Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-03-16 / 11. szám

Egyházunk a harminc éves új Magyarországon A sí utat együtt tettük meg Ma már aligha kell bizony­gatnunk, hogy népünk roppant nagy utat tett meg a mögöt­tünk levő harminc esztendő­ben. A történelem végtelen or­szágúján rövidke szakasz har­minc esztendő, egy nemzet éle­tében sem nagy idő. Mégis ez a harminc esztendő a maga vi­tathatatlan és szembetűnő eredményeivel nagy útról ta­núskodik. Való igaz, hogy a múlt századaiból ötször, tízszer annyi idő sem dicsekedhet ek­kora eredményekkel, mint a mögöttünk levő rövidke idő. Statisztikák, különböző gazda­sági, tudományos ágazatok rendszerbe szedték nem egy- (szer a fejlődés eredményeit, de 'szerintem a legnagyobb válto­zás nem fejezhető ki számok­kal, grafikonokkal, mérőlécek­kel, és ez a társadalmi tudat­ban, a lelkekben végbemenő változás volt. Az idősebb nem­zedék, amely még a múlt vilá­gából „startolt”, sokat és bőven tudna beszélni arról, mit is je­lent ez a változás, s micsoda hatalmas utat jelent minden vargabetűjével együtt ez a harminc esztendő. NEKÜNK AZONBAN EL­SŐSORBAN az az izgalmas, hogy ezen az úton miképpen járt Isten népe, az egyház. Jó néhány cikkben vázoltuk már nehézségeinket, fájdalmainkat, Örömünket. Nem titkoltuk, vol­tak zökkenőink, akadtak prob­lémák. El-elbuktunk nem egy­szer, s nem értettük mi zajlik körülöttünk sokszor. Álmodoz­tunk, s elmaradoztunk. De az is tapasztalatunk volt, hogy is­mételten megújulva, bizakodva és reménykedve sorakoztunk fel az előre menetelő sereghez. Nekünk is volt egy számokban, grafikonon kifejezhetetlen él­ményünk, felismerésünk. Ez abban állt, hogy nem lehetett szétválasztani az egyház társa­dalmát a nép, a magyar nép társadalmától. Rá kellett döbbennünk, hogy híveink, gyülekezeti tagjaink, az egyház népe egyúttal és egyszerre a magyar nép szer­ves része. Ezt régen is vallot- tuk, hittük, de valahogyan rit­kán realizálódott egyházunk­ban. A nép egyházának tartot­tuk magunkat, de valamiféle­képpen külön utakon jártunk. Most ez annyit jelentett szá­munkra, hogy az egyház népét nem lehetett „kivezetni” a ma­gyar társadalomból, mint Mó­zes Izráel népét Egyiptomból. A mi híveink együtt építették a szocializmust a nem hivő emberekkel, és részt kértek be­lőle. Együtt termeltek a gyá­rakban, bányákban, termelő- szövetkezetekben, együtt dol­goztak a nem hivőkkel az iro­dákban, s a legkülönbözőbb munkaterületeken. Fel kellett ismernünk, hogy a szocializmus arculatán végső soron híveink kezenyoma is rajta van. A val­lásos emberek, hivő tömegek egyidőben voltak becsületes dolgozók és őszintén hívők. A társadalmi értékben benne volt az ő értékes munkájuk is. Rá kellett eszmélnünk, hogy a templom, az egyház nem lehet Robinson szigete, ahová „kité­vednek” az emberek, mert nem jól érzik magukat a szocializ­mus új világában. Ellenkező­leg. A templom, az egyház benne állt a szocializmusban. EZ A FELISMERÉS ÜJ SZINT ADOTT igehirdetésnek, egyházi életnek és cselekvése­inknek. önismeretünk arra Vette az irányt, hogy ott le­gyünk magunk is állandóan az úton. Nem bontottuk le a templomot a falu közepéből. Sőt, azt mondtuk, ott akarunk maradni, ahol zajlik az élet, ahol erőfeszítés történik, ahol fáradoznak és verejtékeznek egy jobb világért az emberek. Nem akartuk tudathasadásba sodorni híveinket. Egyértelmű­en buzdítottuk, segítettük, tá­mogattuk őket elhatározásaik­ban, az új élet megteremtésé­ben. Az ügyet, népünk, nemze­tünk ügyét közösnek tekintet­Mit tehetek betegeimért ? Nehéz évek, nehéz emberek Életünk biológia szakaszai­nak változásakor a legtöbb esetben kritikus állapotba ke­rülünk. Ilyen korváltó jelen­ségek pl. a kamaszkor, az öregkor kezdete, a klimax és ide sorolható a terhesség ide­je is. A kríziseket az ember sajátmagán is megfigyelheti, sok mindent elleplezhet álla­potának tünetei közül. De a változásokra, amelyek szemé­lyében jelentkeznek, felfigyel a környezet is. A sérült sze­mélyiségeknél a változások az egész emberre nagyobb ve­szélyt jelentenek, mint a ki­egyensúlyozottaknál. A KÖRNYEZET SEGÍTHE­TI NEHÉZ ÉLETSZAKASZÁT élő tagját abban, hogy ne ke­rüljön, ne essen ki a megszo­kott életritmusból. (Nyugdíjas­betegség.) Munkahely, baráti kör, család a kapcsolatok vál­tozatlan fenntartásával tom­pítja a jelentkező érdekessé­geket, nyugtalanságokat. Meg­felelő tapintattal és türelem­mel, feltétlenül kerülve az erélyes, agresszív, megtorló in­tézkedéseket vissza lehet tar­tani a krízisben élő embertár­sunkat a végletes helyzetek­től magatartástól. CSAK EGY PÉLDÁT. Az öregkor kezdetén, egészen meglepő változások következ­hetnek. A derűs emberből há- zsártos, kötekedő lesz. Gyakori az oktalan sírás vagy nevetés. Változik a munkabíró képes­ség. Nyugtalanok és nem pi- hentetők az éjszakák, nem üdít az alvás. Gyötrő feledé- kenység kíséri végig az embert egész napján ... Érzékszervi fogyatékosságok, látás-, hal­láscsökkenés tehetik súlyosab­bá a válságot. Valóban a szeretet nagy tü­relmére van szükség, ha ilyen esetekben ránk vár a segítés. A siker és eredmény reményé­vel cselekedhetünk.. A folya­mat, a nehéz életszakasz vé­get ér és az új szakasz job­ban alakul majd mindenki számára, akit érint. Muncz Frigyes POTTER FŐTITKÁR SZOLIDARITÄSÄRÖL BIZTOSÍTJA FRENZ CHILEI PÜSPÖKÖT A chilei egyházak közötti „kritikus dialógus” folytatá­sára szólított fel Philip Pot­ter, az Egyházak Világtanácsa főtitkára Helmut Frenz (San­tiago) evangélikus püspököt a hozzá írt levelében, és szoli­daritásáról biztosította őt. Az Egyházak Világtanácsának sajtónyilatkozata szerint Pot­ter így válaszolt Frenz levelé­re, amelyben Frenz nyomaté­kosan elhatárolta magát 32 chilei egyházi vezető deklará­ciójától, mely a chilei kato­nai junta hatalomátvételét „a hivők imádságára adott iste­ni feleletnek” neveite. A nyi­latkozatot többek között alá­írta Chavez Campos püspök, az EVT Központi Bizottságá­nak tagja és egy másik tag­egyház képviselője is. A sajtójelentés szerint Frenz püspök komoly fenntartásokat hangoztatott a nyilatkozattal szemben. Az Egyházak Világ­tanácsa a többi 32 személyi­ség nyilatkozatát támadásnak tekinti az ENSZ-nek a chilei kormányt elítélő határozatá­val szemben. Frenz püspök a chilei menekültek ügyében ki­fejtett érdemei elismerésekép­pen az ENSZ menekültügyi fő­biztosának Nansen-emlékérmét kapta. Potter főtitkár elismerően szólt arról a bátor és korsze­rű tevékenységről, melyet a különféle chilei egyházak ko­rábban végeztek, amikor még támogatták azt a két ökume­nikus biz'ottságot, melyek Frenz püspök vezetésével a menekültek és az emberi jo­gok kérdésével foglalkozott. Az Egyházak Világtanácsa közlése szerint Potter kije­lentette, rendkívül fontos, „hogy a chilei egyházak kri­tikus dialógust folytassanak a kibocsátott deklaráció alapve­tő következményeiről”, (epd) tűk. Egyszóval együtt tettük meg az utat. Természetesen akadtak tisz­tázandó kérdések. A világnéze­ti síkon adódó problémákat vi­lágosan szétválasztottuk. Az állam és egyház viszonyát ren­deztük és általában azt keres­tük, ami közös érdek és nem azt, ami szétválaszthat ben­nünket. Becsületünket úgy tudtuk visszaállítani, hogy elv- hűen, őszintén végeztük szol­gálatunkat. A nép állama ezt az őszinte és elvhű magatartást bizalommal fogadta és számta­lan területen adta megbecsülé­sének jelét. A NEMZET ÉLETÉBEN EL­SŐSORBAN sajátos szolgála­tunkkal tűntünk fel. Nem teó­riákat gyártottunk, nem öcélú, elvont teológiai elmefuttatáso­kat végeztünk, hanem azt ke­restük, amit Urunk is keresett volna, hogy itt és most, törté­nelmünknek ebben a szalcaszá- ban mit lehet tenni az embe­rért. Így vált kézenfekvővé a díakónia teológiája. így akar­tunk Krisztussal szolgálni a szocializmusban. így hirdettük az erkölcsi normákat egy ma- gasabbrendű társadalmi erköl­csi szint érdekében. így épül­tünk bele a békemunkába, így vettünk részt a Hazafias Nép­front tevékenységében, így áll­tunk a különböző- társadalmi munkák sodrásában. A sort még lehetne folytatni de ebből is világossá válik, hogy ott va­gyunk ugyanazon az úton, amelyen népünk derékhada halad. S EZEN AZ ÚTON ÉLHET­TÜK MEG a legcsodálato­sabb élményeket. Kezdeném azzal, hogy Isten gazdag áldá­sát érezhettük mindannyiszor magunkon. Majd itt az úton találkoztunk szüntelenül feltá­madott Urunkkal. Itt vált ta­pasztalati valósággá, hogy egy­ház vagyunk a szocializmus­ban, pedig hányán és hányszor károgták, hogy ez abszurdum és illúzió. Itt jöttünk rá arra, hogy igénylik szolgálatunkat és itt vettük észre, hogy bíznak bennünk, visszaállt becsületünk és kéz a kézben menetelhetünk. Hát nem különös érzés mind­erről beszélni? AZ UTAT EGYÜTT TET­TÜK MEG. Közösekké váltak örömeink, közösek voltak ku­darcaink, sikereink. Tk. napja­inkig értettük meg, hogy a mi hazánk ez a szocialista Ma­gyarország, s hogy a mi né­pünk a szocializmust építő ma­gyar nép. Isten ide helyezett bennünket, itt kell fáradnunk a holnapért, a jövő nemzedé­kek még boldogabb életéért. Itt kell állniuk a hívőknek a nem hivőkkel egy sorban és itt kell felismernünk Isten végte­len emberszeretetét. Ezért tu­dunk hálával gondolni minden legkisebb eredményre is és ezért tudunk felszabadultan ünnepelni népünkkel. dr. Rédey Pál Illyés Gyula: CSEREPEZŐ Olvastam épp, itt a rom-szobában oly elmerülten, magambazártan, hogy bent, egy hang lett, ha cinke dal csapta fülem meg, vagy kocsi-zaj. Közbe — (mióta? magam se tudtam) — valami ritmust dobolt az ujjam, monoton, messzi ütem-zenét, mint állomáson a készülék. Ejh, ez az ujj! Mi üzen így néki? Szinte csaholna! Ugyan mi készti? Üjra madárfütty? Gépdohogás? Füleltem, vízcsap? Nem, — kalapács! Persze! Itt szembe dologba kezdtek! Fönt a munkások! Már cserepeznek! Onnan jön ez a friss üzenet, ők verik ezt a jó ütemet. A sürgetést, hogy álljam a versenyt, hagyjam a könyvet, írjam a verset, tegyem, de tüstént amit tudok, doboljam én is az indulót. Adjam tovább, hogy ami volt, elmúlt, hirdessem, éled, ami elpusztult, üssem világgá, mint a tető legtetején a cserepező. Megjelent a költő „NEM VOLT ELÉG” című kötetében 1962-ben. A LUTHERAMA ÉNEK- ÉS ZENEKARA március 23-án, virágvasár­nap és március 29-én, nagy­szombaton délután 6 órakor istentisztelet keretében á Deák téri templomban elő­adja J. S. BACH JÄNOS PASSIÓJÁT . Vezényel: Weltler Jenő Igét hirdet: 23-án DR. HAFENSCHER KAROLY 29-én D. KALDY ZOLTÁN püspök ETIÓPIA Az Etiópiái Evangélikus Egyház (Mekane Jézus Egy­ház) Addis Abebában műkö­dő lelkészképző szemináriu­mának 40 hallgatója és taná­raik bizonytalan időre meg­szakították a tanulmányi évet és részt vesznek az új etió- piai katonai kormány által 1974. december 30-án kezdő­dött országos írni-olvasni ta­nítás mozgalmában. Az or­szág mintegy 27 millió lakosá­nak majdnem 90%-a analfa­béta, akiket most a mintegy 60 ezer diák és tanítóik taní­tanak írni-olvasni. (lwi) Németh László NÉMETH LÁSZLÓ a hábo­rú utáni időben először az el­lenforradalom napjaiban lep­te meg legjobban olvasóit és a magyar népet. Az országban szertehangzó bizonytalankodá­sok óráin forradalmian tiszta véleményt hallatott, mely elle­ne volt annak, hogy a „mosdó­vízzel együtt a gyereket is kiöntsük”. Ez a mondat bizta­tás volt, tőle, akit addig annyi meg nem értés vett körül; a tisztán látó és gondolkodó em­ber önmagán túlemelkedése, történelmi igazságtevése volt. Mindig ezt a megfoghatat­lan, könnyen tűnő, sokféle ar­culatú igazságot kereste és lát­ta maga előtt. Ha hősei azt vallják, hogy az igazságtalan­ságok ellen tiszta eszközökkel küzdő embernek — mert nem értik meg — el kell buknia, hát jobb, ha elbukik, minthogy elvtelen kompromisszumot kössön — akkor is az a hite fogalmazódott a „valóság ke­retbe foglalt szövevényedbe” — regényeibe —, mely az iga­zit, a minőséget hitte és ke­reste. Mint annak idején meg­jelent „Tanú”-járól írt boron- gós vallomásában mondta: „Folyóiratom ihletője e kor igazi múzsája , a szorongó tá­jékozatlanság. Hajótöröttek va­gyunk, akik a csillagokat néz­zük s a partot keressük, ab­ban a hitben, hogy van part s a csillagok vezetnek ... E fo­lyóirat nem dióhéj-műveltség tudatlanok számára; a szelle­mi élet klorofillja inkább, me­lyen az ismeret problémává s a probléma magatartássá vá­lik. Nemcsak szemtanúja an­nak, ami van, hanem bizony­ságtevő amellett, ami örök. Azontúl, hogy írás: erkölcs.” CSAK CSODÁLKOZÁSSAL és elmélyült-lassú olvasással lehet tanulmányait, drámáit, regényeit követni. Á történel­mi helyzet és ami a történel­met teszi: hőseiben mindig e pontokon feszíti és feszegeti a valóságot. Eszmélése óta hu­mánummal és szociális fé­nyekkel van tele, s szinte utol­érhetetlen, amikor a zord időkben a kapitalizmusról, szocializmusról, leninizmusról ír. A harmincas évek ellen- forradalmi időszaka ez, meg a háború évei, amikor intemá- lótáborok és gázkamrák kere­tezik gondolatait, amelyek ugyan ezt a keretet nem ké­pesek széttörni, de mégis kí­sérletet tesznek rettenetes erő­feszítéssel a mocsárból kilá­balásra. A Tanú, a Minőség forradalma, regényei és drá­mái (Villámfénynél, VII. Ger­gely) : a ma élő és koporsójá­nál némán megálló negyven­évesek nem tudjuk megérte­ni, hogy a harmincas évek magyar társadalma, de leg­alábbis értelmisége, nem érez­te és nem látta meg a gondol- kodtatás és eredmény re jutta­tás prófétai jószándékát ben­ne. Hogy az előttünk járt ge­neráció — akikhez fiatalon is oly bölcsen szólott — nem lá­tott útmutatót benne a becsü­let útja és a minőség egész társadalmi megvalósulása fe­lé. Oda, ahol nagy és kis kö­zösségek, család és nép nem egymás ellen, hanem mindig egymásért élnek. Mert iránya mindig egyértelmű volt: az egyéni minőségből a közössé­gi minőség felé (Utazás, Nagy család). AZ ÉLET S NÉPÜNK min­den területébe belenéz és be­lekérdez. A nagybirtok és a földosztás kérdéseit újra elő­vette, mert látta, hogy a „mi földönfutóink nem találhatnak maguknak gyarmatot; nem a tenger állja útjukat, hanem a törvény.. . s a kopárabb szi­geteket a magántulajdon szentsége védi. Két és félmillió munkanélkülivel szemben ott áll ezerhatszéz nagybirtokos, s övék a törvényhozás”, övék a hatalom. Tragikus sorsban a paraszt és a munkás, s kiút nem látszik semerre sem. A nép fiainak iskolát akart szer­vezni, hogy a tehetségesek egészen el ne vesszenek. Nein zseniiskólát (mint sokan kriti­zálták), mert — mint írta — „ha csakugyan zseniképezdét akartam volna nyitni, megér­demelném a Lipótmezőt”. Az általános műveltség kiter­jesztése, a kultúra sokszínű ívének szétfeszítése, a nép fel­emelése volt a célja ezzel az erőfeszítéssel is. Végül is, mint jelen valóságunk mutatja:nem hiába s pompásan gondolko­dott. Terveit gazdagon valósí­tották meg azok, akik az ő fe­lelősségét megértették és ma­gukra vették. GONDOLATAINAK, stílu­sának kristályos, szikrázóan polarizált szerkezete utolérhe­tetlenné teszi őt. A fiatal és az idősebb, a háború előtti és utáni Németh Lászlóban tö­retlenül viliódzó kifejezőkész­ség, óriási képtár késztet ámu­latra, s töretlenül mindenkor a népünk javát szolgáló er­kölcs, amelyért történik min­den. Stílus és mondanivaló mindig csak a hegycsúcsok magaslatait járják, onnan hoz­nak le fényeket. Megfontolt minőségi magatartás Volt min­dig ez. (A két Bólyai, Galilei). Mint aihogy írja, a háború előtti években bár választó- polgár volt, de sohasem élt ez­zel a jogával. „Megfizettem a büntetést vagy üres lappal sza­vaztam; úgy éreztem, annyira távol állok a mai politikai pár­tok akármelyikétől, hogy fri- volitás volna választanom köz­tük.” Ez kritika a történelem gonoszsága felett s az elzár­kózás akkor lett volna teljes, ha szellemi fellegvárba Vo­nul vissza, érzéketlenül a kor szenvedéseivel szemben. De é ipen az író és gondolkodó ember — mint a nemzet *— lelkiismerete viszi bele azok­ba a kérdésekbe, melyek körü­löttünk kísértettek. Nem min­dig hitte el, hogy „az irányúk értelmesebbek, mint akik kép­viselik”. De ez nem politikai alapállása, hanem az etikum- mal kapcsolatos észrevétele volt. Arról nem tehet senki, ha küzdeni csak gondolattal, és semmi mással nem tud. Aki viszont mással harcol és küzd s úgy érzi, közben nem ér rá s nem lehet gondolkodni: az ellentétbe kerül a gondolkod­va küzdővel, mintha cserben­hagyta volna ót... Ebben le­het gyökerét látni mindannak a mellőzésnek, ami érte őt. Itt azonban nem lehet elvi vétket és mulasztást keresni. Németh László tudta, hogy a gondolat minőségé-színvonala át tudja hidalni az ellentéteket és el­lentmondásokat is. Az etikum és esztétikum az igazság ere­jével korrigál. S a csodálatos ebben az, hogy mindig kölcsö­nösen (Sajkodi esték). Végül is emberi nagysága, helye né­pünk életében — melyet egy pillanatra sem lehetett bizony­talanná tenni —, s a közmeg­becsülés Kossuth-díja töré­keny alakját, átszellemült lé­nyét immár teljes tisztaságban és páratlan gazdagságban a nemzet legnagyobbjai között láttatja meg. EDDIG ITT VOLT. velünk- közöttünk élt. Láttuk, olvas­tuk, hallgattuk őt. Igazán felfedezni majd csak ezután fogjuk. Csengődj’ László AZ EURÓPAI ÖKUMENIKUS IFJÚSÁGI TANÁCS KONFERENCIÁJA Az Európai ökumenikus If- renciáját a hollandiai Drieber- júsági Tanács március 26-tól génben. Egyházunk képviselő­április 5-ig tartja idei konfe- je Gáncs Péter segédlelkész. SÁRKÁNY TIBOR TANULMÁNYÚTJA AZ NDK-BAN Sárkány Tibor hartai lel- minar idei tanfolyamán és is- kész április elején NDK-beli merkedik a Thüíingiai Evan- tanulmányútjára indul. Há- géllkus Egyház életével, amely romhónapos útja során részt lehetőséget adott erre az út­vesz az eisenachi Predigerse- ra. • LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG A Tanulmányi Osztálynak a felekezetközi kérdésekkel fog­lalkozó új titkárává a 38 éves dr. Daniel F. Martensen ame­rikai professzort nevezték ki dr. Peder Hőjén dán docens utódjaként, akit a koppenhágai egyetem teológiai kara hívott meg professzornak, (lwl) * \ \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom