Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-03-23 / 12. szám

m Hiánycikk a szeretet Márk 10, 45 „Az Ember Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, ha­nem, hogy ő szolgáljon és adja az ő életét váltságul sokakért.” Valahol a Jerikóba és Jeruzsálembe vezető úton hangzik el Jé­zus szájából ez a súlyos mondat. A virágvasárnapi bevonulás előtt, amikor „sokak” sietnek az ünnepre a „szent városba”, és mint minden páska ünnep előtt, most is magasba szökik az egész országban a messiási várakozás lázgörbéje. A tanítványok is érzik ezt, és mint majdnem minden emberi feszültség ez is konfliktusba torkoll. Jézus megállítja a veszekedő tanítványo­kat, maga köré gyűjti őket s végignézve rajtuk mondja el ön­magáról, szolgálatáról, tanítványainak feladatáról a mondatot. A TANÍTVÁNYOK VESZEKEDÉSÉT közvetlenül a két Ze- bedeusfi, Jakab és János kérése robbantja ki. A két tanítvány Jézust arra kéri, hogy „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, másikunk a bal kezed felöl üljön a te dicsőségedben." Jé­zus Isten országáról szóló példázatainak, hasonlatainak képei beszélnek mindig az Isten országáról, mint nagy lakomáról, ki­rályi menyegzőről. A két tanítvány hisz ebben a képben, sej­ti, hogy valóban közel az idő, s most kérik az Isten országá­ban az „öröm lakomáján” a még nagyobb örömöt, a megtisz­teltetés örömét, a Jézus melletti helyeket. A kérés tiszteletre méltó egyszerre s ugyanakkor irritálja a tízet. Nem földi veze­tőszerepet kérnek a Zebedeusfiak, hanem Jézus után a sorban legnagyobb dicsőséget az Isten országában. A többi tanítvány, a tíz viszont csak a rangkérdést látja, s ez robbantja ki a ve­szekedést. A TÖRTÉNET FESZÜLTSÉGÉT Jézus szavai oldják fel. Nem kezd rangokat osztogatni, nem adja meg az Isten országa öröm­asztalának ülésrendjét. „Az Atya hatalmában” van mindez. S amikor maga elé állítja őket, nem megrovással kezdi, pedig te­hetné, s előtte állhatna a tizenkettő lesütött szemű, rajtakapott kisiskolásként, s a tizenkettővel együtt minden idők minden *rangkóros” tanítványa. Jézus nem fest aranyos mennyországot, s amikor az akkori és mai tanítvány valamit a titkok közül ki­fürkészni akar, Jézus visszafordítja tekintetüket a mára, az adott pillanat adott történelmi helyére, önmagára. Én........az Ember Fia..azért jöttem..., hogy szolgáljak és életem adjam so­kakért. Ez a nagyheti program, s valóban napok választják el Jézust ennek teljesítésétől. Amit az akkori tanítványok nem tudtak még, mi tudjuk, hogy mit jelent ez az univerzális szol­gálat: a golgotái keresztet, a húsvéti üres sírt. Ezért az övé az első hely az Isten országában. Bár Jézus nem folytatja a mondatot, mégis nyilván ebből következik, hogy az összes többi hely kérdése sem protekcióval, sem vallásos ügyeskedéssel dől el, hanem a sokakért vállalt szolgálattal, a kor ügyeiben vég­zett világtávlatú diakóniával. MINDEN EMBERI KÖZÖSSÉGBEN, csoportban fellelhető törekvés, nyíltan vagy burkoltan, a vezető szerep utáni vágy. Az egyéni érdek, érvényesülés vágya kiirthatatlan az emberből, így igaz ez Jézus tanítványai gyülekezetében, a keresztyénség- ben is. Jézus virágvasárnap előtti szava, nagyhétre felkészítő igehirdetése sem tagadja ezt, hisz Jézus nem hitt illúziókban. Mégis ez az ige alárendeli az egyén érdekét a sokak érdekének, ha úgy tetszik az egész világ érdekének, hisz a sokak az embe­riséget jelentik. A világért vállalt szolgálat jelenti a belé­pőt az Isten országába. Mielőtt mi. Krisztus mai tanítványai elindulunk együtt Nagy- ‘péntek és Húsvét felé, Jézus sorbaállít bennünket. Végignéz rajtunk, s nemcsak a tekintetünket keresi, hanem látja a szí­veink mélyén meghúzódó emberi szándékainkat, azt, hogy sok­szor az Isten országába vezető utat magányos vándorként sze­retnénk járni, azt, hogy hányszor álmodtuk oda magunkat a nagy lakoma asztalának valamelyik főhelyére. És magára mu­tat, én sem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem, hogy életem adjam. És ti miért jöttetek hozzám? Ruttkay Levente SZOVJETUNIÓ Az Orosz Ortodox Egyház lyett Makarij püspöki viká- genfi képviseletének új veze- rius, aki 1970-től kezdve a tője, a leningrádi Teológiai moszkvai patriarkátus Észak- Akadémia rektorává kineve- Amerikába rendelt püspöki zett Kirill archimandrita he- vikáriusa volt. (epd) „Egy közti letek elárul engem'* Akárki nem követheti el ezt a bűnt, csak aki egyszer már közel került Jézushoz. Az áru­lás speciálisan tanítványi kí­sértés! Megnő a veszedelme annál, aki élete sötét óráján vagy Krisztusát becsüli túl ke­vésre, vagy saját helytálló ké­pességét túl sokra. Lássuk mind a kettőt! AZ ÁRULÁS ÖRÖK MO­DELLJE: JÚDÁS. Mi sem könnyebb, mint gyermekkori undorunkkal gondolni rá, mintha őt eleve valami egész más fából faragták volna, mint minket, fölényes megvetőit. De ne felejtsük el: Júdás sem árulási programmal szegődött Jézus nyomába. S ahogyan ő egy volt a tizenkettő közül, úgy egyike ő bármelyikünk le­hetséges magatartásformáinak — sajnos, nincs kizárva a „tu­catéból. Így aztán, ha nem is valami szívderítő dolog, de an­nál üdvösebb kijózanodást hozhat felismernünk a ben­nünk lappangó Júdást. Nézzük csak „különös ismertetőjeleit”. Tartós kettősség jellemzi. Aligha vonható kétségbe, hogy vonzotta őt Jézus, de azért a közös erszénybe is bele-bele- nyúlt. Képtelen volt végérvé­nyesen dönteni egyik, vagy másik mellett. A maga módján kellett neki Jézus — de lega­lább ugyanannyira ragaszko­dott anyagi számításainak megtalálásához is. Érzéketlen­nek és cinikusnak látszik, amikor „csókkal árulja el az Emberfiát”-, viszont amikor Vas István: Kakassző Kardját, mellyel a főpap szolgájának fülét Levágta hetvenkedve — elhajította rég. Már csak ketten maradták: János meg ő maga. Körül fustályos őrök, kihűlő éjszaka. A főpap kapujában megállt és remegett. Az udvaron a szolgák megraktak nagy tüzet. János, a könnyű János már bejutott előbb S kiszólt az őrizőknek, hogy engedjék be őt. Egy szolgáló kaput nyit s ránéz,’amint belép, Meglátja zavarát és vidéki külsejét. „Ez is a Nazaréti embere! Mind ilyen.” S ő szól: „Kiről beszólsz te, Asszony? Nem ismerem.” ■ A tornácon, poroszlók és vallatók között ' Meghallja ezt a Mester, a megvert, leköpött, És gyulladt szemehéja mögött lobog a láz: Még mennyi kínhalál jön, még mennyi vallatás! A tűzhöz odakullog, kezét melengeti. Egy papiszolga látja és odaszól neki: „Azok közül való vagy, hiába tagadod.” Mellére ütve mondja: „Ember; nem, nem vagyok”. És tudja fenn a Mester, hogy elvégeztetett, S föléje hengerítik az irdatlan követ. És görgetheti félre, nem másul a jövő, Lesz Törvény, Főpap, Egyház, és kő és újra kő, És megszólal egy másik: „Beszédjén hallani, Hogy ez is csak aféle vad galileai”. „Mit is beszélsz? Nem értem. Egyiptomi fene Az Isten egy fiába, a Nazarétibe!” Röhögnek a cselédek a rémült bugrisoh. A Mester visszanézett. Mert Róma, Rabilon És Jeruzsálem egy már — halál, feltámadás! — A Szikla, az Alapkő csak te lehetsz, Kefás! Te lészel itt a kőszál, te kötsz vagy oldozol. Mindig kilép az Ember Fia a kő alól. És pofoz a poroszló, röhög a konyhalány, S felhangzik a kakasszó a főpap udvarán. És felszáll a kakasszó és feljebb szállá köd Az Olajfák Hegyéről, a Jozafát fölött. „Istennek fia vagy hát?” „Te mondád.” Hátranéz: A nap vérezve kel föl, mint az elvégezés. És nevetnek a lányok és fut h volt halász, Fújtatja, rázza izmos mellét a zokogás, És tengerek, jövendők hallják a jós-panaSzt: ..Mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz.” Megjelent a „TAVASZ MAGYARORSZÁGON” című kötetben 1965-ben. „Vigyázzatok és imádkozzatok!” Jézus maga is imádkozott A Mesterükkel kritikus órá­ján virrasztani nem tudó ta­nítványokhoz szólt így Jézus: Vigyázzatok és imádkozzatok! Az, aki a féltő szeretet hang­ján inti így tanítványait, ma­ga is rendszeresen imádkozott. A passió útját is imádkozva, vagyis az Atya kezét fogva járta végig, mint ahogyan egész élete is szüntelen imád­ság volt. Szolgálata elején, közben és a végén mindig imádkozott az evangéliumok tudósítása szerint. Olykor el­ment egy puszta helyre és ott imádkozott, amint Márk evan­gélista írja evangéliumának el­ső fejezetében (Márk 1, 35). Lukács evangélista is feljegyzi többször, hogy Jézus félrevo­nult és hol a pusztában, hol a hegyen imádkozott. (Lk 5, 16; 9. 24) Volt, amikor még a pi­henése idejéből is elvett és egész éjszakán át imádkozott (Lk 6, 12). Mikor csodát tett, imádsággal kezdte, akár a ke- nyérosddára gondolunk (Mk 14, 9), akár Lázár feltámasz­tására (Jn H, 41). Hálát adott, hogy a bölcsek ugyan nem is­merték fel tanítását, de tanít­ványai, kicsinyei, megismer­hették Isten titkát. Imádkozott általában > tanítványaiért a .fő­papi imádságban (Jn 17), ta­lán éppen a Gecsemáné-kerti ima egy része volt ez: az élet- halál tusát vívó Jézus nemcsak önmagára gondolt, hanem Atyja elé vitte tanítványait, jövendő egyházát, sőt, az egész világot is. (Mt 26, 36) Imádkozott rostára került egyes tanítványaiért is, pél­dául Péterért, „hogy el ne fo­gyatkozzék a hite” (Lk 22, 32). Jézus feljegyzett imádságai jelzik azt az állapotot, meg- szakíthatatlan kapcsolatot, amiben Atyjával volt. Még a kereszten is imádkozik: „Atyám, bocsásd meg ne- kik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23, 34) és végső szava is imádság volt: „Atyám, a Te kezedbe teszem le lelkemet.” Neki hihetünk, ha imádságról beszél, mert imádságos élete és imádságos haláltusája hitelessé teszi a szót, imádságra biztatását. A kísértés óráin . A tanítvány legerősebb fegy­vere, vagy talán egyetlen fegy­vere az imádság. Paizs, ami mögött biztonságban érezheti magát. Véd a sorscsapás ide­jén. Szépen írja a költő: Ha sorsom néha megtapos / s bú fogja szívem át / elmondok egy csodálatos / igéjű mély imát / megnyugtató áldott va­rázs / árad belőle rám / s gyó­gyít a szent vigasztalás / míg mondogatja szám / s egyszerre nem fáj semmisem / gond és bú nem sebez / sírok, hiszek s nehéz szívem / oly könnyű, könnvű lesz (Mihail Lermon­tov, Áprily Lajos fordítása). De az imádság nemcsak passzív tűrésre vagy szenve­désre erősítés, hanem ráhan­golódás Isten akaratának hul­lámhosszára. Az imádságban azt akarjuk, hogy Isten jó aka­rata valósuljon meg az éle­tünkben és felhasználjon min­ket eszközeként mások szol­gálatában. Aki' komolyan ve­szi és gyakorolja az imádsá­got, az szinkronba kerül Jé­zussal. A Krisztus-követés egy formája az imádság. Az áldo­zat és szeretet útján járó Mes­ter életének ereje az Imád­ságból táplálkozott, s imádsá­gunkkal bekapcsolódunk az ö erőforrásába. Semmiképpen sem passzivi­tás az imádság, sőt, lehet a legaktívabb magatartás is. A hit harcának egy formája, mint ahogyan például a kananita asszonynál látjuk (Máté 15, 21), aki állhatatosan tusako- dik gyermeke gyógyulásáért és nem nyugszik bele lemondóan gyermeke gyógyíthatatlannak vélt betegségébe. A keresz- tyénség nem a változhat,atlan végzetben, hisz, hanem a sze­retet, irgalom cselekvő Iste­nében, aki életünket formál­hatja, változtathatja és erőt adhat arra, hogy mi is for­máljuk, javítsuk, szebbé te- gvük környezetünk életét. A bénultság, a jóért folytatott küzdelem feladása kísértés, amit a hitből mondott imád­ság legyőzhet. Az imádság em­berei a mi időnkben sem le­lteinek egyéni es közösségi éle­tükben jóért folytatott küzdel­mükben a meghátrálás embe­rei. Az imádság nem végleges ki­vonulást jelent a világból, ha­nem erőgyűjtést, hogy a vi­lágban jobban szolgálhasson Jézus tanítványa, mint imád­ság nélkül. As utolsó kísértések legyőzése Az utolsó kísértés a halállal kapcsolatos. Erre is imádság­ban készül fel a tanítvány. Nem felejti el Urát, aki győ­zött a kereszten. Gerhardt Pál Ismert énekének (Ó fő vérző sebekkel) utolsó verse egy ke­vésbé ismert, de költőileg ta­lán az ismertnél értékesebb fordítása így hangzik: „Légy paizsom és reményem / ha kétség látogat / véssem szí­vembe mélyen / kereszthalá- lodat. / Rád nézek, Rád szü­netlen, / s ha majd szívem megáll, / öleljen át a lelkem / így halni: jó halál...” (Aprily Lajos fordítása). • • Jézus biztatása: „vigyázza­tok és imádkozzatok” életünk minden szakaszában időszerű biztatás és a nagyhét esemé­nyeivel kapcsolatban ~újra meghallanunk s komolyan vennünk drága lehetőség. Dr. Hafewscher Károly csakhamar rádöbben tettének súlyára, megöli magát, s nem tud hidegvérrel odébbállni a harminc ezüstjéveL Egyes feltételezések szerint csak a politikai messiást akar­ta „kiugratni” Jézusból, hogy amikor Mestere végképp szo­rult. helyzetbe jut, egyszerűen kénytelen legyen kardot rán­tani és megindítani a szent háborút. Eszerint ő nem is áruló lett volna tulajdonkép­pen, hanem Jézus vallásos-na­cionalista félreértője. De még ennek értelmében is csak az lenne az eredmény, hogy a Jézusról alkotott önkényes el­képzelés áruláshoz vezet: ez esetben Isten hűtlen népének makacs uralkodásvágya, me­lyet rávétített a Megváltóra, aki viszont szolgálni jött. Tu­lajdonképpen tehát mindegy, hogy az egyéni, vagy közössé­gi önzés t^tte-e árulóvá Jú­dást — mindnyájunkat mind­két kísértés mindenkor fe­nyeget. ÉS A „MAJDNEM-ÄRU- LÖK”? Hajszál híján az „él- tanítváiiy”, Péter is árulóvá lett, hiszen félelmében eskü- dözve-átkozódva tagadta meg, hogy valaha is ismerte Jé­zust. Olyan sokkal különb volt, mint Júdás? ö is rosszul is­merte önmagát, hiszen pár órá­val azelőtt még ő volt a fő fo- gadkozó, a Mester „leghűbb” tanítványa, tömlöcre-halálra is! A törés alighanem akkor következett be, amikor a ki­rántott tanítványi kardot (az uralkodás jelképét!) Jézus visz- szaparancsolta a helyére. A legdrámaibbnak Péter ku­darcának kellett lennie, mert ő szorult; rá a legkeményebb leckére. De a többiek sem di­csekedhettek: még az utolsó vacsora egyre sűrűsödő légkö­rében is képesek voltak azon vitatkozni: melyikük a különb, kit illet az elsőbbség (Lk 22, 24). Megint az uralmi kérdés. Ebbe kellett belebukniuk. ÉS A MA EGYHÁZA? Nem abba bénulhatunk bele, ha energiánkat az a (talán rejtett) törekvés köti le, hogy „polc­ra” kerüljünk valamiképpen? Nem az tehet hitelképtelenné, ha Jézust egyéni, vagy közös­ségi becsvágyunk mennyei védnökének nézzük? Nem az erőtlenít meg, ha önmagunkért szeretnénk „erősek” lenni, s nem másokért?! Az'árulás elleni gyógymód : ragaszkodni az igazi Jézushoz, és vele a szolgálat útjához. Ö képes megvédeni minket a bennünk lakozó vágyaktól és indulatoktól. Ahogy Péternek mondta: „De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited.” Modem korunk mozgalmas sűrűjében sem, hogy az Ö erejével lehessünk kisugárzó szeretetének bizony­ságai. Dr. Bodrog Miklós Kedves gyerekek! Utoljára figyeljük a karzatról az oltár körül levőket. Az imént mond­tak hálaadó imádságot. Most felállnak és lehajtott fejjel hallgatják a lelkész áldó sza­vait. Az áldásra énekelve felel-, nek: „Amen, ámen, ámen.” Ez a szó azt jelenti: „úgy legyen!” Majd ismét leülnek és befeje­zésül hálaadó éneket énekel­nek. A 13. ének első versét. Tanuljátok meg! Az éhek után mindenki indul a kijárat felé. Vége a titokzatos együttlétnek. Mi még maradjunk, itt né­hány percre és beszélgessünk! Bizonyára láttatok már a te­levízióban több részes filmet. Az első előadás végén a kép­ernyőn ez olvasható: „Vége az első résznek.” Ebből minden­ki megtudja, hogy a filmnek még nincs vége. Újságokban is szoktak közölni ún. folytatá­sos regényt. Ott meg az egyes részek végére ezt írják: „Foly­tatása következik.” S ha az első rész érdekes, izgalmas volt. akkor kíváncsian várjuk a folytatást. Amit felfedező útunkon itt a templomban eddig megfi­gyeltünk, az is olyan, mint egy film vagy egy regény első ré­sze. Befejeződött, s még sincs vége. Következnie, kell a foly­tatásnak! Hogyan? Ügy, hogy az úrvacsorázók nem tartják meg maguknak azt, amit itt Istentől kaptak, hanem to­vábbadják másoknak, akikkel együtt élnek, dolgoznak vagy találkoznak. Ami tehát a templomban történt, annak a templomon kívül, a mindenna­pi életben kell folytatódnia. Vajon így lesz-e? Mi már nem­tudjuk tovább figyelni azokat, akik az előbb .kiléptek a tem­plom kapuján. De Isten látja őket, és tudja, vajon folytat­ják-e az „első részt”. De mit is kell nekik tovább­adniuk? Azt, amit kaptak: Is­ten bűnbocsátó szeretetét. Ma­gatokról is tudjátok, hogy mi emberek milyen gyakran meg­bántjuk, megsértjük egymást. S a hántásra hántással szok­tunk felelni. Pedig ha Isten is így válaszolna bűneinkre, bi­zony mindnyájunkat, elpusztí­tana. Isten azonban'nem bosz- szúállással intézi el a bűnt, ha­nem azzal, hogy megbocsátja. Ezért várja, hogy akik bocsá­natában részesedtek, azok is megbocsássanajt embertársaik­nak. Miért bocsát meg Isten? Mert szereti a bűnös embere­ket. Szeretetből ad nekünk minden jót, noha ajándékaiból semmit sem érdemiünk meg. Az igazi szeretet azonban nem nézi, hogy valaki megérdemli-e a segítséget, hanem csak azt, hogy szüksége van-e reá. Mi­vel Isten így szeret bennünket, azt várja, hogy akik a tem­plom kapuján kilépnek, azok is ilyen szeretettel szeressék a többi embert. Mert nagyon sok segítségre szoruló ember él a földön, csak. kevesen vannak, akik észreveszik őket. És még kevesebben, akik valóban se­gítenek is. Vajon ti észreve­szi tek-e, hogy miben segíthet­tek szüléiteknek, nagyszülei- teknek, testvéreiteknek, osz­tálytársaitoknak? Gondolkod­jatok el, kik élnek még a köze­letekben, akiknek segíteni tudnátok! Ma virágvasámap van. Kez­dődik a nagyhét, amikor Jézus sok szenvedésére és halálára emlékezünk, ő nemcsak hir­dette Isten .szeretetét, hanem gyakorolta is azt. Ezért tett mindenkivel jót, s ezért vállal­ta értünk a kereszthalált is. Ma arra emlékezünk, hogy amikor bevonult Jeruzsálembe, az emberek hálából virágos ágakat, pálmaleveleket szór­tak elébe az úton. Ö azonban többet kíván tőlünk. Azt vár­ja, hogy kövessük Öt és szered tétét folytassuk, vigyük tovább az emberek felé. Mert az ö szeretete mindenhova el akar jutni, ahogy a virágok illatát szerte Viszi a tavaszi szél. Induljunk! AZ Ü.I CANTERBURY-I ÉRSEK, DR. DONALD COGGAN BEIKTATÁSA A 90(1 éves canterbury' ka- tedrálisban január 24-én ik­tatták bé hivatalába dr. Do­nald Coggant, az új érseket. Az ünnepi istentiszteleten jelet! volt Philip Potter főtit­kár az Egyházak Világtanácsa képviseletében, az NSZK-beli evangélikus egyházakat Class püspök, az NDK-beli egyház­szövetséget Schönherr püspök képviselte. A 65 esztendős Coggan, aki eddig yorki érsek volt Cam- bridge-ben tanult, majd a har­mincas években lelkész volt London egyik munkásnegye­dében. Hosszú ideig teológiai tanár, majd 1944—1956 között a londoni teológiai szeminá-i- um rektora. Több teológiai művet írt, részt vett az új an­gol bibliafordítás munkájában, 1956 óta püspök 1961-től pe­dig yorki érsek volt. 126 év után ez az első eset, hogy az anglikán egyház evangéliumi szárnyának képviselője nyerte el ezt a magas egyházi tisztet, (epd) Titkok nyomában... F oly tatása következik ?! J *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom