Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1977-01-02 / 1. szám

Évezredek óta megrögzötten keresték a „bölcsek kövét”, a „nagy magiszteri umot”, a „nagy elixirt”, amely titokzatos módon a fémekből aranyat csinál és minden betegséget meggyógyít. Komoly tudósok és szélhámos sarlatánok, szegény vándorok és hatalmas uralkodók áldoztak a múlt század derekáig annak a „tudománynak”, amelyet alkímiának nevezünk. Prágában a Hradzsin tövében még ma is mutogatják az adikimisták utcáját, ahol gyakran megfordult Rudolf császár is a maga idejében. A „bölcsek kövét” sohasem sikerült megtalálná. Nem sikerült aranyat előállítani, viszont az alkimisták boszorkánykonyhájából vegyészek laboratóriuma lett, s az orvos- és gyógyszertudomány is köszönhet egy s mást e titokzatos tudománynak.

VOLT ENNEK A RÖGESZMÉNEK EGY TISZTELETRE MÉLTÓ ELGONDOLÁSA. Az, hogy a világ legfőbb kérdését, az aranyon alapuló jólét és gazdagság kérdését megoldja. Szűk látókörű felfogás volt, de az a hit fűtötte a lázas keresőket, ha a retorta alján sárgán megcsillan a nemes fém, többet nem lesz szegénység, nyomor, s akinek a tulajdonában lesz a nagy titok, uralma alá hajthatja az egész világot, megszületik a „világál- Lam”, nem Lesznek háborúk, véres küzdelmek. Arany, aranyozott lesz minden, s az emberiség a boldog „aranykor” tengerében úszik.

Az álom csak a múlt század derekán foszlott, szét. Éppen akkor, amikor a világra a legnagyobb megpróbáltatás szakadt. Akkor kezdett kiteljesedni az ipari forradalom eredményeképpen a kapitalizmus, az eszeveszett gyarmatosítás, akkor vált hétköznapi fogalommá az imperializmus, és akkor született meg az éhező milliók proletariátusa. Nem függ össze szükségképpen a két dolog, csupán játszadozunk a gondolattal, hogy az alkímia elhalása és a nagy „világgond” születése a történelem iróniájaként éppen egybeesett.

NEM AZ ARANY, DE A MUNKA. NEM A BÖLCSEK KÖVE, HANEM A MINDENNAPI KENYÉR, az elnyomás és kizsákmányolás, a szabadságjogok el- tiprása lett a gond. S ezekkel együtt sereg más, amelyet a múlt század terhes örökségeképpen cipel ma is korunk. S erre halmozódtak a legkülönbözőbb gazdasági, energia-, olaj-, anyagi és egyéb válságok súlyos terhei. Soha még így nem lett a hétköznapi ember problémája a világ, és soha nem nehezedett ennyire nyomasztólag kedélyünkre, életünkre a világ gondja. Igen, rádöbbentünk, a világ gondokból áll, nagy, hatalmas gondfelhőből, amely itt kavarog, örvénylik felettünk, s a modern ember.

amennyiben emberszámba veszi magát, lelki lombikja előtt ül, s keresi a „bölcsek kövét”, a kérdések megoldását.

Évváltás van. Ilyenkor sűrűsödnek a gondolatok. Gondolatmorzsák, amelyeket lefújtunk magunkról év közben, most egy kupacban tornyosodnak. Háború és béke, betegség és egészség, jólét és nyomor, munka és munka- nélküliség, válság és kiegyensúlyozottság, mind keresatbeáll előttünk, és aligha vagyunk képesek átlépni rajtuk. Gondunk a világ! Évváltáskor keressük a „bölcsek kövét”.

S ELZÜGNAK LELKÜNK FELETT AZOK AZ ESEMÉNYEK, PRÓBÁLKOZÁSOK, amelyek reményt öntöttek belénk az elmúlt év során. Amikor józan eszünk hangosan felkiáltott: „heuréka!", megtaláltuk a „bölcsek kövét”. A nagy igazságok roppant egyszerűek. S mégis milyen nagy felfedezésnek vettük, amikor tárgyalásokat kezdtek a béke és biztonság ügyében. Amikor aláírtak jövőnket meghatározó okmányokat. Amikor válságos gócokat számoltak fel békés úton. Bonyolult mechanizmus előzte meg őket, pedig milyen egyszerű mindez! Csak bizalom és töltőtoll kérdése! Itt van pl. Helsinki. Tekergő, hosszú út előzte meg, míg Európa felkiálthatott: heuréka! Béke és biztonság! Kellene folytatni Helsinkit? De mennyire!

Itt van a másik gond, a leszerelés. Ne unatkozzék, vagy ásítson senki, amikor ezt az „elcsépelt” szót hallja. A sorsunk függ tőle! A holnapunk, az 1977-es és a többi évünk! De az egész világé! Ez az egy fogalom, s amit ez takar, szétfeszítheti egész korunkat, világunkat. Ó, „bölcsek köve”, „nagy magisztérium”, ha ennek megoldását megtalálnánk! Vagy itt van szerelmünk, a béke! Amelyben élni, dolgozni, szenvedni és örülni, imádkozni és hinni akarunk. Mely „nagy elixir” valósítja meg? Amikor e gondok szorongatnak, senki ne mondja: ez unalmas már, fárasztó! 1977 küszöbén az Úristenhez fordulunk, adjon bölcsességet, tudást, akaratot, jóakaratot, hogy megtaláljuk a helyes megoldást, a jó utat. Eddig sem voltunk tétlenek, de most még aggódóbb figyelemmel, még szomngóbb életfélelemmel, és egyben reménységgel kísérünk minden jó kezdeményezést, és kérjük a béke Istenét, adjon megoldást a világ gondjaira, a béke megőrzésére.

TISZTESSÉG AZOKNAK, AKIK ENNEK A „TUDOMÁNYNAK” ÁLDOZZÁK ÉLETÜKET. Áldás azokra, akik e reménytelennek látszó feladatra vállalkoznak, hogy megoldják korunk kérdéseit! A modern alkimistákra, akik megrögzötten keresik a béke, a jólét, a fegyvermentes világ jövőjét! Dr. Kédey Pál

Az 1977. esztendőben előreláthatólag többszőr Is találkozhattunk majd lapunkban ezzel a szóval. A Lutheránus Világszövetség nagy családja ugyanis június 13 —25. között Dar-es-Salaamban, Tanzániában rendezi meg világ- gyűlését, Tanzániát pedig úgy szokták emlegetni, mint az újamon országát (ejtsd: udzsamáá).

MIT JELENT EZ AZ AFRIKAI KIFEJEZÉS? Egy szóval lefordíthatatlan, körülírva tudjuk csak visszaadni gazdag jelentését. Annyi minden kapcsolódik ugyanis benne össze: család, közösség, együttérzés, a törzs közössége vagy egyszerűen annyit jelent, mint'egység és szövetség.

Amikor a kelet-afrikai ország végre évszázadok után fölszabadult a hatvanas években a gyarmatosítás bilincseiből és önálló nemzeti létet kezdett, tudatosan kezdték hangsúlyozni az ősi afrikai tradíció egyik legértékesebb elemét, az ujamaa-gondol- kodást. Azaz nem az egyéni érdekek, hanem a közösség érdeke az első, egy család, egy közösség, egy ország vagyunk, ahol mindenki egyenlő jogú. Egy ujamaan belül nem szabad az anyagi javakat egyenlőtlenül elosztani, mindenkinek egyforma joga van az élethez, a munkához. Egy ujamaan belül, mint egy családban, nem szabad éhezőknek és dúskálóknak, nincsteleneknek és gazdagoknak együtt élni. A föld, az ország természeti kincsei egyformán mindenkié. Nem véletlen, hogy Tanzánia a társadalmi berendezkedésnek a szocialista formáját választotta, az afrikai kulturális örökség ujamaa-gon- dolkodásával összekapcsolva

A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG A DAR-ES-SALAAM- BAN TARTANDÓ VILÁGGYÜ- LÉSE FÖTÉMAJÁUL a „Krisztusban új közösség" gondolatot jelölte ki. A tanzániai evangélikus egyházban nem tartják egészen esetlegesnek és véletlennek ezt a főtémát, hanem nagyon örülnek annak, hogy könnyen lefordíthatják és közérthetővé tehetik a világgyűlés szándékát: Krisztusban új ujamaank van, új közösségünk van. A világ evangélikus egyházainak képviselői azért jönnek össze, hogy meg bizonyítsak az egy családhoz, egy közösséghez, egy ujamaahoz való odatartozásukat és megbeszéljék ennek a közösségnek az együttes kérdéseit.

HA VÉGIGTEKINTÜNK A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG TÖRTÉNETÉN, akkor megállapíthatjuk, hogy mint minden más egyházi vagy egyéb világ- szervezetben, ebben is kimutathatóan jelen voltak a közösséget zavaró politikai, kulturális, gazdasági megosztó erők. Egymás testvéri felkarolása helyett a nagyobb és gazdagabb egyházak gyakran éreztették fölényüket,

II j a in a n

uralkodni akarásukat a kisebb és szegényebb egyházak irányába. Mennyi vádaskodást, gyanúsítga- tást kaptak például éppen a szocialista országok egyházai másoktól, amikor őket a nyugati egyházak az evangélium ügyének elárulásával támadták. A legutóbbi évekről azonban el lehet mondani, hogy egyházunk és a Lutheránus Világszövetség között javultak a kapcsolatok, megismerték életünket és teológiai gondolkodásunkat. A világgyűléstől, amelyik először a Világszövetség történetében ülésezik majd fejlődő világban, azt várhatjuk, hogy tovább erősiti azt a világszéles ujamaat, amelyik Krisztuson keresztül egyináshoz és egymáson keresztül Krisztushoz köt minket.

TANZÁNIA FIATAL EVANGÉLIKUS EGYHÁZA mintegy kétszerese léltkszámra- nézve a miénknek. Püspökei közül az egyik már járt hazánkban 1972- ben, amikor a Világszövetség Egyházi Együttműködési Bizottsága Kecskeméten tartotta évi konferenciáját. Josiah Kibira püspök akkor Kiskőrösön prédikált és ismeri Budapestet is. Dr. Pröhle Károly professzorunk pedig a Világszövetség konferenciája keretében látogatta meg a tanzániai testvéregyházat. Mivel az Egyházi Együttműködési Bizottság munkájában D. Káldy Zoltán püspök-elnökünk számos tanzániai egyházi vezetővel együtt

MÉRFÖLDKŐHÖZ ÉRKE- ZETT a galgagutai evangélikus gyülekezet. Kétszáz évvel ezelőtt szentelték fel az ősök, a ma is szép és jó karban lévő templomot. Erre az ünnepre emlékeztünk 1976. november 14-én. A zsúfolásig megtelt templomban közel hatszázan gyülekeztünk össze a harangok hívó szavára.

Olyan korban épült ez a templom is, amikor evangélikus őseink az elnyomás igáját húzták, mégis egy év alatt elkészültek a munkálatok, és így 1776. november 10-én Pohl Mihály szuperintendens felszentelte és átadta rendeltetésének. A templom építését szorgalmazó, és azon sokat fáradozó helyi lelkész Glósz Péter nem tudott részt venni az ünnepen, betegsége miatt, de felépülése után még három évtizeden keresztül szolgálhatott a'gyülekezetben.

AZ EMLÉKÜNNEPEN az igehirdetés szolgálatát Schultz Jenő egyházmegyei főjegyző végezte. Sokan elkísérték gyülekezetéből, hiszen amikor ez a templom

dolgozott az előző, 1970-ben a franciaországi Evianban tartott világgyűlés óta, megvan az alapja annak a reménységünknek, hogy Dar-es-Salaamban erősödni fog kapcsolatunk a tanzániai evangélikusokká l.

A tanzániai evangélikus egyház hivatalosan is értésére adta a Világszövetségnek, hogy számukra igen érdekesek és megszívlelendők a szocialista országokban élő evangélikus egyházak tapasztalatai és fokozottabb kétoldalú kapcsolattartásra törekednek a Német Demokratikus Köztársaság és Magyarország evangélikus egyházaival.

ÖRÖMMEL FOGADJUK AFRIKAI TESTVÉREINK ÉRDEKLŐDÉSÉT. Lapunk hasábjain a világgyűlés előtt is írunk majd többször az ottani keresztyének életéről, beszámolunk a világgyűlés eseményeiről és reméljük, hogy egyházunk delegációja Tanzániából gazdag tapasztalatokkal fog visszaérkezni.

Az afrikaiak úgy mondják, hogy az ujamaa először csak a családra vonatkozott, majd a törzsre és fokozatosan egyre nagyobb közösségekre értették Bárcsak tudná a júniusi világgyűlés még tovább, egészen nagy távlatokra is alkalmazni az ujamaat, hiszen az egész világ, a négymilliárdnyi emberiség is egy nagy ujamaa, egy nagy család kellene, hogy legyen.

If j. Harmati Béla

épült, V any arc leánygyülekezete volt Gutának.

ISTENTISZTELET UTÁN ünnepi közgyűlést tartottunk, amelyen Pleva Pál felügyelő köszöntötte a gyülekezetei, és a megjelent vendégeket. Szabóné, Piri Zsuzsanna lelkészi munkatárs ismertette a gyülekezet és a temp* lom történetét.

Köszöntötték a gyülekezetei: Schultz Jenő vanyarci, Széli Bulcsú lucfalvai, Nagy Ilona sziráki, Rezessy Miklós ipolyvecei lelkészek, Nemeshegyi Gyula, a helyi baptista lelkész. Bartos Pál, a községi közös Tanács v. b. elnöke meleg szavakkal szólt a gyülekezethez. D. dr. Ottlyk Ernő, az Északi Egyházkerület püspöke, külföldi útja miatt, nem tudott sajnos közöttünk lenni, de táviratban megemlékezett gyülekezetünkről.

Gerhát Sálkor, a gyülekezet — ez évben nyugdíjba von ült — 41 éven át hűséges lelkipásztora is szintén levélben kérte Isten gazdag áldását volt gyülekezetére.

Szabó Vilmos

• •

Ünnep Galgagután

Aggódotn érted

Nehéz, hajszolt hetek sorakoztak mögöttem. Hivatalosan és magamvállalt kötelességek és kötelezettségek tömege borított el. Nem tudtam sem lemondani, sem megtagadni, sem nem megtenni. Elvégzetten munkák csődtömegében halomba gyülekeztek a levelek is, közöttük egy életen ál kipróbált barátoké is.

Az éjszaka késő órájában olvastam el „Az agy és a gép” című művet, amelynek szerzője kijelenti, hogy eljön a nap, amikor a gépekbe épített automatikus berendezések megölik alkotóikat. Félelmes prognózis. Sokáig elgondolkodtam rajta. Az ember külső és belső elgépiese- désépek folyamata nem újdonság, elöltünk játszódik le. Látjuk, menekülünk előle, megkíséreljük magunkat kivonni alóla, rettenetes erőfeszítéseket teszünk, hogy a külső gépesítés ne jelentse az emberi munka feleslegessé ■válását, ne vegye el a becsületes munkából adódó, mélyről jövő alkotási vágyunk kielégülését, ne eredményezze lelkünk elgépiese- dését. Nagy, nehéz harc ez, lehet, hogy a belső ember sohasem éri utói a gépesített külső embert és az is lehet, hogy nagy igyekezetében elpusztul. A tudósok legalábbis ezt jósolgatják.

Jómagam csak szerény dolgozó vagyok, a gépesítésben még a mosógépig sem jutottam el, mert el sem férne a lakásomban, de a munka lázában magam is néha tilos területre tévedek és nem ismerek megállást. Az vessen rám követ, aki még nem állt meg rohanásai közben hirtelen és nem kapott a szívéhez: Istenem, még

lélegzetet sem vettem ma, még ebédhez sem jutottam, ma még nem pihentem, ma még semmit sem tettem a bennem élő lelki emberért.

Nehéz, hajszolt hetek után így álltam meg én ma reggel. Nem világraszóló esemény állított meg, csak két egyszerű szó:

Aggódom érted!

Már a reggel is rohanással kezdődött. Váratlan vendégek érkeztek, még sötét volt, amikor lefutottam bevásárolni. Visszajövet a kezem tele volt csomagokkal s mivel a kulcsomat sem találtam, nem tudtam kinyitni a levelesládát, hogy az újságot kivegyem. Aztán ki tudja miért, mégiscsak leraktam magam köré mindent, kihalásztam a kulcsomat és kinyitottam a levelesládát.

Egy sürgöny hullott elém. Szívemhez kaptam. Reggel sürgöny! Először valami szomorú dologra gondol az ember. Halál, váratlan esemény, sürgős hívás hivatalba, nyomdába, beteghez, balesethez. Minden lehetőség átvillan az agyamon. Meghajszolt szívem, idegeim fokozott ritmusban dolgoznak, hozzá a lépcső, három emeletnyi, a teher ... Odafönn, a lakásban behúzom magam mögött az ajtót, Ledobálok mindent, veszem a szemüveget, nézem a szöveget.

— Aggódom érted! — ennyi a szöveg.

Két szó. Könny szökik a szemembe.

Drága nyugalom terül el bennem. Két kar átölel, a szemembe néz és egyszerűen ennyit mond: Aggódom érted!

Egyik drága barátom az. Gépek kopogták, hozták, expressz repítették hozzám ezt a két szót. Három levél is megelőzte a sürgönyt. „Hol vagy, mi van veled, miért nem jelentkezel, csak nincs valami bajod, mikor látlak, mert úgy hiányzol?! Ezt kérdezték a levelek, de az elgépiese- dés felé haladó ma embere nem engedett választ. Aztán most egyszerre itt ez a két szó és az embernek meg kell állni. Ügy simogat ez a két szó, mint amikor jó szüleim néztek rám aggódva: Olyan sápadt ez a gyerek, csak nincs valami baja? Mintha anyám állna betegágyam mellett: Milyen forró a kezed, csak nincsen lázad? Mintha búcsúzó kedveseim mondanák vonatinduláskor: Vigyázz magadra! Mintha drága barátaim üzennék egy agyonhajszolt nap után meleg étel figyelmével: Veled vagyunk, ne félj, nem vagy egyedül!

— Aggódom érted!

Szülő a gyermekének, gyermek a szülőjének, munkatárs a munkatársának, ember az embernek, ország az országnak, fehér bőrű a feketének és viszont, idegen az idegennek mondhatná naponta: Aggódom érted! De nincs ideje két levélre és akarata nem telik egy kétszavas sürgönyre sem.

Aggódom érted! — igy szól a sürgöny, amely ma reggel megállított. A kabátom zsebébe téve viszem magammal. Szépen, nyugodtan megállók az átkelőhelyen: aggódom érted! Rohanó lépteimet lelassítom: aggódom érted! Egy öreg férfit visszarántok a rohanó jármű elől: aggódom érted! Aztán elmegyek, sorba állok az autóbusz-pályaudvaron lemondva minden vasárnapi programot, hogy jegyet vegyek, amely elvisz a sürgöny feladójához. Boldog örömömben persze rossz sorba állok, félóra is beletelik, mire az ablakhoz érek, hogy megtudjam, a másik sorban adják a másnapi jegyeket. De nem mérgelődöm, aggódnak értem és minden felesleges szívdobbanás, minden felesleges méreg csak rombol rajtam.

... Vége a napnak. Indulok hazafelé. Nem is vagyok ma olyan fáradt! Ahogy a karomat magam mellé szorítom, zsebemben megzizzen a sürgöny

Aggódom érted! — mondja.

És én mosolyogva intek a fejemmel, hogy igen, tudom, vigyázok!

így megyünk ketten végig a dübörgő, berregő, sikoltó, szirénázó, csilingelő, dudáló, mérgező csíkot hagyó járművek tengerében, abban a hitben, hogy tálán mégse, mégse ölhetnek meg bennünket a gépekbe épített automatikus berendezések, mert még halljuk, túl minden földi sürgönyön, a felülről jövő féltő szere- tetet:

Aggódom, érted! Gyarmathy írón

Gondunk a világ, szerelmünk a béke