Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1977-03-27 / 13. szám

Hitünk mai kérdései Az egyház karizmatikus jelei A sárkányok nem térhetnek vissza Valamit megőriztek a mese elemei azokról a szörnyekről, amelyek egykor benépesítették a Földet. Sárkányoknak nevezte a nép a go­noszság megtestesítőit, a roppant erejű, kolosszális lényeket, ame­lyek rettegésben tartották a védtelen embert. A tudomány az emlé­kezet, és az emberi lét elé helyezi e szörnyeket, és saurusoknak ne­vezi az őslényeket, amelyek a Földtörténet középkorában, az úti. mezozoikumban éltek. Különböző nevek alatt szerepelnek. Ismerjük a tiranuosaurust, brontosaurust stb. A tiranuosaurus neve árulko­dik arról, hogy vérengző, kegyetlen szörny volt. Egy másik roppant méreteivel lehetett korlátlan ura az akkori élővilágnak. A mese tovább színezte, motiválta a szörnyeket. Hét fejet rajzolt a sárkánynak, és csak ha a leleményes ember mind a hét fejet si­kerrel lemetszette, lehetett ura a helyzetnek. A képzeletbeli sárká­nyok felett azonban mindenkor diadalmaskodtak a mese hősei. És ez így volt szép, s talán igaz is. A MESE SÁRKÁNYAI, S A TUDOMÁNY SAURUSAI jutnak mindenkor eszünkbe, ha valami megfoghatatlan, titokzatos tényező rettegésben tartja az embert. Ilyenkor feltámadnak a hétfejű sárká­nyok, a tiranuosaurusok, s a gyámoltalan ember saját árnyékától is megriad. Figyelem a nemzetközi légkört. Elgondolkodom és megdöbbenek azon, hogy a múzeumokból, vagy a mesék világából újra szabadjára engedték e szörnyeket. Eddig a tárlatvezető higgadtan magyarázta epy-egy csontvázzal kapcsolatban, miként élhetett, táplálkozhatott, szaporodhatott a létért való küzdelem közepette az őslény, s most egyszerre ínakat, izmokat raktak a hiányos csontozatra, s rájuk húz­ták megszarusodott zöldesbarna bőrüket, s kiengedték őket az ut­cára. No, mesebeli Jánosok, küzdjetek meg újra életetekért! És erőt vett az emberek egy részén a félelem és a hisztéria. Mondom, figyelem a nemzetközi légkört. Veszélyes, ragályos be­tegség van kibontakozóban. A hisztéria! Szűk, kis körben is több, mint kellemetlen, nagyban, társadalmi dimenzióban meg egyenesen elviselhetetlen. Melléje szegődött a pánik is, ikertestvére az előző­nek. A két saurus, vagy sárkány, amely lángot lövell, perzsel, pusz­tít, s aki közvetlen közelébe sem került, csak hallott róla, hiszté­riába zuhan, pánikba esik. A nyugati világ múzeumaiból valóban kiszabadultak a Föld őstör­ténetének megkövesedett szörnyei. Előttünk nem ismeretlen sajnos, sem a hisztéria, sem a rémítge- tés. Csakhogy régebben más néven ismertük. Akkor úgy hívtuk, hidegháború. Akkor is képzeletbeli szörnyek népesítették be az egy­szerű emberek lelkivilágát, félelem, hisztéria és pánik uralkodott felette. S ma valami hasonló van kibontakozóban. HOGY MÉG JOBBAN MEGKÖZELÍTSÜK A KÉRDÉST indul­junk ki abból, hogy két világrendszer van. Szocializmus és kapita­lizmus. Szegezzük le, hogy a két világrendszer ideológiája között ki­békíthetetlen az ellentét. De fűzzük hozzá, hogy azt ellentét ellenére a békés egymás mellett élés nemcsak elképzelhető, de megvalósít­ható lehetőség. Ezt tapasztalatból állítjuk. Mármost, ha kölcsönösen megtartják a békés együttélés szabályait, akkor nincs probléma, más szóval konfrontáció. A békés együttéléshez meg kellett teremteni a közhangulatot. Ez nem is volt olyan egyszerű dolog. Eisenhower elnök egy alkalommal azt mondta, neki legalább tiz évre lenne szüksége ahhoz, hogy az amerikai népet (közvéleményt!) megbarátkoztassa a Szovjetunióval. Figyeljük jól meg, tíz évről beszélt, és akkor, amikor legjobban dü­höngött a hidegháború. Amikor a hisztériának, pániknak és féle­lemnek áldozatul estek a Rosenbarg-házaspárok. Tíz évre volt tehát szükség ahhoz, hogy „áthangolják" a közvéleményt. AZÓTA NAGYJÁBÓL EBBEN AZ „ÁTHANGOLT” LÉGKÖR­BEN ÉLÜNK, és ma ezt úgy mondjuk: az enyhülés szakaszában. Azóta az átlag amerikai polgár álhajózhatott, vagy átrepülhetett hozzánk, s láthatta, hogy itt is emberek élnek, méghozzá túlnyomó többségükben jó szándékú, jóindulatú emberek. S láthatta, hogy fel­számoltuk, vagy éppen felszámolás alatt volt a tömegnyomor, ha ugyan tudott arról, milyen örökséggel indultunk. S ha otthon nem jutott ideje, akkor itt elmehetett templomba. S láthatott mosolygós, derűs embereket, jóltáplált, jólöltözött gyermekeket, akik gondta­lanul játszadoztak, vagy siettek 'iskoláikba. Igaz, más divat szerint öltözködtünk. Igaz, hogy másként ejtettük a szavakat, de nem el­lenségesen. Egyszóval, a békés egymás mellett élés szabályai szerint fogadtuk őket. ' Magunk nagyjából ismerjük az Egyesült Államok történetét. Tu­dunk problémáikról, fejlődésük ellentmondásairól. Tudunk a „felhő­karcolók árnyékáról”. Igaz, nem mindenkinek van annyi pénze, hogy mint turisták, ellátogassunk Floridába. Kaliforniába, mégis so­kat tudunk az ő világukról. De soha nem mondtuk egyetlen egy pennsylvaniai bányásznak, vagy a csőd szélére jutott ohiói farmer­nak, döntse meg az amerikai államformát. Tiszteltük világukat, noha nem szeretjük a kapitalista morált. Viszont a sárkányok, a saurusok! Mert mintha újra valamiféle ,,hangolásról” lenne szó. Először a Szovjetunió katonai fölényének tiranosaurusát hozták ki a múzeumból, s az utóbbi hónapokban a helsinki záróokmány sárkányát. Közelebbről az emberi jogok kér­dését. Ez utóbbi számunkra is rendkívül fontos kérdés. Nem is akarjuk félvállról venni, s hevenyészett gondolatokkal elintézni. E sorokban csak jelezni kívánjuk, hogy a sárkányok visszatérnek. S jaj, ha áldozatul esünk újra a félelemnek és hisztériának! VESZÉLYES JÁTÉK VAN KIBONTAKOZÓBAN. Nem győzzük hangoztatni. És éppen akkor, amikor már majdnem csak az aláírá­sok hiányzanak Bécsben és Genf ben a béke garancialeveleiről. S va­jon nem az-e a sárkányeresztés végső oka, hogy Carter elnökre a közvélemény nyomását kényszerítsék, s így letérjen a már hagyo­mányosnak mondott enyhülési útról? Félek, hogy igen. Pedig mö­göttünk van egy fontos tanulság. Tíz évre volt szükség, míg a hideg­háború hisztériájából áthangolták a közvéleményt a koegziszten- ciára. Drágán fizettük meg a hidegháborús kurzust. Rá kellene döb­bennünk a józan eszünket alkalmazva, hogy sárkányok nincsenek már. Dr. Kcdey Pál Ebben a sorozatunkban hitünk sok alapvető igazságáról volt mar szó, a Szentlélek személyé­ről és munkájáról kimondottan még nem. Valójában azonban mindegyik témában kimondat­lanul is feltételeztük a Szent­lelek nélkülözhetetlen és áldott munkáját. Nélküle Istenben, Jé­zus Krisztusban hinni, a jó és rossz harcában utat és erőt ta­lálni, a Szentírást érteni, a ke- resztséget és úrvacsorát hittel gyakorolni — lehetetlen lenne! Az. egyház és a gyülekezetek éle­téhez és szolgálatának helyes felismeréséhez, betöltéséhez, az igazi közösség megéléséhez is csak a Szentlélek adhat világos­ságot. LUTHER Így ír a kis KÁ­TÉBAN, a harmadik hitágazat magyarázatában: „Hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá el­jutni, hanem a Szentlélek hívott el engem az evangélium által ..., ahogyan a földön élő egész egy­házat is elhívja, gyűjti, megvi­lágosítja, megszenteli és Jézus Krisztusnál megtartja az egy igaz hitben.” Világos tehát, hogy a Szentlé­lek bennünk munkálkodása Is­ten ajándéka, nem mi birtokol­juk Öt, hanem fordítva, Ő köze­ledik hozzánk és von hatalmába, világosságába minket. A kereszt­kérhetjük. buzgó lélekkel, biza­lommal és reménységgel. AZ APOSTOLOK CSELEKE­DETEIRŐL ÍROTT KÖNYVET egyesek a négy jézusi evangé­lium után a Szentlélek evangé­liumának is nevezik, hiszen eb- beh a könyvben igen sok szó esik a Szentlélek közvetlen, életeket formáló, egyházat teremtő mun­kájáról. „Hosszú idővel azelőtt, hogy a Szentlélek a Hitvallásnak egy cikkelyévé vált volna, átélt valóság volt az ősegyház tapasz­talatában” — írja egy ma élő teológus. Hitetlenek lennénk azonban Isten ma is eleven ha­talmában, "ha úgy gondolnánk, hogy mindez csak az ősegyház tapasztalatában volt így. A Lé­lek ma is munkálkodik! AZ APOSTOLI LEVELEK­BEN, különösképpen Pál apostol korinthusi leveleiben sok szó esik Isten különös kegyelmi ajándékairól, az ún. karizmák­ról. (Első levél 12. és 14. fejeze­te.) Pál apostol a kegyelmi aján­dékok gazdag felsorolásával nem ad valamiféle leltárt, nem meríti ki Isten ajándékainak teljes tár­házát (ki tudná ezt megtenni?!), csupán az akkor Korinthusban időszerű és vita tárgyát képező kérdésekhez szól hozzá, lelki- pásztori tapintattal és bölcses­séggel. A Szentiéleknek egész emberi életet átfogó és a gyüle­kezet belső renddel, kifelé gya­korolt szolgálatának helyes irá­nyával megáldó munkáját hang- súlyozásokkal is aláhúzza. Ki­emeli például azt a prófétai szol­gálatot, amely az ún. „nyelveken szólásánál hasznosabb, a gyüle­kezet egészének építésére és ta­nítására alkalmas, mindenki szá­mára érthető beszéd, a kívülállók számára pedig az Isten szerete- tét nyilvánvalóvá tevő bizony­ságtétel. „Én mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, de a gyülekezetben inkább aka­rok öt szót kimondani értelem­mel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken.” (1 Kor 14, 18—19) MINDEZ IGEN TANULSÁ­GOS NAPJAINKBAN IS. A vi­lágon sókfelé beszélnek mosta­nában a Szentlélek munkájának megújulásáról, „új püskösdről” és a „karizmatikusok” mozgal­máról. Az egyház ma sem nél­külözheti a Szentlélek valóságos munkáját, emberi életeket bűn- bánatra ébresztő és a bünbocsá- nat örömére elvezető ' világossá-, gát. Ma sem nélkülözheti azt, hogy szolgálatának mai , útját időszerűen és Isten akaratának megfelelően a prófétai lélek ere­jével megtalálja, értse és szívesen járjon azon. Imádságaink őszin­teségét, Szentlelket segítségül hí­vó szavunkat is szüntelenül vizs­gálnunk és erősítenünk kell. Hi­tünk és meggyőződésünk szerint azonban ehhez nem „mozgalom­ra”, hanem Istenre, egyházunkra, korunk égető kérdéseire való fo­kozott figyelemre van szükség! HA EZ A FOKOZOTT FI­GYELÉSÜNK ÉS ISTEN AJÁN­DÉKAINAK FELISMERÉSE kö­zelebb visz minket Krisztushoz — akkor jó úton járunk. Ha kö­zelebb visz embertársainkhoz, akikkel Isten akaratából élünk együtt, akiknek hűséggel, szere­tettel, szolgálattal tartozunk Is­tentől kapott megbízatás alap­ján — akKor jó úton járunk. Ha szeretjük és megbecsüljük a „ma­gunk gyülekezetét”, egyházát, úgy, hogy ez soha nem más egy­házak, vagy más elveket valló embertársaink ellen, hanem őér­tük is történjék — akkor jó úton járunk. Ha ném szűkítjük be lel­ki életünket a magunk hitélmé­nyeire, ha nem önmagunk körül forgolódunk imádságainkban és cselekedeteinkben, hanem szí­vünkre és váltunkra vesszük né­pünk, társadalmunk és az egész emberiség gondjait és megoldat­lan kérdéseit, ha segítjük azt, ami jó és a magunk eszközeivel gátoljuk azt, ami rossz — akkor jó úton járunk. runk. Ha ezek az „élmények” kivisznek a gyülekezetből, ha „külön egyházait” akarunk csi­nálni, ha megbélyegző szavakkal illegjük az ún. „hivatalos egyhá­zat”, amely a szolgálat helyes be­töltéséért fáradozik és arra ösz­tönöz — akkor téves úton já­runk. Ha imádságainkban csak saját érzéseinket, saját üdvözü­lésünket, lelki kielégülésünket akarjuk meglelni, a minden em­ber felé irányuló segítő szolgá­latra való felkészülés helyett, — akkor téves úton járunk, még akkor Is, ha a Szentlélek külö­nös ajándékaira hivatkozunk. Ha divatokra, áramlatokra, moz­galmakra figyelünk, ahelyett, hogy mi magunk hűségesen ol­vasnánk és hallgatnánk Isten üzenetét, erősödnénk az úrvacso­ra által és keresnénk azt a mun­kát, amit rajtunk kívül más nem végezhet el környezetünkben, — akkor úttalan utakra tévedünk, éppen a Lólelt munkáját oltjuk meg. ISTEN SOK DRÁGA AJÁN­DÉKOT, KARIZMÁT ADOTT EGYHÁZÁNAK, NÉPÉNEK. Ma is adja ezt. így találta meg a mi egyházunk is helyét, útját, teoló­giai igazságát ebben a korban és ebben a társadalomban. Egyhá­zunkban, gyülekezeteinkben jó rendben és Isten erejének segít­ségével folyik a munka, a dia- kóniai teológia útmutatása alap­ján itthon és a világkeresztyéh- ségben is jó lelkiismerettel vé­gezhetjük szolgálatunkat. Mind­ezért Istennek adunk hálát és nem szűnünk meg könyörögni, hogy 0 adjon mindig elegendő erőt, világosságot, bölcsességet, megújulást, .egyszóval: adja Szentjeikét, hogy Jézus Krisztus nyomában, az ő népeként élhes­sünk. Szirmai Zoltán — A HELYTÖRTÉNETI PÁ­LYÁZAT díjait ünnepélyes kere­tek között Kecskeméten a megyei tanács székházában osztották ki. III. díjat, 2000 Ft-ot és emléklapot kapott Huley Alfréd gerendási lelkész a bócsai nevekről írt ta­nulmányáért. — ld. Dedinszky Gyula ny. békéscsabai lelkész a kiskőrösi végrendeletekről írt dol­gozatáért 1000 forintos jutalmat kapott. — MISKOLC. Ebben az évben az egyetemes imahét záró isten- tiszteletét a város protestáns gyü­lekezetei az evangélikus templom­ban tartották amelynek elektro­mos fűtőberendezése az év elején készült el. Az istentiszteleten szol­gált Szilágyi László felsővárosi református lelkipásztor, Balogh Miklós baptista lelkipásztor és Ve- czán Pál diósgyőri evangélikus lelkész. — Február második va­sárnapján Reuss András külügyi titkár szolgált a gyülekezetben igehirdetéssel és szeretetvendég- ségen vetített képes előadást tar­tott NDK-beli és texasi útjáról. — OROSHÁZA. Február 6-áh gyülekezeti szeretetvendégségen Huley Alfréd gerendási lelkész „A Biblia és a régészet” címen elő­adást tartott. Garaí Gábor: Lángoló tulipánok Lángoló tulipánok hirtelen-jött tavaszban, hogy bírtátok ki eddig dermedten, mozdulatlan? Hogy teleltetek át a jeges, csatakos földben, mint lélek a magányban, vérfagyasztó közönyben?! Hangtalan sugaraknak milyen hívó jelére törtetek föl a mélyből rettegve vagy remélve? Duzzadó arany porzók, vörös, bársonyos kelyhek, félig-nyilt ajkak, vigaszt vagy vádat rejtegettek? Némán bólintsatolf csak: tavaszunk legyen áldott. Törvény telik be rajtunk, lángoló tulipánok. 1975 Megjelent a Visszfény című kötetben, 1976, A Berlinben megjelenő ..Union Verlag”-nál megjelent „ökume­nische Diakonie” című gyűjte­ményes kötetben két cikké jelent meg, az egyik egyházunk diakó- niai teológiájáról, a másik össz­képet nyújtott egyházunk életé­ről. A szintén Berlinben megjelenő „Standpunkt” című evangélikus — Böjt 5. vasárnapján az oltár- terítő színe: lila. A délelőtti isten­tisztelet oltári igéje: Zsid 9, 11— 15; az igehirdetés alapigéje: Jn 2, 13—22. — GYULA. Böjt első vasárnap­ján. február 27-én, szolgálatokat végzett a gyülekezetben dr. Nagy István tatai lelkész, á Fejér—ko­máromi Egyházmegye esperese. A délelőtti istentiszteleten igehirde­téssel, a délutáni szeretetvendég­ségen „Az igehirdetés” elmen elő­adással szolgált. A szeretetven­dégségen megnyitót dr. Szórády folyóiratban az egyházunkban fo­lyó lelkésztovábbképzésről jelent meg egy cikke. A szlovákiai evangélikus egy­ház folyóiratában a „Cirkevne Listy”-ben Vladimir Gál hosz- szabb cikkben ismertette a püs- pök„Az evangélikus egyház' útja a szocializmusban” című könyvét. István felügyelő tartott, igehirde­téssel a gyülekezet lelkésze szol­gált. A műsor keretében elhang­zott néhány vers és néhány rész­let Bach Máté passió című művé­ből. — KONDOROS. Gyülekezeti szeretetvendégségen bpjt első va­sárnapján, február 27-én Németh-, né Tóth Ildikó lelkészi munkatárs igehirdetéssel szolgált. Németh Pál kardoskúti segédlelkész elő­adást tartott „A szenvedés útja Jóbtól Jézus Krisztusig” címen. ség által máris részesülünk eb- HA AZONBAN AZ ÉRTÜNK ben az ajándékban, ezt később ÉLETÉVEL ÉS MINDEN SZA- imádságunk, konfirmációnk, VÁVAL SZOLGÁLÓ KISZTUS­minden úrvacsora vétel ünk és ige- TÖL lelki élményeink eltávolí- hallgatásunk alkalmaival újra tanok — akkor téves úton já­I).Dr. Otllyk Ernő püspökcikkei kulíöMön

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom