Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1977-02-06 / 6. szám
Hitünk mai kérdései Lemoshatja-e a párduc foltjait? Az emberrel foglalkozó tudományok — származástan, lélektan, élettan — ma egymás után, egyre meggyőzőbben mutatnak rá azokra a tényezőkre, amelyek az egyes ember személyiségének, lel- kületének. természetének a kialakulását meghatározzák. Ezek az örökletes tulajdonságok, korai gyermekkorban felvett környezeti hatások messzemenően megszabják, milyen érdeklődésű, képességű és magatartású lesz majd egy- egy ember. Azt jelenti ez, hogy egyéniségünk, jellemünk formálódásában nagyobb szerepet játszanak rajtunk kívülálló tényezők, befolyások, mint saját törekvéseink. döntéseink. Joggal vetődik fel ezért a kérdés: marad-e tere — és mennyi — az egyéni választásnak, és ebből folyóan a személyes felelősségnek? Nem a régi fatalista sorshit, eleve elrendelésen alapuló beletörődés, hanem valami modern determináltság, megváltoztathatatlan törvényszerűségeknek való kiszolgáltatottság érzete üli meg néha az emberek egy részét. Ez alapul szolgál az önmentéshez, a felelősséglerázáshoz. az erkölcs, az emberség, és a személyes hit. állásfoglalásaiban. Én már ilyen vagyok — nem tehetek róla! Ám ezzel a védekezéssel a legtöbb esetben nem természeti adottságainkat — hajunk vagy bőrünk színét, termetünk magasságát, fizikai felépítettségünk erényeit vagy gyengéit — szoktuk magyarázni, hanem sokkal inkább jellembeli, lelkületi tulajdonságainkat akarathiányunkat, rossz hajlamunkat, vagy hitetlenségünket Tehát nem a párduc szőrének a foltosságáról van szó. hanem inkább arról, ami a foltok alatt van. És itt kezd bizonytalanná lenni a fenti, természetrajzinak tetsző kérdésre hányavetien, magabiztosan, vagy dacosan adott tagadó válasz: nem változtathatja meg a foltjait a párduc. valójában keserű kifakadások ép- tyén szabadság mögött ott van a pen ennek a reménytelen fogsági keresztyén kinyilatkoztatáshit állapotnak a panaszos felkiáltásai, egész történetisége: Jézus Krisztus az elkövetett bűnös tett vissza- váltságműve. kereszthalála és fel- vonhatatlanságának, az ítélet jo- támadása. Az újtestamentumi szagossága megfellebbezhetetlensé- badulást mindig a megfeszített és gének a beismerései. Itt csak egy feltámadott Jézus nevében hirde- segítség lehet: a terhelő, elma- tik. Ez az evangélium Istennek rasztaló, jogos ítélet feloldása, a ereje minden hívőnek üdvözíté- bűn hálójának szétszakítása, a sére. (Római levél 1,16) bűn hatalmának megtörése. Ke- Ki ne ismert volna letört, el- gyelemgyakorlás. Az azután alap- bátortalanodott, megkeseredett jaiban változtatja meg a helyze- lelket, vagy eldurvult, sértődő, tét: a bűnösnek a helyzetét. A rosszindulatú embert, akire téve- megbocsátás megszünteti a bűn dései. bukásai, elrontott élete fáj- minden terhét, ijesztését, hatal- dalmai nehezedtek? Maradhat-e mát, szorítását. Föloldja, kiszaba- «runden a régiben, amikor az ilyen dítja a bűn foglyát. És Isten ép- sebzett lélek meghallja és elhiszi, pen ezt ígéri itt. Lehet-e enné! hogy bűnbocsánatot nyert. Kicse- nagyobb változás? Maradhat-e ez rélődik az ilyen ember. Alapjai- hatástalan a bűnös természetre? ban megváltozik. Újjá lesz. Új S hogy ez mennyire nemcsak el- ember lesz. Igen, a párduc nem szálló szó, jogi formula a kérész- tudja megváltoztatni foltját, de tyén hitben, annak legyen ele- Isten el tudja végezni újjáteremtő gendő bizonysága, hogy a kérész- munkáját rajtunk. Csepregi Béla Kiss Jenő: Kár, hogy nem tudtunk finnül Kár, hogy nem tudtunk finnül, eldiskuráltunk volna, hogy és mint élnek ottan, hol annyi méla tó van, és annyi kék a tóban, hullámok, ringatóan, s fáik, víz fölé hajolva... Kár, hogy nem tudtunk finnül, kár, hogy elyált a nyelvünk, mint két világgá indult testvér egy ős mesében, időkön túli régen, életfát termő réten, el. búcsút mondva szépen, a halukat megosztva, de nevét meg nem osztva, örökre megjegyezve, ma is egyképpen ejtve — Eledelük a hal volt, és istenük is az volt, a hal fiái voltak, vizekből támadottak, tudói ŐS titoknak, a víznek, ősi oknak.., ,,Nem tud megváltozni as ember!" Tartozom az igazságnak azzal a tájékoztatással, hogy az idézett helyen a Szentírás is erre az eredményre jut. A párduc foltosságának a lemoshatatlanságával Jeremiás is az ember lelki szennyének. erkölcsi züllöttségének, hitbeli eltévelyedésének súlyos következményeit tárja fel: „Majd ha meg tudja változtatni bőrét a néger. vagy foltjait a párduc, akkor tudtok ti is jót tenni, úgy megtanultátok a rosszat.” (Jeremiás 13, 23.) Nemcsak az örökletes, a nevelési és környezeti hatások ivódnak mélyen az emberi természetbe. hanem az egyéni állásfoglalások. az erkölcsi, a hitbeli döntések tévedések és bukások is. Az ember nem kevésbé tehetetlen személyes bűnének terhelő befolyásával, mint örökölt vagy belé- nevelt rossz hajlamokkal szemben. Mindig könnyebb erkölcsileg meginogni, mint újra megszilárdulni. Sok megfáradás, visszaesés. csőd bizonyítja, hogy nem megy ez fogadkozással, akaratmegfeszítéssel, emberi erővel. Kár, hogy nem tudtunk finnül, be jó lett vön beszélni, az eposzuk idézni, kalandját halfiaknak, a Dallónak s a Dalnak, s szép versengésbe fogni, egymást le- s ledalolni, túltenni egy a máson, mulatni tűnt varázson... Csak hát nem tudtunk finnül. Kár volt — rossz németséggel birkóztunk a beszéddel, vagy két kezünk jelével; nincs módunk szólni már úgy, mint édes vér a vérrel, mint testvér a testvérrel... Kár, hogy nem tudtunk finnül, kár. hogy későn jött erre. volt. ki tudott, de nincs már, nyugszik már, eltemetve. Az époszuk tudója, nyelvünkre álmodója, a szeme mint az őzé és szomorú örökké, beszéltünk volna róla, és megsirattuk volna... Kár volt, biz végtelen kár, hogy nem tudtunk mi finnül! (Kiss Jenő erdélyi költő. Költeménye megjelent „A kő nem mozdul” című verskötetében, 1975) Mégis van lehetőség a változásra Ha már Jeremiás könyvéből kezdtem idézni, akkor onnan is folytatom — bár hasonló tartalmú bibliai tanításokat olvashatunk számos más helyen mind az Ótestamentumban, mind az Űjtesta- mentumban: „Hatalmas és 'megfoghatatlan dolgokat jelentek ki neked, amelyekről nem tudhatsz... Én majd bekötözöm és orvoslom (az én népem) sebeit, meggyógyítom őket... Megtisztítom őket minden bűntől, amelyeket elkövettek ellenem, megbocsátom minden bűnüket. . .” (Jeremiás 33.3— 8) Minden bűn éppen következményeivel — vádjával, félelmével, a maga után vont ítélettel — hen- gerli le. erőtleníti meg. tartja fogva elkövetőiét. Az „én már ilyen vagyok!”, „nem tudok mássá lenni!”, „nem akarok megjavulni!” —■ Hetvened vasárnap az oltár- teritő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oítári igéje: Mt 30, 1— 16; az igehirdetés alapigéje: Ézs 1, 13—17. — ÓBUDA. Február 6-án vasárnap délután 5 órakor szeretet- vendégség lesz a gyülekezetben, amelyen Reuss András külügyi titkár tart vetítettképes előadást „A béke ügyéért Texasban” címmel. — PESTÚJHELY. Február 13- án, vasárnap délután 5 órakor szeretetvendégséget tartanak a gyülekezetben, amelyen Harkányi László, a Sajtóosztály tördelőszerkesztője tart előadást. — IHAROSBERÉNY. A gyülekezetben és filiáiban 1976. december 5-én Görög Tibor óbudai lelkész. január 16-án pedig Muncz Frigyes, a Budai Szeretetotthonok igazgatója szolgált. Érdeklődéssel kísérte a gyülekezet a Budai Szeretetotthonok életéről szóló vetített képes előadást. Mindkét lelkész megtekintette az iharosi új templomot és szolgálatot végzett benne. — IPOLYVECE. A gyülekezetben igehirdetés-sorozat volt „Az Űrtói tanult ima: hét ádventi kérés” címmel. Ennek keretében Garami Lajos esperes. Nagy Ilona sziráki lelkészi munkatárs, ár. Re- zessy Zoltán ny. lelkész és Róka Lajos balassagyarmati református lelkész végzett vendégszolgálatot. — SZÉKESFEHÉRVÁR. A református testvérgyülekezettel közösen tartott egyetemes imahéten január 18-án dr. Nagy István tatai lelkész, a Fejér-Komáromi Egyházmegye esperese szolgált igehirdetéssel. Betty Williams E név valószínűleg olvasóink többségének semmit sem mond. Híre azonban néhány hónap óta bejárta a világot. Azóta, hogy Írországban elindította az asszonyok békemozgalmát. „Hét éve éltünk az erőszak és rémület lidércnyomása alatt. Láttuk ismerőseinket és barátainkat meghalni golyózáporban és bombáktól széttépve. Gyermekeink elszoktak a játéktól és elfelejtettek nevetni.” így vall magáról és életükről Írországban, ahol immár évek óta tombol az esztelen vérontás, „katolikusok és protestánsok” között. Persze nem vallásháborúról, hanem egészen másról van szó. A gyökerek a megoldatlan társadalmi, gazdasági, politikai kérdésekbe nyúlnak. BETTY WILLIAMS, a kétgyermekes. 32 éves asszony, annyi más társával, sorstársaival együtt tűrte és szenvedte az írországi helyzetet, némán és tehetetlenül. Amíg végül az elmúlt év augusztusában eljött egy nap, amikor betelt a pohár. Ezen a napon egy terrorista golyói szeme láttára öltek meg három kisgyermeket, édesanyjukat súlyosan megsebesítették. Ismerősei voltak. „Akkor hazamentem. Sírni nem tudtam. Az átélt borzalom képeitől azonban nem tudtam szabadulni. S talán a legszörnyűbb az volt, hogy a három kisgyermek holttestét elszállító autót az utcán ácsorgó suhancok megdobáltak.” A pohár betelt. Még aznap végigrohanta Betty Williams Ulsterben lakása környékének utcáit. Bezörgetett az ajtókon és — a szíveken. Kérő, könyörgő, sürgető, kényszerítő szava visszhangra talált. Megszületett az írországi asszonyok: édesanyák, hitvesek békemozgalma. A MOZGALOM HULLÁMAI azóta túlcsaptak Írország területén. Betty Williams hangját meghallották mindenütt, ahol békeszerető emberek élnqk. ő maga viharos hónapokat élt át. Ünnepelték és kitüntették, államfők fogadták — s elárasztotta a gyűlölet hulláma is. Halállal fenyegették, autóját felgyújtották s egy ízben csak az mentette meg, hogy egy tempómban talált menedéket üldözői elől. Pedig nem csinált semmi különöset. Csak a legtermészetesebbet: békét akart, mert béke nélkül nem lehet élni. A békevágy magától értődőén ott él minden emberi szívben. Rendkívüli csak a bátorsága és a leleménye volt, amivel a felismert igazság mellett síkraszállt. BETTY WILLIAMS MÉLYEN VALLÁSOS ASSZONY. De tudja, hogy imádsággal csupán nem lehet véget vetni a terror uralmának Ulsterben — sem másutt a világon. „A béke nem hull a mennyből ölünkbe. A békét embereknek kell létrehozni. Hibát követtünk el. amikor oy sokáig tétlenül tűrtük a gyűlölet és erőszak uralmát", vallja teljes meggyőződéssel. ' Ez ad neki bátorságot, ahhoz, hogy elkezdett munkáját tovább folytassa. Nem fél, mert „hogyan félhetne az, aki nem akar semmi mást. csak a békét”? Ezek saját szavai. S ezekhez igazán nincs mit hozzáfűzni, AZ tR ASSZONY PÉLDÁJA elsőrenden a vallásos emberek számára megszívlelendő. Igen a békéért nem elég imádkozni: fáradozni és küzdeni is kell, bátran és leleményesen, kitartóan és csüggedetlenül. S persze nemcsak Írországban, hanem mindenütt, ahol az emberiség e közös nagy kincse veszélyben forog. S akik, mint a mi népünk is, a béke és békés munka hosszú és eredményes esztendeiré tekinthetnek vissza, hálával kell vegyék ezt az adományt. Isten kezéből, akitől ered minden jó ajándék, de a megajándékozottak felelősségével is. A hála mindig felelősségre kötelez és új tettekre indít. Éppen a béke érdekében is. Míg e sorokat írom, hallom a rádióhirt: az új esztendő első halottja Írországban — egy kisgyermek. A hír torkotszorító. Betty Williams es bátor társai nehéz útjának még nincs vége. Am az út járható és a békére vágyók bizton végigmennek rajta. A cél, a békés élet nem lehet már messze. Groó Gyula A tvá Hozások Gondolatok egy kiállításon Naponta hallgatom a rádió fővárosi műsorprogramját, s naponta akadok fenn a Pataky művelődési központ kiállításán, az Átváltozások bemondásán. Három fiatal művész, Csete Ildikó textiles, Polgár Ildikó keramikus és Polgár Rózsa textiles kiállítását hirdeti a műsorbemondó. Az utóbbi művész egyik lelkészünknek — Harmati Bélának — felesége. Tudom, hogy akik látták a kiállítást, mélyen elgondolkodtak a textilek és kerámiák mondanivalóján. A • tárgyakból kisugárzó gondolatot csak szemükkel simogatták, mert ha ujjuk hegyével megérintették volna, mint érzékeny pillangók repültek volna a magasba. Mégis keresték bennük önmagukat, vagy tán gondolatfoszlányokat, amelyeket marokra szorítottak, mint gyermek ábrándjaiban a felhők csipkés szegélyét. Kisplasztikák és torzók kerámiából, színek és motívumok kavalkádja a textileken mind egy gondolat köré csoportosultak: me- tamorphozis, átváltozás. Mintha az emberi élet szépségét az Átváltozás meg tudta volna őrizni, keresztül bukdácsolva és felülemelkedve a történelem szennyes áradatán. Az átváltozott szép itt piheghetett tenyerünkön. A tömör román, az égretörő gótika, a szeszélyes reneszánsz, a mosolygó barokk formában és színben pazar változatokban támadt újra fel. A HÁROM FIATAL MŰVÉSZ éppen azt tudta megragadni, ami örök, eszmékben és változásokban maradandó, a szépet, ősidőktől kezdve személyesíti meg az ember a természetet, lehel „lelket” a holt anyagba, vagy egyszerűen társat keres benne. A virágba borult bokorra azt mondja, „tele van örömmel”, ha ágairól lehullottak a levelek, „milyen szomorú”, a csobogó patak „mesél”, s a zúgó vihar „komor”, mint az emberi lélek. Lepkék és virágszirmok, szellő és sziklacsúcsok emberi tulajdonságokat vesznek fel, mert a természet nem tudja nélkülözni az embert, s az ember sem a természetet. De az összefüggéseket, mindennek a belső lágyságát, melegét, halk üzenetét csak az ember képes felfogni. És a három fiatal művész valóban művészi tapintattal fogta össze ezt a szépséget és szólított bennünket olyan területre, ahol megleshetjük az átváltozás szépségét. A kiállítás mondanivalója azok számára nyílik ki, akiknek lelke együtt tud csapon- gani a művészi ihlettel. Azok érzékelik, mint lesz lepkéből rózsa, tulipánból madár. Igaz, amit Nagy Ildikó művészettörténész mondott a megnyitón: „A virág kelyhe anyaként zár magába egy kisbabát, a madarat pedig a lélek jelképének tartja az emberiség. Ezért röppen hát el a függönyről, hogy útját egy sárkányon folytassa, de madár-e valóban, hiszen máris átváltozott virággá. Visszatért oda, ahonnan elindult...” A szépnek örök körforgása ez. JÓL ESETT FELOLDÓDNI és az ihlet vágtató Pegazusán szárnyalni, csapongani. A kiállított tárgyakban az ember nem érez kötöttséget, a tárgyak, motívumok, színek játékosak, könnyedek, minden szinte lebeg. Nincs verejtékszag a termekben. A ho- merosi görög idill, vagy a romantikus dél-francia könnyedség lebegi be a termeket. Nagy kár, hogy kicsinyek ezek a „termek”, zsúfoltak a kiállított tárgyaktól és látogatóktól egyaránt. így a gondolat szabad cl- kázása újra, meg újra beleütközik a nyomasztóan közel levő falakba. E. P.
