Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-01-15 / 3. szám

^ öKumewé é ÖKumené öKumené ^ Merre fúj a szél az ökumenében ? Harmincéves lesz ez év augusz­tus 23-án az Egyházak Világta­nácsa. Bár az ökumenikus moz­galom szervezett tormában már az első világháború utáni években is jelentkezett, hiszen az első nagy- ökumenikus világkonferenciát 1925-ben Stockholmban tartották, mégis az elmúlt három évtized eseményeihez kapcsolódik a ke­resztyén egyházak egységkeresé­sének k'bontakozása. Lapunkban az évforduló kapcsán többször vissza fogunk térni még a múlt értékelésére. Most az új esztendő elején három ökumenikus ese­ményhez fűzve megjegyzéseket arra kérdezünk rá, merre fúj a szél ma az ökumenében. Evangélikus—református közeledés Európában A reformáció két testvéregy­háza, evangélikusok és reformá­tusok éppen Európában élnek na­gyon közel egymáshoz. A legtöbb országban a két felekezet önálló egyházi keretekben fejlődött, de éppen a reformáció hazájában találunk olyan ún. untait egyhá­zakat is, amelyekben evangélikus és református gyülekezetek egy­séges egyházi szervezetet hoztak létre. Európában az evangélikus és református egyházak hosszas elő­készítő munka után 1973-ban megkötötték az ún. Leuenbergi Egyezményt. Ez kimondja, hogy az aláíró egyházak szószéki és úrvacsorái közösségre lépnek egy­mással, tehát kölcsönösen meg­engedik, hogy híveik a másik egy­ház úrvacsorájával is élhessenek és átengedik szószéküket, Hazánkban a történelmi múlt nehéz évszázadaiban olyan példa­szerű együttműködés, testvéri kö­zösség jött létre egyházunk és a reformátusok között, hogy megál­lapodás és egyezmény nélkül is vagy egy-egy területre és idő­szakaszra szóló egyezmény meg­kötésével, mint pl. a Nagygeresdi Egyezmény Dunántúlra vonatkozó rendelkezése szerint, a két test­véregyház gyakorolta a szószéki és úrvacsorái közösséget. A Leuenbergi Egyezményt úgy kötötték, hdgy modellnek, példá­nak gondolták más területek és más egyházait .számára is. Mi történt közben? Ma alig-alig ír­nak róla és csalódást okozott, hogy nem minden európai egyház csatlakozott az Egyezményhez és más földrészek protestánsai sem követték a példát. A skandináviai evangélikus egyházak számára például nem volt megfogható az Egyezmény, mert területükön el­vétve találhatók reformátusok. Az együttesen megszerkesztett, hit­vallásszerű Egyezményt inkább a német egyházak erőltették a ma­guk sajátos körülményei miatt. Leuenberg példája azt mutatja, hogy egy ország, vagy meghatáro­zott történelmi körülmények kö­zött kialakult egyházak sajátos megoldási kísérletét kár erőltetni olyanokra, amelyek egészen más helyzetben élnek. Ugyanakkor a magyar példa mutatja, hogy nem kell föltétlenül hosszú teológiai tárgyalás vagy összefoglaló hitta­nt megegyezés, hogy két egyház együttműködjön és támogassa egymást. Az ortodox egyházak és Róma közeledése Az Egyházak Világtanácsa 1961- ben Indiában, Üj-Del'hiben tar­tott világgyűlésén vették föl a ta­gok sorába az ortodox egyházak többségét. Az addig szinte kizá­rólag protestáns világszervezet szélesre tárta kapuit az ortodox keresztyénség előtt. így jött létre az a helyzet, hogy egyik oldalon Rómához tartozik a keresztyén­ség, másrészt pedig Genfen ke­resztül kapcsolódnak egymáshoz a többi egyházak. Többször történt közeledés1 Ró­ma részéről az ortodoxok irányá­ba Az elmúlt évben elhangzott egy olyan javaslat is, amelyik az egyik ortodox vezető részéről föl­vetette: miért nem Rómával fog össze az ortodoxia és ezzel sza­kítania kell Genffel. Az előttünk álló évben bizonyá­ra kibontakoznak majd a kérdés fejleményei, mennyiben takar a javaslat ortodox elégedetlenséget a: protestáns vezetésű Egyházak Világtanácsa irányába vagy vár­ható-e az ortodox egyházak te-- vezeti nagy világzsinatán valami­féle döntés. r A' Az Ágostai Hitvallás római katolikus részről történő elismerése A legúijtbb ökumenikus érde­kességek körébe tartoznak azok a találgatások, hogy mi lenne, ha Róma valamilyen tormában elis­merné egyházun k alapvető hitval­lási iratát, az 1530-ban Melanoh- ton által fogalmazott Ágostai Hit­vallást. Erre hamarosan alkalmat nvú.itana a Hitvallás 1980-ban ün- nenelendő 450 éves jubileuma. Mértékadó római katolikus teo­lógusok javasolták, ho«v Róma adia föl mereven elítélő állás­pontiát a lutheri reformáció, irá­nyába, hiszen Luther nem akart egyházszakadást, hanem egyház­tisztítást és az Ágostai Hitvallást úgy fogalmazták, hogy az került mindenféle megjegyzést a pápáról és a pápaságról. Melanchthon ira­ta az egyetemes keresztyén hit rövid foglalata akart lenni. Más római katolikus teológusok viszont arra mutattak rá, hogy a hitvallás elismerése nem jelen­tene tulajdonképpen semmit sem, mert Róma a reformációt elítélő véleményét a tridenti zsinaton foglalta össze, ez pedig továbbra is meghatározza a római katoli­kus álláspontot. Evangélikus részről vannak de­rűlátók, mások viszont arra hi­vatkoznak, hogy a Luther ellen kiadott átokbullát sem vonta vissza Róma, pedig ezt könnyeb­ben megtehette volna. Világosan kell látnunk, hogy az Ágostai Hitvallást Róma soha nem ismerheti el „hivatalosan”, mért ezzel elismerné magát a refor­mációt is, és ellentétbe kerülne a tridenti zsinat döntéseivel. Leg­feljebb arról lehet szó, hogy az 1530-as helyzet mai értékelésénél a Hitvallás létrejöttét nem az egy­ház egysége elleni támadásnak, hanem a keresztyénség egysége helyreállítási kísérleteként mél­tatja. Az egész kérdés fölvetésében az ökumené „szélcsendjében” való „eljenszélkeverést” kell látnunk, mert az igazi kérdés Genf és Ró­ma viszonyában nem az Ágostai Hitvallás • római katolikus "észről történő elismerése, hanem általá­ban az egész evangélikus egyház, a reformáció keresztyénsége ró­mai részről történő „hivatalos” elismerése. „ .. _ Harmati Bcla Megjelent Dóka Zoltán: Márk evangéliuma című könyve. Ára: 127,— Ft Kapható a Sajtóosztályon DIAKÖNIAI MUNKA AZ NDK-BAN — a szamok tükrében Az NDK-beli evangéliumi egy­házak diakóniai szervezetének gondozásában jelenleg 51 kórház működik 6841 ággyal. Testi és szellemi fogyatékosokat 89 ott­honban gondoznak, összesen 6240 ággyal. Idős emberek és gyógyít­hatatlan betegek elhelyezésére 226 intézmény szolgál 10 215 férőhely- lyel. Egészséges és beteg gyerme­kek elhelyezésére 377 otthonuk van, összesen 18 729 hellyel. Ezenkívül vannak üdülők, nővér- szállások, diakonissza-házak stb. A diakonisszák száma 5867, a dia­kónusoké 1395. DÉL-AFRIKA — EGY VÉRES KONFRON­TÁCIÓ KÜSZÖBÉN A Délafrikai Köztársaságban, általános az a vélemény, hogy az ország helyzete annyira kiélező­dött, hogy nincs többé lehetőség a faji elkülönítés jelenlegi rend­szeréről a fekete többségi ura­lomra való békés átmenetre. így számolt be délafrikai utazásáról Eric Sjö quist svéd újságíró, a legnagyobb svéd esti újság, az „Expressen” munkatársa. Még azok a fehérek is, akik Délafrika problémáinak békés megoldása érdekében feketékkel együtt fá­radoznak, úgy vélik, hogy csak erőszakos megoldás van. A bu­rok, a fehér telepesek, összefog­nak egymással és készek a feke­ték elleni harcra. Délafrika vé­res konfrontáció küszöbén van, írja a svéd újságíró, és a fehé­rek gyűlölete állandóan nő. Beyers Naudé, a betiltott ..Ke­resztény Intézet” igazgatója a felszabadítás! mozgalmak egysé­gének szükségességéről beszélt az újságírónak. Arról, hogy ezek­nek a mozgalmaknak tudniuk kell, mit akarnak megvalósítani a jelenlegi rendszer helyén. Na­udé a mai Afrikát így jellemez­te: „magasan fejlett koncentrá­ciós tábor, melyben a fehérek luxust élveznek”. AZ EMLÉKEZÉS, A GONDO­LAT INDÍTOTTA SOPRONBA, a 700 éves jubileumát ünneplő vá­rosba a múlt év augusztus 13-án azt a több száz öregdiákot, akik a Soproni Evangélikus Tanítóképző Intézetben szereztek tanítói okle­velet, s azt követően szétszéled­tek az ország minden tájára, hogy néptanítóként evangélikus gyüle­kezeteink és népünk szolgálatába szegődve végezzék áldozatos mun­kájukat. Az ősi Alma Matert ugyan a II. világháború bombá­zása eltörölte a föld színéről, de a volt növendékek lelkében to­vábbra is ott ragyogott a kis pi- rostomyos, kedves klasszicista épület felejthetetlen képe. E csodálatos közösség már egy évvel korábban országos gyűjtést indított, hogy a befolyt pénzado­mányokból a nagymúltú intézet helyét emléktáblával jelölhessék meg. A nemes szándék valóra vált, és immár bronztáblába önt­ve. kedvesen -m eghatóa n - szépen, mindenki számára érzékletesen, kidomborodva látható a'z „iskola” egykori képe, melyről Kónya La­jos így emlékezett meg 1958-ban: „Iskolánk, zúgó százéves kas, ki rajokat küldtél esztendőszám, hogy megváltsd a falvak népét s felemeld a tudás fényes fennsík­jaira — neved bennünk él, s ha szólunk, szavak felhangjaiba hi­red belezeng!” Ennek az emlék- táblának a felavatása és a száz évig működő intézményre való emlékezés gyűjtötte össze a Má­jus 1. tér és a Múzeum utca sar­kára azt az ünneplőruhás sere­get. amely átélője volt a soproni jubileumi ünnepségsorozat leg- meghatóbb eseményének. Ves­sünk mi is most egy futó pillan­tást a múlt eseményeire. A LUTHERI REFORMÁCIÓ SZELLEMI ÖRÖKSÉGÉNEK egyik legsúlyosabb tétele a nép széles rétegei számára az anya­nyelven való iskoláztatás biztosí­tása volt. E feladat megvalósítá­sához „oskolamesterekre”, okta­tókra volt szükség. A tanítói pá­lyára készülő ifjaknak a kor szín­vonalához mért műveltségi felké­szítését kezdetben a sárvári, a c sepr égi, a nemeskéri, a' győri hírneves iskolák, majd később a soproni és pozsonyi főgimnáziu­Emlékezés Sopronban mok végezték. Ezen a módon még csak inkább a Kisalföld és a Du­nántúl egy részére kerülhettek ún. nótáriusok, „mesterek”, levi­tatanítók. Tanítóképzésről azon­ban csak 1829-től kezdődően be­szélhetünk igazán. A kemenesal- jai evangélikus espérességnek 1826. évi közgyűlésén Beliczay Jó­nás esperes indítványozta első íz­ben, hogy „bízassák meg a sop­roni evangélikus főiskola egyik tanára ott a neveléstannak rend­kívüli tantárgyként való előadá­sával, a gyülekezet kántora pe­dig az orgonálás tanításával”. Borgátai Szabó József főgimná­ziumi tanár meg is kezdte 1829- ben a neveléstan tanítását a sop­roni evangélikus líceumban. Ez a kezdetleges forma maradt ér­vényben 1853-ig. Ezen időszak­ban a tanítói pályára készülő hallgatókat szerdán és szombaton a rendes tanóráikon felül, délután még külön tanították az „oktatás módjára” és az orgónáiásra is a gimnáziumi kereteken belül. A TANÍTÓKÉPZŐ TANFO­LYAM VEZETÉSÉT 1853-tól kez­dődően Pálfy József főgimnáziu­mi tanárra bízták, aki azonnal átszervezte a régebbi formát, és a képzés időtartamát is háromról négy évre emelte, sőt a rendkí­vüli tantárgyak számát is növelte. Pálfy azonban ezek után sem volt elégedett az ilyetén képzett evan­gélikus tanítók felkészültségével. Ezért Király József Pál főgimná­ziumi igazgatóval é^ Kolbenheyer Mór soproni lelkésszel szövetkez­ve elhatározták az önálló evan­gélikus tanítóképzés megvalósí­tását. Szervező és felvilágosító munkájukkal megnyerték a köz­véleményt. tervük megvalósításá­nak, és igen komoly gyűjtőmun­kába kezdtek. Ezt követően a du­nántúli evangélikus egyházkerü­let Királyt és Kolbenheyert kül­földi tanulmányútra küldte a ta­nítóképzés szervezeti kérdéseinek tanulmányozására. Megjárták Svájcot, Németországot, Hollan­diát, és Angliát, ahol az értékes tapasztalatokon kívül még jelen­tős pénzösszeget is szereztek cél­juk elérésére. Közben Pálfy idehaza végezte az előkészítés és pénzgyűjtés cél­tudatos munkáját És a hitből fa­kadó elhatározás hitet ébresztő eredményes vállalkozásnak bizo­nyult: már 1857-ben letették az intézmény céljait szolgáló új épü­let alapkövét; 1858. október 3-án pedig fel is avatták, és megnyi­tották az új épületben működő intézményt. Ezáltal az evangéli­kus tanítóképzés 10 évvel előzte meg az 1868. évi XXXIII. te. in­tézkedését, amely az állami taní­tóképzés megszervezéséről szólt. Az intézet indulásakor 3 évfolya­mos volt. Az 1883/84. tanévtől négy évfolyamra bővült, és az in­tézet mellett ekkor önálló gya­korlóiskola is létesült. Az iskola életében további fejlődést jelen­tett a képzés időtartamának 5 év­folyamra való felemelése, 1923- tól kezdődően. Majd 1938-ban módosult tanítóképző jellege is, mert az állami intézkedéseknek megfelelően új szervezésű líceum­má, vagyis gyakorlati irányú kö­zépiskolává alakult át. Ebben az időszakban az ötödik évfolyam helyett, a már érettségizett ifjak, egy éven át valamelyik népisko­lában „gyakorlóéves tanító”-ként működtek, ahol az iskolai taní­tásban bizonyos gyakorlatra .tet­tek szert. A gyakorlóév végén pe­dig képesítő vizsgát tettek. A KÉPZŐ ÉPÜLETÉT 1945- BEN BOMBATALÁLAT ÉRTE és használhatatlanná vált. Az in­tézmény azonban igen nehéz kö­rülmények között bérelt helyisé­gekben vagy. más iskolák épüle­tében megtűrtén tovább folytatta munkáját. Még 1946. május 15-én is az ősi épületben tartották a bal­lagást. Ekkor szólalt meg utoljára a kis bochumi acélharang a to­ronyban, mély most a Győrsági Evangélikus Gyülekezetben szol­gál. Ezt követően még 1946-ban egyik volt évfolyam öregdiákjai ott tartották osztálytalálkozóju­kat, ami rendben meg is történt, de pár nappal később. 1946. jún. 23-án, vasárnap este nagy robaj­jal összeomlott evangélikus egy­házunk lelki várának egyik erős bástyája. Intézetünket az 1948.-ban bekö­vetkezett államosítás után már Soproni Állami Tanítóképzőnek nevezték, de e folyamatosan mű­ködő képzőintézet továbbra is hű maradt a régi hagyományokhoz, és változatlanul hivatástudattal felvértezett, kiváló tanítókat adott a magyar népoktatásügy­nek. Végül 99 éves fennállása után, a magasabb színvonalon történő tanítóképzés biztosítása érdekében hozott reformintézke­dések életbeléptetésével, 1957. szeptember 1-vel a kormányzat megszüntette Sopron utolsó tani. tóképzőjét. MIT ÍRHAT MÉG A KRÓNI­KÁS E RÖVID VISSZAPILLAN­TÁS UTÁN? Igen. valamit... Legyen az emléktábla egy néma felkiáltás, hogy nem halt még ki a hála a nemesen érző emberi szívekből! Legyen arról szóló bi­zonyságtétel is egyben, hogy a hála az erkölcsi értelemben adott gazdagság drága gyümölcse, ami­kor a szellem emelkedettsége, a lélek kifinomultsága és a szív jó­sága ragyog aranynál-ezüstnél fé­nyesebben és a gyémántnál is ékesebben! Pálfy József, a nagv alapító gyújtotta meg egykor ez eszmei lángot. Volt igazgatók és volt tanárok hitük s tehetségük szerint mind-mind tettek hozzá magukból újabb fényt. De lélek­ben és a történelemben azért oly ékesek és nagyok, mert áz intéz­ményben eszmévé finomult ne­mes hagyományokat át tudták örökíteni az utódokra, a későbbi nemzedékekre is. Ez az eszme ha­tott és hat, — és magukon visel­ték mind a Sopronban összesereg- lett öregdiákok a hitnek e finom- szövetű ruhatárát — lelkűkben. Ez az eszme működött és műkö­dik, és szükségszerűen meghatá,- rozza a dolgokat, mert, ha az emléktáblára tekintünk, úgy érezzük meghatározta e dolgot is. Ez a gondolat jut kifejezésre Kó­nya Lajosnak Találkozóra c. 1958- ban írt versében is: ... „Ki jóra intett s nevelt örökké, nem adja lelkét az elmúlásnak. A nemzedékek haj szálcsövein folyvást kerengnek az eszmék tiszta erei: hűség, becsület, termő nagyszerű lázak, s a dús emberség, amitől naggyá nőnek a lelkek; így ... él... az idők végéig! Gazdag nemzedékeket bocsátott szárnyra, akik a lélek lágy szövetébe szövik a szorgos, szelíd jövendőt.” Másnap még átadásra került a sporoni evangélikus temetőben az a tanítványi hűségből és hálából emelt síremlék, mely a volt nö­vendékeknek Hamar Gyula, volt igazgató iránt érzett kegyeletét hirdeti. A temetői „emlékjel” és az ünnepélyes átadás méltán ta­núsítja egy másik nemes jfcépez- dei” hagyományápolás továbbvi­telét vagy ha úgy tetszik hát pél­damutató szolgálatát is. Érzéke­nyen figyeltek fel arra, hogy az utód nélkül és rokontalanul el­hunyt igazgatók emlékét is őriz­zék és megörökítsék az utókor számára. Ennek folytán a most át­adott síremlék teljessé teszi a volt igazgatókra való emlékezés és emlékeztetés folyamatosságának sorát s a tanítványi hűség töret­len vonalát.. . Búcsúzóul pedig még egyszer is éljünk a lehető­séggel, és vegyük fontolóra el­hunyt költő iskolatársunknak ma 'is megindító intelmeit: ........S akikkel együtt, mint anyaölben, ültem a hársfák alatt merengve, köszöntlek, kedves, világgá röppent szívbéli társak, testvérek, kiket egy anya táplált $ eresztett szélnek egykor a lenge ifjúság szárnyán — mégse sajogjon szivetek, — kérlek, hogy a csattogó időben annyi sebet s látható bélyeget kaptunk! Ne számoljuk, hogy hányszor merült a föld fénybe-ámyba, ...............................................................*• * (h isz) reánk sugárzik megdicsőülten iskolánk izzó fénykoronája.” Major Sámuel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom