Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-01-25 / 4. szám

Újévi köszöntések egyházunkban Köszöntés a Déli Egyházkerületben Kédves szokása a pesti gyülekezetek lelkészeinek, fel­ügyelőinek és presbitereinek, hogy az év első napján a Déli Egyházkerület tanácstermében felkeresik D. Káldy Zoltán püspököt. Most is sokan jöttek össze ebből az alkalomból. Je­len volt Szent-Ivány Ödön egyházikerületi felügyelő is. Meleg, családias légkör jelle­mezte az együttlétet. Több olyan presbiter jött el, aki már az előz» évek során is ott volt a köszöntök között, de voltak olyanok is, akik első alkalommal jötted el. A gyülekezetek és azok el­nökségei nevében Virágh Gyula, a Pesti Egyházmegye esperese üdvözölte a püspö­köt és az egyházkerületi fel­ügyelőt Az esperes köszöntő­jében beszélt arról, hogy az 1975. esztendőben milyen szor­gos munkát végzett a Magyar- országi Evangélikus Egyház és benne a Déli Egyházkerü­let. Kiemelte, hogy a tervezés és végrehajtás munkáját egy­házunkban első helyen D. Káldy Zoltán püspök végezte, akinek segítségére voltak a munkatársak, lelkészek, fel­ügyelők, presbiterek. A pesti gyülekezetek és azok vezetői teljes bizalommal vannak a püspök személye iránt, örülnek, hogy munkatársai lehetnek a püspöknek és belső meggyőző­déssel mennek a diakóniai te­ológia útján, amelynek kezde­ményezője és továbbépítője megint csak D. Káldy Zoltán püspök. Jó egészséget és to­vábbi munkakedvet kívánt az esperes. D. Káldy Zoltán püspök há­lás szívvel köszönte meg az újévi jókívánságokat. Örömét fejezte ki afelett, ohgy az espe­res a pesti gyülekezetek nevé­ben teljes bizalomról biztosí­totta őt. Egyértelműen meg­mondotta, hogy noha minden alkalommal szívesen vállalja a kezdeményezés és végrehaj­tás szolgálatát, ezt csak má­sokkal együtt tudja elvégezni. Nagy szüksége van az egyház- kerület felügyelőjének, a pes­ti egyházmegye esperesének és minden presbiternek támo­gatására. Egyházi vonatkozás­ban az 1975. esztendő legna­gyobb eseményének az új for­dítású magyar Biblia megje­lenését mondotta. Ez történel­mi és egyháztörténelmi ese­mény. Nem elég azonban ezt megállapítani, hanem ez egy­ben felhívás a lelkészek, a presbiterék és gyülekezeti ta­gok felé. hogy vegyék újra ke­zükbe a Szentírást és legyen naponkénti olvasmányuk. Nem lehet sem prédikálni, sem keresztyén életet élni na­Aayagi kérdéseinkre figyelünk „A mi tanulságunkra írattak meg” Az előzőkben végigjártuk — Pál apostol útmutatása nyo­mán — az Űjtestamentum kora gyülekezetének egyik jelleg­zetes találkozását, az egyház anyagi kérdéseivel. Természe­tesen azért, hogy minket ma indítson felelősségre és ma se­gítsen helyes hitbeli döntések­re és cselekvésre gyülekeze­teink és egyházunk anyagi gondjaival kapcsolatban. Fog­laljuk össze hát most ezt az apostoli bizonyságtételt, s en­gedjük, hogy „tanítson" min­ket. VANNAK ANYAGI KÉR­DÉSEINK. Mint a Krisztushoz tartozók testvéri, „családi” kö­zösségéhez illik — őszintén és nyíltan kell erről beszélnünk egyházunk minden fórumán. Egészen addig, amíg minden istenfélő evangélikus megfe­lelő tájékoztatást nem kap ez­zel kapcsolatban. A tapinta- tósnák tűnő hallgatás, azt hi­szem bizalmatlanságot takar a gyülekezet tagjaival szemben. Most, amikor egyházi újsá­gunkban ezzel a kérdéssel részletesen foglalkozunk, bi­zalommal fordulunk evangé­likus népünk felé. Amit — mondjuk meg őszintén —, minden felnőtt evangélikus ember joggal el is várhat lel­készétől, felügyelőjétől és egy­házunk vezetőitől. Bízunk ab­ban, hogy az őszinte, testvéri tájékoztatást Isten megáldja, és az felindítja minden egy­házát szerető hittestvérünket, szolgálatunk anyagi terheinek felelős hordozására. CSAK TISZTA KÉZZEL. A kölcsönös bizalomhoz ez is hozzátartozik. Mert a jól el­lenőrzött s egyszerű szóval el­mondott számadástétel buzdít­hat igazán további áldozat- vállalásra. Persze ezért nem­csak a gyülekezet hivatalosai a felelősek, hanem minden egyháztag. Bizalmatlanságot szülő „suttogások” helyett, jobb ha magunk győződünk meg róla, „hová folyik el az a sok pénz?!” Mert bizony sokkal több „törvényes csator­nája” van az egyház anyagi érrendszerének, mint amennyit a legtöbb hívünk általában számon tart. „CSAK TISZTA FORRÁS­BÓL.” Pállal együtt mi is őszintén, de — tegyük hozzá azonnal — tapintatosan és szerényen kérjük híveink anyagi áldozatát Nincs értel­me semmiféle „erőszaknak”, meg bármiféle „ügyeskedés­nek”. Ezekkel csak kedvetlen­séget okozunk, vagy híveink hiúságát legyezgetjük. Az evangélikus ember adakozása csak a „hit gyümölcse”, csak a Krisztussal megajándékozott élet „hálaadománya” lehet! S amit kérünk, azt mindig a gyülekezet s az egyház tény­leges anyagi szükségletéhez mérjük. Ami ma természet­szerűen lényegesen több, mint volt néhány évtizedd jj ezelőtt. De kérésünknél tekintettel kell lennünk híveink anyagi teher- bíróképességére is. És — Isten iránti hálaadással mondhat­juk el — ez is lényegesen emelkedett a legtöbb család­nál, ahhoz képest, mint ami­vel számolhattunk a korábbi években. MEGTÉRÉS: ERSZÉNYÜN­KIG MENŐEN. Erre van szük­ség ahhoz, hogy az evangé­lium hirdetésével és a szere­tetszolgálattal szembeni fel­adatainknak meg tudjunk fe­lelni a jövőben. „Üj szántás­ra” van itt is szükségünk! Isten biztat rá, hogy vállal­juk: akinek többje van — vagy éppen „bősége” —, azzal kell szolgálnia és pótolnia a kisebb gyülekezetek, a tehe­tetlen öregek, és gondozásunk­ra bízott beteg gyermekek „erőtelenségét”. Azt hiszem, hogy ezt a megtérésre való felhívást nemcsak az egyes evangélikus hívőknek, hanem a nagyobb és erősebb gyüleke­zeteink presbitériumának és vezetőinek is címezi ma Isten* nek Szentlelke. Mert a Ma­gyarországi Evangélikus Egy­ház „egy test”, s ezért a gon­dokkal küszködő gyülekezetek, a szerényebb körülmények kö­zött élő szolgatárs, a nem megfelelő módon felszerelt szeretetintézmény ügye — mindnyájunk ügye. SZERVEZETTEN — ÁT­GONDOLTAN. Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz — amikor Ls_ ten igéje arra akar megtaní­tani minket —, hogy egyhá­zunk anyagi kérdéseinek meg­oldása nem csupán az egyes hivő, nem is az egyes gyüleke­zetek feladata, hanem „köz­egyházi feladat”. Istennek ad­hatunk hálát azért, hogy egy­házunk vezetői pásztori fele­lősséggel és jövőt szolgáló elő­relátással készítik elő, a „hol­nap egyházának" anyagi fel­tételeit. Ébresszen bennünk bi_ zalmat püspökeink gondosko­dása (a legutóbbi körlevelük­re gondolunk, amelyből la­punk is közölte az idevonatko­zó részt), amikor ahhoz kér­nek „többet”, hogy „többet ad­hassanak!” Mert egyházunk vezetői azzal, hogy „napirend­re tűzték” a nagyobb teher­vállalás kérdését, bizonyságát adták: akik előttünk járnak, nem „messze élnek” a gyüle­kezetektől, hanem reménység­gel „többet látnak” egyházunk jelenéről és jövőjéről! IMÁDKOZZUNK ÉRTE. — Mert egyedül Isten teheti meg, hogy ebben is „buzgóságra" in­dítson minket. Mi pedig a Mi. atyánk könyörgésében ezután ezt is kérjük: a mi minden­napi kenyerünket add meg ne­künk ma. Csizmazia Sándor ponkénti Biblia-ólvásás nél­kül. Ez nemcsak evangélikus tradíció, hanem egzisztenciá­lis szükséglet az evangélikus ember számára. Ezzel függ össze, hogy nem elég a Bibliát olvasni, hanem hallani is kell Isten igéjét. A hit nem egy­szerűén olvasásból, hanem hallásból van. Mi ném kívá­nunk senkit sem az istentisz­teleten való részvételekre kényszeríteni — tiszteletben tartva a lelkiismereti szabad­ságot —, de fáradozunk azért, hogy akik evangélikus embe­rekként kívánnak élni, azok rendszeresen és jó kedvvel ve­gyenek részt az istentisztele­teken. Az istentiszteleteken való részvétel több, mint a ma­gános bibliaolvasás, mert az istentiszteleteken a közös ige­hallgatásokon. a közös imád­ságon és éneken keresztül egymás hite által épülhetünk. Külön is ki kell emelni az úrvacsorái közösségben való részvételt. Az úrvacsora nem­csak a bűnbócsánat vételnek drága alkalma, hanéfn egy szeretetközösségben való rész­vétel, továbbá forrásul szolgál a diakóniai szolgálatban. Az evangélikus ember nemcsak azért vesz részt az istentiszte­leteken és az úrvacsora! kö­zösségben, hogy egyértileg gazdagítsa lelki életét, hanem azért, hogy az ott kapott erők­kel szolgáljon az egyházban, a társadalomban és az egész nép javára. Az evangélikus ember életét ugyanis nem le­het elszakítani a tágabb em­beri közösségtől, a társada­lomtól, amelyben aktív szol­gálatot kell végeznie honfitár­sai és minden ember javára. A bensőséges együttléten a püspök áldást kívánt a lel­készeknek, felügyelőknek és valamennyi gyülekezetnek az új esztendő alkalmával, majd együttesen énekelték a „Mily nagy az Ür kegyelmessége” kezdetű éneket. Az Országos Elnökség köszöntése Az év első munkanapján az Országos Egyház Üllői úti székházában összegyülekező népes sereg: az egyházkerüle­tek elnökségei, az országos egyház dolgozói a főtitkár ve­zetésével, teológiai tanárok, az országos munkaágak vezetői, budapesti esperesek és lelké­szek lényegében véve egész magyarországi evangélikus egyházunk képviseletében kö- szÖnötték Országos Elnöksé­günket: D. Káldy Zoltán püs­pök-elnököt és dr. Fekete Zol­tán országos egyházi felügye­lőt. Az itt elhangzó köszöntés és válasz is ezért az egész egy. ház életére tekintő összefogla­lást és előremutatást tartal­mazták. D. DR. OTTLYK ERNŐ, az Északi Egyházkerület püspöke az Országos Elnökséget kö­szöntő beszédében az 1975. év eseményeit értékelte. A világ­méretű események közül ki­emelte a vietnami nép győzel­mét, az európai béke és bizton, ság megszilárdítása érdekében aláirt egyezményt, és a fasiz­mus felett aratott győzelem­hez kapcsolódó jubileumi ese­ményeket. A hazai események sorában méltatta a XI. párt- kongresszus által felvázolt, a szocializmus fejlettebb forrná, ja elérését célzó határozatokat és javaslatokat, az országgyű­lési választásokat, amelyek so­rán D. Káldy Zoltán püspök-el­nökünk újra az ország legfel­sőbb törvényhozó szervének tagja lett. Értékelte az V. ötéves terv előkészítő munkáit. — Az egyházi nemzetközi élet esemé­nyei közül az Egyházak Világ­tanácsa Nairobiban tartott V. nagygyűléséről, a Keresztyén Békekonferencia Folytatólagos Bizottságának siófoki üléséről és az Európai Egyházak Kon­ferenciájának az NDK-ban tartott üléséről emlékezett meg. Egyházunk 1975. évi gazdag eseménytárából D. dr. Ottlyk Ernő püspök a Teológiai Aka­démia jubileumát emelte ki elsősorban. „Az elmúlt év legnagyobb ajándékának azt tartom — zárta összefoglalóját —, hogy tovább erősödtünk Jézusnak, a szolgáló Ümak a szeretetében, aki minket az emberek szere- tete felé irányít, hogy hitünk a hétköznapi megtérés konk­rét cselekedeteiben teremjen gyümölcsöt s így váljunk Jé­zus tanítványaivá és követői­vé, az embereknek végzett szolgálatok területén. Amikor az Országos Elnökséget kö­szöntjük, szeretetünkben ben­ne van a jó úton vezetőknek kijáró tisztelet és megbecsülés. Az egyházi vezetés és a hívek sokasága így tud egy lenni a hitben és a szeretettjén. D. KÁLDY ZOLTÁN püs­pök-elnök válaszában utalva egy gyors telefonkapcsolásra Nairobi és Budapest között, szólt arról, hogy mennyire kö­zel került egymáshoz az embe­riség s ezért egy embernek a cselekedete, vagy a világ bár­mely pontján történt esemény, hogyan hat ki az egészre. Ép­pen ezért az elkövetkező évek során még jobban meg kell tanulnunk összefüggésekben gondolkodni. Először is meg kell tanul­nunk az emberiségben gondol­kodni. A közelmúlt eseményei azt a reményt táplálják ben­nünk, hogy az enyhülés még inkább ki fog szélesedni és a politikai enyhülést nyomon fogja követni a katonai eny­hülés, a nemzetközi szintű le­szerelés, amelynek érdekében már eddig is oly sok lépést tet­tek a Szovjetunió és a szocia­lista országok. Sajnos, vannak az enyhüléssel szemben ellen­akciók is, és ez sok helyen egyházi téren is jelentkezik. Arra is kell számítanunk, hogy ezek a törekvések a megélén­kült turizmust és helsinki egyezményt kihasználva, meg­próbálnak betömi hozzánk is. Ezért lényeges, hogy lelké­szeink és gyülekezeti tagjaink ezekben a kérdésekben az egész emberiség érdekeit tud­ják szem előtt tartani és szol­gálni. Meg kell tanulnunk továbbá a hazában gondolkodni, mivel sorsunk elválaszthatatlan né­pünk sorsától. Az V. ötéves terv sikere az egyházban élő emberektől is függ. Szükséges, hogy népünk tapasztalja a lel­készek és gyülekezeti tagok szolidaritását egész társadal­munkkal, különösen is az er­kölcsi értékek: a munkamorál, a munkafegyelem, a minőségi munka vonalán. Az eddiginél is jobban kell tudnunk gondolkodni az egy­ház egészének összefüggésé­ben. Ott tud jól érvényesülni a gyülekezeti érdek is, ahol a lelkész és gyülekezet jól érti az egész egyházra vonatkozó koncepciót. Diakóniai teoló­giánk eddiginél is határozot­tabb érvényesítését változatla­nul feladatunknak látjuk, ári­nál inkább i6, mivel még nai­robi tapasztalatok alapján is állíthatjuk, hogy nemzetközi Viszonylatban sem tud senki ennél jobbat adni nékünk. Na. gyón fontos, hogy diakóniai szemléletünk még tovább ér­vényesüljön egyházunk életvi­telében. A következők során D. Kál­dy Zoltán püspök részletesen is ismertette azokat a felada­tokat, amelyek az egyházkor­mányzati testületek, az egyhá­zi munkaágak és a gyülekeze­tek előtt állanak az 1976. esz­tendőben. Szólt a nyár folya­mán Gyenesdiáson rendezen­dő lelkészkonferenciákról, a diakóniai munkások képzésé­ről, egyházunk anyagi kérdé­seiről és a munkaerő-gazdál­kodásról, valamint az Országos Egyház székházával kapcsola­tos rekonstrukciós tervekről. D. KÁLDY ZOLTÁN PÜS­PÖK VÉGÜL IS KÖSZÖNE­TÉT MONDOTT az elmúlt év folyamán végzett hűséges és jó szolgálatért elnöktársának, dr. Fekete Zoltán országos egy­házi felügyelőnek, püspöktár­sának, D. dr. Ottlyk Ernőnek, az Északi Egyházkerület püs­pökének, Szent-Ivány Ödön és dr. Mihály Dezső egyházkerü­leti felügyelőknek, dr. Karrier Ágoston országos főtitkárnak, aki 10 éve tölti be e fontos szolgálati helyet, Szemerei Zoltánnak, az országos egyhá­zi pénztár vezetőjének, az or­szágos egyházi iroda vala­mennyi dolgozójának és az egyházkerületi irodák dolgo­zóinak, a különböző egyházi munkaágak vezetőinek, a je­lenlevő teológiai tanároknak és lelkészeknek, és kívánt mindnyájuknak és rajtuk ke­resztül egész egyházunk min­den lelkészének és gyülekezeti tagjának Istentől gazdagon megáldott, közös szolgálatun­kat is gazdagító új esztendőt. Számadás és tervezés a békemunkában A számadás szót most nem a megszokott értelmében használ* juk. Nem a számok törvénye szerint forintösszegben kifejez­hető „nyereségről” vagy „kiadásról” van szó. Számot lehet, sőt kell vetni akkor is, amikor az ország, földrészünk, sőt az egész emberiség békés fejlődéséért végzett munkáról, annak ered­ményeiről, fáradozásairól, tapasztalatairól és az elébe tornyo­suló akadályokról kell mérleget vonni. EBBEN AZ ÉRTELEMBEN NEVEZHETJÜK SZÁMVETÉS­NEK az Országos Béketanács legutóbbi ülésének munkáját A számvetést Pethő Tibor OBT-elnökhelyettes, Sebestyén Nándomé főtitkár, dr. Réczei László összefoglalása tárta a Béketanács elé, értelemhez és szívhez szólóan egészítette ki Sarlós István, dr. Zsebők Zoltán és a többi hozzászóló. Bármennyire hazai tömegmozgalom képviselője a Béketa­nács, mégsem lehet elhatároltan szólni az itthoni eredmények­ről. Ki tudja megmondani, hol van a határ a hazai békemunka és a vietnami béke megszületése között? Ki tudja lemérni, mennyi a Helsinkiben befejezett európai biztonsági és együtt­működési konferencia aláírt záróokmányában a hazai erőfe­szítések gyümölcse? Vietnamban, Laoszban, Kambodzsában béke van, Európa felelős államfői aláírták a helsinki bizton­sági és együttműködési szerződést, ez az egész világ békét akaró, humánus erői közös erőfeszítéseinek eredménye. Nem keressük, nem is célunk azzal kérkedni, mennyi a részünk benne, de jó lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a magunk ere­jével és a magunk módján mi is hozzájárultunk. Együtt mindazokkal, akik szívük szerint elkötelezettjei a világ béké­jének és az emberi haladásnak. A magyar békemozgalom min­den áldozatos tagjának része van ezekben az egész világ béké­jét szolgáló sikerekben. A SIKEREK MELLETT FELADATOK IS VANNAK. Nem új, hanem régtől fogva elsőrendű feladat a béke megteremtésé­nek és fenntartásának áldozatos szolgálata. A békéért végzett fáradozások minden eddigi eredményét megsemmisítheti a békeerők összefogott, éber fáradozásának az alábbhagyása. A béke sohasem a gonosz, háborús erők ma- gábaszállásának, megjuhászodásának, hanem a békeerők ha­tározott küzdelmének az eredménye. Mindig voltak és ezután is lennének a háborúnak, a pusztulásnak, a rombolásnak hasz­not húzói, anyagi nyertesei. Ezért a nyereségért készek felhasz­nálni a tudomány, az emberi értelem minden vívmányát. Ezért fontos az, hogy az élet minden frontján, a tudomány, a technika, a művészet, a kultúra minden vívmányát a béke szolgálatára fogjuk össze. Szolgálja minden az embert, a békés társadalmi fejlődést! Akkor robban ki háború, amikor a tudo­mány, a technika és az emberi gondolkodás egyéb anyagi vagy szellemi termékeit az ember ellen fordítják. Feladatunk tehát munkánkkal, annak eredményeivel a béke társadalmát erő­síteni. JÓ LELKIISMERETTEL KÉSZÍTHETTÜNK SZÁMADÁST az elmúlt évről. A békeerők vártnál nagyobb sikereit hozta. Az imperialista, háborús erőknek viszont emlékezetes kudar­cot jelent 1975. Nem jelenti azonban a felszámolásukat. Akik nem az enyhülés, hanem a feszültség, nem a békés fejlődés. Hanem az anyagi és szellemi rombolás, nem a világbéke, ha­nem a háború útján kívánnak előre haladni, azok nem hagy­tak fel antihumánus tevékenységükkel. Ártó hatásukkal és céljaikkal továbbra is jelen vannak a nemzetközi gazdasági, politikai és tudományos élet területein. Továbbra is árnyalt; sokoldalú harcot kell folytatniuk a béke erőinek azért, hogy földrészünkön és az egész világon visszafordíthatatlanná te­gyék a békés fejlődés útját. A BÉKETANÁCS ÜLÉSÉN, A MAGYAR BÉKEMOZGA­LOM NEMZETKÖZI TEKINTÉLYÉT ÉS HATÉKONYSÁGÁT bizonyítva, jelen volt és felszólalt Romesh Csandra, a Béke­világtanács főtitkára, valamint a portugál békemozgalom több küldötte. Romesh Csandra méltatta a magyar békemoz­galom eredményeit, és átfogó képet adott a világ békemunká­jának további feladatairól. A portugál békemozgalom küldöt­tei arról tettek bizonyságot, hogy feszült politikai helyzetük­ben megbízható szövetségest látnak a magyar békeerőkben. Baranyai Tamás Felvétel a Debreceni Kollégium Gimnáziumába az 1976/77. tanévre A debreceni Kollégium Gim­náziumának I .osztályaiba az általános iskolákban kiosztás­ra kerülő „Jelentkezési lap to­vábbtanulásra” című nyomtat­ványon lehet felvételre jelent­kezni az 1976/77. tanévre. Azok a tanulók, akik a református gimnáziumban óhajtanak to­vábbtanulni, az említett űr­lapra írják fel iskolánk nevét és címét (Református Kollé­gium Gimnáziuma 4001 Debre­cen, Postafiók 71., Kálvin tér 16.). A jelentkezési lapokat az általános iskolák továbbítják hozzánk. Olyan, jó tanulmányi ered­ményű, protestáns vallású ta­nulók kérhetik felvételüket, akik a jelentkezés évében, szeptember hó 1-ig még nem töltik be 17. életévüket. Az általános iskolát régebben végzett, de nem túlkoros ta­nulók is jelentkezhetnek felvé­telre volt általános iskolájuk útján. Előzetes felvételi beszél­getéseket nem tartunk. A tanulók a gimnáziumi ál­talános tanterv alapján végzik tanulmányaikat. Tagozatos osztályaink nincsenek, de az érdeklődésnek megfelelően majdnem minden tantárgyból indítunk szakkört, ami hozzá­segíti a tanulókat, hogy a kö­zépiskolás tananyagra támasz­kodva mélyítsék és bővítsék ismereteiket. Sportolásra is bő­ven van lehetőség iskolánkban. Az orosz nyelv mellett, kö­telező második idegen nyelv­ként a latin, a német, vagy az angol választható. Ezt csak a jelentkezési lap beérkezése után kiküldendő kérdőíven kell majd megjelölni. önként jelentkező tanulók részére kántorképző tanfolya­mot szervezünk. A tanfolyam résztvevői a IV. osztály végén kántorképesitő vizsgát tehet­nek, s sikeres vizsga esetén egyházi szolgálatra képesítő kántori oklevelet nyerhetnek. A gimnáziumba jelentkező vidéki hallgatók kérhetik in- ternátusi elhelyezésüket a fent említett továbbtanulási jelent­kezési lapon. Fizetendő dijak: 1. Tandíj évi 520,— Ft, me­lyet havi részletekben kell fi­zetni az intemátusi díjjal együtt. 2. A kántorképzésre jelent­kező tanulók évi 200,— Ft kü­lön tandíjat és 80,— Ft hang­szerhasználati díjat fizetnek. 3. Intemátusi és tápintézeti díjat minden I. osztályos és el­ső ízben felvett tanuló a IV. díjfok szerint fizet. Ennek ösz- szege jelenleg: lakásdíj évi 1800,— Ft, tápintézeti dij évi 5000,— Ft. E díjakat 10 hónapon át, ha­vi részletekben előre kell fi­zetni. A tanári kar félévenként a tanulmányi eredménytől, magatartástól és szociális helyzettől függően alacsonyabb díjfokozatba sorolhatja a ta­nulót. A Kollégium Igazgatótaná­csa fenntartja magának a dí­jak év közben történő változ­tatásának jogát. A felvételről és más szüksé­ges tudnivalókról írásban ér­tesítjük a szülőket, de szóban is szívesen adunk részletesebb tájékoztatást. Debrecen, 1975. december bő. A Református Kollégium Gimnáziumának Igazgatótanácsa Debrecen, Kálvin tér 16.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom