Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-05-04 / 18. szám

Köztünk van Mk 16, 14—20 .4 mai ünnepen kicsit zavarban vagyunk. Mindnyájan a ter­mészettudományos gondolkodás hatása alatt vagyunk, — s az, hogy Jézus „felvitetett a mennybe”, „felhő fogta be öt” a ta­nítványok szeme elől, — mindez sehogy se illik bele modern világképünkbe. De az írás itt képekben beszél. János ezekkel az egyszerű szavakkal fejezi ki az ünnep értelmét: Jézus Atyjához ment. S mi minden van ebben a kijelentésben? JÉZUS BÜCSŰT VESZ ÖVEITŐL. Ez azt jelenti, hogy olyan nyáj yonul ebben a világban, melynek láthatatlan a Pásztora. Mig velünk volt földi életében, segített a hullámzó tengeren, imádkozni tanította őket. Mióta elment tőlük, közvetlenül, hallhatóan nem kérhető ki tanácsa. Nyáj, mely szétszóródott, külön utakon járt és ezeknek helyességét szenvedélyesen vé- démezte. Kezdetben „egy szívvel” voltak, de már Pál levelei­ben civakoáásról, pírtoskodásról olvasunk. A mennybemenetel ünnepe emlékeztei bennünket az egyháznak arra a problémá­jára, hogy — mivel az Ür búcsút vett övéitől — útelágazások­nál nem egyszerű a döntés. KÖSZÖNTJÜK A HITET! A nyáj elbúcsúzott a látástól, de üdvözli napról napra a hitet. Bár Jézus búcsút vett tanítvá­nyaitól, nem engedi ki őket vezetése alól. Igéjét,hagyta vissza. Az ige a pásztorbot, mellyel vezeti, összegyűjti és megtartja gyülekezetét. Az olvasott és hirdetett igéhez tartozik a ke- resztség és az úrvacsora is. Kezdettől fogva odagyűlt az ige, a keresztség és az úrvacsora köré a gyülekezet. Éppen a mi egy­házunk tudja, hogy az Űr a vacsorában különösen közel lép övéihez, hogy mindenkinek személy szerint mondja: „Meg vannak bocsátva bűneid.” Éppen a mi egyházunk tudja kicsi szórványokban is a nagy vigasztalást: „Ahol ketten vagy hár­man egybegyűlnek az én nevemben, én is ott vagyok.” És a mi magyar evangélikus egyházunk megtapasztalta a háború vi­hara után: mit jelentett útelágazásnál — Jézus Lelkét híva se­gítségül — helyesen dönteni, hittel, bátran előre menni. VILÁGOS MEGBÍZÁST IS HAGYOTT HÁTRA a búcsúzó Jézus, nemcsak igéjét. „Menjetek el, hirdessétek az evangéliu­mot minden teremtménynek.” Egy csoportnak, egy közösség­nek mindig krízist jelent, ha vezetője úgy megy el, hogy senki nem tudja, mit kell ezután csinálnia. Jézus nem így hagyta vissza tanítványait. Világos megbízást, feladatot adott át ne­kik. A világba küldi őket szolgálatra. Ami kezükben és szí­vükben van. az evangélium. Örvendetes hír arról, hogy Isten szereti a világot. Akik Hozzá tartoznak, ez az öröm és szeretet hajtja őket. Ez az öröm és szeretet határozza meg mondaniva­lójukat. Ezzel néznek szét a világban. Az öröm és szeretet ne­vében szólalnak meg azokkal szemben, akik embertelenek, akik bántják a másik embert. Nem propaganda és reklám akar lenni szolgálatuk annak érdekében, hogy az egyház na­gyobb legyen a világ előtt. Azért szólnak és mozdulnak, mert Uruk is ezt tenné. Mennybemenetel ünnepe ajtókat, ablakokat nyit előttük a szolgálat útjai felé a világban. „AZ ŰR EGYÜTT MUNKÁLKODOTT VELÜK és megerő­sítette az igét”. Megbízása, küldése kétséges vállalkozás lenne, ha az Ür nem ajándékozna küldötteinek erőt. Így történhetett meg, hogy az addig bátortalan tanítványok teljes bizonyosság­gal mentek. Így történhetik meg ma is, hogy a mi gyenge sza­vunkhoz csatlakozik az Ür ereje és megvigasztalhat emberszí­veket, bűnbánaira indíthat. Látjuk, ahogy indulnak örömmel, szeretettel a tanítványok. Elbúcsúztak a látástól, köszöntötték a hitet. Es mentek a szolgálatba. A megdicsöült Ür keze alatt, ö tartja felettük ma is áldó, segítő kezét! Görög Tibor Mennybemenetel ünnepének igéje Nemzetközi Nőév 1975 Mégiscsak van különbség! Két fiatal áll a kirakat előtt. Egyforma farmeröltöny van rajtuk. Rövid, sportos felső­rész, a divat szerint bővülő széiesszáru nadrág. Egyformán hosszú, vállig érő a hajúit. Nemzetközi Nőév jelvénye Amint elmegyek mellettük, nem tudom megállapítani: fi­úk vagy lányok, vagy egyk fiú a másik lány? Az uniformizált ruha, hajviselet szinte megté­vesztő. Mikor egy pillanatra hátrafordulnak, tudok csak különböztetni köztük. Igen, egy fiú és egy lány! Egyforma külső megjelené­sükkel talán a két nem közti_ egyenlőséget akarják hangsú­lyozni? — vetődik fel bennem a gondolat. De hiszen o2 egyenlőség és egyformaság nem azonos fogalmait. Vagy ezt a fiatalok másképp látják? Tizenhat éves lányomat kérde­zem: mit gondolsz, van kü­lönbség fiúk és lányok 'közt, J. S. BACH ÖSSZES ORGONAMŰVEI címmel orgonaest lesz május 9-én, pénteken és május 12-én, hétfőn este fél 7 órakor a Bécsikapu téri templomban. Három korálelőjáték G-dúr concerto, c-moll fúga, g-moll fúga, C-dúr prelúdium és fúga, c-moll fúga, C-dúr concerto. Orgonái: PESKÓ GYÖRGY Előadók: Földes Imre és Meixner Mihály. Jegyek ára : 12,— Ft. vagy egyforma esélyekkel in­dulnak az életbe? De még mennyire, hogy van különb­ség! — válaszolja fiatalos hév­vel, némi felháborodással a hangjában. Bizony van kü­lönbség! — bólintok rá én is évtizedek tapasztalatával. AKI NŐNEK SZÜLETETT ezzel a ténnyel reálisan szá­molnia kell: van különbség férfi és nő között. Egyenlőség­re törekvő társadalmunkban is! Hiszen az egyenlőség nem jelent egyformaságot. (Nem beszélve arról, hogy az egyen­lőségre törekvés útján is van még mit előbbrelépni.) Aki ezt nem ismeri fel. nem vállal­ja. önmagát csapja be. Van különbség, mely adott­ságainkból. keresztyén szó- használattal teremtettségünk- ből adódik. Gyengébb fizikum, fokozottabb érzelmi beálli- tottság, az emberi élet tovább- plántálásában való nagyobb teherviselés. Mindezek döntő módon meghatározzák egy nő életét. Vannak foglalkozások, melyek fizikai megterhelését vagy veszélyességét a ..gyen­gébb nem” általánosságban nem bírja el. Igaz. tudunk női űrhajósról is. mégsem valószí­nű, hogy a kohásznő, bányász­nő, traktorosnő általános mo­dell legyen valaha. VAN AZONBAN MÉG MA is tradíción Alis társa­dalmi KÜLÖNBSÉG.^ Ami eltűnhetne, de nem tűnt el még mindig egészen életünk­ből. Ez egy kalap alá veszi a nőket, mintha a nő nem len­ne különböző adottságokkal, tehetséggel megáldott teljes értékű ember is egyszemélv- ben. Ezzel a tradiciónális tár­sadalmi különbséggel még so­káig számolnunk kell. Mit lehet kezdenünk, ne­künk nőknek a valóságos kü­lönbséggel? MEG LEHET HÁTRÁLNI ELŐTTE. Van, aki az egysze­rűbb utat választja. A Nők Lap jában 1970-ben megjelent „Élünk magunknak?” című vi­ta hozzászólásai közt egészen szélsőségessel is találkozhat­tunk. „Az életemet szeretném úgy berendezni, hogy az a le­hető legjobb legyen és min­Nyitott kapu — ez itt evangélikus szeretetotthon „Keszthelytől három kilométerre" — Gyenesdiás 1933-ban született. Bibliai nevet is kapott e telep: KA­PERNAUM. 20 éven át a bel- mlsszió szolgálatában állt. 1933 tavaszán lett az egyik épület az intézményes diakó- nia műhelye, amikor nyugdí­jas lelkészek otthonává lett. Az épület U-alakú. A rövid szárban van az imaterem, mely egyben az öregek ebéd­lője és társalgója is. 4000 négyszögöles telek veszi körül. Légvonalban 300 m-re van a Balatontól. Csendes kis sziget. 5 egyszemélyes és 7 kétszemé­lyes szobája van. Létszáma ki­csi, ezért családias. Központi fűtéses, mosdóval ellátott szo­bában laknak az öregek. NYUGDÍJAS LELKÉSZEK OTTHONAKÉNT INDULT, ma azonban már nemcsak lelkészek, hanem az élet során, megfáradt hittestvérek is lak­ják ezt az Otthont. Ugyanezen a telepen van egy 70 férőhelyes 1üdülőnk is. Ezért mindig főfoglalkozásban lelkész volt ennek az intéz­ménynek a vezetője. A két épület s annak lakó; egymást nem zavarják. Külön épület­ben laknak és étkeznek, így egymással tetszés szerint érintkeznek. Egy nap az öregek otthoná­ban: reggel kinek-kinek ked­ve és szokása szerint van a felkelés. 8 órakor van a reg­geli s utána fél kilenckor az áhítat. Aki csak mozogni tud, az részt vesz rajta. Utána csa­ládi megbeszélés van. Előke­rülnek a bajok és az örömök. Jelentkeznek azok, akik a ve­zető lelkésszel be szeretnének menni az autóval Keszthelyre, SZTK-ba, vásárolni stb. Má­sok apró-cseprő dolgaik bevá­sárlásait kérik. Mire ennek vége van, megérkezik a pos­tás. Izgalmas, örvendetes és szomorú percek ezek. Kinek bút, kinek örömöt szerez. Ez­után néhányan maradnak a teremben, mások szobájukba mennek, vagy sétálnak az udvaron, a faluban. Ebédig szabadon tölthetik idejüket. Fél egykor szól a csengő s hív­ja őket az ebédlőbe. Házikoszt A gyenesdiás! szeretetotthon régi épülete van. Fekvő betegeknek bevi­szik a szobájukba. Ebéd után szilencium van. A lakók nagy része Ilyenkor lefekszik, ki­sebb része sétálni megy. Ilyen­kor kapják meg általában a vacsorájukat, ha az „hideg” (tea és hozzá valami...) Ha meleg vacsora van, akkor fél hétkor újra az ebédlőben fo­gyasztják el. Hétkor esti áhí­tat. Az áhítat utáni idő min­dig meghitt családi alkalom, ahol a „családfő”, a vezető lel­kész hirdet, megbeszéli az Otthon ügyes-bajos dolgait, terveit, örömeit, szomorúsá­gait. Ilyenkor szokta a vezető köszönteni a születésnapját ünneplő öreget. Megható per­cek ezek, hiszen 80—90 éves korban a napok is ajándék, nemhogy a születésnap!... Mikor mindennek vége, be­kapcsolják a televíziót s ki-ki kedve szerint nézi, vagy visz- szavonul a szobájába. Általá­kicsit ez a nap, mert kedves orvosuk jóvoltából derűt, re­ménységet hoz az öregeknek. A türelem és a jókedv embe­re ő, akinek jelenléte ünnepet teremt az öregeknek. Nagyon kell ez az „ünnep!” IDŐS TESTVÉREK ÉLVE­ZIK AZ INTÉZMÉNYES DIAKÓNLA ÁLDÁSAIT, ugyanakkor ők is diakónusok. A szó legszorosabb értelmé­ben így van. Egymás diakó­nusai. Ápoló nincsen. Ez azt jelnti, hogy egymást ápolják, segítik. Ha valaki ágyban ma­rad, mindig akad egy társ, aki bekopog hozzá, a legszüksége­sebbeket elvégzi körülötte. Árván nem marad senki sem! Egyik terít az ebédhez vagy a vacsorához, mert „ő a soros”. A másik vasalja az ágyneműt vagy a virágoskertben szolgál, hogy szép legyen s örömöt szerezzen vele sokaknak. Van, aki az üzleteket járja s hozza meg kívánság szerint az apró- cseprő dolgokat. Néhányan az oltárt és a termet rendezik s ha úgy jön, virrasztanak hal­dokló társuk felett, vagy öl­töztetik. Nehéz lenne a dia- kóniának az egymáson való segítésnek ezer és ezer ágát felsorolni, amit produkál ,az élet. s ami nélkül nem lehet emberi közösséget elképzelni. Nagy áldás, ha egy ilyen em­beri közösségben a dolgok ékesen és ,ió rendben mennek s a kívülállók úgy látják: Is­ten bodog népe ez! VAN ENNEK AZ OTTHON­NAK ÉS NÉPÉNEK még egy külön diakóniája is. Évente 6—8 alkalommal találkoznak az őket segítő két egyházme­gye lelkészeivel, akik ott tart­ják munkaüléseiket. Ez is ünnep, még ha sok munkát is jelent. Örömmel várják azo­kat. akiken keresztül sok gyü­lekezet könnyebbé, szebbé te­szi életüket. Tavaszodik ... jönnek az üdülő vendégek ... újak és ré­giek. Otthonunk lakói segítik megvetni ágyukat. készítik szeretettel pihenésüket, öre­gek és fiatalok dolgozók és nyugdíjasok boldog találko­zása ez. Mint saját lris uno­kájukat, úgv simogatták meg egy-egv nyaraló kisgyermek homlokát. E! gyönyörködnek játékukban. fiatalságukban. Leülnek a kert csendiébe. egv nagv fa árnvékába s álmodoz­nak, visszaszállnak 50—60 év­re. mikor még ... sej, mikor még! S az üdülők itt talán egy percre elmerengnek.........Iste­nem. lesz-e nekem is ilyen boldog. nyugodt otthonom öregségemben ?” KÖZÖS. KÖLCSÖNÖS EZ A SZOLGÁLAT egymásért és egymásnak. Hernád Tibor den, ami körülvesz az életben a szabadságom, és boldogsá­gom szolgálatában álljon. És ehhez nem kell gyerek! Már a házasság ip iszonyú kötöttség, ami az embereket nevetsége­sen megalkuvóvá és kiszolgál­tatottá teszi” — írta valaki, aki tudatosan nem akarta vál­lalni azt a meglévő különbsé­get, mely egy nő életét döntő­en meghatározza. Nem tud vagy nem akar egyszerre édes­anya, feleség, dolgozó ember is lenni. Az önállóságot, füg­getlenséget. érvényesülést vá­lasztva, inkább lemond az élet más területein levő örömökről és nehézségekről Vajon ez a „vagy-vagy” a megoldás? Ez a boldogság járható útja? LEHET KÜZDENI A MEG­OLDÁSOKÉRT. Németh László „Égető Eszter” c. regé­nyének főhőse egv asszony, aki sok családi gonddal teli esztendők után, élete derekán vagy még azon is túl. jut hoz­zá. hogy magával törődjön, magát művelje, bepótolja, amit fiatalon abbahagyott. Az író itt rátapint kétségtelen a mai nőknek egy nagy problé­májára: az „elveszett évekre”. A legtöbb nő életéből egv je­lentős szakaszt leköt a család, a gyermeknevelés. Nem hiszem azonban, hogy ez feltétlen hát­rányt is jelent. Ki hogyan néz szembe vele. Sokszor egv pe­dagógiai vagy lélektani stádi­ummal felér a gyermekek mellett töltött idő. s közgaz­dasági ismeretekkel egy ház­tartás mérlegegyensúlyának megtalálása. Asszonyok ezrei élnek körü­löttünk a különbség problémá­it vállalva és átharcolva. A KÜLÖNBSÉG ISTENTŐL FOGADOTT AJÁNDÉK IS LEHET. A különbség tudatos vállalása jelentheti a nő szá­mára annak lehetőségét, hogy sajátos adottságaival a másik segítőtársa lehet. (Legteljeseb­ben ez a házasságban valósul­hat meg.) Eva Curie írja le édesanyjáról írt könyvében ennek az összetartozásnak egyik legszebb példáját: „min­den tudományos értekezést együttesen szignáltak. Azt ta­láltuk. azt vettük észre... ír­ják és néha a tények arra kényszerítik őket, hogy meg­különböztessék szerepüket a következő megható fogalma­zást találjuk: Egy korábbi munkában kettőnk közül az egyik kimutatta ..Egymás kiegészítésének és segítésének lehetősége így lehet férfi és nő közt Istentől fogadott drága ajándékká. Sárkány Tiborné A tolakodó imádság Lk 11, 5—8 A gyermek és a felnőtt éle­te között talán az az egyik legnagyobb különbség, hogy a gyermeknek mindent a fel­nőttektől kell kérnie és kap­nia, míg a felnőtt — bár kér is, kap is gyakran — tulaj­donképpen ad. Tud is adni és kell is adnia. Éppen ez a fel­nőttség lényege. Adja tudását, erejét, segítségét, szolgálatát és mindazokat a dolgokat, ami­ket munkájával keresett pén­zén vásárolt mások számára. Ha ugyanezt a különbözte- tést Istenre és embrerre al­kalmazzuk, akkor azt kell mondanunk, hogy az ember­nek — akár felnőtt, akár gyermek — mindig szüksége van másokra, és ezért kérés­sel kell fordulnia hozzájuk. Isten azonban soha nem szo­rul rá másra, semmit sem kell kérnie, mindene megvan ön­magában. Sőt, örömmel ad és ajándékoz. Éppen ebben a határtalan ajándékozó szere- tetben ismerhetjük fel Isten istenségét. Jézusról tudjuk ezt. Sok szép hasonlatban beszélte el Jézus az evangéliumok sze­rint, hogy minden élet és élő­lény azért van, mert Isten ad­ta nekik az életet és mindent, ami az élethez szükséges, a táplálékot és a védelmet. Is­ten ad esőt és napfényt a földnek, ö borítja tavaszi pompába a réteket. Ö táplálja a madarakat. Még egy jelen­téktelen, szürke veréb léte vagy nemléte sem közömbös Istennek. Az embernek szinte még a haja szálát is számon tartja, annyira vigyáz rá. De Jézus nemcsak arról be­szél tanítványainak, hogy Is- /ten szüntelenül, önként és ké­rés nélkül is elárasztja aján­dékaival a Földet és az em­bervilágot, hanem arról is, hogy Isten várja és akarja, hogy az ember kérjen tőle. Lukács evangéliuma 11. fe­jeztében az 5—8 versekben Jézusnak egy különös hason­latát olvassuk, amellyel tanít­ványait a meg nem hátráló, szívósan kitartó imádkozásra biztatja. Egy embernek két ba­rátja van. Az egyik egy éj­szaka váratlanul felzörgeti őt. Messzi útról jön és másnap tovább kell utaznia. Éjszakai szállást kér s ami ezzel jár, valami ennivalót. Csakhogy a háznál egy falat élelem sincs. Kénytelen emberünk éjfélkor felzörgetni egy másik barát­ját, aki a szomszédban lakik. „Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret, mert egy ba­rátom érkezett hozzám utazá­sa közben és nincs mit adnom ennie” — kiáltotta be a zárt aitón át. Az első válasz belül­ről álmos hangon valahogy így hangozhatott: „Mi jut eszedbe? Éjszaka van. Az aj­tó zárva. A gyermekeim al­szanak. Én is ágyban vagyok. Hogy képzeled, hogy felkeljek, lámpát gyújtsak, keresgéljek, az ajtót csikorgassam? Ez le­hetetlen.” Mit tehet erre a ké­rő? Bizonyára csalódik. Ennvi hát a barátság? A barát el­utasítja kérését. De nem adja fel a reményt. Űjra zörget, megismétli kérését, felsorolja indokait. Talán még azt is hozzáfűzi, hogy úgysem megy el barátja ajtaja elöl, míg az nem teljesíti,.kérését. S Jézus azzal fejezi be a kis történe­tet, hogy felkel a barát oda­benn és kihozza a kért ke­nyeret. Miért? Barátságból? Lehet. De ha a barátság nem volt elég, hogy megindítsa szí­vét, akkor a szakadatlan zör- getés és kiáltozás kényszerí­tette ki a kérés teljesítését. Vajon miért bátorítja Jézus az embert ilyen nagy nyoma­tékkai arra. hogy kérje kitar­tóan Istentől, amire szüksége van? Én kettőre gondolok. Először azért, mert nem szere­tünk kérni. A kérés mindig függést jelent. S mindenki szeretne független lenni. Sok gyermek is azért kíván már feinőtt lenni, hogy ne kelljen többé szüleitől engedélyt kér­ni, meg új cipőt vagy csoko­ládét, hanem megszerezhesse magának, amit kíván. És a felnőtt is arra törekszik, hogy minél többre legyen elég a maga ereje és ne legyen rá­utalva másra. Milyen kedves, tapintatos Jézus akkor, ami­kor ebben a kis történetben a kérő és ajándékozó alakjában nem egy szegényt és gazda­got, nem egy szolgát és urat, s még csak nem is egy gyerme­ket és egy felnőttet rajzol meg, hanem két barátot. Ezzel arra mutat, hogy nem kell úgy kérnünk Istentől, mint akitől kénytelen-kelletlen füg­günk és kényre-kedvre ki va­gyunk szolgáltatva, hanem az­zal a bizalommal fordulha­tunk hozzá, mint szabadon választott, meghitt barátunk­hoz. Másodszor azért bátorít ben­nünket Jézus a tolakodó kér­désre, mert legtöbbször nem hisszük, hogy kérésünk vala­mit is változtathat dolgain­kon. Sokan gondolják, hogy minden ember sorsa „előre meg van írva”. Nem lehet raj­ta módosítani. Minden be fog következni. S az ember szá­mára nem marad más hátra, mint belenyugodni a változ- tathatatlanba. Jézus az el­mondott történettel arról akar meggyőzni, hogy semmi nincs véglegesen lezárva Istennél. Nyitott a jövő, tele új lehető­ségekkel. A kérő ember és az ajándékozó Isten együtt for­málja a jövőt. Tőled is függ, mit kérsz magadnak! i á 4 >an 10 óránál tovább ritkán átni valakit a TV előtt. 10 óra itán csend és nyugalom van . házban. Minden második csütörtö- :ön jön az orvos. Ünnep egy

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom