Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-01-01 / 1. szám

Az új esztendőben sem bizott Jézus más feladatot egyházára, mint hogy hirdessük az evangé­liumot. Jó hírt mondjunk Jézus szeretetéről, az élet szorongatott szegényeinek. Hol van ma a mi világunkban, ahol mindenkinek megvan a leg­szükségesebb? Ki az, akinek való­ban örömöt okozna ez az üzenet! „Ügy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta érte...”? Nekünk, akik magunkat keresztényeknek valljuk azonban tudnunk^ kell, hogy van „lelki szegénység” is, amelyet átérezve örömmel fogadjuk az evangéliu­mot. A Szentírás ismeri ezt a fajta hivő elbizakodottságot: „Gazdag vagyok és meggazdagodtam, és semmire nincs szükségem...” És igaza van Urunknak, amikor ezt az önkontroll és kritika nélküli képmutatást nevezi a legnagyobb szegénységnek. — Az új esztendő „új kezdete” alkalmat ad arra, hogy meghalljuk Jézus szavát: „... hát nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és sze­gény...?” ^ ISTEN EZZEL AZT AKARJA elérni, hogy a gyónás töredelmé- nek őszinteségével vizsgáljuk meg magunkat — mindjárt az út ele­jén. S ha majd ennek nyomán „útközben” ki tudjuk mondani ezt a néhány szót: „vallom, bánom” — akkor majd megértjük, hogy ehhez az evangéliumhoz semmi más „örömhír” nem hasonlítható: meg vannak bocsátva a te bűneid! „NEM VAGYOK URA ÖNMA­GÁMNAK”. Közülünk a legfe- gyelmezettebb is sokszor azon kapja magát, hogy sem szavainak, méginkább indulatainak, érzései­nek, nem tud parancsolni. Néha csak apró súrlódások születnek belőle, máskor szinte jóvátehetet­len szakítások és elidegenedések. Hát nem „lelki-szegénység” az, hogy valaki nem tudja előre, hogy mit fog érezni, mit fog szól­ni akár csak egy óra múlva? „AKKOR MEGSZÓLALT A LELKIISMERETEM.” Bármeny­nyire hihetetlennek is tűnik, van ilyen! Nem hagy nyugton és nem hagy aludni: „Ha nem lettél vol­na lusta, ... ha idejében utána néztél volna, ...ha nem mulasz­tottad volna el a kötelessége­det” ... stb. Bizony „lelki-sze­génység” az, amikor minket sok­oldalúan vétkes modern embere­ket semmi sem véd meg attól, hogy ne vétsünk Isten akarata, felebarátunk és saját életünk vé­delme ellen. „KINEK VAN ERRE IDEJE?” Nem idegen, sőt nagyon is isme­rős mindegyikünknek az a kifo­gás. Ezzel szoktuk mentegetni a felelőtlenségeinket családtagja­inkkal, kenyérkereső munkánk­kal, vagy világunk gondjaival kapcsolatban. Csak a bolond vallja be, hogy nem akarja, vagy esetleg nem is tudja, mert nem képes rá, elvégezni, amire vállal­kozott, ami kötelessége lenne. És ez nem „lelki-szegénység”, ami­kor erkölcsi feladataink felelős vállalása helyett „mentséget gyártunk?” „MI LESZ VELÜNK A HALÁL UTÁN? Pontosabban ez valahogy így fogalmazódik meg bennünk: „Mi lesz velünk, ha egyszer még­is számot kell adnunk az éle­tünkről?” Akkor szokott ez a kér­dés előtörni belőlünk, amikor egyedül vagyunk. Amikor senki sincs, aki válaszolna rá. Ekkor ismerjük meg igazán a legmé­lyebb szegénységet, a kárhozat rettenetét: „Én nyomorult em­ber! Ki szabadít meg ebből a ha­lálraítélt testből? Kezdjük hát el „koldusként” ezt az új esztendőt ezzel az imád­sággal: „Isten légy irgalmas né­kem bűnösnek”, s akkor örömhír lesz, hogy Jézus nevében indul­hatunk felé. Csizmazia sándor GYERMEKEKNEK. Az Úr Felkentje AZ EGYES TISZTSÉGEKRE VALÓ FELAVATÁSNAK a kü­lönböző népeknél különböző szer­tartásai vannak. Izrael népe köré­ben az volt a szokás, hogy amikor valakit pappá avattak, vagy ki­rállyá koronáztak, a fejét illatos drága olajjal, nárdussal, vagy mirhával kenték meg. Az olajjal való megkenésnek az volt a je­lentése, hogy a „felkent” megkap­ta Isten áldását és a Szentlélek erejét ahhoz, hogy tisztségét oko­san és bölcsen Isten dicsőségére és az emberek javára tudja be­tölteni. A próféták általában nem estek át ilyen nyilvános felkenési szertartáson, őket maga az Isten „kente fel”, azaz Isten maga bíz­ta meg őket, hogy legtöbbször a fennálló vallási vagy politikai helytelen állapotokat bíráló, yagy a legtöbbször bűnei miatt remény­telen helyzetben levő népnek vi­gasztaló igéjét hirdessék és az embereket megtérésre hívják fel. A PAPOK, KIRÁLYOK ÉS PRÓFÉTÁK működése nyomán, ha történt is némi változás a vá­lasztott nép életében, a dolgok gyökeresen sohasem változtak meg. Ezért a nép szívében ott élt a reménység, hogy egyszer majd eljön az igazi pap, király és pró­féta, az Ürnak igazi Felkentje, aki megvalósítja az örömöt és bé­két és a boldogságot az emberek között. Ez a reménység jogos is volt, mert Isten prófétái által többször is megígérte ennek a várva-várt személynek, a Messi­ásnak az eljövetelét. A Felkentet ugyanis héberül Messiásnak ne­vezték. Ezt a Messiást, vagy gö­rög szóval Krisztust küldte el Is­ten a názáreti Jézus személyében. HOGY A NÁZÁRETI JÉZUS A MESSIAS, nem volt köztudomá­sú. az emberek között. Máriának, Jézus anyjának és a betlehemi pásztoroknak ugyan hírül adta ezt az Űr angyala, de erről nem so­kan tudtak. Amikor Jézus felnö­vekedett, maga jelentette be ezt az embereknek, amikor egy szom­baton szokása szerint istentiszte­letre ment a názáreti zsinagógá­ba. A zsidóknál az volt a szokás, hogy istentisztelet alkalmával a gyülekezet tagjai közül bárki fel­olvashatott egy részt a Bibliából és magyarázatot fűzhetett hozzá. Ezen a szombaton Jézus Ézsaiás próféta könyvéből azt a messiási próféciát olvasta fel, amely ennek a mostani újévi lapunknak is a vezérfonalául választottunk és amelyet az első oldalon olvashat­tunk. Jézus ehhez a bibliai sza­kaszhoz csak egyetlen mondat magyarázatot fűzött: „Ma teljese­dett be az írás fületek hallatára.” JÉZUS EGÉSZ ÉLETE ENNEK A MESSIÁSI PROGRAMNAK a betöltése volt. Lehajolt a szegé­nyekhez, megszabadította a testi­lelki fogságban vergődőket, gyó­gyította a betegeket, vigasztalta a szenvedőket, így hirdette meg az Ür kedves esztendejét. Azóta va­lóban kedves esztendő van min­denütt, ahol igéjét befogadják és tanítása szerint szeretetben és bé­kében élnek az emberek. Az ő ke­gyelméből az 1978-as esztendő is ilyen kedves esztendő lehet ná­lunk is, és az egész világon. Selmeczi János „A NEUTRONBOMBA FOKOZZA A HÁBORÚ KÍSÉRTÉSÉT” Evangélium a SZEGÉNYEKNEK Krisztus az Atya felkentje. Az­zal a céllal is —, hogy evangéliu­mot hirdessen minden szegény­nek. Nemcsak a lelki-szegények­nek. Azoknak a nincsteleneknek is, akiket a nélkülözés gyötört meg, fosztott meg a teljes ember­élettől. Lukács bizonyságtétele szerint Krisztus Urunk nagyon szívére helyezte, gondjába vette az ilyeneket. Az egyet is meg a sokat is. Az Ö evangéliumát csonkítanánk meg, ha ezt nem vennénk komolyan teljes széles­ségében és hosszúságában. Az evangélium tehát még több mint a bűnbocsánat vigasztalása. Ebből a gazdagságából és éltető erejéből ugyan nem vehetünk el semmit. Mégis látnunk kell, hogy van más tartalma, célja és táv­lata is. Az evangélium Isten igaz­sága és ereje. Akkor pedig az ember, az emberiség egész életé­re nézve megújításra és változ­tatásra képes erő. örömhír olyan értelemben is, hogy a minden­napi élet szélességében és a tör­ténelem hosszúságában láttassa és megoldásra sürgesse a nélkü­lözés emberi kínját. Nem progra­mot ad vagy irányelveket új tár­sadalmi és gazdasági rend meg­teremtésére. Akik így értették, éppenúgy félreértették, mint azok, akik az emberi lelkek sík­jára szorították. Az előbbiek az­zal tévedtek, hogy átugrották új szíveket teremtő csodáját. Ott akartak vele vadonatújat kezde­ni. ahol többet mond az emberi­esség és a józan megfontolás. Az utóbbiak azzal csonkították meg, hogy nem nyitották tágra a bűn­bocsánat örömhírével megaján­dékozottak szemét a gazdasági és szociális igazságtalanság látására és az igazság szorgalmazására. Ilyen távlata megtagadásával pe­dig azt is tagadja bárki, hogy va­lóban Isten ereje az egész életre tekintettel. Egyúttal persze azt is, hogy az Isten szeretet. LASSÚK AZÉRT IDŐSZERŰ­EN AZ ÚJ SZIVEK ELKÖTELE­ZETTSÉGÉT a szegények ügyé­ben! Krisztus Urunk nem csupán lelkek megváltója. Az emberisé­get, a világot váltotta meg. Azok­kal a bűnökkel, bajokkal egye­temben, amelyek között bizony kirívó a nagyon sokak vagy ke­vesek nélkülözésre kárhoztatása. ö maga ezreket elégített meg kenyérrel és borral ajándékozta meg a kánai násznépet szorult helyzetében. Hogyan mehetnének el követői önelégült széretetlen- séggel és vaksággal — a példá­zatbeli pap és lévita módján — a szegénység torz és kínos esetei, táborai, területei mellett! — Mindig emberekről van szó ilyen helyzetekben és nem jelszavak­ról és hangulatról. NEM A SZEGÉNYSÉG MÉR­TÉKE ÉS A GAZDAGSÁG HA­TÁRA a fő gondunk! Bár a józan megfontolásnak ilyen szempont­ból is kell, hogy szerepe legyen. Olyan alapállásra, viszonyulásra és megmozdulásra sürget a szegé­nyeknek szóló evangélium, ame­lyik a meglevőt, a tehetségeset a szeretet és igazság hevületével és mértékével osztja, juttatja min­denkinek, aki a nélkülözés kár­vallottja közelben és távolban. Sőt, az evangélium népeként en­nél is többre kell gondolnunk és törekednünk! A nélkülözők meg­él égítésére valót úgy kell szí­vünkre és gondunkba vennünk — személyesen, összefogással, jó példával^ hozzáértéssel és fárad­hatatlanul — hogy a megelégí- tés színvonala ne stagnáljon, ha­nem emelkedjék. — Aki pedig még mindig „finnyás” ezekben az ügyeinkben, és valami elegye­déstől, idegen területre tévelyí- téstől félti az evangéliumot, alig­ha hallotta meg a teljes evangé­liumot! Az élet fejedelmét pedig vagy ki akarja sajátítani önző módon vagy pedig be akarja te­relni a lelki élmények szűk ket­recébe. A SZEGÉNYEKNEK SZŐ LÓ EVANGÉLIUM TEHÁT MESSZE TÚL-MUTAT a pillanatnyi ala­mizsnán. Akár az új szívet te­remtő evangélium felől nézzük, akár a végső számadás felől lát­juk a hathatós megsegítésre vá­rók sürgető dolgát, sokkal több kell annál. Krisztus Urunk félre­érthetetlenül meghirdette, hogy az ítéletben előkerül majd, meg­kapták e „kicsinyei”, a szegé­nyek, a segítésre szorulók vala­mennyien a szükségeset. A csalá­dok, az intézmények, az országok, a népek, a társadalmak szegényed mind. A szegényeknek szóló evangélium ezért nagyon indo­kolja az elnyomásra, kizsákmá­nyolásra épített gazdasági és tár­sadalmit rendszerek vadonatújak­kal való felváltását. Csak ezzel a tág látószöggel teljes és azonos napjainkban Krisztus Urunk szegényeknek szánt evangéliuma az evangéli­ummal. „ , . _ , Szabó Gyula s \ „Átadom a templomot... átadom a műemléket!” A nemeskéri műemléktemplom műszaki átadása A régi vakolat alól előkerült két napórán az árnyék éppen 11 órát mutatott, amikor D. Dr.. Ott- lyk Ernő püspök és Havassy Pál az Országos Műemléki Felügyelő­ség műszaki igazgatója vezetésé­vel népes küldöttség ment be az újjáépült nemeskéri templo­munkba. Az átadás-átvétel közel 40 résztvevője megilletődve né­zett körül az 1732-ben épült, most újjávarázsolt templomban, ahol történelmi hangulat, a múlt néma tárgyakon át megszólaló hangja, fény és tisztaság, rend és valami különös melegség vette körül a jelenlevőket. Ez a nyu- gat-Sopronmegyei evangélikus templom 1681 után, mint artiku- láris — törvénybeiktatott — hely, harminc falu templomba járó evangélikusait fogadta be falai közé. A lépések halk neszét, mint valami hatalmas erdő mélye, el­nyelte a padok, karzatok faanya­ga, az ácsművészet (nem ipar!) több száz éves remeke. A minde­nütt jelenlevő Úr Isten dicsősége és az emberi nemes munka tiszte­letet parancsoló csendje szállt ránk. Több volt ez az alkalom, mint „műszaki átadás-átvétel” — inkább valami ünnepi találkozás, ahol a kései utódok ámulva néz­ték, mit alkottak két és fél év­századdal ezelőtt az ősök, ezek meg talán megnyugvással szem­lélhették miként becsülték meg komoly és tudós szeretettel az örökséget. A régi templomok enyészetet lehelő, korhadó doh szaga helyett a modern fakon­zerváló vegyszerek különös, gyengéd illata tölti meg a temp­lomot. Nemcsak a munka veríté- kes, kemény harctere volt éveken át ez a templom, de olyan harc is folyt itt, ahol a halállal, enyé­szettel, rothasztó-korhadó erők­kel, férgek-szuvak seregével szemben a tudomány fegyverei­vel küzdött az ember, hogy meg­védje az ősök művészi alkotását. AZ „ÁTADÓK” KÖZÖTT MEGJELENT Havassy Pál igaz­gatón kívül Sedlmayr János, Ba­lázs Károly, Pomozi István, Föl- desi Csongor mérnök. Szarka Imre osztályvezető főmérnök, dr. Bar- cza Géza osztályvezető mérnök és Muka István kivitelezők, Géczy Csaba szobrász-restaurátor, Oros2 József építésvezető és Tauber Vincéné művezető. De sokszor „megjelentek” ott Nemeskéren az elmúlt két év alatt. Eljöttek többen a lelkiismeretes 'dolgozók közül is, hogy ünnepi percekben simogassák meg tekintetükkel még egyszer munkájukat. Az „át­vevők” egyházi csoportját egy­házkerületünk püspöke vezette. Ott volt az átadáson Nagy Ele­mér építészmérnök, a templom megújításának régi, talán legel­ső szorgalmazója és ihletője és Somogyi Béla, a nemeskér-lövői tanács titkára. az örvendező csodál­kozás CSENDJÉT Sedlmayr János főmérnök ismertető szavai törték meg. A templom puritán külse­je mögött a belső faszerkezet na­gyon jelentős! Másfél évi tudo­mányos előkészület és tervezés után a munka több mint két évig tartott. A templom tornya csú­csától mélyen az alapokig meg­újult. Üj tetőszerkezetet kapott, megújították a falakat, erősítet­ték az alapokat. Szigetelés ké­szült a falak alatt. Az oszlopok el voltak rothadva, a födémek is mind rosszak voltak. Az épület már szinte életveszélyes volt. Konzerváltuk és helyreállítottuk a teljes belső faszerkezetet. A konstrukció megóvása, fenntartá- • sa és ízléses bemutatása volt a legfőbb cél. — mondotta a terve­zőmérnök. A helyreállításban új és hagyományos műszaki eljárá­sokat követtünk. A belső tér tisz­ta ácsszerkezetű, egyháza jellegű és egyedi értékű! — fejezte be is­mertetését. Ezután Pomozi István művé­szettörténész adott tájékoztatást. Külön kiemelte a szószék 16—17. századi faszerkezetének és művé­szi alkotásának páratlan jelle­gét. A templom belső faszerkeze­tét Közép-Európában páratlannak tartja. Ma itt ugyanaz a kép tárul elénk — mondotta befejezésül — mint 1732-ben. Ilyen nagymérté­kű faanyag konzerválást és res­taurálást az Országos Műemléki Felügyelőség még eddig nem vég­zett! Havassy Pál, az OMF műszaki igazgatója a miliőhöz méltó csen­des, bölcs szavakkal emlékezett meg arról, hogy hazánk ismét egy rendkívül jelentős műemlék­kel gyarapodott. Átadom az egyház vezetőségé­nek a templomot, a község veze­tőinek pedig a műemléket! Azt tapasztaltuk munkánk során, hogy a műemlékek hosszú időre való fennmaradását a szegénység is elősegítette. Különösen temp­lomokra vonatkozik ez. Az állam most a műemlék megvédésénél bőséggel kárpótolja, amit előbbi korok nem biztosítottak. KÜLÖN MEGKÖSZÖNTE A FELÜGYELŐSÉG IGAZGATÓ­JA a munkatársak és dolgozók jó munkáját, a község közremű­ködését, a helybeli gyülekezet tagjainak figyelmességét. Majd így fejezte be szavait: Társadalmunk visszaadta en­nek a templomnak eredeti álla­potát. Kérem, vigyázzunk rá, óv­juk meg, hogy tovább tudjuk ad­ni a következő nemzedéknek ... AZ „ÁTVEVŐ” EGYHÁZUNK NEVÉBEN Ottlyk Ernő püspök mondott köszönetét a több millió forintos megújító munkáért. Majd így folytatta: Hálával gondolunk a templom­építő ősökre és hálával gondo­lunk a jelenre. Ehhez olyan tár­sadalom kellett, amely megbe­csüli ezeket az értékeket, örü­lünk az állam és egyház jtp viszo­nyának és köszönjük a sok áldo­zatot igénylő restaurálást, a raj­ta dolgozó sok-sok munkatársunk jó munkáját. Megköszönte a Ta­nács jó együttműködését, Nagy Elemér építésznek pedig nagy, kezdeményező szolgálatát. Ez a több millió forint értékű segítség államunknak evangéli­kus egyházunk részére adott ed­digi legnagyobb összegű segítsé­ge! — mondotta a püspök. Majd megemlékezett Novák Elek lel­készről, akinek nagy ólma volt kedves templomának megújítása. Majd a nemeskéri gyülekezet köztük az özvegy papné áldozat- készségét és segítségét megkö­szönve fejezte be szavait. SZÓLALJON MEG VÉGÜL A HIVATALOS JEGYZŐKÖNYV, ahol „a használatba vevő szerv nyilatkozik”: „6. Az evangélikus egyház nevében hálás köszönet­tel átveszem a munkát. Az OMFI hivatálvezetőségének ezúton is köszönetemet fejezem ki a jól si­került helyreállítási munkáért és az evangélikus egyháznak adott segítségért. Dr. Ottlyk Ernő püs­pök.” A gyülekezet a lelkészlakon ezután ünnepi ebédet adott a vendégek és dolgozók tiszteletére. Sümeghy József EVANGÉLIUM a szegényeknek lan következményei elriasztó ha­tást váltottak ki, a neutronbomba „ártalmatlansága” azt a kísértést vonja maga után, hogy meggon­dolatlanul foglalkozzanak beveté­sének gondolatával, holott ennek következményei éppoly súlyosak. A neki tulajdonított „ártalmat­lanság” folytán a neutronbomba fokozza a kísértést használatára, egy háborús konfliktus esetén — jelentette ki Eberhard Stammler lelkész (NSZK). Míg az eddigiek során az atomháború beláthatat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom