Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-02-08 / 6. szám

Jézus arca 2 Kor 4, 6 MILYEN LEHETETT JÉZUS ARCA? Nem tudjuk. A Biblia nem tartja fontosnak, hogy Jézus külső megjelenéséről tudó­sítson. így — bár a festészet, szobrászat egyik gyakori témája a Krisztus-portré — valójában nincsen hiteles képünk róla. A legnagyszerűbb képzőművészeti alkotások is csak a művészek fantáziáját vagy. hitük teremtő és képzelő erejét dicsérik. De nem hiszem, hogy szegényebbek lennénk igazi hiteles Jézus­kép hiányában. Sőt, ellenkezőleg. Ügy érzem, nem véletlen, hogy a Szentirás hallgat erről a kérdésről. így válhat Jézus bármelyik ember drága kincsévé, így érezhetjük mi, fehérek éppúgy magunkénak a szelíd, klasszikus zsidó arcot, mint af­rikai testvéreink a néger Jézust, ázsiaiak a sárga Krisztus ala­kot. Nem azt jelenti ez, hogy bárki kénye-kedvére, saját ízlésére formálhat magának Jézus-képeket, hanem azt jelenti, hogy a mi Urunk nem szorítható sémákba. Szétfeszít minden ráhúzott földi keretet. Ő nem bálványisten, hanem mindannyiunk ma is élő, dinamikusan cselekvő Megváltója. CSAK EZ AZ EZERARCÚ, SOKSZÍNŰ JÉZUS segíthet minket Isten helyes megismerésében, mert „nincs más út az Atyához” csak ö. őrajta ragyog föl Isten igazi dicsősége, nagysága. Dicsőség, nagyság, ami éppen abban rejlik, hogy Őt minden ember a magáénak tudhatja, személyes Urának és megváltójának vallhatja. De nemcsak Isten igazi arca ismerhető föl Jézusban, hanem benne fedezhetjük föl az igazi Embert úgy, ahogy azt Isten eredetileg elképzelte és megalkotta. „Ecce homo” — „íme az ember” — mondotta ki Pilátus, nem is sejtve, a nagy igazsá­got. Az Ember, az új Adám, akiben megismerhetem: mit je­lent embernek, Isten képe hordozójának lenni. így űzi ki a Jézus­ban felragyogó isteni fény szívünk homályát, nyitja meg sze­münket, hogy felismerjük Isten és ember igazi arcát a testvé­rünkké lett „Isten-ember”-ben. HA AZ ő SZERETETÉNEK FÉNYE ÉS MELEGE JÁRJA ÁT EGÉSZ ÉLETÜNKET, akkor fokról fokra kirajzolódhat­nak rajtunk is a jézusi arcvonások. Isten gyermekeivé, Jézus és egymás testvéreivé válhatunk. S ezt a fordulatot joggal ha­sonlítja az apostol ahhoz a csodához, amikor a világ hajnalán Isten teremtő szava felhangzott: „Legyen világossági” Akkor az Isteni fény nyomán egy egész világegyetem született. De leg­alább ilyen nagy csoda az, ha a Krisztusból gazdagon reánk áradó, teremtő és éltető fény nyomán új emberré születnek ttt és most. MIRŐL ISMERHETŐ FÖL EZ AZ ÚJ EMBER? Nem ragyog a feje fölött glória, arcáról sem árad földöntúli fény, mégis a kapott jézusi erő, a krisztusi szeretet hordozója, közvetítője. Szívében világosság van, melynek fényében a „legkisebben” is fel tudja fedezni az ezerarcú, sokszínű Jézus vonásait, aki ma­ga figyelmeztet: „... amit tesztek eggyel a legkisebbek közül, velem cselekszitek azt!” Ilyentájt már mindannyian vágyakozunk a tavasz után, ami hosszabb nappalokat, több fényt, meleget, kikeletet, megúju­lást hoz számunkra. Igénk üzenete szerint Jézus jelenléte is ilyen tavasz az életünkben. Jézus szeretetének fényében meg­olvadnak a kővé dermedt, rideg szivek, felszakad kétségeink, reménytelenségünk szürkén gomolygó, fojtogató köde. termőre fordulnak a meddő életek, mert az Ő közelében mindig tavasz van, fény, meleg és új élet! Gáncs Péter Új templombelső Veszprémben A SÉD PARTJÁN, SZIK­LÁS DOMBOKRA ÉPÜLT VÁROS az ország legöregebb városai közé tartozik. „Ki­rálynék városa”-ként tartja számon a magyar történelem. A királynék jelenléte magá­val hozta azt is, hogy fontos ni és gyökeret ereszteni. Az ellenreformáció szomorú szá­zadában a helybeli reformá­tus és evangélikus hívek nem tarthattak prédikátort, hol Ősköhöz, hol Vámoshoz, 6Őt Nagyvázsonyhoz tartoztak. Nagy kegy volt, amikor 1788. központja lett a római kato­likus egyháznak. Számos rend és templom, élén a püspöki palotával és várral, hirdette jelenlétüket. Szólásmondás a városról, hogy itt vagy fúj a szél, vagy harangoznak. A REFORMÁCIÓ ezért na­gyon nehezen tudott ezen a sziklás talajon megkapaszkod­február 3-án a vármegye en­gedélyt adott „tudós és tiszte­lendő” Kiss János nagyvázso­nyi prédikátornak, hogy tart­hat a városban magyar és né­met nyelvű istentiszteleteket. Valószínűleg magánháznál vé­gezték. Február 24-én már az e célra épült fészerben tartot­ták. 1792-ben érkezik a város­ba és telepedik meg az első Csőre bácsi A LAMBARENEI KÓRHÁZ JÖVÖJE A gaboni kormány adomá­nya mégis lehetővé teszi, hogy az Albert Schweitzer által alapított őserdei kórház foly­tathassa működését A kor­mány 26 millió svájci frankos támogatása révén sor kerül­het a szükséges építkezésekre. A kórházat támogató egyesü­let szerint azonban változat­lanul szükséges a külső támo­gatás. A gaboni kormány tá­mogatása nem jelenti a kór­ház államosítását. A kórház továbbra is általános jellegű marad és ugyanakkor a trópu­si betegségek kutatására és kezelésére specializálódik. AZ ELSŐ AFRIKAI EVANGÉLIKUS LELKÉSZ ZAIRÉBEN Zaire kicsiny, de növekvő evangélikussága Ngoy Kasu- kuti lelkész személyében az első afrikai lelkészt kapta. A makumira-1 (Tanzánia) teoló­giai főiskolán végzett tanul­mányai után Kasúkuti lel­készt Dr. Stefano Moshi, a tanzániai evangélikus egyház püspöke avatta lelkésszé. A tanzániai evangélikus egyház többek között azzal is támogatja a zairei evangéli- kusságot, hogy egyházi mun­kásainak kiképzésére a maku- mirai teológiai főiskolán és bibliaiskoláin lehetőséget ad. Fogalom e név a veszprémi gyülekezetben. 87 éves múlt. Hófehér bajsza még most is kipodörve, tar fején néhány szál haj. Vasárnaponként út­ja a megszokott. Megnyitja kedves templomának ajtaját, belép, körülnéz, kék szeme vizslat, mindenen rajta van. Minden újat, minden változást észrevesz. Közel 30 éven át ke­zére bízta Isten és a gyüleke­zet a templomát. Ö volt a ha­rangozó, az egyházfi s a pénz­beszedő. 1947-ben Balassáné kezéből vette át először a pónzbeszedő listát, majd 1948-ban a seprű­vel együtt mindent. Nyugal­mazott fogházőr volt. Jó két évtizeden át szolgált a város fogházában. Már rég nyugdí­jas volt, amikor egyszer meg­állította az utcán egy öreg s egy fiatal asszony. Egyik a fiát, másik a férjét kívánta meglátogatni a fogházban. Tő­le kérdezték, merre is van. „Én csak tudom — mondta ő akkurátusán —, hiszen 24 évig voltam benne!” Döbbenet az asszonyokon, szemük rebben­ve végigszalad rajta, majd szipogva megszólal az öreg: „és kibírta?” „Ki én” — mondta kackiásan az öreg, szemével huncutul hunyorgat- va. „Mondja bácsi! Nem ve­rik őket?”, „Nem olyan vad emberek azok a fogházőrök — mondja elgondolkozva az öreg —, hiszen magam is av- vótam” — s erre elkocogott csendesen. Télen, amikor még aludt a város, ő már tüzelt, rakta a kályhát, hogy ne fázzanak a hívek. Hétköznapokon járta a várost, az egész várost egye- dül és gyűjtötte, mint méh a mézet, a hívek adományát. Tudta hova, mikor és hogyan kell mennie. Pontos volt és fi­gyelmes. Nem volt kellemet­len vendég, mindenütt szíve­sen és szeretettel várták. Nincs olyan család, ahova be­toppanva, ne lenne az első kérdések között: „mi van a Csőre bácsival?” „Jól van.de már nálunk is nyugdíjba van” — válaszolom. Ismerte, szerette, ápolta Is­ten házát A szeme rajta volt. Nemcsak látott mindent, de hitvesével együtt, aki neki eb­ben hű segítőtársa volt, sze­rette is nagyon a gyülekezetét. Kezéből kiesett már a szer­szám, de a szívéből a gyüleke­zet nem! Akik tőlük vesszük át a szerszámot, örököljük a szívet is, amely Isten házáért, a gyülekezetért így tud do­bogni — 87 évesen is! H. T. evangélikus prédikátor: Zigán János. Az ő szolgálata alatt épült a ma is használatban levő templom 1798-ban. Ba­rokk templom, torony nélkül. A templom változatlanul állt a 19. században. 1893-ban a város nagyré­szével együtt a templom is leégett Horváth Dezső lelkész vezetésével, aki a gyülekezet­nek legtöbbet építő papjai kö­zé tartozik, újjáépítették. 1910-ben tornyot kapott két haranggal. 1929-ben új vasbe­ton karzatot kap a régi fából készült helyett, majd 1934-ben új oltárt és szószéket építenek. 1948-ban, a templom 150 éves jubileumára kívül-belül tata­rozták. Azóta csak belső festé­se újult meg. A FELSZABADULÁST KŐ­VETŐ ÉVEK NAGY FORDU­LATOT JELENTENEK a gyü­lekezet életében s főleg az épületekben. Az a templom, mely majd két évszázaddal korábban csak a város pere­mén épülhetett fék most a vá­ros központjába került. A vá­ros új központjának kialakí­tásában útban volt a régi pa­rókia és a gyülekezeti terem. A kártalanítás összegéből a gyülekezet 1968-ban házat vett lelkészlakásnak, a tem­plomtól 10 percnyi járásra. A fennmaradó összegből pedig a gyülekezeti terem helyett kellett új lehetőséget terem­teni. Erre a célra azonban nem állt megfelelő hely ren­delkezésre. Közben a tem­plom a megújult városrész­ben ugyancsak megújításra került kívül-belül Arra az el­határozásra jutott a gyüleke­zet, hogy a terem helyett tem­plomunkat kell kívül-belül olyan állapotba tenni, hogy az beilleszkedjen a város egyre szépülő központjába. A nagy munka 1975. június 21-én kez­dődött. A legizgalmasabb volt, hogy ki tudják-e cserélni a 100—150 éves rozoga padokat. Az új padok 160 000 Ft-ba ke­rültek volna. Ennyi pénzünk nem volt erre a célra. Istentől kapott biztatásra mégiscsak elkészültek csőlábakra helye­zett tölgyfadeszkákból, kalá­kában. Ennek a nagy munká­nak oroszlánrészét Ambrus Sándor presbiter végezte so­kunk segítségével. Modem berendezésével a mában élő gyülekezet második otthona lett. A keresztyéni gyülekezetben való isteni dicséretek Váradon Anno D. MDLXVI AZ AKADÉMIAI KIADÓ 1975-BEN KÉT KIADÁSBAN JELENTETTE MEG A VÁ- RADI ÉNEKESKÖNYVET, s így hasonmás kiadásban a szakemberek és érdeklődők is kezükbe vehetik az — ak­kori ismereteink szerint — legrégibb, teljes épségben fennmaradt magyar énekes­könyvet. Az állandó templomi és is­kolai használatban az énekes­könyvek egyre rongálódtak. Űj énekeskönyv kiadásával a régi, megkopott könyvek ér­téktelenné váltak, eltűntek, elvesztek, sokszor feledésbe is merültek. A régi énekeskönyvekről ezért megbecsült minden apró feljegyzés, vagy esetleg csak néhány lapjuk, melyeket ta­lán egy későbbi könyv kötés­táblájából áztattak ki. Egyik­másik énekeskönyv biztos megőrzésre talált valamely külföldi könyvtárban: senki se kereste és így senki se for­gatta őket, mert nem értette az idegenben a magyar nyel­vű könyveket. Ezért még min­dig reménykedhetünk megle­petésekben, új, eddig ismeret­len adatokban. AZ 1566-OS VÁRADI ÉNE­KESKÖNYV EGY PÉLDÁ­NYA IS, még August braun- schweig-wolfenbütteli herceg (1579—1666), a szenvedélyes könyvgyűjtő életében a wol- fenbütteli könyvtárba került, ahol hosszú lappangás után 1892-ben fedezte fel Helleb- rant Árpád magyar bibliográ­fus. A váradi énekeskönyv nem az első magyar énekeskönyv. Azt se lehet mondani róla, hogy akár a maga korában is tartalmi vagy formai szem­pontból kiugró vagy előrevivő teljesítmény lett volna. Csak szöveget tartalmaz, míg az előző magyar énekeskönyv — Gálszécsi Istváné Krakkóban, 1536-ban — kottával jelent meg. S tulajdonképpen egy korábbi énekeskönyvnek át­dolgozása — „öregbítése” — egy bizonyos L. F. nem is mindig kiváló munkájávaL De úgy, ahogyan van, a ma­gyarországi protestantizmus történetének egy darabja és emléke a 16. század magyar irodalmának. A MOSTANI HASONMÁS KIADÁSSAL KAPCSOLAT­BAN jelentős szolgálatot vég­zett dr. Schulek Tibor ny. evangélikus lelkész, aki a ki­adást kísérő tanulmányában — érdekes hipotézist is felál­lítva —, nagy adat- és isme­retanyag felvonultatásával szemléletes képet rajzol a 16. századi énekeskönyvek kelet­kezéséről, történetéről és egy­mással való kapcsolatáról. (A fakszimile szövegét gon­dozta Varjas Béla.) A napjainkban használatos Keresztyén Énekeskönyvben több olyan ének van, melyet már az 1566-os váradi énekes­könyv is tartalmazott: magyar énekek (705, 743, 781,), latin fordítások (286, 557, 731) és Luther-énekek (27, 207, 256, 349, 704). Izgalmas és tanulságos be­pillantani az énekek és éne­keskönyvek keletkezési törté­netébe. S éppen a 16. század énekeskönyveinél ez nemcsak egyháztörténeti, hanem lénye­ges irodalomtörténeti feladat is. Ezzel szemben elhanyagolt és tulajdonképpen még feltá­ratlan terület az énekesköny­vek útjának, hatásának és használatának felmérése. Mi­kor és hol, milyen kezdemé­nyezésre és milyen hangulat­tal vettek új énekeskönyvet használatba gyülekezetek egy­házunk történetének különbö­ző korszakaiban. Erre a mun­kára hívta fel egyébként a lelkészek figyelmét a legutol­só püspöki körlevél egyik pontja is. Ez a munka fényt deríthetne arra, hogy kik voltak azok, akik ezeket a régi (vagy újabb) énekesköny­veket "használták és hogy mi­lyen hatással voltak valójában ezek a könyvek, melyek ma a könyvtárak féltve őrzött kincsei. Reuss András ÍGY ÉRKEZETT EL, HOSSZÜ HÓNAPOKON ÁT TARTÓ MUNKA UTÁN, de­cember 21-én, a legnagyobb örömünnep küszöbén, a há­laadó istentisztelet. Nagy volt az öröm, amikor az oltár előtt megállt D. dr. Ottlyk Ernő püspök, jobbról balról pedig Kőszeghy Tamás püspöki tit­kár és Horváth József mencs- helyi lelkész, esperes-helyet­tes. Nagyon vártunk erre az órára, hogy felhangozzék a hálaadás igéje püspökünk aj­kán. Ésaiás 9, 6—7 alapján állt elénk az az Isten, Aki „csodá­latos, tanácsos, erős, örökké­való, békesség fejedelme...” Jó volt hallani a bátorítást, látni az elénk rajzolódó Is­tent, Akivel vasárnapról va­sárnapra találkozni szeretne e gyülekezet ebben a megújí­tott templomban. AZ ISTENTISZTELETHEZ CSATLAKOZÓAN ÜNNEPI KÖZGYŰLÉST tartottunk dr. Markó Frigyes felügyelő el­nöklésével. Köszöntötte a ven­dégeket, majd a gyülekezet lelkésze ismertette a templom s a vele kapcsolatos munkák rövid történetét. Köszönetét mondott az anyagi áldozatért, a kezek szorgos munkájáért D. dr. Ottlyk Ernő egyházke­rületünk püspöke köszöntése után dr. Bakos Lajos, a Du­nántúli Református Egyház- kerület püspöke állt feL Kö­szöntésében elmondotta, hogy a város új központjában eme szép „ékszerdoboz” életes pél­dája Magyar Népköztársasá­gunk és az egyház kölcsönös jó viszonyának. Nagy örö­münkre ellátogatott hozzánk dr. Mihály Dezső, az egyház- kerület felügyelője is. Meleg szavakkal köszöntötte a jól ismert gyülekezetei, amely nehéz munka után jutott erre a boldog napra. Aranyvasárnap volt Vásár­lók tömege járta az üzleteket Csomagokkal a kezükben tér­tek vissza otthonukba az em­berek, hogy minél kedvesebbé tegyék a család karácsonyfá­ját. Hiszem, hogy templo­munkból is gazdag ajándé­kokkal távoztak az emberek, és gazdag és szép volt a csa­lád és a gyülekezet karácso­nya is 1975-ben. Hernád Tibor Halászból tanítvány Lukács 5,1—11 Már gyermekkorban is gyakran felvetődik életünk egyik legnagyobb kérdése: a pályaválasztás. Nektek is előbb-utóbb el kell döntene- tek, hogy a sok szép szakma, hivatás közül melyiket is vá­lasztjátok. Melyikhez éreztek kedvet, rátermettséget, tehet­séget? S ha jó a választás, ak­kor egész életetek során örö­möt, kedvet találtak majd munkátokban. Az aránylag rit­kán fordul elő, hogy valaki választott hivatásának hirtelen búcsút mond, élete egész más irányba folytatódik. Valami különös ok kell ehhez. Ma egy ilyen különös fordulatról fo­gunk hallani. A halász hálóba kerül. Ha­lászatból élt a galileai tenger környékének szegény lakossá­ga. Ebből a munkából jutott a család asztalára, egyszer na­gyobb, máskor kisebb kenyér, a halász-szerencsétől függően. Ez a hivatás öröklődött apá­ról fiúra, sokszor nemzedéke­ken keresztül a csónakkal és hálóval együtt. — Azon a reg­gelen, amikor Jézus Simon ha­lász csónakjába lépett, hogy az összegyűlt sokaságot onnét tanítsa, a halászok mögött fá­rasztó és eredménytelen éjsza­ka volt. Jézus szava az embe­rek figyelmét a gondokról Is­ten gondviselő szeretetére for­dította. Simon is egyre na­gyobb figyelemmel hallgatta minden fáradságáról, kudar­cáról megfeledkezve. A halász Jézus hálójába került. Gazdag fogás — „megfogott ember”. Miután Jézus az ige­hirdetést befejezte, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre és vessétek ki hálóitokat fogás­ra!” A halászatban szakember számára ez különös és képte­len parancs volt. A halászat ideje az éjszaka csendje és he­lye a partmenti sekély víz. Jé­zus szava azonban Simont annyira megragadta hogy en­gedelmeskedett. És az ered­mény minden képzeletet felül­múló gazdag zsákmány volt. De ennél is nagyobb „ered­mény”, ami közben Simonnal történt: Jézus szeretete és ha­talma rabul ejtette ót. Új háló a régi helyett. A gazdag ajándék és Jézus je­lenléte mégsem örömöt, ha­nem félelmet és bűntudatot váltott ki Simonból: „Menj el tőlem, mert bűnös ember va­gyok, Uram”. De éppen így lett alkalmassá új hivatására, amelyre Jézus kiválasztotta őt: „Ne félj, mostantól fogva embereket fogsz”. Így lett Si­mon az általatok ismert Péter­ré, Jézus tanítványává, hogy másoknak is továbbvigye Isten szeretetének jóhirét. Otthagyta csónakját, a régi hálóját és el­indult Jézussal az új úton. Azóta, kétezer éven keresz­tül Jézus mindig hívott el olyan embereket, akiknek az igehirdetés élethivatásuk lett. Rajtuk keresztül terjedt és ju­tott hozzánk is el az evangé­lium. Jézus ma is gondoskodik igehirdetőkről. Minden tem­plomunkban hangzik az ige. Teológiai Akadémiánkon fiata­lok ma is készülnek erre a szép hivatásra. Legyünk hálá­sak a hangzó igéért, becsüljük meg azokat, akik közöttünk hirdetik azt és figyeljük enge­delmesen a rajtuk keresztül hozzánk szóló Jézusra: hátha köztünk is vannak olyanok, akiket majd az ige szolgálatá­ban akar látni! Kevehází Lászlóné

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom