Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1977-08-21 / 34. szám
XLÄ. évfolyam 33. SZÁM 1977. augusztus 21. Ara: 2,38 Ft fia valaki nékem szolgál... Eltemették Szent-Ivány Ödön egyházkerületi felügyelőt 99 Nagyon váratlanul érte és nagyon fájdalmasan érintette az egész magyarországi evangélikus egyházat, benne a Déli Egyházkerületet és a Deák téri gyülekezetei, továbbá a szűkebb családot Szent-lvány Ödön halála. Törékeny, de nagyon dinamikus alakját nemcsak megszoktuk a Deák téri gyülekezeti istentiszteleteken és bibliaórákon, az egyházkerületi közgyűléseken és presbiteri üléseken, a különböző egyházi munkabizottságok együtt- létein, hanem hiányérzetünk volt, ha akadályoztatása miatt nem tudott ezeken részt venni. Kedves, megnyerő egyénisége mindig jó légkört teremtett. Mindig kerülte a hangos szót, de amikor megszólalt, az mindig jelentős volt és segítette a problémák kibontását és megoldását. Sokoldalúan közelítette meg a kérdéseket és ennek következtében a döntések realitását mozdította el,ő. Szavának hitele volt, mert mögötte mindenki érezte azt a keresztyén életet, amelyet élt Nehéz lesz pótolni szolgálatát, életét, amellyel szolgált és szavát, amely mindig diakóniai szó volt. SZENT-IVÁNY ÖDÖN 1914. szeptember 26-án született Budapesten. Édesapját féléves korában már elvesztette a háború áldozataként. Római katolikus édesanyja nehéz körülmények között nevelte, de minden lehetőséget megadott neki, hogy evangélikussá válhassék. Középiskolai tanulmányai után 16 éven keresztül egy budapesti bank tisztviselője volt. Az ipar államosítása idején egy téglaipari vállalat főkönyvelője lett. 1963- tól 1974-ig, nyugdíjba vonulásáig a Tégla- és Cserépipari Tröszt, illetve később Egyesülésnél, előbb a gazdasági adminisztráció vezetője, majd osztályvezetője/ lett. Két alkalommal kapta meg „Az építőipar kiváló dolgozója” kitüntetést. Július 27-én, életének 63. évében hunyt el. Az egyházzal való eleven kapcsolatba 1,942-ben került. A Deák téri evangélikus gyülekezet lett második otthonává. Élő hite és szeretete kényszerítette, hogy a fasizmus idején az üldözöttek és elnyomottak oldalára álljon. A gyülekezetben is szolgálatot igényelt. Előbb a belmissziói munka pénzügyi vonatkozásait intézte. Az 1940-es évek végén az ócsai kis szórványgyülekezet felügyelői tisztét vállalta el. 1957- ben a Deák téri gyülekezet presbitere lett. Egyre jobban vállalta egyházunk diakóniai teológiáját és abból eredő társadalmi és politikai feladatok végzését is. 1963-ban a Deák téri gyülekezet másodfelügyelőjévé, majd 1973- ban felügyelőjévé választotta Egyházkerületi szinten is egyre jobban felfigyeltek szolgálatára. 1968-tól egyházkerületi főjegyzővé választották, majd 1972. április 20-án iktatta be dr. Káldy Zoltán püspök a Déli Egyházkerület felügyelői tisztébe. Mindez azt jelenti, hogy 1942. óta, tehát 35 éven keresztül mindig viselt egyházi tisztséget, melyet sohasem dísznek tekintett, hanem szolgálatnak. Temetése augusztus 3-án volt Budapesten, az Új-köztemetőben. A koporsót a családtagokon kívül nagyon sokan vették körül azok, akik Szent-Ivány Ödönt tisztelték és szerették. Nemcsak sok lelkész, felügyelő és gyülekezeti tag Budapestről, hanem ott lehetett látni az ország legtávolabbi vidékéről érkezett gyászolókat is. Ott voltak a Tégla- és Cserépipari Egyesülés képviselői, volt munkatársai és tisztelői. Az Állami Egyházügyi Hivatalt Madai András főosztályvezető-helyettes képviselte. A VIGASZTALÁS IGÉJÉT dr. Káldy, Zoltán püspök hirdette Jn 12, 26 alapján: „Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, megbecsüli azt az Atya." Amikor 1972. április 20-án Szent- Ivány Ödönt beiktattuk a Déli Egyházkerület felügyelői tisztébe — kezdte igehirdetését a püspök —, meg voltunk róla győződve, hogy megtaláltuk azt az alkalmas embert, aki ezt a szolgálatot „Krisztusban — új közösség” Beszámoló az LVSZDar es-Salaami nagygyűléséről IV. jól tölti be és ugyanakkor azt is reméltük, hogy ez hosszú szolgálat lesz. Fáj a szívünk, hogy ötévi kerületi felügyelői szolgálat után most el kell válnunk. Szent? Ivány Ödön életét, a szó szoros értelmében a „szolgálat” jellemezte. Ö pontosan tudta, hogy szolgálni elsősorban azt jelenti, hogy Jézus szolgálatát elfogadni. Megragadó volt, ahogy ő igényelte Jézus szolgálatát a maga számára az igehirdetésben és az úrvacsorában. Az Igére éhes ember volt. Szomjazta Jézus Krisztus evangléiumát. De ő azt is tudta, hogy szolgálni másodsorban azt jelenti: engedelmeskedni Krisztusnak, akaratunkat az Ö akarata alá rendelni, vagyis az Ö akarata szerint élni. Családi, gyülekezeti, közegyházi életében élte az evangéliumot, így tette vonzóvá azt. Kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy Krisztusnak való engedelmességet nemcsak az egyházban, hanem a társadalmunkban is élnünk kell. ö egységben látta az egyházban és a társadalomban való szolgálatot. Munkahelyén is mindig becsülettel helytállt. Végül, jól tudta Szent-Ivány Ödön, hogy szolgálni ezt is jelenti: másoknak szolgálni. Szolgált a Deák téren, az Egyházkerületben, számos presbiteri konferencián, sajtóbart. Legutolsó beszédét már nem tudta elmondani, csak megírta: a fóti kántorképző tanfolyamon hangzott volna el. Megbecsült ember volt itt közöttünk. Már itt „tisztességben részesítette az Atya”. Az emberek pedig azért becsülték meg, mert tisztességes ember volt. Kérjük az Urat, töltse be rajta ígéretét: „ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is”. A SÍRNÁL A SZOLGÁLATOT dr. Hafenscher Károly igazgatólelkész végezte. Június 19-e, vasárnap munkaszünet volt a nagygyűlésen is. Ez lélegzetvételt jelentett a második hét fokozott munkatempója előtt. Míg az előző héten a bibliaórákon, az altémák tárgyalásán és a szemináriumi munkán volt a hangsúly, a második hetet a plenáris ülések töltötték be. Nemcsak azért forrósodott fel a levegő, mert Tanzániában — noha tél volt ;— 35 fok körül volt a hőmérséklet, hanem sok-' kai inkább azért, mert elérkezett a döntések, a határozathozatalok, új elnök, és új végrehajtóbizottság megválasztásának az ideje. De, hogy ezek a döntések még megalapozottabbak lehessenek, a nagygyűlés meghallgatott még három „főelőadást”: 1. Misszió és evangélizáció. 2. A Lutheránus Egyház és az egyház egysége. 3. Fejlődés és önállóság. Az alábbiakban ennek a három előadásnak irányát és fő mondanivalóját ismertetjük. « A misszió és evangélizáció Az előadást Helmut Class (NSZK), a würtenbergi uniált- evangélikus egyház püspöke tartotta. Azzal kezdte előadását, hogy az utóbbi időben a misszióra vonatkozólag az egyházak — beleértve a protestáns egyházakat, a római katolikus egyházat és a konzervatív evangélikusokat (evangelical) — „ökumenikus konszemzusra” jutottak. Több ponton teljes egyetértés van. E szerint az egyház lényege szerint „missziói” egyház, és a missziónak az egyházban elsőbbségei kell biztosítani. A világ egyházai abban is egyetértenek, hogy a missziónak „mind a hat kontinensen” kell folynia, vagyis vége van annak az időnek, amikor beszélhettünk „keresztyén országok”-ról és „misz- sziói országokéról. Az egyház missziójához a sajátos lutheránus hozzájárulás — Class püspök szerint — „bizalom az evangélium erejében”. „Bizalom az evangélium erejében késszé tesz bennünket arra, hogy dialógusba bocsátkozzunk más vallású, vagy szekuláris meggyőződésű emberekkel, megszabadulva minden előítélettől, és készen arra, hogy meghallgassuk őket és tanuljunk tőlük.” „A bűnösök megigazulá- sa” — amely a lutheri teológia középpontjában áll — „kötelezi a keresztyéneket és az egyházakat arra, hogy síkra szánjanak a társadalmi igazságosságért. Nem létezhet olyan keresztyénség, amely nem érez felelősséget a világért és a teremtettségért. A keresztyén nem lehet hűtlen a világhoz”. Ezzel összefüggésben a püspök emlékeztetett azokra, akik elnyomás alatt szenvednek. Rajtuk kell segíteni. „Az első ember, aki Jézustól a keresztet átvette és utána vitte, egy afrikai volt: Cirénei Simon.” Különösen is segítenünk kell az afrikaiakat, akik több területen nagyon sokan szenvednek. A szekularizáció tovább folyik. Gyorsítja a technikai fejlődés és az urbanizáció. Egyes egyházaknál ez „vallásos sokkot” idézhet elő. „Ezek az egyházak sokat tanulhatnak azoknak az egyházaknak tapasztalataiból, amelyek már hosszabb idő óta a szekulariz- mus és egy teoretikus és gyakorlati ateizmus területén élnek.” Ugyanakkor „az evangélium természete megőrzi a hívőket attól, hogy belekényszerítsenek embereket az egyházba nem-lelki eszközökkel, vagy anyagi indítással”. A lutheránus egyház és az egyház egysége Ezt az előadást Andreas Aarf- lot (Norvégia) püspök tartotta. Abból indult ki előadásában, hogy „ökumenikus szellem” vonul végig az egész Ágostai Hitvalláson és ez világosan bizonyítja a reformátorok készségét a dialógus folytatására más emberekkel. Hangsúlyozta, hogy az ökumenikus mozgalom visszanyúlik a lutheri reformáció idejére. Luther azt remélte a maga idejében, hogy a pápa összehív egy egyetemes zsinatot a vitatott tése, a diakóniai cselekvés és saját életének bizonyságtétele által.” Az ökumenikus munkában ösztönözhet bennünket az egyház megosztottsága miatti szomorúság és az a vágy, hogy bárcsak együtt tudnák megvallani az egyházak „apostoli hit”-üket felekezeti különállásuk ellenére. „Annak az egységnek, amit keresünk, nyilvánvaló és felismerhető egységnek kell lennie, olyannak, amely az egyház misz- sziói és diakóniai megbízatását szolgálja a világban" — mondotta a norvég püspök. Fejlődés és önállóság A harmadik főelőadást a fenti címen Nicholas Maro kormányzati tisztségviselő (TanzáNkrumah Hall, a plenáris ülések színhelye kérdések megbeszélésére. A reformátorok kezdettől fogva készségüket nyilvánították arra, hogy megjelennek egy ilyen zsinaton. Az 1530-ban létrejött Ágostai Hitvallás is „közvetítő jellegű dokumentum”. A reformátorokat a nyitottság és a dialógusra való készség jellemezte. Ezen kívül a reformátorok nem egyszer hangsúlyozták a „vissza az eredetihez” (az ősegyházhoz) elvet és „vissza a Szentíráshoz”. A lutheri reformáció további fontos ökumenikus elve a különböztetés a hit alapvető és nem alapvető cikkei között. Nagyon jelentős lehet ma az ökumenikus mozgalomban az Ágostai Hitvallásnak az a cikke, mely szerint „az egyház valódi egységéhez elegendő az evangélium tiszta tanítására és a szentségek kiszolgáltatására vonatkozó' megegyezés”. Luther Márton szerint „A hit által való megigazulás” az a pont, amelyen az egyház áll vagy bukik. Aarflot püspök megjegyezte, „az evangélium megértése a hit által való megigazulás megértése révén történhetik”. Ha ebben a lényeges kérdésben a keresztyén egyházak megértésre tudnának jutni, akkor megvolna a lehetőség a valódi egységre a Szentiélekben. Felsorolt néhány elvet, ami jellemzi a lutheránus teológiát és egyházat. Többek között annak hangsúlyozása, hogy Isten megigazító cselekvése Jézus Krisztusban történik. Különböztetés a törvény és evangélium között. Majd így folytatta: „Az a tény, hogy a keresztyén ember cselekvése még nem vezet üdvösségre, nem menti fel az egyházat az alól a felelősség alól, hogy síkra szálljon az igazi emberi közösség felépítéséért és szembeszegüljön az embertelen és igazságtalan körülményekkel, az evangélium és a törvény hirdenia) tartotta, aki az evangélikus egyháznak tagja. Kijelentette, hogy az „első fejlesztési évtized” (1960—1970) nem hozta meg a várt eredményeket az ún. „harmadik világban”. Bár voltak eredmények, de „a folyamat áldásai nem érték el a szegény tömegeket”. Egyre világosabbá vált a radikális társadalmi és strukturális változások szüksége, hogy így „lehetővé tegyék a- javak igazságosabb elosztását”. Tanzánia gyakorlati lépéseket tett arra nézve, hogy „megvesse egy széles körű változás alapjait, hogy kikövezze a haladás útját a gazdasági igazság és egyenlőség célja felé”. „A tömegek nagy többsége ma már tisztában van azzal, hogy a szegénység nem Istentől kapott joga a tömegeknek” — mondotta az előadó. Majd hangsúlyozta, hogy a jelek szerint „semmi más, csak egy forradalmi változás a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban képes komolyan megváltoztatni a fennálló helyzetet”. Az egyházak felelősségéhez hozzátartozik, hogy részt vegyenek egy új, igazságos nemzetközi gazdasági rend megvalósításában. „Az egyháznak végre kell hajtania apostoli megbízatását, hogy ti., szolgálnia kell az embert, annak fizikai és lelki szükségei közepette." Majd így folytatta: „A keresztyének természetesen csak kisebbségben vannak a világon, de míg egyrészt fel kell ismerniük számbeli korlátozottságukat, m.ásrészt ugyanakkor megkaphatják az evangélium erejét és ezzel hűségesen dolgozhatnak egy mindenki számára igazságosabb világ eléréséért.” „Egy radikális változás irányában kell dolgoznunk, mint ahogy Krisztus is forradalmár volt minden időkre szólóan” — mondotta. Káldy Zoltán
