Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1977-02-06 / 6. szám

A ii VASÁRNAP IGÉJE

..Böjt felé igaz megtéréssel.

??

Ézsaiás 1, 12—17

Azt megszoktuk, hogy bűneinkre ítélethirdetést hallunk a prédiká,- ciókban. Azt is elviseljük, hogy hétköznapi életfolytatásunk egyik-másik hibáját ostorozza az igehirdetés. De, hogy ünneplésünk és vallásos életünk kapjon olyan megdönbbentően kemény ítéletet, mint amilyent Ézsgiás próféta hirdetett, az alaposan mellbevág bennünket. Mi az, ami nem tetszik Istennek, amit ennyire visszautasít és megítél vallásos magatartásunkban?

„ÖSSZEJÖVETELEINKET” bírálja mindenek előtt, tehát amit mi istentiszteleti és gyülekezeti alkalmaknak szoktunk nevezni. Nem a meglétüket és a gyakorlásukat kifogásolja, hanem azt az okot és célt, amiért tartjuk ezeket. Mert tévesen gondolkodik az a templomba járó, aki a „bűnös világtól” akar ide menekülni, aki tulajdonképpen a világban rá váró feladatok elől menekül: tétlenségbe, kényelembe. Az is eltéveszti az „összejövetel" célját, aki az ünneplő ruhától az ünneplő arcig a külsőségekben éli ki ünnepigényét. De a legnagyobb baj az, ha úgy véli valaki, hogy istentiszteletét beleszorithatja egyetlen alkalomba, helybe, időpontba, tehát ha szétválasztja életét és istentiszteletét. „Térítsétek jó útra az erőszakoskodót, védjetek meg az árvák és az özvegyek ügyét” — hirdeti Ézsaiás próféta. Tehát nem tétlenül ünneptő buzgóságot, hanem cselekvőén szolgáló „istentiszteletet” vár az Isten. (Jk 1, 27.)

„AZ ÁLDOZAT”, ami az ótestementumi vallási élet középpontja volt, ugyancsak Isten ítélete alá kerül Ézsaiás próféta igehirdetésében. Akkor „égő és véres” áldozatot mutattak be. ma időnk, pénzünk, életünk egy része, munkánk, erőnk, stb., odaáldozásával igyekszünk Isten kedvében járni. Ne tegyük? De igen! Csak ne gőgös elbizakodottsággal, hogy: „megadtam azt, ami az Istennek jár.” Ne is azzal a farizeusi lelkülettel, hogy áldozatunkkal jóvátettük minden esetleges hibánkat, s tulajdonképpen nyugodtak lehetünk önmagunk felől, bárhogy élünk is egyébként. Az az „áldozat”, amit Isten vár, így hangzik: „Ne tegyetek többé rosszat, tanuljatok jót tenni!” Vagyis Isten előtt nem az az igazi áldozat, amit önmagunk érdekében mutatunk be őneki, hanem amit embertársainkért hozunk segítő szerétéiből. (Mt 25, 40.)

„IMÁDSÁGUNK” sem menekülhet meg Isten ítélete elől, ez is vallásos életünk lényegéhez tartozik. „Nem hallgatom meg ..." sújt le ránk Isten elutasító szava. Miért? Mert ugyanaz a kéz imádkozik, amely ölt (valóságos, vagy átvitt értelemben!). Mert rutinná vált az imádkozás elmélyült, Istennel való kapcsolat helyett. Mert belefészkelte magát az önzés imádságunkba is ahelyett, hogy diakóniai szolgálatunk kiváltképpen való eszközeként használnánk az imádságot.

Mossátok tisztára magatokat. .. Törekedjetek igazságra” parancsolja Isten a próféta által, s ez vonatkozik imádkozó életünkre is. Képmutató imádkozás helyett mondjunk valóban bűnbánó imádságot megítélt hamis ünneplésünk miatt, és adjunk hálát, hogy szolgálhatunk imádságunkkal is szeretteinknek, népünknek és az egész világait. s Isten kemény ítéletét hirdeti hetvened vasárnap igéje. Mégis, ezek a szigorú szavak is evangéliumot, örömhírt jelentenek a keresztyén embernek. Hiszen a bűnbánatra indítás mellett megmutatják a bűnből kivezeö utat is a tevékeny, alázatos és őszinte életre. Sőt a bűnön való győzelemre erőt is kaphatunk, hiszen Isten szólt, s ahol ő szól, ott erő árad szét. Legfőképpen pedig odakésztet ahhoz a Krisztushoz, akire Isten az itt felsorolt Ítéletét mind rárakta, s az ő engedelmességét, áldozatát és imádságát elfogadta, hogy ne kelljen végleg elítélnie bennünket... Menjünk hát „böjt felé igaz megtéréssel”!

Bárány Gyula

IMÁDKOZZUNK!

űrünk, Jézusunk! Böjti utadra kezdünk újra figyelni. Adj erőt, hogy tegyük ezt őszinte bünbánattal sok képnmtatásunk miatt; alázatos, de biztos reménységgel, hogy értünk hozott áldozatod rajtunk sem vész kárba és embertársainkért áldozatot is hozni tudó szeretettel-szolgá- lattal, mint akik megtanultuk, hogy milyen az igazi istentisztelet. Ámen.

f Soinog^iBék (1891—1976)

1976. december 22-én temették a soproni evangélikus temetőben. Sírjánál a feltámadás és örökélet igéjét Rusznvák Ferenc lelkész hirdette a 90. zsoltár 1—5. versei alapján. Elmondotta, hogy e gazdag élet felé három pontból sugárzott az erő: családból, iskolából és a templomból. így lett számára az otthona templom, a templom otthona és az iskola mindkettő egyszersmind. Szarvas- kenden született, ahol édesapja tanító volt. A felsőlövői evangélikus gimnázium növendéke lett. Amikor annak 4. osztályát elvégezte. igazgatója szerette volna továbbvinni a tehetséges ifjút s megkérdezte: most az 5. osztályba iratkozik-e, vagy az 1-be (ti. az ugyancsak ottani tanítóképzőben folytatja-e tanulmányait) ? „De sajnálom, hogy nem 5-be!” válaszolta, amikor az ifjú a tanítóképzőt választotta... Külföldi tanulmányútjáról lemondva kellett elhunyt édesapja tanítói örökébe lépnie. Majd Körmenden volt kántortanító 25 éven át. így lett az iskolapad és az orgonapad szerelmese. Körmendről magasabb, megbecsülő feladat hívta el:

a soproni tanítóképző gyakorló- iskolájának lett az igazgatója. Ta- nítványi és tanítói nemzedékek kerültek ki keze alól. De a tudomány szálai azután is hozzákötötték a pedagógusokat: D. Kapi Béla püspök társszerkesztőieként adta ki nívós tankönyveit. Emellett az Országos Evangélikus Tanítóegyesület elnöke és 1936—42 között az Evangélikus Népiskola c. folyóirat szerkesztője. Gyermekei altatódala volt az azután késő éji órákba nyúló írógép kattogása. — Mint a soproni gyakorló iskola igazgatója vonult nyugalomba 42 évi nevelő szolgálat után 1952-ben. Továbbra is megtartotta presbiteri tisztét és különféle bizottságok tagjaként tevékenykedett. Aki úgy szeretett — énekkari tagként is — énekelni és a soproni templom orgonáján is játszani, annak ravatalánál Valtinyi Gábor szólaltatta meg az orgonát s vezette a kis énekkart, sírjánál pedig a szűk családi kör maradt még ott, hogy erőt nyerjen az énekből: „Jézus él, én is Vele..Két lánya szerető édesapát veszített benne.

Gy. J.

Istentiszteleti rend

Budapesten, 1977. február 6-án

Deák tér de. 9. (úrv.) dt\ Hafenscher : Károly, de. 11. (úrv.) Harmati Béla,

! ciu. 6. Harmati Béla. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán du. 6. Szirmai Zoltán. Dózsa György út 7. de. fél 9. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57 fb. de 10. (szlovák) Cse- lovszky Ferenc, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv.) Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12 (úrv.) Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Károly. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. 8. Benczúr László. Frangepán u. fél 10. Benczúr László. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár újtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matúz László. Kispest de. 10. Kispest Weker- Ietelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV Telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kistemnlom de. 10. dr. Bodrog Miklós, du. 3. dr. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály de. fél 11 Sashalom de. 9. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11. du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákoshegy de. 9. Fereczy Zoltán. Rákosliget de.

10. dr. Kó.fa Pál. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kósa László.

Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) D Koren Emil. de. fél 11. (német), de 11. (úrv.) D. Koren Emil, du. 6. D. Koren Emil. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) Madocsai Miklós. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de.

10. (úrv.) Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Csengődy László, de. 11. Csengődy László, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Pesthidegkút de. fél

11. Ruttkay Elemér. Modori u. 6. de. 10. dr. Lehel László. Kelenföld de. 8. Ruttkay Miklian Géza. de fél 10. Rő- zse István, de. 11. (úrv.) Rozsé István, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. Bencze Imre. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de 9. (úrv.) Budafok de. 11. (úrv.) Missura Tibor. Csillaghegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11.

i

EVANGÉLIKUS ELET

A Magyarország? Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja

Szerkeszti: a szerkesztő bizottság

A szerkesztésért felel:

Mezősi György Felelős kiadó:

Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal:

1088 Budapest vm.. Puskin u. 12 Telefon: 142-074

Csekkszámlaszám: 516—20 412—Vni

Előfizetési ár: egy évre 120.— Ft Árusítja a Magyar Posta

Index: 25211 ISSN 0133—1302

®

77.0156

Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs masasnyomás Felelős vezető:

Soproni Béla vezérigazgató

Ott dolgozott az építkezésnél. Hordta a követ, a vizet, a habarcsot nap mint nap. Éjszaka munkásszálláson aludt. Tizenhat éves volt.

Amikor tudatára ébredt, hogy gyermeke lesz, nem tudta, máiévá legyen. Kezdetben titkolta, kendőzte. A fiú, aki egy évvel volt idősebb nála, munkahelyet változtatott. Nem tudta, hova került, soha többé nem látta.

Nehéz hónapok következtek. Sokat is betegeskedett. De akit a szíve alatt hordott, élni akart, minden áron.. Megszületni, megismerni ezt a világot. Az anya nem ellenkezett már. Megadta magát.

Amikor a kicsi megszületett, az anya szemét kimerültén emelte rá koraszülött kicsinyére, aztán az orvosra kérőn, esdeklőn és a távozó élet utolsó energiatartalékával felemelte a kezét és a gyermekre mutatott. Aztán fiatal szíve belefáradt abba az életbe, amelybe a gyermeke annyira kívánkozott.

Az orvos egy pillantást vetett a kicsire.

— 780 gramm — mondta a nővér.

Félkezében tartotta a gyermeket, amely öregnek látszott ráncos bőrében, életképtelennek, csöpp feje félrebillent, behunyt szemét mélyen behúzta, néhány szál haja nedvesen csillogott.

Csak néhány perc telt el és már zakatolt a távíró, már telefonhuzalokban feszült a sürgető kérés, orvosok, ápolók, egészségügyi illetékesek ragadták meg a telefon- kagylót és már gépmadár szállt meleg kosárral, oxigénpalackkal egy tizenhat éves anya utolsó kérését teljesíteni.

„Isten ugyanis, aki ezt mondta: .Sötétségből világosság ragyogjon fel’, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán” (2 Kor 4,6).

VAS All.NAP. — „Hogy megismerjem őt és .feltámadása erejét” (Fii 3,10 — Ézs 25.8 — Mt 17, 1—9

— Zsolt 97). Jézusban vált számunkra nyilvánvalóvá, hogy nem haragvó Istenünk, hanem szerető mennyei Atyánk van, aki „nem akarja a bűnös halálát”. Ö életet akar. A bűnt, a halált és az ördög hatalmát legyőző Jézusban lehet ez hit által a mienk. így lehet békességünk Istennel, önmagunkkal és embertársainkkal, mert ahol békesség van. ott élet is van. Ezt legmegpróbáltabb napjainkban is valóságként élhetjük át.

HÉTFŐ. — „Békességet szerzett a keresztfán kiöntött vére által” (Kol 1,20 — Náh 2,1 — 2 Móz 34, 29—35 — Lk 7,36—50). A megiga- zulás. Istennel való békességünk nem a mi békességet munkáló. Isten akaratát betöltő cselekvésünk által jött létre, hanem Jézus áldozata által. Ez az áldozat Isten sze- retetéből fakadt. A bűnbocsánatban Isten szeretetét átélő ember tudja meghozni azt az áldozatot, amely ennek a békességnek megéléséhez szükséges. Ez egyben szolgálat is, amelyet az élet minden területén kell a keresztvén embernek képviselni. Ne feledjük: ahol békesség van, ott élet is van.

KEDD. — „Azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket” (1 Kor 1,27 — Zsolt 8,3 — 2 Kor 4.7—12 — Lk 8,1—15). Isten üdvösségszerző cselekvésében a választott népet oly sokszor megszégyenítette, pedig „hivatalból” nekik kellett volna akaratát teljesíteniük. Még Jézus születésének eseményeit is a társadalom perifériáján élő egyszerű pásztoroknak, tudós keleti bölcseknek és nem Izrael hivatalos vezetőinek jelentette ki. Való igaz. hogy Isten akarata végrehajtásához a „kövekből is tud fiakat támasztani”, olyanokat, akik a mi bölcs és nélkülözhetetlennek hitt. vallásosságunkat megszégyenítik.

SZERDA. — „Felöltsétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul” (Kol 3.10

— Zsolt 145,10 — 2 Kor 4,13—18

— Lk 8,16—21). A hitre jutott új

Gyufáié;

A kórházban teljes készültség várta. Amikor az orvos megpillantotta á hétszáznyolcvan grammos csöppséget, csak ennyit mondott:

— Kis gyufafej!

Mert a kis emberke barna, ráncos, vékony testével, csöpp fejecskéjével, rajta néhány szál hajával valóban, első látásra egy kis felnagyított gyufafejhez hasonlított.

Aztán munkához láttak, ki-ki a maga területén. A kis gyufafej új otthona egy üvegbox lett, amelyben az anyaméhe melegébe került, megfelelő páratartalmú levegőbe, fehér ruhába öltözött nővérek vigyázták minden lélegzetvételét, eltakarva előle saját lélegzetüket is. Aggódó tekintetek figyelték azt a megfoghatatlan, de mégis létező valamit, amely élni akart benne, minden áron. Pedig annak a hétszáznyolcvan grammos pici testnek, amelynek a szervei még tökéletlenek voltak az életre, halálát jelenthette volna mindaz, ami bennünket naponként fertőz és észre sem vesszük.

Az őrködő szemek naponta sokszor nézték küzdelmét az életért, átlátszó ereinek lüktetését és kimondatlanul is egy vágyuk volt: ezt a kis gyufafejet élve átadni a következőnek. Csodálatos lánc volt ez. Nem olyan bonyolult, mint a láncreakció, vagy az összefűzött bombák sora, vagy a bűnös kezeket összekötő bilincs szemei, ennek a láncnak minden szeme kizárólagosan csak egyet akart: életet, egy csöpp kicsi lélek élni akaélet nem befejezett folyamat, és nem is elvont vallási fogalom. Ez az igét hallgató, szentségekkel élő és Isten akaratát cselekvő keresztyén ember életgyakorlata. A „régi ember” levetése és az „új ember” felöltése Luther szerint a naponkénti megtérésben válik valósággá. A szolgáló Jézuson mérhetjük le életvitelünk helyességét, aki Isten igazi képmása volt.

CSÜTÖRTÖK. — „Milyen ki- kutathatatlanok az ő útjai! Ugyan ki értette meg az Űr szándékát?” (Róm 11,33—34 — Zsolt 23,3 — Ap Csel 26,1—3, 12—23 — Lk 8, 22—25). Nem lehetünk Isten „tanácsadói” és „szándékának” meg- változtatói. Ez viszont nem kell, hogy a bizonytalanság érzésébe sodorjon minket, Ö mindenben javunkat akarja és az életet munkálja. Ezt Jézustól tanultuk.

PÉNTEK. — „Jézus így válaszolt nekik: ,Meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj” (Lk 4,8 — Jer 25,6 — Fii 3,17—4,1 — Lk 8,26—39). Korunk életvitelét szellemi és technikai vívmányaink nélkül aligha gyakorolhatnánk. Ezeknek „eszközöknek” kell lenniük más kultúrák és népek megismerésére és megsegítésére. Ne modern korunk „bálványai” legyenek, amelyek bennünket embertől és Istentől elválasztó hatásukban nem az életet szolgálják.

SZOMBAT. — ..Ha tehát ki gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, menynyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentleiket azoknak, akik kérik tőle?” (Lk 1,13 — Jer 32,41 — Jel 1,9—18 — Lk 8,40—56). Ez a hasonlat még akkor is igaz, amikor vannak olyan szülők, akik gyermekeik egészséges fejlődésének lelki, erkölcsi és anyagi alapijait nem biztosítják. Jézus a gyermekéért minden áldozatra kész szülői szívre építi fel hasonlatát, s ez mennyei Atyánk életet adó, üdvösséget munkáló szeretetében még inkább igaz.

Kalácska Béla

— LUTHER-kabátot szakszerűen készít Dóczi Zoltán szabómester. 1061 Budapest, VI.. Majakovszkij u. 6.

— HARANGÖNTEST, javítást, szolgáltatást, le-, és felszerelést, vasállvá- nyok és könnyű húzásé koronák készítését. átalakítását vállalja „Slezák László aranykoszorús harangöntő utóda és fia”. Gombos Bajos Uarangöntö mester. 2162 Orbottyán, Pf. 2.

rásának segítését, emberi erővel és összefogással is.

így lett a kis apátlan-anyátlan gyufafejnek sok apja és sok édesanyja, sok orvosa, ápolója, soksok gyámolítója és egy szerény toliforgatója, összebeszélés nélkül, szervezés nélkül, néma, de beszédes összefogással.

Az a kicsinyke valami, amely olyan apró volt, hogy a legkiválóbb orvos sem találta volna meg benne, mégis olyan erős volt, hogy meghálált minden odaadó szere- tetet. A kis test kitelt, a fejecske felvette normális nagyságát, a kis szív szabályosan verte már az élet ritmusát, az erek megbújtak a kitelt bőr alatt, csak egy nem változott: a név.

— A kis gyufafej! — mondogatták és összemosolyogtak. És ez a mosoly olyan tiszta volt, olyan összetartó erő volt benne, hogy szinte maguk is szégyelltek szemérmesen. hogy ez a kis gyufafej mire volt képes, milyen eggyé kovácsolhatta valamennyöüket.

Múltak a hónapok, küszöbön volt a karácspny. A kis gyufafej már régen kikerült az üvegbox- ból. December 24-én, a nagy vizitnél. amikor a főorvos egész „kíséretével” megállt a kis gyufafej ágyacskájánál, egy mosolygó csöppséget látott, aki fekete szemét erősen összeráncolta, kis száját összehúzva, belepirulva a nagy erőlködésbe, így köszöntötte őket:

— Ba-pa, ba-ma! — ami. nem kétséges, papát és mamát jelentett.

A főorvos körülnézett. Csupa „apa” és „anya” nézett rá vissza.

Levette meghomályosodott szemüvegét, hogy megtörölje.

Gyarmathy Irén