Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-05-11 / 19. szám

XL. ÉVFOLYAM, 19. SZÁM 1975. május 11. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Drága győzelem MAJUS 9-E NEMCSAK A BÉKE ELSŐ NAPJA és a meg­előző nap a második világháború utolsó napja Európában, ha­nem egyúttal a fasizmus felett aratott győzelem napja is. Mert ahhoz, hogy a háború utolsó napjához, illetve a béke első nap­jához elérkezzenek Európa sokat szenvedett népei, le kellett győzni a fasizmust. Ez a száraz, de szigorú igazság. Ezzel azt is kifejezésre juttattuk, hogy a lelkekben mélységesen áhított béke nem hullott egyszerűen az ölünkbe, hanem véres áldoza­tok. „nagy csaták ” során kellett megszerezni. Az út idáig mér­hetetlen szenvedésen és pusztuláson keresztül vezetett. Az emberiség történetében följegyezlek nagy, pusztító és gyilkos háborúkat, de mindezek méreteiben, kegyetlenségükben együttvéve sem közelítették meg ezt az utolsót. Mongol, tatár, török háborúk meg csak ízelítői sem lehettek ennek, a népek eleiére totális gyötrelmet zúdító, megsemmisítő háborúnak. Egyenesen a döbbenet lesz úrrá rajtunk, ha belegondolunk, hogy az a szorgalmas, intelligens, törekvő és a kultúra, a civi­lizáció igen magas fokán álló nép, a német, hogyan válhatott eszközévé egy örjöngö, emberiességéből teljesen kivetkőzött gonosz rendszernek, és miképpen lett ezáltal gyűlölet és iszo­nyat tárgyává az európai népek csaladjában. Éppen tetteinek következtében! MERT AZ IGAZSÁG AZ. HOGY 1933-BAN olyan eszme lett uralkodóvá e jobb sorsra méltó nép körében, amelyre hátbor- zongva gondolunk. Hitler és a nemzeti szocializmus már szín­relépésében hadat üzent az emberiességnek, humanizmusnak, s rövid „karrierje” alatt annyi megpróbáltatást zúdított a népek­re. amennyiben a korábbi ötszáz esztendő alatt együttvéve nem volt része. S mindezt egy „eszme” jegyében, amely inkább pokoli rög­eszme volt, s amely fanatikus türelmetlenségével alapjaiban borította fel több évezredes kultúránkat, civilizációnkat, morá­lis életünket. Két különösen nagy és bűnös rögeszméjének meg­valósítását pedig legalább 50 millió ember életével fizettette meg. Hihetetlen nagy árat fizettünk érte! AZ EGYIK A „NÉMET ÉLETTÉR" ELMÉLETBEN* volt ad­va. Ennek az örült gondolatnak a jegyében akarta Hitler le­nyelni egész Európát. S uralomra jutásától nem telt bele tiz esztendő, már 11 európai ország 142 millió lakosa nyögte a náci csizmák taposását. 1942-re, amikor a Szovjetuniót megtámadta, ez az arány csak növekedett. A másik pokoli rögeszme a né­met faji felsőbbrendűség elméletében jelentkezett. Ez talán még tipikusabb fasiszta elképzelés volt. Soha olyan méretű szenvedés nem szakadt az emberiségre, mint ennek a rögesz­mének a megvalósítása során. Legalább fi millió zsidó, és ki tudja azok szamát, akik mint szlávok, cigányok s egyéb '„ala­csonyabb rendű” fajként pusztultak el a vad terror nyomán. Az egyik vonal tehát a mindent maga alá gyúró, letaposó há­borúban jutott kifejezésre, míg a másik a „belső területek’ faji- lag való megtisztításának végrehajtásában jelentkezett. A ná­cik által megszállt területek igy váltak egyidőben valóságos koncentrácfós táborokká, ahol félelem, gyötrődés, szenvedés és teljes életbizonytalanság lett úrrá. Eszak-Európától Afrikáig, a La Manche-tól a Donig, népek milliói voltak elkészülve a leg­kegyetlenebb halálra. Ahol a nácizmus megjelent, ott meg­szűnt a szabad emberi szó, vélemény, ott beállt a síri, der­mesztő csend. Ott gettókat hoztak létre, ott végeláthatatlan so­rokban terelték az embereket, ott vagonirozni kezdték őket és hurcolták koncentrciós táborokba, gázkamrákba, mert „ala­csonyabb rendűek”, vagy másképpen érző, gondolkodó embe­rek voltak. A fasizmus címerébe bekerültek a füstölgő krema­tóriumok, a szögesdrót kerítések és csizmák, igen a minden népet letaposó csizmák. A VILÁG AZONBAN EZT AZ ÖRDÖGI ESZMÉT ÉS KE­GYETLEN MÓDSZERÉT, önmaga áldozatul vetését nem akar­ta elviselni. Ha voltak is nézetkülönbségek, mégis csak szövet­séges rendszerbe tömörültek azok, akik az emberiség jövőjét másként, emberibben, szabadon képzelték el. És nemcsak meg­álljt parancsoltak a szörnyű elözönlésnek. hanem lépésről-le- pésre mértek halálos csapást az újkori történelem legádázabb fenevadjára. Végtelenül hosszúnak tűnő idő kellett ahhoz, hogy megsem­misüljön. és irtózatos áldozatok mellett sikerült megszabadí­tani a világát a fasizmustól. Csak egyedül a Szovjetunió pl. 20 millió életet áldozott fel ezért. 1945. április 30-án, elkerülve az igazságszolgáltatást, öngyilkos lett Hitler, s majus 9-én feltétel nélkül kapitulált az a szétvert és megsemmisített hadsereg, amely annyi szenvedést és pusztulást okozott a világnak. EZEN A NAPON, A GYŐZELEM NAPJÁN nem volt a tér­képen Németország. Viszont kinyíltak a koncentrációs táborok és elömásztak a barakkokból a csont és bőr emberek, kibontot­ták a tömegsírokat, hogy a szörnyűségeket a világ lelkiisme­rete elé tárják. Ezen a napon a felszabadultak és a megszaba­dultak egyaránt megfogadták, hogy a fasizmust, mint a világ legembertelenebb intézményét, teljesen kiirtják. Hogy soha többet ne törhessen orvul ártatlan emberekre, népekre. Azóta éppen harminc esztendő telt el. És előttünk megjele­nik Isten számonkérö akarata. Igen. Ö maga ítélte meg ezt a rendszert. Ö maga sem nézhette tétlenül ezt feneketlen gonosz­ságot. Az igazságszeretö népek ítéletében, a történelem szá­monkérésében benne lüktet az 0 ítélete is. Súlyosan és vissza­vonhatatlanul! Ml PEDIG HÁLÁVAL ÉS KEGYELETTEL GONDOLUNK AZOKRA, akik életüket áldozták egy emberibb, szabadabb, igazságosabb világért. Hogy a jövendőben ne kelljen reszket­nünk azért, mert más a bőrünk színe, más a világnézetünk, más népek közül valók vagyunk. De kegyelettel áldozunk azoknak is. akik ártatlanul estek áldozatul ennek az ördögi rögeszmének. A milliókra, akik éle­tüket koncentrációs táborokban, gázkamrákban, tömegsírok gödrei előtt vesztették. A „drága és keserves" győzelem figyel­meztet bennünket arra, hogy vigyázzunk a tiszta eszmékre. Dr. Kédey Fái ÚJ-GUINEA Sajnálatos módon terjed az alkoholizmus — ezt állapítot­ta meg az uj-guineai evangé­likus egyház több egyházi fó­rumon is. Az „európai beteg­ség” ellen fokozottabb mér­tékben kívánnak küzdeni, tépd) Egyházi kincseink nemzeti értékek Evangélikus Gyűjleményügyi Konferencia Egyhazunk a felszabadulás után nemcsak helyet kapott szocialista ' társadalmunkban, hanem együttműködési terü­letet is. Az elmúlt 30 év alatt ez az együttműködés egyre inkább bővült. Ennek egyik sajátos és fontos része a gyűj­teményügy. Ennek jegyében hívta össze az Evangélikus Gyűjteményi Tanács Elnöksé­ge április 22—23-ra a gyűjte­ményügyi konferenciát Buda­pesten. A KONFERENCIA MA­GAS SZÍNVONALÁT első­sorban államunk képviselői, kedves vendégeink és előadó­ink biztosították. Előadásuk sorrendjében B. Nagy Ernő főelőadó a Kulturális Minisz­térium Könyvtári ■ Osztálya képviseletében, dr. Veres Miklós főelőadó a Kulturális Minisztérium Levéltári Igaz­gatóságától és dr. Dávid Ka­talin műzeumügyi referens, kandidátus a Kulturális Mi­nisztérium Múzeumi Főosztá­lya küldöttjeként adták át a Minisztérium üdvözletét egy­házunknak. Egyházunk részéről a kon­ferencia összehívója és veze­tője D. Káldy Zoltán püspök­elnök, a Gyűjteményi Tanács elnöke volt. Megnyitójával ő adta meg az alaphangot és ö foglalta össze a tanulságokat és feladatokat is. A konferen­cia munkájában-részt vett P. dr. Ottlyk Ernő, az Északi Egyházkerület püspöke is. Természetesen Ahazigazda­Pilinssky János: FRANCIA ként” és előadóként ott voltak gyűjteményügyünk ágazatai­nak, a Könyvtár, a Levéltár és a Múzeum vezetői is: Papp Ivánné, Vető Béla és dr. Fa- biny Tibor teológiai akadé­miai tanár, valamint dr. Só­lyom Jenő a Levéltár volt ve­zetője, tudományos munka­társ is. JELEN VOLTAK A KÉT EGYHÁZKERÜLET ÉS A 16 EGYHÁZMEGYE gyűjtemé­nyi előadói is. Köztünk volt Trajtler Gábor orgonaművész, egyházunk énekügyi és litur­giái bizottságnak tagja és Só­lyom Károly, s Tolna-Baranyai Egyházmegye esperese is, akik hozzászólásaikkal szintén gazdagították a konferencia tartalmát. MERT A KONFERENCIA GAZDAG TARTALMÚ VOLT. „Első gyűjteményi konferenciánk ilyen tartalom­mal” — mondotta püspök-el­nökünk megnyitójában. Majd hangsúlyozta, hogy evangéli­kus egyházunk igyekszik a tu­lajdonában levő kulturális ér­tékeket feltárni és nyilvántar­tani. Egyházunk sajátos fel­adata mellett aktív művelője volt a magyar kultúrának is. Ügy őriztük kincseinket, hogy egyben gazdagítottuk is. Ma különösen is támogatjuk szo­cializmust építő népünk kul­turális politikáját és igyek­szünk abból részünket kiven­ni. Nagyszerű dolog, hogy tár­sadalmi igény is született arra nézve, hogy kincseinket ma­FOGOLY Csak azt feledném, azt a franciát, kit hajnalfele a szállásunk előtt a hátsó udvar sűrűjében láttam lopódzani, hogy szinte földbe nőtt. Körülkutatva éppen visszanézett, s hogy végre biztos rejteket talált: övé lehet a zsákmánya egészen! Akármi lesz is. nem mozdul odább. gas szinten őrizzük- Ez az igény lelkesít minket a továb­bi munkára. Ezért köszönjük a mostani segítséget is. A KÖNYVTÁRI SZOLGÁ­LATUNKKAL KAPCSOLAT­BAN különösen figyelemre­méltó volt állami előadónk szájából hallani Papp Iván- nénak „Könyvtári Figyelőből” idézett mondatait: „A lelké­szek, mint a gyülekezeti könyvtárak vezetői előtt vilá­gosnak kell lennie, hogy ez is népünk szolgálata. Alkalom tehát arra, hogy a lelkész nyílt lélekkel forduljon társa­dalmunk igénye . . . felé, s ne csak elvontan támogassa a jó törekvések érvényesüléseit... A gyülekezeti Könyvtár min­den kezelőjének ugyanazt diktálja lekiismereti köteles­sége s a diakórtiai teológia, amire a szakszervezetekkel való együttműködés naponta előttünk levő példái is bátorí­tanak mindnyájunkat.” Ehhez kapcsolódtak. Könyvtárunk vezetőjének a konferencián elhangzott szavai: „A könyv­tári szolgálatot hitbeli, hitval- lásos lutheri és dlakóniai teológiai alapon nem lehet fe­lelőtlenül végezni. Ezt a teológiai tudatosságot színezi hagyományunk is.” Így érhet­tük el, hogy Evangélikus Or­szágos Könyvtárunkat hazánk­ban a 10 legszínvonalasabb és leggazdagabb egyházi könyv­tárak között tartja számon ál­lamunk. Elértük azt is, hogy könyvtári anyagunk felmérése egyházközségi szintig befejező­dött. LEVÉLTÁRUNK IS ELIS­MERÉST NYERT, és ez el­sősorban dr. Sólyom Jenő volt levéltári vezetőnek kö­szönhető. Elismert levéltár lett országos egyházunké, amelybe a kutatók szívesen és gyakran jönnek. A romló anyag elő van készítve a mik­rofilmezéshez ós mind a 16 egyházmegye anyaga egybe- gyűjtötten, rendszerezés alatt van. « MÜZEUM-Ü GYÜNKKEL KAPCSOLATBAN tudnunk kell, hogy a Kárpátmedence történelmi viharai hatalmas pusztítást vittek véghez emlé­keinkben, ezért „minden érté­kes, ami régi” a legegysze­rűbb munkaeszköztől a nagy értékig. Sajátos feladatunk a magyar értékek és vonások feltárása és publikálása. Egy­házi vonatkozásban, csak a felszabadulás után, társadal­munk és egyházunk mai hely­zetében’ jutottunk el, hogy lét­rehozhassuk az evangélikus egyházi múzeumot, ami világ- viszonylatban is jelentős ered­mény. Nagyszerű volt látni az Iparművészeti Múzeumban elhelyezett Restauráló Labo­ratórium munkáját és hallani vezetője előadását is. Gyűjteményi előadóink re­ménységünk szerint a lelkese­dést hazavitték és igyekeznek átadni a lelkészeknek, gyüle­kezeteinknek is. Végered­ményben sok szakkérdés megoldásán túl ez a felada­tunk is. Így summázta ezt D. Káldy Zoltán püspök-elnök is- ezt az együttműködési te. rületet ma államunk is jelen­tősítette és nekünk is különö­sen fontosnak kell tartanunk. Egyes pontokon, például a gondolkodás átnevelésében türelmesen, de szívósan kell dolgoznunk, hogy egyházunk­ban mindenki lássa, értékeink nemzeti értékek, azok színvo­nalas megőrzése és megismer­tetése szép feladat. Keveházi László, Szójában iiléfczctl a Keresztyén Békekonferencia Munkabizottsága S már ette is. már falta is a répát, mit úgy lophatott rongyai alatt. Nyers marharépát evett, de a torkán még alig ért le. jött is a falat; és undorral és gyönyörrel a nyelvén az edes étel úgy találkozott, mint telhetetlen testi mámorukban a boldogok és boldogtalanok! Csak azt a testet, reszkető lapockát, a csupa bőr és csupa csont kezet, a tenyerét, mely. úgy tapadt a szájra es úgy adott, hogy maga is evett! Az egymás ellen keserűid szervek t reménytelen és dühödt szégyenét, amint a végső összetartozást is önnönmaguktól kell, hogy elvegyék! Az állatian makogó örömről a suta lábát ahogy lemaradt, és semmisülten kuporgott a testnek vad gyönyöre és gyötrelme alatt! A pillantását, — azt feledném egyszer! Ha fuldokolva is. de falt tovább, és egyre még, és mindegy már akármit, csak enni bármit, ezt-azt, önmagát! Minek folytassam? — Örök jöttek érte; a szomszéd fogolytáborból szökött. S én bolyongok, mint akkor is a kertben, az itthoni kert árnyai között. A jegyzetembe nézek és idézem: „Csak azt feledném, azt a franciát...” S a fülemből, a szememből, a számból a heves emlék forrón rámkiált: „Éhes vagyok!” — És egyszeriben érzem a halhatatlan éhséget, amit a nyomorult már réges-rég nem érez, se földi táplálék nem csillapít. Belőlem él! És egyre éhesebben! És egyre kevesebb vagyok neki! Ki el lett volna bármi eleségen: most már a szívemet követeli. ■gjelent a költő Nagyvárosi ikonok című kötetén ger falára” ciklusában 1970-ben. A BOLGÁR ORTODOX EGYHÁZ SZENT SZINÖDU- sÁNAK meghívására április 10-14 között Szófiában tartot­ta meg ez évi első ülését a Ke­resztyén Békekonferencia Munkabizottsága. Az ünnepé­lyes megnyitón, amelyen a mozgalom elnöke, Nyikodim metropolita elnökölt, részt vet­tek a bolgár állami és közélet képviselői is. A bolgár orto­dox egyház köszöntését. Maxim pátriárka^ fejezésre. A munkabizottságnak a ma- dagaszkári ülés óta végzett te­vékenységéről dr. Tóth Károly főtitkár tett jelentést és vá­zolta a soron következő terve­ket. MEGVÁLASZTOTTA AZ ÜLÉS A MOZGALOM ÜJ ALELNÖKÉT dr. Jan Michal­kó szlovákiai ^evíingél püspök

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom