Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-02-22 / 8. szám

Szintesebben, körültekintőbben, egyértelműbben!

Tanácskozás az egyházmegyei sajtóelőadókkal

„Az egyházmegyei sajtóelőadó összekötő a sajtóosztály (vezető püspök, szerkesztők, szerkesztőbizottságok) és a gyülekezetek között..(Az egyházmegyei sajtóelőadók működéséről 1972. január 1-én hatályba lépett szabályrendelet bevezető sorai.)

A sajtóelőadóknak ez a nagyon fontos, szolgálata több „csatornán” valósul meg: tájékoztató előadások a gyülekezetekben. lelkészi munkaközösségi üléseken egyházunk sajtó- osztályának kiadványairól, lapjainkról, gyülekezeti eseményekről, híreknek és beszámolóknak a szerkesztőségekbe eljuttatása és nem utolsósorban sajtómunkánk visszhangjának, az olvasók véleményének, kritikájának is, a továbbítása az egyházunk sajtómunkáját irányító püspök, szerkesztők, kiadó, rovatvezetők felé.

AZ EGYHÁZMEGYEI SAJ- TÓELÖADÓK ORSZÁGOS ÉRTEKEZLETE éppen ezért minden esetben nagyon jelentős esemény sajtómunkánk szempontjából. De fontos helyet foglal el a többi országos szintű ülés, tanácskozás, konGyülekezeteink költségvetésének legjelentősebb része. Érdekes volna egyszer felmérni, hogy a bevételek hány százaléka. Általában költségvetéseinknek több mint a fele. így egyházunk anyagi életének valóban jelentős része. Napjainkban presbitériumok, gyülekezeti tagok vitatják a kérdést. Ezért nem árt, ha most is szembenézünk ezzel a kérdéssel: mit jelent gyülekezeteink életében és mit jelent személyesen nekünk az egyházfenntartói járulék?

ADÓ, VAGY MEGAJÁNLÁS? Sokak szerint furcsa, harminc évvel ezelőtti kérdés ez. Csakhogy vigyázzunk: kísért a múlt! Sajnos, ebben a vonatkozásban is. Nemrégen betegágyhoz vittem úrvacsorát egy idős asszonynak. Miután végeztünk, beszélgettünk. Elmesélte, hogy még ma is mi-, lyen megalázó arra emlékeznie, hogy a felszabadulás előtt behívták a községházára és árveréssel fenyegették, mert elmaradt az egyházi adóval. Fizette volna, de nem tellett akkor. Közösen állapítottuk meg: hála Istennek, hogy vége annak a rendszernek, nincs egyházi adó.

De csakugyan nincs? Gondolkozásunkban sincs? Falusi lelkész vagyok. Talán városban más a helyzet, de állítom, nemcsak falumban fordul elő, hogy beállít valaki: „egyházi adót fizetek”. Bennem ilyenkor mindig megkeseredik valami, s próbálom mag.yarázni, menynyire más volna, ha nem „adót”, hanem megajánlást hozna. El kell tűnnie az „egyházi adó” gondolatának is.

De egyes presbitériumok gondolkozásából is. Nem hiszem. hogy a tudatos szolgáló egyház gondolkozásáig eljutott az a presbitérium, amelyik úgy gondolja, hogy ha valaki nem fizet, azt „nem temetjük el” — „nem harangozzuk ki” stb. Szolgálatunk lényegéből fakad, hogy azt nem kényszerítjük senkire, de nem is tagadjuk meg senkitől. Ebben a vonatkozásban ez a diakónia.

Ideje már, hogy a múlt minden kísértésével leszámoljunk. Az egyházfenntartói járulék önkéntes megajánlás. Kicsikart pénzen nincs áldás, hiszen „a jókedvű adakozót szereti az Isten”. Amikor az önkéntes megajánlásra áttértünk, megtanulhattuk, és azóta is újra meg újra tanuljuk, hogy az egyházfenntartói járulék önkéntes, felelős, hitből fakadó és szívesen hozott áldozat. Így igazi. De az utolsó szónál megint álljunk meg: áldozat.

ALAMIZSNA, VAGY TÁMOGATÁS? — ez a következő kérdés. Ha az előbb az önkéntes megajánlásra áttérés idejére utalunk, most arra tekintve így is felvethetjük a kérdést: nem álltunk meg ott? Most. az áldozat összegszerűségére gondoljunk. A mi gyülekezetünk

ferencia sorában is, mert a felszólalások, dicsérő vagy bíráló kritikák, az igények közlése sok tekintetben tükrözi a magyarországi evangélikus egyház közgondolkodását: lelkészek, presbiterek, gyülekezeti tagok véleményét, állásfoglalását, vagy éppen az őket foglalkoztató ügyeket, gondokat, örömöket.

Minden konferenciának hőfoka van, attól függően, hogy a jelenlevők mennyire érzik sajátjuknak a szóban forgó ügyet, mennyi bennük a lelkesedés, az odaszánás az ügy továbbvitele, kibontakoztatása, propagálása érdekében. Az egyházmegyei sajtóelőadóknak az országos egyház Üllői úti székházában január 28—29-én tartott kétnapos tanácskozása igen magas hőfokú volt. Ennek oka nyilván nemcsak az volt, hogy a részvevők java része a fiatalabb nemzedékhez tartozik — hiszen az az idősebb lelkésztársunk, aki már több „fordulóban” képviselte egyházmegyéjét, változatlan lelkesedéssel bírta a kétnapos stafétát, mint az az esperesünk, aki az ügy fontosságára tekintettel saját magát delegálta a tanácskozásra.

az új forint bevezetése idején havi 1,—, évi 12,— forintot kért. Ez akkor sem volt sok. De mit szólnánk ahhoz, ha valaki ma is az évi 12 forinthoz ragaszkodna? Az élet tovább ment, az igények, szükségletek minden, tekintetben fejlődtek, alakultak, de sokan az egyházfenntartói járulék tekintetében — de csak ott! — megálltak. Bár számos gyülekezet áldozatkészsége példamutató, ha építésről, beszerzésről van szó, de: „általánosságban az egyházfenntartói járulék normája rendkívül alacsony és annak ilyen szinten való fenntartása egyszerűen lehetetlen”. Valamit tenni kell! Azt hiszem, ki kell mondani nyíltan: az egyház nem alamizsnát kér. Nem a „maradékból”, kérünk, „köszönjék meg ezt is” alapon. Számoljunk most! A kereső személyektől kért évi 200 forint, havi 16,60 Ft. Ez volna lehetetlenül sok? Ezt nem lehet bírni a mai szociális viszonyaink között? Nem annak a levélírónak van igaza, aki azt írta, hogy lehetetlenül kevés? A nyugdíjasoktól kért évi 150 forint pedig havonta 12,50 lenne. Mi nem mondjuk ki a „tizedet”. De ez az összeg eléri-e a „századot”? Tudok gyülekezetét, ahol a presbitérium a fizetés 1 százalékát kéri és kapja is járulékként. Ki-ki magában mérje fel ezt a kérdést, de még inkább Isten előtt. Arról van szó, most már számoktól függetlenül, hogy részt veszünk-e gyülekezetünk életének minden vonatkozásában? Részt vállalunk-e egyházunk életével és támogatjuk-e? Mert az egyházfenntartói járulék kérdése végül is:

IGÉNY, VAGY ELUTASÍTÁS? Egyházunk szolgálatáról van szó. Arról, hogy legyen istentisztelet. legyenek lelkészeink, épületeink, intézményeink. Arról, hogy egyházunk végezze felszabadult hazánkban és szocialista társadalmunkban a diakónia komoly és sokrétű szolgálatát. Egyházfenntartói járulékunk évente szavazás az egyház munkájára. Üjra és újra döntés. Egyházunk életére és szolgálatára az „igen” vagy a „nem” kimondása. Idáig kellene eljutni gondolkozásunkban. S ha az elején szó volt arról, hogy szolgálatunkat nem tagadhatjuk meg senkitől, akkor most arra is gondolhatunk: az is furcsa, amikor valaki szolgálatunkat esetenként igényli komoly és felelős támogatás nélkül.

A püspöki körlevél kérése nem „új kivetés”. Messze van tőlünk gondolkozásában, aki így érti. Kérés, annak felmérésével, ami egyházunk szolgálatának biztosításához szükséges. De több is: eszméltetés. „Egyszer végre komolyan végiggondolják a gyülekezetek az egyházhoz tartozásból folyó anyagi kötelezettségeiket.” Ehhez akart ez az írás is segíteni.

Keveházi László

A TANÁCSKOZÁS RÉSZVEVŐI: a 16 egyházmegye sajtóelőadói, technikai munkatársak. rovatvezetők, szerkesztők lelkesedése, két napon át tartó fáradhatatlan eszmecseréje mögött az az egyetértés húzódott meg, ami minden felszólalásban nyilvánvalóvá lett, hogy nemcsak elfogadják, hanem helyeslik és minden tekintetben segíteni is készek sajtómunkánk célkitűzéseit.

D. KÁLDY ZOLTÁN ORSZÁGOS PÜSPÖK-ELNÖK, egyházunk sajtószolgálatát irányító püspök rövid áhítat után tett javaslatot a tanácskozás napirendjére és helyezte bevezető szavaival vágányra a kétnapos együttlétet. Szerkesztő- bizottságunk elnöke kiemelte a kommunikációs tevékenységnek (benne az egyházinak is) a világviszonylatban tapasztalható megerősödését, a közvélemény, a politikai, társadalmi és teológiai állásfoglalások formálásában jelentkező hatását és fontosságát. Rámutatott azokra a törekvésekre, amelyek egyes nyugati egyházi körök részéről a helsinki záródokumentum aláírása után erőteljesebben jelentkeznek, hogy kommunikációs tevékenységükkel ráhatást gyakoroljanak a szocialista országok területén élő egyházak lelkészeire és gyülekezeti tagjaira. Mindezek összefüggésében arra kell törekednünk, hogy sajtószolgálatunkat még szintesebben, körültekintőbben, hazai teológiai és egyházpolitikai álláspontunkat még egyértelműbben érvényesítve kell végeznünk, szorosabbra fűzve kapcsolatainkat a gyülekezetekkel. Sajtó- szolgálatunknak. különösen is az Evangélikus Életnek nagyon fontos, közösségépítő szerepe van abban, hogy az országos szintű felismeréseket, határozatokat, állásfoglalásokat közkinccsé, formáló, előrevivő erővé tegye a gyülekezetek és az egyes keresztyének mindennapi életében, másrészt összekötő kapoccsá legyen az egyes gyülekezetek között, amelyek így nyernek egymásról információt. tanulhatnak egymástól és segíthetik egymást a közegyházban és a társadalomban végzendő jó szolgálatuk érdekében. Ebben a munkában különösen is fontos feladatok várnak a sajtóelőadókra az érdeklődés felkeltésében, a Biblia, a sajtókiadványaink és lapjaink olvasására való biztatásban, kiadványaink terjesztésében és megszerettetésében.

AZ EVANGÉLIKUS ÉLET CÉLKITŰZÉSEIRŐL ÉS MUNKÁJÁRÓL lapunk adminisztrátor szerkesztője. Mezősi György tartott vitaindító értékelő bevezetést, Örömmmel jelenthette, hogy a lapnak szinte minden példánya elkel hétről hétre. Ez azt jelzi, hogy lapunk olvasói egyetértenek azzal a szándékunkkal: a lap minden részében a diakóniai teológia alapján kívánja megszólaltatni Isten igéjét, bemutatni egyházunk életét és szolgálatát szocialista társadalmunk építése és a világot foglalkoztató kérdések megoldása segítésében. A lap jó munkáját nagymértékben segíti D. Káldy

Zoltán püspök rendszeres részvétele a rovatvezetői és szerkesztőségi üléseken, irányító, tájékoztató és írói munkája. A lap tervszerűségét, sokrétűségét és frisseségét az a kollektív munka biztosítja, amit elsősorban a rovatvezetők, de a szerkesztőbizottság tagjai, cikkíró lelkészek és világiak végeztek az elmúlt időszakban. (Az elmúlt évben 118-an írtak az Evangélikus Elet hasábjain.) Megértéssel nyújt segítséget sajtószolgálatunkhoz az Állami Egyházügyi Hivatal és a Magyar Üjságírók Országos Szövetsége. Sok elismerő nyilatkozat jelzi azt is, hogy a különböző társadalmi szervek értékelik lapunknak népünk és a világ népei javára történő ösz- szefogások támogatását.

DR. NAGY ISTVÁN, A LELKIPÁSZTOR SZAKFOLYÓIRAT SZERKESZTŐJE hangsúlyozta, hogy a sajtómunkánk arra a feltámadott élő Jézus Krisztusra tekint és őt kívánja követni, aki a történelemben mint Űr és Szolga van jelen és munkálja az egész világ földi boldogulását és üdvösségét. A Lelkipásztor segítséget kíván nyújtani lelkészeinknek, hogy szolgálatukat és a társadalomban vállalt feladataikat minél jobban tudják elvégezni.

DR. PRŐHLE KÁROLY A THEOLÓGIAI SZEMLE MUNKÁJÁT a hazai és ökumenikus körkép összefüggésébe helyezte el. Kiemelte az Egyházak Világtanácsa Nairobiban tartott ülésével és a hazai társadalom és ökumené soron következő eseményeinek témáival való foglalkozás fontosságát.

HARKÁNYI LÁSZLÓ. SAJTÓOSZTÁLYUNK TÖRDELŐSZERKESZTŐJE sajtóosztályunk forgalmáról, anyagi helyzetéről, kiadói tervekről adott számot. Hangsúlyozta a diakóniai teológiai egységet, amely egybefűzi a sajtómunkánkban folyó minden tevékenységet és megadja a sajátos veretét és értékét lapjainknak és kiadványainknak.

A kétnapos tanácskozás az együttmunkálkodók segítő- szándékának jó légkörében, számtalan felszólalás kritikai megjegyzésében és előremutató javaslatában vált reménységünk szerint sajtómunkánkat továbbsegítő alkalommá. Különösen is felhívta a figyelmünket arra, hogy lapunk még elemzőbben foglalkozzék a gyülekezetek mindennapi életével, még bátrabban foglalkozzék azokkal a kérdésekkel, amelyek egyházunk tagjait a hazai és külföldi társadalmi, gazdasági és politikai élet ösz- szefüggésében foglalkoztatják és különösen is az igehirdetési rovataink határozottabban alkalmazzák az ige üzenetét a diakóniai teológia alapján az egyes hivő ember és a gyülekezetek életvitelére. A közös munka jó gyümölcseit, amelyeket a konferencia végén D Káldy Zoltán püspök összege zett, szeretnénk az elkövetkező időben lapunk hasábjain is, mindnyájunk gazdagodására hasznosítani.

M. Gy.

Gyarmathy Irén:

MEGÁLL

Áll a hegy s alatta csendes méltóságban megy a folyó.

Apró hullám hátán táncol fa, virág s hajó, hajó.

Nagy, erős az élet. Mélyéből születik sok-sok csoda

és úgy nem lesz soha, ahogy azt szeretnéd, soha, soha.

Életünk folyamán évek úsznak csendben. Nincsen halál,

hiszed még messze jár és a szív nagy hirtelen megáll, megáll.

Anyagi kérdéseinkre figyelünk

Az egyházfenntartói járulék

Keresztyének Afrika felszabadításáért

A KERESZTYÉN BÉKE- KONFERENCIA kezdettől fogva megszólaltatta a keresztyén lelkiismeret szavát a faji megkülönböztetés minden formája ellen. A mai nemzetközi helyzetben a KBK antirasszizmus bizottsága elsősorban az Afrika déli részén történő problémákra összpontosította figyelmét A nyugat-németországi Ar- noldshainban február 2—6-ig tartott ülésén elsősorban Angola, Namíbia, Dél-Afrika problémáival foglalkoztunk, nagyszámú afrikai résztvevő jelenlétében,

„AMIKOR A FEHÉREK AFRIKÁBA JÖTTEK, miénk volt az ország és övék a Biblia, most miék a Biblia és övék az ország” — mondta Mondlane, tragikus sorsú néger .vezető,

akit 1969-ben meggyilkoltak. Ebben benne van mindaz a keserűség, ami évszázadok során felgyülemlett a négerekben. Afrikából vitték évszázadokon át az aranyat, gyémántot elefántcsontot, sőt a rabszolgakereskedelem útján az embereket is. Ebben részesek voltak az afrikai törzsek uralkodói is, akik sokszor voltak cinkostársai a fehéreknek a rabszolgakereskedelemben. 1878-ban a berlini konferencián az európai államok egy része felosztotta egymás között Afrikát, így erősödött meg a gyarmati rendszer, amelynek következményei a mai napig is kihatnak.

AFRIKA FELSZABADÍTÁSÁÉRT mérhetetlenül sok küzdelem folyt. Ennek mai aktualitása az, ami Angolában, s vele összefüggésben Namíbiában és Dél-Afrikában történik. A jelenlevő afrikaiak beszámolója megdöbbentő volt. Szavaiból kitárult a kapitalizmus és a rasszizmus összefüggése. Afrika természeti kincseire óriás beruházásokkal tették rá a kezüket a kapitalista hatalmak. Mivel Nyugat-Németországban voltunk, a négerek elmondták, hogy Dél-Afrikában nagy uránérc dúsító berendezést hoztak létre nyugatnémet cégek, amelyek révén lehetségessé válhat atombomba gyártása is. Utaltak a nagyszabású angolai amerikai beruházásokra és jelentős namíbiai angol és holland tőkebeáramlásra. A busás kapitalista haszon megkívánja a jelenlegi helyzet fenntartását. Nem érdekeltek semmiféle változásban, legkevésbé a forradalmi változásban.

HOGY GONDOLKODNAK AZ EGYHAZAK? Nem egységesek, hanem megosztottak, aszerint, hogy a tőkének vagy az emberiességnek az oldalán állnak. Az egyháztörténet bizonysága szerint a régi bűnök azok, amelyek az egyházat a gyarmatosítás eszközévé tették. Ennek mai aktuális változata is van. A nyugat-európai és amerikai egyházak egy része semleges akar maradni Afrika felszabadításának fontos történelmi kérdésében. A nyugati egyházi gondolkodás egy része annyira összeszövődött a kapitalizmussal, hogy képtelen attól elszakadni. Olyan mélyen belegyökeresedett a kapitalista rendszer érdekhálózatába, hogy nem tud kilépni abból, s maga is érdekeltté válik a neokolo- nialista haszonérdekek fenntartásában.

A VÍVÓDÁS HANGULATÁRÓL kaptunk képet, amikor Mohalski nyugatnémet lelkész, a KBK egyik alelnöke, elmondta. hogy a nagytőkésektől fenyegetést kaptak: megvonják az egyház anyagi támogatását, ha a forradalmi törekvésekhez közelednek. Amerikai lelkész

hasonló fenyegetésről számolt be a General Motors mammut- vállalat részéről. A legtöbb nyugati egyházi vezető úgy gondolkodik, hogy inkább választja a nagytőkések rokon- szenvét és támogatását, mint a népek érdekének, a felszabadításnak a segítését. Az egyik nyugatnémet lelkész kijelentette, hogy a kapitalizmus ugyanolyan veszélyes, mint a fasizmus, mert tönkreteszi az evangéliumi magatartást, belülről kilúgozza az egyházat, s erkölcsi hitelét elveszítteti vele. A régi bűn folytatódik: ahogyan a gyarmatosítók megpróbáltak egyházi törekvéseket felhasználni a maguk pénzügyi érdekében, ugyanaz megy ma is, az egyházakat igyekeznek a neokolonializmus oldalára állítani, vagy legalábbis semleges magatartásra szorítani.

A SZOCIALISTA ORSZÁGOKBAN SZOLGÁLÓ EGYHÁZAK képviselői nyugodtan utalhattak arra az egyháztör- ténelmi tapasztalatra, hogy mennyire megszégyenítő volt a második világháború előtti időben népellenes célokat kiszolgálni, s mennyire felemelő tudat megszabadulni azokból a megkötöttségekből. Ezekkel az egyházakkal is végrehajtott az úri osztály és a fasizmus hasonló szerepeket, de az mindig ártalmára és szégyenére volt az egyháznak. Nem lehet népellenes célokat erkölcsi veszteség és megszégyenülés nélkül támogatni. Ezek az egyházak kü- lön-külön is, a Keresztyén-békekonferenciában is, az egyházi világszervezetekben is természetesnek tartják, hogy az elnyomottak, kizsákmányoltak, felszabadítás előtt állók oldalán vannak, és küzdenek nemzetközi fórumokon a népek szabadságáért, jelen esetben az angolai, namíbiai, dél-afrikai nép felszabadításáért.

NYUGATI TERÜLETEN IS VANNAK SZÖVETSÉGESEI a felszabadítási küzdelemnek. Colin O’Brien Winter, anglikán püspök volt Namíbiában, Da- maraland tartományban. 1959. óta élt Afrikában, mint lelkész, 1974. óta mint püspök. Nem értett egyet a jobboldali beállítottságú, fajüldöző kormánnyal és egyházpolitikávaL Mivel a felszabadító mozgalmakhoz közeledett, egyre fokozódott feszültsége az ottani fehér kormánnyal. A dél-afrikai anglikán érsek levélben figyelmeztette magatartása következményeire. Ennek ellenére sem hátrált meg. Amikor a négerek sztrájkja javára nyilvánosan pénzt gyűjtött, kiutasították Namíbiából. A KBK antirasszizmus bizottsága ülésén nagyhatású előadást tartott az afrikai felszabadító küzdelmek érdekében. A namíbiai felszabadító mozgalom képviselője Winter püspököt tiszteletbeli négernek nevezte, aki egy az elnyomottakkal a felszabadulásért való erőfeszítésben. Winter püspök nincs egyedül álláspontjával, a fiatal angol és német lelkészek, akik Dél-Afrikában szolgálnak, hasonló módon gondolkodnak. Angola lakosságának többsége keresztyén, elsősorban katolikus. Namíbia pedig háromnegyed részben keresztyén. Az ott élő gyülekezetek hozták létre a felszabadítás teológiáját, másképpen a feketék teológiáját. amelyben a hit és a társadalmi igazságért való küzdelem nagyjából úgy függ ösz- sze. mint a magyar történelemben a szabadságharcok támogatása a protestáns igehirdetők szolgálatában.

A RÉGI ANTIFASISZTA HARCOSOK képviselőjeként a békemozgalom veteránja, Nie- möller Márton is megjelent az ülésen, D. Helmut Hild, hessen- nassaui püspökkel. Szavuk nyomán összekapcsolódott a fasiszta német fajgyűlölők elleni egykori küzdelem a mai fajgyűlölők elleni küzdelemmel, akik a világ más területén és más körülmények között ugyan, de hasonló népellenes veszélyességgel lépnek fel. Ez is annak a jele volt, hogy az egyházakban egyre inkább változás figyelhető meg az antirasszizmus kérdésében. Az Egyházak Világtanácsa központi bizottsága évekkel ezelőtt, éppen Arnoldshainban hirdette meg antirasszizmus programját. Az, EVT Nairobiban tartott ülésén pedig ez a kérdés volt az, ahol leginkább megmutatkozott az egyházak közötti hasonló gondolkodás.

D. dr. Ottlyk Ernő