Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-06-01 / 22. szám

„A lutheránusok...mind megégettessenek...” A négyszázötven éves törvénycikk hátteréről Napjainkban van 450 éve annak, hogy a rákosi ország­gyűlés több, fontos intézkedés mellett olyan törvénycikket alkotott, amely á lutheránusok megégetését és vagyonuk el­kobzását rendelte el. Az egykori színhely ma fő­váriunk új lakótelepekkel benépesített és szép parkokkal tarkított zuglói kerülete. A Rákos patak-parti síkságon akkor szenvedélyes vitákra, sorsdöntő határozatokra ké­szen' jelentek meg a magyar törvényhozó rendek, mégpedig a fiatal II. Lajos király tilal­ma ellenére — fegyveresen. A török nagy csapatokat vont össze az Al-Dunától délre. Fel­tartóztatásának módjáról nem volt egységes látása a veze­tőknek. De megoszlottak a vé­lemények a 'Németország fe­lől rohamosan terjedő refor­máció visszaszorítását vagy pártolását illetően is. A felfűtött szenvedélyek iz­zó kohójában ekkor kegyetlen döntés született: „L utherani omnes... comburantur!” Minden lutheránust meg kell égetni. Mi volt e törvénycikk háttere és mi lett a sorsa? Er­re keresünk ma feleletet. r » Átok alatt Luther A lutheri tanok gyors elíté­lését és üldözését egyfelől a reformáció gyors terjedésének, másfelől X. Leó pápa átok­bullája engedelmes végrehaj­tásának lehet tulajdoníta­nunk. Szakmáry György prí­más még a bulla megjelenésé­nek az évében, 1521-ben el­rendelte Luthernek a szó­székről való kárhoztatását. Ugyanakkor a ferences rend magyarországi generálisa is arról rendelkezett, hogy „a lutheri tanoknak négy év óta terjedő pestise” ellen a hívek naponként „kegyesen és buz­gón imádkozzanak”. Ezt a két szigorú intést 1523 kora tava­szán egy királyi fenyítés kö­vette: II. Lajos a morvaorszá­gi Jihlava városában egész or­szága lakosságát óva intette „a kárhozatos lutheri vélemé­nyek” terjedésétől. E gyors központi intézkedé­seket követte alig egy hónapra rá az a híres budai ország- gyűlés 1523 áprilisában, amelynek 54. törvénycikkét így fogalmazták meg a hang­adó „nemzeti párt” vezetői: „a király, mint katolikus fejede­lem, minden lutheránust, azok pártfogóit és párthíveit, mint nyilvános eretnekeket és Szűz Mária ellenségeit, halálbünte­téssel és vagyonelkobzással sújtson”. Gyanú alatt as udvar A kérdés jobb megértéséhez tudnunk kell, hogy amilyen reformációellenes volt a Ja- gello-kor magyar katolicizmu­sa. olyan németellenes is volt annak katolikus magyarsága is. Különösen a Werbőczi ve­zette nemzeti párt küzdött minden néme,t és idegen befo­lyás ellen. Ennek szellemében született az 1523:17. te. is: „A király és a királyné ... min­den tisztségüket magyaroknak osztogassák...” Amikor nyilvánvaló lett, hogy mindezek mellett Rotter­dami Erasmus eszméi is utat törtek a királyi udvarba, oly­annyira. hogy magát a fiatal Mária királynét is mint ..eraz- mistát” tartották számon, ne­velője pedig, a gyűlölt Bran­denburgi György egyenesen „lutheránus” lett, elérkezett­nek látták az időt a cselekvés­re — talán még az udvar egyes tagjainak az akarata el­lenére is. Veszélyben a birtok Gyűlölséget és irigységet váltott ki az ország urainak a saraiban az a tény is, hogy Mátyás király gyulai és er­délyi birtokai házasság révén Brandenburgi György kezére jutottak. Ez ugyanis Corvin János özvegyét, Frangepán Beatrixot vette feleségül. Közismert, hogy a kapzsi vagyonszerző Verbőczi István közéleti pályafutása során több mint 200 falut szerzett magának. Amikor tehát pártja élén a lutheránusok megége­tését és javaik elkobzását tör­vényerőre emeltette, bizonyá­ra nemcsak vallási, hanem anyagi érdekek is vezérelték. A német evangélikusok kezé­ből így — reménysége szerint — magyar katolikus kezébe juthattak volna a hatalmas birtokok. Veszélyben a segély Ennél is jelentősebb politi­kai és gazdasági érdek is fűző­dött azonban ahhoz, hogy az 1525. május 12—22. között ülé­sező rákosi gyűlés törvény­cikkben is elítélje a lutheri tanokat. X. Leó és utódai: VI. Had- rián és VII. Kelemen pápák ugyanis nagyarányú anyagi segítséget helyeztek kilátásba hazánknak a török kiszorítása — és persze Nyugat védelme! — érdekében. A pápai nunciu­sok azonban többször is — így a wormsi birodalmi gyűlésen is, Werbőczi jelenlétében — kifejtették, hogy ennek előfel­tétele a lutheri tanok kiirtása. Több pápai „breve” is egy­szerre foglalkozott ebben a korban a török és a reformá­ció kérdéseivel. A hadi se­gély és a politikai támogatás mértékét a pápai udvar így a lutheri eretnekség elleni küz­delem eredményétől tette füg­gővé. Werbőczi' és pártja kard- csörtető, véres rákosi törvé­nyei — egy-két kivételtől el­tekintve — mégsem kerültek soha országosan végrehajtás­ra. Nemcsak a rövidesen be­következő mohácsi vész (1526) gátolta végrehajtását, hanem egy fontos jogi tényező is: a 4 hónappal Mohács előtt Rákos­ra. 1526. április 24-re összehí­vott újabb országgyűlés, an­nak 17. cikkelyében megsem­misítette az előző gyűlés vég­zéseit. így a megégetésről in­tézkedő 4. törvénycikket is. Ennek Werbőczi fokozódó népszerűtlensége volt egyik fő oka. akit ekkor le is tettek a nádorságról, sőt jószágvesztés­re is ítélték. Fordulatot jelentett a fen­tiektől függetlenül végül az a jelenség is, hogy a reformáció eszméinek egyre szélesebb lett a társadalmi bázisa. Egy-két évtized alatt protestáns lett zömében az egész ország népe. Megégetésükről szó sem lehe­tett többé. Ellenkezőleg: a re­formáció olyan nagy szolgála­tot tett a magyar művelődés ügyének, hogy elévülhetetlen érdemei 450 év után is nyil­vánvalóak. Dr Fabiny xibor Nógrádi Egyházmegye Emlékezés Gyurátz Ferencre, a püspök-lelkipásztorra ÖTVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1925. május 3-án, Jiibilate va­sárnap reggelén. sebtében befutotta a fájdalmas hír a pá-pai gyülekezetei s majd • hazai egész egyházunkat is: Gyurátz Ferenc, az elaggott, de lelki pásztori munkáját ab­ba soha sem hagyó püspök, meghalt. Május 6-1 temetésén a hatalmas, részt vevő gyüle­kezet sokaságánál csak a fáj­dalom őszintesége és mélysé­ge volt nagyobb. Benne egy­házunk nemcsak egy nehéz időkben sokaknak irányt sza­bó és mutató vezetőjét veszí­tette el. nemcsak az alkotások sorozatában megfáradt s meg­öregedett püspökét temette, hanem özvegyek és árvák, szegények sokasága a jótevő­jét is siratta. Ötveri év múltán is sokszor találkozom gyülekezetünkben olyanokkal, akik meleg szív­vel emlékeznek jótéteményei­ről, gondoskodó szeretetéről, mellyel kenyeret, ruhát, láb­belit adott árván maradt pá­pai gyerekeknek, köztük a ma is hálával emlékezőknek. Szinte legendának tűnnek való események, amikor pl. lakkci­pőjét, melyet felesége kará­csonyi ajándéknak szánt neki, nekiadta a koldusnak. Vagy, amikor nyugdíjas korában pünkösd másnapján egyik kö­zeli filiából ballagott haza­felé s felvette a „stráfkocsis”, aranypénzt adott a rongyos ruhájúnak. .Annak kérdésére: ki m<-* ? — így felelt: „Egy szegény, bűnös ember”. Gyü­lekezetének szétosztotta szívét. És a pápai gyülekezet szívé­be zárta emlékét. Temetői egyszerű sírjához sokan za­rándokolnak külön is. Októ­ber 31-én pedig, délután, ha­gyományos a sírjánál tartott istentisztelet. MAJUS 4-ÉN, ISTENTISZ­TELETÜNKÖN emlékeztünk reá pápai gyülekezetünkben. És az utána tartott emlékülé­sen. E délelőtt ünnepi szolgá­lattevője dr. Fabiny Tibor teológiai akadémiánk tanára, gyülekeztünk egykori segéd- lelkésze volt. Igehirdetésének alapigéje: Zsíd. 13, 7—8 volt. „Emlékez­zetek meg a ti elöljáróitok­ról ... kövessétek hitüket!” Az emlékezés vasárnapján, mondotta, nemcsak az édes­anyákról emlékezünk Isten iránti hálával, hanem Isten­nek arra a szeretelére is, amelyét Gyurátz Ferenc püs­pök-lelkipásztorban e gyüle­kezetnek s egész egyházunk­nak adott. Figyelmeztetett arra is. hogy az ige „elöljáróitok­ról” való emlékezésre hív. Maga a többesszám is megvéd attól, hogy a hamis emléke­zés vonalára tévedjünk s va­lamiképp az Istennek szóló hálaadás helyett embert ma­gasztaljunk. AZ ÜNNEPI KÖZGYŰLÉ­SEN tartott előadásban a vendégelőadó kiemelte, hogy az egyházi közgondolkozásban is mennyire összenőtt Gyurátz Ferenc .személye Pápával, me­lyet a „régiek” Gyurátz vá­rosának mondottak. Azután részletesen szólt életéről, an­nak egyes szakaszairól, a bü­ki elindulástól kezdve. • az al­kotások sorozatán át a pápai „hazaérkezésig”. Mindenütt rámutatott arra, hogy az „Is­tenben elrejtett életű ember”, miként nőtt nagyra s forrott össze a diakóniai szolgálattal. A reá való emlékezés napja aláhúzza az igét: Emlékezze­tek... és kövessétek hitüket! Az előadásnak szép keretet adott Bárány Estilla zeneisko­lái tanárnő és Horváth Edina művészi zeneszáma: Tele­mann: Largo (2 fuvola) és Bach: Siciliano (fuvola—or­gona). Az emlékülés Nagy Sándor gyülekezeti felügyelő zárósza­vaival ért véget. Síkos Lajos A Nógrádi Egyházmegye es­peresére és felügyelőjére le­adott szavazatok felbontása 14-én Balassagyarmaton meg­történt. A gyülekezetek mind beküld ték szavazatukat. Min­den szavazat Garami Lajos balassagyarmati igazgató-lel­készre, mint esperesre és Fe­hér Mihály egyházasdengelegi kántorra, mint egyházmegyei felügyelőre szólt. Az egyházmegyei elnökség beiktatását ünnepi egvházme- gyei közgyűlés keretében jú­nius 7-én, szombaton, délután 4 órakor a balassagyarmati templomban D. Dr. Ottlyk Er­nő püspök végzi. Langston Hughes: NÉGER VAGYOK Néger vagyok. Fekete vagyok, mint az éjszaka és mint az erdők mélye Afrikában. Én voltam a rabszolga. Cézár parancsolt, lépcsőt mostam és fényesítettem Washington csizmáit. Én voltam a munkás. Kezem alól piramisok törtek az ég felé s maltert kevertem a Woolworth-palotához. Én voltam az énekes. Messzire, Afrikától Georgiáig hurcoltam el fájdalmam énekét s a ragtime-ot én adtam a világnak. Én voltam az áldozat. Kongóban a belgák vagdosták le kezeimet, most meg Texasban lincselnek agyon. Néger vagyok. * Fekete vagyok, mint az éjszaka s mint az őserdők mélye Afrikában. Fordította: Szombati-Szabó István Egyháztörténeti naptár Június 6. Háromszáz éve, 1675. jú­nius 6-án ezt írta levelében Kocsi Csergő Bálint magyar- országi pártfogóinak a nápolyi Szent Klára gályáról: „Az úton is Aversában kálnai és malom- soki Capracottában meghalnak. A szertelen nyomorúságot el­unván pedig, hárman közülünk magukat félre vették. Theaté városában ismét hatan ha- gyattanak: Miskolczí Mihály Eüleki, Czeglédi Péter lévai lábuknak a vasaktól rothadá­sig és talán Miskolczi részé­ről az elmetszésig, avagy el­szakadásig kisebesedése miatt. Harsányi István rimaszomba­ti, betegsége, köszvénye, és egyéb az úton való sanyarúsága miatt, Kóródi János csöglei, Szécsi János sághi, Huszti Mi­hály sajókeszil erőtelenségeik miatt. Ezek életükről és halá­lukról még semmit sem tu­dunk ...” 10. Háromszázötven *éwel ezelőtt, 1625. június 10-én szü­letett az erdélyi Apáca nevű községben Apáczai Csere Já­nos, a magyar művelődés, ne­velésügy és tudomány kiemel­kedő alakja, a magyar En­cyclopaedia (1653, új kiadása 1595), és a Magyar Logikátska (1654) szerzője (+1659). 13. Négyszázötven éve, 1525. június 13-án eskette meg Wit- tenbergben Bugenhagen János városi lelkész Luther Mártont. Bóra Katalinnal, többek között Justus Jónás és Cranach Lu­kács jelenlétében. 22. Négyszázhuszonöt éve, 1550. június 22-én adta ki a tordai országgyűlés azt a val­lásügyi rendeletet, hogy „ki ki maradjon meg az Istentől neki adott és engedett hitében, és senki se háborítson mást a vallásában”. 29. Huszonöt éve, az Egyete­mes Presbitérium 1950. június 29-1 ülése mondta ki az Evan­gélikus Egyetemes Sajtóosz­tály felállítását. F. T. Nem kampány Az Országos Béketanács évi programja keretében rendszere­sen helyet ad a Béke és Barátság Hónapjának. Jó ez a rendsze­resség, mert ilyenkor újból tudatosan számba vesszük mit ér­tünk el egy év során a világ népeinek békéje, a népek közötti barátság megvalósítása útján és a feladatokat is együttesen mér­jük fel: hová és miért kell összpontosítani a békéért felelősséget érzők erejét. A BÉKE ÉS BARÁTSÁG HÓNAPJA EBBEN AZ ESZTEN­DŐBEN kiemelkedett a sorból. Rendkívülisége már abban is jelentkezett, hogy a „kezdő nap”, május 9-e egyúttal a fasiz­mus felett aratott győzelem 30. évfordulója is volt. A megemlé­kezés — benne a Szovjetunió vitathatatlanul nagy áldozatvál­lalásának értékelése — a szokottnál is nagyobb körökben hul­lámzott. Nemcsak a szocialista táboron belül hangzott el meg­számlálhatatlanul sokszor a köszönetnek, az elismerésnek a megnyilatkozása. De a világ minden részén, különböző társadal­mi rendszerekben élő országok jeles politikusai, államférfiai is több esetben is bátrabban és egyértelműbben értékelték a győ­zelem politikai, társadalmi eredményét, ezen belül a szovjet részvétel jelentőségét. Hazai viszonylatban felhasználtuk az alkalmat arra is, hogy összegezzük a 30. kilométerkőnél, milyen korábban soha nem remélt fejlődést indított meg hazánk és népünk életében az 1945. év április 4-én megvalósult felszabadulás és a fasizmus felett aratott győzelem május 9-én befejezett fegyverténye. NEM ÁLLTUNK MEG A 30. KILOMÉTERKŐNÉL, sőt a kö­zös jó tapasztalatok alapján megtette népünk az első nagy lé­pést máris tovább, amikor az MSZMP XI. Pártkongresszusa ha­tározatának az alapján irányt vettünk a fejlett szocialista or­szág felépítésére. És még a Béke és Barátság Hónap keretén belül úgy készülünk az országgyűlési képviselők megválasztá­sára — hogy küldötteink minél teljesebb mértékben tudjanak eleget tenni népünk boldogulása és a világbéke további kibon­takoztatása érdekében rájuk ruházott megbízatásnak. RENDKÍVÜLI RANGRA EMELTE A BÉKE £S BARÁTSÁG IDEI HÓNAPJÁT egy másik győzelem is. Az a napjainkban történt és a világ egy jelentős része szempontjából még eléggé fel nem mérhető győzelem, amelyet a hős vietnami nép aratott az Észak-Amerikai Egyesült Államok agresszív erőivel és az általa mesterségesen fenntartott saigoni báb-rezsimmel szem­ben. A várakozáson felüli hirtelenséggel roppant össze száza­dunknak ez az egyik leggyalázatosabb kísérlete egy nép függet­lenségi vágyának, szabadságának megfojtására. Noha tudtuk, fennhangon hirdettük, s a magunk részéről minden lehető mó­don támogattuk is a vietnami nép igazságos harcának győzelmes végét, szinte hihetetlennek tűnt, hogy egyszerre hamvába hullt az a tűz, amely hosszú időn át az egész Dél-Kelet Ázsiát felper- zseléssel fenyegette. Programunkat korrigálta az élet. És most arra ösztönöz bennünket, hogy még bátrabban még határozot­tabban szóljunk, és tegyünk azokban az ügyekben, ahol tudjuk, hogy eleve igazunk van. Mert hiszen meg vagyunk győződve arról, hogy Chilében a katonai junta fasiszta jellegű terroruralmának nincs történelmi perspektívája. Nem kétséges számunkra, hogy a világ egyik legmaradibb or­szágában, a gyarmati uralmat a 12. óránál jóval túl fenntartani akaró Portugáliában máris oly gyors változások tanúi vagyunk, amelyek egyre másra húzzák keresztül az imperializmus, mi- litarizmus, sőt az őket szülő kapitalizmus számításait, nemcsak kontinensünk délnyugati részében. De ma-holnap kirántják a talajt még a neokolonialista kísérletek alól is Afrika egyes terü­letein. Szólhatnánk még tovább azokról az ügyekről, amelyekkel kapcsolatban felelősséget éreznek a béke hazai és nemzetközi táborának hívei. De bármerre is tekintünk mindenütt a tartós béke lehetőségeinek olyan jeleivel találkozhatunk, amelyek azt igazolják, hogy azok az emberek, csoportok, népek és országok, amelyek készek voltak és ma is készek az igazságos béke vilá­gának megteremtéséért szolgálatot vállalni, áldozatot hozni, olyan ügy zászlójára esküdtek fel, ameljinek eléggé fel nem mérhető távlatai bontakoznak ki napjainkban reménységeinken felül is. BENNÜNKET AZ ÉVSZÁZADOKON ÁT A VILÁG ELSŐ­SZÁMÚ TŰZFÉSZKÉT JELENTŐ EURŐPÁBAN a békéért fe­lelősséget érző embereket napjainkban az a reménység is táplál, hogy földrészünk a történelmi felelősség elkötelezésében, múlt­ját megítélve, eszközzé válhat a népek békéje, barátsága, békés együtt és egymásért élése céljának megvalósításában. Oly sok szép kezdeményezés koronája és egy új történelmi szerep fő­próbája lehet az európai béke és biztonsági konferencia magas szintű befejezése, amelyért újból nyugodtan kimondhatjuk a legtöbbet a Szovjetunió és a szocialista országok kormányai, vártjai, békeerői (köztük az egyháziak is) tették a legtöbbet az elmúlt 30 esztendőben. Amikor a békeharc előbbiekben felvázolt, reménységgel biz­tató távlatait tárjuk fel, akkor átérezzük. hogy nem szűkíthet­jük le ezt a küzdelmet egy hónap keretébe szorított kampány­ra, hanem bibliai szóval élve szóvá kell tennünk „alkalmas és alkalmatlan időben” azokat az ügyeket, amelyek gátolják a né­pek békéjének és barátságának minél szélesebb és gyorsabb ki­bontakozását és le kell lepleznünk azokat a cselvetéseket, ame­lyek visszájára próbálják fordítani a meggyőződésünk szerint immár feltartóztathatatlan folyamatot. NÉHÁNY ŐSZINTE SZÓVAL AZÉRT MÉG TARTOZUNK AZ EGYHÁZ, a keresztyénség belső körei felé is. Ha az igazság­nak megfelelően azt mondjuk, hogy egyházainknak — elsősor­ban a szocialista világban élő egyházaknak, köztük a magyar- országi evangélikus egyháznak is, az utóbbi időben különösen is volna oka néhány önmagával megelégedett szóra —, az egy csa­lád kötelékének oldhatatlanságában okunk van, hogy szóvá te­gyük a világ keresztyénségének sok visszatartó, késleltető, sőt megszégyenítően reakciós jelenségét. Tisztelet, megbecsülés illesse azokat, akik a különböző egy­házi világszervezetek munkájában merték szóvá tenni, prog­rammá minősíteni a világ békéje, haladása, a társadalmi igaz­ságosság, a faji, nemi és egyéb különbségeket megszüntető egyenjogúság ügyeit. — Azok merész hitbeli vállalkozását is egyértelműen támogattuk, akik á jövő világától idegen közeg­ben, Chilében, Dél-Afrikában, vagy korábban Vietnamban a keresztyénség igei bázisában mertek népükért diakóniai szol- gáglatot és áldozatot vállalni, és a világ sorsáért felelősséget ér­ző nem keresztyénekkel is összefogni. De vajon hol késnek az „éji homályban” Nyugat-Európa egyes keresztyén egyházai, amikor tenni kellene már valamit, legalább most az európai bé­ke és biztonság csúcsértekezlete előestéjén, kontinensünk né­peinek boldogabb holnapjáért. Mikor váltja fel egyes világ- szervezetek hivatalos hidegségű „nyilatkozatait” a Lélek szo- rongatásából feltörő kiáltás a világ jobb jövője érdekében. Va­jon mikor születik meg az az enciklika, amelyik helyére teszi a dolgokat a középkori sötétségben kerengő portugáliai falusi papok fejében, akik még a legutóbbi választás idején is makacs konoksággal szorongatták inkvizíciós ősöket idéző, friss szelek­től ronggyá tépett zászlók rúdjait. Elég lesz-e újra néhány óva­toskodó, dogmatizálgató határozat a sorra kerülő keresztyén vi­lágkonferenciákon arra, hogy enyhítse a századokon át meg­gyalázott színes bőrű embertársaink sebeinek fájdalmát és ége­tő problémáikban utat mutasson. A BÉKE ÉS BARÁTSÁG HÓNAPJÁBAN, hála Isten, van mit szép eredményként a csűrbe takarítaniuk azoknak, akik re­ménységgel sorakoztak fel idehaza és szerte a világban az egy jobb sorsra méltó emberiség ügyét szolgáló békemozgalom zászlaja alá. M. Gy. i i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom