlott és zajló vitákba, a reformáció mozgalmas korában, amelyben a parasztháborúk és a véres megtorlások egymást érték, sok minden beleérezhető de az is kétségtelen, hogy az író szándé­ka szerint használhatja a törté­nelmi anyagot mondanivalója tükröztetésére. Két dráma külö­nösen jól szemlélteti ezt. Az egyik John Osborne Luther c. darabja, a másik Sütő András „Egy lócsi­szár virágvasárnapja” c. alkotása. Mindkettőről már írtunk la­punkban más összefüggésben. AZ ANGOL ÍRÓ 3 felvonáson át, 12 képben mutatja be Luthert, amint az erfurti Ágoston rendi kolostorban önsanyargató barát­ként indui, majd végigjárva a re­formáció útját Wittenbergtől a wormsi birodalmi gyűlésig, hogy ebből ,,a XVI. századi dühös fia­talemberből” békés családapa le­gyen és értetlenül kerüljön szem­be a parasztháborúval a dráma végére. Luther „elégedetlen a világban uralkodó állapotokkal; a keresz- tyénség, az erkölcs elfajulásával, a szenvedély és a meggyőződés robbanó energiái feszítik belse­jét.” Wittenbergben a 95 tétel ki- Bzögezésekör elhangzó prédiká­ciójában hallhatjuk a dráma alapján: „Most pedig figyeljetek! Az ember Krisztus nélkül csak kagylóhéj és mi megelégszünk kagylóhéjakkal. Néhány ember egész kagylóhéjjal, míg mások apró csecsebecsékkel is.” (Azaz pl. ereklyével.) A birodalmi gyű­lés előtt pedig így vall tanításá­ról és könyveiről : „... én soha nem is vágytam szent lenni, és nem is védtem bennük önmaga­mat, de védtem Krisztus tanítá­sait.” Bár megadatott neki, „hogy le­vegőbe röpítse a régi, korhadt világot”, mégis a drámai cselek­mény végére megtorpan. Ez a megtorpanás azonban nem is rá, mint inkább J. Osborne-ra jel­lemző. Luther erősen hangsúlyoz­ta a személyes hitbeli és lelkiis­mereti döntést, s aet is világosan látta, hogy a személyes döntés­ben támaszkodhat Istenre Jézus Krisztus által. SÜTŐ MÜVÉBEN a cselek­mény ott indul el, ahol az előző drámában gyakorlatilag véget ér: a parasztháború utáni időszak­ban. Főhőse, Kolhaas Mihály — a lócsiszár — vitatkozik barátjá­val, Nagelschmidttel, aki önké­nyesen idéz Luther „A gyilkos parasztbandák ellen” c. iratából, ami 1525-ben, a német paraszt- háború vége felé jelent meg. te­hát már nem befolyásolta jelen­tősen a háború kimenetelét és a megtorlást. A dráma a főhős tragikus ha­lálával végződik, mert Luther Jé­zus szavaival: „Kérjetek és ada­tik ...”, megakadályozta a fegy­veres igazságszolgáltatásban. Látnunk kell, hogy Luther el­sősorban Müntzer Tamással állt szemben. A történelemkutatás pedig megállapította, hogy a pa­rasztháborúk még ekkor nem ér­hették el céljaikat. (R. Frieden­thal: Luther élete és kora. Buda­pest, 1977.) Sokszor vádolták őt a parasztok lázításával és cser- benhagyásával. Az biztos, szám­talan írásában ostorozza az ural­kodókat is (pl. 1522 februárjában Frigyesnek írt levelében azt írja, hogy a választófejedelem valóban legyen „bölcs”), és később a vé­res megtorlások ellen intett és fi­gyelmeztetett. Az „Intés békére, feleletül a sváb parasztok 12 pontjára” c. iratában olvashat­juk: „Mert a felsőbbség nem azért van rendelve, hoev a masa hasznát és önkényét keresse az alattvalókon, hanem azért, hogy az alattvalók hasznát és javát munkálja. Valóban már tovább nem tűrhető, hogy így zsarolja­nak és kincset harácsoljanak.” Szerinte a harcolóiknak nem sza­bad krisztusi jogra hivatkozniuk. Természetes jog alapján elkép­zelhetőnek tartotta volna a fegy­veres felkelést, „vallási köntös” nélkül, ha a parasztoknak lett volna hatalmuk hozzá. E DRÁMÁK azzal is érzékelte­tik a reformáció légkörét és Lu­ther munkáját, hogy idézik a Bibliát. Különösen Sütő darabjá­ban megkapó ez. Néha kritikai éle is van azokkal szemben, akik a Szentírás szavaival vagdalkoz- nak. Jézus szavai azonban nála más értelmet kapnak. A „kérje­tek és adatik...” (Mt 7, í—5 és Lk 11, 9—13!) háromszori idézése szinte megszabja a színdarab szerkezetét. Jézus ezzel a példá­zattal Istenhez való imádságra hív, amit nem lehet semmikép­pen sem összetéveszteni zsarno­kokhoz intézendő megalázó kér­vények írásával. Luther sem té­vesztette össze. A róla alkotott képből nem hiányozhat, hogy ő komolyan vette az imádságot, Is­ten igéjét, történelmet kormány­zó hatalmát s ítéletét. Ezt a hitet el lehet utasítani, de komolyan kell vele számolni. A HITELES KÉPET TALÁN KÖZELEBB ÉREZZÜK, amikor Mendelssohn V. szimfóniájában Luthernak a 46. zsoltárhoz irt dallama, az Erős vár a mi Iste­nünk hallható, vagy amikor Jó­zsef Attila Erős várunk fordítá­sában, szövegátköltése olvasható; és ez látható „Az ember tragédiá­jáéban színre lépő Lutherban is. Az irodalmi, művészeti feldol­gozások — más tanulságuk mel­lett — jó ösztönzést adhatnak a reformáció örökségének újabb és újabb végiggondolására. Rfijsp láttán Néhány héttel ezelőtt megállít az utcán egy férfi. „Ha a szeretet­otthonban szükség van gázszere­lőre, csak szóljanak, megyek, mert brigádom szocialista válla­lásában én ezt a felajánlást is tettem.” S már diktálja is nevét, címét. — Irodámban cseng a te­lefon. Az egyik otthonlakó hív: „tessék jönni, mert megérkezett a pesti brigád”. GYAKRAN TÖRTÉNNEK ILYEN ÉS HASONLÓ ESETEK mostanában az Alberti Szeretet­otthon életében. Valami új van kialakulóban. Valami olyat élünk át, ami természetes, de mégsem megszokott, s ezért feltűnő. Mi­ről is van szó? Az köztudott, hogy társadal­munk felvette az öreg ember gondját. Államháztartásunk mérhetetlenül nagy összeget for­dít szociális' otthonok létesítésé­re, a meglevők korszerűsítésére, s közben heiyi szinten a szociá­lis ügyekkel foglalkozók is min­dent megtesznek azért, hogy a rá­szorulóknak emberhez méltó kö­rülményeket biztosítanak. „Ad­junk életet az éveknek!” Ebben a gondoskodásban a keresztyén ember hitéből fakadóan jó lelki­ismerettel vesz részt. Hasonlókép­pen felszabadult szívvel működik együtt nem keresztyén honfitár­saival a társadalmi és politikai diakónia széles munkamezején. UGYANAKKOR EGYHAZUNK IS RENDKÍVÜL FONTOS SZOL­GÁLATÁNAK TEKINTI az in­tézményes szeretetmunkát. Ott­honaink mögött ott állnak a tá­mogató egyházmegyék, gyüleke­zetek és az egyes emberek. Érez­te és tapasztalta ezt az Alberti Szeretetotthon is fennállása óta. Mindig örömünnep, amikor gyü­lekezetekből látogatók érkeznek az otthonba, elbeszélgetnek az öre­gekkel és elhalmozzák őket segí­tő szeretetük ezerféle ajándéká­val. Ebben az őszi betakarítási időben különösen sokszor nyitják meg a kiskaput az alberti és az irsai gyülekezet tagjai, karjukon kosárral, ajkukon szíves köszöntő szóval. Azt pedig egyenesen „sá­toros ünnepnek” tekintik öreg­jeink, amikor gyermeksereg vagy serdülő ifjúság mosolyog rájuk, és kis műsorral vidámítják meg szí­vüket, színezik életüket. Intézményes szeretetmunkánkat — elsőrendben a fogyatékos gyer­mekek gondozását — államunk rendszeresen és alkalomszerűen is milliós nagyságrendű összegekkel támogatja. Nem is szólva ottho­naink problémáinak készséges és jóindulatú kezeléséről, ami erköl­csi támogatást jelent. MINDEHHEZ JÖN MOST MÉG AZ A FIGYELMESSÉG ÉS SPONTÁN SEGÍTSÉGNYÚJTÁS, amit egyre több helyről és egyre többektől kapnak meg a szeretet­otthon gondozottjai. Megható, amikor anyák napján az iskolá­sok egy csoportja az otthon la­kóit köszönti verssel, virággal. Nőnap alkalmával pedig most már évek óta a helyi Dimitrov és Szabadság tsz. küldöttsége köszön­ti ajándékokkal idős nőtestvé­reinket. A két termelőszövetkezet egyébként is sokmindennel siet az otthon segítségére. Nagyszerű fel­ajánlást tett a helyi fodrászüzem: vállalta a 24 lakó ingyenes gon­dozását! Karácsonyra a kötő­üzemtől kaptunk értékes ajándé­kokat: meleg sálakat, törülköző­ket. Máskor az Áfész és toliüzem lepte meg ajándékaival idős test­véreinket. Anyagilag a legnagyobb segítséget kétségkívül a vízműtár­sulat közgyűlésének határozata jelentette. Méltányosságból 270 000,— Ft társulási hozzájáru­lást engedett el. A legmelegebb kapcsolatot talán a MÁV Utasel­látó Nyugati pályaudvaron szol­gálatot teljesítő Zrínyi Ilona szo­cialista brigádja építette ki. amely az otthon patronálására szocialis­ta szerződést is kötött. Évente többször keresik fel a néniket és különösen is kedves volt, hogy ta­valy. sok más ajándék mellé tő­lük kaptuk a karácsonyfát. A fel­sorolásnak ez a csokra azonban még egyáltalán nem teljes! Igaz örömünkre szolgált, hogy a köz­ségi Hazafias Népfront is foglal­kozott legutóbbi ülésén ottho­nunkkal és elismeréssel szóltak az ott folyó munkáról. NAGYRA ÉRTÉKELJÜK ÉS HÁLÁS SZÍVVEL KÖSZÖNJÜK az emberi szeretetnek ezeket a megnyilvánulásait. Általuk nagy segítséget nyerünk ahhoz, hogy még jobb körülményeket, még kellemesebb légkört tudjunk biz­tosítani azoknak, akik itt keres­tek és találtak otthont az öregkor napjaira. Bizonyosak vagyunk abban, hogy mindez nem csupán az Al­berti Szeretetotthonra érvényes. Mégis hadd helyezzek a szívekre két mondást, amelyeket én is úgy kaptam diakóniai munkatársaim­tól: „Segítsd őket, hogy méltóság­gal öregedjenek meg!" Bárdossy Tibor a szír ortodox pátriárka LÁTOGATÁSA SVÉDORSZÁGBAN III. Jákob pátriárka, a Szír Or­todox Egyház vezetője júniusban Svédországba látogatott. A mint­egy 4 milliót számláló szír egy­háznak százezer tagja él Svédor­szágban. akik közül a többség Tö­rökországból vándorolt be.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom