Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1975-12-14 / 50. szám
A szív, amelyben Isten lakik... Templomszentelés Orbottyánban Ezen a vasárnap délutánon D. Káldy Zoltán püspök, Detre László esperes és a vendégek a maroknyi őrbottyáni gyülekezet örömében osztoztak: egyházunk rendje szerint felszentelte új templomukat egyházkerületünk püspöke. Szép példáját láttuk annak, hogy az egymást váltó nemzedékek nem csak a hitüket adják tovább, hanem az áldozatvállalást is! AMIKOR A MÜLTAT KUTATJUK és a régi bottyáni evangélikusokat keressük, a reformáció századáig kell visszalapoznunk a történelemkönyvet. 1783-ban 120 evangélikus tartozott a gyülekezethez. 1802-ben már áll a gyülekezet otthona, mely hétköznap iskola, ünnepnap pedig az istentisztelet helye. 1865 táján pedig torony is került az imaházhoz. A régi templom sárfalakból épült. Azok az emberek, akik az új templom felszentelése napján örömmel néztek az épületre, éppen 20 éve, 1955-ben szomorúan nézték a repedező falakat, de már tervezgették az új templomot és 1962. május 27-én letették az alapkövet. S az alapkőben nemcsak az alapító oklevelet helyezték el, hanem az arra ráépített téglákkal kifejezték áldozatvállalásukat a templomért! Jó egy év múlva, 1963. november 3-án Lucsán Márton a gyülekezet akkori lelkésze Nairobi 1975 Az emberi fejlődés igehirdetésére már az új templomban gyűltek össze, s így „birtokba vették” kezük munkája eredményét. 1973-ban a belső teret teljesen felújították, a régi templom padjait „megfiatalították”, új oltárt, szószéket, karesztelőmedeneót készíttettek. S a szép ünnep emlékére az anyagyülekezet, a csomádlak ajándéka egészítette ki a berendezést — jelképes ajándékkal: papi paddal. D. KÁLDY ZOLTÁN PÜSPÖK TEMPLOMSZENTELÉSI IGEHIRDETÉSÉNEK alapigéjét (1 Kir 8, 27—29) Salamon király imádságából választotta. A jeruzsálemi templom felszentelésekor hangzott el az áldást kérő imádság. Ekkor épült fel az első kőből épült templom, mert addig sátorban tartották az istentiszteletüket. Elgondolkodtató kérdésekkel vezette át a gyülekezet figyelmét a szép új templom láttánl örvendezésről annak tudatos végiggondolására és megélésére: mit jelent az evangélikus embernek a temploma!? — Salamon idejében még kérdés volt: Isten lakozik-e a földön? Az első karácsony óta tudjuk, hogy Jézus neve Immánuel, azaz velünk az Isten. De az, hogy Istent befogadhatja-e a templom — ez már a mai keresztyén ember eleven kérdése! A templomot ugyanis az az ember becsüli meg, aki mindennél biztosabb abban, ha eljön a templomba, az élő Istennel találkozik! Ahol ugyanis az evangélium hangzik, ott lakik az Isten. Templomot azonban azért kell építeni, hogy az emberek SZIVÉBEN lakozzék az Isten, aki az evangéliumon keresztül jut el a szívünkbe azért, hogy ahol hit. Istennek való engedelmesség van — ott legyen szép is az élet! Az a szív, amelyben Isten lakik, az életszerűen szeret — családban, gyülekezetben, faluban, társadalomban, magyar hazában, az emberiség nagy családjában — cselekedetben, diakóniában, szolgálatban. így lehet elindulni a másik ember gondjainak őszinte hordozására és megoldására, hiszen ekkor egyszerre izgalmassá kezd válni a körülöttünk levő világ kérdése — mert a szívünkben lakozik az Isten. Ezért érdemes volt a gyülekezet nagy áldozata a templomáért. Aki azonban azt szeretné, hogy ne csak temploma legyen, hanem a szívében lakozzék az Isten, — az szeresse a templomot, az igét a gyülekezeteit, az imádkozást, a hálaadást — és örömmel szolgáljon embertársainak. így lesznek áldottak a tervezők, az építők ,— a templom és a templomot szeretők — s rajtuk keresztül ez az élet! A TEMPLOMSZENTELÉSI ISTENTISZTELET UTÁN ünne- nepi közgyűlés volt a templomban. Ladjánszky István presbiter ismertette a gyülekezet történetét — hangsúlyt téve a régi és az új templom építésére. D. Káldy Zoltán püspök, Detre László esperes, dr. Eszlényi Gyula egyházmegyei felügyelő, dr. Gyimesy Károly ny. lelkész. Erős Sándor gödöllői lelkész, Kántor Ervin református lelkipásztor és Kővári Imre római katolikus lelkész köszöntötte az ünneplő gyülekezetei. Ifj. Krizsan János csórnád! egyházfi az anyagyülekezet köszöntését és ajándékát hozta el — a leánygyülekeztehez. S VÉGÜL — KÖSZÖNETKÉNT — álljon itt az építők neve: Lucsán Márton és Eszlényi László lelkészek, dr. Kotsits Iván tervező, Chmelik Pfll. Kmetty János építészek, Losonczy Miklósié és Ladjánszky Pál felügyelők. Závorszky Zoltán gondnok és Ladjánszky István pénztáros, az építkezés mozgatói — s a gyülekezet, mely lelkenként (!) több mint kétezer forintot áldozott az új templomra. Ez a templom Orbottyánban azért épülit fel, hogy hangozzék benne az evangélium, az emberek szívében lakozzék Isten és újra és újra megerősödve szolgáljanak jó szívvel mindennapi életünk területein. Detre János Baranyi Ferenc: Valami mindig közbejön Valami mindig közbejön: távolban tengő vén apádnak sós parlaggá szikesedett magánya fehérük utánad, futnál hozzája bűntudattal, autóbuszon vagy gőzősön, futnál hozzája szüntelen, de valami mindig közbejön. Valami mindig közbejön: mosolyognál az elesettre s nem lelné arcodon helyét a köznapok csip-csup keserve, a csüggedőkre biztatón, a lányokra ingerkedőn mosolyognál szíved szerint, de valami mindig közbejön. Valami mindig közbejön: lehetne felbujtó az álam s nem csillapító szunnyadás koncul kapott, kényelmes ágyon álmodhatnál egy igazit vetetten, parttalan mezőn, álmodhatnál, mert volna mit, de valami mindig közbejön. Valami mindig közbejön: forró igazra nyílna ajkad, de mielőtt kimondanád, engedsz a langyos féligaznak, hisz a gyereknek bunda kell, meg kiscipő is télidőn, lehetnél hős, nem csak derék, de valami mindig közbejön. Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségek miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet, pedig adódna még idő kifogni az adott időn, | igen, adódna még idő, de valami mindig közbejön. Megjelent a költő „ESOVERÉSSEL” című kötetében, 1975-ben. Ülést tartott a Gyakorlati Teológiai Szakcsoport Köszöntjük a Magyar Rádiót Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely egyidős a Magyar Rádióval. Így is fogalmazhatnám, együtt nőttem fel az újkor legnagyobb technikai csodájától, a rádióval. Pajtásom volt, azaz mindig úgy éreztem, kissé testvérem. Pontosabban féltestvérem, mert külsőben nem hasonlítottunk egymásra, de belülről' rengeteg rokon vonást tudnék felsorolni. Együtt tipegtünk. S én emlékszem, hogy mekkora szemmel bámultam a beszélő masinákat, s a tölcsérrel felhang ásított hangokat is csak úgy hallottam, ha a fülemet odatapasztottam. Gyermekkoromnak ezzel a csodájával kerültem igazán életközeibe. Odahaza fantasztikus rajzok alapján szerkesztettük össze az első „kristályos”, detektoros fejhallgatós készüléket. A rádiót. S hogy szorítottuk fülünkre a hallgatót, míg kipréselődött belőle a halvány, búgó hang. Életének első kis jele. S amikor a cigányzene messziről szűrődő hangjai kivehetők voltak, szánkat is eltátot- tuk, a csoda megszületett. Azt hiszem, Magyari Imre muzsikált és Kalmár Pál magyar nótákat énekelt. AKKOR MEG NEM VOLT ILYEN RIDEG, HIVATALOS NEVE, hogy „tömegkommunikációs eszköz”. Nem tudtuk eszközként kezelni. Szép lassan illeszkedett bele a családba. Féltett kincs lett, a nagyvilágra kitekintés ablaka. Szerettük. Aztán mire férfivá értem, megnőtt a rádió is. Szuperkészülékek, világvevők páváskodtak a módosabb családoknál. (Nálunk nagyon egyszerű kis rádió volt, sokáig csak fejhallgatós készülék.) És ekkor elszakadtak egymástól útjaink. Előlcelö idegenként jelentkezett ilyenkor, s mi méregettük, mint manapság az autókat, mit tud, mire képes, mire vitte. A HÁBORÚBAN SOKSZOR NAGYON IDEGENÜL és hamisan csengett a hangja. És soha nem fogom elfelejteni a Bácska, Baja, „Krokodil gross” szürke tompított hangú figyelmeztetéseit. Félelemtől vacogott a fogunk ilyenkor. Pedig ő csak figyelmeztetett. S ma elgondolkodom azon, mi minden tartozik egy öttyen éves intézmény életébe! Ugye,.mi idősebbek emlékszünk mindezekre !? Es tudunk emlékezni a felszabadulás utáni Kossuth-adóra,. Az első szabad hírekre, amelyeket a tiltott London vagy Moszkva hangjai után foghattunk. Majd magam is vendége voltam néhányszor a stúdiónak. De ez már egy új szakasz kettőnk életében. MERT LÉNYEGÉBEN MOST ÉN IS KÖSZONTOM az ötven éves Magyar Rádiót. Köszöntésem azért kezdődött emlékezéssel, mert szívemhez nőtt, és mert egykor szabad időmet teljesen, szinte kizárólag vele kötöttem össze. S mi tagadás, műveltségem jelentős részét neki köszönhettem. Igen, mert a rádió jelentette akkor a nagyvilágot, a rádió kapcsolta össze velem mindazt, amit az iskola szűkebb körben lerakott bennem. Akkor még nem gondoltam rá, de ma már tudom, hogy milyen nevelő- és tanító eszköze volt a tömegeknek TEHÁT KOSZONTOM, KÖSZÖNTJÜK A MAGYAR RÁDIÓT fennállása ötvenéves jubileuma alkalmából. Külön szeretettel azért is, mert szószéket biztosít az igehirdetések számára. S itt térek ki arra, hogy magam is vendége voltam többször a Rádiónak. Vagy mondjam úgy. „munkatársa”, sok szolgatársammal együtt? Mert ugye, az köztudott, hogy minden vasárnap vallásos félóra van a Petőfi-adón? Amikor először álltam mikrofon elé — mintegy 20—25 éve —, nem is gondoltam arra. hogy milliók hallgathatják egyszerre prédikációmat. S ma, hu kezembe veszem a statisztikai adatokat, akkor lepődöm meg igazán, akkor hat nyomasztólag a felelősség, hogy tulajdonképpen milyen szolgálatot végzünk. 100 családra 76 előfizető esik, de 100 családra 134 rádiókészülék jut. Gyakorlatilag a csecsemőtől az aggokig mindenkihez szólhatunk. S ha az adatok tükrében vizsgálgatom a kérdést, akkor merőben más, mondhatnám, meleg, bársonyos tekintettel simogatom végig a gyermekeket, akik táska-, vagy zsebrádiót szorongatnak kezükben az utcán, vagy tanulás közben ott áll irkájuk, tankönyvük oldalán. S megértöleg bólogatok azokra, akik munkapadjuk mellé teszik praktikus kis készüléküket, s miközben kezük serényen jár, a zene hangjai oldják fáradságukat. Ezek az emberek vasárnap talán éppen a vallásos félórát hallgatják. Tele kíváncsisággal, vagy éppen a hit éhségével, szomjúságával: mit tud mondani az egyház a mai, modern embereknek. Vagy mondjuk így: mai rádióhallgatóknak. S reánk szakad a nyugtalanság. Mert a stúdióban pusztán egy mikrofonnal ülünk szemközt. De odahaza valaki éppen akkor fordul ki az ágyból, hogy bekapcsolja a készülékét, s az országúton már száguldanak a gépkocsik a kirárdulóhely célja felé, s szól a rádió. A háziasszony levesnek valót tesz a tűzhelyre. A szimultán élet ezer pillanata rögződik a mai „Szent Lajos király hídján”, míg szól az igehirdetés. A Hegyi Beszéd jut eszembe. A nagy csoda, amely újra meg újra megszületik. Minden vasárnap. S ne töltse meg meleg érzéssel szívünket, hogy a Magyar Rádió a mi hangunkat. Jézus evangéliumát is sugározza? Vagy ne érezzünk hálát azért, hogy a világ nagy muzsikusai mellett a magyar társadalom Bachot. az „ötödik evangélistát” is megismerte és megszerette általa? ANNYIT GONDOLKODTAM NÉPÜNK KULTURÁLTSÁGÁN. Azon, hogy milyen előrehaladásra tett szert irodalomban. művészetben, tudományban. S ha meggondolom, aligha jutott volna erre a fokra rádió nélkül. Tudom azt is, hogy a rádiónak nem kizárólag ez a célja és feladata. De hogy ezen a területen felmérhetetlenül sokat tett, az mindannyiunk előtt vitathatatlan. KOSZONTOM. KÖSZÖNTJÜK AZ ÖTVEN EVES, fél évszázados Magyar Rádiót. S azt kívánjuk, hogy a művelődéspolitika területén ilyen jó eredményeket érjen el továbbra is. Dr. Rédey Pál Egyházzenei áhítat a Deák téren Hát már hogyne lenne fejlődés az emberi történelem folyamán? Nézzünk csak három jellegzetes példát. Nem fejlődés-e az, hogy ha azt, Kain annak idején egyszerű, durva fabunkóval tett, ma táv- irányítású rakétával s sokkal hatásosabban képes megtenni az ember? Valamikor, ha friss levegőt akartak szívni az emberek, kimentek a hegyekbe, az erdőbe. Micsoda fejlődés ehhez képest az a péipz- bedobással működő oxigen- lélegző fülkécske, melyet egyes nyugati nagyvárosban már felszereltek, hogy a füstös levegőtől fulladozók friss levegőt nyerjenek. Vagy egy másik vonatkozás: régen egyszerűen eladták az embereket rabszolgának. Mennyivel finomabbá fejlődött a módszer ma, amikor a kapitalista országokban önkéntes vendég- munkások munkájának profitját a tőkés előkelőén zsebre- vágja és még legyenek neki hálásak, hogy adott nekik munkát. E SZOMORÜ-HUMOROS példákból érezzük HOGy A FEJLŐDÉS sokat hangoztatott fogalmával nincs minden rendben. Addig még csak rendben volna minden, amíg a biológiai, technikai és tudományos fejlődést tekintjük, de ezzel sajnos a világ jelentős részén nem tartott lépést az etikai-erkölcsi fejlődés. Sőt, gyakran azt tapasztaljuk, hogy a megnövekedett lehetőségekkel, azok kiszélesedésével és fejlődésével egyenesen visszaélt és ma is visz- szaél a magát civilizáltnak, sok esetben keresztyénnek tartó nyugati világ, amikor csak azt a kérdést teszi fel magának: lehetséges-e, de azt nem kérdezi, meg. hogy sza- bad-e! A fejlődés másik tragédiája annak egysíkúvá válása, azaz hogy a mennyiségi fejlődés nem jelentett minőségi fejlődést is! Erre is lássunk néhány példát. ENSZ kimutatások szerint a világon 500 ezer különböző könyv jelenik meg évente 8 milliárd példányban. Ez az elmúlt húsz évhez viszonyítva a könyvek számának megduplázódását és példányszám megháromszorozódását jelenti. Ugyanakkor az emberiség egyharmada a kapitalista és gyarmati elnyomás alatt hosszú időn át élő népek országában írástudatlan és az arány egyre romlik. Vagy egy másik példa: a Földnek nem éppen azokban az országaiban az úgynevezett „jóléti társadalmakban” üresednek meg, válnak cinikussá és közönyössé az emberek, ahol az anyagiak mennyisége a legtöbb?! A mennyiségi fejlődés mellett elhanyagolták az élet minőségének fejlesztését, amit csak a békéért, a társadalmi igazságosság megvalósításáért. az egyes ember és népek boldogulásáért érzett felelősség és szolgálat tesz teljessé. EZEKKEL ÉS MAS ILYEN JELLEGŰ KÉRDÉSEKKEL foglalkozik a Világ gyűlés VI. altémája. Természetesen úgy, ahogy ez a kérdéskör minket, keresztyéneket érint. Márpedig nagyon érint. Hiszen mint mondottuk, éppen az ú. n. keresztyén országok, amelyek a tecnikai-tudományos fejlődés s fejlesztés túlhajszolása mellett elfeledkeztek az erkölcsi fejlődésről, etikai küldetésről. Nem - járultak-e hozzá maguk a hivatalos egyházak is sokszor ehhez a kóros folyamathoz, amikor megszegényí- tették a teljes bibliai üzenetet? Hiszen például nem csak az van a Bibliában, hogy „Hajtsátok u—'matok alá a Földet”, hanem az is, hogy „Az Űré a Föld és annak teljessége”. Ha pedig az övé, akkor mi csak őrizhetjük és gondozhatjuk azt, de nem szipolyozhat- juk ki. Akkor nekünk keresztyéneknek tudnunk kell, hogy azzal az egész emberiség javára kell gazdálkodnunk. Reméljük, hogy a Világgyűlés részt vevői nem rekednek meg a krízis-hangulat bűvkörében. Legyen az ökológiai, vagy társadalmi krízis-hangulat. Hiszen amennyire elengedhetetlen a krízisek és bajok okainak szakszerű és minél jobb ismerete, ugyanannyira szükséges az emberi fejlődés lehetőségeiről, biztató jeleiről és megoldási módjairól való bizonyságtétel és hitvallás. Hitvallás arról, hogy az egyéni,vagy csoportérdekek haiszolásánál fontosabb az egész Föld, az egész emberiség közös érdekének a figyelembevétele. Hitvallás arról, hogy a Föld miftden élőlényének sorsa közös az ember sorsával s hogy egyik nép sorsa közös a másik nép sorsával. Egy hajóban evezünk — mondták régen. Ma inkább így mondhatjuk: egy űrhajóban szá- guldunk, amely űrhajót „Föld”-nek hívják. Ezen a Föld-űrhajón sürgősen keresni kell a megértés az együtt- munkálkodás formáit, még külöböző társadalmi rendszerek között is, hogy a fegyverkezési hajsza, az emberi és anyagi energiák felelőtlen pazarlása megszűnjék. A KERESZTYÉNEKNEK VILÁGSZERTE RÉSZT KELL SÜRGŐSEN VENNIÜK egy olyan jobb társadalom kialakításában, amelyben megszűnik az embernek ember által vaäö kizsákmányolása, a nemzetközi monopóliumok profitéhes egyeduralma, s megvalósul a leszerelés, a béke és biztonság. Ezek érdekében érdemes mozgósítani az egyházi közvéleményt! Érdemes szolidaritást vállalni mindenütt a felszabadításra irányuló és egy jobb társadalmi rend. világ- közösség létrehozása érdekében folytatott törekvésekkel. Érdemes példamutatóan a közjó szempontjai szerint szolgálni. Érdemes a fejlődés mennyiségi növekedését minőségi- erkölcsi tartalommal megtölteni! Érdemes nekünk és elengedhetetlen létszükséglet a jövő generációja számára. A szocialista országok egyházainak jó tapasztalatai vannak arról,, hogy ezek a kérdések az igazságos társadalmi rend keretei között a társadalom egészének javára megoldhatók, s hogy az emberek és népek anyagi és szellemi fejlődésének érdekében érdemes összefogni és segíteni mindazokkal. akik különböző világnézeti alapokról jutottak el az emberiség közös javát szolgáló felismerésekre. Sokáig és sokan azt hitték, hogy az emberi fejlődés automatikusan önmagától megy a maga útján. Reméljük, hogy a Tilág keresztyénéinek e talá1 kozása során — és benne a mi hazai egyházaink hozzájárulása folytán is — a felelős és fokozott részvétel ebben a vonatkozásban is megnövekszik. Bizik László A Gyakorlati Teológiai Szakcsoport, amelynek 15 lelkész tagja van, november hó 19—20-án tartotta ezévi munkaülését, ez alkalommal először a Teológiai Akadémia új épületében. Dr. Groó Gyula teológiai akadémiai tanár írásmagyarázattal nyitotta meg az ülést és általános tájékoztatást adott a gyakorlati teológia időszerű kérdéseiről és legújabb irodalmáról. Dr. Hafenscher Károly ismertette az un. Hartford csoport — egy ökumenikus összetételű amerikai teológus csoport — tételeit és annak jelentőségét értékelte. A Szakcsoport meghallgatta Sárkány Tibor hartai lelkész jelentését arról a kutató munkáról, amelyet a Szakcsoport egyházunk jelenlegi esketési gyakorlatával kapcsolatban végzett. Az összegyűjtött nagy anyag miatt szükségesnek mutatkozik a közeljövőben újabb munkaülés tartása. A Szakcsoport ezzel a kutató munkájával a házasságra előkészítés és általában a családi étet összefüggéseiben végzendő társadalmi diakónia feladataiban szeretné segíteni a gyülekezeteket. (G) Mindenki, aki részt vett a Lutheránia ének- és zenekar legutóbbi egyházzenei áhítatán, újra gazdag egyházzenei élményben részesülhetett. A BEMUTATOTT MÜVEK KÖZÖTT elsősorban Szokolay Sándor „Glória” ősbemutatójának örülhettünk, mely ária szoprán szólóra és orgonára íródott. Azok adták elő, akiknek ajánlotta: Faragó Laura és Trajtler Gábor, s így természetes. hogy a klasszikus és modern hangvételt finoman ötvöző mű több volt, mint egyfajta interpretáció. — A másik Szokolay művet, a gályarabok emlékére írt Kantátát, ha lehetséges, még többen várták a templomot zsúfolásig megtöltő jelenlevők közül: azok a zeneértők és zenerajongók, akikhez a júniusban bemutatott kantátának csak: a híre jutott el s most jöttek, hogy a hírt összehasonlítsák a valósággal. S ők éppúgy nem csalódtak, mint azok, akik már másodszor hallották és szívesen hallják még sokszor, különösképpen úgy, mint most is: a szerző vezényletével, valamint Bánffy György és Berczelly István nagyszerű közreműködésével. A RITKÁN HALLOTT BACH: C-DÜR CONCERTO és a lenyűgöző felépítésű e- moll prelúdium és fúga mellett Bach 65. kantátájának előadása dicséri Trajtler Gábor és Holzer János előadó- művészeket éppen úgy. mint Weitler Jenő karnagyot és az egész L utherániát. Egyrészt azért, hogy egy — tudomásunk szerint — hazánkban még elő nem adott kantátát, a „Mind Sábából jönnek” (Sie werden alle aus Saba kommen) címűt megismertették velünk, másrészt azért, ahogy, amilven művészi fokon ezt tették. Éhez a kantátához kapcsolódott Bizik László igehirdetése is. B. L.
