Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-02-02 / 5. szám

Az Országos Egyház új tisztségviselői Amint arról már beszámol­tunk, az Országos Egyház Közgyűlése az elmúlt eszten­dő végén — december 12-én —, ülést tartott. Ezen a ma­gasszintű egyházkormányzati ülésen D. Káldy Zoltán püs­pök-elnök beszámolója mel­lett jelentések hangzottak el az Országos Egyház egyes munkaágairól. Egyik igen fon­NINCSEN OLYAN NEHÉZ KÉRDÉS, amelyről ne lehetne beszélni. Már régen elcsitultak azok a viharok, amelyek 1956—57-ben megrázkódtatták fejlődésünket. Ha erről az idő­szakról szólunk most, az azért van, hogy a tanulságokat lás­suk, a történelem legyen az élet tanítómestere. A tévedé­sekből és a történelmi meg­rázkódtatásokból is lehet ta­nulni. Ezzel a szándékkal né­zünk most szembe egyházunk­nak a felszabadulás után el­telt harminc esztendeje legne­hezebb időszakával, amelyben elszakadt a fejlődés fonala. AZ ALAPVETÉS KORÁ­BAN, tehát abban az időszak­ban, amely az állam és az egy ház között kötött egyezménytől 1948-tól, az 1956-os ellenforra­dalomig tart, kialakult egyhá­zunk állásfoglalása mindazok­ban a kérdésekben, amelyek a szocialista társadalomhoz való egészséges viszonyhoz szüksé­gesek. Közben a gyülekezetek­ben folyt az evangélium hir­detése, a szentségek kiszolgál­tatása, a gyermekekkel és ifjú­sággal való foglalkozás, a sze­retetszolgálat, nagy állami se­gítséggel és a gyülekezetek ál­dozatkészségéből, továbbá kül­földi segítséggel megépültek a háborús kárt szenvedett temp­lomaink és lelkészlakásaink. TÖRTÉNELMILEG BO­NYOLULT és sokrétű felada­tot jelentett egyházunk útjá­nak a szocializmusban való kidolgozása. Nem is ment hi­bák nélkül. De az alapgondo­lat igazsága kétségtelen volt: a dolgozó nép javára történt társadalmi átalakulásban meg lehet és meg kell találni az egyház helyes életformáját. Ez alapjaiban sikerült is. 1956-ig főbb vonásaiban kirajzolódtak annak az útnak a körvonalai, amelyen Isten vezette egyhá­zunkat. A hibák ellen mind az egyházi vezetőség, mind a ha­ladó gondolkodású teológiai tanárok, esperesek, lelkészek készek voltak fellépni, s Í936. nyarán és őszén megtörténtek az első lépések a hibák kija­vítására. Mint köztudomású, a magyar belpolitikában is sok kárt okozott a személyi kul­tusz, nagyrészt ezzel voltak kapcsolatosak az egyházunk­ban elkövetett hibák is. De nagy különbség van abban, hogy valaki a szocializmus alapján állva küzd a hibák el­len, azzal a szándékkal, hogy a dolgok jobban menjenek, a szocialista fejlődés egészsége­sebb legyen, vagy pedig odáig megy, hogy a szocialista rend­szerre emel kezet, az egésznek a megdöntésére törekszik. Ez ellenforradalom. AZ ELLEFORRADALMI KÍSÉRLET a Magyar Népköz- társaság megbuktatására és a szocializmus megdöntésére 1956. október 23-án tört ki. Aki korábban nem kapott ész­be, az 1956. november 3-án Mindszenti József rádiós be­szédének elhangzásakor rájö­hetett arra, hogy miről is volt tulajdonképpen szó. A követ­kezmény igen súlyos volt, nagy személyi vesztesége és anyagi kára lett az országnak. A szocializmust nem lehetett megbuktatni, erői minden té­ren felülkerekedtek, az ország lassan ismét talpra állt. EGYHÁZI VETÜLETE is volt mindennek. A forradalom és ellenforradalom lényege mindig a hatalom átvétele. Ez történt egyházunkban is, a ha­talmi pozíciókban történtek döntő változások. A haladó egyházi vezetőséget és munka­társaikat lemondatták, s he­lyükbe olyan egyházi vezető­ség és munkatársi gárda ke­rült, amely csak a politikai változások hatása alatt jutha­tott hatalomra. Ez egyben olyan magatartás követését is jelentette az új egyházi veze­tő* feladata volt az ülésnek — jelentések tudomásulvételén túlmenően —, az Egyházi Tör­vényeknek megfelelően hat esztendőre a tisztségviselők és egyes bizottságok tagjainak megválasztása. Ugyanis egy­házi törvényeink szerint hat évenként újra kell választani — minden fokon — az egyes tisztségviselőket Legutoljára tőség részéről, amely ttern ér­tette meg egyházunk új útját, sőt szembeszállt azzal. Lénye­gében azt képviselte, hogy az egyháznak nem vezet útja a szocializmusban, ilyen keretek között nem lehet igaz egyházi élet. ELBIZONYTALANODOTT A TEOLÓGIA, koncepciót nem adott senki, homályban volt, hogy merre vezet az egy­ház útja. Szellemi restaurálás volt az egyetlen recept, ez azonban ellentmondás volt, mert a történelem kerekét sem lehetett visszaforgatni, sem pedig régi gondolatokkal élni az új helyzetben. Megsza­kadt a teológiai fonal azon a területen, amelyet 1948. és 1956. között egyházunk haladó gondolkodású püspökei, teo- lógai tanárai, esperesei és lel­készei kidolgoztak. Az igehir­detés konkrét célkitűzése, a békemunka alapjai, a szo­cialista hazaszeretet bázisa, népünk célkitűzéseinek támo­gatása — mind elbizonytala­nodott. Határozatlanná vált az a koncepció, amelyet igy ne­vezünk: egyházunk megtalálta helyét a szocialista társada­lomban. KÜLFÖLDI INTERVENCIÓ támogatta azt a célkitűzést, amely egyházunkban az eddig épített rend és teológiai alap felbömlasztását és a fonal el- szakitását szándékolta. A gen­fi egyházi világszervezetek ve­zetői sűrűn léptek közbe. A szocializmustól elszakadó, semleges Magyarország kon­cepcióját támogatták. Az egyik Genfben megjelent kő­nyomatos 1956. november 1-én jelentette, hogy Genf és Buda­pest közt telefonösszeköttetés áll fenn, később pedig újra meg újra nyomást akartak gyakorolni a magyar egyházra és kormányra. Nyugati nem­zetközi sajtókampány is in­dult, ami rontotta hírünket a világban. KIÉLEZŐDÖTT A HELY­ZET az állam és egyház vi­szonyában is. 1957. végén tár­gyalás kezdődött az Állami Egyházügyi Hivatal és az ak­kori egyházi vezetőség között. Ezek a tárgyalások több hetes eszmecsere után megszakad­tak, ami azt jelentette, hogy ismét visszavetődött az egész egyházpolitikai helyzet az Egyezmény előtti bizonytalan­ságnak, rendezetlenségnek az állapotába. Most már másod­szor vezették egyházunkat zsákutcába a konzervatív ve­zetők. ELTÉVESZTETT VOLT A HANG, elhibázott a lépés. Egyházunkat nem lehet elszi­getelni magyar népünk között. Nem lehet vallásos indoklást adni ahhoz, hogy ne vállal­juk a nemzetünk elé tűzött feladatokban való mindenna­pos és mindenkire kötelező helytállást. Kegyes általános­ságokkal nem helyettesíthet­jük azt a konkrét tanítást, amelyre népünknek az ország­építés közben, a társadalmi átalakulás közben, s az egész világra terjedő háborús fe­szültségek feloldására irá­nyuló küzdelem közben szük­sége van. Isten felszabadít a múlthoz kötöttség kísértései alól, és kegyelmesen vezet minket utunkon, amelyet a szocialista társadalom keretei között jelölt ki. Isten maga vezeti igéjén keresztül népét, amelyben a Jézus szeretetével szolgáló egyház útját mutatta meg. LEZÁRULT 1958-ban az 1956 óta tartó korszak, az „el­szakadt fonal” korszaka, és Is­ten új egyháztörténelmi Idő­szakba vezette egyházunkat, amelyben kibontakozhatott mindaz, amit az alapvetés ko­rában elkezdtünk. D. dr. Ottlyk Ernő 1968-ban választott az Orszá­gos Közgyűlés. Az akkor man­dátumot kapottak megbízatása mo6t lejárt. AZ ORSZÁGOS KÖZGYŰ­LÉS KÖSZÖNETÉT MON­DOTT azoknak, akik az el­múlt hat esztendőben külön­böző tisztségekben fáradoztak egyházunkban. Visszatekintve erre az időszakra, elmondhat­juk, hogy jó és fontos munkát végeztünk. Ezek közül csak egynéhányat: megépítettük az új Teológiai Akadémiát, új nyugdíjrendszert vezettünk be, az Egyházi Törvények alapján Szabályrendeleteket alkot­tunk, stb. S ezekben az elvég­zett feladatokban nagy se­gítséget nyújtottak az egyház vezetőinek az országos egyház presbiterei, tisztségviselői. De nemcsak visszatekin­tettünk a megtett útra. Előre is kell néznünk, Űjabb felada­tok és munkák várnak ránk. Ezért szeretettel köszöntjük azokat a presbitereket és tisztségviselőket, akiket az Or­szágos Egyház Közgyűlése most bízott meg országos szin­ten való szolgálatra. Az új tisztségviselők névsorának az összeállításánál több szempont is érvényesült. Így: mivel a ciklus hat esztendőre szól, ezért igyekezett az Országos Egyház Elnöksége fiatalabb munkaerőket is szolgálatba ál­lítani; figyelembe kellett venni az egyes tájegységek részvéte­lét az egyházi kormányzatban s nem utolsósorban az egyházi szolgálatnak a jó elvégzése ér­dekében biztosítani kellett a folyamatosságot, ezért néhány tisztségviselő a következő idő­szakban is betölti előző tiszt­ségét. EGÉSZ EGYHÁZUNK NE­VÉBEN köszöntjük az Orszá­gos Elnökség legközelebbi munkatársait, egyházunk egé­szének a bizalmát élvező kül­dötteit a legmagasabb egyház­kormányzati szinten. A következőkben közöljük az uj tisztikar névsorát: Az Európai Titkárságnál 18 évé tevékenykedő és a Világ­szövetségnél összesen 22 évet eltöltő igazgatási feladatokkal megbízott munkatárs, Harald Mason 1975. január 1-től nyu­galomba vonult 65 éves korá­ban. Hosszú szolgálati ideje alatt több európai egyház mel­lett egyházunk ügyei is hoz­ORSZAGOS EGYHÁZI FŐ­JEGYZŐK: Mekis Adám espe­res és Fías István (Győr); or­szágos egyházi jegyzők: dr. Vámos József dékán és Lugosi Béla (Szekszárdi; országos egyházi jogtanácsos: dr. Szege­di József. AZ ORSZÁGOS PRESBITÉ­RIUM választott tagjai: dr. Prőhle Károly teológiai tanár, Detre László, Dubovay Géza, Sólyom Károly, D. Koren Emil, Weltler Rezső esperesek. Garami Lajos és Lehel Ferenc lelkészek, valamint Pleskó Bé­la (Szeged), Czernik Pál (Rá­kospalota), dr. Blázy Árpád (Zalaegerszeg), Teli Péter (Csepel), Karádi Pál (Debre­cen), Szalipszki Endre (Fan­csal) egyháztagok. Pótpresbi­terekké: Tóth-Szöllös Mihály esperest és Csizmazia Sándor lelkészt, illetve Húsz Róbert (Budapest-Zugló), Gábor Ist­ván (Gerendás) és dr. Sömjé- ni Miklós (Miskolc) egyházta­gokat választották. AZ ORSZÁGOS EGYHÁZI BÍRÓSÁG tagjai dr. Fabiny Tibor teológiai tanár, dr. Cser­háti Sándor, Kovács Pál, Bá­rány Gyula, Boros Lajos, Fe­hér Károly lelkészek, vala­mint: dr. Eszlényi Gyula (Mag­lód), dr. Rajnai Károly (Baja) Szirmai Tibor (Budapest-Deák tér), dr. Bakay Péter (Kecske­mét), dr. Hajdú József (Kar- doskút), Kováts Viktor (Szom­bathely), dr. Lackner Imre (Óbuda), Schmidt János (Keszthely) egyháztagok. Az Országos Egyházi Bíró­ság jegyzője: Baranyai Tamás lelkész. AZ ORSZÁGOS SZÁMVE­VŐSZÉK elnöke dr. Selmeczi János a Teológus Otthon igaz­gatója, tagjai: Predmerszky Gusztáv (Budapest-Kőbánya), Molnár Albin (Budavár), Scmidt Gyula (Budai Szeretet­otthon) és Blázy Lajos lelkész lett. zá tartoztak és egyházunk igen sokat köszönhet neki nemzetközi kapcsolataink ügyeinek lebonyolításáért, uta­zások és konferenciák rende­zéséért és segélyügyekben vég­zett szolgálataiért. Jó egész­séget kívánva, számára szere­tettel kérjük Isten áldását életére lapunk nevében is. (lwi) Egyházunk a harminc éves új Magyarországon Az elszakadt fonal Garai Gábor : Koránkelők Kérdezd meg egyszer: hánykor kelnek ők, akik hajnali hatkor érkeznek Kelenföldre. Alig különböznek egymástól, itt nincs nemzedéki ellentét, nincs nemek harca sem; fiatalnak, öregnek egyformán karikás a szeme, a férfiak és a nők szája szélén egyforma mély a barázda. Valamikor — meg kakasszó előtt — fölkukorékolt az ébresztőóra: — reggel van — súgta rekedten egy hang a vaksötétnek; s egy ember elindult gyalog a vasúthoz, botorkált órahosszat, aztán a vagonokban tolongó társaival megszázszorozódott... Ők azok. akikkel mindig meg lehet menteni a hazát. ők. akik sötétben kelnek, sötétben térnek haza, s az életükbe mindig belefér még Vietnámért egy vasárnapi műszak; ők. akik homokzsákot hordanak, ha kell a megroggyant, derékig sáros töltéseken. ők, akik nemigen szólnak hozzá a gyűléseken, sőt többnyire olyankor szundikálnak; aztán jószívvel elvállalnak még egy álmatlan éjszakát az árvizes gyerekekért Ők azok, akik nem olvasnak engem, arcom sem ismerik a képernyőről, s általában is rontják a százalékarányt az Olvasó Népért mozgalomban; és méltán dorgálják meg őket a sok frontátvonulástól ideges illetékesek. Megiszom velük ezt a hajnali féldecit a pályaudvar mellett, a topogóban; alighanem a szabad idő kulturált felhasználásáról illenék pedig csevegnem inkább, — de hiába, sietnek. Hát én is útra készen nézek utánuk. Velük elmennék — egy közős kulaccsal — akár a sivatagba is. Megjelent a költő „A SZENVEDÉLY ÉVSZAKAI” című kö­tetében, 1973-ban. LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG Nyílt levél három Nóbel-dfías professzorhoz Neveik: Jacques MONOD, Sir George Paget THOMSON és Professor Linus Pauling, javaslatuk pedig ez: be kell vezetni az euthanasiát az öre­gek, betegek, gyógyíthatatla­nokkal szemben, azaz az orvo­si asszisztenciával kell siettet­ni halálukat. Bach János Sebestyén: Komm süsser Tod (Magyarra Kendeh Kirchknop Gusztáv így fordította: Jöjj síri csönd) vajon hasonló aspektusból született ez az ének? Alagha. Tolsztoj Leó egyik írásában azt írta: Senki sem halhat meg addig, amíg az életben reá kiosztott munkát el nem végezte. Az egyik hozzám kö­zelálló római katolikus asz- szony, férje, súlyos, nagyon sokat szenvedő állapotában arra kért imádkozzam férje gyors haláláért. Ezeket tekintsük premisz- száknak. Mintha a három tudós pro­fesszor hozzám is intézte vol­na felhívását, hiszen a nyolc­vanadik életévemhez közele­dem. De vajon azok akik már júniusban tudtak a professzo­rok szándékairól, hogy fogad­ták a várhatóan kidolgozandó szöveget?. Döntő tapasztalataink alap­ján tudjuk azt. hogy a Kele­ten élő, európai országok, az­az a szocialista államokban élők nem ismerték az esetle­ges atomháború borzalmait. (Istennek legyen hála a politi­kai enyhülés ezt a félelmetes gondot megszüntette.) Állítólag az egyik nagy fran­cia városban van egy szanató­rium, amelyben ilyen funkció­kat végeznek. Ide önként mennek be a halálba vágyók. Nálunk is akadnak emberek akik, a haláltól való félel­mükben a morfiummal meg­töltött fecskendőt Igénybe ve­szik. Viszont a hazai egyházak nyomorék és halálra való gyermekek százait „éltetik”, amíg a halál el nem viszi őket. A professzorok veszedelmes kezdeményezése főként azzal az ötlettel él. hogy az általuk halálra ítéltek az államoknak óriási pénzébe kerül. Ezt a pénzt meg lehetne takarítani más célokra (talán háborús célokra?) >r... mit Keresuwc mi, a sze­retet vallásának papjai a há­borúban?” — ezekkel a sza­vakkal lázad föl a film fősze­replője az ellen a „vágóhídi munka” ellen (kollégája fogal­maz így), amit a tábori papság szolgálata jelentett a második világháború vérzivatarában. AZ „ÉRTELEM LÁTOMÁ­SÁT” véli felfedezni ezekben a drámai szavakban egyik he­tilapunk filmkritikusa. Ha a „hit” szó alatt csak egyfajta gyáva, megalkuvó beletörő­dést értünk az elkerülhetet­lennek vélt „sorsba”, vagy az igazságtalanságok felett sze­met hunyó, kényelmes hiszé­kenységet jelenti számunkra, akkor igent kell válaszolnunk. De az igazi keresztyén hit, s filmünk főhősének hite nem ilyen hit! Éppen az ebből a hitből fakadó, szenvedélye? igazságkeresés mondatja ki vele a sorsdöntő szavakat: „A Szentírás szerint, gki nem cselekszik igazságot, nem Is­tentől való. Én ennek jegyében nem akarok hazudni többé. Még a hallgatásommal sem ... önök gondolkozás nélkül irtják embertársaikat... És én. a pap segítek önöknek!... nevezzük csak nevén a dolgokat. Istent úgyse vezethetjük félre, legfel­jebb az embereket.” ÍGY SZAMUNKRA LEHET EZ A FILM a hit látomása is. Annak a hitnek a diadala, amely elkötelezettje az Igaz­ságnak. hiszen Azon tájékozó­dik és Abból táplálkozik, Aki maga az élő Igazság! Lassan már „megszokjuk”, hogy Kovács András filmjeire oda kell figyelni. (..Hideg na­pok”, „Falak”, „Extázis 7— 10-ig”.) Ezúttal Thurzó Gábor: „A szent” című híres regényé­nek néhány elemét, is felhasz­nálta. Így végig Ott húzódik a háttérben a hamis politikai cé­lokat kiszolgáló Kaszap István szentkultusz. De a rendező messze túlmegy ennek puszta leleplezésén. Céljai sokkal mé­lyebbek és átfogóbbak. Olyan Nem tüdőm, hogy Nyugat valamelyik országában leír­ták-e ezt a mondatot: „legfőbb érték az ember.” Meggyőződé­sem szerint a nyomorék em­ber is az. Nálunk nemcsak hangoztatják ezt, szocialista államunk és keresztyén egy­házaink is ezt vallják. Mit gondolnak professzor uraim: van-e halálfélelmük ezeknek az Önök által halálra ítélendőknek? Mi azt is tud­juk, hogy a XVI. század evan­gélikusai állandóan olvasták a halál előtt álló öreg embe­reknek készített imádságos könyvet, mert a sok jó igehir­detés alapján bizonyosak vol­tak üdvösségük elnyeréséről. De milyen a mai ember? Még a hivő is! Ismerik sokan ezt a református éneket: nincsen szívem félelmére, tekinteni síromnak mélyére. De ezt az éneket könnyebb énekelni, mint a haldoklás percében azt a nyugalmat is megtalálni, amint a XVI. század embere ezt meg is bizonyította. Valljuk meg őszintén: nem­egyszer félünk önmagunk ha­lálától. Szeretteink haldoklá­sakor őket féltjük. Vissza akarjuk vonszolni őket az életbe, hacsak napokra is. Professzor Uraim Önök majd annak idején a maguk számára is kérni fogják az euthanáziát? Nem tartom va­lószínűnek. Nobel-díjaik bir­tokában a legkiválóbb orvo­sokhoz fordulnak és a legelő­kelőbb szanatóriumokat kere­sik feL Mi papok tudjuk Igazán, hogy mi a halál. Nemcsak vi­gasztalást tudunk adni a szen­vedőknek, hanem fel is tud­juk készíteni őket az életből az örökélétre való átmenetre. Azt az euthanázia nem tudja megadni, sem a kémiai és a fizikai tudományok doktorai. Önök talán azt hiszik, hogy a keresztyénség ereje a halál misztikumának megtalálásá­ban van. Nem a keresztyén­ség és nem a papok, hanem Jé­zus Krisztus győzté le a halált az ember számára. Bármeny­nyire nehéz számunkra is a halál. Jézus Krisztusban való hittel nézünk eléje, tudva, hogy ő a ml életünk! G. L. egyetemes, mindannyiunkban ott lappangó kérdéseket indu­kál bennünk, mint a hit, imád­ság, csoda, igazság, engedel­messég, lelkiismeret, felelősség kérdése. S TALÁN Fö ERÉNYE A FILMNEK, hogy ezekre a sú­lyos kérdésekre nem kínál „patent” válaszokat. Nem ta­karítja meg a nézőnek az együttvívódós és továbbgon- dolkozás hasznos munkáját. Nem úgy ülünk a nézőtéren, mint kényelmes, passzív „fo­gyasztók”, akik várják az elő­re gondosan „megrágott” szel­lemi táplálékot és esztétikai élményt, hanem aktív részt­vevőnek érezzük magunkat. Együtt vívódunk és vergődünk a főhőssel. Lázasan dolgozik az agyunk, hogy kövessük a mély dialógusokat és együtt találjunk megoldást, kiutat. A FILM KÜLÖN ÉRTÉKÉ, s egyben Kovács András film­jeinek egyik jellemzője, hogy a lenyűgöző gondolatgazdag­ság nemes egyszerűséggel és tisztasággal párosul. Nincsen benne egyetlen felesleges szó, öncélú, félrevivő filmkocka. S mikor egyszercsak végeszakad a filmnek, szinte jelképes, hogy nem jelenik meg a vász­non a „vége” szócska, mert a nézőkben tovább peregnek a kéoek, és tovább gyűrűznek a felkavart gondolathullámok. Nem lehet egyszerűen lerázni és következmények nélkül to­vább menni. Magam már kétszer láttam, mert egyszer talán nem is ele­gendő. „Annyira” film. hogy nem elég róla olvasni, látni kell! Látni kell Kozák András szuggesztív. tiszta, szenvedé­lyes papalakját. Szavait szinte még most is hallom: „Én azért lettem pap. hogy segítsek az embereken. És az igazságot hirdessem ...” Én is! S az egyetemes pap­ság szellemében talán mind­annyian vele együtt vallhatjuk ezt. Gáncs Péter ! I „Bekötött szemmel”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom