Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-01-11 / 2. szám

A testté lett Ige dicsősége ' Jn 1, 14 A KARÁCSONYI örömidőszaknak e mai vasár­napja IS TOVÁBB RAGYOGTATJA A KRISZTUS DICSŐ­SÉGÉT. Nem olyan ragyogás ez, mint amilyeneket élettelen szentképek glóriájaként festeni szoktak. Nem emberi fantázia szüleménye, hanem Istennek hatalmasan megújuló kegyelmét és igazságát valósággal hozza. Nem statikus ez a dicsőség, ha­nem a másokért, az emberért való áldozatos isteni szeretet me­lege süt át rajta. Pedig olyan lakonikus tömörséggel beszél róla az ige! Alig pár szó a jó hír: És az ige testté lett..., — mégis benne izzik az Atya jósága és a Fiú engedelmessége. Tudjuk, hogy értünk küldte el az Atya a Fiát. Miérettünk lett emberré, hogy ha mi nem tudtunk közelebb kerülni Hozzá, hát akkor ö jött ember­közelbe, hogy velünk legyen és érettünk. Benne van ebben az igében már mindaz, amit ártatlan szenvedésével, halálával és feltámadásával tett értünk a mi Urunk. Dicsősége nem hideg fény, de életre melegítő, megváltó emberszeretet. AZ APOSTOL EZT A TANÚ BIZONYSÁGTÉTELÉVEL MONDJA EL, mint akinek megadatott a „látás”. Testi szemek­kel sokan látták, nézték a testté lett Igét, Jézust, de csak azok látták igazán, akik a hit engedelmességével követték Őt. János evangélista nemcsak azért „látott”, mert pl. a Megdicsőülés- Hegyén láthatta az Atya .szerelmetes Fiát”. „Gyönyörűségét", hanem hite által követte Öt. Ma is a Jézust követő, néki enge­delmes hit látja Őt igazán. Emberré lett s itt vert sátrat, letelepedett közénk. Nem futó vendégnek jött hozzánk, mert velünk marad a világ végezetéig, hogy gazdaggá tegyen minket. Benne: itt az Isten köztünk! Nem üresen jött. hanem kegyelemmel és igazsággal teljesen. Istennek a Krisztusban felragyogott dicsősége nem a távoli csillag hideg fényével ragyog felettünk, hanem köztünk mele­gít bűnbocsátó kegyelmével és üdvözítő szeretetével. Ilyen az ő igazsága, ez az ő dicsősége! ADJUK MEG, HÁT. MI IS NÉKI A DICSŐSÉGET! Időszerű a felhívás, mert az Élet Fénye nekünk is ragyog. Köztünk van! Nemcsak a templomban, de mindenütt ott van, ahol emberi sorsot látunk, amilyent ö is vállalt. De hogyan? Nemcsak úgy, hogy megkóstolta azt s így ismerős lett a fájdalommal; sirt és szenvedett, szomorkodott és gyötrődött stb., de ő maga sem tu­dott elmenni segítő szeretetének megmutatása nélkül egyetlen­egy szenvedő, síró és szomorkodó mellett sem. Nemcsak a lel­kek gyógyítója i'olt. de az egész emberé, ezért a földi nyomorú­ság orvosa is lett. Nem királyi trónuson ragyogott, hanem em­beri, nehéz sorsok feloldásában, megsegítő szeretetben. Nem kétséges, hogy e inlágban nekünk is ott a helyünk, ahol a szol­gáló szeretet áldozatával dicsérhetjük Őt. Ebben pedig nem szabad, hogy a kényelmi szempont legyen az irányadónk. Nem lehet reprezentatív, csak látszólagos, vagy csak ízelítőt adó az egyes emberért, vagy éppen az emberiségért végzett munkánk. A szó igazi értelmében a Krisztust kell képviselnünk, aki teljes volt kegyelemmel. Isten szeretetével. Az emberi dicsőség fénye gyakran árnyat vet. Isten, Krisztus­ban megjelent dicsőségének fénye nem vet árnyat senkire sem. legfeljebb a bűnnek, halálnak és ördögnek hatalmára! Ezért adjuk meg Néki a dicsőséget az Űr hivő, engedelmes követésé­vel, boldog örömmel, mert teljes ö kegyelemmel és igazsággal. Ha tömör rövidséggel mondta is el János ez evangéliumot, mégis lehetetlen, hogy ne az örvendezés boldog, emelt hangjá­val tette volna: az Ige testté lett! Emeljük fel hát szíveinket az Úrhoz, nagy hálákat adjunk Istennek s adjuk meg Neki a di­csőséget! • Síkos Lajos A nyugatrómai császárság vége 476-BAN, TEHÁT KERE­KEN EZERÖTSZÁZ ÉVVEL EZELŐTT szűnt meg a nyu­gatrómai császárság, amely alapításától fogva mintegy ti­zenkét évszázadot ölelt fel. Ha magának a császárság utolsó évtizedeinek haldoklását pró­bálnánk e néhány sorban vá­zolni, erőnket meghaladó fel­adatra vállalkoznánk. Valóság­gal elvesznénk a zűrzavaros korszak epizódjaiban, amely­nek tengelyében egyetlen igaz­ság áll: a- birodalom túlélte önmagát, helyét és szeretjét át kellett adni friss és új intéz­ményeknek. Bátorkodjunk megkockáztatni azt a meglá­tásunkat, hogy felbomlóban volt a rabszolgatartó társada­lom, a feudalizmus új eszmei és társadalmi igényekkel dön­gette a történelem kapuit. RÓMA TÖRTÉNELMI JE­LENTŐSÉGÉT legalább száz­ötven évvel korábban elvesz­tette. Valamikor akkor, ami­kor Nagy Konstantinus Bi­záncba tette át a császári székhelyet. A Boszporusz part­ján kiépített új főváros már sejtetni engedte, hogy az „örök város” provinciális vá­rossá fog süllyedni, de min­dennél sorsdöntőbb volt e lé­pés következménye, hogy tud­niillik Rómát, a néhai biroda- , lom nevezetes centrumát ki­tette a vandálok, barbárok tá­madásai célpontjául. Ha Bi­zánc nem is mondott le egy­könnyen Itáliáról, közelebbről Rómáról, ezzel a lépésével mégiscsak megnyitotta az utat a tartományi szintre süllvedt ország szabad prédává válá­sához. és egy feltörekvő űj in­tézménynek — nevezzük ezt is „birodalomnak” — elindulásá­hoz. És ez akkor ment éppen végbe, amikor Európát lökés­szerűen rázkódtatta meg a barbárok honkeresése és tá­madása. A csodával az volt határos, hogy a barbárok pö­rölycsapásait végső soron egy évszázadon keresztül bírta, és nem omlott össze az első fer­geteges rohamnál. Ez a tény a történések előtt is reítélv. A körülményeket súlyosbítja a belső helyzet, válsága, amely­ről nem tudnánk elég fekete kén“t .festeni. Vita folyhat arról, hogy mi tette Rómát ké­pessé a tizenkét évszázados uralomra, imperializmusának a jog, a szervezőképesség, a kegyetlenség, vagy a kifino­mult politikai rafinéria volt az alapja, s bukásának a „tisz­ta erkölcs elveszése” volt az oka. vagy pedig a népek ön­tudatra ébredése. Minden­esetre a vandálok támadása alatt ö6szerogyó birodalom a durva, erőszakos imperializ­mus, a politikusok, kalando­rok, csalók, a nagybirtokosok és bankárok világáról rántotta le a leplet. A sűrűn megismét­lődő véres lázongások okát az eluralkodott korrupcióban kell keresnünk és abban az elnyo­másban, kizsákmányolásban, amely a kétségbeesésig fokozta a keserűséget. ENNEK MEGFELELŐEN A VANDÁLOK BETÖRÉSEI lé­nyegében társadalmi forradal­mak kirobbanásai voltak, amelyeket az idegen hódítás csak felületesen álcázott. Akár az. északi tartományok elvesz­tése. akár Észak-Afrika levá­lása a birodalom testéről, erről árulkodnak. Nyoma sincs se­hol, hogy a lakrsság komoly ellenállást tanúsított volna. A szabad parasztság Lassan a nagy földbirtokosok jobbá­gyává lett, és alig volt különb helyzete, mint a rabszolgák­nak. akik még mindenfelé lát­hatók voltak. Viszont a nagy- birtokos osztály a lelkiisme­retlen kormányzók zsaroló pénzügyi politikájának esett áldozatul. Szinte hihetetlen, de ebben a korban úgy képzelték el. hogy ellenség és barát, be­csület és becstelenség megvá­sárolható. Nyilvánvaló tehát, hogy a vandálok betöréseit ilyen rendszerrel szemben va­lóságos felszabadításként fo­gadták. A vandálok elpusztí­tották a nagybirtokosságot, el­törölték az adósságokat, ame­lyekkel a tartományok Rómá­nak tartoztak, és a katonai kötelezettség alól felmerhették a népeket. A népek, és főként a parasztság. így jobb hely­zetbe kerültek, mint voltak. ÉT! VOLT TEHÁT A BELSŐ FORRONGÁS, amelyből csu­pán ízelítőt kívántunk adni. Arra a mosásra pedig, amely Euróna térkénén végbement ez időben, még csak célozni is NŐK IS LEHETNEK LELKÉSZEK BAJORORSZÁGBAN A jövőben nők is lehetnek sén 79 szavazattal. 19 ellen­gyülekezeti lelkészek a bajor szavazattal és 2 tartózkodással evangélikus egyházban. A tar- ...... tományi egyház zsinatának leg- í°Saúták el az uj törvényt. utóbbi, Ansbachban tartott ülé- (epd) EGYHÁZUNK TAGJAI KÜ­LÖNÖS ÉRDEKLŐDÉSSEL kí­sérhették figyelemmel az esz­tendő utolsó vasárnapján este a televízió adását. A játékfilm Bach ifjúkorának négy eszten­dejét elevenítette meg. A film­szerű feldolgozás megfelelt a történeti hűségnek. Á német szerző darabja az életrajztól csak hangsúlyozásban tér el. A játék természete hozza ma­gával az ellentétek élesítését. A valóságban — ahogyan Bartha Dénes zenetudósunk kiváló Bach-könyve is megál­lapítja —. a konzisztórium nem kívánt a fiatal művésszel szemben túlságosan kemény és merev álláspontot, elfoglalni. Bach igen önérzetes és öntu­datos magatartását is csendben tudomásul veszi, a körülmé­nyek azonban úgy hozzák, hogy a nézeteltérések sűrűsöd­nek. s ebben. Bach fiatalos el­szántsága is szerepet játszik. KITŰNŐ SZEREPLŐK ALA­KÍTOTTAK a filmben. Olyan érett színészünk, mint Básti Lajos, s olyan fiatal, üde je­lenség, mint Hűvösvölgyi Il­dikó. Az egész szép névsort nem iktathatom ide. A játék­film a Magyar Televízió ifjú­sági osztályának a programja keretében készült. A műsor ezt a tényt nem árulta el. az adási csúcsidő is a legszéle­sebb nézőközönségnek szánta, az ifjúsági szempont mégis jól érvényesült. A húsz év körüli Bach példamutató jelleme, bá­torsága, a fiatal rokonával szövődő, hamvas szerelem bája. hát még a Bach-muzsika. a mai fiatalság kedves zenéje ki nem mondottan is nevelői célzattal az ifjúság felé fordí­tották a filmet. Éppen az a jo „if júsági” darab, amelyről nem veszi észre sem fiatal, sem felnőtt, hanem egyaránt él­vezi. „Bach Arnstadtban Jegyzetek egy tévéfilmről 99 KÜLÖN ÖRÖMÜNK EGY­HÁZUNK RÉSZVÉTELE a film elkészülésében. A film fő templomi felvételei a mező- berényi egyik evangélikus templomban és annak orgoná­jánál készültek. A rendező Katkics Ilona kedvesen mesél­te el néhányunknak a színes játékfilm házi vetítése előtt a televízió székházában, hogy a már elkészült filmet levetítet­ték a helyszínen a mezőberé- nyi hívek előtt, s élmény volt látni a nézők lelkes belekap- csolódását. Az idős nénik azért izgultak, hogy a két fia­tal egymásé lehet-e a film vé­gén. Megnyugtathatjuk innen is őket: a valóságban is hama­rosan. négy hónap múlva oltár elé álltak. A TEVÉFILM KÉSZÍTÉSÉ­NÉL A SZAKÉRTŐI FEL­ADATRA Traftler Gábor Deák téri másodlelkészünket, orgonaművészt kérték. Az ő érdeme, hogy a film korhűen eleveníti meg a fiatal Bach világát és játékát. Az is. hogy az egyházi és zenei vonatko­zású részletek jól idézik az 1700-as évek hangulatát a re­formáció hazájából. A Bachot megjelenítő Gyabronka József testtartását 5 irányította az orgona padján. S az ő zenei felfogásához simult nagysze­rűen az orgonát a kamerán kfvül megszólaltató fiatal or­gonaművész. Ella István já­téka. Apró. de jellegzetes út­mutatásokkal is szolgált: mi­vel foglalatoskodhat a sekres­tyés az istentisztelet előtt? Hát törötgeti az úrvacsorái kegyszereket. Básti Laios a sekrestyében nemcsak a pré­dikációja vázlatát vegye ke­zébe, hanem a Bibliát is. Trajtler Gábor választotta ki a szereplő orgonát, hogy kül­sőre, méretre, hangszínre meg­feleljen a filmben szereplő eredetinek. De a filmen az or­gona játszóasztalának fordítot­tan kell elhelyezkednie, mint a mezőberényi orgonánál. Az ő tanácsára készítettek maket­tot a játszóasztalról, hogy azt fényképezhessék. Egyházunk olyan aprósággal is szolgálta a játékfilmet, hogy a szuper­intendenst alakító Básti a fa­sori lelkészünk Luther-kabát- jában játszott. A FILM PERGÉSE SORÁN MOST CSAK KÉT MOZZA­NATNÁL Állunk meg. Buxtehude, a nagy Bach-előd orgonista, kinek játékából ta­nulni Bach egyhónapi, télvíz­id ei gyaloglással ment Lü- beckbe. mondja a nagy mon­datot az ifjú taníványnak (Kő­míves Sándor játssza Buxte- hudét kitűnően): „Ha elég bá­tor vagy becsületesnek lenni, és nem. többnek — de nem is kevesebbnek —, mint te ma­gad. akkor vagy te nagy.” Búcsúzásakor: „Ha hű ma­radsz önmagádhoz, nagyobb művész leszel, mint mi mind­annyian.” A levieazibb, örök művészi és emberi hitvallás ez! A másik vonatkozás gyüle­kezeti problémát rejt magá­ban. Elfeledkezhet-e az orgo­nista a templomban arról, hogy a gyülekezet énekét csak kíséri és szolgálja? Viszont: hiányozhat-e a művészi — és minden korban újat. szokat­lant is nyújtó —, orgonazene az istentiszteleteinkről? A szu­perintendens panaszát nem vállalhatjuk: „Én kénytelen leszek megrövidíteni a prédi­kációmat, mert Bach megint túl sokat muzsikál.” A sekres­tyés válasza derít fel: „De Szu­perintendens Úr! Az emberek éppen a muzsika miatt járnak ide!” Nos, aligha hiszem, hogy a jó igehirdetés és a jó egy­házi muzsika vetélytársak len­nének, inkább egymást segítő testvérek. LEGNAGYOBB ÉLMÉNYEM A FILM FŐSZEREPLŐJÉHEZ FŰZŐDIK. Mert az nem más volt. mint az orgona és az or- gonamuzsika. Felejthetetlen, ahogyan az operatőr a kame­rát felfuttatta az orgona hom­lokzatára, és azután közelről a sípokra, s közben szólt Bach d-moll toccatája. Valamennyi orgonadarab Bachnak azokból a fiatal éveiből való. ami csak elhangzott. A tévéiáték ebben is hiteles. A filmben az or­gona készítéséről, egves alkotó­részeinek szerepéről is szó esett. Ez is. valamint a hang­szer szakszerű kipróbálása, még a két fuitató legény szó­lása is közelebb hozta az or­gonát a mai nézőhöz. Az orgo­nától. az orgonamuzsikától el­választhatatlan az evangélikus korái. Barbara kétszer is énekli a filmben a /„Dicsőség mennyben Istennek” kezdetű korálunk első versének záró sorait. Mélyebben nem érint­hette volna meg szívünket az ének szava, mint amikor a fia­tal művésznő átszellemült arc­cal, kristálytiszta, áhítatos. me­leg hangon énekelte: „Védő szárnnyal minket befed, ö ád igaz békességet. Csak ő a mi oltalmunk.” Veöreös Imre alig tudunk. Mint a hullám­csapások, úgy jöttek és tá­madtak űjabb és újabb népek, amelyek helyet kerestek kon­tinensünkön és egymást taszi- gálták egyre előrébb. E kor­rupt, és társadalmi szerkeze­tében elavult birodalom kép­telen volt feltartóztatni a vég­zetet. A birodalom alkonyán két nevet azért emlékezetünk­be véshetünk. Romulus Augus- tulusét, az utolsó császár ne­vét, az árnyék- és jelentékte­len császárok sora mellett, akit a sors iróniájából éppen úgy hívtak, mint a birodalom alapkövének letevőjét, és Odo- vakerét. a keleti germán csa­patok vezéréét, aki megfosz­totta trónjától. Az esemény, hogy a fiatal, suhanc császárt elmozdította trónjáról, egy korszakot zárt le. De ez az esemény egyúttal nyitánya lett ama újnak, ame­lyet a történelem középkornak nevez. S itt újra meg kell állnunk rövidke pillanatra. Róma. mint birodalom és mint birodalmi székhely, hosszú agonizál ás után tétetett sírba. De a sötét­ség és gyász évei alatt már ringatták egy „másik Róma” bölcsőjét, amelynek uralma hozzávetőlegesen ugyanolvan hosszú időre tehető, mint előd- iéé. Történetének époúgv meg lesznek dicső fejezetei és ku­darcai. mint ama másiknak, amelyet Ravennában helyeztek örök nyugalomra. A XV. SZÁZAD DEREKÁN MEGJELENT EGY VAKME­RŐ ÉRTEKEZÉS arról, hogy Konstantinus császár semmi­féle adományozó levéllel nem biztosította a római pápák vi­lági hatalmát. Lorenzo Valla volt az értekezés szerzője, aki azt bizonyította, hogy sem a bizánci császár nem adhatta ki, sem Szilveszter pápa nem fogadhatott el ilyen adomány­levelet. Kimutatta, ha a Nyu­gat világi uralmát valóban átadták volna a pápának, akkor ezt a kor történészei feljegyezték volna, pápai pén­zek bizonyítanák, s az eredeti szöveggel senki nem állt elő. Egyebekben az okmány bar­bár latinsággal van megírva. Mindez elárulja a pápai kancellária rendszerét. Valla leleplezése a reneszánsz ide­jére esik, de fényt vet egy kereken évezredes múltra. A történelemnek külön fe­jezete kezdődött tehát 476-ban. Viszont az is igaz, hogy az el­pusztult birodalomban, ahol megszűnt a jog, a biztonság, ahol eluralkodott az elvadult szenvedély, ahol a sivárságot csak egyetlen jelzővel fejez­hetjük ki: sötét, akadt egy in­tézmény, amely magára vál­lalta az új korszak alapjai le­rakásának felelősségét, és ez az intézmény pillanatnyilag az egyház volt. dr. Rédey Pál Jézus a templomban Lk. 2, 42—52 Jézus szülei minden évben felmentek Jeruzsálembe, a Húsvét ünnepére. Tulajdon­képpen a páskaünnepre. Min­den évben újra megünnepel­ték Izraelben Istennek azt a nagy tettét, amellyel megsza­badította őket az egyiptomi rabszolgaságból. Emberek ez­rei özönlöttek zarándokmene­tekben Jeruzsálem felé. Hét napig tartott az ünnep. Öröm­teli napok voltak ezek. A pom­pás templom visszhangzott a papi kórusoktól és a gyüleke­zet dicsérő énekeitől. Jézus tizenkét éves volt, amikor először vehetett részt szüleivel az ünnepen. A tizen­kettedik születésnapnak egy zsidó kisfiú életében különö­sen nagy jelentősége volt. Ettől kezdve volt Isten törvé­nyének személy szerint is el­kötelezve. Ezért vitte Mária és József éppen ebben az évben Jézust magával az ünnepre Jeruzsálembe. Mindenben hű­ségesen és lelkiismeretesen eleget akartak tenni a tör­vénynek. De azután mégsem ment minden szabályosan, ahogyan ők szerették volna, hanem meglepő és rendkívüli dolgok történtek. Az ünnep után ugyanis Jézus a városban. Je­ruzsálemben maradt, és szülei nem tudtak róla. Három na­pon át aggódva keresték őt, míg végül megtalálták a tem­plom csarnokában a szentírás tudósai között. A szülők meg­döbbentek, és a három kínos nap minden kiállott aggodal­ma csendült ki Mária szavai­ból: Fiam. miért tetted ezt ve­lünk? Látod, aoád és én ag­gódva kerestünk. Mária aggodalommal és szemrehányással teli kérdé­sére Jézus kérdéssel felel. Vi­szontkérdéssel. amiben csodál­kozás is van és egyben kérés is. hogy legyenek szülei az ő kivételes személyével és hely­zetével szemben megértéssel. .Miért kerestetek? Nem tud­játok, hogy nekem az én Atyám dolgaival kell foglal­koznom?” Választ Jézus nem kapott erre a kérdésre szülei­től. Nyitott maradt a kérdés. Lukács evangéliuma az egyetlen, amely a tizenkét éves Jézusról szóló történetet megőrizte. Ez az első olyan történet Jézusról, amelyben ő megszólal. És már első sza­vaival arra a páratlan kap­csolatra mutat, ami Isten és ő közötte van. Első feljegyzett szavaival szüleinek és az evan­gélium olvasóinak kinyilatkoz­tatja, azaz nyíltan és ünnepé­lyesen megmondja, hogy ki­csoda ő. Jézus kérdésében van egy kis szemrehányás is szüléi ér­tetlensége miatt. Jézus azt várta tőlük, hogy tudják, hogy őt a templomban kell minde­nekelőtt keresni. Azt várta, hogy tudják, hogy ő nem saját útján jár, hanem az Isten út­ján. Jézus más volt, mint min­den kortársa. Istent saját aty­jának nevezte, úgy ahogyan senki más nem merte és nem tette Izraelben. Ebből követ­kezett, hogy másként ragasz­kodott a templomhoz és más­ként érdeklődött a szent ira­tok iránt, mint a többiek. Hogy Jézus más. mint a töb­biek, az meglátszik azon. aho­gyan a templomhoz ragaszko­dik. Számára a templom Isten háza, Istennek ezen a földön való lakása, melyben kiválasz­tott népe között jelen van. Szerette Jézus a templomot és később is mindenkitől nagy tiszteletet kivánt meg a tem­plom iránt. Ugyanakkor azt is tudta, hogy egyetlen templom sem képes befogadni és magá­ba zárni az Istent. Nem feltét­len templomban, de minden­képpen lélekben és igazság­ban kell imádni Istent, aki mindenütt jelen van. ' S hogy Jézus más, mint a többiek, az meglátszik azon, ahogyan a szent írások iránt érdeklődik. El akar mélyülni bennük. S képes arra, hogy olyan kérdéseket tegyen fel az írástudóknak, ami azokat ámulatba ejti; sőt olyan fele­leteket ad azok kérdéseire, amik egyáltalában nem egy ' tizenkétéves fiú feleletei. Jé­zus később is sok meglepetést szerzett az írástudóknak az Űtestamentum iratai felőli vi­tatkozásaikban. De Jézus di­csősége, azaz Istennel való bensőséges viszonya először a templomban ragyogott fel. A templom pedig a nép hite sze­rint Isten dicsőségének helye. De Jézus nem vett tartósan lakást a templomban, mint annak idején a kis Sámuel tet­te Éli főpap mellett. Magától értetődően hazament szüleivel Názáretbe. Csendes évek következtek ezután a názáreti házban. Az evangélisták semmi említésre vagy elmondásra való anya­got nem jegyeztek fel Jézusról addig az időig, amíg szolgála­tát a teljes nyilvánosság előtt meg nem kezdi. Különböző formában azonban mindig ugyanazt hirdeti Jézus később is, mint tizenkétévesen a tem­plomban: ő páratlan atya-fiúi kapcsolatban van Istennel; minden szavának és tettének ez ad súlyt és jelentőséget. Szavait és tetteit megérteni csak az fogja és csak az nem fog benne megbotránkozni, aki ezt hiszi róla.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom