Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1975-05-11 / 19. szám
A helytállás lelke , .ln 15, 2fi—16, 4 Isten nem ígérte a benne hívőknek azt, hogy az életük köny- nyü, problémáktól mentes, nehézségek nélküli lesz. Jézus pedig kifejezetten a helytálló hit próbáiról, a felelős szolgálat teljes embert igénylő körülményeiről beszél. Nem azt mondja, hogy övéi mentesek lesznek minden nehézségtől, bajtól, hanem azt. hogy éppen a próbák, terhek és feladatok között képes megállni, hűségesen és tántoríthatatlanul az igazán benne hivő ember. AZÉRT IS HANGSÜLYOSAK JÉZUSNAK EZEK AZ IGÉI, mert az a szándéka, hogy előkészítse a tanítványait arra az időre. amikor nem fogják maguk között látni, kéréseikkel, kérdéseikkel nem fordulhatnak hozzá úgy, mint akkor amikor testben is maguk mellett érezték. A szolgálatot azonban folytatni kell, töretlen hűséggel, önfeládozással és a Mestertől tanult szeretettel. A szolgálat nem a világon kívül, hanem bent a világban. a világért történik. A mindennapi élet valóságában kell helytállni, bizonyságot tenni, hűségesnek lenni Istenhez és a felebaráthoz. JÉZUS MEG AKARJA ÓVNI A TANÍTVÁNYOKAT és minden benne hívőt az eleséstől, a személyes hit elvesztésétől. De a szolgálat érdekében is szilárdítja a hitünket. A hitében, reménységében megingott keresztyén nem képes hűségesen betölteni a világban és a világért reábizott feladatot. Az elesettek felkarolása, az igazság áldozatos, önzetlen érvényesítése, a tiszta szívek vezette tiszta kezek szolgálata, a felebarát életevek szebbé, jobbá tétele csak állhatatos, szilárd magatartással valósítható meg. Jézus tehát nem csupán önmagunkért akar megtartani, hanem azért, hogy elvégezzük a ránk bízott szolgálatot. ÉLETÜNK MEGMENTÉSE EGY NAGYOBB CÉL ÉRDEKÉBEN TÖRTÉNIK. Senki élete nem lehet öncélú. Jézus azért akar felemelni, felkarolni, megtartani, mert célja van velünk. Megbízást, elkötelezést ad! Aki Jézusban kizárólag a saját fájdalmát akarja orvosolni, csak a saját előbbre jutását keresi, eleve alkalmatlan arra a feladatra, aminek az érdekében és szolgálatára tart meg Jézus. A VIGASZTALÓT ÍGÉRI JÉZUS AZOKNAK, akik a szolgálatuk közben nehézségekkel találják szemben magukat, akik úgy érzik, hogy erejükön felüli feladatot vállalták magukra Isten akarata teljesítésére és a felebarát szolgálatára. Jézus józanul látta azt. hogy feladat sok lesz és a megoldás nem mindig könnyű. Éppen erre akar felkészíteni. Állhatatosság és töretlen reménység szükséges az igazán áldozatos és a közösség számára is áldásos élethez. Ügy is lehetne mondani, hogy Jézus sokkal reálisabban gondolkodott. mint sokan a követői közül. Azokra gondolunk itt, akik az Istennel való közösségtől, a benne való hittől zavartalan, nyugodt, a világ problémáitól messze távoli ideális életet várnak. Jézus éppen a teherhordozásra készít fel. Tudja — és egyáltalán nem tartja rossznak, vagy véletlennek — hogy a keresztyének sorsa egy és elválaszthatatlan a környezetükével. Vele együtt boldogulnak, vagy szenvednek. Közös a feladatuk, a szolgálatuk, közösek az eredményeik. A Vigasztaló Szentlélek elküldésével is ebben a szolgalatban tesz állhatatossá és reménykedővé. • Baranyai Tamás IMÁDKOZZUNK Köszönjük Jézusunk, hogy életünk gongjaiban és feladataiban reménységet adsz. A Szentlélek segítségével úrrá lehetünk bajainkon és ingadozás nélkül helytállhatunk a szolgálatban. Köszönjük, hogy szolgálatunk nem hiábavaló, mert te adtad a megbízást és áldással is te koronázod meg. Kérünk, adj szilárd hitet, igaz szeretetet és töretlen reménységet, hogy jó eszközeid lehessünk az emberek között végzett szolgálatban. Ámen. Húsvét után a fi. vasárnapon az oltártcrítií színe: fehér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: 1 Pt 4, 7—11: az igehirdetés alapigéje: Jn 15, 2ö—16, 4. — BAKONYBAN K. A szeretet és a hála kedves meglepetésével a kis filia gondnoka, Németh Imre és felesége oltárterítőt készített. Az új ol- tárterítőt húsvét ünnepén imádságos lélekkel adta át szolgálatának Varga György, a bakonyszombathelyi gyülekezet lelkésze. Ez az oltárterítö a gondnok és felesége Krisztus és a gyülekezet iránti sze- retetének a jele. A rajta levő szimbólum és felirat hirdesse minden időben a reménység üzenetét: Bízzál az Úrban! — Isten áldása legyen az adományozók életének és az új oltárterítö szolgálatán. — TÉT. Április 13-án ünnepi istentisztelet keretében iktatta be tisztségükbe Bárány Gyula beledi lelkész, espereshelyettes a gyülekezet két gondnokát. Simon Sándort és Lukács Jánost, valamint 27 új presbitert. — IFOLYVECE. A gyülekezetben április 20-án tartották a konfirmációi vizsgát és istentiszteletet. Erre az ünnepre a konfirmandusok szülei új keresztelömedencét csináltattak. A templomba egy új háromajtós szekrényt vettek az oltárterítők tárolására, a lelkészüknek pedig egy lemezjátszót vásároltak lemezekkel. A konfirmandusok, és' 25, illetve 50 évvel ezelőtt konfirmáltak — akik közül többen a gyülekezet tisztségviselői —, egy-egy Újszövetséget kaptak gyülekezetüktől, amelyek között ott voltak az Északi Evangélikus Egyházkerülettől kapott ajándékpéldányok is. Az ünnep — amelyet a zsúfolt templom és a kiemelkedően sok úrvacsorával élők száma jellemzett — különösen akkor tette élővé gondviselő Istenünk nemzedékről nemzedékre megújuló kegyelmét, amikor az egyik konfirmandust a 25 évvel ezelőtt konfirmált édesapja, az 50 évvel ezelőtt konfirmált nagyanyja, éi a 75 éve konfirmált •dédnagyanvja követte az Ür oltáránál. Jubiláte vasárnapjának igéje az ünnep minden résztvevőjét erősítette hitében, és a szolgálat útján járó egyházunk szeretetében. — SZÜLETÉS. Boros Bolondnak és Major Franciskának első gyermekük született. Neve: , BÁNK, LEVENTE. A keresztelést húsvét ünnepén a somlószöllősi templomban a gyermek nagyapja. Boros Lajos somlószöllősi lelkész végezte. — HALÁLOZÁS, Kiss Jó- zsefné sz. Fajcsik Zsuzsanna a nyíregyházi gyülekezet tagja április 22-én 82 éves korában rövid szenvedés után Nyíregyházán elhunyt. Temetése április 24-én volt Nyíregyházán. Az elhunytban Kiss János, a fóti Kántorképző Szoglálat igazgatója, Garamvölgyiné Kiss Irén debreceni presbiter és Kiss László1 nyíregyházi igazgató édesanyját gyászolja. „Ott álljunk üdvbe öltözötten. Én és szeretteim köröttem! Uram, tehozzád. Hol fénylik orcád, Vágyódom én.” Isten tiszteleti rend Budapesten, 1975. május 11-én Deák tér de. 9. (úrv) dr. H. Gaudy László, de. 11. (úrv) dr. Hafenseher Karoly, du. 5. Tr aj tier Gabor, du. 6. Szeretetvendégség: Bizik Laszió. Fasor de. 11. Rafael József teol. (szuppl.). du. 6. Rafael József teol. Dózsa György út 7. de. fél 9. Pecsenya Anna teol. üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57 b. de. 10. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. dr. Fabiny Tibor. du. 5. Szeretetvendégség: Muncz Frigyes. Vajda Péter u. de. fél 12. dr. Fabiny Tibor. Zugiig de. 11. (úrv) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Károly. Kassák Bajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. 8. Kertész Géza. Frangepán u. de. fél 10. Kertész Géza. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Soroksár Újtelep de. fél 9. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Kispest Wekerletelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota nagytemplom de. 10. dr. Bodrog Miklós. Rákospalota kistcmplom du. 3. dr. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály de. fél 11. dr. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. dr. Karnér Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11. du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél li. Bécsikapu tér de. 9. (úrv) Ma- docsai Miklós, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv) Madocsai Miklós, du. 8. Gáncs Péter. Torockó tér de. fél 9. Gáncs Péter. Óbuda de. 9. Görög Tibor. de. 10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. li. de. 9. Rutt- kay Elemér, de. 11. |tuttkay Elemér, du. fél 7. Takács József. Budakeszi de. 8. Takács József. Pest- hidegkút de. fél 11. Takács József/. Modori u. 6. de. 10. Turcsányi Károly. Kelenföld de. 8. (úrv) de. 11. (úrv), du. 6. Németvölgyi út 138. de. 9. Nagytétény de. fél 9. Vison- tai Róbert. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Budaörs du. 3. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel dé. fél 11. Felfelé jövet Az öreg rlagytiszteletű Bibliájába bújva éjszakákon át túlordította a nehéztüzérség zárótüzét, hogy vigasztaljon — talyogos ■fogakat húzott csipö- fogóval, gyertyafénynél, és nyögve ráfeküdt a szendergő gyermekekre a közeli becsapódások után. MOST AZONBAN. HOGY AZ OSTROM ÁTDÜBÖR- GOTT FELETTÜK, és a pince- lakók habverőüstökért és madárketrecekért lopakodtak fel a sérült emeletekre — váratlanul megtört, képtelen volt összecsukni a száját és sorra lecsavarta a télikabátgomb- jait. Nemsokára mindenki köréje gyűlt és kérték, tartson hálaadó istentiszteletet, ahogy Ígérte — mert vége van és élnek. — Igen, igen, hálát adunk, kinyitjuk a templomot és ott! — mondta kínlódva és megpróbálta felidézni a szertartás szövegét. mert valahogy elfelejtette és ágendáját elvesztette. Lehunyt szemmel, nehezen mozgó száját nyitogatva próbálkozott a ..Miatyánkkal’’, de ijedten tapasztalta, hogy elfelejtette — onnan, hogy: .. a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” — nem tudta folytatni. AZTÁN KIDERÜLT, MENYNYI MINDEN KELL EGY ISTENTISZTELETHEZ ilyenkor háború végén: engedély a katonai parancsnokságtól, bátorság eljutni a kiégett toronyig, valami hely odabenn a törmelék között — és — ezt csak az öreg nagytiszteletű tudta — visszaemlékezni legalább a „Miatyánkra” —, amelyet ezerszer elmondott már, hajdan volt, békésebb időkben. A bonyodalmak láttán néhányon kedvüket veszítették, fontosabb dolgokra hivatkozva lemondtak a szervezésről, kölest daráltak, vagy apró holmikat cseréltek. De így is maradtak vagy negyvenen, akik készek voltak elmenni a kommandóra, az engedélyért. Az öreg lelkész velük ment, mosolygott a hangadókra. Ö maga azonban nem szólt semmit — minden gondja egy cukorspárga volt. mellyel gombok hiányában igyekezett összefogni kabátját az erős szélben. pott karosszékekröl — fényképek férfiakról es nőkről, akik ivóvízért mentek és nem tértek vissza — meg ágyneműkről, melyeket aggmenhelyekröl hurcoltak ismeretlen helyre árpádsávos suhancok. A gyenge tolmács taglejtésekkel segített magán a szokatlan kérelem megértetésében és szemlátomást maga biztosabb lett, amikor a lelki dolgok után utasításokra térhetett át. — Mehetnek, imádkozhatnak — mondta, de a kupola találatot kapott, fel nem robbant lövedék lóg ki belőle, bármikor leeshet és robbanhat. Sajnos nem tudok tűzszerészeket küldeni, még folyik a háború. — Igen, és mgg valami, — mondta a szomorú bajszú orosz Madách: — igen és imádkozzanak ... a győzelemért. A győzelem... azoké, akik nagyon hisznek benne. Jól teszik, ha imádkoznak érte és azért, hogy ne essen le az a lövedék. Fáradtan intett, hogy elmehetnek és mohon kiitta a kihűlt kávét. ALIG EGY ÓRA MÜLVA GYENGÉN, DE NEM FÉLÖ- SEN felhangzott a: ,,Tebenned bíztunk” az összezúzott padok, kihullott ónablakok cserepei közül és az öreg nagytiszteletű piszkos körmei fölé hajolva hibátlanul elmondta az Úr imádságát, mint régen. Az elején akadtak, akik csak a lövedéket nézték ott fenn, várva a borzalomra, azután elfelejtették és már csak erre a rozzant öregemberre figyeltek, aki által szólott az Isten, itt a háború végén. KINN A FÉLIG LESZAKADT TEMPLOMKAPU MÖGÖTT kozákók álltak — volt, aki levette a kucsmáját, a legtöbben azonban megdöntve félrecsapták. de egyikük sem dohányzott. És amikor a pincében maradók közül néhányan visszaszállingóztak, egy behe- mót, bajszos altiszt útjukat állta, mosolygott és a lelógó lövedékre mutatva, meglepően jó magyarsággal ezt mondta: — Nem, ti már nem, ne menjenek. akik féltek. A Háziúr nem szereti a gyávákat! Turchányi Sándor A PARANCSNOKSÁGON EGY HOLTFÁRADT SZÁZADOSHOZ vezették őket. aki kísértetiesen hasonlított Madách Imrére, a Kisfaludy Társaság „Elő klasszikusok”-sorozatából és órák< óta képtelen volt meginni kihűlt kávéját, az egymást váltó küldöttségek és kérelmezők miatt. Végeláthatatlan listák hevertek előtte ellőJ. S. BACH ÖSSZES ORGONAMŰVEI címmel orgonaest lesz május 9-én, pénteken és május 12-én, hétfőn este fél 7 órakor a Bécsikapu téri templomban. Három korálelőjáték G-dúr concerto, c-moll fúga, g-moll fúga. C-dúr prelúdium és fúga, c-moll fúga, . C-dúr concerto. Orgonái: PESKÖ GYÖRGY Előadók: Földes Imre és Meixner Mihály. Jegyek ára: 12,— Ft. — BUDAPESTI lelkészi hivatal körzeti templomához középkorú házaspárt keres/ egyházfi szolgálatra. Szerény lakás, kevés elfoglaltság van. Lelkészi információ szükséges. A munka, másodállásban is elvégezhető. Jelentkezés a kiadóhivatalhoz küldendő „budapesti'’ jeligére. — 55 EVES rokkant nyugdíjas föbérleti lakásába egyedülálló gondózóasszonyt keres aki bútor nélkül hozzá is költözne. Tolnai Dobias Pál. Budapest XIX., Áchim A. u. 1. evangélikus elet A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti. , szerkesztőbizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest. Vili.. Puskin u. 12- Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám : 516—20.412—Vili. Előfizetési ár: egy évre 120.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25211 © 75.1352 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „És én, ha felemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok” (Jn 12, 32). VASÁRNAP. — „Dicsekedünk a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság békessége* tűrést szül, a békes- seges tűrés pedig próbatételt, a próbatétel pedig remánysé- get” (Sm 5, 3 — 4 — 1 Móz 41, 52 — Jn 15, 26—16, 4 — Zsolt 27. 1—7). Bérházak, lakótelepek, . villamosok, autóbuszok, munkahelyek ember- tömegében sok olyan ember él, akiknek '„nincs senkijük”. A Krisztustól kapott szeretet szükségszerűen fordítja oda figyelmünket ezek felé az embertársak leié. A maguk vagy mások okozta próbatételükben melléjük álló szeretetünk feloldhatja magányukat és reménységet kelthet bennük. HÉTFŐ. — „Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt” (Zsolt 91, 14 — Fii 1. 19 — Jer 29. 14 — Jk 13— 17). A hit hűséget is jelent. Bízó ragaszkodást ahhoz, aki Ígéreteit áldozatos szereteté- vel pecsételte meg. Ezért bizalommal kérhetjük reménységét nehézségeinkben és áldása reménységében végezhetjük felszabadultan mindennapi munkánkat. KEDD. — „Te voltál segítőm, ne taszíts el és ne hagyj el engem, üdvösségemnek Istene” (Zsolt 27. 9 —Jk 5, 16 — Jn 15, 17—21 — Jk 5. 1—6). Az üzenet, amit Isten népére bízott a szeretet evangéliuma. Bátran hirdetjük, hogy ki az Ö egyszülöttjét értünk adta, vele együtt hogyne adna mindent minékünk. Üdvössége nemcsak az örök élet távlata, hanem naponkénti segítsége is földi életünk boldogulására. SZERDA. — „Legyetek azért, atyamfiai. béketűrők az Úrnak eljöveteléig” Zsolt 63, 3 — Jk 5, 7—1 Kor 2, 12—16 — Jk 5, 7—12). A türelem hozzátartozik keresztyén életünk vonásaihoz. Arról a belső nyugalomról van szó. amely reménységgel várja Isten jó akaratának beteljesedését. Nem az elviselés passzivitásával, hanem a megértés türelmével és a jó érvényesülésének segítésével. CSÜTÖRTÖK. — ..Legyen a ti igenetek igen, és a nem nem, hogy kárhoztatás alá ne essetek” (Ézs 5, 20 — Jk 5, 12 — 4 Móz 20. 2—12 — Jk 5. 13 —20.) Egyértelmű .szót és egyértelmű magatartást követel tőlünk Isten igéje, mint ahogy emberi közösségeink köreiben is csak így lehet hitele szavunknak. Döntéseinket, amelyeket a segítő, szolgáló szeretet útján vállaltunk, egyidöben kell követnie az élet minden területén a határozott tetteknek is. PÉNTEK. — „Valaki azért vallást tesz énrólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennvei Atyám előtt” (Jer 1. 9 — Mt 10. 32 — Zsid 11. 32—40 — Jud 1—16). Hitelessé akkor válik vallástételünk, ha azt a Jézust állítjuk embertársaink szeme elé, aki azért jött. hogy nekünk szolgáljon. Vallástételünk mérlegén az ítéletben fog’ súlyt jelenteni, amiben cselekedeteink azonosultak az övéivel szegények, árvák, üldözöttek, elnyomottak és háborút szenvedők megsegítésében. SZOMBAT. — „Ez a Lelek bizonyságot tesz a mi lelkűnkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk” (Rm 8, 16—1 Móz 6, 8 — Ézs 41, 17— 20 — Jud 17—25). Nagy erőfeszítéseket tesz ma a világ azért, hogy a még ma is sok területen jelentkező éhséget, elmaradottságot. betegséget, pusztulást felszámolja. Azoknak. akik magukat Isten gyermekeinek vallják, mindent . meg kell tenniük, hogy rajtuk keresztül is munkálkodhasson a világgal törődő Isten. Isten Lelke nemcsak igent mond erre a szolgálatunkra, hanem sürget azokra és segít abban. Felvétel a Teológiai Akadémiára Evangélikus egyházunk lelkészeinek képzése a budapesti Teológiai Akadémián történik. Akik a Teológiai Akadémiára felvételüket óhajtják, felvételi kérvényüket — az Akadémia Felvételi Bizottságához címezve az Akadémia Dékáni Hivatalának (1147 Budapest. XIV., Lőcsei út 32.) címezve küldjék meg. A felvételi kérvény beadásának határideje 1975. augusztus 15. A katonaköteleseknek azonban 1975. július 15-ig kell benyújtani kérvényüket. Az akadémiai felvételi kérvényhez a következő okmá-. nvokat kell mellékelni: 1. születési bizonyítvány, 2. a legmagasabb iskolai végzettség bizonyítvány, 3. helyhatósági vagy más bizonyítvány, amely a kérelmező lakását, szociális helyzetét, szülei foglalkozását és keresetét, illetve szociális viszonyait feltünteti, 4. orvosi bizonyítvány, amely igazolja, hogy a jelentkező főiskolai tanulmányokra és lelkészi pályára alkalmas. 5. keresztelési bizonyítvány, 6. konfirmációi bizonyítvány, 7. részletes önéletrajz. mely feltárja a kérvényező családi és társadalmi körülményeit, valamint a lelkészi szolgálatra jelentkezés okait, 8. esetleg egyházi működésről szóló bizonyítvány. A felvételhez szükséges továbbá az illetékes lelkésznek és esetleg még a vallástanftó lelkésznek részletes bizonyítványa, mindenesetre annak a lelkész-' nek a jelentkezőt részletesen jellemző bizonyítványa, a lelkészi pályára való alkalmasságáról, aki a folyamodónak a legutóbbi években lelkipásztora volt. Ezt a bizonyítványt a lelkészi hivatal a kérvény- nyél egyidejűleg küldje meg külön levélben, közvetlenül az Akadémia dékánjának címezve. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolatban is lehet mellékelni. A másolatot „egyházi használatra” megjelöléssel egyházközségi lelkész is hitelesítheti. Az akadémiai tanulmányi idő öt esztendő. A Felvételi Bizottság döntését. felvételi vizsga előzi meg. Ennek időpontjáról és anyagáról a Dékáni Hivatal kellő időben értesíti a jelentkezőket. Az Akadémia hallgatói kötelezően lakói a Teológus Otthonnak, ahol lakást és teljes ellátást kapnak. A jó tanulmányi eredményt elért és rászoruló hallgatók ösztöndíjban is részesülhetnek. ARGENTÍNA A Keresztyén Ifjúsági Világszövetség legközelebbi világgyűlése 1977. június 29-2- július 6. között Argentínában kerül megrendezésre a szervezet központi vezetőségének iprilisi döntése szerint. E terv szerint tehát az ökumenikus * HALÁLOZÁS — Stricker Etel egyházunk szeretetszolgálatának régi munkása a Budai Szeretetotthonok központjához tartozó piliscsabai Silo-otthonban március 18-án elhunyt. Magas életkorában is szolgálatot teljesített: a Silo-otthon vezetését látta el. Szolgálatát és nemzetközi egyházi szervezetek legközelebbi világgyűléseire az Egyházak Világtanácsánál, a Lutheránus Világ- szövetségnél és a Keresztyén Világszövetségnél is az ún. „harmadik” világban kerül sor. (eps) emlékét szívükben őrzik mindazok, akik önzetlen munkájának áldásaiban részesültek. — KERESEK intelligens 60 körüli nőt 3—4 órára járóbeteg férjem mellé Budapest szálló környékén. Telefon: 254—733.