Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-01-08 / 2. szám
t Presbiteri konferencia és a békéscsabai énekkar szolgálata Gerendáson Lapunkban olvashattuk nem régen, hogy a Lutheránia Énekkar nemcsak a Deák téri gyülekezeté. A békéscsabai gyülekezet énekkara is. így tekint szolgálatára. hogy az nemcsak a csabaiaké. A két énekkarnak van is kapcsolata egymással. A Lutherániá- nak vannak oly tagjai, akik csabai származásúak. Ezért hétvégeken. ha tudnak hazautaznak. Rövid idei ükből telik még arra is. hogy az otthoni énekkarban is szolgáljanak. A békéscsabai énekkarnak kedves szolgálata volt. december 4- én, amikor egész napos látogatásra jöttek Gerendásra. A presbiteri továbbképzés keretében volt e nap. amelynek alkalmain mindenki részt vehetett. A PRESBITERI KONFERENCIA KERETÉBEN a délelőtti istentiszteleten Győri János Sámuel segédlelkész szolgált igehirdetéssel a presbiter hitéről, reménységéről. Az énekkar ez alkalommal is énekelt. A főelőadást Mekis Adám esperes tartotta, A presbiter szolgálatáról szélt a családban, gyülekezetben és társadalomban. Gazdag helyismerete alapján értékelte a presbiterek magatartáA gyülekezetben ez évben alakult kis énekkar számára is buzdítás volt ez a nap. az . egyuttlét végén povázsai Mihály igazgató lelkész szólt az örvendező keresztyén életről. A helyi lelkésznek csak két kötelessége maradt végül: összegezni a presbiteri konferencián kapott útmutatást és megköszönni a békéscsabai énekkar építő szolgálatát. Huley Alfréd A NORVÉG EGYHÁZI SEGÉLYSZOLGALAT ÚJ FŐTITKÁRA A 39 éves Jan Arnold Erichsen lelkészt nevezték ki a norvég evangélikus egyház segélyszolgálatának főtitkárává. Erichsen lelkész ezzel Sigurd Aske utódja lesz, aki az általa alapított nemzetközi tömegkommunikációs intézet vezetője lett. „A norvég egyházi segélyszolgálatról nem tudók többet, mint az átlag norvég ember” — mondta az új főtitkár, — „de tudom, hogy nagy és igen hatékony szervezet vezetője leszek”. Erichsen lelkész 13 évig működött a norvég tengerészmisszióban, négy évig New Yorkban, hét évig pedig Hamburgban volt a norvég gyülekezet lelkésze. „Megerősít az a tudat, hogy nem, csupán egy íróasztalt és telefont veszek át, hanem az államegyház valamennyi gyülekezete — szám szerint 1336 — és nagyon sok szabadegyháza gyülekezet is támogat bennünket” — jelentette ki az új főtitkár. Egyéves háború ( Könyvismertetés ) sát a múltban, jelenben. Egyben Irányt mutatott élőre is. Részletesen elemezte a presbiterek közegyházi szolgálatát is. DÉLUTÁN EGYHÁZZENEI MŰSOR keretében az énekkar az egyházi esztendőt mutatta be. Orgonán ifi. Mekis Ádám és Bottá Ilona, fuvolán Bálint János, gitáron Szávik Piroska játszott. Szólót énekelt Kesjár Ilona, Va- lach Ilona és Ostyán Béla. Az elhangzott művek szerzői: Paetorius. Gruber. Győri. Händel. Kapi és Bach. elhangzásuk sorrendiében. GERENDÁSON 50 ÉVE VAN LELKÉSZ, de Békéscsaba ma is olyan a gyülekezet tagjai szemében. mintha anyagyülekezet lenne. A nagy templom emléke, a szülői’ház — származásban és lélekben köt oda. Az „anyának”, a nagy gyülekezetnek a látogatása a gyermekéhez, a kicsihez, nagyon jólesett. VOLT MÉG EGY SZOKATLAN az énekkar szolgálatával kapcsolatban. A helyi lelkész kérésére az oltár előtt helyezkedett el az énekkar is. a zenekar is. a gyülekezettel szemben. Így a hallottak mellett a látvány is felejt- hetelen volt a gyülekezetnek. Eevmás mellett püspökhelvettes. igazgató lelkész. segédlelkész, papnék. kántorok, vasutas, kereskedő. nyomdász, kovács, gépkocsivezető. lakatos, több tanuló, számos nyugdíjas tsz-tas mind egyet akart: énekével szolgálni. Az elmúlt három évtizedben olvasó néppé formálódtunk. A nagy példánvszámok ellenére a jó könyv hamar elfogy. Ez azt mutatja, hogy igényesek is lettünk. Olvasmányaink porán számtalanszor megéressük a keresztyén hátteret is, amiből a könyvek íródtak, noha talán nincs a könyvben kiemelten Istenről. vallásról szó. Az igaza ke- resztyénség mindig a szeretetben és a szolgálatban látta lényegét és nem az önmutogatásban. Egyesek tálán a mély humánumot látják ezekben és ezért olvassák szívesen, mások viszont meglátják az emberséges embert ; formáló hitet is. így kerül kezünkbe a Móra Ferenc könyvkiadónál megjelent Péterfia Karola ifjúsági regénye, az ..Egyéves háború*’. A Pór családról, 10 gyermekről szól a könyv, pontosabban a szerző családjáról. ahol az édesapa országos egyházunk presbitere is. A tíz testvérből álló kedves* vásott, csupa szív hadsereg amely az ötvenes években egv költözés során „megszállja” az egvik pécsi ódon házat, akaratlanul belekeveredik az „egyéves háborúba”. Hogyan tudja a szeretet, a másokkal törődő emberség feloldani az ellenszenvet és a magányosságot, ez a könyv belső mondanivalója. Gyermeket nevelni emberi feladat. 10 gyermeket jól felnevelni bámulatra méltó teljesítmény! Ezért Is izgalmas megfigyelni a regényben a közösségi szellem alakulásának egy-egv momentumát, hisz a családi közösség a társadalmi közösségbe való beilleszkedés iskolája. A nagy családot nem kívülről látjuk.', hanem belülről, a személyes élmények hitelességével igazolva. Nem akar a könyv a 10 gverek miatt üres bámulatot kiváltani az olvasóból, hanem meghív bennünket is. mint karácsony este az egyedül élő idős Korompay tudóst, hogy „belülről” szemléljük a nagy család életét: „A falon túl minden zaj értelmetlennek és rosszindulatúnak tűnik, itt pedig a hangos beszédhez, a dudáláshoz, sőt a csatakiáltáshoz is derűs és eleven gyermekajkak, a csoszogáshoz, dobogáshoz, szökdécseléshez pedig fürge és izmos lábak tartoznak. és egyetlen pillantás meggyőzi az embert arról, hogy nincs itt semmiféle ártalmas gondolat, csak egv 36 négyzetméteres területen vibráló természetes élet” (187. lap). Ez az ifjúsági regény nemcsak szórakoztat, hanem bátorságot és kedvet is ad a „szép család” alapításához. Sok ilyen könyvre van szükségünk, s akkor kevésbé lesz társadalmi kérdés az egyke-mini- c&aládok kialakulása. Missura Tibor VASÁRNAP IGÉJE Dicséret, dicsőség a menny és föld istenének! Zsolt 97, I—lí A vízkereszti idő témája Krisztus dicsőségének a megjelenése a Világban. Krisztusban világosság ragyogott fel és Benne szabaditás érkezett a földre. A zsoltár réges-rég élt Írója is látta Isten dicsőségét. . A természet félelmetes és ijesztő képeivel szemlélteti Istennek, a Királynak hatalmát. Valaki ezt a pár szót vésette név megemlítése nélkül a maga síremlékére: „Láttam az 0 dicsőségét!” Milyen boldog vallomás! Ugyanennek'az örökkévaló Istennek dicsőségét láthatja a mai ember is! Hol és hogyan? ISTEN DICSŐSÉGE OTT LÁTHATÓ A TERMÉSZETBEN! Amikor Petőfi a Tisza partján a hangulatos tájban elgyönyörködött, a természet szépsége és hatalma megragadta lelkét. „Oh természet, óh dicső természet!” — kiáltott fel elragadtatva. Hatalmas élmény lehetett ez a pillanat, ez a perc! Mi Isten dicsőségét, teremtő hatalmát látjuk a természetben. Emberi életünknek ura ugyanis nem a félelmetes és titokzatos természet, hanem az Űr Isten! Milyen parányi is az ember, milyen hatalmas a természet ereje — és milyen hatalmas a természet ura és alkotója! A természet világában a tudomány és a technika fegyvereivel egyre rohamosabban halad előbbre az ember. Ne féltsük ettől Isten dicsőségét! A tudomány és a technika fejlődésével csak egyre nő Isten dicsősége! Csak örülhetünk, hogy Isten csodálatosan alkotott világába egyre’ jobban és mélyebben tekinthet bele az ember, sőt a Gazda parancsára felhasználhatja és alakíthatja is azt. Azt szoktuk mondani,.hogy a természet szépsége „elragad", hatalma „felemel”. Hová ragad el és emel fel? Istenhez! ISTEN DICSŐSÉGÉT LÄTTÄTJA MEG VELÜNK A TÖRTÉNELEMBEN IS. A népek, nemzetek és egyének sorsa nem kiszámíthatatlan és összefüggéstelen eseményhalmaz, hanem a hit alapállásában felismerhetők Istenünk uralkodásának a jelei, ö a történelem ura. Sokszor sokan ezt nem értették. A történelem nem tragédia, de. nem is komédia, Lenyűgöző, ahogyan Isten dicsőségét munkálja ezen az emberlakta földgömbön. „Szent cél felé visz erős karja!” Dicsőségét szolgálja, ha keze álkotása, az ember úgy és olyan szinten él, ahogy azt Ő akarja. Amikor elnyomott, emberségüktől megfosztott népek felemelkednek — ez Isten dicsőségét szolgálja! De az is, ha megújul egy ember, rendeződik egy család élete és emberiessé válik egy társadalom. URUNK ISTENÜNK MEGMUTATJA DICSŐSÉGET AZ 0 NÉPÉN, EGYHÁZÁN IS. Mi, egyháza tagjai, szeretetünkkel és cselekvő szolgálatunkkal tudunk dicsőséget szerezni. Néki. Eszközünk nem lehet a kihívó vitázás, vagy a gőgös propaganda. Istennek szolgáló életünkkel szerezhetünk dicsőséget. A rosszat gyűlölő és a jót, Isten. akaratát cselekvő egyháztagokrá Öröm árad. Mi nem lehetünk Isten dicsőségének elhomályositói! Látjuk Isten dicsőségét, sőt gondolkodásunkkal és magatartásunkkal korunkban szolgálnunk is kell ezt! Sümeghy József IMÁDKOZZUNK! Urunk! Istenünk! Olyan jő tudnunk, hogy hatalmadban és kezedben van a természet, az emberiség történelme és népednek, egyházadnak élete. Bocsásd meg, ha elfeledkeztünk dicsőségedről és önzőn csak a magunk dicsőségére gondoltunk. Bocsásd meg azt is, amikor hitetlenségünkkel és szeretetlenségünkkel elhomályosítottuk a Te dicsőségedet! Köszönjük a Krisztusban kapott fényt, örömöt és életet! Ámen. „És ma nem maradhatnak egyedül” Részlet Péterfia Karola „Egyéves háború” című regényéből (Karácsony előtt két héttel megbetegszik az édesanya, és kórházba kerül. Karácsony este öt akarja meglátogatni a férje az egyik leányukkal.) De furcsa az ilyen karácsonyesti út az anya betegágya felé! Az egyik lépés az öröm indulójára dobban, a másik lépés szomorú dal csendes ütemére vonszolódik. Mennek, kevés szót váltva. A kis fenyőfa körül ezüstszálak csillognak... A karácsony két hírnöke a klinika, portásfülkéjében várakozik. Az imént küldték fel az ajándékokat, és most abban reménykednek, hogy kapnak cserébe egy pár soros üzenetet, amely majd otthon kézről kézre jár a fenyőfa alatt. „Nagyon gyenge lehet szegény anyuka. Lassan tud írni" — jegyzi meg Marika néhány percnyi várakozás után. Az apa szótlanul rábólint. A kislány a kezét melengeti a fűtőtesten. „Az is lehet, hogy nagyon sir anyuka. Mindig úgy szokott, ha megajándékozzuk. És akkor nem tud írni a könnyek miatt.” „Hallgass el, kislányom” — szól az apa. — „Zavarod a kapus bácsit az írásban." Egyszer csak lépések hallatszanak a lépcső felöl. „Itt a válasz!” — ugrik fel a kislány, és kifut az előcsarnokba. „Anyukám!" — hallatszik egy boldog sikoltás. Az apa felugrik a székről. A fülke ajtaján a felesége lép be, teljesen felöltözve, télikabátban. „Légy szíves, telefonálj taxiért! Hazamegyek” — mondja, mintha ez volna a ■világ legtermészetesebb dolga. „Lehetetlen... ne tréfálj .. nem szabad ,.” — mondago.tja az ember, '$s megragadja a felesége mindkét kezét. Az meg csak mosolyogj és kiszabadítja az egyik kezét. „Tessék a kilépőjegyem” — nyújtja a portás felé a kis világoskék papírlapot. A portás figyelmesen megvizsgálja a kilépőjegyet, rendben találja, és a nagy könyv után nyúl, hogy beírja a távozó beteg adatait... " ... Pár percig utaznak összebújva az autóban, és egyszerre csak ott vannak a Tizfejü fészkének kivilágított ablaksora alatt. „Titokban kell az anyukának bejönnie, és odatesszük a fenyőfa alá meglepetésnek” — tör ki Marikából a regényes hajlandóság. Az eleven meglepetés tüstént kötélnek áll. Kuncogva húzódik meg a lépcsöház- ban, míg amazok ketten becsengetnek. Egyszerre IS láb csődül ki az előszobába, magas, mély, dallamos, cincogó és" selypítő hangok zivatara borítja el a belépőket. ..Hogy van anyuka? Mit üzen? Örült a kesztyűnek? A fenyőfának? A könyvjelzőnek? Mikor jön már haza? Láttad, Mari? „Mindenre felelünk a gyerekszobában” — jelenti ki a lektor, és a csődület az apa után vonul. Marika ügyesen hát tana rád. és hirtelen kitárja az előszobaajtót, aztán dalolva szökdécsel a többi után ... Télapó pehelysúlyú ajándéka be- tápogciodzik az ebédlőbe. Megkeresi az illat után haladva a fenyőfához legközelebb álló széket. Fáradtan lehunyja szemét, jólesik a csend és a homály. De máris kicsapódik az ajtó, kattan a villany, és betódulnak a gyerekek. Soha még karácsonyfát nem ért ilyen mellőzés! Soha nem maradtak ajándékai ilyen észrevétlenek! A Tízfejű csak az édesanyját látja, csak őutána kapkod, csak őmiatta ujjong és sivalkodik, míg csak az apa erélyesen le nem szedi mindnyáját az árnyékszerü kis alakról. De a •karácsonyfa nem sértődött meg, hanem nyájasan lobogtatta gyertyái fényét, csillogtatta diói aranyát, láncai ezüstjét, míg a lányok megágyaztak a betegnek a heverőn .., ... Míg a boldog társaság motorozott, főzőcskézett, olvasott, s ki-ki körbehor- dozta megmutatni az ajándékait, és a harsogóan zöld bábszínházban zajlott az első előadás, az anya magához intette Borikáját, és így szólt: „Minekünk most olyan szép esténk van, amilyen az embernek ritkán jut életében”. „Igen” — mondja csendesen Borika, és megsimogatja az anyja fejét. „Sanyi bácsi pedig egyedül üt odaát, és senki nem állított neki karácsonyfát.” „Csakhogy én állítottam neki is! Ott van a szekrény tetején.” Az anya odapillant, és valóban ott áll kis cserépben az i fenyöcsl;éjének az ikertestvére, szelíden kitárva gyengéd zöld karocskáit. „Hát akkor vidd át hamar, kislányom/’’ „Jaj, nem. Nagyon szégyenlem.” „Majd egyszer elbeszélgetünk róla, hogy van-e azon szégyelnivaló, ha melegen érez valaki az embertársai iránt. De most gyorsan át kell küldeni Marikái, ő biztos hajlandó átmenni.” Marika tényleg kapható erre is. Most madarat is fogna, ha szépen megkérnék, Tehát nagy vígan átviszi a fenyőfát, és mikor látja Sanyi bácsi arcán az öröm és a zavartság kuszaságát, megtoldja saját jószántából a rábízott mondanivalót: „Tessék átjönni egy kicsit, mert most nagyon zajongunk örömünkben, és ha benne van az ember, sokkal jobb, mint így távolról hallgatni. Nálunk jól mulat- na a bácsi, itt pedig csak bosszankodik." Meg kell hajolni ez előtt az érvelés élőit. Tudósunk először életében átlépte a veszedelmes tanya küszöbét, és most ott ül a kerek üvegasztal mellett, koccint a lektorral, eszeget a süteményekből... Tényleg nagy a zaj, és meglepődve állapítja meg magában, hogy így közelről korántsem olyan idegesítő, mint a falon keresztül. A duckó képű lány megint a kérdés velejére tapintott. A falon túl mindez, a zaj értelmetlennek és rosszindulatúnak tűnt fel. itt pedig a hangos beszédhez, a dúdoláshoz, sőt a csatakiáltásokhoz is derűs és eleven gyermekajkak, a csoszogáshoz, dobogáshoz, szökdécseléshez pedig fürge és izmos lábak tartoznak, és egyetlen pillantás meggyőzi az embert arról, hogy nincs itt semmiféle ártalmas gondolat, csak egy 36 négyzetr méteres területen vibráló természetes élet. (Részlet Péterfia Karola Egyéves háború c. legényéből.)
