Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-06-08 / 23. szám

Mindegy, mit mond Luther? (1) Xiií is monti ott rolóban ? Hatékony ige Zsid 4, 12 Á2 idézett bibliai vers hatalmas himnusz Isten igéjéről, an­nak munkájáról és tolatásáról. Az ige. lényegéről e rövid sza­kasz ötféle színes megállapítást tesz. A megállapítások tarka csokrából csak egy szálat húzunk ki: Isten beszéde ható. A eredeti szövegben ez van: Isten igéje energikus Tehát nem ál­matag, nem robbanva véget érő, nem fellobbanó és kialvó, ha­nem energikus a végtelenségig és élő mindvégig, túl az ég és föld elmúlásán. Az Isten igéje nagy energiákat, erőket hordo­zó hatalom. Ezsaiás szájába ezt a mondatot adja Isten: „Az én beszédem nem tér vissza hozzám üresen, hanem megcseleksz» azt, amit akarok.’’. Amilyen Isten, olyan a szava is. Szava tet­teitől elválaszthatatlan. Átformál, legyőz, vezet. ISTEN IGÉJE HATÉKONY AZ ÍTÉLETRE. Áz ige, mint kard, belehasít az ember belsejébe, testének, szellemének, lel­kének minden rejtekébe. Titokzatosan végzi, de előtte nics ti­tok. Suhanó sötét gondolat, szenvedélyes indulat, lobbanó gyű­löletfény és hamvadó szeretet mind nyilvánvaló előtte. Amit legféltettebben takargatunk — leleplezi. Nem egy kisebb hará- csolást, hanem — a harácsolót. Nem egy kis flörtöt, hanem a forró testű embert. Nem egy engedetlenül vétett mulasztást, hanem — az engedetlenség állapotát. Nem egy nagy kérdéssel kapcsolatos kis kételkedést, hanem — a hitetlenséget. Nincs olyan lepel (érdem), amin Isten át ne látna, sem semmi, ami megszépíthetne vagy másnak mutathatna, mint amilyennek való­jában vagyunk. Az igében rólam beszélő Isten szeme előtt me­zítelenek vagyunk. Olyan őszintén és igazán látja ezt József Attila, Uram című versében: Átlátsz tudom, a bűnösök cifra gyolcsán, az erény rongyán, bátorság mente bőrén,-s mégis mindent levetkezem Uram, s elődbe küldöm lelkem szűzi pőrén. Ezt cselekszi velünk Isten beszéde, mert élő, ható és ítélő. Vajon nem kellene-e felkiáltanunk: Isten légy irgalmas nekem, bűnösnek. ISTEN IGÉJE HATÉKONY A BŰN BOCSÁNATRA, VJ ÉLETRE, ÜDVÖSSÉGRE. Már a zsoltárokban — az Újszövet­ség sok-sok igéje mellett — ezt olvassuk: A te beszéded meg­elevenít engem. Isten igéje nemcsak a bűnt láttatja meg ve­lünk, hanem fel is veszi vele a harcot és le is győzi azt. Jézus igéje teljes bocsánatot ad azokra a bűnökre is, amelyekre szin­te magunk sem reméltünk kegyelmet. A bocsánat pedig egyre jogosít: az újrakezdésre, a jobb és tisztább életre. Az ige azonban nem csak a bűnbocsánatról biztosít, hanem élővé teszi bennünk a feltámadás hitét — személyessé, érvé­nyessé Jézus igéjét: Aki hallja az én beszédemet.általment a halálból az életbe. És akkor testünk halála csak egy állomás — de nem végső állomás az örök élet útján. Kapu az örök élet felé — tovább. A Bibliából, az egyháztörténetből, a mindennapi életből neves és névtelen emberek, hosszú listáját sorolhatnánk fel az ige által újjászületett emberekről. A névtelenek közül talán a legutóbbit idézem: egyik pesti gyülekezeti tag mondotta: „Fá­radtam érkeztem a templomba, leültem, az éneklésbe sem kapcsolódtam be, egy órácskányira át akartam adni magam a semmittevésnek. Igeolvasáskor, mintha valaki rám szólt volna, minden mondat nekem szólt. Elszállt a fáradtságom, fény gyúlt bennem. Ott születtem újjá, azon az istentiszteleten. Istentisz­telet után hazatelefonáltam, ne várjanak ebédre, egy addig el­került nagybeteg ismerőst mentem meglátogatni.’’ ISTEN HATÉKONY IGÉJE MOST IS GYŐZELMES ÜTŐN VAN. Áldottak, akik befogadják és akiket megtermékenyít, újjászül, termésre érlel. Legyen ez az imádságunk: Írd be Uram a 'mi szívünkbe a meghallott beszédedet. Matuz László írni valóm élére a főcímet egv külföld információs sok­szorosítván' sugallta Tájé­koztatás var- benne eg} angol nyelvű Luther-életrajzrbl Ma­rius amerikai történelemtanái írta. Azt állítja Lutherról, hogy korunk számára nincsen semmi mondanivalója; Luther — jelentéktelen. Csak a csa­ládi életét dicséri. Nos, ha még Marius is talált valamit Lu­ther életében, amelyre ma is érdemes figyelni, akkor mégis vagy tán éppenséggel igenis van korunk számára is mon­danivalója. Ha csupán a ke- resztyénségre, ezen belül az evangélikus közösségekre vo­natkoztatjuk is Luther hasz­nosíthatóságát, akkor is válto­zatlanul értékes és érvényes a tanítása a szerzetességről, a szerzetesi fogadalmakról; ki­váltképpen azért, mert a ma­gát evangélikusnak mondó franciaországi Taizé-i közös­ség hibáztatja Luther tanítá­sát a szerzetesi fogadalmakról, és magára nézve helyesli, sőt gyakorolja a szerzetesi esz­ményre irányzott fogadalmat. E közösség főnöke egy magyar njrelven is terjesztett könyvé­ben ítéli el Luthert ebben a vonatkozásban. AZ AZ ŰJ, nálunk még csak hírből ismert Luther-életrajz nemcsak Luther családi éle­tének dicsérete miatt tesz ben­nünket figyelmessé, hanem egyáltalán azért, mert Luther­ról szól. Igazán elhanyagolha­tó alakja a múltnak? Akkor miért ír róla a szerző?! Hi­szen a könyvével felhívja az olvasókat, hogy állást foglal­janak: mit jelentett Luther a reformáció századában, és mit jelent ma. Egyenesen rábíz­tatja a külföldön luteránusok- nak nevezett evangélikusokat, hogy így vagy úgy foglalkoz­zanak Luther egykori refor­mátor i szolgálatával. Mi ugyan nem élünk a luteránus neve­zettel, de nekünk is fel kell készülnünk a Luthert leki­csinylő írások illő olvasására. Korántsem Luther védelmére! Éppen ellenkezően arra, hogy ne hagyjuk magunkat lépre csalni. Ne feleljünk Luther gyalázására Luther dicséreté­vel! Arra keli ügyelnünk, hogy milyen prédikálással és tanítással szolgált a maga ide­jében az emberiségnek, és ar­ra, amiben ma is lehet tanulni tőle. Ha ez valóban mindössze a házasság rendjének a hely- reállitása, akkor hát ebben le­gyünk tanítók. Ha pedig az emberekhez és az Istenhez való viszonyulásunk minde­nestől érdekel minket, akkor erről hallgassuk őt. Nekünk tehát nem mind­egy, hogy mit mond Luther. NEMRÉG JELENT MEG nálunk Dieter Forte német író drámája Lutherról és Mün- tzerről magyar fordításban. Már két és fél évvel ezelőtt szóltunk e Forte-műről ..Egy félresikerült Luther-színda- rab” címmel, az 1972. évi 44. számban. Már ezért sem szük­séges, hogy megint írjunk ró­la általánosságban. De feles­legessé is teszi ezt a magvar fordítás megjelenésének az előrejelzése a Könyvvilágban. „Forte a német reformációt és parasztháborút írta színpadra — úgy. mintha az ma játszód­na le... Darabja egyfelől té­nyeken és dokumentumokon alapuló történelmi rekonstruk­ció, másfelől hallatlanul mu­latságos groteszk példázat ko­runkról.” Különösen az utolsó szavak mentenek fel bennün­ket, hogy a történelmi hűsé­get kérjük számon Fortétól — az igazi Luther bemutatásá­ban. Nem is akarta a szerző Luthert híven a színpadra vin­ni! Ennek az ismerete az ol­vasó számára védőoltás; meg­óv az irányzatos Luther-szem- léltetés ártalmától. Mindezért elég, ha ezúttal a Forte-íormálta mondatok kö­zül csak egyet veszünk szem­ügyre, egyet a Luther szájába adott mondások közül. „Vér és gyilok! Gyilkóljátok le a püs­pököket! Romboljátok le a ko­lostorokat! Üssétek agyon! Irtsátok ki! Mossátok meg ke­zeteket a vérükben! Legyetek Isten kedves gyermekei! Lá­zadás! Lázadás!” Utószavában egyéb állítások- közt ezt írja a szerző: „Hogy Luther másként jelenik meg itt, mint ahogy őt ismertük, ez sokak számára- bizonyára fáj­dalmas. De végül is ezek az ő szavai.” Néhány mondattal előbb is ugyaneffélét állít Forte. „Luther állásfoglalásait nem összeválogatott monda­tokkal, hanem az adott korból származó és az eseményekhez kapcsolódó leveleivel és írá­saival adtam vissza. Csak ke­vés — indokolt — kivétel for­dul elő.” így tehát módja van Forténak, hogy amikor rajta­kapják a hamisságon, ilyen „indokolt kivételként” mente­gessen olyan mondatokat, amelyek idegenek Luthertól. Ilyenek az imént idézett lá­zitó „Luther”-szavak! Ezeket nemcsak hogy nem mondta vagy irta Luther, hanem olya­nok, hogy tiltakozott: neki ne tulajdonítsák. EZ TÖRTÉNT: Luther 1520- ban, öt évvel a nagy német parasztháború előtt, egyik vi­Az alkoholtól nem egy­könnyen! szabadul meg az, aki rabjává lett: a szenvedélyes iszákos. Hasztalan önmagá­ban annak az elismerése, hogy ártalmas, megrontó és hasztalan a fogadkozás is: leszokom róla. Sokkal több és nagyobb erőjenek kell műkö­désbe lépnie, hogy eredmé­nyes lehessen a leszokás. Eze­ket az erőket igyekszik a tu­domány működtetni, megszer­vezni a beteg érdekében az úgynevezett elvonókúrában. Az alkoholt veszélyes egyik napról a másikra megvonni attól, aki hosszabb vagy rövi- debb ideig szenvedélyes élve­zője volt. Kiszámíthatatlan következmények, testi és lelki károsodások, 6Őt katasztrófák fenyegetnek ilyen esetben. Ezeknek elkerülésére jól át­gondolt terv szerint, több hé­tig tartó kezelés folyamán igyekeznek csökkenteni, majd teljesen elvonni az alkoholt és az alkohol által megrongált idegrendszert, érrendszert helyreállítani. Az egész em­bert, testileg-lelkileg alkal­massá tenni a helyes életre. A sokrétű és nagy körülte­kintést igénylő feladatokat or­vosok, pszichológusok, szak­ápolók, pedagógusok végzik. Ä kúra lebonyolítható kór­házban. speciális intézetben vagy szakrendelésen. A GYÓGYÍTÓ, HELYRE­ÁLLÍTÓ KEZELÉSRE HA­ZÁNKBAN önként lehet je­lentkezni, de van törvényünk, amely szerint súlyos és a kör­nyezetre nézve veszélyt jelen­tő esetekben kötelezni is lehet az alkoholistát a kezelések vállalására. Mit tehetek betegeimért? „Mint nappal, ékesen járjunk” (2) Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy a gyógyító el­járások alkalmazása Intéze­tekben és rendelőkben, szük­ségszerűen, mintegy automa­tikusan a gyógyulást eredmé­nyezik. Tabletták és injek­ciók a kezelésben fontos sze­rephez jutnak, de nem oldják meg az ember problémáját. Néha gyógyító szakemberek közös erőfeszítése csak a kór­ház kapujáig érvényesíti jó hatását. De milyen hatások várnak a gyógyult betegre a falakon kívül? A legtöbbször az, amit így foglalhatunk össze: a régi élet. A régi. na­gyon nyomasztó családi hely­zet, a rossz barátok, az ivó­cimborák. Nem maradt-e a kú­ra után is a lélekben az ún. lelkiéletben lefelé, visszafelé húzó erő, mint kő a zsák fe­nekén? AJÁNLHATJUK-E, MI KE­RESZTYÉNEK az alkoholis­ták gyógyításának ezt a for­máját? Egyértelmű vála­szunk: igen, sőt az ingadozó­kat meg kell győznünk hasz­náról és elő kell mozdítanunk részvételüket, megtenni min­dent. ami rajtunk áll. hogy megfelelő kezekbe kerüljön a beteg. A beteg érdekében nem szabad hinnünk fogadkozásai­nak, könyörgéseinek, mert ezek erőtlenek. (Az alkoholis­tának nincsenek igazi érzel­mei és beváltható ígéretei.) A .törvény szigorát alkalmazzuk inkább, mint hogy gyengesé­günk a beteg állapotának rosszabbodását okozza. Meg kell tennünk azonban a következő lépést is. Marad­junk kapcsolatban vele, ne hagyjuk magára a kúra alatt sem. A beteg ilyenkor mély­reható megrázkódtatásokat él át. Kínzó kisebbrendűségi ér­zés lepi meg. Átéli akarat­gyengeségét és személyiségé­nek labilitását. Nyugtalan és keserű. Próbáljuk megérteni ezeket a sokszor ki nem mon­dott, csak jelzett belső tusákat a Jézus könyörületével. A kórházi környezet mes­terséges — néha mesterien kialakított — légköre után a természetes, a mindennapi élet várja a beteget. Itt kell megtalálnia most ismét he­lyét. de már úgy. hogy ne kerüljön az alkohol hatása alá. Uralkodnia kell ital utáni vágyán. Erre segíti a rendsze­resen fogyasztott gyógyszer, de ez önmagában nem elegen­dő. A környezetében élő em­berek támogatása nélkül is­mét elbukhat, visszaeshet az alkoholizmusba. Számíthat-e a mi segítségünkre? Különös jelenség az • átlagember visel­kedése az alkoholista eseté­ben. Hajlandó együtt inni gondtalan „barátságban" vele. Elnéző humorral bírálja el az ital első kóros jeleit a cimbo­rán. Utálattal fordul el tőle, ha fokozódik a hatás. Elítéli és megveti, ha zavart, bajt keverő a részeg. De nem tud­ja, mit tegyen, hogyan visel­kedjék az alkoholizmusból gyógyuló embertárssal. Pedig elengedhetetlen, hogy az átlag ember is megtanulja ezt. A GYÓGYULÓ, LÁBADO­ZÓ BETEGNEK utókezelésre van szüksége. Ezt csak a nem-alkoholista környezet ad­hatja meg. Kicsit gyermek­ként kell kezelni őt, helyes pedagógiai mértékkel osztani dicséretet és feddést, engedé­kenységet és szigorúságot. A mindent elnéző magatartás is ronthat állapotán és a meg­alázó, mindig szidást hangoz­tató bánásmód is visszavet­heti. Az ingadozó, önmagában mindig kételkedő embert kör­nyezetének türelme erősítheti meg és győzheti meg arról, hogy a társadalom befogadta mindenek ellenére ... Különféle egyesületekben, klubokban, szervezetekben foglalkoznak a gyógyuló fél­ben levőkkel, ahol elsősorban a közösséget nyújtják nekik, a jó kapcsolatokat épitik ki velük. A károsodott, szellemi­leg hanyatlott beteg részére új munkalehetőséget szerez­nek. A tapasztalat szerint eb­ben a közösségben legfonto­sabb a kölcsönös bizalom megteremtése, teljes őszinte­ségben lefolyt hosszú beszél­getések során. A betegnek feltétlenül szüksége van az őt hordozó közösségre. MINDEN KERESZTYÉN KÖZÖSSÉG IS LEHET BE­FOGADÓ, elfogadó, türelem­mel hordozó gyülekezet. Ilyen esetekben is. „Jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív.” Erre az erőre van szüksége a betegnek. Muncz Frigyes tázó írásában ezt írta: „Ha a tolvajokat akasztófával, ha a rablókat, lenyakazással. ha az eretnekeket máglyahalállal büntetjük, miért nem rontunk rá sokkal inkább minden fegy­verrel a romlás mestereire, a bíborosokra, a pápákra és a római Sodorna egész szemetjé­re. amely Isten egyházat sza­kadatlanul rontja, és (miért nem) fürösztjük kezünket a vérükben, hogyha meg akar­juk szabadítani magunkat és a mieinket az általános és mindenek közül legveszedel­mesebb tűztől?” Ez tehát egy kérdőmondat, mégpedig egy feltételes összetett mondat! 1521-bén Luther az Emser- rel, egy Róma-hű teológussal folytatott vitázása során „ha­zudik Emser” kifejezéssel uta­sítja vissza ellenfele rágalmát, hogy ő azt akarja: a laikusok (értsd: nem-papok) fürösszék kezüket a papok vérében. Ő egybevetéssel, összehasonlítás­sal élt; azt írta a Prierias Syl­vester ellen írt és idézett vita­iratában: „Ha az eretnekeket megégetik, miért nem támad­juk meg sokkal inkább a pá­pát és követőit karddal és fü­rösztjük kezünket a vérük­ben ..„Minthogy nekem nincsen ínyemre, hogy eretne­keket megégessenek, ennélfog­va az sincsen (tetszésemre), hogy (akárcsak) egy keresz­tyént is megöljenek; tudom jól, hogy ez nem evangéliom- szerű dolog: arra utaltam, mit érdemelnének ők, ha eretne­kek máglyát érdemelnek. Nem is szükséges karddal rontani rátok.” „Ezért mondom még egyszer: »ha rászolgáltak az. eretnekek a máglyára, akkor ezerszer inkább kellene meg­ölni téged a pápával együtt«, de mégsem akarom, hogy így történjék.” NYILVÁNVALÓ TEHAT, hogy Forte a Luther szájába adott ordításban (a színész „szinte magánkívül ordít” a szerzői utasítás szerint) ugyan­csak elvetette a sulykot. Álíg- há tudta, hogy voltaképpen egy pápa-hű pap hamis, rossz­hiszemű, rágalmazó értelme­zésének adott hitelt. És így még kevésbé tudhatta, hogy a „hazudik Emser” szavak után Luther közbevetőleg ezt is megjegyezte: „Ha halott len­nék, az ilyen hazugságot igaz­ságként tálalhatná fel.” Lu­thernak magának most már valóban nincs módja rá, hogy tiltakozzék. De mi megtehet­jük. Meg is tesszük. És bizo­nyára egyek velünk ebben mindazok, akik szeretik az igazságot, és tiltakoznak a for- télyos hazugság ellen. Sólyom Jenő CfoeMnefcefomi? Kelj fel és járj! Csel. 3, 1—16 A Szentlélek erővel töltötte meg az apostolokat — és nem pénzzel! Pedig Péter és Já­nos apostol alamizsnakérő mozgásképtelen emberhez ér­keztek a templomkapunál. Tud-e rajtuk ilyen helyzetben segíteni a Szentlélek? Amit tettek, valóban váratlan. Nem azzal próbáltak segíteni, ami­jük nem volt, hanem ami tel­lett tőlük. A külső elváráshoz csatlakozott a belső erőkifej­tésük. Ebből mindig valami nagyszerű dolog sikeredik! Erőt és bizalmat sugalmazva nemcsak mondták, de talpra is segítették a bénát. Szinte hallom ki nem pion- dott szavaitokat: Megint egy emberfölötti történet, egy olyan példa, amit én nem utá­nozhatok. Ebből a szempont­ból könnyebb dolguk volt az apostoloknak, vagy akár Lu­thernak vagy Petőfinek, vagy mondjuk a szocialista forra­dalmak hőseinek. Koruk és helyzetük adott egy módot, ahogyan nagyot tehettek. Mi- előttünk már mindent kitalál­tak, minden felemelő és nagy­szerű cselekedetet elkövettek! Mit tehetnénk még mi? Az apostolok nem fordultak vissza az első nehézségnél, a templom Ékes-kapujánál... Hát könnyű-e bármikor bár­kinek a belső jó indításra hall­gatni? Bizony le kell győzni a környezet, képletesen szólva, a föld vonzóerejét! Minden­esetre, helyes úton vagy, ami­kor azt érzed: hivatásod, sze­reped van az életben, belőled is értéket kaphat a világ. Ez így igaz. Most már csak az al­kalmakat kell meglátnod, és felismerned a cselekvés lehe­tőségeit. Szombat délután volt, egyik szeretetotthont látogattam meg, ahol a testileg és szelle­mileg fogyatékosokat ápolják. (Ezeknek már a mi korunkban nem kell kodulásból élniük!) Feltűnt, hogy a kerti sétányon kapával néhány jó arcú ép fiú és egy felnőtt dolgozik. Meg­kérdeztem, kik ezek és hogy kerültek ide. Egy mérnök volt fiával és annak barátaival. Sétára indultak és meglátták, milyen gyomos az út és a kert, hát betértél: egy kicsit segíte­ni. Ugyanígy találkoztam a győri öregotthonban munkás- fiatalok brigádjával, akik az udvart és a fáskamrát rendez­ték. Ezek a fiatalok egy nagy­szerű lépéssel vannak már előbbre: meglátják az alkal­makat és tudják, hogy lehet és miként képesek mások javára tenni! Lehet, te sem tudsz töb­bet mondani: Ezüstöm és ara­nyam nincsen — de van hoz­zád szivem, türelmem és időm! Ez az igazi érték! Lát­ni az alkalmat, megérezni és követni a jó belső Indíttatást! Mert sokan várakoznak. Em­berek, sőt népek és földrészek várakoznak kéznyújtásra, biz­tató szóra: Kelj fel és járj! Ballagókat kérdeztem meg, milyen az osztályátlag. „Oh, az nagyon jó!” — volt a Vá­lasz. — „Mi meg voltunk szer­vezkedve. Ha valaki rosszul felelt, vagy elmaradt — máris kereste a soros segítő.” Hát sok sikert, kedves ballagok, megérdemlitek máris az érett­ségi bizonyítványt, mert előre bizonyítottátok érettségeteket. Emberré váltatok, mert tudta­tok egymás segítségére, javára élni! Egy-két évtizeddel ezelőtt még sok áldozatot szedett a gyermekbénulás. A segítésben korszakot jelentett a védőoltás felfedezése. Társadalmunk ál­talános védőoltással ezt a kórt gyakorlatilag kiküszöbölte. Korszakunkról még azt is el­mondhatjuk: sok undok mé­tely felszámolásához fogott. Van itt még tennivalótok. Re­ménységgel nézzük, kedves Fiatalok, a ti fejlődésteket, önmagatokkal és a jó megva­lósításáért való küzdelmeteket. Az emberiség jobb jövendője bennetek lép előre. Ti vagytok hivatva felszámolni az apák korának önző életmódját, de a mai családi otthonok rende­zetlenségét, csúnya gondolatok és szennyes szavak mételyét. Akik a beidegződött rosszat nem veszitek át, új rossz be­idegződést nem tűrtök, hanem a rosszat jóval győzitek meg! Ha ezt látják majd tőletek mások — öregek és gyerekek egyaránt akkor hinni fo­gunk veletek együtt, kedves barátaink, és nem lesz idegen a szavatok, mint ahogy Péter apostolé sem volt már akkor és ott idegen. Mert igaz és jó szóra vár minden ember — megvalósítását ' pedig belső megerősödéssel tapasztaljuk. MALAVI PROTESTÁNS EGYHAZAI EGYÜTTES PROGRAMOKAT TERVEZNEK Egy Blantyre városából származó jelentés szerint az afrikai ország protestáns egy­házai 14 pontos egyeztetett tervet fogadtak el, hogy a lel­készképzés, templomok hasz­nálata, a vegyesházasságok és más egyházi munka terén se­gítik egymást. (eDs)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom