Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1977-04-03 / 14. szám
Hitünk mai kérdései Mi less velem a halálon túl? Ne engem sirassatok! Lukács evangélista Jézus szenvedésének történetében egy olyan epizódot közöl, amely a többi evangéliumban nem található. Amikor a kínzástól meggyötört Jézus keresztjét cirénei Simonra tették (aki a Krisztus keresztjét vállaló, kereszthordozó emberek példaképévé lett), és így vonult Jézussal a Golgota felé, a kísérő sokaságból sokan siratták Jézust. Ekkor Jézus ezekkel a szavakkal fordult az őt siratókhoz: „Ne engem sirassatok, hanem magatokat sirassátok!” (Lk 23, 28) MILYEN KEGYELETET ÉS JÖ ÉRZÉST SÉRTŐ, kegyetlen szavaknak tűnnek ezek! Nem kellett volna inkább hálásnak lennie azért, hogy vannak, akik együttéreznek vele és szeretik őt?! Ilyen nagy szenvedésben nem esik jól a szeretetnek, még a tehetetlen szeretetnek is, a kifejezése? Mi legalábbis ilyesféle szeretetet látunk ezeknek az embereknek a magatartásában. Hogy lehet az, hogy Jézus ezt nem érzi? Vagy annyira el van már keseredve, hogy érzéketlenné vált? Haragszik azokra, akik kísérik őt? Tehetetlen dühében fenyegeti őket? — Első pillanatra egészen más Jézust látunk itt, mint amilyennek az evangéliumból eddig ismertük. Pedig mégis valami fontos üzenet lehet ebben az epizódban, különben nem írta volna le Lukács. Biztos, hogy ugyanaz a Jézus szólal meg itt, aki megérti és megérzi a szeretetet, és aki tudatosan vállalta a keresztet. Biztos, hogy ezekben a meghökkentő szavakban ugyanaz a szeretet nyilvánul meg, amely a kereszt szörnyű kínjai között is az Atya bocsánatáért könyörgött a kínzók számára (Lk 26, 34)! Valahonnan máshonnan kell közelítenünk a kereszt útjának ehhez az eseményéhez. HA JÉZUST SIRATJUK, AKKOR AZT MUTATJUK MEG, hogy nem értjük a szenvedését, nem értjük a keresztet. Nem veszünk észre valami lényeges dolgot: azt, hogy itt nem maga a seznvedés az igazán fontos, hanem a másokért való szenvedés. Azt, hogy az „Űr szolgája” ment a Golgotára, aki „a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta” (Ézs 53, 4). Aki őt siratja, az kudarcot, vereséget lát a keresztben, és nem veszi észre azt a szolgálatot, amelyet Jézus végez akkor, amikor vállalja a szenvedést a világért. Így lesz Jézus siratása végső sorban a kereszt elutasítása. Tanúságtétel arról, hogy nekünk nem az „Ür szolgája” kellene, hanem egy uralkodó az egész világot legyőző Messiás. Hányszor értettük már félre a kereszth ordozást! Legtöbbször egyszerűen csak kínok, szenvedések eltűrését látjuk benne, valami lemondó beletörődést, igazságtalanságot, mártiriumot, pedig ennél sokkal több az! A KERESZTHORDOZÄS önfeláldozás, ÖNMAGUNK MEGTAGADÁSA (Lk 9, 23—24). Nem úgy, hogy aszkéták leszünk, hanem úgy, hogy az életünket is készek vagyunk feláldozni a szeretet Szolgálatában. Hiszen ezt látjuk Jézus kereszthordozásában! Ha ő miértünk vállalta a keresztet, akkor az ő követése, keresztjének vállalása azt jelenti, hogy mi meg másokért, mások szolgálatára áldozzuk életünket. És ha ez nagyon nehéz, akikor se siratni való tragédiát látunk benne, hanem a szeretet elköte- lezését, amely értelmet és céLt ad életünknek. Ez az önmagunknak másokért odaszánása, a mások felé fordulás, a „kereszt” igazi értelme Ezt azok találják meg, akik tudják vállalni Jézust keresztjével együtt, és nem siratni való tragikus hőst látnak benne, hanem azt a Krisztust, aki Isten szeretetet hozta ennek az egész világnak. SIRATNI NEM ÖT KELL, HANEM MAGUNKAT, ha nem ismerjük fel a kereszt evangéliumát, és ezért nem tudjuk vállalni az értünk önmagát áldozó Jézust, & az ő követését. Éppen erre int Jézus szokatlanul ridegen h angzó szava. Ez is a szere - tétéről tanúskodik. Félt bennünket. Nem akarja, hogy elutasítsuk Isten szeretetét, és emiatt üresen, terméketlenül égjen el az életünk, mint valami száraz fa. Lehet, hogy ez a jézusi szó ünnepi-öntőként hat, mert túlságosan hozzászoktunk a nagypéntek „gyászához”, és úgy érezzük, hogy az előbbi gondolatok elrabolják tőlünk ennek az ünnepnek jellegzetes hangulatát, de vajon nem többet kapunk-e ennél a kereszt evangéliumában, Jézus értünk végzett szolgálatáDr. Muntag Andor „AZT KELL VILÁGOSÁN ELMONDANI, AMIT HISZÜNK” Andrew K. H. Hsiao, az ázsiai evangélikusok évi konferenciáján Singapurban. foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy az evangélium hirdetése Ázsiában miért hozott olyan kis eredményt. Véleménye szerint ennek az az oka. hogy a keresztyénség Ázsiában a nyugati kultúra köntösében jelent meg. Az ázsiai evangélikusok feladataként jelölte meg, hogy világos különbséget tegyenek az evangélium és a nyugati kultúra körött. Ezért meg kell vizsgálni, hogy az ázsiai kultúrának milyen értékeit lehet megtartani, az egyház életébe is bevonná és melyeket kell elvetni. Hsiao felszólította az egyházakat hogy az igehirdetésben más hitűekkel kapcsolatban ne a negatívumokat, hanem a pozitívumokat hangsúlyozzák. „Az evangélium hirdetésénél nem az a legfontosabb, hogy mások hitét kritizáljuk és támadjuk, hanem hogy a lehető legvilágosabban szólaltassuk meg azt, amit a keresztyének hisznek.” A halál néma. És némává tesz. Ha az ember beszélhet róla, ez azért van, mert az élő Isten, a halál „folyóján” átment Jézus Krisztus szólt róla. A halál nem árul el magáról semmit, csak onnan a „túlsó partról” kaphatunk igaz információt róla. Hiszen, innen tőlünk nézve a halált, mit is mondhatunk vele kapcsolatban? Lavinák öltek meg gyermekeket, amint éppen nevettek, játszottak. Elvetemült zsoldosok lőttek agyon asszonyokat, gyermekeket. Ábrahám pedig idős korban, „betelve az élettel” halt meg. Tőlünk nézve mi tehát a halál, ha egyrészt semmisem függ tőlünk vele kapcsolatban, másrészt felelősek vagyunk miatta? Természetes vége egy emberéletének? Vagy zavar a természet rendjében? A biológia mai megállapítása szerint 117 évet élhetne általában minden ember, mert az emberi test minden sejtje 40—50-szer képes regenerálódni, többször nem. Az embernek meg kell halnia, s mégsem érezzük magától értetődőnek a saját halálunkat. Sőt, ez ellen néha nagyon különös intézkedést tesznek egyesek. Amerikában 100 fölött van azoknak a száma, akik mínusz 198 fok alatt, alufóliába csomagolva lefagyasztanák magukat azzal a rendelkezéssel, hogy 50 év múlva újra élesszék fel őket Információ Istentől A halál néma. De Isten nem! A halál — a földről nézve — félelmetes. De az „odaát” miatt nem az! Az elköltözöttektől nem tudhatunk meg semmit. Nincs igaza tehát az idegeket előbb- utóbb felmorzsoló spiritizmus- nak. De megszólal Isten igéje. Már az Ószövetségben is. „Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké” (Zsolt 73, 26). „Életre kelnek halottaid, föltámadnak” (És 26, 19). Isten azt üzeni tehát, hogy a halál nem végső állomás, és nincs hatalma arra, hogy megszakítsa az Istennel való életközösséget. Jézus még többször szól a halálon túli életről, mint az ószövetség. Amikor erről kérdezik, azt mondja, hogy már Mózes is élőkként emlegeti a rég meghalt Ábrahámot, Izsákot, Jákobot. „Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké” (Lk 20, 38). Ott állnak a halóit Lázár sírjánál, s Jézus azt mondja: „Aki hisz énbennem, ha meghal is él.” (Jn 11, 25) A vele megfeszített gonosztevőnek azt mondja: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23, 43). Az első keresztyének reménysége az volt, hogy a halál azonnal Krisztushoz viszi őket. „Vágyódom elköltözni és a Krisztussal lenini” — írja Pál — „mertéz sokkal jobb mindennél.” (Fii 1, 23) Vallja azt is: „Meg vagyok győződve, hogy sem halál ... nem választhat el minket Isten sze- retetétől” (Rm 8. 38). És mit ír Pál a halálon túli életről? „Elvettetik romlandóságban, feltá- masztatik romolhatatlanságban ... És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is.” (1 Kor 15, 42, 49) Kettőt kell látnunk mindebből Az egyik az, hogy van TOVÁBB a halál után. A másik az, hogy egészen ŰJAK LESZÜNK. A halál az egész embert érinti. Nem abban bízunk, hogy magunkból egy darabot is át lehet menteni a halálon túlra. Sokkal inkább Istenben bízunk, aki életet akaró Isten. A halál az egész embert érinti, de azért, hogy lemaradjon rólunk mindaz, ami romlandó, ami bűnös. Át fogunk változni, de marad a személyiségünk. Csak dadogva, képekben beszélhetünk erről az átváltozásról és azonosságról. Jézus is, Pál is a vetőmag elhalásához és új szárba szökkenéséhez hasonlítja, ami a halálban és azután következik. így is mondhatnám, más képet alkalmazva: ahogyan a lefényképezett filmszalag belekerül az előhívóba és a fixáló folyadékba, úgy kerülünk bele a halál savas-lúgos „fürdőjébe” hogy leváljon rólunk mindaz, ami romlandó, tű'.érzékeny, homályos, — és előálljon a maradandó, a szép, az Istennek egészen tetsző. Egy egészen új! Érdekes megfigyelnünk Jézust a feltámadása után. Sem arcáról, sem hangjáról nem ismerik fel a tanítványok és az asszonyok. De arról igen, ahogyan szeretettel szólítja Máriát, ahogyan megterítve várja az eredménytelenül halászó tanítványokat a parton (Jn 21). Ebből folyik az izgalmas kérdés: Viszontlátjuk-e egymást? Igen! A halál „fürdője” ugyan átváltoztat, de ahogyan arra az egy gabonaszemre emlékeztet a belőle kihajtót új növény, — nem uniformizált, nem személyiség nélküli emberek leszünk. És ami feltétlenül megmarad, az a szeretet Lesz. A szeretett egyén megismerése tisztább és mélyebb lesz, mint a földön. Mikor eljön a halál órája Egykor az ember hozzátartozói körében halt meg. A lelkész imádkozhatott mellette, úrvacsorát adott. Ma száműzték a halált a családból. A legvalószínűbb, hogy kórházi ágyon, idegenek között fejezzük be földi életünket. Annál fontosabb felkészülni saját halálunkra. Isten segítségével úgy alakíthatjuk életünket, hogy utolsó lépésünket ne kísérje pánik. Becsüljük meg az időt, ezt a nagy lehetőséget földi életünkben. Szeressük Istent és szeressük embertársainkat. És higy- gyünk! Isten gondol ránk, nem megyünk veszendőbe. Nem mondta-e Jézus: „Ne aggódjatok a holnap felől!” Ez azt jelenti, engedjük magunkat vitetni. És majd jó lesz előjönni a halál „fürdőjéből" Isten irgalmából, az új Jelentkezés kántori tanfolyamokra A Magyarországi Evangélikus Egyház Kántorképző Szolgálata Foton a következő kántorképző tanfolyamokat rendezi, melyekbe szeretettel hívja és várja a Gyülekezetek kántorait és Icán torjelöltjeit. I. tanfolyam június 20-tól július 9-ig II. tanfolyam augusztus 15—27-ig. A tanfolyamok részben előkészítő jellegűek, részben továbbképzés már zenét tanultaknak és szolgálatban álló kántoroknak, akiknek még nincs képesítésük. Elsősorban a háromhetes és nagyobb képesítést biztosító tanfolyamokat emeljük ki. A nyári tanfolyamokon karvezetés is folyik mindennapos énekkari gyakorlattal, alapos zeneelméleti és összhangzattani tanulmányok, egyházi énektanulás és Bibliai ismeret (a háromhetesen: Apostolok Cselekedetei, a kéthetesen: Zsidókhoz írt levél). Részvételi díj: a háromhetes tanfolyamon 700,— Ft, a kéthetes tanfolyamon 500,— Ft. Fenti díjakból jelentkezés címen 200,— Ft előre beküldendő a jelentkezéssel együtt piros postautalványon (tehát nem a kántorképzés csekkjén!) a következő címre: Evangélikus Kántorképző Szolgálat, 2151 FŐT, Mária u. 3. Jelentkezési határidő mind a két tanfolyamra május 17. A felvételek a jelentkezés sorrendjében történnek. Határidőn túli jelentkezést nem fogadunk el. Jelentkezési cím: Evangélikus Kántorképző Szolgálat Igazgató Tanácsa, 2151 FŐT, Mária u. 3. Jelentkezéskor mellékelni kell: 1. Lelkészi ajánló levelet. 2. Rövid életrajzot (pontos születési adatokkal, részletes beszámolót az eddigi zenei előképzettségről, eddig végzett gyülekezeti szolgálatáról, mi a célja jelentkezésének?). A felvételről az Igazgató Tanács dönt és pontos felvételi értesítést küldünk. A soron következő téli négyhónapos 34-ik tanfolyam kezdete november 14. Akik a téli tanfolyamra készülnek, az egyik nyári tanfolyamon feltétlenül vegyenek részt EVANGÉLIKUS KÁNTORKÉPZÖ SZOLGÁLAT 2151 FŐT, Mária u. 3. , Az orvos és a beteg imája í. Midőn hajnalodott. az orvos fölkelt tetőtől talpig megmosakodott, felölté ruháját. leült asztalához, összekulcsolta kezeit s így imádkozott: Kegyelmes Isten! örök bölcsességed arra szemelt ki engem, hogy felügyeljek az emberek életére és egészségére, ezért kötelességemhez látok. Lelkesítsen tudományomban a szeretet teremtményeid iránt. Ne engedd, hogy kincsszomj, dicsőségvágy és hatalomvágy vegyüljön törekvéseimbe, mert ezek az igazság és emberszeretet ellenségei, s megtántoríthatnának az emberek segítésének nagy művében. Tartsd meg testem-lelkem erejét. hogy mindig kész legyek segíteni gazdagon vagy szegényen, jó vagy rossz emberen, ellenségen vagy jó baráton egyaránt. Tarts ép testemben ép lelket, hogy jól következtessek, ne legyek tompa elméjű, hogy értsem meg a láthatót, de oly fennen szálló se legyek, hogy ott is lássam a bajt, ahol semmi sincs. Mert szűk s alig észlelhető határai vannak a tudománynak, mely az emberi élet és egészség fenntartása. Segítsd a betegeket, hogy bízzanak bennem és tudományomban, s meghallgassák tanácsaimat. Legyen az én lelkem hálás és engedelmes. midőn okosabbak oktatni akarnak tudásomban, mivelhogy nagy a tudomány kiterjedése, s az egyes ember nem látja azt. amit többen láthatunk. Legyek elégedett mindennel, csak a tudománnyal ne, s ne engedd meg soha, hogy olyan gondolat fogjon el: „eléggé sokat tudok én már”! Tartsd meg testi erőmet, adj időt nekem. Terjedelmes a tudomány, s az emberi értelem egyre tovább hatol benne. Abban, amit tegnap tudni véltem, a legnagyobb tévedést lelhetem, s holnap megcáfoltatik az, amit ma állítok. Amen. Ez imát Moses Maimonides zsidó orvos. teológus és filozófus irta, a korai középkor egyik legnagyobb szelleme, aki 1135—1204 közt élt, Spanyolországból menekült Kairóba, Szaladin szultán háziorvosa volt, héberül és arabul írta műveit, melyek rendkívüli hatással voltak az egész keresztyén filozófiára. Imája nemrég jelent meg a budapesti Orvosi Hetilapban, olyan, mintha egy ma élő orvos írta volna. Szellemben és erkölcsben nincs különbség századok és emberek között. 2. A beteg, midőn beesteledik, elrendezi dolgait maga körül, s a szivében, be- takaródzik ágyában és ekképpen sóhajt: Örök Isten! Maradj velem a sötét és bizonytalan éjszakán, mint ahogy végig velem voltál nappal. Hálával gondolok rád, gmíg élek. Te voltál anyámban és apámban, akik szeretettel szeretette, tudással tudásra neveltek s formáltak sugallatod szerint. Te segítettél engem kínban és jajban. fényben és vízben, vagyis embertársaim között. Amit mondani tudtam és amit írni képes voltam, te telted velem, szent Szellem. Vigyáztál rám, hogy időm maradjon mindarra, amit tettem, s amit megtehettem. Te mozdultál jósággal orvosaim figyelő szemében. hogy talpra állítsanak, midőn ott ólálkodott ágyamnál a halál. Mindenható Erő: neked köszönhetem e mai nappalt s a holnapit, ha felébredhetek ismét, s munkához láthatok. Mert a munka: kötelesség, az ember dolga Isten védőszárnyai alatt, s ez így nagyon jó, mert ebből serken a tiszta öröm, mely igaz emberré növeszt mindenkit, s útszéli senkivé vedlik a dologtalan. Jelen vagy te a mérlegelő értelemben. Nézem az orvosok tanácstalanságát testem felett, s örömük fényjeleit is észlelem, amikor sikerült eltalálniuk az enyhítést, s gépekkel és vegyszerekkel szövetkezve erőt éreztetnek bennem. Veled vagyok gyáva jajongásomban, s megnyugvó csen. demben. Engedd meg, hogy befejezzem, amit még elkezdtem, mondanivalómat szülőföldemről és testvéreimről. Soha nem kívántam kincseket a földön, ezentúl is csak a forrás vízcseppjének fényét szeretném még egyszer megizlelni. fáid, füveid és virágaid közt. Teremtő, aki mindenkinél bőkezűbb voltál hozzám. Ámen. . Ezt az imát, maga védelmére, mintha kockaként rakná a szavakat egymás mellé, állította össze, a régi-régi okos zsidó orvosra gondolva, egy szegény, gyarló, s mégis bízó magyar: Szalatnai Rezső
