Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1977-05-08 / 19. szám

% gyermekeknek: , Magyar királylány idegenben Árpádházi Erzsébet 1207—1231 Olvassuk együtt Péter első levelét 3,13—17: A bizonyságtétel módja 1211-ben eddig sosem látott dí­szes küldöttség érkezett a türin- giai Wartburg várába. Messze földről hoztak leendő feleséget az őrgróf fiának. Így ír róla a kö­zépkori tudósítás: „Az érette jö­vőket királyhoz méltó ajándé­kokkal halmozta el és a leány­kát aranyba, ezüstbe, selyembe pólyázva, ezüst ágyacskában ad­ta át az előkelő kísérőknek . . . drága ékszereket, gyűrűket és karpereceket küldött vele... Fürdőül egy kicsiny ezüst me­dencét. Számtalan drága hol­mit ... Türingiában még idáig so­hasem láttak annyi szép és dísze­sen megmunkált dolgot, mint amit a királynő küldött leányká­jával.” Ez a kislány, aki ennyi pompával felruházva jelent meg Türingiában, a magyar király négyesztendős leánykája volt: Árpádházi Erzsébet. MÉGSEM A GAZDAGSÁGA VAGY SZÉPSÉGE TETTE IS­MERTTÉ nevét messze Türingia határain és a XIII. századon is túl, hanem Istenben gyökerező mély hite és ebből természetes­séggel fakadó irgalmas, embere­ken segítő szeretete. Abban az időben Wartburg a lovagi élet egyik központja volt. Messze földről jöttek oda lova­gok és énekesek a híres ének­versenyekre és pompás ünnepsé­gekre. Erzsébet nem szerette a zajos ünnepségeket. Szüleitől, ha­zájától messzeszakadva legszíve­sebben a várkápolnában kere­sett csendet és vigasztalódást. Jézus iránti mélységes szeretetét tükrözi az a kis epizód, amit fel­jegyeztek róla. Egyszer úgy talál­tak rá, hogy koronáját — me­lyet mint királylány viselt — le­véve térdelt a Megfeszített képe előtt és imádkozott. A tettét szá- monkérő kérdésre azt válaszolta: „Krisztus töviskoronásan áll előt­tem, hogyan hordhatnék én előt­te aranykoronát?” A wartburgi udvar számára nemcsak Erzsébet mély vallásos­sága volt szokatlan és idegen, hanem túlzott jószívűsége is. Ta­lán a. családi vagyon eltékozolá- sától féltek, vagy rangon aluli­nak találták, hogy annyit forgo­lódik a szegények között. Egye­dül férje állt mellé. Mikor a vár­beliek panaszt tettek ellene, azt válaszolta: „Feleségem jótékony­sága áldást hoz országomra.” NEM VÉLETLENÜL FOR­DULT ERZSÉBET FIGYELME A SZEGÉNYEK FELÉ. Assisi moz­galmának híre, akkor már Né­metországba is elért, A mélyhitű fejedelemasszonyra nagy hatást gyakorolt Assisi példája. Férjével csak rövid ideig élt boldog házasságban. Egyik nap férje lovagi ruhája alatt keresz­tet talált, amit a kereszteshadjá­ratba indulók tűztek fel ruhá­jukra. Szomorúan vette tudomá­sul, hogy férje is harcba indul. Az országhatárig kísérte. Ott megrendültén vettek búcsút egy­mástól. Nem látták többé viszont egymást. Magára maradva Erzsébet egy célt látott maga előtt: Jézust kö­vetve életét szegénységben és a betegek szolgálatában tölteni. Levette a fejedelemasszonyhoz il­lő ruháját, s magára öltötte a fe­rencesek egyszerű öltözetét. Eise- nachban kórházat alapított. Drá­ga ruháit, ékszereit pénzzé téve a szegényeknek adta. Egész na­pokat töltött a nehézlevegőjű be­tegszobákban. A legsúlyosabb be­tegeket sajátkezűleg ápolta. A szegények eltemetéséhez a saját ruháiból varrt halotti ruhát. Fá­radhatatlan volt a segítésben és vigasztalásban. Nem csoda, hogy ez az élet­mód a büszke rokonságot felin­gerelte. Egy napon gyermekeivel együtt el kellett, hagynia Wart­burg várát. Marburgban telepe­dett le. Kórházat alapítva itt folytatta áldozatos munkáját. A megerőltető betegápolás és le­mondás hamar felőrölték erejét. Alig 24 évesen halt meg 1231- ben. WARTBURGBAN JÁRVA MEGNÉZHETITEK a róla ké­szült falfestményeket, melyek ma is őrzik emlékét az idegenbesza­kadt magyar királylánynak. De őrzi emlékét az egyház története is, mint aki nemcsak hallgatója, de cselekvője is volt Jézus sza­vának (Jk 1, 22). Sárkány Tiborné A levélíró most tér rá a cím­zett keresztyének fő problémájá­ra, amelynek már eddig is han­got adott (I, 6—7; 2, 12. 19—21; 3, 9), de összefüggő tárgyalására — kisebb megszakításokkal — a levél hátralevő részét szenteli. A kis-ázsiai gyülekezetek korabeli — az első század utolsó két év­tizedére jellemző — konkrét szi­tuációjából lesznek érthetőek az itt következő tanácsok. Abból indul ki, hogy ha a hi- vők minden erejükkel töreksze­nek pogány környezetükben a jó cselekvésére, a becsületes életre, a szeretet megvalósítására, nem érheti bántalom őket <13. vers). Ha mégis érné, gondoljanak Jé­zus szavára, ami a Hegyi Be­szédből külön hivatkozás nélkül is átsugárzik a szakasz e monda­tán: „De ha szenvednétek is az igazságért, boldogok vagytok” (14. vers. Vö. Mt 5, 10). Az „igazság” az Isten akaratának megfelelő magatartást jelenti a levélben. A „boldogok” szót nem szabad mai értelemben venni: nem kellemes életérzésre utal, hanem az üd­vösség vigasztaló reménységét tartalmazza. A keresztyén embert nem alkarja az Isten természetel­lenes, kóros állapotra kényszerí­teni, hogy élvezze a szenvedést. A szerző elsősorban lelkűkben akarja megerősíteni az olvasóit: ne hatalmasodjék el bennük pá­nik, hanem legyenek meggyőződ­ve Krisztus Ür voltáról, őrá te­kintsenek áhítattal és bizodalom- mal. Ószövetségi szavakkal mondja el ezt, miközben szaba­don idézi és alkalmazza Ézs 3, 12—13-at. A nyugodt, Krisztusban bízó belső magatartáson túl, két irány­ban ad tanácsot a levélíró. Az egyik szóbeli megnyilatkozásra, a másik — újra csak, mint annyi­szor eddig — az életfolytatásra vonatkozik. A keresztyén bizonyságtételről ezt írja: „Legyetek készen min­denkor megfelelni mindenkinek, — HALÁLOZÁS, id. Adamov György, a bánki gyülekezet tb. felügyelője. 81 éves korában el­hunyt. Temetése április 7-én volt L. Kovács András lelkész szolgá­latával. — özv. Bóc z Mihályné sz. Hrvol Mária 82 éves korában áp­rilis 7-én elhunyt. Április 9-én a aki számadást kér tőletek a ben­netek élő reménységről.” A kis- ázsiai keresztyéneket környeze­tükből, de talán bíró előtt is (a „számadást kér” szókapcsolat er­re is utal), megkérdezték az új vallás felől, amelyet ők követ­nek. Ilyen esetben mondják el a hitük tartalmát. A levélíró a bennük élő reménységnek nevezi a keresztyén hit foglalatát. A le­vél során eddig is kitűnt, hogy az üdvösség reménységében csú­csosodik a Krisztusban való hit. Talán az is sejthető a fogalma­zásból, hogy a halálon túli lét az antik világ győtrö kérdése volt, s erről a keresztyének fel­fogása érdekelhette a reájuk fi­gyelő kortársaikat. Nyomban hozzáteszi, hogy hi­tüket „szelídséggel” kell megval- laniuk. Indulatok, harag, sértő­döttség, dac, harciasság nem fűt- hetik szavaikat. Sőt így folytat­ja a bizonyságtétel módjának kö­rülírását: „és félelemmel”. A..fé­lelem” szó — mint végig a levél­ben — az Isten előtti félelemre vonatkozik. Ügy szóljanak tehát a keresztyének hitükről, mint akik tudatában vannak saját gyarlóságuknak, vétkeiknek: Is­ten mindnyájunk bírája! Nem ítélkezhetnek és nem lehetnek fölényesek, magabiztosak, lené- zők a más felfogáson levőkkel szemben. Lehet azonban, hogy az istenfélelem itt egyszerűen a csendes, egészen Isten akaratá­ra hagyatkozó élet eszményére utal. A bizonyságtétel szükséges ve­lejárója — ezzel tér át a tettek tanúságtételére — „a jó lelkiis­meret”. Kétségtelen, hogy a ke­resztyén ember lelkiismerete a Krisztus által szerzett bűnbocsá­nattal tisztul meg, amint a Zsi­dókhoz írt levél kifejti (9, 14; 10, 1—2). De éppen abban a le­vélben szerepel a „jó lelkiisme­ret” másik értelme is, amelyet a helyes életfolytatás ad a keresz­tyén embernek (13, 18). Ez a két értelem szorosan összetartozik, s kiskunhalasi temetőben búcsúz­tatták Pánicsán Imre kiskőrösi lelkész szolgálatával, s április 12- én a békéscsabai temetőben te­mették el férje sírja mellé, ahol Povázsay Mihály igazgató-lelkész szolgált. Az elhunytban Jeszensz­ky Tibor kiskunhalasi lelkész fe­lesége az édesanyját gyászolja. bár itt Péter első levelében az utóbbi szerepel, nem feledkezhe­tünk meg a jó lelkiismeret előz­ményéről és kísérőjéről, a bűn­bocsánatról. A szerző ehhez kapcsolódóan arról szól, amit már előzőleg nyo­matékosan hangsúlyozott (2, -121), hogy a keresztyéneket érő váda­kat az életmódjuk tegye alapta­lanná: „a ti Krisztusban való jó magatartástok” (16. vers). Ebbeh a fogalmazásban Pál apostol öröksége jelentkezik, aki a „Krisztusban” szóhasználat meg­alkotója volt. Ez a megjelölés itt nem annyira mély, mint Pálé: a keresztyéninek jellemezhető életfolytatást írja körül. A már ismert mondatával zárja a sza­kaszt: „Mert jobb jót cselekedve szenvedni, ha ez az Istán akara­ta, mint gonoszt cselekedve” (Vö. 2, 20). Ezzel ismét visszatér az alapproblémára, a keresztyéneket az ő korában érő szenvedésre, amelyet Isten akarataként fogad­janak, s közben a jó cselekvésé­vel járuljanak hozzá az ajkuk bizonyságtételéhez. Nagy történelmi távolság vá­laszt el bennünket, mai hívőket a levélben vázolt helyzettől. A keresztyéneket ma nem éri szenve­dés a hitükért. Ezért a levél mon­danivalóját csak áttételesen al­kalmazhatjuk korunkban. A leg­többet a bizonyságtevés módjá­ról tanulhatunk a most olvasott szakaszból. Adódik párbeszéd a mindennapok során hivő és nem hivő, hivő és világnézeti szem­pontból közömbös emberek kö­zött. Letűnt már annak az ideje — ami évtizedekkel ezelőtt is a bizonyságtevés torz formájának tűnt sokunk szemében —, amikor egyes hi vők kötelességüknek érezték mások lerohanását, a provokatív „bizonyságtételt” Krisztusról. A keresztyén ember feladata,, hogy ha hitéről meg­kérdezik, csendesen, szelíden el­mondja, ami lelkében él. Ne egy­házi tantételeket ismételgessen, világnézeti vitát folytasson, ha­nem beszéljen arról, ami valóban az ó hite Krisztusban, az Isten­ben, az örök életben. S ezt a vallomását a szeretet cselekede­teivel átszőtt élete teheti hiteles­sé: ahogyan önzetlenség, felelős­ség, áldozatos fáradozás áthatja magatartását családjában, mun­kájában. a társadalomban, ko­runk problémái közepette. Veöreös Imre Méltók voltak a Nobel béke-díjra Martin Luther King Ha nevét kiejtjük, úgy üli meg a szomorúság lelkünket, mint amikor egy bánatos néger spi­rituálét hallunk. Lesütjük sze­münket azok nevében, akik emelt fővel beszélnek jogról és igaz­ságról. Amikor szerény alakját felidézzük, óhatatlanul halljuk még a gyilkos fegyver dörrené­sei, s merengünk a válasz nél­kül hagyott kérdéseken, a buta, zavaros értelmetlen miérteken. Ez lenne Amerika? Mert amikor 1968 áprilisában (Memphisben) a leszálló alkony órájában eldör­dült a fegyver és King lelkész holtan rogyott össze, ízelítőt kap­tunk egy idegen világ túlfűtött szenvedélyéből, gyilkos indula­tából. Abból a hátborzongató gyűlöletből, amely a felhőkarco­lók felől parázslik a néger get­tók piszkos nyomornegyedei irá­nyába. És egyfajta erkölcsből, amely a technika legcsodálato­sabb vívmányaival rendelkező ci­vilizált világbari uralkodik, és amely hideg, számító közömbös­séggel állítja félre, vagy tapossa el a gyengét és azt, aki útjába kerül. Aligha volt utolsó történeti szakaszunknak megrendítőbb, tragikusabb, de egyben rokon­szenvesebb alakja, mint ez a né­ger baptista lelkész. Alig élt né­hány évtizedet, alig mozgósította az amerikai társadalom legjobb­jait egy vakmerő, de természetes ügy érdekében, kioltották életét. Korábban is. de mártírhalála óta különösen belopta magát a né­pek szívébe. Személye és moz­galma suk vitára adott alkalmat, s a vita hullámai ma sem simul­tak el körülötte, mégis ahogyan porondra lépett, elvei magasan a kortársai fölé emelték Kinget. „Ha egy napon holtan találtok engem, nem akarom, hogy akár egyetlen erőszakos tettel is meg­toroljátok azt. Arra kérlek tite­ket, h„gy éppen olyan méltóság­gal és fegyelemmel folytassátok tiltakozástokat, mint eddig tetté­tek.” Ez a mondat halála előtt tíz évvel hangzott el, és nemcsak próíétikus megsejtése volt tragi­kus végének, dé „ars poetica”-ja is, program, amelyben sűrűsödött tevékenysége. MIT IS AKART KING és mi­lyen mozgalomnak lett fanatikus vezetője? Hogy megközelítsük a kérdést, tudnunk kell, King néger volt, annak a társadalomnak tagja, amelyet ugyan 1863-ban Lincoln felszabadított rabszolgaságából, de amely felszabadítás különösen az ún. déli államokban papírfor­ma maradt. Az Egyesült Álla­mok lakosságának 10 százaléka, tehát ma is több, mint 20 mil­lió néger. A faji megkülönbözte­tés minden hátrányát ennek a roppant tömegnek kellett és kell elviselnie. Ismert tényeket rög­zítsünk: a déli államok törvé­nyei szerint néger gyermekek nem járhattak a fehérek iskolái­ba, autóbuszokon hátul volt a helyük külön felszálló lépcsővel, üzletekben külön pultokon szol­gálták ki őket,* vendéglőkben nem ülhettek asztalokhoz, fehé­rek parkjaiba nem tehették lá­bukat, padjaikra nem ülhettek, a templomokba" külön helyük volt, s temetőkben sem kerülhet­tek egymás mellé fehérekkel stb. A FAJI MEGKÜLÖNBÖZTE­TÉSNEK EZ A MEGALÁZÓ VOLTA kihatott a négerek gaz­dasági életére is. Túlnyomó több­ségük csak alantas munkát vé­gezhetett, természetesen jóval alacsonyabb bérért, a munkanél­küliség elsősorban őket sújtotta. Ennek következtében gettóik ti­pikusan nyomornegyedek voltak. Politikai jogaik alig, vagy egyál­talán nem voltak, s az iga--ág­szolgáltatásban, közigazgatásban hátrányos megkülönböztetésben részesültek. Az elképesztő ellent­mondás abban mutatkozott, hogy verejtékük szolgálta mindenkor Amerika jólétét. Közismert dolgokat írtam le. Észak bizonyos tekintetben más képet mutatott. De Dél. ahol King öntudatra ébredt, ezt az ál­lapotot tükrözte. S a rabszolgák leszármazottja a teológia elvég­zése után éppen Délen, Montgo- meryben vállalt lelkészi állást. A mélyen hivő ember célkitűzé­sei között sohasem szerepelt po­litikai karrier. Az égre kiáltó igazságtalanságok és az esemé­nyek mégis egy mozgalom élé­re sodorták, amely mozgalomnak ő adta meg a karakterét. „Néhány hónappal azután, hogy a városba érkeztem, egy ti­zenöt éves gimnazista lány nem volt hajlandó átadni ülését egy fehér utasnak, ezért lerángatták a buszról, megbilincselték és bör­tönbe vetették. Ez történt 1935 márciusában, s e jelentéktelennek látszó epizód váltotta ki azt a „vihart”, amely több, mint egy évtizedig tom­bolt, s Amerikában a 20. század legnagyob válságát idézte elő. King pedig, a fiatal néger lelkész egy mozgalom élén találta ma­gát, amelyet erőszakmentes pol­gárjogi mozgalomnak nevezünk. Emberek tucatjai estek áldoza­tul, lincseltek, börtönökbe hur­coltak ezreket, merényleteket kö­vettek el, íenyítettek és kegyet­lenül elítéltek százakat, de a mozgalmat nem lehetett megál­lítani. A sikernek viszont csak gyér morzsái hullottak a színe­sek elé. king vállalkozása em­berfeletti VOLT. Politikájá­ra két tényező nyomta rá bélye­gét. Az egyik mélységes keresz­tyén hite, a másik, példaképe, Gandhi. Keresztyénségéből faka­dóan vallotta, hogy Krisztus ta­nai erőszakmentesen változtatták meg az ókor társadalmi viszo­nyait, s valami hasonló ered­ményre jutott Indiában Gandhi erőszakmentes programjával. Meggyőződése szerint a négerek polgári jogaikat ezen az úton ér­hetik el. Ennek jegyében szer­vezett tüntetéseket, bojkottokat stb. King mozgalma a négerek tár­sadalmán belül is megoszlott. A radikális irányzat, a Fekete Ha­talom, heves ellenzéssel fogadta téziseit. A világ szimpátiáját azonban a gyakorlati helyzet is­merete alapján mégis az ő moz­galma és személye érdemelte ki. King útja közel sem volt ro­mantikus, csendes zarándok út. Ez az út az erőszak társadalmán keresztül vezetett volna. S ezt az utat szegélyezték merényletek, gyilkosságok, fenyegetések, bör­tönök. Ami megható, az az volt, hogy King mindvégig keresztyén tudott maradni ezen az úton. 1964-BEN ELNYERTE A BÉ­KE NOBEL-DÍJAT. „Sohasem felejtem el, hogy a Nobel-béke- díj szintén megbízatás arra, hogy minőén eddiginél keményebben dolgozzak az emberek testvérisé­géért”. A szerény „morzsák” kö­zött' szerepelt a négerek gazda­sági felemelésének programja. Ez lakásépítést. iskoláztatást, jobb munkafeltételeket jelentett volna. De ezekben az időkben Amerika egyre mélyebben bo­nyolódott a szennyes vietnami háborúba. Ez felemésztette a né­gerkérdés megoldásához szüksé­ges milliókat. Maradt tehát min­den a régiben. S miközben Viet­namban megmutatta az erőszak társadalma igazi arcát, King „sem hallgathatott tovább”. Innen Európából, ahonnan fi­gyelemmel kísértük Amerika egyik legsúlyosabb politikai vál­ságát, az erőszakmentességre a legdurvább erőszakkal vató vá­laszt, azt gondoltuk, hogy Mar­tin Luther Kinget megvédi a Nobel-díj Nessus inge. 1968 áp­rilisában „egy aláhulló alkonyai­ban . .. egy rovottmúltú gonosz­tevő golyója kioltotta életét. Az ív megtört. Amerikának ismét szivszorongató temetést kellett rendeznie öszvérvonta katafalk- kal. a déli szegénység jelképével, a koporsó mögött négy árvával és a gyászban is méltóságteljes özveggyel” Dr. Rédey Pál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom