Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1976-04-18 / 16. szám
Jézus él János 20, X—10 'nŰSVÉTOT ÜNNEPELÜNK KEGYELETBŐL. Talán ez az érzés vitte magdalai Máriát is Jézus sírjához az első húsvét hajnalán. Sajnalta, hogy vége annak a néhány szép évnek, amit együtt tölthetett Jézussal. Megváltoztatni nem tudta azt, ami történt, de a végtisztességet még megadhatja, s utána megpróbálhat élni az emlékeiből. így gondolkodhatott magdalai Mária útban Jézus sirja jelé. s igy gondolkodik ma sok, húsvétot ünneplő ember. Emlék, megszokás, kötelesség, — húsvét ünnepén megtölti a mi templomainkat is. S az eredmény is ugyanaz, mint akkor: csalódás. Mária nem nyílott sírra számított, elbizonytalanodott, nem tudta, mitévő legyen. Mint sok mai igehallgató a húsvéti prédikáció hatására ... — Jézussal kegyeletből jót lenni akaró keresztyének, döbbenjünk rá újra: húsvét valami egészen más: mi nem tehetünk semmit J ézusért. x HŰSVÉTOT ÜNNEPELÜNK KÍVÁNCSISÁGBÓL. Talán ez az érzés vitu Pétert húsvét reggelén Jézus sirjához. Mi történhetett? Ellopták Jézus testét? Ki tette volna, és miért? Hogyan lehet, hogy a kendőket és a lepleket otthagyták a rablók? Vagy talán valami csoda történt?' Így töprenghetett Péter, miközben futott Jézushoz. Ez a töprengés nem hiányzik a mai keresztyén ember gondolatából sem. És az eredmény is ugyanaz, mint Péternél. Nincsen magyarázat, hiába „lát” akármilyen sokat és csodálatosat, nem lesz okosabb. Megmarad a vívódás, a kételkedés tovább. Milyen sok embert visz az érdeklődés, vagy a meggyőződni akarás húsvétkor templomba. De utána ma sem történik több. mint az első húsvét reggelén: .. ezután hazamentek”. — Magyarázatot váró keresztyének — ha máskor nem. húsvétkor okvetlenül —, rá kell döbbennünk: húsvét valami egészen más; megmagyarázhatatlan. HŰSVÉTOT ÜNNEPELÜNK SZERETETBÖL. Talán ez az érzés késztette gyorsabb futásra a „másik” tanítványt, Jánost, miközben a sírhoz igyekeztek. A Jézus iránt érzett szeretet megerősítette, áldozathozatalra serkentette. A sírnál nemcsak látott, de a jelekből következtetni is tudott: értelmét meghaladó, csodálatos eseménynek kellett történnie, hiszen minden, amit látott, erre vallott. Ez azonban, mégsem volt igazi hit. mert hiányzott belőle az örvendezés és a továbbadni akarás. — Húsvétkor nem hitetlen embere,fe töltik meg a mi templomainkat sem. Sokan sokat tudnának beszélni életük eseményeiről, amelyeket nemcsak meglátlak, de amelyekből tanulni is tudtak. Istenszeretetük még áldbzaihozatalra is képessé tette őket. Mégis, valahogy befelé fordult az életük, sem nekik, sem másoknak nincsen semmi „hasznuk” abból, hogy ők hisznek Istenben. — Nyomtalanul tovatűnő húsvétok döbbentsenek rá arra, hogy valahol hiba van áz ünneplésünkben: húsvét többet akar adni meddő hitnél. HŰSVÉTOT ÜNNEPELÜNK VALAMI MEGMAGYARÁZ- HATATLAN HIÁNYÉRZETTEL. A legfölemelöbb érzések és megtapasztalások sem elegendők arra, hogy maradék nélkül tudjunk húsvétkor ujjongni. Mint ahogy hiába látta húsvét első három tanúja az elhengeritett követ, a nyitott- sírt és a lepedőket, semmit nem változott meg az életük, nem lettek örvendezöbbek, nem kezdték el világgá kiáltani, hogy beteljese? dett, amit Jézus előre megígért. Húsvét reggelén még hiányzott húsuétjukból húsvét lényege: JÉZUS ÉL. Elő Jézus nélkül csak csalódás, vívódás, esetleg meddő hit az, amit elérhetünk. A Feltámadottal való találkozás viszont bizonyságtevö Máriákat, ,,szikla”-szilárd Pétereket és Krisztust embertársaiban szeretni tudó Jánosokat teremtett. Húsvétot ünneplő keresztyének, ne ünnepeljünk tovább hiányérzettel! A legnagyobbat az életet adta tússzá Krisztus, amikor feltámadásával legyőzte a halált. Nemcsak önmaga számára, hanem hogy nekünk életünk lehessen. Olyan életünk. am.ely itt a földön Krisztus könnytőrlő szeretetét és bűntörlő kegyelmét adja tovább húsvéti erővel, az utolsó „húsvétkor" pedig elkezdheti énekelni az örök, húsvéti hallelúját. Bárány Gyula IMÁDKOZZUNK Urunk! Tisztítsd meg húsvéti ünneplésünket, hogy ne kelljen csalódnunk. Áldd meg húsvéti ünneplésünket, hogy ne legyen hiányérzetünk. Fogadd el húsvéti ünneplésünket, hogy szívből örülhessünk. Feltámadott, élő Jézusunk, tedd veled való találkozássá húsvéti ünneplésünket. Ámen. Valóban f Napjainkban, az ökumené korszakában megtanultuk, hogy a más egyházakhoz tartozó testvéreinknél ne arra figyeljünk, ami elválaszt egymástól, hanem azt keressük, miben tanulhatunk egymástól valamit. Ortodox testvéreinktől mindenekelőtt azt tanulhatjuk meg, hogyan t>e- gyük komolyabban húsvét tényét, Krisztus Urunk feltámadását és hogyan járhatja át jobban húsvéti ünneplésünket és egész keresztyén életünket a húsvéti öröm. Mindehhez az segíthet hozzá bennünket, ha részt veszünk egy ortodox húsvéti istentiszteleten és átéljük, hogyan ünnepük ortodox testvéreink húsvét ünnepét. HÜSVÉT ÜNNEPÉNEK FŐ ISTENTISZTELETE ortodox testvéreinknél már szombat este megkezdődik és rövid megszakítással hajnali négy óráig tart. Az esti istentisztelet Krisztus Urunk poklokra való alászállására emlékeztet, azért a szolgálatot végző lelkészek fekete liturgikus ruhákban vannak. Az istentisztelet e részének végén a lelkész Krisztus koporsóját átviszi a „királyi kapun” és az oltártérben, a templom fő részétől az ikonosztázionnal elválasztott kis szentélyben helyezi el. Pontosan éjfélkor kezdődik a feltámadási istentisztelet. A lelkészek díszes liturgikus ruhát öltenek. A liturgiát vezető lelkész bal kezében egy virággal díszített lámpás, jobb kezében pedig egy tömjén tartóba állított feszület van. Az istentisztelet kezdetén némán körüljárja az' oltárt, amit a gyülekezet nem láthat, mert. az oltár az ikonosztázionnal elválasztott részben van. A gyülekezet csendben, szinte lélegzetvisszafojtva hallgat. Ekkor megszólalnak a harangok és a lelkész háromszor így kiált: „A te feltámadásodat dicsérik az angyalok az égben, megváltó Krisztusunk, méltass minket is a földön, hogy tiszta szívvel dicsérjünk téged!” EZUTÁN A LELKÉSZ KL JÖN A „KIRÁLYI KAPUN”, a gyülekezet pedig felujjong örömében. Mindenki meggyújtja gyertyáját és megindul a körmenet a templomban. Ezalatt szólnak a harangok és a gyülekezet állandóan ezt énekli: „Méltass minket is a földön, hogy tiszta szívvel dicsérjünk téged!” Amikor a körmenet a templomot kívülről megkerülve a templom bezárt ajtajához ér, elnémulnak a harangok, a körmenet megáll és elnémul az ének is. A lelkész felolvassa a húsvéti evangéliumot, majd liturgikus énekek éneklése közben megérinti a templomajtót, amely erre kinyílik. Ekkor hangzik fel a lelkész híres húsvéti éneké: „Krisztus feltámadt”, amelyre a gyülekezet így válaszol: „Valóban feltámadt!”. A gyülekezet húsvéti énekeket énekelve bevonul a templomba. A gyülekezeten ujjongó elragadtatás tör ki: Krisztus feltámadásának öröme. A gyülekezet tagjai megcsókolják egymást, miközben így zeng az ének: „Feltámadás napja van, örvendezzünk az ünnepnek, öleljük meg egymást és bocsássunk meg mindent egymásnak a feltámadásért ...” * A LELKÉSZ EZUTÁN OLVASSA FEL CHRIZOSZTÓ- MOSZ (Aranyszájú Szent János) húsvéti prédikációját. Ez a prédikáció, amely évszázadok óta minden ortodox templomban minden húsvétkor elhangzik, tömör egyszerűséggel foglalja össze húsvét tényét és örömét. A prédikáció a nagy lakomára való utalással hívja fel örvendezésre a gyülekezeV f ifi-- ’• Húsvét as ökumenében Mikor fogja vajon az egész keresztyénség egyszerre, ugyanazon a napon húsvétot. ünnepelni? Bármilyen furcsán is hangzik ugyanis, jelenleg a különböző keresztyén egyházak eltérnek egymástól Krisztus feltámadásának emléknapja kijelölésében. Pedig mennyire lerontják ezzel a Krisztus feltámadásában, mint az egész keresztyénség számára Istentől adott csodában rejlő egységet Húsvét ünnepének kialakulása Az első gyülekezetek minden vasárnap, az Ür napján, megemlékeztek Jézus feltámadásáról. Az egyházi esztendő ünnepeinek rögzítése, a keresztyén naptár kialakítása az évszázadok folyamán lassan haladt. A zsidókból lett keresztyének először a zsidó naptárt használták, amikor azonban a római birodalomban tömegesen pogányok tértek be az egyházba, meg kellett határozni a pontos naptárt a rómaiak számára Julius Caesar által Krisztus előtt tubán bevezetett időszámítás szerint is. 325-ben rögzítették a keresztyénségben, hogy húsvét ünnepe mindig az első tavaszi holdtölte utáni vasárnapra -essen. Húsvét ünnepének rögzítése után alakultak ki ehhez számítva a többi ünnepek, húsvét előtt a böjti időszak, utána pedig pünkösd és így tovább. A 13. század elején már pontosan meghatározták az egyes ünnepek színeit is, az ún. liturgiái színeket, III. Ince pápá' Mg^én. Húsvét színe a osság, a tisztaság és, ^z^őröjjn színe. ‘ L1^'*, .V.J. Ú ■', • ' Pápái naptárreform Az első évszázadok egységes keresztyén naptárát azonban megzavarta XIII. Gergely pápa 1582-ben végrehajtott naptárreformja. A Julius Caesar által bevezetett időszámítás ugyanis a négyévenként beiktatott szökőnapok ellenére is eltért a napévtől és ez a kicsiny eltérés a XVI. századra már tíz napra növekedett. XIII. Gergely pápa ezért elrendelte, hogy 1582. október 4. után a következő nap október 15. legyen. A pápai naptárreformot azonban csak a keresztyénség nyugati része fogadta el. A keleti keresztyénség. a különböző ortodox egyházak megtartották a maguk régi kalendáriumát és így az évszázados egységes ünneplés húsvétkor nem volt többé lehetséges. Egészen a mai napig ez a helyzet, hogy a nyugati és keleti keresztyénség naptára eltér egymástól. Így például ebben az évben az ortodoxok január 7-én ünnepelték karácsonyt és húsvétot pedig nem velünk együtt, április 18-án, hanem egy héttel később, április 25-én fogják megtartani. A keresztyénség mindkét naptárt használó egyházaiban voltak már kísérletek arra, hogy megpróbálják egységesíteni az egyházi évet, az egyházi ünnepek rendjét. Ezek a kísérletek eddig sikertelenül végződtek. 1977. április 10. A következő, 1977-es év azonban rendkívüli évnek ígérkezik. Ugyanis mindkét naptárt megvizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy a következő évben húsvét ünnepe a keresztyénség bármelyik naptárt használó egyházában is április 10-re esik majd. Hosz- szú idő után először fog megtörténni. hogy a keresztyénség egységesen ünnepli majd Jézus Krisztus feltámadásának a napját. Ez az egyezés arra indította az egyházakat, hogy tanácskozásokat kezdjenek az egységes egyházi időszámítás bevezetéséről. Az Egyházak Világtanácsa, a római katolikus egyház és az ortodox egyházak képviselői egy javaslat szerint még ebben az esztendőben összejönnek, hogy megtárgyalják húsvét ünnepének rögzítését. Az a terv, hogy 1977-től kezdve húsvét ünnepe mindig egységesen április második szombatja utáni vasárnap legyen. Ez azt jelenti, hogy például 1978-ban ne március 26-án legyen a gregorián naptárt használó keresztyénség húsvétja, hanem a ju- liánuszi naptárt használókkal együtt április második szombatja utáni vasárnapon. A keresztyénség egységének sok külső jele van. Az egyes egyházi hagyományok sokfélesége. a különböző liturgiák és szokások ellenére is összekötő kapocs például a kereszt szimbóluma vagy a kereszt- ség szentsége, az ige, a Szent- Írás használata és így tovább. örülünk annak, hogy reménység szerint a következő, 1977. évtől kezdve az egységesített keresztyén naptár, az együtt ünnepelt húsvét is összekapcsolja majd a világ keresz- tyénségét. Ifj. Harmati Béla eltámadt! tét: „Vigadjatok ma! Tele az asztal, üljetek lakomához valamennyien! Senki se távozzék éhesen. Mindnyájan élvezzétek a hit lakomáját! Mindnyájan élvezzétek jóságát, bőségét! Senki se siránkozzék szegénysége miatt, hiszen megjelent Isten országa. Senki se bánkódjék vétkei miatt, hiszen bűnbocsánat kelt ki a sírból. Senki se féljen a haláltól, hiszen megszabadított tőle Üdvözítőnk halála. Óh, halál, hol a te fullánkod? Óh pokol, hol a te győzelmed? Feltámadt Krisztus és te meghódoltál. Feltámadt Krisztus és lehullottak a démonok. Feltámadt Krisztus és örvendeznek az angyalok. Feltámadt Krisztus és az élet uralkodik. Feltámadt Krisztus és nem, marad többé halott a sírban. Mert Krisztus feltámadván a halottak közül zsengéje lett az elhunytaknak.” EZUTÁN FELÖLV ÁSSÁK JN 1, 1—17-ET több szakaszra felosztva, mindegyik szakaszt más-más nyelven: ógörögül, ószlávul, latinul, héberül, németül, angolul és természetesen a gyülekezet anyan nyelvén. Mindezzel azt fejezik ki, hogy a feltámadás örömüzénete egyetemes: átfogja a múltat, a jelent és a jövőt és az egész emberiséget Az istentisztelet után szenteli meg a lelkész a húsvéti kalácsot és a húsvéti ételt (tojás, vaj, sajt stb.), amit a hívők magukkal hoznak az isten- tiszteletre. A nagy húsvéti kalácsot, amelyen rajta van a kereszt és a görög nyelvű felírás: Jézus Krisztus győz — a másnapi istentiszteleten szentelik meg és a Jézus Krisztusban való közösség jeléül kiosztják a gyülekezet tagjainak. Lehet, hogy számunkra, protestánsok számára ez az ortodox istentisztelet nagyon szokatlan. Mégis, ha valaki részt vesz ilyen istentiszteleten, annak szivét nemcsak megérinti, hanem át is forrósít ja a boldog húsvéti örvendezés, amely minden keresztyén számára a legnagyobb élmény és a legfőbb éltető erő. Dr. Selmeczi János A halál legyőzője Máté 28, 1—10 A világ legnagyobb csatája dőlt el hús vét reggelén. Két óriási ellenfél állt egymással szemben. Az egyik az ember legnagyobb ellensége: a halál. A másik pedig legigazabb barátunk: Jézus. Az erősebb győzött, s ezzel megszerzett magának minden jogot és minden hatalmat. Az erősebb Jézus volt. Pedig az emberek másképp gondolták és sokan másképp gondolják ma is. Ügy tűnik, a halálé az utolsó s egyben a döntő szó, hisz minden ember életének véget vet. Keresztülhúz minden tervet, derékba tör minden reménységet. Fölösleges szembeszállni vele. Ha kopogtat, még késleltetni sem lehet, nemhogy megállítani 1 Jézus halálára ugyanígy néztek az emberek. Voltak, akiket eltöltött a káröröm, vagy a keserű csalódás, esetleg a mélységes fájdalom. Egyben azonban megegyezett mindenki, tanítvány és ve- télytárs, követő és ellenfél. Abban, hogy Jézus ügye nagypénteken lezárult. A kereszten minden befejeződött, a Mester megbukott, nagy várakozásaink sírba hullottak, semmi nem sikerült, mindennek vége. Ugyanúgy tekintettek a szemtanúk Jézus halálára, mint minden más emberére: megint legyőzhetetlenriek bizonyult a könyörtelen halál. Valaki azonban közbeszólt. Egy valaki tudta: semminek sincs vége, sőt minden most kezdődik. Ez az egyetlen az Atya volt. Álljt parancsolt a halálnak, s Jézus győztesen került ki a hatalmából. Miért történt minden igy? Miért volt húsvét? Közeledjünk először a feltámadás reggeléhez az Atya felől és Jézus felől! Ha Jézus a sírban marad és elporlad, mint minden ember, A LUTHERÁNIA ÉNEK- ÉS ZENEKARA április 11-én, virágvasárnap és 17-én, nagyszombaton délután 6 órakor istentisztelet keretében a Deák téri templomban előadja J. S. BACH JÁNOS PASSIÓJÁT Közreműködnek: László Margit (szoprán), Barlay Zsuzsa (alt), Füíöp Attila (tenor, evangélista), Berczelly István (basszus. Jézus), Ütő Endre (basszus. Pilátus) és Trajtler Gábor (orgona). Vezényel: Weltler Jenő Igét hirdet: D. KÁLDY ZOLTÁN (virágvasárnap) DR. HAFENSCHER KÁROLY (nagyszombaton) ha lassan elfelejtik, akkor nem Ö volt a Megváltó. Legföljebb az emberiség nagy tanítója, egy jó szándékú mozgalom vezetője, önfeláldozó emberbarát. Akkor nem őrá várt évezredek óta az emberiség, s nem ö a szabadító, aki a legszörnyűbb mélységből is képes kiemelni az embert. De Jézust Isten küldte. Igazi szabadítónak, valóban Megváltónak. Ezért nem fejeződhetett be élete nagypénteken. Húsvét reggele az Atya nagy igenje, óriási bizonyítéka volt: Jézus az egyetlen, égen- földön nincs más, aki üdvözítheti az embert. Csak Öt küldte az Atya, s minden, ami történt, Isten terve szerint alakult. Benne valósult meg minden ígéret, benne teljesült minden várakozás. Győzelem húsvét reggele akkor is. ha önmagunk felől közelítjük meg. Mert Jézus győzött, s ez azt jelenti, hogy övéinek is részt ad győzelméből. Halála érettünk történt. Hogy levegye váltunkról múltunk minden nyomasztó terhét. Eltörölje az elkövetett bűnöket, bepótolja a jóvátehetetlen múlasztásokat. Ahogyan nagypénteken, úgy húsvétkor is érettünk cselekedett az Atya. Jézus feltámadása a jövőtől való rettegéstől szabadította meg övéit, a halálfélelemtől. Ha Jézus feltámadt, mi is feltámadunk. S hogy vesztett a halál, azt úgy is mondhatjuk: Jézus föl cserélte a sorrendet. Eddig a halál állt a legutolsó helyen, mindennek véget vetett. Most azonban Jézus állt a helyére. így a halál csak utolsó előtti állomás lehet. Mindig követi valami: a feltámadás és valaki! Jézus. Mert Ö volt az erősebb, nem a halai. S így csak neki van joga, hogy kimondja az utolsó, az érvényes szót. Az Ő szava pedig az új élet, a feltámadás szava. Mátrai Marianna J. S. BACH és az orgonazene mesterei címmel orgonaest lesz április 23-án. pénteken és április 26-án hétfőn este fél 7 órakor a Bécsikapu téri templomban. Buxtehude: Két korálelőjáték fisz-moll prelúdium és fúga Muffat: g-moll Passacaglia c-moll toccata Bach: c-moll prelúdium és fúga, a-moll fantázia és fúga, e-moll prelúdium és fúga. Orgonái: PESKÓ GYÖRGY Előadók:' Földes Imre és Meixner Mihály Jegyek ára: 12,— Ft