Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-01-04 / 1. szám

Vízkeresst ünnepének igéje Az örök karácsonyi fény Jn 8, 12 Szülőföldemen, Nógrádban vizkereszt ünnepét még ma is kis­karácsonynak nevezik. Gyermekkoromban családunkban ez az ünnep volt karácsony záróakkordja. Még egyszer meggyújtot­tuk a karácsonyfagyertyákat, még egyszer megcsodáltuk a csil­lagszórók fényét, még egyszer felcsendültek ajkunkon a kará­csonyi énekek, majd szertartásosan leszedtük a karácsonyfa­díszeket — cukor eddigre már nemigen maradt rajta — és ki­vittük a csupaszon maradt fenyőt. Másnap már iskolába men­tünk. Megkezdődtek a hétköznapok. A VÍZKERESZTI IGÉK ÜZENETE ARRÓL BESZÉL, hogy nem egészen fedi a valóságot a népi elnevezés: kiskarácsony. Mai igénk is, amelyben Jézus arról szól, hogy ö a világ világos­sága, karácsony központi üzenete. Ez az ige sokkal érthetőbben és világosabban fejezi ki. mi történt karácsonykor, mint a han­gulatos betlehemi történet. Sőt ez az ige ad útmutatást ahhoz is, hogy a karácsonyi ünnepek után, a karácsonyi hangulat el­múltával is a szürke hétköznapok során hogyan maradhat meg életünk karácsony örök fényében. Istentiszteleti rend Budapesten, 1976. január 4-én Deák tér de. 9. (úrv.) Bízik László, de. 11. (úrv.) D. Káldy Zoltán, du. 6. dr. Hafenscher Ká­roly. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Muntag Andorné. Dózsa György út 7. de. fél 9. (úrv.) Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsonyi Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u- 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kő­bánya de. 10. (úrv.) Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv.) Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8 Boros károly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Károly. Kas­sák Lajos út 22. de. 11. Kertész Géza. Váci út 129. de. 8. Kertész Géza. Frangepán u. de. fél 10. Ker­tész Géza. Üjpest de. 10. Blázy La­jos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. U. Matuz László. Kispest de. 10. Kis­pest Wekerletelep de. 8. Pestúj­hely de. 10. Schreiner Vilmos. Rá­kospalota Máv-telep de. 8. Schrei­ner Vilmos. Rákospalota Kistem­plom de. 10. dr. Bodrog Miklós, du. 3. dr. Bodrog Miklós. Rákos­szentmihály de. fél 11. Baráth Pál. Sashalom de. 9. Baráth Pál Mátyás­föld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákos­csaba de. 9. Békés József. Rákos­hegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákos­keresztúr de. fél 11. Bécsikapa tér de. 9. (úrv.) Gáncs Péter, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Gáncs Péter, du. 6. Madocsai Miklós. Torockó tér de. fél 9. Madocsai Miklós. Óbuda de. 9. Vető Béla, de. 10. (úrv.) Vető Béla. XII.. Tartsav Vilmos u. 11. de 9. de. 11. du. fél 7. Pesthideg- kút de. fél 11. Modori u. 6. de. 10. Turcsányi Károly. Kelenföld de. 8. Lehel László, de. fél 10. Missu­ra Tibor, de. 11. (úrv.) Lehel László, du. 6. Bencze Imre. Né­metvölgyi út 138. de. 9. Bencze Imre. Nagytétény de. fél 9. Ke- lenvölgy de. 9. Visontai Róbert. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. ÜGY, HOGY A HÉTKÖZNAPOK SORÁN IS KAPCSOLAT­BAN MARADUNK JÉZUSSAL. Mert fényre, világosságra a hétköznapokon is szükség van, nemcsak akkor, amikor ünnepe­lünk. Sőt! Ekkor van igazán szükség rá! Mert ünnepelni félho­mályban, hangulatvilágítás mellett is lehet, de a munkához tel­jes fényre, tökéletes megvilágításra van szükség. Jézus azért mondja magáról, hogy ő a napfény, a világ világossága, mert ő nem azért jött, hogy ünnepi hangulatvilágítás legyen, hanem hogy fényével áthassa hétköznapjainkat, egész életünket, hogy a vele való közösségben jól tudjvJt végezni munkánkat, meg tudjunk felelni hivatásunknak. A FÉNY AZÉRT NÉLKÜLÖZHETETLEN, mert nélküle nincs világos látás. Erre pedig a munkához, az élethez feltétlen szük­ség van. Nincs bosszantóbb dolog, mint amikor félhomályban, vagy sötétben kell botorkálni, s nem tudhatjuk, mikor lép gö­dörbe a lábunk. A félhomály és a sötétség mindig bizonytalan­ságot eredményez. Jézus ügy ajándékoz meg bennünket biztos fellépéssel, hogy megvilágítja az élet minden összefüggését. Az ő evangéliumának fényében értjük meg igazán a család, a tár­sadalom és az egész emberiség boldogulásának nagy összefüg­géseit. Ennek az evangéliumnak a lényege pedig az, hogy az élet értelmét a másik ember szolgálata, az egymás javát szol­gáló. önfeláldozó szeretet adja meg. Hiába van azonban a legtökéletesebb megvilágítás, ha látá­sunk gyenge, vagy éppenséggel vakok vagyunk. Hit nélkül soha nem tudjuk felismerni az életnek ezeket az összefüggéseit. Jé­zus közelében azonban a vak szemek megnyílnak. Aki őt köve­ti. az nem jár sötétségben, az Jézus szemével lát, az ö szerete- tével tesz mindent. Ezért övé az élet világossága. Jézus követé­se, a szolgáló szeretet élése a titka annak, hogy életünket kis- és nagykarácsonyok elmúltával, a hétköznapok szürke egyhan­gúságában is karácsony örök fénye ragyogja be. Dr. Selmeczi János IMÁDKOZZUNK Istenünk, Atyánk! Ne engedd, hogy az ünnep kikapcsolódás legyen. Tudatosítsd bennünk ennek az ünnepnek is a tartalmát és add, hogy így éljünk tovább annak minden részletét. Ne csak ismerői, hanem felebarátai is legyünk egymásnak. Érezzük gyülekezeti tagságunk valóságát ne csak a templomban, hanem azon kívül is, a társadalomban, a családban. így legyen ke- resztyénségünk egyértelmű és minden élethelyzetünkben követ­kezetes. Engedd, hogy igédnek ne csak hallgatói, hanem meg­élői is legyünk. Amen. Budapesten, 1976. január 6-án, vízkereszt ünnepén Deák tér de. 11. (úrv.) Bízik László, du. 6. Trajtler Gábor. Fasor de. 11. Szirmai Zoltán, du. 6. dr. Muntag Andorné. Kará­csony Sándor u. 31—33. du. 6. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. du. 7. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Kassák Lajos út 22. de. 11. Ben­czúr László. Váci út 129. de. 8. Kertész Géza. Üjpest de. 10. Blá­zy Lajos. Pesterzsébet de. 10. *9^- rágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Pestújhely de. 10. Schreiner Vil­CSALÁDI HÍREK — SZÜLETÉS. Ruttkay Le­vente bakonytamási lelkészek­nek 1975. november 22-én Pá­pán második gyermekük szü­letett. Neve: ZSÓFIA. — Rezessy Miklós ipolvve- cei lelkészéknek 1975. decem­ber 9-én Budapesten második gyermekük született. Neve: DOROTTYA. — HÁZASSÁGI ÉVFOR­DULÓ. Karkus Endre és fele­sége. sz. Gyuriska Judit a tót­komlós! gyülekezet tagjai szűk családi körben ünnepelték há­zasságkötésük 50. évfordulóját. Az igehirdetés és az úrvacsora szolgálatát Koppány János lel­kész végezte. Az ünnepeltek hálás szívvel emlékeztek meg az áldásokra! és a próbatéte­lekről is, amelyeket az ötven esztendő során az Űr kezéből vettek. Örömüket gazdagította, hogy unokájuk, Lehoczky Endre orosházi segédlelkész családjával együtt köszöntöt­te őket a jubileum alkalmából. .,Nagyot tett az Űr mivelünk, ezért örülünk”. mos. Rákospalota Kistemplom de. 10. dr. Bodrog Miklós. Rákos­szentmihály de. fél 11. Baráth Pál. Cinkota dé. fél 11, du. fél 3. Kis­tarcsa de. 9. Rákoskeresztúr de. fél 11. Bécsikapu tér de. 11. Gáncs Péter. du. 6. Madocsai Miklós. Óbuda de. 10. Görög Tibor, xn., Tartsay Vilmos u. 11. de. 11. du. fél 7 Pesthidegkút de. fél 11. Mo­dori u. 6. de. 10. FiUppinyi Já­nos. Kelenföld de. 11. Bencze Im­re. du. 6. Missura Tibor. Csepel de. fél 11. — TEMPLOMOK tatarozását vál­lalom. Pusztavári Attila építész, kőműves iparos. 1024 Budapest II.. Keleti Károly utca 43. Telefon: 352—128. — EGYÉVES kisfiam mellé egészséges, gyermekszerető asz- szonyt. vagy leányt keresek. Sür­gős. Telefon: 654—833. — ALBÉRLETET, életjáradékot, eltartást keresünk Budapesten. „Tanár házaspár” jeligére a ki­adóhivatalba. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezős) György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest, VTIL, Puskin u. 12. . Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 516—20.412—vm. Előfizetés, =r: egy évre 120,— Ft( Árusítja a Magyar Posta Index 25211 75.3830 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Soproni Béla vezérigazgató „Az ő angyalainak parancsol felőled, hogy őrizzenek téged minden utadban.” (Zsolt 91, 11) VASÁRNAP. — „Te maradj meg mindabban, amit tanultál és amiről meggyőződtél.” (2 Tim 3, 14 — 22, 29 — Mt 2, 19—23 — Zsolt 9, 2—9) Han­gulatok vannak mögöttünk: karácsonyi melegség, szilvesz­teri derű, újévi reménységek, biztatások. Ennek a mondat­nak, páli intésnek a harangjai mélyebbről búgnak. Múló idő­ben, évek váltásában megszó­lal valami, ami megmarad. Eb­be fogózz! — biztat Az ige ez. Ezt tanulni kell, s felőle meg lehet győződni. Mélyebb ez, mint a kapott élmény, az átélt megtérési fellobbanás. Ezek­nek is megvan a jelentősége, ereje az életünkben, de meny­nyivel több ez: megismertem az igét és véremmé vált HÉTFŐ. — „Az igaz olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el.” (Zsolt 1, 3 — Gál 5, 22 — Jk 4, 13—17 — Mk 1, 14—20) Az igében tanultnak lenni nem annyit jelent, hogy valamely tételt elsajátítván, konokul megmaradok mellette. Az ige szüntelenül tápláló ta­laj. új és új életerők forrása, szüntelenül táplálék. Nemcsak a biztos és rendíthetetlen meg­győződéshez, de a gyümölcs­terméshez is. Ilyenekhez: sze­retet. öröm. békesség, béketű­rés szívesség, jóság, hűség... KEDD. — „íme napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és ezt mondták: hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát .nap­keleten és azért jöttünk, hogy tisztességet tegvünk néki.” (Mt 2, 1—2 — 1 Móz 24. 56 — Mt 2. 1—12 — Mk 1, 21—28) Egy­kor így történt. Ennek emléké­re az egvház vízkereszt ünne- oét szenteli. Az ünnep eltűnt a hézköznapok sodrában. De nem a csillag fénye. Ezen a csendes hétköznapon égjen szí­vünkben ez az imádság: „Égi igéd. mint a csillag hívjon, vonjon, Jézusunk. Utat intve, míg megvirrad, míg Tehozzád eljutunk. Minden bús szem lássa meg áldott égi fényedet” (733. ének 3. verse) SZERDA. — „Azokat az Is­ten nekünk kinyilatkoztatta a Lélek által: mert a Lélek mindent megvizsgál, még az Isten mélységeit is.” (1 Kor 2, 10 — Jób 11, 7 — Jn 9,1—11 — Mk 1, 29—39) A megtanult ige meggyőződéssé a Lélek megvi- lágosítása nyomán válik. Nem érvek és nem logika ültetik megdönthetetlenül a szívünk­be, hanem Isten Lelke. Isten bölcsessége más dimenziókban mozog és más a törvényszerű­sége, mint a mi bölcsességünk. De a Lélek ezekbe a mélysé­gekbe is kutatva világít, min­dent „megvizsgál”. Ö a mi Ta­nítónk. CSÜTÖRTÖK. — „Uram, ki­csoda olyan, mint te szentség­gel dicső? Félelemmel di­csérendő és csodatevő?” (2 Móz 15, 11 — 1 Tim 1, 17 — Jn 9, 24—39 — Mk 1, 40—45) Amul- ni, csodálkozni! Mennyire el­felejtettük ezeket a gyönyörű érzéseket Pedig aki közel ke­rül az igéhez, megismeri benne Isten bölcsességét, nemcsak erejét vi gaszta! ását ismeri meg benne, hanem megtanul újra ámulni, csodálkozni a bölcs és cselekvő Istenen. PÉNTEK. — „Mindenestül növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztus”. (Ef 4. 15 — 1 Krón 29, 11 — Mt 4, 13—16 — Mk 2, 1—12) íme keresztyén ember­ségünk: erősnek lenni Benne. A Hegyibeszéd elérhetetlennek tűnő szent, nagy kötelezése is őbenne érthető és betölthető, ízessé lesz vele az élet s a fényben minden való helyén és arányában látszik. SZOMBAT. — „Az ember nemcsak kenyérrel él, hanem mindazzal él az ember, ami az Űmak szájából származik”. (5 Móz 8, 3 — 1 Kor 1, 6—7 — 1 Jn 2, 12—17 — Mk 2, 13—17) Az igével indult a hét, amit tanulni kell, megemészteni, meggyőződéssé érlelni. Most íme ugyanazzal zárul is. Most aláhúzza Isten, hogy az igéből élni lehet. Táplálék, erő egész­ség, egyensúly. Ahogyan tes­tűnk léte a tápláléktól, kenyér­től függ, úgy egész valónk fo­lyamatos életét, jó szolgálatát, gyümölcsöző eredményeit adja Isten élő igéje által. D. Koren Emil A ssülői ház A lankás domboldalon zöldellt a vetés. Ügy ingott, ringott, ahogy a szél táncoltatta. Elő­ször csak megmozdult, azután jobbra, balra hajladozott s amikor elérte a szél, az egész vetés egyetlen nagy ritmusban hullámzott. Szikrázóan sütött a nap. A zöld tábla aljában egy öregasszony ült. Fekete szoknyában, fekete rékliben. Fekete kendője eltakarta arcát, a háta hajlott volt, . a szerények meghajtó alázatával nézte az él­tető földet. Fenn, a hegytetőn ház állt. Hogy került oda, ki tudja? Ablakai helyén sötét üreg. Háborús sérült? Vakon tengette életét, amelyet jóté­konyan körülölelt az élet zöldjének tavaszi tánca. Érdekelt ez a furcsa, magányos ház. Megin­dultam feléje fel a dombon. Amikor felértem hozzá, akkor láttam, hogy halott. Falai megrepedeztek, szemeiben nem volt élet, ajtaja kitörve, udvarán gaz, dudva, csak öreg kútja mormolta ugyanazt maga elé s fenntartás nélkül adta vizét — mint egész életében minden szomjazónak. Nem ismert már időt, embert, nem értette az újat, süket volt s elmúlt régi napok pókhálójába szőtte magát. Elnéztem ezt a szomorú sorsot és leteleped­tem melléje. Beláttam a vidéket. Mindenütt zöld, emberkéz nyoma a felszántott földeken, de meddig a szem ellát, sehol egy teremtett lélek, csak lenn az a lehajtott fejű, fekete kendős öregasszony. Mintha összetartoztak volna, ez a halott ház a dombtetőn és ez a fekete kendős asszony lenn. a tábla szélén. Mintha hosszú álmából ébredne, felsóhaj­tott a ház és beszélni kezdett. Szavai élőkké váltak, súlyuk volt, felerősödtek és betöltöt­ték az üres szobákat. — Ház vagyok — mondta —. Amikor épí­tettek ezer remény, vágy segített felemelni falaimat. Örömfámról színes szalagok lengtek a szélben és ünnep volt az a nap, amikor be­költöztek. Üj élet, új örömök, új boldogság ígérete ült az arcokon, örültem én is, mert szeretek boldog embereket magam körül. — Sokszor néztem ki az ablakon és sokat láttam. A földeket, a szántót, a mezőket, az egész gyönyörű vidéket. Jól átláttam mindent innen a hegyről. £s láttam az embereket is, akik boldogság álmával jöttek ide és arcukon szomorúsággal váltak el. Mert minden elválás egy kis halál. És ezek az elválások néha rö­vid időre szóltak, de néha örökre. Én csak hallgattam. Mert senki nem szólt hozzám, senki sem kérdezett és én nem szere­tek saját magamról beszélni. Soha, senki sem kérdezte tőlem, mire vá­gyom. Az embereket nem érdekli a mások ba­ja. a mások öröme is ritkán. Az én titkos vá­gyam a béke volt, a tiszta öröm, az órák jó­ságos csendje. Sok terhet raktak rám és ke­vés figyelmet. Egyedül voltam mindig. Meg­öregedtem tőle, mert a magány öregít. De mielőtt leomlok, mégegyszer felemelem szava­mat. Ha végignézek az életemen úgy érzem, nem illik hozzám a panasz, követelni meg talán nincs is már jogom, hiszen öreg vagyok. Csak öreg ház vagyok, egy darabka föld, tégla, cserép, fa. Kigondoltak, megterveztek, életra hívtak, felépítettek — nem saját aka­ratomból. Egész életemben csak szolgáltam, szolgálatban éltem, mindig készen a terhek viselésére. Viseltem terhét hónak, zúgó vihar­nak, jégverésnek, lezúduló esőnek, felhőszaka­dásnak. De ez semmiség volt azzal a teherrel szemben, amit a lelkemben kellett elviselnem, amikor szitkot hallottam ott, ahol valamikor áldást és boldogságot ígértek, ahol szeretetről beszéltek és gyűlöletet éltek, tisztaságot szín­leltek és szobáimat megbecstelenítették, be­szennyezték. Mert egy házat is meggyalázhatnak becsüle­tében. szívében, felavatottságában. Gondolt-e erre már valaki? Hát nem volt a tűzhelyem az összetartozás, a megbékélés, az egymásnak- élés szentélye? Nem adott a tetőm védelmet? Nem fogtam fel villámot? Hányszor rázott meg mennydörgés, mennyit koptatott idő. a nap melege, a tél hidege. De ez isteni harag volt, igazságos. Szelídebb, alázatosabb lettem tőle. De az emberi szitok, kegyetlenség, isten- telenség lassan felőrölt. Nem akarok panaszkodni ebben az órában, amely a közelgő megsemmisülés szomorúsá­gával tölt el. Azokra az órákra gondolok, ame­lyek dalolnak bennem, mint a bölcsődal. Azokra, amikor új élet érkezésének híre járta be szobáimat és az a finom, életbeérkező el­ső hang elért hozzám. A béke óráira emlék­szem, amikor virág nyílt a kertben, s falaim belélegezték illatát, az ablakomon kopogó if­jú faágakra, és a méhek harangzúgására a vi­rágba tárulkozó mezők felett, a széna illatá­ra, amely csűreimből áradt, a föld titkára, amelyet méhében hordoz évezredek óta és az ember meg nem láthatja. Valaha felirat állt a ház homlokzatán. „Is­ten hozott!’’ Szép volt ez a köszöntés. Az em­berek értették és megemelték a kalapjukat, ha erre jártak. Évek során átragyogtak a be­tűk és bennük a mondanivaló, és aki olvasta, elgondolkodott. De a betűk elmosódtak és el­mosódtak a szavak a szívekben is. Senki nem újította, senki nem javította őket, lassan el­tűntek és elhagytak. Mit mondhatnék még én, öreg ház, ki figyel­ne rám? Egyet tehetek: elmélkedem és felké­szülök. Hányszor láttam ilyen készülődést és váratlan érkezést. Hány csonkig égett gyertya , hirdeti szomorú órák megmásíthatatlan bi­zonyosságát. Elment egy ember, egy ember, aki nagyon szeretett, egy, aki nagyon jó volt hoz­zám. Sok éjszakát átvirrasztottam érte, miköz­ben a többiek aludtak. A hold bevilágított a szobasarokba, csillagok vándoroltak a tető fe­lett, felnéztem és az ég egész panorámája elémtárult. Csend volt, csak a kis forrás a kert végiben sietett. Vitte tapasztalatlan ifjúságát a völgybe. Sokszor szerettem volna pihenni. De ván­dor jött és felvert. Szállást és alamizsnát kért, de bezárták előtte a kaput. Néztem, amint ér­tetlenül állt a zárt kapu előtt, aztán felvette batyuját és vándorbotját és ment tovább az élet végtelen országútjain. Isten hozott! A régi felirat lekopott, a vád pecsétje ott égett helyette rajtam. Embereket láttam, akik utolsó darabjukat kínálták eladásra egy falat kenyérért, és mi­előtt odanyújtották volna kincsüket, titokban megsimogatták a búcsúzás fájdalmával. így múlt el ai életem. Istállóim üresek, a szo­bák elhagyottak, a falakon pókháló. Csak a fecskék, azok hűek maradtak hozzám. Ha el­jön a nap. amikor összeomlók, ők megsiratnak, mert nem lesz többé otthonuk. Elhagyatva, szeretet nélkül, egyedül halok meg. Ez ben­ne a legkeserűbb. A ház elhallgatott. Repedései kitágultak, a falak ernyedten omlottak földre. Lenn, a tábla szélén a feketeruhás öregasszony felállt, aztán fáradt léptekkel megindult az úton. Hosszan utánanéztem, amíg az örök feltáma­dást hirdető tavaszban már csak egy kicsi fe­kete pont lett. Felnéztem a tiszta, felhőtlen kék égre. És fent, a magasban apró, fekete pontokat lát­tam. — Megjöttek a fecskék! Lassan ereszkedtek. Egy csoport kivált a tö­megből és egyenesen felém tartott. Tavaszit- tasan jöttek valami messzi országból. Haza jöttek. Leereszkedtek a romokig. Fáradhatat­lanul keringtek a meghitt hely, a leomlott fa­lak, hideg kövek felett. Hűséges szívük nem értette meg, hogy otthonuk romokban hever. Valahol a szívemben egy kis faluban áll egy ház. Hepehupás utcáin eső után süppedő a sár. Ablakaival szemben távoli dombok integet­nek. Az országúton lovaskocsi zörög, mezítlá­bas gyermek szalvétába kötve ebédet visz a mezőre dolgozó apjának. Színes-szoknyás me­nyecskék. fejükön kosárral a piacra igyekez­nek: Tavasz van. Az udvaron a barackfák tal­pig virágban és az orgonabokrok lilában. Egy szép, szőke fiatalasszony elsőszülött leányát viszi a templomba. Isten elé. Az édes­anyám. Az oltár előtt megáll, nézi a keresztet, az öreg Bibliát s bizalommal melléjük teszi kislánya életét. A beáramló tavaszi nap fény­be borítja az ünneplő csoportot. Odakünn lassan elborul az ég. Szél jön, fel­hők takarják el a napot. Amikor kilépnek a templomból, hull a hó és hullik a sok-sok ró­zsaszínű virágszirom. Az anya keze védőn ta­karja le a kis pólyát, amelyre játékos felelőt­lenséggel telepszik le a sok ezüst hókristály. A házastársak szülőkké lettek. Gyermeknek a ház szülői házzá. És emlékeinkben a kettő eggyé válik. És történjen bármi változás, az életemben az új már nem ugyanaz. Nem ugyanaz máshol az orgona a kertben, sem az utca. sem a ház,, sem a barackfák, sem az or­gonák, sem a sár. A szívünkben a régi kép él örökké, még ha a házon megszaporodtak is a repedések, a szívünkben megmaradnak az ifjú fák és a lila orgonák és anyánk, fiatalon és feketében azután és a ház fehéren és öreg- kopottan azután. All-e még az öreg ház? Megmaradt-e a ro­hanó idők forgószelében? Megszólal-e csilla­gos estéken, hogy elsóhajtsa bánatát, ha gon­dolatban leülsz lábaihoz és az életről vall neked? Rohanó ma embere! Pihenj meg néha a szü- ¥ lói ház küszöbén. Hallgasd meg öreg, bölcs szívének szavát, tanulj a fecskéktől, az örök visszatérés hordozóitól hűséget a szülői ház­hoz, a kereszthez, a hazához és minden vihar­ban önmagadhoz. Gyarmathy Irén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom