Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-12-19 / 51. szám

GYERMEKEKNEK^ lm készen vár a jászol Bevezetés az Újszövetségbe János evangéliuma III. Az evangélium sajátosságai II. Az ősegyházban az istentiszte­leteken nem hangzott el annyi szép Istent dicsőítő gyülekezeti ének, mint ma. Hogy a keresztyé­nek gyülekezete éneklő egyház legyen, azért igen sokat tett Ambrosius milánói püspök. AMBROSIUS eredetileg állami helytartó volt Milánóban. Abban az időben sok vita zajlott le a Szentháromságot tagadó ariánu- sok és Jézus Krisztus istenségét és emberségét egyaránt hangsú­lyozó hivatalos keresztyén tanítás között. Ambrosius, mint helytartó sokat tett azért, hogy az igaz keresztyén tanítás jusson diadal­ra. Ezért a milánóiak 376-ban püspökükké választották őt, anél­kül, hogy meg lett volna keresz­telve. Ambrosius elfogadta a püs­pöki tisztséget, de hogy hivatását jól tudja betölteni, egy évre visz- szavonult és minden idejét a ke­resztyén hitben és tanításban va­ló elmélyedéssel töltötte. Csak a következő év karácsonyán keresz- telkedett meg és szentelték őt püspökké. PÜSPÖKI SZOLGÁLATÁT igaz és hűséges pásztorként vé­gezte. Emellett kitűnő igehirdető is volt. Így érthető, hogy nevéhez és szolgálatához nagyon sok ke­resztyén, többek között Augusti­nus megtérése is fűződik. Igazán maradandót azonban azzal alko­tott, hogy gyülekezetében beve­zette ás elterjesztette a gyüleke­Nyár elején már beszámoltunk olvasóinknak azokról az ünnepi istentiszteletekről, amelyeken egyházunk püspökei végzett' teo­lógiai hallgatókat avattak lelkész- szé, illetve bocsátottak ki a lelké- szi munkatársi szolgálatra. Az egyik ilyen ünnepi alkalom a fa­sori templomban volt. Akkor azonban az eredetileg tervezettek közül egyikük, Pecsenya Anna nem jelenhetett meg az istentisz­teleten, mert néhány nappal ko­rábban súlyos autóbalesetet szen­vedett, és az istentisztelet idejé­ben csak a kórházi ágyból tudott törött lábakkal, de jmádságos szívvel a lelkész! szolgálatban in­duló vőlegényére és évfolyamtár­sára gondolni. EGY NOVEMBERI HÉTKÖZ­NAP ESTÉN szokatlanul nagy gyülekezet gyülekezett a fasori templomban. Ebben az időpont­ban minden héten van ugyan esti istentisztelet a gyülekezetben, de most a fasoriak mellett sok ked­ves vendégarcot is láthattunk: ózdiak, maglódiak, rákoskeresz­túriak, teológiai professzorok, volt hallgatótársak jöttek el, hogy ta­núi legyenek az ünnepi alkalom­nak, a már gyógyulás útján levő Pecsenya Anna lelkészt munka­társi szolgálatra való kibocsátásá­nak. Noha mindkét lábán még ott volt a gi.pszosizma, noha járásán még látszott a hosszú járásképte­lenség, vőlegénye karján támasz­kodva már erősen és meghatott arckifejezéssel állt a kedves és teológus évei alatt megszeretett fasori oltár előtt. D. KÁLDY ZOLTÁN PÜSPÖK szemében, is bátorító, biztató mo­soly volt, amikor rájuk tekintett zeti és liturgikus éneklést. A ha­gyomány szerint 387 húsvétján, Augustinus megkeresztelkedése alkalmával Augustinussal együtt spontán lelkesedéssel énekeltek egy Istent dicsőítő himnuszt, amelyből a még ma is ismert Te Deum (Téged, Isten dicsé­rünk!) című ének született meg. A LITURGIKUS DALLAMOK ÉS ÉNEKEK MELLETT sok gyü­lekezeti éneket is írt. Ezek közül legismertebb a „Jöjj, népek Meg­váltója” kezdetű ádventi ének, amely énekeskönyvünkben is megtalálható. Az ének szövege arról tanúskodik, hogy írója mély hitű, egész életét Istennek szen­telő keresztyén volt. Ambrosius hite sok évszázad távlatából is átizzik az ének sorain, ezért nem véletlen, hogy gyülekezeteinkben még ma is az egyik legkedveltebb ádventi ének. Ambrosius nemcsak énekkel tudta magasztalni Meg­váltó Urát, hanem minden csele­kedetével Istent dicsőítette és szolgálta. 397-ben fejezte be Is­tent dicsőítő, szolgáló életét. MOST. KARÁCSONY ELŐTT HÍRES ÉNEKÉNEK különösen az alábbi sorai mondanak sokat ki­csinyeknek és nagyoknak: lm készen vár a jászol. A szív többé nem gyászol, Az éjszaka világos, Az ösvény barátságos. Dr. Selmeczi János és felolvasta az ilyen alkalmak­kor bizony szokatlan alapigét, a béna meggyógyításának történe­tét Lukács evangélista leírása szerint. Ahogyan az a béna is barátai leleményes szeretettnek köszönhette, hogy Jézushoz jut­hatott, a súlyos autóbaleset óta eltelt hónapok során Pecsenya Annát is rengeteg szeretet vette körül, vőlegénye s családja, ba­rátai és orvosai és az érte imád­kozok részéről. Ezért állhat most az életét is veszélyeztető baleset után Isten oltára előtt, ezért ké­szülhet reménységgel az igehirde­tői és diakóniai szolgálatra. Sa­ját magán érezhette és tapasztal­hatta meg, mit is jelent az a szol­gálat, amely a szavakon túlme­nően a segítő és hordozó szerete- tet igényli, és amelyre a gyüleke­zetekben is sokan várnak. Jézus előbb megbocsátotta a béna bű­neit, felszabadította a lelkét a bűnbocsánat evangéliumával. E nélkül nincsen lelkészi és diáko­méi munka. De utána a hitre fel­szabadult beteget testileg is meg­gyógyította és az felvette ágyát és Istent dicsőítve hazament. Ezt a kettős szolgálatot kell a lelké­szeknek és lelkészi munkatársak­nak is végeznie az Isten igéjére és a szeretet valóságos cselekede­teire várók között, örömmel és hálaadással. AZ ÜNNEPI LITURGIA UTÁN, amelyben dr. Fabiny Tibor teo­lógiai dékán és a helyi gyüleke­zet lelkésze, Szirmai Zoltán is részt vett, sokan vették körül a szolgálatra kibocsátott lelkészi munkatársat és kívántaik mielőb­bi teljes felgyógyulást és erőt a szép szolgálatihoz. Sz. Z. Jézus méltóságát és igazi való­ságát abban foglalja össze az evangélium, hogy ő a Fiú, Isten­nek „egyszülöttje” (1, 14). Jézus olyan értelemben Fia Istennek, mint rajta kívül senki más és Is­ten olyan értelemben Atyja Jé­zusnak, mint senki másnak. Jé­zus páratlanul az Isten Fia: ő a Fiú. Ezt a Fiút szereti az Atya (5, 20) és kezébe adott mindent (3. 35). A Fiú a Lélek teljességét is kapta (1, 32—33). A Fiú méltósága kifejezésre jut az Atyával való csodálatos egy­ségben: „Én és az Atya egyek va­gyunk”, mondja Jézus (10, 30). Olyan tökéletes ez az egység, hogy az Atya és Fiú teljes közös­ségét jelenti: „az Atya, aki én­Néhány éve egy rövid pihenő­re gyenesdiási üdülőnkbe tértem be. Az otthon akkori vezetője, szerelmese a régészetnek, húzott magával egy nap a kis veszprémi falu utcáin. Vakolatlan falak mel­lett álltunk meg és lassan egy hosszú listáját ismertem meg azoknak a római kori építőmes­tereknek, akik olyan nevükkel, vagy cégjelükkel ellátott kitűnő téglát égettek, hogy azok ma is tartó részei ki tudja hány dunán­túli háznak vagy középületnek. GÁDOR ANDRÁSRA ÉS FRIEDRICH LAJOSRA ma így emlékezünk, mint akiknek külö­nösen az egyházi sajtómunkában végzett szolgálata tartós téglaként ma is szilárd részként jelen van egyházi életünk épületében. Jó néhány éven át az ő kezük raj­zolta lapunk vonásait is és az Evangélikus Élet mai arculatán is ott maradt néhány ezek közül a vonások közül. Két különböző adottságú em­ber más-más háttérrel, vérmér­séklettel, egyéni íroi-publicisztikai szemlélettel, hangvétellel. Mégis mindketten együtt dolgozva is azo­nos irányban tudták felkelteni az olvasók érdeklődését, segítve őket előrelépni azon az úton, amely még nem volt kész. de már épült egyházunknak a mában járható útjaként. Építői voltak ennek az útnak, amelyen ma is járunk, vagy a fenti példával élve annak az otthonnak, amelyben ma is él és jól érzi magát magyarországi evangélikus egyházunk családja. NEM VOLT KÖNNYŰ PEDIG sem a mondanivalót egyértelmű­en megfogalmazni, sem azt a szé­les olvasótábor és a még szélesebb egyházi közvélemény számára meggyőzést segítő formába önte­ni olyan időben, amikor el kellett takarítani port és romot, amely D. Káldy Zoltán, a Déli Egy­házkerület püspöke Huley Alfréd Csengőd—Páhl—Kaskantyú szór­ványainak eddigi lelkészét küld­te ki a gerendást gyülekezetbe lelkészi szolgálatra. A beiktatás szolgálatát Mekis Ádám, a Kelet- Békési Egyházmegye esperese vé­gezte népes gyülekezet jelenlété­ben. Az istentiszteletet követő köz­gyűlésen Mekis Ádám esperes a Déli Egyházkerület, a Kelet-Bé­kési Egyházmegye gyülekezetei köszöntését tolmácsolta. A Ge- rendási Községi Tanács és a he­lyi Hazafias Népfront nevében Szálkái Lászlómé, a Népfront el­nöke mondott köszöntő szavakat. A gyülekezet nevében Gábor István felügyelő, a gyülekezet asszonyai nevében Faragó And­rásáé virággal köszöntötte a lel­készt és feleségét. Hasonlóképpen az ifjúság és a gyermekek is vi­rágcsokrokat nyújtottak át ked­ves szavak kíséretében. Pusztai Sándor csorvási református lel­kész után a gerendási római ka­tolikus lelkész, Kolompai János, majd Brebovszky Gyula csorvási bennem lakik, énáltalann viszi véghez az ő cselekedeteit. Higy- gyetek nekem, hogy én az Atyá­ban vagyok, és az Atya énben- nem van” (14, 11). A Fiú méltósága örökkévaló. Ö az örökkévaló ige, aki kezdetben volt, Istennél volt és Isten volt (1, 1). Ö az, aki által „minden lett és nélküle nemmi sem lett, ami létrejött” (1, 3). Tehát a Fiú örökkévaló méltóságához hozzá tartozik az, hogy részt vett a te­remtés munkájában. Jézus „fiúi méltósága” külde­tést is jelent. Maga Isten küldte őt erre a világra (3, 17), hogy el­végezze a rábízott munkát. Ebben a küldetésben hirdeti Isten be­szédeit és kinyilatkoztatja Istent. Jézus isteni küldetését teljesíti ráomlott a felszabadulás után épülőben levő új egyházi élet és új irányba fejlődő egyházi sajtó­szolgálat épületére. Sok belső vívódás és külső harc közben kel­lett minden tekintetben hitelessé és egyházunk tagjait látásukban és mindennapi életükben segítő­vé tenni egyházi sajtónk szolgá­latát az egyházi vezetőség útmu­tatása alapján. Bizonyára ez is hozzájárult az életük korábbi szakaszaiban átélt próbák terhe mellett ahhoz, hogy hamarabb kellett tőlük megválnunk, mint azt általában emberileg számíta­ni szoktuk. Az ő életük egy da­rabja is élő áldozat volt, hogy ma jobban értsük az egyház szolgáló útjának elkötelezését és lapunk munkája az egyetértők és együtt- munkálkodók széles 'táborát tud­hassa maga mögött. A MI NEMZEDÉKÜNK MÉG SOKÁIG FOG EMLÉKEZNI Gá­dor András szerkesztői és Fried­rich Lajos tördelőszerkesztői munkájára. Újra és újra belela­pozunk Gádor András gyakran prófétai reménységet hordozó egyházpolitikai és politikai írásai­ba, Friedrich Lajos emberi sor­sokra és ügyekre érzékenyen rea­gáló igehirdetéseibe és szépírásai­ba ós úgy tartjuk számon őket, mint akikkel jó és hasznos volt együtt élni és együtt dolgozni s van köszönni valónk, ha rájuk emlékezünk. 1966 őszének hulló falevelei és telének hava befedték földi lépé­seik nyomait, de hitünk szerint útjuk odavezetett, ahol nem könnyek és fájó testi-lelki sebek között mosolygun'k egymásra egy- egy találó megjegyzés gyakran fanyar humorán, hanem boldog örömmel adunk hálát Istennek azért, amivel egymásban is meg­ajándékozott. . M. Gy. lelkész, Nagybocskai Vilmos kis­kőrösi igazgató-lelkész a Bács- Kiskun Egyházmegye, Táborszky László a békéscsabai gyülekezet nevében köszöntötte az új lel­készt és az ünneplő gyülekezetei. Végül Oravecz Mátyás a med- gyesegyházai gyülekezet felügye­lője tolmácsolta gyülekezete jó kívánságait. Az istentisztelet után a geren­dási hívek gazdagon megterített fehér asztalhoz várták a nagy­számú vendégsereget. Gábor Ist­ván, a gyülekezet felügyelője itt mondott köszönetét Brebovszky Gyula csorvási lelkésznek azért, hogy két évig, mint helyettes lel­kész gondozta a gerendási gyüle­kezetei. A gerendási gyülekezet szépen renoválta a lelkészlakást, több ja­vítást végeztetett a templomon, megfelelően rendezte a lelkész javadalmazását. Sokféle módon megmutatta szeretetét az új lel­kész iránt. Bízunk abban, hogy ez a jó igyekezet a Békés megyei al­földi ötszáz lelkes gyülekezetünk­ben később sem lanyhul meg. Brebovszky Gyula szenvedésével és halálával is és azt is fiúi engedelmességből teszi. A negyedik evangéliumra jel­lemző Jézusnak több olyan meg­nyilatkozása, amely „én vagyok” kijelentéssel indul. „Én vagyok az élet kenyere”; .......a világ vi­lá gossága”; „ . .. a jó pásztor”; „ . .. a szőlőtő” stb. Ezekben az igékben Jézus úgy lép elénk, mint Istennek teljes hatalommal felru­házott Fia: az „egyetlen”, akitől minden származik. Jellemző az evangéliumra az is, hogy Jézusnak nemcsak valósá­gos Isten-voltát emeli ki, hanem valóságos ember-voltát is és ezt olyan erős hangsúllyal teszi, mint rajta kívül egyik evangélista sem. Ennek hangsúlyozásával egyben, harcol azok ellen, akik ezt ta­gadták. Az Ige valóban „testté”, tehát emberré lett. Az evangélium sajátosságához tartozik, hogy az utolsó időt a je­lenbe vetíti, vagyis a jövendőt jelenné teszi. Az örök élet, amely az utolsó idő ajándéka, már most azoké, akik hisznek benne: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van” (3, 36). Van az evangéliumnak bizo­nyos vitázó éle s nemcsak azok­kal szemben., akik Jézus ember- voltát akarták elhomályosítaná, hanem másokkal szemben is. Szembehelyezkedik pl. azokkal, akik Keresztelő János személyét túlbecsülték és ezért az ő szolgá­latát abban látja, hogy rámutat Jézusra (1, 29). De feltűnő Péter apostol személyével való sajátos foglalkozása is. Ez talán azzal függ össze, hogy bizonyos körök­ben meg Péter vezető szerepét becsülték túl. Az evangéliumban gyakran éles hangot találunk a „zsidókkal” (görögül: judaioi) szemben, afciik ellene állnak meg­keményedett szívvel Jézus men­tő szeretetének. A magyarra „zsi­dóknak” fordított megjelölés Jé­zusnál nem annyira a népi hova- tartozandóságot jelenti, hanem azt a magatartást is, amely szem­behelyezkedett Jézussal, a meg­ígért Krisztussal. János evangéliumát „négyszem­közti” evangéliumnak is szokták mondani, mert míg a többi evan­gélium Jézust szinte mindig csak a tömeg előtt vagy legalábbis ta­nítványai előtt mutatja be, addig János evangéliumában gyakran halljuk Jézust négyszemközt való párbeszédben. így beszél Nikodé- mussal, a samáriai asszonnyal, Pi­látussal, Péterrel (21. fejezet), sőt ez a „bizalmas négyszemközt” folytatott beszélgetés jellemző a tizenkét tanítvány előtt elmondott szavaira is (13—16. fejezetek). Az evangélium nyelvezete igen egyszerű. A szókincse nem több hétszáz szónál, vagyis kb. annyi­nál. mint amennyivel a gyermek rendelkezik. A megszokott, min­dennapi nyelven ír, és mégis mi­lyen költőien és hatalmasan! D. Káldy Zoltán nyomán: V. J. A LUTHERÄNIA ÉNEK-ÉS ZENEKARA december 19-én, vasárnap délután 6 órakor istentisztelet keretében a Deák téri templomban SZOKOLAY SÁNDOR MÜVEIBŐL EGYHÁZZENEI ESTET tart. Sorrend: Motetta Alleluja Cantate Domino Gályarab-kantáta Igehirdetés Glória Miniatűrök orgonára Karácsonyi pásztoréi Közreműködnek: Bánffy György, Faragó Laura, Szemere Erzsébet, Berczelly István. Orgonái: Trajtler Gábor Vezényel: Szoüolay Sándor Igét hirdet: D. KÄLDY ZOLTÄN püspök Bűnbocsánat és diákonia Hétköznapesti ünnep a fasori templomban D. Káldy Zoltán püspök szolgálatra bocsátja Pecsenya Annát Munkájuk beépült mai szolgálatunkba Gádor Andrásra és Friedrich Lajosra emlékesünk Lelkésziktatás Gerendáson

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom