Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1976-02-22 / 8. szám
„i\e keményítselek meg a ti szíveteket” Zsolt 95, 7—8 A Zsidókhoz írt levél 3. fejezetének 7. és 8. verse is ugyanezt tanítja, mint a 95. Zsoltár fenti idézete: „Ne keményítsétek meg a ti szíveteket... „Minkettő az Isten igéjével való összefüggésben mondja ezt: „Ma ha az Ö szavát halljátok”. Mit mond nekünk ez az ige általában és mit mond konkrétan, a böjt felé vezető úton, hatvanad vasárnapján? ÁLTALÁNOSSÁGBAN. Mindenekelőtt a Gondviselés drága bizonyságát villantja elénk. „Mert Ű a mi Istenünk.., Minden időkre szólóan érvényes és elégséges evangélium ez Isten népe számára: Gondviselő Istenünk van. Az Ür. Mégpedig egyedül Ö az Ür. Ö nem más, mint Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Ö, aki megjelent e világnak Jézus Krisztusban. Ö, aki teremtette az eget és a földet. Ahogy a Zsoltár 3—5 versei dicsőítik: „Mert nagy Isten az Űr, és nagy Király minden Istenen felül. Akinek kezében vannak a földnek mélységei, és a hegyeknek magasságai is az övéi. Akié a tenger, és Ő alkotta is azt, és a szárazföldet is az ő kezei formálták.” Ámikor mindez hit által feltárul a zsol- táros előtt, akkor csendül fel ajkán a hívogatás szózata; mégpedig kétszer is: „Jöjjetek és örvendezzünk az Űrnak ...”. „Jöjjetek és hajoljunk meg, boruljunk le”. A Gondviselésbe vetett bizalmunk ilyen hatalmas fundamentumra épül, a mindenható Teremtő Istenre. S a Gondviselésbe vetett bizodalmunk. a felőle nyert teljes bizonyosságunk ilyen nagy örvendezésre segít el: „Jöjjetek, örvendezzünk az Űrnak!” Általánosságban érvényes az is, amit rögtön az előbbiek után tanít a zsoltár: „Ne keményítsétek meg a ti szíveteket!” „Nagyon fontos tudni, hogy az ige ezt a hívőknek mondja. Nem a kívülállók, a nem-hivök számára készített figyelmeztetés ez. Hanem a mindenkori keresztyén élet egyik sebezhető pontjára irányítja figyelmünket az ige. Jellegzetes, speciálisan keresztyéni, hivő kisértés ez, a szívnek a megkeményítése. Ez a kísértés utat tör magának minden egyes alkalommal, amikor igéjében elénk áll a gondviselő Isten. Keresztyén emberek is bizony stagnálhatnak éveken, évtizedeken át ebben a lelki nyomorúságban, ebben a szellemi, hitbeli megkötöttségben. Hallják, hallgatják az igét, de a gondolkodásuk, a szívük sze- retete, az egész életük nem változik semmit. Mert megkeményítik szívüket, éppen akkor, amikor Isten igéjének zörgeté- sekor szélesre kellene tárniuk szívük ajtaját. Bizonyára sokszor megszomorodik miattunk Isten Szentlelke, hogy halljuk az evangéliumot, a szeretetnek és szolgáló életnek friss üzenetét, de szívünk keménységéről, mint páncélról a nyilak, úgy pattan vissza minden szó. KONKRÉTAN. Hatvanad vasárnapján semmiképp sem térhetünk ki Isten igéje elől. Ezen a vasárnapon Isten igéjének lényegéről, munkájáról, köztünk való sorsáról — mint például a magvető példázatában — hallunk. Különösképpen hálát kell adnunk Istennek, hogy egyáltalán szól hozzánk, sok minden ellenére. A mindenható Isten ige által cselekszi ezt. És az ige által elsőrenden a szívünkhöz szól. Nem az értelmünkhöz. Hanem a szívünkhöz, mert onnan kell kiindulnia a döntő fordulatnak. A szívünk az, amit Isten igéje hajlíthatóvá, formál- hatóvá akar tenni. Egyházunk életerős teológiája, a diakónia. a szolgáló élet teológiája is elsősorban a szívnek a dolga. Szívügy. Szívünk nyitottságán, a Krisztusban megváltott világ felé fordulásán, szeretetének minőségén és erősségén dől el, hogy számunkra is — egyénileg és gyülekezetileg egyaránt — vajon az Isten és ember iránti el nem fogyó szeretet forrása lehet-e nemzedékünk új útja. Épppen ezért, amikor hangzik az ige, a szolgáló szeretetnek az igéje, amikor szól hozzád a gondviselő Isten, ne keményítsd meg a te szívedet! Az ige is az Istené és a te szíved is, Engedd, hogy találkozzanak! Győr Sándor Kiszabadult gályarabjaink sorsa Nyolc prédikátorunk: nyolc gályapadhoz láncolt evangélikus lelkész és tanító volt még életben azon a nevezetes február 8-i napon, amikor I. Lipót császár Bécsben — erős külső nyomásra —, aláírta a gályarabok szabadon bocsátásáról szóló nyílt parancsot. Elsőnek a nyolc hitvallónk közül a Nógrád megyei Lest 63 éves lelkipásztorának, Tin- kovitz Jánosnak a sorsát kell megemlítenünk. A felszabadító holland hajóhad közeledésével egyidejűleg vált ugyanis végzetessé egyre fokozódó kimerültsége. A szicíliai partok mentén az állandó evezéstől, nélkülözéstől és veréstől oly súlyos betegségbe esett, hogy a nápolyi rabkórházba kellett szállítani. Ott azokban az órákban lehelte ki lelkét, amikor társairól levették a hajó bilincseit. Kocsi Csergő Bálint szépen írja róla. hogy „ő Isten kegyelméből még nagyobb szabadságra jutott, amelyen *öbbé semmi változás nem esik”. Svájci gálvarabsír A hét életben maradt evangélikus és tizenhat református rabprédikátor azt hitte, hogy álmodik a szabadulást követő napokban. Ruyter admirális parancsára — Weltz György nápolyi evangélikus kereskedő közvetítésével —, ruhafoszlányaik helyébe új, finom öltönyöket kaptak, és puha. fehér ágy várta őket hittestvéreik lakásán. Nápoly, majd Róma régiségeinek megtekintése után a Margareta nevű angol kereskedelmi hajón nemsokára Velencébe érkeztek, ahol másik nagy protektoruk, Zaffius doktor — orvos és lelkész esy- személyben — részesítette őket gazdag vendéglátásban. Egykori velencei szállójuk — magam is láttam — ma is áll. mint oénzüuvi palota a Canal Grande partján, a Rialto-híd közelében. Ütjük mégsem volt diadal- út, sorsuk ezután is kereszt- hordozás maradt. Reménységüket a semleges, protestáns többségű Svájcba vetették, hiszen az ottani gyülekezetek nagy pénzösszeggel járultak hozzá szabadításukhoz addig is. Nem is csalódtak bennük. Ám a svájci utat, mindjárt Itália elhagyása után, gyász és könny is kísérte. Graubünden kies vidékén, Chur városában az erőtlenségtől ágynak esett, majd meg is halt Turóczi Végh András, a füleki evangélikus egyház prédikátora. Koporsója felett a helyi lelkész — családjának akkori bejegyzését itt Budapesten őrizzük —, Vedro- sius János prédikált 2 Tim. 4, 7—8 igéje alapján. Halála után imádságot találtak zsebében. Kocsi Csergő Bálint feljegyzése szerint így hangzott egyik részlete: „Édes Megváltóm, örvendeztess meg, hogy ujjonghassak az ítéletben! Hűséges Jézusom, Veled akarok megpihenni abban a tudatban, hogy mostantól nem látok hiányt! Efölötti örömömben mondom azt is, hogy ÁMEN!” Ma már bizonyára jeltelen svájci sírja fölé az utókor mast leteszi az emlékezés és a hála babérkoszorúját. Hírnökeink Európában A pozsonyi perek során elítélt, teológiai és politikai meggyőződésükért egyaránt szenvedő prédikátorok embertelen sorsáról és a magyarországi protestánsok üldözéséről ezekben a hónapokban már nagy tömegeknek volt tudomásuk Európa különböző városaiban. Főleg a protestáns országok közvéleményét háborította fel mindaz, amit az útközben. Itália földjén megszökött Masz- nyik Tóbiás. Lányi György és Simonides János hosszabb-rö- videbb formában, röpiratok- ban vagy visszaemlékezésekben, sőt rajzokban és metszetekben is ismertetett. A részletekről és a teljes igazságról azonban keveseknek volt tudomásuk. A háromszintes gályák — az ún. trirémiszek — evezőpadjaihoz bilincselt püspökök, tanárok és lelkészek további sorsának alakulását sokan figyeltek izgalommal. A gályákról Ruyter tengernagy által 1676. február 11-én kiszabadítottak első hosszabb közös otthona Zürich volt. Szíves fogadtatásuk emlékei a zürichi állami levéltárban. Heidegger és Laivater professzorok, és más lelkészek sajátkezű bejegyzései, igeversei a később magukkal vitt emlékalbumokban maradtak fenn számunkra. Legális hazatérésüket — Thököly Imre fegyveres győzelmeinek a hatására —, csak az 1681-es soproni országgyűlés végzései tették számukra lehetővé. Szabadulásukkor még kötelezvényt kellett aláírniuk, hogy nem térnek vissza hazájukba és „nem állnak bosz- szút” az elszenvedett sérelmekért. Bugányi Miklós sajó- gömöri, Leporini Miklós pol- tári és Nikléczi Sámuel újbányái lelkészek mégis hazatértek 1678-ban, sorsukról azonban eddig viszonylag kevés megbízható adat került napfényre. Fontos szerepet vittek a Svájcból más európai országokba utazó prédikátoraink. Ezeket akár mint exuláns egyházi diplomatákat is számon- tarthatjuk. Ilyen volt Nikléczi Boldizsár, a nógrádi Sztregova lelkésze, a fenti Sámuel fiatalabb testvére. Az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött eredeti albumában szebbnél- szebb. igen értékes bejegyzéseket találhatunk, főként hollandiai. angliai, dániai, svéd- és németországi kőrútjának eay-egv állomásáról. Ennek az albumnak — csakúgy, mint Masznyik Monumentum című, saját egyházi tulajdonunkat képező albumának —, feldolgozása és publikálása hazai egyháztörténet-írásunk adósságai közé tartozik. Együtt járta Nikléczivel a fenti európai országokat Steller Tamás besztercebányai rektor, aki Wittenbergben még 1668-ban „magister theologiae” tudományos fokozatot nyert. Utódai ma is élnek és számon- tartják, hogy Nikléczi hazatérése után ő még Wittenbergben maradt — kezeírásával ott találkoztam is —, -majd a besztercebányai Szent Erzsé- bet-templom paróchusa lett, és utóbb vakon tengette életét egészen 1715-ig. Boldizsár lelkész- és sorstársa ugyanitt már 1704-ben meghalt. Házai földben Az egyetlen, Ruyter által kiszabadított, evangélikus gályarabunk, aki hazánk mai határai között nyugossza síri álmát, o Balatonfelvidék hitvalló prédikátora, Zsédenyi István. A zsédenyi születésű dörgicsei lelkész további sorsáról — emléktábláján kívül —, keveset tudunk. A soproni országgyűlés után ismét Dörgicsén, majd Kővágóőrsön, s végül Mencs- helyen találjuk. Itt egy 1720- ból való — bizonyára jóval halála után írt —, anyakönyvi bejegyzés e szavakkal örökíti meg emlékét: „Itt Mentshelen végezte el ditséretesen jó életét és innen vitetett a ditső- ségbe”. Mindnyájuknak adósaik vagyunk hálával, hűséggel, az egyház és a haza iránti szeretettel. Dr. Fabiny Tibor Másfél évszázad választja el egymástól a most itt egymás mellé kerülő emlékkönyvi bejegyzéseket. 1617-ből való Johannes Kepleré, 1764-ből a Tessediké. Miért szól róluk mégis együtt az írásom? Azért, mert mind a kettő rpagyaror- szági diákemlékkönyvben található. És itt igazán helyénvaló a talál ige, mert „talált tárgyak” módján jutottak elém. A téma az utcán hever, így szokták mondani. Csak észre kell venni, csak le kell érte nyúlni; és már meg is van a megírni való. Történetesen a Fizikai Szemlében, egy tudományos folyóiratban lapozgattam. így tapadt meg a szemem Kepler emléksorain. Tes- sedik bejegyzésével pedig először csak egy reá utalásban volt találkozásom. Egy napilapban, a Magyar Nemzetben olvastam egy riportot, és abban figyeltem fel Tessedik nevére: tőle is vannak emléksorok egy XVIII. századi magyar diák albumában. Tessedik bejegyzését aztán saját szememmel is betűzhettem az emlékkönyv birtokosának. Ber- czelly Margitnak a szíves engedélyével KEPLER 1617. JÚNIUS 22-ÉN Linzben írta be az emléksorokat Horler Szaniszló albumába. Egy latin párverset írt be abba. Annak első sorát egy római költő, Persius szerezte; ez a sor lett Kepler jelmondata; ezt szokta volt beírni az emlékkönyvekbe. A párvers második sorát aztán a magaszerzéséből írta hozzá, egyszer ezt, máskor azt. Így meglehet, hogy a hazánkba került Kepler-emléksorok másutt is megtalálhatók. Viszont éppen ezért van a sajátos értékük abban, hogy hol és mikor írta be azokat egy hazánkfia úti albumba. Az első sor az eredeti versmértékben is köny- nyűszerrel megszólaltatható, mert Persius szatíráit magvarra is többen lefordították. Ó mi temérdek gond! Ó mennyi hiábavalóság! (Barna Ignáctól) A második sor pedig így tolmácsolható: Hiszen maguk a szép csillagok is elnémulnak egykor. Akármi volt is másutt Kepler és Tessedik emléksorai Renner János emlékének a második sor, akár hányszor írta is a nagy csillagász éppen ezt — e párversnek különleges a tanulsága. A második sorból értjük meg igazán az elsőt! Éppenséggel nem a tudás, nem a törekvés hiábavalóságát mondja ki az; nem a esalódottság sóhaja a sok törődés terhe alatt! Sokkal inkább: a bajok, keserűségek, csüggedésre kísértések ellenében az élet igenlése, a tudomány rendületlen szolgálata szól belőle; lám ő az életét teszi rá a „csillagok”, a bolygók törvényeinek a kutatására — pedig tisztában van azzal, hogy egykor maguk a csillagok is elmúlnak, bármennyire szépek ... — A diákalbumot, amely Kepler kezeírásával vált rendkívüli kinccsé, a szombathelyi Smidt Múzeum őrzi, és K. Smidt Erzsébet ismertette. DE KI VOLT HORLER SZANISZLÓ? A Szepesség, Lőcse város szülöttje. Szülővárosában, majd Szepsiben, Sárospatakon és Kassán tanult. 1612-ben külföldre ment tanulmányai folytatására, El- szászba, a strasbourgi egyetemre. Itt 1615-ben a „hét szabad tudomány” magisztere lett. Ügy látszik, hogy a tudományok mestere fokozat elnyerésekor „alapította” diákalbumát. Az emléksorokat kérő felhívás számunkra nyelvi emlék is, a latin sorok közt magyarok is vannak, valószínűleg egy bibliai idézet. Meg- ' látogatta Tübingent. és persze magával vitte az albumot, és ott nekünk is érdekes bejegyzéseket kapott a professzoroktól. Állítólag egy félévet töltött ott, de a neve nem található a tübingenl egyelem beiratkozottjai között. Tán maradt volna tovább, de visszament Strasbourgba az akkor fizikát tanító professzora hívására. Ott bizonyára folytatta tanulmányait, de most már maga is elkezdte a pedagógusi munkát. Amolyan tanulmányi felügyelő lehetett a Tamás Kollégiumban. Ezekben az években sikerrel Védte meg Meteorológiai Vizsgálódások című disputációs iratát. A meteorológia szó ekkor az égi testek tudományát is jelentette. Nyilvánvaló tehát, hogy Horler nemcsak a jó biblia- magyarázás érdekében művelte a csillagászatot. De azért most is hasznos ügyelni a szükségletre: általános alapismeretek nélkül nincsen igaz biblia-értésünk. Asztronómiai kifejezések ismerete nélkül nem értjük meg Jakab levele 1, 17-et; az új fordítás sem biztosítja ezt egészen, bár kiválóan újított, így: az Istenben nincsen változás, sem fénynek és árnyéknak változása. E bibliai szakasz értelmezésében Groó Gyula is célzott asztronómiai műkifejezések itteni jelenlétére. 1616-ban üdvözlő verset írt egy honfitársa filozófiai-teológiai irata elé, és ebben bátran tiltakozott hazája hamis megítélése ellen. Azt mondják: Lám elűzi a tudományt a Pannónia-beli háborúskodás, nem is alkalmas a tudományra! íme az ellenkezőt bizonyítja a honfitárs műve: a tudomány dicséretét nyújtja a maga rendje és módja szerint. HORLER 1617-BEN TÉRT VISSZA HAZÁJÁBA. Útját megszakítva, Linzben meglátogatta Keplert, Felső-Auszt- ria „matematikusát”. Most már tudjuk, hogy a csillagászat iránti vonzalma vitte a híres asztronómushoz. A Sze- pességre visszaérkezvén, előbb Lőcsén volt tanár, majd 1627- ben az ige szolgálatába szegődött. Iglóra ment át prédikátornak, majd ugyanott lelkipásztorrá lett. Ott fejezte be életét 1645. augusztus 19-én. Benne harmonikus volt meg együtt a természettudomány és a teológia amúgy is jól összeférő szolgálata. Iskolatanítói és igehirdetői működése mellett, íme, nevezetessé válik azáltal is, hogy az ő révén jutott Kepler kezeírása egy hazai gyűjteménybe. A természettudomány művelésével, közelebbről az orvostudomány diákjával és gyakorlójával függ össze Tessedik Sámuel emlékkönyvi bejegyzése is — erlangen! diákkorából. 1763-ban ment ki oda, és akkor már. két és fél éve volt ott orvoskari diák Lipszky Pál Trencsénből. Ő már itthon, 1760-ban elkezdve, gyűjtötte emlékkönyvébe a bejegyzéseket. Jeles pozsonyi tanáraitól is vannak benne aláírások. De ezúttal figyeljünk mégis Tessedik emléksoraira. Magyarul: Sem nem akarom, sem erőm nincsen rá, hogy mindenkinek tessem. De akarom, ha bírom, hogy tudjak tetszeni a jóknak. Isten veled, tudós férfiú, igaz barátom; akit ezen ... az egyetemen szereteteddel öveztél, ezentúl a hazában szintén szeressél tovább is. Száradjon el a jobb kezem, ha netán elfelejtett lészen Tessedik Sámuel, a szent teológia tanulója. 1764. május 27—i keltezése után szokás szerint oda jegyezte a maga jeligéjét, és ez magyarul: Küszködésen át, sikerek felé. TESSEDIK tehát már akkor* azt vallotta, amit egész életén át bizonyított: helytáliott a tanult és szorgalmas emberré nevelésnek a hivatásában, nem törekedve sötét fejek, törpe lelkek, rideg szívek 'tetszésének megnyerésére. Már túl jutott élete napja a delelő- jén, amikor megkísértette a csüggedés, mégis folytatta a munkálkodást! Találóan mondja róla Túrmezei Erzsébet szép verse az idei Evangélikus naptárban: „S azok fordultak balgán ellened, akikért szegény fáidat nevelted ... De parancsod volt, hogy ültess tovább ... S te könnyek között ültettél tovább ...” Sólyom Jenő Gyermekek evangéliuma Márk 10, 13—16 Bizonyára okozott már nektek is keserű perceket, hogy nem olvashattok el még minden könyvet, amit szeretnétek, nem nézhettek végig minden filmet a televízióban, ami pedig érdekelne benneteket, mert azok korhatárhoz kötöttek. Ez még nem való nektek — szokták ilyenkor szüléitek mondani, s ti vágyakozva gondoltok arra az időre, amikor majd átlépitek azt a bizonyos ..korhatárt”. Igénk fölé legszívesebben ezt a címet írnám: korhatár nélkül. Mert az előbb említett tilalom, ami helytálló és szükséges sokszor. Jézusnál érvényét veszti, még akkor is. ha sok felnőtt ezt másként gondolja. Miről is szól ez az ige? Szülők mentek Jézushoz gyermekeikkel. Odavitték a kicsinyeket, hogy Jézus megáldja azokat. A tanítványok így gondolkoztak: mit keresnek ezek a kicsinyek Jézusnál? Nem értik. amit Jézus mond, tanít, csak zavarnák a Mestert. Mit tett Jézus? Megharagudott a tanítványokra, megdorgálta őket, s maga köré gyűjtötte a kicsinyeket, ölébe vette és megáldotta őket. Figyeljetek most Jézus három felszólítására! Engedjétek hozzám, jönni a kisgyermekeket! Jézus Isten szeretetét hozta közénk. Erről beszélt minden szava és tette. Szeretettel fordult a kicsinyek, a gvengék felé. s teszi ezt ma is. Ahogv meaérzitek szüléitek szeretetét már egész kis korotokban, sokszor szavak nélkül Is, úgy érezhetitek Jézus szeretetét is. Jézusnak ez a szava biztat bennünket egyházunk keresztelési gyakorlatában is: a kisgyermekeket őhozzá visz- szük, áldását kérve rájuk. így hoztak el benneteket is, mikor még egész picinyek voltatok. Ne tiltsátok el őket! Jézus korában törvény szabta meg, hogy a gyermekek 12 éves koruk után vehettek részt az istentiszteleten, foglalkozhattak a törvényen. Ezért is csodálkoztak azon, hogy a 12 éves Jézus mennyire érti Isten igéjét. Ez az ige arra figyelmeztet. hogy nincs korhatár. Nem lehet elé korán Jézushoz vinni a gyermekeket. Nem kezdhetitek el elég korán az Isten igéjével való foglalkozást. Örömmel gondolok arra az édesanyára, aki istentiszteleteinken ölében kislányával figyelte az igehirdetést vasárnapról vasárnapra. Ez a kislány ma már felnőttként, maga is örömmel hallgatja Isten igéjét. És végül: fogadjátok gyermekként Isten országát! Menynyire tudtok örülni, ha ajándékot kaptok. Milyen hálás örömmel köszönitek meg szüléiteknek, talán még nyakukba is ugrótok. Jézus példának állítja a felnőttek elé is ezt a gyermeki, ajándékot elfogadó hálát. Hálá,s gyermeki szívvel fogadhatjuk el Isten országának minden aiándékát, elsősorban magát Jézust, felnőttek és gyermekek, nagyok és kicsinyek. mert Jézus szeretető korhatár nélküli! Keveházi Lászlóné A PRÉDIKÁCIÓ VILÁGREKORDJA Robert Marshall 55 éves Evangelischer Pressedienst detroiti (USA) unitárius lel- egyik legújabb számának hírét, kész prédikációt tartott a kö- Nem azért hitetlenkedünk, vetkező témáról: „Ábrahám- mintha nem tudnánk elkép- tól Augustinusig”. A prédiká- zelni ilyen teljesítményt. In- ció — megszakítás nélkül — kább az a megdöbbentő és el- 60 óra 31 percig tartott, és ez- szomorító, hogy olyanok, akik zel megdőlt az eddigi, 50 órás Krisztus követőinek tartják világrekord magukat, így visszaélnek a Hitetlenkedve olvassuk az prédikációval. FELROBBANTOTTÁK A LIBANONI BIBLIAKERESKEDÉST Bejrút belvárosában levegő- ban felgyújtottak egy teherbe röpítették a libanoni bib- autót, melynek rakománya a liatársaság könyvkereskedését, mohamedánok szent könyve, Feltehetőleg bosszúról van a Korán volt. Emberéletben szó. Nem sokkal korábban nem esett kár. ugyanis egy keresztyén falu- (epd)