Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1977-01-30 / 5. szám
i GYERMEKEKNEK. „Szent” tölgyből templom Tacitus római történetíró azt írja germán kortársairól, hogy azok kegyetlenek és vadak. Ezekhez hogyan jutott el a szelíd Jézus Krisztus szava? Bonifáciusz így beszéli el nekünk, — Kisgyermek voltam még, amikor egy este vendégek tértek be édesapám házába. Pogányok- tól jöttek és csodálatos dolgokat beszéltek arról, hogy Jézus hogyan ragadja meg a szíveket. Minden szavuk visszhangzott bennem, s arra az elhatározásra jutottam, hogy én is majd a po- gányok közé indulok. Édesapámnak is elmondtam tervemet, de ö nagyon ellenezte azt. Váratlanul súlyos beteg lettem, s akkor apám úgy imádkozott életben- maradásomért, hogy ha meggyógyulok, én is Jézus szolgálatába állhatok. Bonifáciusz meggyógyult és mikor felnőtt, elindult a vad germánok köze Jézus Krisztus evangéliumával. Keresve kereste a legdühösebb törzseket. Csodálatos bátorsága, nyugalma megrendítette a legvadabb harcosok szívét is. Érteni nem is igen. értették eleinte, hogy mit prédikál, de látták, hogy szembe mer nézni velük, anélkül, hogy fegyver lenne az oldalán. Szemében a szeretet melege lobogott. Azt is látták. hogy tisztán és alázatosan él. nem úgy, mint ők. Minden betegnek, szenvedőnek kész szívvel sietett a segítségére. Ebből megérezték, hogy Bonifáciusz Istene valami igen hatalmas és jó úr lehet. De dönteni még nem akartak mellette. Ennek is eljött egyszer az ideje. Ott térdelt egy napon imádkozva a földön. Régóta van itt és semmi eredmény. Most váratlanul kapott egy gondolatot az imádság csendjében. Összehívta az embereket. A közelben ott. állott egy hatalmas tölgy, a germánok „szent” fája. Azt hitték, hogy ebben a tölgyfában lakik az istenük. Bonifáciusz így szólt az egy begyűlt néphez: — Az én Istenem szeretné, ha templomban imádnánk őt. Figyeljetek szavamra: ha ő megvéd engem a ti istenetekkel szemben, amikor fejszét fogok és kivágom szent tölgyfátokat — segítetek-e ebben az esetben templomot építeni abból? — Persze, hogy segítünk! — felelték gúnyos nevetéssel a germánok. Biztosra vették, hogy istenük úgyis halálra sújtja majd a merész idegent. Bonifáciusz felemelte fejszéjét és lesújtott a fára. Röpültek a forgácsok. Körülötte a nép lélegzetvisszafojtva figyelte. — Majd most, majd most! — súgták egymásnak a nagy csendben. Már jó ideje vágta a fát Bonifác! usz, de nem történt semmi. — Várjatok, míg eléri a közepét! — mondták egymásnak, hiszen istenük a fa közepében lakik. Nagy reccsrnéssel dőlt ki a fa. Bonifáciusz ott állott előttük sértetlenül. Ezután gyorsan ment minden. Egy éven belül a nép elfogadta a keresztyénséget. A ledőlt tölgyből pedig elkészült a keresztyén templom. Évek alatt sok törzset, vezetett Jézushoz. Idős korában az Északi- tenger közeiében egyik pogány tcrzs megtámadta és leszúrta. De akkor már Jézus győzött az akkori Germániában. Görög Tibor ÜLÉST TARTOTT A GYAKORLATI TEOLÓGIAI SZAKCSOPORT Megalakulása óta a tizedik munkaülé'sét tartotta a Gyakorlati Teológiai Szakcsoport — a Teológiai Akadémián, dr. Groó Gyula professzor vezetésével. Előadást tartottak: Sárkány Ti- bornó, „Keresztyén felelősségünk a házasságért és családi életért" — 13 egyházmegyei lelkészi munkaközösség e témáról szóló dolgozatainak kiértékelése és összefoglalása; Ferenczy Zoltán: Oj hangok a magyar tmádságos irodalomban, Simonfay Ferenc: Karizmatikus mozgalmak, dr. Bodrog1 Miklós: Pszichoterápiái tapasztalatok; Missura Tibor: Oj lakótelepek pasztorális problémái. A referátumokat élénk megbeszélés követte. — A Szakcsoport elhatározta, hogy következő munkaévében kollektív munkával feldolgozza a következő témát ; „Díakóniai felelősségünk a teremtett világért.” Olvassuk együtt Péter első levelét 1,13—16: Belső és külső „Ezért" — így kezdődik a szakasz. s miközben nyitott Bibit ánkba nézünk, ne fusson el tekintetünk e kis szócska fölött, mert ez a szó a most következő mondatok „ugródeszkája’. A megelőző himnikus soroltban Isten magasztalába hangzott el az üdvösség reménységéért, amelyet Isten Krisztus halálával és feltámadásával adott, s az evangélium hirdetése útján közölt velünk (3—12. vers). „Ezért", tehát abból a jövőből következik a jelenben a hivők olyan belső magatartása („elméteket felkészítve”), amely számol az Isten és az általa kijelentettek valóságával („legyetek józanok"), s ez az életükben kettős irányban mutatkozik meg. Az egyik irány a hitünkre vonatkozik: „teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok”. A keresztyén ember azzal a bizakodással tekint előre a végső jövendőre, Jézus Krisztus és az isteni világ nyilvánvalóvá levésére, hogy a kegyelemé lesz az utolsó szó. Ma még csupán hinni tudunk Isten bűnbocsátó és erőt adó kegyelmében. s hátravan a kegyelem teljességének megtapasztalása. A levél abban akarja erősíteni az olvasóit, hogy szilárdan bízzanak: az Istennel való eljövendő közvetlen találkozás nem elítélést, hanem kegyeimet hoz. Isten irgalmas jóságának olyan végtelen nagy kiáradására számíthatunk az örökkévalóságban, amelyet ma még elképzelni sem lehet. A levelünk korából származó ősi keresztyén liturgikus imádság a világ végére tekintve így fohászkodik: „Jöjjön el a kegyelem .. A jövendő üdvösség által meghatározott keresztyén belső magatartás másrészt a mindennapi életre irányul. Először csak any- nyi következtetést von le a levél ítrpiá. hogy olvasói, mint Isten engedelmes gyermekei, ne a vétkes vágyaktól vezetett életmódot folytassák, ahogyan megelőző pogány korukban tették. Itt elsősorban nemi kicsapongásra gondolhatunk, ami elterjedt volt a korabeli társadalomban. Azjért nevezi életüknek a keresztséget megelőző korszakát „a tudatlanság” idejének, mert akkor még nem ismerték Istent úgy, ahogyan Jézus Krisztus megmutatta »z embereknek. A követelmény azonban tovább fokozódik: „szentek legyetek ege$z magatartástokban”. A „szent” szó a Bibliában sohasem jelent csupán erkölcsöst, hanem mindig tartalmazza a vallási elemet is: Istenhez tartozó. A hívok életmódjában is fejeződjék ki .az Istenhez tartozásuk. Nem erkölcsi szabályok, hanem maga az Isten irányadó a cselekvésükben. Ű lesz — az Ószövetségből vett idézettel — a keresztyén életfolytatás irányává: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok” (3Móz 19,2). E bibliai sorok olvasásakor nem szabad elfeledkeznünk arról. hogy a keresztyénség sokáig hajlamos volt az erkölcsi tisztaságot főként a nemiség körére értelmezni. Ennek a felfogásnak több ferdeség lett a következménye az egyház történetében, igy például az életre szóló szüzesség magasztalása és az emberi természet Istentől teremtett vágyéinak megvetése a középkori katolikus egyházban. A továbbiakban szükséges felfigyelnünk a „szentek legyetek”-feihivásnak az Isten lényével való. említett legszorosabb kapcsolatára. Isten ’azt akarja, hogy hivő gyermekeiben kiábrázolód jé k az ö lénye, amely nem más. mint szeretet. S hogy ezt nemcsak az Újszövetségnek egy másik levele mondja (1 Jn. 4,16), hanem Péter levele is vallja, azt az első fejezet végén látni fogjuk: ott a lélek megszentelése, megtisztítása céljául a testvérszeretetet állítja az olvasók elé (1,22). Isten szentsége az isteni mivoVtját és a tökéletes ' tisztaságát, bűntől, önzéstől való teljes mentességét. így a szeretetét is magában foglalja. Isten önmagát nem például állítja oda a keresztyén ember elé. mintha az ő szentségét, tisztaságát, szeretetét ember megvalósíthatná. Senki ne gondolja, hogy a levél írója és az Ószövetség idézett helye soha el nem érhető fokra tette a magasugró- iécet. Másról van szó. Isten szentsége. tisztasága, szeretete nem mérce, hanem forrás. Forrás. amelyből a hivő naponta vehet indítást és erőt, hogy emberi gyarlóságaink és halálunkig megmaradó önző bűnös természetünk közepette és ellenére, valamit megvalósítsunk az Istentől sugárzó tisztaságból és szeretetből a mi saját élétkörülményeinkben. Naponta hittel véve Isten bűnbocsánatát és várva kegyelmének eljövendő teljességét — mert vallási értelemben „szentek” vagyunk: Isten „elhívott” bennünket övéiül a Jézus Krisztusról szóló evangélium. Jó Hír által. A most olvasott levélrészletből nagy tanulság a mai kor keresz- tyénsége számára, hogy az egyházi élet legszentebb dolgai, istentiszteiét, úrvacsoravétel, imádkozás és hasonlók, nem választhatók el a mindennapi élettől, mert a hétköznapok kavargásában kell kiábrázolnunk valamit Isten lényéből. Ahogyan ebben a bibliai szakaszban számos módon összekapcsolódik a hittartalom és az életfolytatás, úgy kellene egymásba folynia az Istennel kapcsolatos gondoia- tamknak. belső világunk hivő mozzanatainak egész gondolkozásunkkal és életgyakorlatunkkal. Gyakran elszigetelődik egymástól a keresztyének életében a szent és a profán, a világi terület, noha a kettő legszorosabb egybe- tartozása a Jézus: keresztyénség vívmánya a vallástörténetben. „Istent" mindenbe belevinni nem azt jelenti, hogy lealacsonyítjuk a vallást, hanem hogy felmagasz- tosítjuk az életet.” (Stanley Jones.) Még egy kérdéssel szembe kell néznünk, nehogy rosszul alkalmazzuk a szemünk előtt levő bibliai részletet. Nem hiszem, hogy volna különleges életmód, amely csak a hívőkre jellemző. Az a magatartás, amelyet Isten vár tőiünk otthon, munkahelyen, a.z emberek között, a társadalomban. hazaban. az emberiség egy tagjaként, külsőleg nem más, mint sok becsületes, közösségi érzékű nem hivő1 ember élete a földön, ök is törekszenek arra, hogy életmódjuk ne legyen ellentétes a belső meggyőződésükkel, emberségükkel. Mi, keresztyén emberek nem is üthetünk kizárólagos pecsétet valamilyen. hívőnek mondott életformára. .-mint egyetlen lehetséges keresztyén magatartásra, mert a különböző adottságok, hajlamok. körülmények egyénivé formálják kinek-kinek az életmódját. De az bizonyos, hogy saját életformánknak ki kell fejeznie hitünket, külső magatartásunknak a belsőt, máskülönben csak egyes pillanatokban magunkra vett ruha lesz a „keresztyén" viselkedésünk. Veöreös Imre Néhány évvel ezelőtt egy külföldi író látogatott meg Tótkomlóson. Megnézte szép műemlék templomunkat. Meghallgatta beszámolómat az itt élő szlovákok életéről, kegyességéről. Hogyan kerültek ide ezek a szlovákok — kérdezte — hiszen az ő hazájuk nagyon messzire esik ide? — A kérdésre íme a felelet. A TÖRÖKÖK 150 ÉVES URALMA UTÁN itt nagy pusztaság maradt. Csak elvétve lehetett találni embereket ezen a vidéken. Erre a gyéren lakott pusztaságra a szlovákok lakta Felvidékről szívesen jöttek új telepesek, mint azt már a békéscsabaiakról szóló cikkünkben is írtuk. Emlékeztetőül idézzük fel a történelmi utat e helyen is. Szívesen jöttek ide eleink azért, mert a gazdag róna nagyobb kenyeret ígért és adott, de szívesen jöttek azért is, mivel ott evangélikus hitükben háborították őket. itt meg szabadon gyakorolhatták vallásukat. — E két tényező miatt készek voltak otthagyni megszokott környezetüket és vállalni az ismeretlen új haza ismeretlen veszélyeit és nehézségeit is. — A lakatlan puszták nagy Üressége szinte szívta a felülről megindult szebb élet keresőket. Mindig tovább és tovább, egymást túlhaladva jöttek aztán nemcsak szlovákok, hanem magyarok, németek és románok is. Itt a Körös —Tisza—Maros zugban „viharsarkiakká” ötvöződtek és lettek szorgalmasan dolgozó polgáraivá hazájuknak. A MEGYE BENÉPESÍTÉSE IS FOKOZATOSAN TÖRTÉNT. A XVIII. század elején Békéscsaba és Szarvas települt be, utána a század közepén Mezőberény és Tótkomlós. A XIX, században az Evangélium an vanvelven ,1 többi békésiek előbbi települések oly annyira megerősödtek, hogy rajokat bocsátottak ki és magjaivá lettek az új falvaknak. Így népesült be szlovákokkal a szomszédos Csa- nád megyében Nagylak, Pitvaros, Férfiak padjai a tótkomlóst templomban Csanádalberti, Ambrőzfalva és Nagybánhegyes. Békésben pedig Kondoros, Medgyesegyháza, Csa- bacsüd, Pusztaottlaka, Gerendás. — Virágzó evangélikus gyülekezetekben szabadon gyakorolhatták vallásukat és beszélhették nyelvüket. — Istentiszteleteik nyelve szlovák volt, de igen korán ismerték fel annak szükségét, hogy magyar nyelven u hangoztartották szokásaikat, élték népi- ségükből adódó erkölcsiségüket. Nem voltak soviniszták. Ha úgy látták előnyös a másik nyelv ismerete készek voltak az áldozatra is. így a gazda ifjak béresnek álltak el, hogy magyar vagy német szót: tanuljanak. — A sum- mások, bandákba verődve Dunántúl magyarjai közé mentek idénymunkára. Másokat tiszteltek, de a magukét nem hagyták. — Nem keveredtek idegenekkel. Ha kitelt a béres éve hazatért. Ha letelt az időszaki munka ideje visszatértek falujukba a bandák is. NÉPI TUDATUKAT NAGY MÉRTÉKBEN ERŐSÍTETTE a szlovák nyelvük mellett éneksze- retetük. Egyházi életük gyakorlatában nagyon sokat énekeltek. Nem véletlen az, hogy a világirodalom egyik leggazdagabb tartalmú énekeskönyve a „Tranaseius”. Ez az evangélikus egyházi énekeskönyv az ezernél több énekével és gazdag imádságoskönyv mellékletével biztosítéka volt annak, hogy használója nem felejti el sem a nyelvét sem a hitét. Nagyon mélyen vésődve élt és él ennek a könyvnek a szeretete a békési szlovákok szivében. — Házanként nem egy, de több példány van még ma is ezekből az énekesköny- vekből a békési szlovákok otthonaiban. — Énekszeretetükről tanúskodik pl. az a szokás, hogy istentiszteletre gyülekezve énekelnek, A korábban érkező jobb hangú énekes, ha látja, hogy már ösz- szejöttek néhányan. bediktálja az általa választott ének számát és megkezdi az éneklést. Az érkezők szomszédaiktól megtudják mit énekelnek és ők is hozzájuk csatlakoznak. Mire megkezdődik az istentisztelet énektől hangos a templom. A VIHARSAROKBAN ÉLŐ SZLOVÁKOK népi tudatának erősítője az énekszeretet mellett az a tény volt, hogy nem‘választották szét- a gyakorlati életben vagy a közösségi összejöveteleken a világit az egyházitól olyan mereven mint ez sok más helyütt megtörtént. — Isten igéjét az emberek között nem csak a lelkész képviseli, hirdetvén azt, hanem van a lelkészen kivül világi ember is, aki olyan esetekben, amikor nincsen ott a lelkész megszólaltatja Istennek a beszédét. Ezek az emberek a „slarejsi”-k. — Régen szinte minden összejövetelen ott voltak és irányították az ösz- szejövetel rendjét, utóbb csak az ünnepélyesebb alkalmakon voltak. illetve vannak ma is ott. Ilyen alkalmak a nagyobb keresztelő, esküvő, virrasztás, temetés és halotti tor. Ezeken az alkalmakon énekléssel, imádkozással, bibliai idézetekkel tűzdelt beszédekkel töltik ki az időt. Ök az irányítói és vezetői ezeknek az alkalmaknak. A lakodalmakon nem tréfás rigmusokat mondó ' vőfélyek, hanem a komolyság és ünnepélyesség őrzői. Szolgálatukat hivatásnak tekintik. Egymástól tanulják el a kötött szövegeket és a szolgálatból erőtlenség miatt kiállók átörökítik a fiataloknak. TERMÉSZETES ÉS MAGÁTÖL ÉRTŐDŐ, hogy a tegnap szokásai mára módosulnak. így van ez a békési szlovákok hagyományaival is. A tájnyelvet felváltja lassan az irodalmi szlovák, mivel már az óvodától kezdve az iskolán át ezt tanulja a mai gyerek. Államunk a legmesszebbmenően segíti ezt a folyamatot. Ezért lehetnek olyan jó állampolgárok a békési szlovákok, akik megbecsülve a jó hagyományokat kulturált formában élhetik népiségüket. Koppány János zék az ige. Különösen a nagy gyülekezetekben következett be korán, hogy az egyházi élet két nyelvűvé vált. Ez a tény jelentősen nem befolyásolta a szlovákokat népiségük megélésében. Meg
