Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-07-30 / 31. szám

\

GYERMEKEKNEK^

Jczus könnyei

Lk 19,

A gyermekek nagyon könnyen fakadnak sírásra. Sokszor már egy-egy keményebb szó, rosszul sikerült felelet, vagy be nem teljesült kívánság is könnyeket tud fakasztani a gyermekek szemében. A felnőttek már ritkábban sírnak. Sokkal nagyobb dolognak kell történnie, hogy megeredjenek könnyeik. Mivel Jézus valóságos ember is volt, reá is éppúgy hatottak az élet eseményei, mint más közönséges emberre, többször ő is sírásra fakadt. A mai vasárnapon az egyik ilyen alkalomról szólunk, és megvizsgáljuk, hogy mi volt az a komoly dolog, amely könnyeket fakasztott az Űr Jézus szemében.

^ JÉZUS UTOLSÓ JERUZSÁLE- MI UTJÁN TÖRTÉNT. Amikor Jézus tanítványaival közel ért j Jeruzsálemhez, egy dombtetőn megállt és rátekintett a városra. Nagyon szép látvány tárult^ a szeme elé. A gyönyörű templom, a hatalmas épületek, a húsvéti ünnepekre való készülődés szinte festői képet tárt minden Jeruzsálembe érkező elé. A kép most mégsem a gyönyör, hanem a fájdalom érzését támasztotta ézus szívében és egyszer csak Izáporként kezdtek hullani a könnyei. A csodálkozó tanítvá- t nyoknak meg is magyarázta el- érzékenyülése okát: „Bár felismerted volna ezen a napon te is, a békességre vezető utat!” — mondta, ami azt jelenti, hogy I Jeruzsálem és Izrael egész népe bárcsak ezen az utolso alkalmon felismerné az életre vezető utat, a megbocsátás és a szolgáló szeretet útját, azaz Jézus útját! Más szavakkal: Bárcsak meglátná Izrael népe, hogy Jézus az Istentől megígért és várva várt I Szabadító! Ez most el volt rejtve j Izrael szemei előtt.

JÉZUS ISMERTÉ j jÍÉÍfEr'‘KÉ- MÉNYSZlVÜSÉGÉT, s-ezért sej41—44

tette, hogy e kívánsága teljesülésére nem sok a remény. Ezért lelki szemei előtt a gyönyörű város helyén harci zaj, pusztulás és romhalmaz jelent meg, és szavait így folytatta: „Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak és mindenfelől szorongatnak. Földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel, meglátogatásod idejét.”

Mindebben az a félelmes, hogy Jézus látomása beteljesedett. Izrael népe sajnos elszalasztottá az *utolso alkalmat is, nem ismerte fel meglátogatasa idejét, niszen néhány nappal ez után az Esemény után a hozzá küldött Messiást, Isten egyszülött Fiát kínos kereszthalálra juttatta. De beteljesedett Jézus látomása Jeruzsálem pusztulásáról is. Alig héhány évtized múlva, Krisztus születése után 70-ben a római hadsereg végleg leigázta az ellene lázadó zsidókat. A végső harc Jeruzsálemben folyt le, amelynek ostroma több mint öt hónapig tartott. Hiába volt Izrael népének elkeseredett küzdelme, a rómaiak a várost bevették és épületeit úgy elpusztították, hogy valóban nem maradt kő kövön. Jeruzsálem területén hosszú évti- zedkre megszűnt minden élet.

JERUZSÁLEM SZÖRNYŰ PUSZTULÁSÁRA minden évben ezen a vasárnapon emlékeznek a keresztyének, szívükbe fogadva Isten igéjének azt az intelmét, hogy IsteiKjtür elmével és kegyelmével nemleJteT~vúp nélkül visszaélni. Aki véglegesen elutasítja Isten szeretetét és elmulasztja a békességre vezető út elfogadását, az nagyon könnyen úgy járhat, mint Jeruzsálem városa és Izrael népe. s j

A magvető példázata

Rejtvénysorozatunk tanulságai

Rejtvénysorozatunk 3. fordulójában Jézus példázatairól volt szó. Az első képhez kapcsolódó 3. kérdés megint csak igazi különlegességet ígért. Az ígereiet oe is váltotta a megfejtések magas száma és az, hogy csaknem mindenki jó választ adott. A kérdés a következő volt (nem is kérdés volt ez, hanem inkább feiadat). Fogalmazzuk meg egy mondatban, mire akarta megtanítani tanítványait Jézus ezzel a példázattal! Ugye, nem is olyan köny- nyű feladat? Nemhogy gyermekeknek, de még felnőtteknek, lelkészeknek is gondot, okozhat az ilyesmi. Egy mondatban megfogalmazni egy igeszakasz értelmét, mondanivalóját... — minden igeolvasónak, igehirdetönek el kell egyszer jutnia idáig. A megfejtések tanúsága szerint a gyermekek el is jutnak eddig. Igaz, néha hosszúra sikerült az a bizonyos egy mondat, több tagmondatra osztható, de hát mégiscsak egy mondat az: tömör ösz- szefoglalása a magvető példázata mondanivalójának. E mondatok tartalmuk szerint nagyon hasonlóak: az igehallgatás és -cselekvés szoros összetartozását fogalmazzák meg. 10 nagyobb csoportot különböztethetünk meg.

Az 1. csoport szerint: „Arra akar megtanítani, hogy Isten igéjét ne csak hallgassuk és olvassuk, hanem kövessük is tanítását.” A 2. csoport megfogalmazását jellemzi: „Érdemes pazarlóan vetni az ige magvát, mert bőséges a. termés ott, ahol Isten igéjét megtartják.” A 3. típus különböző megfogalmazásban a szív szerepét emeli ki: „Isten igéjét nyitott szívvel olvassuk!” A válaszok 4. fajtája egy-egy igeversből áll: „Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédét”, vagy „Akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, azok meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.” (A példázat jézusi magyarázatából.) Az 5. csoport a gyümölcstermést hangsúlyozza: „Mindenki úgy hallgassa az igehirdetést, hogy az gyümölcsöt teremjen.” A 6. pedig a jó földet: „Igyekezzünk jó földje lenni Istennek.” A 7. csoport ennek ellenkezőjéről, a rossz földről beszél: „Ne legyünk rossz föld!”. Legjobban a 8. csoport válaszai tetszettek, amelyek igen egyszerűen, tömören hangzanak. Mire akarta Jézus megtanítani tanítványait? — „Az ige helyes befogadására.” A 9. csoportba az egyéb helyes válaszokat soroltam, pl.: „Jézus azt akarta, hogy hallgatói megértsék a mennyek országának titkait”, „Isten válogatás nélkül veti az ige magvát minden ember szívébe.” Ezek a válaszok kifejezik a példázatbeli magvető furcsa pazarlásának értelmét, mint a 2. csoport is. A 10. csoportba azok a válaszok tartoznak, amelyeket nem fogadtunk el, mert nem erre a példázatra illenek, hanem Jézus más példázataira.

Összefoglalva elmondhatjuk: a gyerekek megértették a példázat mondanivalóját, és ügyesen, jól megfogalmazva írták meg. Rendkívül jó eredménynek számít, hogy 58 válaszból 56 elfogadható volt. Bárcsak mindig megfogalmazódna az ige üzenete bennük, gyermekekben, és a felnőttekben is így, egy mondatban! Ifj. Seben István

— HÁZASSÁG. Deme Dávid ostffyasszonyfai segédlelkész és Smidéliusz Katalin lelkészi munkatárs július 23-án tartották esküvőjüket Répcelakon.

— Herold Péter és Őze Mária a szentesi templomban tartották esküvőjüket. A szertartást a vőlegény nyolcvanéves nagyapja. Virányi Lajos ny. szentesi lelkész végezte.

„írok nektek ifjak...”

*

Életkép egy bibliai otthonról

Közeledés

Talán jogos a vád, hogy a fiatalok sok mindent leiszinesen élnék át. Az otthon kérdésé viszont biztos kivétel ez alól, mert vele kapcsolatban melyek, az érzeteink. Előbukkanna^ egykori olvasmányaink élményéi is. Ha csak nenanyra gondolunk, amelyek az ottnon nélküli gyermeksorsot rajzolták meg, azonnal értjük egymást és személyesen kötődünk ehhez a kérdéshez. Emlékezzünk vissza a Légy jó mindhalálig és az Árvácska című Mó- ricz-regényekre, sőt az utóbbihoz kapcsolódó filmélményre! Kimeríthetetlenül gazdag az az anyag vagy inkább vallomás, amelyet művészek az otthonnal kapcsolatban nyújtanak. De szervesen kapcsolódik hozzájuk mindennapi életünk is. Senkinek sincs súrlódásmentes élete, ezt tudjuk. Mégis az a vágyunk, hogy az általunk teremtett otthon az igazi, egészséges közösség élettere legyen. Minden fiatal arra törekszik, hogy egy sikeres és jó kapcsolatkeresés, majd a nagy „rátalálás” után a szeretet vonzásában éljen egy igazi otthonban.

Mind ez a vágy, mind a súrlódásokkal teli otthonok látványa és tapasztalata jogos alap arra, hogy a Szentíráshoz forduljunk és keressük a bátorító, eligazító erőt kérdésünkhöz. Ki tudja, hogy a saját vizsgánk mennyire esik közeire vagy távolabbra?

Másodlagos jelleg

Nyissuk fel a Bibliánkat Mária és Márta történeténél! Ha elolvastuk, gondolom, egyetértünk abban, hogy a történet központja nem az otthon kérdése.

Lk 10, 38—42

Ennek az elragadó- szépségű leírásnak a centruma Jézus szava. Nem akarok most teológiai proo- lémázgatasba merülni, ezen csak kijelentő mondatokra szorítkozom. Mária és Márta történetét úgy sem szabad értelmeznünk, hogy a cseiekves és a. meghail- gatas típusai ütköznek össze benne. Emberi közösség Jézus körül — innen adódik a másodlagos jellegben az otthon es a történet kapcsolata. Jézus természetes közeledése egy nagyon őszinte és közvetlen családi helyzethez. Varázsa van a percnek! Mária, Márta és Jézus találkozásának nagyon rövid kis idejét örökítette meg Lukács evangélista, de ebben a c.iiarjatíel- vételben nagyon gazdag világot. Belép Jézus Márta házába és mindhárman otthonra találnak. Még a helyreigazító "mond i1 is meleg töltéssel csendül. Cei ' i korántsem az elmarasztalás, inkább szeretettől indítóit rávezetés az otthon titkára. A nagy sürgölő- dés vagy a tökéletes körülmények csak töredékek. Fordított értékrend a titok: az egymásra fordított idő és a befogadókészség „kevésként” is a legtöbbre képes.

Üzenet

Aki az ideális otthont úgy keresi a lukácsi elbeszélésben, mint valami távoli, majdnem elérhetetlen területet, az csalódik. A bibliai otthon az élet valóságában szólít meg minket, nem az ideák világában. Felfedezhetjük benne a mai otthonra is vonat-- kozó alapszabályt. Akkor ideális az otthon, ha benne minden belépő fogadótérre talál. Nyilván nem passzív tagokat igényel ez. De nem tudjuk elérni előre tervezett, begyakorolt manőverekkel sem. Olyan hozzáállásra lenne szükség, hogy a belepő azt érezze: itt a vele kapcsolatos események mindenkit érdekelnek. Nem nevezhető a bibliai történet alapján otthonnak az a hely, ahol csak a benne élők sikere vagy bánata az egyetlen beszédtéma. Abban a kérdésben tudjuk felfedezni az otthon titkát, hogy a hozzánk érkező mit talál nálunk. Nagy képű, öntőit, küszöbön fogadó családot, ahonnan öt percen belül meneKÜl minden „betolakodó”? Vagy természetes mozdulattal kitárt ajtói és kellemes partnert, aki azon fáradozik, hogy helyet találjanak a belépő érzései és gondolatai?

Jézus otthonra talált Márta házában. Erre talán azt mondjuk: hát hogyne, hiszen Ö tette otthonná! Valóban így történt, s így kellene történnie nálunk is. Jézusnak legalább is ez a szándéka. Mert „kevésre van szükség, valójában csak egyre” (Lk 10, 42)

ifj. Szabó Lajos

— TÉS. Július 2-án meglátogatta a gyülekezetét Síkos Bajos papai lelkész, a Veszprémi Egyházmegye esperese. A délelőtti istentiszteleten igét hirdetett és beiktatta a gyülekezet új tisztségviselőit: S. Varga Ferenc felügyelőt, Kiss Kálmán másodfelügyelőt, Bognár Dezső, Godra Pál, Varga Lajos presbitereket és Tóth Alfréd gyülekezeti dékánt, majd presbiteri ülés keretében általános esperesi vizsgálatot tartott. A gyülekezet köszönetét mondott Borbás Sándor évtizedekig tartott felügyelői szolgálatáért, köszöntötte az esperest és az új tisztségviselőket.

Magyarok az északi sarkkörön túl

Amundsenről, a híres norvég sarkkutatóról tudjuk, hogy sok .kiserlete volt, amíg megvethette labat azon a ponton, amely Jete mutat minden iránytű, vagyis az Északi sark mágneses pórusán. Es ez nem is történt olyan nagyon régen. 1926. május 12-en, atig több, mint ötven eve léghajón érte gí az Északi sarkot, tizenöt évvel azutan, hogy a délit már felfedezte. Ekkor már nem volt Földünknek fehér foltja, kizárólag a jégmezők csonttá fagyott páncélja alatt két pólus, amely makacsul ellenállt a felfedezésnek, de így azután mindkettő megtalálása az ő nevéhez fűződik. A norvég kutató kalandos útjai mindig izgatták fantáziámat, bár csodálkoztam azon, hogy századunk fejlett technikája mellett ily későn tűzhették a Föld sarkaira a hódítás jelképét, a lobogót. Ma átzúgnak több km-es magasságban felettük szuperszonikus utasszállító gépek, s a jégpáncél alatt mély merülésű tengeralattjárók rövidítik meg útvonalaikat. Amundsen neve feledésbe merül, nincs már szükség bátor „felfedezőkre”, technikusok és mérnökök elvégzik íróasztal mellett azt, amiért évszázadokon keresztül életüket áldozták a felfedezők.

VISZONT VANNAK MÉGIS MODERN AMUNDSENEK. Itt van például a fiam, aki harmadmagával — igaz, szerényebb felszereléssel, mint a vérbeli felfedezők —, az északi sarkkört vette célba. Útvonala, ha nyomon tudjuk kísérni, Csehszlovákia (az osztrák kamionsztrájk miatt), NSZK, Dánia, Norvégia, Svéd- és Finnország, majd a Szovjetunión keresztül haza. Csekély 10—12 ezer km egy öreg Renault-al s némi autószerelési készséggel. Szülői aggodalmunk s tekintélyünk ellenére elindultak felfedezni Észak-Európát. Tulajdonképpen mi vonzotta a fiatalokat Észak felé? Talán Helsingör, Hamlet királyfi palotája, a norvég fjordok pazar csipkevilága, a svéd jóléti társadalommal való ismerkedés, az ezer tó országa a testvéri finn néppel, a Tretyakov képtár, vagy a Kreml? Esetleg mindez egyben? Tény, hogy látni akarják a „fehér éjszakákat”, holott említettem, sokkal egyszerűbb, ha elolvassák Dosztojevszkij csodálatos könyvét róla, különben is „lekésték”, mivel tudtommal június 21-e táján világosak arrafelé az éjszakák.

De lehet-e józan érveket felsorakoztatni a vagyak elleneben? Lehet-e érvelni azzal, hogy Italia vagy Hellasz napsütötte tájai vonzóbbak, s a Loire menti kastélyok és a spanyol mór emlékek pazara bb élményt nyújtanak, mint a tundrák, ahol legfeljebb rénszarvascsordak keresztezik útjukat? A fiatalok lelkivilágát mi már nehezen értjük meg. A kocsiban mindenesetre sátor, hálózsák, téli holmi és konzervek voltak szép rendben, olyan holmik, amelyek a „felfedezők” számára nélkülözhetetlenek.

Jelky András, a bajai szabólegény kétszáz éve, Maria Terézia korában még gyalog vágott a nagy világnak, s a fáma szerint körülgyalogolta a Földet, s valahol Japanban kötött ki, ahol a hollandokat képviselte, mert űzte a kíváncsiság, a felfedezés láza. A mieink, alatt legalább gurul négy kerék, ha olykor javításra is szorulnak. Lehet-e azon csodálkozni, hogy a mi fiaink is nekivágnak az ismeretlenségnek, habzsolni kívánván a természet, kultúra, civilizáció szépségeit, praktikumait? Egyetemisták, fiatal, kezdő dolgozók, munkás és értelmiségi ifjak indulnak a szélrózsa minden irányába tapasztalni, tanulni, hogy felfedezési lázukat csillapítsák.

AZ EDDIGI TAPASZTALATOM szerint korántsem azzal a kispolgári célzattal, hogy társaságban dicsekedhessenek: „itt is jártam” „ott is jártam”, holott talán csak az áruházakban töltötték idejüket. Ezek a fiatalok szerényebbek, mégis alaposabbak. Nem

dicsekszenek, de van élményük, nem jutnak az áruházakba, pénztárcájuk is vékonyka, de gyűjtenek barátokat, látnak és figyelnek és valami belső kötődésük támad, sajnálnak és lelkesednek, összevetnek és mérlegelnek, és lelkűkben naggyá nő az otthon és büszkék társadalmunkra. Mindezt munkájukban, hivatásukban kiválóan tudják hasznositani.

Kissé irigylem is őket. összevetem a magam fiatalságával, a két háború közötti életünkkel, amikor az is gondot jelentett, hogy Soroksárra eljusson az ember. Amikor a szegénység Jelky Andrásai, vállukon az elmaradhatatlan elemózsiás batyuval — kenyér, szalonna és vöröshagyma volt benne — gyalogoltak az országutakon, mert vasútra nem tellett, s az arató cselédek, kubikusok munkát mentek keresni, s itt Budapesten iparosemberek, hónuk alatt szerszámkészletükkel csöngettek be a lakásokba: „van-e valami javítani való”. Nos, ez is egyfajta „felfedezés” volt, legalább is annyit felfedeztek, hogy munkanélküliség van, s ez kényszerítette az emberek ezreit vándorlásra. Más világ ez a jelenlegi. Nem a szükség készteti vándorlásra, felfedezésre a fiatalokat, hanem amit tanultak földrajzból, irodalomból, történelemből, azt akarják ujjaikkal megtapogatni, s lelkűkre kopirozni.

MAGYAROK AZ ÉSZAKI SARKKÖRÖN TÜL! Egy részük a Karib-tenger szigetei közül Kubában lesz a VIT-en, mások Erdélyben nyomoznak Isten háta megetti falvakban a még rejtőző folklór kincsei után, ismét mások a messzi Északon a fehér éjszakákat akarják utolérni, mindegyikben egy csillapíthatatlan vágy: látni, ismerni, tapasztalni, tanulni akarnak. Jó utat fiatalok! Megéri a fáradságot az, amivel gazdagabban jöttök haza! A világot megismerni ősi, emberi vágy volt mindig. Mi valljuk, hogy ezt a vágyat Isten oltotta belénk. Az első hitágazat a ti élményetek lesz! tgy lehet az első hitágazatból élni! Rédey pá]