Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1975-05-18 / 20. szám
XL. ÉVFOLYAM, 20. SZÁM 1975. május 18. ORSZÁGOS EVA N G É L I KU S HETI LA P Ára: 2,50 forint Veni Siincie Spiritus Luther a „Jövet Szentlélek Úristen” kezdetű gyönyörű pünkösdi énekét egy XIV. századi német ének nyomán irta. Ez a német ének viszont egy XI. századi latin antifonára. tehát két kar váltakozó, egymásnak felelgető énekére vezethető vissza. Az is bizonyos, hogy nemcsak a XI. században, hanem azt megelőző századokban, a keresztyén anyaszentegyház megalapítása óta hangzott az ének és a kérés: „Jöjj, Szentlélek!" Hangzott görögül. latinul, majd más nyelveken. A FÖLDÖN ÉLŐ ANYASZENTEGYHÁZ ÉS ANNAK TAGJAI szünet nélkül rászorulnak arra, hogy könyörögjenek: „Veni Sancte Spiritus", Jövel Szentlélek Úristen. De nemcsak a kérésre szorulnak rá. hanem a kérés meghallgatására is. Arra. hogy újra és újra elnyerjék a Szentlélek ajándékát. Szentlélek nélkül sem az egyház, sem a „hivő” ember még csak moccanni sem tud. Mint ..szervezet” az egyház is fennállhat Szentlélek nélkül — mint sok más egyesület” —. de mint valódi egyház, élő organizmus, amely az élő Krisztus elő teste. Szentlélek nélkül nem állhat lenn. Az az „egyház" viszont, amely csak szervezet, nem egyház. Egy-egy gyülekezeti tag is ..beleszülethet” az egyházba, de Szentlélek nélkül tagsága csak üres forma. Mit nyer a fa a rajta levő száraz ágakkal? A SZENTLÉLEK ÉBRESZTI. AJÁNDÉKOZZA A HITET. Sok mindent elmondhatnánk a Szentiélekről — úgy ahogy azt pl. énekeink teszik. Szólhatnánk arról, hogy „éltünk boldogsága", ,.bölcsességének nincs vége”, „előtte nincs titok". „biztatónk”, „istenfélők ereje". ..életnek erős kószál a”, ..mennyei harmat", „legfőbb Vigasztaló", „égi fény", „gyámolunk a gyengeségben” és még folytathatnánk szinte a végtelenségig. Mégis számunkra azért a ..legdrágább ajándék", mert általa nyerjük el a Jézus Krisztusban való hitet. BÖLCSESSÉGRE EL LEHET JUTNI Szentlélek nélkül is. Igen sok titkot is meg lehet fejteni az ö munkája nélkül is. Sok emberi gyengeségben lehet támaszt nyerni a Szentlélek támasza nélkül is. Még bizonyos fokú vigasztaláshoz is juthatunk a Szentlélek vigasztalása nélkül is. És lehet biztatónk nemcsak a Szentlélek. Sok boldogsághoz juthat az ember a Szentlélek közreműködése nélkül is. De ... hitre. Krisztusban való hitre senki sem juthat el a Szentlélek nélkül. A hitet ugyanis nem lehet „csinálni". Nem csiholhatjuk ki magunkból. Nem parancsolhatunk neki. hogy „szálljon belénk”. Nem szerezhetjük meg tanulással. Nem sajátíthatjuk el „lelki gyakorlatokkal". Nem juthatunk hozzá „önmagunkba való élni er üléssel ". Nem kaphatjuk ajándékba más hivő embertől. Nincs olyan emberi erő. amply belénk tudná préselni. Még csak úgy sem lehet megszerezni, hogy egy hivő ember szivét operáció útján kiveszik és belehelyezik egy hitetlen ember kioperált szive helyére. Sem ember, sem semmiféle emberi gyakorlat, nem adhat Jézus Krisztusban való hitet. CSAK A SZENTLÉLEK! EGYEDÜL A SZENTLÉLEK! Kizárólag a Szentlélek! Még a módot is a Szentlélek határozza meg. ahogyan a hitet adja. „A hit hallásból van. a hallás pedig Krisztus igéje áltál" olvassuk a Római levélben. Ugyanezt más formában így erősíti meg ugyancsak ebben a levélben Pál apostol: Hogyan higgyenek pedig abban, aki felöl nem hallottak? Ámde. hogyan halljanak igehirdető nélkül? Nem arról van tehát szó, hogy a Szentlélek ma is „kettős tüzes nyelvek” formájában az emberre száll és ennek nyomán hitet támaszt, hanem arról, hogy az evangélium hirdetésén és hallgatásán keresztül jön a Szentlélek és igy ébreszt hitet. Keppel élve még azt is mondhatnánk, hogy azok a bizonyos „kettős tüzes nyelvek” itt és most a hirdetett evangéliumon keresztül közelednek az emberhez, szállnak rá. vagy inkább beléje. Ezért van olyan nagy jelentősége az igehirdetésnek és igehallgatásnak. ' NAGYON KELL HANGSÚLYOZNUNK A „HALLÁS"-T. Az egyháztörténelemből néha szoktak felhozni olyan példákat, hogy egyesek nem a „hallás", hanem az evangélium „olvasása" nyomán jutottak hitre. Lehet, hogy valakiben az olvasás útján kezdte a Szentlélek elindítani a hitet, de afelől ne legyen kétségünk. hogy végül is az evangélium meghallása nyomán támasztatott a hit. „A szél fú, ahová akar. és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: igy van mindenki, aki Létektől született" — mondja Jézus. Es ez a mi összefüggésünkben most azt jelenti, hogy még arra sem tudjuk kényszeríteni a Szent- leiket, hogy „hová menjen". De azt tudjuk, hogy a Szentlélek- nek is vannak „széljárta" utcái ahol szokott fújni. Ezek a széljárta utcák azok a helyek, ahol hirdettetik Jézus Krisztus evangéliuma. A Szentléleknek az a „szokása”, hogy az istentiszteleteken hangzó evangélium által hitet ajándékoz, új életet támaszt és Jézus Krisztussal való közösségbe von bele. Ez a közösség. az 0 teste: az anyaszentegyház. SZAMUNKRA PÜNKÖSDKOR AZ IS IGEN JELENTŐS, hogy a Szentlélek nemcsak eljuttat a hitre, hanem Ö az. aki meg is tart a hitben. A hit elnyerése hatalmas dolog. De legalább olyan hatalmas dolog megmaradni a Jézus Krisztusban való hitben. A hit útját nemcsak elkezdeni kell, hanem végig is kell járni. Aki már elkezdte ezt az utat. az tudja, hogy sokszor milyen nehéz tovább menni, meg nem állni, a hitben megmaradni. Sok a kísértés. Sok minden kedveilenithet és akadályozhat a ..végigjárásban". Az úton is a Szentlélek nemcsak a vezérünk, hanem valóban a ..ayámolunk”, aki „ránk fuval”, ha elhamvad hitünk mécsvilága". A hitet is és a hitben való megmaradást is nem csupán azért kérjük a Szentlélektöl, hogy igy szép és boldog legyen az életünk és üdvösséget nyerjünk, hanem azért is. hogy másokat is boldogíthassunk. A hit gyümölcseit, elsősorban a szeretetet felebarátaink szolgálatára akarjuk felhasználni. .4 HIT BELEÁLLÍT ELSŐSORBAN AZ ANY ASZENT EGY - HÁZ KÖZÖSSÉGÉBE, a „szentek közösségébe”, tehát a hívők közösségébe Ebben a közösségben az anyaszentegyház Urának példája nyomán diakóniai szolgálatra hivattunk el egymás iránt. Aj anyaszentegyház tagjai azonban benne élnek egy nagyobb közösségben, az emberiség nagy családjában, ezen belül a saját társadalmunkban. Itt is szolgáló szeretettel kell élniük és cselekedniük. EZÉRT: VENI SANCTE SPIRITUS! Jövel Szentlélek Úristen! D. Káldy Zoltán Evangélium hirdetés és az emberiség szolgálata Dr. Philip Poller látogatása a hazai egyházaknál DR. PHILIP POTTER, AZ EGYHAZAK VILÁGTANÁcsAnak főtitkára szívesen látott vendége volt a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának. A világ- szervezet illusztris vezetője bő hetett hazai egyházaink életével. Találkozott az egyházak vezetőivel és szolgálatokat végzett gyülekezetekben. De részese lehetett szocializmust építő népünk felszabadult ünneplésének is a május elsejei felvonulás alkalmával a dísztribünön helyet foglaló vendégek között. Kormányunknak az egyházak haladó törekvései iránti megbecsülését is tapasztalhatta, amikor fogadta őt Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Balló István elnökhelyettes és Madai András főosztályvezető jelenlétében. AZ ÖKUMENIKUS TANÁCS KÖZGYŰLÉSE volt dr. Philip Potter és kísérője Pietr Bouman, az EVT Segély- osztálya európai előadója látogatásának legfontosabb eseménye április 28-án a Református Zsinat tanácstermében. Az ülés témája az Egyházak Világtanácsa ezév őszén a kenyai Nairobiban megrendezendő ötödik nagygyűlésére való felkészülés volt. . Természetes, hogy a magyarországi egyházak érdeklődéssel. fordulnak a nagygyűlés munkája felé és a szocialista társadalommal való együttélésük három évtizedes jó tapasztalatai alapján szívesen segítik az Egyházak Világ- tanácsa helyes törekvéseit és támogatják a főtitkár munkáját. akinek személyében a harmadik világ képviselteti magát és teszi fel átalakuló világának kérdéseit az egyházak felé. A NYITOTTSÁG ÉS A SE- GlTÖKÉSZSÉG LÉGKÖRÉT tapasztalhatta az EVT főtitkára az ökumenikus Tanács ülésének eleven tanácskozásán. Az ülésen D. dr. Bartha Tibor köszöntötte a vendégeket és adott tájékoztatót hazai egyházaink életéről, az elmúlt 30 év teológiai felismeréseiről, államunk és egyházaink között kialakult jó viszonyról, a hazai ökumenikus kapcsolatok fejlődéséről. Az V. nagygyűlés anyagának előkészítésére külön tanulmányi bizottságot alakított a magyar Ökumenikus Tanács. A bizottság munkájáról dr. Pröhle Károly főtitkár adóét számot a közgyűlésnek, amelyben már körvonalazódik egyházaink közös állásfoglalása a tárgyalásra kerülő témákban. Philip Potter felszólalásában vázolta a megváltozott világ- helyzetet és azokat a kérdéseket, amelyekkel a megváltozott világban az egyházaknak szembe kell nézniük az evangélium hirdetése és az egyetemes társadalomhoz való viszonyuk tekintetében. A közgyűlés vitáját D. Káldy Zoltán egyházunk püspök-elnöke, az Ökumenikus Tanács alelnöke foglalta össze. Értékelte. hogy Potter főtitkár tevékenységében kapcsolódik az evangélium hirdetésének és az emberiség szolgálatának az egysége. Rámutatott egyházainknak a társadalmi kérdésekben elért eredményeire, amelyekhez a diakónia alapállásából tudtak eljutni. EVANGÉLIKUS EGYHAZUNKKAL vendégeinknek két ízben volt közvetlen találkozása . április 27-én. A Deák téri templomban népes gyülekezet előtt végzett ige- hirdétési szolgálatot dr. Philip Potter főtitkár. D. Káldy Zoltán püspök jelenlétében dr. Hafenscher Károly lelkész köszöntötte a vendéget a gyülekezet. nevében az. istentisztelet előtt. Örömét fejezte ki, hogy első ízben hirdet igét a Deák téri templomban sok külföldi vendég sorában az Egyházak Világtanácsának főtitkára. Szólt arról, hogy egyházunk szolgálatának forrása és bázisa, Jézus Krisztus, a Diakonos. Mint az EVT volt ösztöndíjasa személy szerint is, de gyülekezeteink is nagy érdeklődéssel kísérik az EVT es a főtitkár munkáját. Az első oltári szolgálat keretében D. Káldy Zoltán püspök üdvözölte a vendéget, mint az EVT és egyúttal a harmadik világ képviselőjét. Philip Potter Jn 16, 5—15 alapján elmondott igehirdetésében átadta a gyülekezetnek és egyházunknak az EVT 280 tagegyházának köszöntését. Majd a Szentlélek munkájáról szólva, annak egyik jeleként értékelte aj egyházak egymásra találását az ökumenikus mozgalomban. De ezt jelként tekinthetjük arra is, hogy Isten . szándéka és akarata az egész emberiség együvé tartozása. A mi feladatunk az, hogy nyitottak legyünk. Nyitottak a mai élet valósága felé. És ez a magatartás kötelező ránk keresztyénekre a más vallásokkal, hitekkel és ideológiákkal kapcsolatban is. Amikor emberek, népek puszta létükért, életükért harcolnak, amikor megtagadják tőlük emberi jogaikat, vagy ki zsákmányolják őket, vagy üldözik fajuk miatt, nekünk az igazság alapján az ö oldalukon van a helyünk. A személyes élményektől átforrósodott igehirdetés végén, amelyben a közelmúltban Auschwitzban tett látogatásával kapcsolatban idézte népe hosszú időn át tartó rabszolgasorsát — újra hangsúlyozta, hogy a keresztyén egységért való munka egyúttal az egész emberiség egységéért való felelősséget is magában hordozza. AZ ÜJ TEOLÓGIAI AKADÉMIA volt a színhelye a második találkozásnak. Dr Vámos József dékán mutatta be lelkészképzésünk szép intézményét vendégünknek, akit különösen is érdekelt az Akadémia könyvtára. A teológiai tanárokkal való beszélgetésen figyelme arra fordult, hogy milyen teológiát folytat a szocialista társadalomban élő egyház. Dr. Philip Potter és Pietr Bouman voltak az első asztalvendegei Teológus Otthonunknak. A tiszta, szépen berendezett ebédlőben családias légkörijén látta vendégül az EVT főtitkárát Országos Egyházunk elnöksége az országos munkaágak vezetőivel. Az együttléten D. Káldy Zoltán püspök értékelte azt a feiiődést, ami az Egyházak Világtanácsa munkájában végbement, aminek jele, hogy bátrabban meri felvetni napjaink égető társadalmi, politikai, gazdasági kérdéseit is. Ezen belül szólt Potter főtitkár nagyon jelentős és előremutató szolgálatáról. Potter főtitkár válaszában arról szólt, hogy Isten felhasználta világunk eseményeit arra, hogy népe visszatérjen az egyszerű evangéliumhoz és megtanuljon újra a szolgáló Ür szolgáló egyháza lenni. Az evangélium hallgatása tettekre ösztönöz egymás, a társadalom és a világ segítésére. AZ EGYHÁZAK VILÁGTANÁCSA FŐTITKÁRA hasonlóképpen találkozott az Ökumenikus Tanácsba tartozó többi tagegyházzal is, miközben alkalma volt hazánk egyes tájaival is ismerkedni. így debreceni útja alkalmával a Hortobaggyal, egy hajókirándulás során pedig a Dunakanyarral. Dr. Philip Potter főtitkár dr. Prőhic Károly teológiai akadémiai tanárral, az Ökumenikus Tanács főtitkárával a Teológiai Akadémián NYITOTT SZÍVVEL FOGADTUK AZ EVT főtitkárát és nyitott szívű embert ismertünk meg benne. Reménységünk szerint itt tartózkodása, egyházainkkal, hazánkkal, társadalmunkkal való személyes találkozása segítséget ; jelent fontos megbízatása jó betöltésében. Egyházaink is gazdagodtak Philip Potter itteni szolgálatából. A néhány napos, de tartalmában gazdag egyiittlét bizonyára jó gyümölcsöket érlel a Nairobiban tartandó V. nagygyűlés számára. M. Gy. BRAZÍLIA A Brazíliai Evangélikus Egyház vezetősége állást foglalt az országban bevezetendő házassági válási törvény mellett. Az ország római katolikus többségi helyzete magyarázza hogy Brazíliában tilos a házasságok közjogi felbontása. (lwi) Dr. Philip Potter főtitkár igét hirdet a Deák téri templomban — dr. Hafenseher Károly tolmácsolja D. Káldy Zoltán püspök elnök köszöntője