Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-03-23 / 12. szám

„Az én országom nem e -világból való Könnyen mondjuk, hogy a mennybe a földről vezet az át. Ha teológiailag vitatható is ez a megfogalmazás — mégis a kérdés elevenjére tapint. Az ember nem szereti a le­egyszerűsített dolgokat. A diák, amikor tanárától megkapja a kérdést, legtöbbször kompli­kált szellemi munkát igénylő feleletre készül. Pedig legtöbb­ször egyszerű választ vár a ta­nár. ISTEN ORSZÁGA — olvas­suk az evangéliumokban —, eljött s mindenütt jelen van, ahol Jézust Krisztusnak vall­ják. De milyen is lehet ez- az ország? Megfoghatatlan és kö- rülhatárolhatatlan? Vannak-e diplomatái és kihelyezett, kö­vetségei ? Ha a szenvedéstör­ténetből ezt az egy mondatot — „Az én országom nem e vi­lágból való” — kiragadjuk Jé­zus életútjának az összefüggé­séből, akkor, úgy járunk, mint az az „ezermester”, aki addig kereste a rádióban a hangot, amíg apró darabjaira nem szedte a készüléket, de a han­got nem „találta” meg. Köny- nyen gondolkodunk úgy, hogy ha a; Jézus által meghirdetett „ország” .nem ebből a „világ­ból” való, akkor az tőlünk tér­ben és időben távol vart, an­nak „törvényei” nem befolyá­solják „itteni” életünket. Mi­lyen könnyen megtéveszthet­nek bennünket még a Szent­Albert Schweitzer, a békeharcos Fényképét nézek. Koromsö­tét háttérből két öreg arc ra­gyog elő. Csapzott hajú, el­gondolkozó tekintetű férfi, mellette ezüst-ősz kis öregasz- szony. A Schweiízer-házaspár, 1952-ben. Meghatottság, egy­szerűség és tisztelet sugárzik róluk. A jrép Oslóban készült, a városháza erkélyén, éjszaka. Azt a pillanatot örökíti meg a felvétel, amikor a Nobel-béke- dí'j átvétele alkalmából Nor­végiában tartózkodó Schweit- zert a norvég Ifjúság éjszakai tisztelgő fáklyás felvonulása' köszönti. 77 ÉVES VOLT AKKOR Al­bert Schweitzer. A Nobel-díj a legnemesebb emberi célo- ‘ kért küzdő békeharcos elis­merése. A nagy 'humanista gondolkodó, teológus, orvos és művész számára az 1952-es esztendő, a Nobel-díj azonban nemcsak a megérdemelt elis­merést hozta el, hanem a rosszindulatú támadások roha­mát is. Az Oslóban elmondott beszéd nyílt kiállás volt a bé­ke mellett, hatalmas, felrázó politikai kiáltvány az atom­fegyver szörnyűsége ellen. A hidegháború „fénykorát” élte, illetve szenvedte akkor a világ. Érthető, hogy szinte csatasor­ba rendeződtek Schweitzer el­len a hidegháború minden ren­dű és rangú erői. Akkor kezd­ték ízekre szedni teológiáját az „atomteológusokra” kacsin­gató egyházi emberek, akkor kezdtek szömyűlködni a lam- barénéi kórház „barbár állapo­tain” a nyugati kórházi kénye­lemhez szokott médikus szno­bok, akkor igyekeztek egyes sajtóorgánumok modernség el­lenes rigolyás öreg különccé degradálni a „Nagy Doktort”. Az oslói egyetemen elmon­dott beszéde „A béke problé­mája a mai világban”, majd az oslói rádióban 1957—58-ban elhangzott három beszéd va­lóságos hisztériát váltott ki azok között, akik akár politi­kai. akár gazdasági, akár ér­zelmi okokból az atombomba, és a háború hívei voltak. Lelkesen üdvözölte a Szov­jetunió által felvetett és szor­galmazott atomcsend terveze­tet, sötétségben felragyogó fénysugárnak nevezte a szocia­lista lengyel kormány atom­mentes övezet gondolatát. Nem csoda, hogy a világ an ti kom­munista erői minden módon szembe helyezkedtek vele. Mindenki tudja, hogy Schweit­zer nem volt kommunista, de világosan látta azt, hogy ko tünk legfontosabb problémá­jában, a, béke kérdésében a szocialista világrend képviselői tették meg az első, pozitív lé­péseket. HITÉBŐL • FAKADÓAN ÍTÉLTE EL a háború minden formáját, mint az élet elleni legsúlyosabb bűntettet. A ke­resztyén hit hitelességének próbakövévé tette a békéhez való viszonyt. Egyszer egy amerikai lelkész látogatója volt. Beszélgetés közben töb­bek között ezt mondta: „Kár, hogy ön nem keresztyén”. Természetes, hogy az illető megkérdezte a lesújtó véle­mény okát. Scweitzer válasza ez volt: „Lehet, hogy tévedek, de nem tudok róla, hogy ön' és az ön egyháza harcol az atombomba ellen”. Amikor a lelkész a fegyverkezés és a há­ború igazolásához keresett teo­lógiai érveket, Schweitzer ez­zel vágta el a szavát: „Mit gondol, lelkész úr, ha Jézus ma élne itt, elégedett lenne-e a ,bombával’, vágy pedig, azok oldalára állna-e, akik az atom­fegyverek ellen, a leszerelésért és a békéért harcolnak” ? A lelkész másnap elhagyta Lam- barénét... AZ EMBERISÉG LEGNA­GYOBB RÉSZÉNEK közös igénye, követelése a béke. szer­te a világon. Minden humánus erőt össze kell tehát fogni, azért, hogy a túlnyomó többség humánus érdeke győzedelmes­kedjék a kisebbség felett, amely a pusztításból, az impe­rialista törekvésekből húz hasznot. Egyszerű példát mon­dott ewe Schweitzer egy al­kalommal. He egy kislány el­megy a boltba vásárolni, hiá­ba a boltos minden rábeszélő művészete, amivel valami egyebet akar rásózni, mint amire szüksége van. Végül mégis azzal kénytelen kiszol­gálni, amit kér. Az étniakaró emberek milliói se engedjék, hogy az embertelenség, háború­ra spekuláló szatócsai az Em­beriség alapvető érdekeivel el­lenkező elveket akarjanak „rá­juk beszélni”. Nincs semmiféle elv, vagy cél, amivel szentesíteni lehet­ne egy újabb világháború ki­robbantását és megérné .az emberiség nagyobbik felének elpusztítását.. Hiszen erről van szó. Az első világháború 6 mil­lió áldozatot követelt, a máso­dik már 50 milliót, egy eset­leges harmadik, atomfegyver­rel vívott háború már milliár- dokat pusztítana. Nincs olyan eszme, ami ezt az áldozatot igazolnál A házakat, városo­kat egykor talán újjá lehetne építeni, de a megsemmisített milliók életét semmi sem pó­tolja. , VENDÉGEIVEL FOLYTA­TOTT BESZÉLGETÉSEIBEN, kiterjedt levelezésében napon­ta tett hitet a béke ügye mel­lett. Valóban rászolgált a No- bel-békedíjra. Magukat lep­lezik le, akik emiatt támadják. A 100 éve született keresztyén polihisztor hatalmas lelkese­déssel üdvözölte a moszkvai atorftcsend egyezményt. Ezt írta a szovjet kormányhoz írt levelében: „Végre fénysugár a sötét­ségben, amelyben az emberi­ség vesztegelt! Végre lehető­ség a reménységre, hogy a ho­mályt megtöri a fény! A moszkvai egyezmény Ke­let és Nyugat között a légi és vízi atomrobbantási kísérletek megszüntetésére a világtörté­nelem egyik legnagyobb, sőt legnagyobb eseménye. Most már remélnünk !ebet,r hogy nem lesz Kelet és Nyugat kö­zött atomháború. Amikor hírt. kaptam a moszkvai egyezményről, bará­tomra, Albert Einsteinre kel­let gondolnom. Vigasztalan re­ménytelenségben, idegenben, Princetonban hált meg. Én azonban az ő látásával és bá­torságával állíthatom, hogy az emberiség megtette az első lé­pést a békesség felé vezető úton.” Baranyai Tamás írás szavai is — ha azt: önké­nyesen ragadjuk*ki. Megszok­tuk, hogy a földi országoknak jelvényei, szimbólumai van­nak, amelyek szemléletesen fe­jezik ki annak az országnak az életét vagy jellegzetes termé­szeti adottságait. Jézus orszá­gának is van „jelképe”. Egy­szerű s mégis fénylő, megszo­kott és messzire világító: a golgotái kereszt. Néhány héttel ezelőtt a Tele­vízió jóvoltából láthattuk a dán királyi család néhány per­cét. A királynő frizuráját kör­be megcsodálhattuk, férje pro­tokoll arca fenséges mosolyt küldött felénk, láttuk ahogyan cigarettára gyújt s koccint az európai műkorcsolyázók veze­tő személyiségeivel. Arról már nem is érdemes szólnunk, hogy együtt izgultunk néhány millió nézővel, hogy vajon az ötéves királyi -csemete azon a vasár­nap délutánon, melyik jégtün­dér tánca után veri össze „ki­rályi tenyerét”. HA JÉZUS ORSZÁGÁNAK ILYEN „KIRÁLYÁT” keres­sük — tévúton járunk s so­sem fogjuk megismerni a tö- viskoiönában a királyi koro­nát, a keresztfában a királyi trónt. Testőrsége a testi és lel­ki bajoktól megpróbált „nyo­morékok” serege volt s talán az lett a „kapitányuk”, aki mellette szenvedett s aki azt kérte a. Királytól: emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba! És Jézus megnyugtatta: velem leszel! EZT A CSODALATOS OR­SZÁGOT osztotta széjjel Isten. Apró darabokra törte, hogy mindenki részesedjen belőle. Szétszórta, hogy gazdagokká tegyen bennünket. Sőt! Nem­csak meggazdagít általa ben­nünket, hanem szívünkbe vé­si országa „megbízólevelét”. Követségének „diplomatáivá” fogadott i bennünket. S a követ köteles, „országá­nak” hű polgárává lenni. Jé­zus országának a követei kö­zött, nem lehetnek önző, be­zárkózó szívű emberek. Hiszen, akinek a követségében járunk az a keresztfán az egész világ bűneiért szenvedett! Ahogyan Isten „szétszórta” országát, úgy kell nekünk is „szétszó­ródnunk” mások javáért, min-* denek javára. Nem a magunk hasznát, nagyságát, és „uralmi” pozícióját kell védenünk — mennyire nem így tett Urunk, Krisztusunk! —, hanem az élet megbecsülésével, hatalmi vágy helyett a szolgálat ezernyi „nyelvével” kell szólnuyk a családban, a munkahelyen, az utcán, a tömött jármüveken és a tavaszt váró határban. DE JÖ VOLNA’, HA MIND­EZ olyan egyszerűen menne, mint ahogyan azt most papír­ra vetem! De mi rossz diákjai vagyunk Tanítómesterünknek! Mintha ebből a tárgyból ismé­telten is „osztályismétlésre” buknánk. Hogy ez „kollektív” betegsége az egyháznak? Ez­zel nem vigasztalhatjuk ma­gunkat ! Ehelyett ígV könyö­rögjünk: Gyógyíts meg Urunk, a szolgálatra, az önzés nélküli keresztyén életre, az igazi „követségre”, hogy az enyém is lehessen a Te országod! Karner Ágoston Michelangelo: Pieta István Marian : A tudatban • Most is, mialatt beszélgetünk, valahol éppen kivégeznek egy embert, most is, mialatt beszélgetünk, * valahol éppen kínvallatás van, most is, mialatt beszélgetünk, valahol éppen éhenhál valaki, most is, mialatt beszélgetünk, valahol éppen ellenforradalom van, most is, mialatt beszélgetünk, " burjápzik az emberiség rákja, most is, mialatt beszélgetünk, körülveszi a Földet a gyötrelem burka, most is, mialatt beszélgetünk, a diszharmónia mondja a magáét, mondja, mondja. Megjelent a „VESZÉLLYEL VEMHES VILÁG” című kötet­ben 1974-ben. BIBLIAFORDÍTÁSOK 1549 'NYELVEN Az elmúlt, év során 1520-ról 1549-re emelkedett azoknak a nyelveknek a száma, melyek­re a teljes Bibliát vagy a Bib­lia egyes részeit lefordították. A Bibliatársutatok szövetségé­nek stuttgarti központja sze­rint a teljes Bibliát 257 nyelv­re fordították már le. 1974 fo­lyamán készült el a két leg- újab fordítás. Ag Ojszövetsé get 1974 végéig 368 nyelvre fordították le, ez kilenccel több, mint egy évvel koráb­ban. Az Újszövetség egyes részei­nek új fordítása kz elmúlt év során elsősorban délkelet­ázsiai és afrikai nyelveken ké­szült el. Csupán Üj-Guineában négy különböző nyelven ké­szült fordítás, ezek egyiken befejeződött a teljes Biblia fordítása. Az Alaszkában élő yupik eszkimók nyelvén most jelent meg először Márk evan­géliuma. A fordításokat külön­böző keresztyén Intézmények szakemberei végzik. A világ- szövetséghez tartozó 54 Biblia­társulat több mint 700 fordí­tót alkalmaz, (epd) „Elvégeztetett 5 Mikor Marathónnál eldőlt a csata, hírnök vitte futva a hírt az athénieknek s a hír, ami­vel ajkán holtan bukott be a város kapuján, egy szó volt csupán: Győzelem! JÉZUS UTOLSÓ SZAVA A KERESZTEN, amit az evangé­listák feljegyeztek: „Elvégezte­tettS ez a szó, mely mintegy zárópecsétje a nagypénteki eseménynek, Jézus szájából azt hírleli: Győzelem! Nem a ke­serű lemondás, a kényszerű be­letörődés, még csak nem is a felszabadult megkönnyebbülés kifejezése tehát. Nem azt je­lenti, hogy bekövetkezett az el­háríthatatlan vég, vár az elke­rülhetetlen sírgödör. Ezért helytelen szokás az, amikor te­metők kapuja fölé odaírják a megfeszített Jézusnak ezt az utolsó szavát: elvégeztetett. Mert az. emberi élet vége, ami­ről a temető sírhantjai beszél­nek, éppen nem győzelem. Ott a halál marad győztesként a porondon. Jézus azonban úgy hal meg, mint aki tudja: a ha­lál már legyőzött ellenség! Hogy ez csakugyan így van, azt Húsvét reggele mutatta meg. A Fiú győzött: utolsó sza­va győzelmi kiáltás, mely je~ leüti" az Atyának, hogy amit reá bízott azt elvégezte. Aki­ket reábízott azokat megtar­totta. Művéhez semmi hozzá-’ tennivalója emberfiának nin­csen. Keresztáldozatát sem ki­egészíteni sem megismételni hem szükséges és nem is lehet. HOGY JÉZUS VALÓBAN GYŐZTESKÉNT HAL MEG, azt mutatja az is, hogy teljes öntudatánál van utolsó pilla­natáig —! gondoljunk a vele együtt megfeszített két gonosz­tevővel s Jánossal és Máriá­val Való( beszélgetésére — és ajkán hangos kiáltással hal meg. A keresztre feszítettek lassú halállal szoktak meghal­ni: elvérezve sebeikből s vég­kimerülésben, eszméletüket már jóval előbb elvesztve. Jé­zus halálának bekövetkezte olyan rendkívüli és szokatlan, hogy a kivégző osztagot vezény­lő sokat tapasztalt római száza­dos csodálkozását és megret­tent ámulatát is kiváltja: „Bi­zony Isten Fia volt ez!” Pilá­tus is csodálkozik, hogy Jézus ilyen hamar meghalt, amikor ennek hírét veszi. — Mindez azt mutatja,. >hogy Jézus halá­lában is Ura a halálnak: ak­ikor hal meg, amikor akar, ön­ként, szabadon választja meg halálának óráját és percét. „Senki sem veszi el életemet tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam Fiatalok, idősebbek százával, földbe gyökerezett lábakkal, elbűvölten állnak — ülőhely már nincs —, s a karzatról árad a bachi zene. Szinte meg­áll és átforrósodik a levegő a templomban, de mintha az idő is megállt volna. Modern, ro­hanó. mai emberek észre sem veszik, hogy a „Kyrie”-tői a „Dona nobis”-ig jó két és fél óra repült el. Észre sem ve­szik, hiszen a h-moll mise le­nyűgöző monumentalitása szét­feszíti az idő és tér földi kor­látáit. De vajon csak ez' az, ami szinte lebilincsel, foglyul ejt minket? Miben rejlik en­nek a műnek a varázsa és ál­talában a mai Bach-reneszánsz titka? Erre az izgalmas kérdés­re keresett választ dr. Hafens- cher Károly igehirdetése is. CSAK A HARMÓNIA, REND, NYUGALOM ÉS BÉ­KE utáni vágyakozás lenne az egyedüli mozgató rúgó? De hi­szen ezt más zeneszerzőktől Is megkaphatjuk! Nyilván vala­mi több, valami mélyebb su­gárzik a bachi muzsikából. Az a Valaki, Akire Bach nézett, Akiről ez a mű is hatalmasan prédikál, Akit magasztal: Jé­zus Krisztus! Becsukott, szemmel hallgat­va néha úgy éreztem e2 már nem is földi, evilági zene! Pe­dig emberek .,csinálják”, nem is kevesen. A Lutheránia Ének­és Zenekara több, mint 100 tagjának igén komoly, lelki­ismeretes, szívet, lelket bele­adó szolgálatát élvezhettük. Ezúttal nem szeretnék neveket felsorolni, mert bárki kieme­lése igazságtalan lenne. De egy nevet mégsem lehet kihagyni, Weltler Jenő karnagy nevét, akinek keze, szakmai tudása, de mindenekelőtt szíve nélkül alig képzelhető el, hogy egy „amatőr”-kórus a zeneiroda­lomnak ezt a koronáját ilyen letenni azt és van hatalmam ismét felvenni” (János 10, 18). JÉZUS KERESZTHALA LA Isten szeretetének győzelme. Népéáek tömegei nein értették meg, ellenségei vesztére tör­tek, tanítványainak kicsiny csapata riadtan szerteszéiedt. Ügy tűnt vége van mindennek. Jézus hiába élt, tanított s cse­lekedett annyi jót; halála ér­telmetlen, életének vége csú­fos vereség. Isten szeretete azonban éppen itt, a kereszten diadalmaskodik. Meghozta a végső, legnagyobb áldozatot, hogy Megmutassa: semmi sem választhat el bennünket Tőle. Még a saját balgaságunk, ké­telkedésünk, ellenkezésünk sem. íme, még azoknak tette is, akik Jézust keresztre jut­tatták kénytelen szándékuk el­lenkezőjét szolgálni. Jézus ke­resztje nem elválaszt Istentől, hanem inkább elszakíthatatla- nul összefűz vele. Valóban, Is­ten szeretetének művén, amit Jézus elvégzett, éppen kereszt­halála a pecsét, a zárókő, a mindent egybeöíelő foglalat. MERT KÉSZ HÁT A NAGY MÜ: Isten szeretete örökre visszahódította az embert, sza­bad az út az Atya szívéhez — és megnyílt az út a felebarát­hoz is. Jézus gyülekezete szá­mára. mivel valóban minden elvégeztetett, Krisztus művé­hez semmi hozzátennivaló nincsen, nem marad más hát­ra. mint a hálaadás, a boldog magasztalás. És ennek egyet­len Istennek tetsző módja van: az'emberek szeretete. Istennek a kereszt ajándékáért sem­mit sem adhatunk. Két kézzel osztogathatjuk azonban szere­tete gyümölcseit a reászorülók között. És ki ne vágyódnék a szeretetre? „Krisztus nemcsak azért jött, hogy 'a bűnből meg­váltson, hanem hogy a bűn következményeitől is' megsza­badítson: mindattól, ami az emberek életét itt a földön megkeseríti és megnyomorít­ja. A faji üldözéstől és a hábo­rútól, az éhségtől és az elnyo­matástól, a betegségektől és a tudatlanságtól”, — mondotta nemrég egy brazíliai egyházi vezető. ÖRÖK ÜDVÖSSÉGÜNK MŰVE immár elvégeztetett. Isten azt akarja, hogy ennek fényéből és boldogságából már most és itt is megízlelhessün!* valamit. Népétől, egyházától, tőlünk azt várja, hogy ebben szeretetének munkatársai le­gyünk. Or. Groo Gyula magas színvonalon ajándékoz­za nekünk, ­BACH HÁROM RÖVID, LA­TIN SZÓT írt művei elé: „Soli Deo Gloria”, „egyedül Istennek dicsőség”! Muzsikájával nem egyszerűen csak gyönyörköd­tetni akart, számára a zene so­hasem öncél, hanem eszköz. Eszköz, amellyel igét. hirdet, akár a keresztre feszítésről pré­dikál szívbemarkoló fájdalom­mal („Crucifixus”), akár a fel­támadást hirdeti mindent el­söprő örömujjongással („Et resurrexis”). Végső soron min­dig Krisztusra mutat, Istent magasztalja. ÍGY MI IS — BACH SZEL­LEMÉBEN — a h-molí mise felejthetetlenül mély élményt ajándékozó előadásáért első­sorban ne embereknek, művé­szeknek, de még ne ds csak az „ötödik evangélistának” ad­junk hálát és dicséretet, ha­nem „soli Deo gloria”! Isten­nek legyen dicsőség az ember iránti mélységes szeretetéért. Gáncs Péter A LUTHERÁNIA , ÉNEK- ÉS ZENEKARA március 23-án, virágvasár­nap és március 29-én, nagy­szombaton délután 6 órákor istentisztelet keretében a Deák téri templomban elő­adja J. S. BACH .JÁNOS PASSIÓJÁT Vezényel: Weltler Jenő Igét hirdet: 23-án DR. HAFENSCHER KAROLY 29-én D. KÄLDY ZOLTÁN püspök ( P v H-moll mise a Deák téren

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom