Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-02-16 / 7. szám

\ Segítőnk a kísértésben Zsid. 2, 18 Nem jó az embernek egyedül. Ez az ősi megállapítás min­dig igaz és időszerű marad. Amíg csak ember lesz a földön, az emberi tevékenység igen nagy, százalékát az a fáradozás fog­ja kitölteni, hogy megfelelő, magához illő segítőtársat keres­sen magának az ember. Amíg jól megy sorunk, amig napsuga­ras tájakon, virágokkal szegélyezett ösvényeken vezet életünk útja, talán el tudjuk viselni az egyedüllét nyomasztó érzését. Azonban nehézségek között, megpróbáltatások idején különö­sen fájdalmasan sikolt fel bennünk a vágy a segítőtárs után. A megpróbáltatások közölt — akár tagadjuk, akár bevall­juk — igen sok problémát jelentenek számunkra a kísértések. Aki nem veszi komolyan Isten törvényét, aki nem gondol arra, hogy az élet célja a másokon való segítés, a mások örömének, bé­kességének és boldogságának szolgálata, annak nem okoz problémát, hogy az ember természeténél fogva önző, másokat kihasználó életmód folytatására törekszik. De aki hisz abban, hogy életünk csak úgy lehet teljes, ha azt kitölti a másokért való élés és szolgálat, az felveszi a harcot az önzés átkos kí­sértése ellen. Az ilyen ember azonban csakhamar arra is rá­jön, hogy a kísértés elleni harc nem is olyan könnyű. Ebben a küzdelemben több vereség vár reánk, mint győzelem. A kí­sértésekkel folytatott harcban előbb, vagy utóbb mindenki megtapasztalja, hogy ez a küzdelem segítőtárs nélkül kilátás­talan. AZ EVANGÉLIUMNAK AZ A LEGNAGYOBB ÖRÖMÜZE­NETE, hogy Isten sohasem hagyja magára az embert. Az egész Szentirás Istennek erről az emberhez lehajtó szeretetéről, se­gítő tevékenységéről beszél. S hogy Istennek ezt az emberhez lehajtó szeretetét, szolidaritását az ember minél kézzelfogha­tóbban tapasztalhassa meg, az Isten Jézus Krisztusban ember­ré lett, hogy egészen közel léphessen hozzánk. Nem isteni ma­gasságból irányít, vagy tanácsol bennünket, hanem beáll ve­lünk egy sorba, vállalván az emberi sorsot, és az ezzel járó minden nehézséget és küzdelmet, csak azért, hogy egészen kö­zel lehessen hozzánk, hogy mi is átélhessük és megtapasztal­hassuk egész konkrétan és kézzelfoghatóan segítő szeretetét. ISTENNEK EZ A HOZZÁNK LEHAJLÓ, segítő szolidaritása nemcsak az élet megpróbáltatásaira érvényes, hanem a kísérté­sekkel folytatott harcunkra is. Jézus Krisztus ebben a vonat­kozásban is vállalta velünk a közösséget és a szolidaritást. Mai evangéliumunk éppen arról beszél, hogy ö is éppúgy megkí- sértetett, mint a hozzá hasonló többi ember. ■A kísértésekben tehát nem vagyunk egyedül. De ez az evangélium arról is szól, hogy ö győzött a kísértések felett. A kísértő kénytelen volt le­győzve és megszégyenülten visszavonulni a porondról. S ebben az a nagy örömüzenet, hogy Jézus győzelméből bennünket is részesít. Ez azt jelenti, hogy az ö segitsegével, a vele való kö­zösségben a siker reményében vehetjük fel a harcot a kísér­tésekkel. S hogy ez nem üres beszéd, az is tanúsítja, hogy a ke- resztyénség története során megszámlálhatatlanul sokan meg­tapasztalták, hogy Jézus erejéből élve le lehet győzni az önzés átkos kísértését, s lehet Jézus módjára önfeláldozó szeretettel szolgálni a másik embert. Ha a kisértésekkel folytatott har­cunkban mi is Jézusra bízzuk magunkat, akkor ez a szolgáló szeretet a mi életünkben is megvalósulhat. Dr. Selincczi János SZOVJETUNIÓ Nemcsak magunknak élünk - szoriáletikai serozat JLtolgosni csak pontosan» szépen ... Az Orosz Ortodox Egyház Közép-Európa országaiba rendelt képviselője, Philaret érsek 1974. december 16-án meglátogatta a német demok­ratikus ■ köztársaság-beli Mecklenburg! Evangélikus Tartományi Egyházat. Schwe- rinben találkozott Dr. Rathke püspökkel és az egyház veze­tőségével, teológiai eszmecse­25 ÉV UTÁN ÚJRA MEG­NYÍLT a'római Szent Péter templom befalazott kapuja, a Porta Sancta. Az elmúlt kará­csony ünnepének csúcspontja­ként december 24-én az éjféli mise liturgiája után Ví. Pál pápa a kapu megnyitásával ünnepélyes külsőségek között számos televíziós társaság ri­portereinek jelenlétében beje­lentette az új jubileumi év kezdetét, amelyik ez év kará­csonyáig húzódik el. A SZENTÉVEK VAGY JU­BILEUMI ÉVEK tartása a kö­zépkorra megy viasza. Először 1300-ban száz évenként, majd 50, 33 és végül 25 évenként hirdettek a pápák ..különleges világévet”. A legutóbbira 1950-ben XII. Pius pápa ide­jén került sor. Külsőségek tekintetében a szentévekre a Rómába törté­nő zarándoklatok voltak a jel­lemzőek. A Szent Péter temp­lom Porta Sancta-ja egy évig hívogatóan nyílik meg minden római katolikus előtt. 1950-ben több mint 9 millió zarándok kereste föl Rómát, ez évben mintegy 6 és fél mil­liót várnak, azaz a római ka­tolikusok egy, százalékát. Az idegenforgalomhoz szokott Ró­ma a szokásosnál is lázasab­ban készül a nagy feladatra, a meglevők mellé még 14 ezer új szálláshelyet is előterem­tettek. Renoválják a temp­lomokat, az egyházi idegen- forgalmi nevezetességeket nemcsak a nagy európai vi­lágnyelveken, angolul, fran­ciául spanyolul, németül és oro­szul, hanem afrikai nyelveken is magyarázzák. \ 77ep.téi'e’<bez azután hoz­rét folytattak és megtekintet­ték a város történelmi és egy­házi nevezetességeit. Rathke püspök 1974 nyarán tagja volt annak a német egyházi dele­gációnak, amelyik a Német Demokratikus Köztársaság egyházainak képviseletében ellátogatott a Szovjetunióba az Orosz Ortodox Egyház meghívására, (ena) te. A romai katolikus tanítás szerint ugyanis a gyónás és bűn bocsánat tartozéka az elégtétel, amit a gyóntató szab ki a gyónóra. Az elégtétel le­het bizonyos imádságok el­mondása vagy meghatározott jócselekedetek elvégzése. A középkori gyakorlatban elő­fordult, hogy a törökök elleni kereszteshadjáratban való részvételt vagy annak pénz­zel való megváltását írták elő elégtételnek. Az elégtétel elen­gedését nevezzük búcsúnak. A reformáció idején az egy­házi gyakorlat annyira meg­romlott. hogy a bűn bocsánat kérdésében a hangsúly arról, amit Isten tett értünk Krisz­tusban, arra került, mit kell nekünk, embereknek tenni, így kerülhetett sor az ún. bűnbocsátó cédulák árulásá­ra. és ez a reformáció, Luther fellépése egyik közvetlen előz­ménye lett. Voltak, akik azt tanították, hogy pénzért meg lehet vásárolni a búcsút, sőt a bűneinkért kirótt túlvilági elégtételt, a tisztítótüzet is megrövidítheti itt a földön a hivő a maga vagy mások szá­mára. AZ IDEI SZENTÉVHEZ IS HOZZÁKAPCSOLÓDIK a bú­csú ígérete. A római katolikus egyház ugyan a reformáció hatására gondosan vigyáz ar­ra, hogy a bűn bocsánat és búcsú dolgait ne kösse anyagi elő­írásokhoz, amint ezt a triden­ti zsinat elrendelte, az emberi érdemszerzés gondolata azon- ba.n ott bujkál a mélyben. A KERESZTYEN MUNKA­ERKÖLCS TITKA ES ALAP­JA, hogy mindenütt istennek szolgálunk. A keresztyén em­ber munkaszeretetének, hűsé­ges szolgálatának legfőbb haj­tómotorja az a tudat — vé­gezze munkáját, mezőn, gyár­ban, Irodában vagy családi otthonban — hogy munkájá­val nemcsak a maga kenyerét biztosítja, hanem egyúttal Is­ten dicsőségét is szolgálja. Is­ten gondviselő és világfenn­tartó munkáját az emberi munkáskezek felhasználásával végzi a világban. A keresztyén ember tehát Isten munkatár­sa. Hűséges helytállásától függ, milyen mértékben valósul meg a világban Isten gondvi­selő és világfenntartó munká­ja. Amikor dolgozunk, veríté­kezőnk, akkor nemcsak a ma­gunk kenyerét keressük, ha­nem embertársunk és az egész társadalom javát is szolgál­juk, mert a munkánk becsü­letes elvégzésével a leghatéko­nyabban járulunk hozzá a tár­sadalmi fejlődés előmozdításá­hoz. Ezért mindeb munkában mindig figyelemmel kell len­nünk embertársaink érdekére, javára. Istent mindig embere­ken keresztül szolgáljuk. Ha erre jobban figyelnénk, nem lenne számunkra olyan ter­hes a mindennapi munka, ha­nem sokkal több örömöt talál­nánk benne. AZ ISTEN ÉS EMBERSZE­RETET kettősen nagy paran­csa kötelez bennünket arra, hogy felelősen és lelkiismere­tesen végezzük munkánkat. Mert az ipari selejtáru, a ren­detlenül megmunkált föld, az idejében el nem intézett akta. a tétlenség, vagy lazítás a munkaidőben — vagyis úgy csinálni a semmit, hogy az „lázas tevékenységnek” lát- szódjék, vagy az olyan szel­lem eltűrése és terjesztése, hogy ahol lehet lógunk, hogy „más is hozzáférjen a munká­hoz”, vagy „akkor mozogj, ami­kor a főnök lát” — a kettősen nagy-parancs miatt mindig idegen a keresztyén embertől. Mert a felelőtlenül, hanyagul végzett rossz munka mindig kárt okoz embertársainknak. Az idejében el nem készült, vagy a rosszul megépített la­kás, a hanyagul csinált gye­rekcipő leváló talpa, a hasz­navehetetlen traktoralkatrész, vagy villanykapcsoló az anya­gi kár mellett még mennyi bosszúsággal, idegességgel, el­vesztegetett idővel és energiá­val károsítja meg embertársa­ink életét. Aki bármilyen munkát vé­gez, annak az élettelen mun­kadarab mögött mindig látnia 1975-ben búcsút nyerhet az a római katolikus hivő, aki el­zarándokol Rómába, ott gyó­nás és az oltáriszentség vétele után pedig végiglátogatja a négy patriarkátusi bazilikát és azokban imádkozik. A Szentírásra hivatkozva mi evangélikusok ellene mon­dunk a római katolikus taní­tásnak és gyakorlatnak. Egye­dül Krisztusért nyerhetünk bűnbocsánatot, feltételek és elégtételek nélkül. Nem kell elzarándokolnunk Rómába, Krisztus végigjárta helyettünk a szenvedés és a, halál útját, nekünk az a feladatunk, hogy nyomába lépjünk és nem „ér­demszerzésből”, hanem hivő hálából teremjük az új élet gyümölcseit. Még valamit meg kell je­gyeznünk a jubileumi szent­évekkel kapcsolatban. A ró­mai katolikus egyház eddig a történelem tanúsága szerint ezeket az alkalmakat mindig igyekezett valami rendkívülire is fölhasználni. Nemcsak egy­szerűen a római katolikus egyház belső megerősítése volt a cél, a pápa előtt fejet és tér­det hajtó zarándokok milliói nemcsak a római katolikus vi­lágegyház egységét voltak hi­vatva kimutatni. A legutóbbi, 1950-ben megrendezett jubi­leumi év tetőpontját például egy új dogma, Mária testi mennybemenetele dogmájá­nak kihirdetése jelentette. Vajon milyen új fejlemé­nyek várhatók az 1975-ben megrendezett jubileumi évben abban a római katolikus egy­kell a kisgyermeket is, aki majd a cipót hordja, a két­ségbeesetten életmentés miatt orvosért telefonálót a rosszul elkészített telefonfülke előtt, az albérletben szorongó csa­ládot, aki az időben elkészült házba szeretne beköltözni, vagy azt az embert, akinek több éves kínzó gondja rejlik a poros akták között. Ha csak parányi téglák, vagy kicsiny csavarok vagyunk is az embe­ri boldogságot szolgáló épület­ben, vagy a boldogabb jövőt biztositó gépezetben, mégis fontosak vagyunk, fontos a fe­lelős, jól végzett munkánk. A JÖL VÉGZETT MUNKA a legmagasabb rendű örömet adja. A legemberibb pillantás az, amellyel a mezőgazdaság­ban dolgozó az általa megmű­velt és a szárbaszökő búzatáb­lára, az ipari munkás a keze- nyomán készült, vagy megja­vított gépre pillant, vagy amellyel az orvos betege gyó­gyulását figyeli, vagy a lel­kész, amint jól gondozott há­lás gyülekezetére pillant. Igaza van a költőnek: „Dol­gozni csak pontosan szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.” A keresztyén ember, mint Isten munkatársa nemcsak munkáját végzi felelősen, ha­nem felelősséget érez az iránt a munkaközösség iránt is, amibe Isten állította. A mun­ka közösségi tevékenység. Mindig az is volt de kollektív jellege sohasem volt olyan szembeszökő, mint korunkban. A kisparcellás földművelés­ben, vagy a kisipari termelés­ben — látszatra legalább Is — lehetséges volt, hogy a munkát végző izolálódjon környezeté­től. Korunk nagyüzemi gaz­dálkodása munkatársak közé állít bennünket. A keresztyén ember hitének mindennapos vizsgája az, hogy be tud-e il­leszkedni a számára adott munkahelyi, munkatársi kö­zösségbe. VANNAK, AKIK ÜGY GONDOLJÁK, hogy a munka­társi közösségben — legyen az gyári műhely, tsz brigád, vagy irodai kollektíva —, csak el­vegyülni, vagy kiválni lehet és ha ez utóbbi nem sikerül, ak­kor elvtelenül elvegyülnek azokkal is, akik a munkafe­gyelem lazítását, vagy akár a népvagyon dézsmálását a vi­lág legtermészetesebb dolgá­nak tartják. Isten, és a társa­dalom is azt várják, hogy a keresztyének legyenek jó munkatársak. Szeretetük ne legyen személyválogató. A ke­resztyén embernek csendesen sóvá és kovásszá kell lennie abban a közösségben, amelybe házban, amelyik a haladó szellemit XXIII. János pápa által összehívott 2. vatikáni zsinat óta újra az önigazságá­ban megmerevedők útjára lé­pett? Hiszen például a leg­utóbb megjelentetett Mysteri­um Ecclesiae (Az egyház tit­ka) című hivatalos vatikáni iratban a legutóbbi években megszokott fogalmazásoknál jóval erőteljesebben fejezték ivi, hogy nem ismernek el más egyházat a római katolikus egyházon kívül Krisztus igazi egyházának. Vajon milyenek lehetnek majd az ilyen kinyi­latkoztatások után megrende­zésre kerülő ez évi ún. „öku­menikus” istentiszteletek a szentév keretében Rómában? A jubileumi szentév római katolikus eseményeire és ér­tékelésére lapunk hasábjain majd annak idején vissza fo­gunk térni. Most befejezésül csak arra emlékeztetünk, hogy a szentév programja kulcs­szavai a következők: meg­újulás és megbékélés. TUDJUK, HOGY A MEG­ÚJULÁS ÉS A MEGBÉKÉ­LÉS nemcsak a „belső” dolga egy-egy ember életében, ha­nem annak meg kell mutat­koznia a külső magatartásá­ban, cselekedeteiben és sza­vaiban. Jó lenne, ha a jubi­leumi szentévben a római ka­tolikus egyház a programjába fölvett megújulást és megbé­kélést nemcsak az egyes em­ber és Isten, az egyes római katolikus hivők egymás közöt­ti, a maga határain belüli vi­szonyokra érti, hanem a más keresztyénekhez és nem-ke­resztyénekhez fűződő viszo­nyaira is. Ifj. Harmati Béla Isten állította, míg példájával áthatja az egészet. Ez a szere­tet és keresztyéni felelősség­érzet életformája. A munka­társi közösségben fokozottan is érvényes a Jakab levél annyiszor félreértett figyel­meztetése: Mutasd meg a te hitedet a te cselekedeteidből. Családlátogatás alkalmával egy asszorif testvérem mondot­ta el, hogy a munkahelyi kö­zösségben egyesek hanyagul végezték munkájukat. Külö­nösen is bosszantotta szom­szédos munkatársnőjének örö­kös lazsálása. Sokat töpren­gett, mit tegyen. Feletteseinél ezt nem akarta szóvá tenni, nem akart bajt okozni vele. Szólni sem mert neki, munka­társnője szájától félt. Végül is úgy döntött, hogy hitből vál­lalja helyette a munkát és igyekszik jóvátenni, amit társ­nője elront. így is történt. Munkatárs­nője ezt sokáig észre sem vet­te, vagy legalábbis így mutat­ta. Egyszer azonban ezt mondta neki: Én már eleget lógtam, lazíts te is egy kicsit, majd én csinálom helyetted is. Azóta egyre ritkábban lóg és egyre gyakrabban 6egít. íme azt jelenti ez, hogy a munkahelyi közösségben az él korszerű keresztyén életet, aki képes meglátni a másik em­berben a sokszor nagyon is el­rejtett jót és megtalálja a módját, hogy azt kibányássza a lelkek mélyéről. Nem úgy, hogy erkölcsprédikátorkodik, nem úgy, hogy a törvény két kőtáblájával veri fejbe az em­bereket, nem úgy, hogy jere- miádokat sír a szerinte „rom- badőlt erkölcsi világ” romja- in, hanem úgy, hogy észreve­Kedves Gyerekek! Titkos templomi megfigyelésünk so­rán legutóbb nehéz feladatot kaptak az oltár körül ülők. önmagukat kellett megvizs- gálnlok Isten parancsolatai­nak tükrében. De figyeljünk csak! A lelkész újabb felszó­lítása hangzik máris: „Felel­jetek a gyónási kérdésekre!” Most tehát számot kell adniok az önvizsgálat eredményéről. Felelni nem mindig könnyű! Ezt minden diák tudja. Igaz, a jó diák még örül is, ha felszó­lítják az iskolában. Megmu­tathatja, milyen jól megtanul­ta a leckét. Viszont nehéz, ke­serves dolog a felelés, ha nem tanultunk, vagy ha arról kell számot adnunk, amit elrontot­tunk, rosszul tettünk. Bizo­nyára sok krimifilmet látta­tok már és azt is megfigyelté­tek, hogy a tettes a bűntett el­követése után mindig mene­kül. Amikor elfogják, akkor is nehezen ismeri be tettét. Bizony nem szeretnénk a he­lyében lenni! Pedig mi is is­merjük azt az érzést, amikor kitudódik a bűn és nem lehet tovább menekülni, tagadni. Emlékezzetek csak néhány ilyen esetre! Ügye, még az emléke is milyen rossz! Persze, a tettest csak a kri­mikben sikerül mindig elfog­ni és felelősségre vonni. A va­lóságban akadnak olyan bű­nözők is, akikről talán soha­sem derül ki, hogy ők a tette­sek. Ilyenkor rendszerint má­sok szenvedik el helyettük a büntetést. Bizony, gyermekek között is előfordul az ilyesmi! Vagy nem? Van azonban egy valaki, aki elől semmilyen bűnünket el nem rejthetjük: Isten! ö (így átlát rajtunk, mint ahogy a röntgengép sugara átvilágítja a test belsejét. Isten mindent tud rólunk és ezért azt várja, hogy bevalljuk neki bűnein­Az evangélikus és szabad­egyházak az Észak-Pakisztán- ban a közelmúltban történt földrengés áldozatainak meg­segítésére eddig 400 ezer már­kát gyűjtöttek. Amint arról az újságok írtak, mintegy 5 ezer volt a halottak száma és kb. 20 ezren maradtak bailék nélkül. A „Brot für die Welt” (Kenyeret a világnak) segély­szi mindenütt és mindenkiben a legkisebb jót és azt igyek­szik a maga tetteivel növelni. A HÉTKÖZNAPOK SO­RÁN bizony a munkatársi kö­zösségekben felütheti fejét a bizalmatlanság és az önzés. Könnyen megtörténhet, hogy a régi egyéni önzés kollektív önzésre vált, így volt ez egy pestkörnyéki tsz-ben is. Vol­tak a tsz-ben bizony kevésbé ügyesek, betegesek, kiörege­dettek és a megrokkanás ha­tárán álló tsz-tagok is. Amikor a brigádok megalakultak, nem akarták soraik közé venni őket. Bizony egy-egy jó bri­gád nem szívesen vese soraiba gyengébb munkatársakat. A brigádok saját szempontjából ez érthetőnek is tűnik, de hát akkor mi legyen a gyengéb­bekkel, az elöregedettekkel, a betegesekkel? Alakítsanak kü­lön göthös brigádot, ahol az éhenhaláshoz valót is alig tud­ják megkeresni? Végül egy humánus ember javaslatára megszűnt a kollektív önzés, minden brigádba beosztottak egy-két idősebb és erőtlenebb embert és kiderült, hogy az 6 munkájuk is segíti a jó ered­mény elérését. Amikor a keresztyén ember szembetalálja magát ezekkel, vagy az ezekhez hasonló kér­désekkel, akkor szóban és ma­gatartásban érvényesítse az evangélium üzenetét: Amit akartok, hogy az emberek ve­letek cselekedjenek, mindent ti is úgy cselekedjetek azok­kal (Máté 7, 12), így válik melegebbé és em­beribbé a munkahelyi közös­ség és örömmé a munka. Matuz László Titkok nyomában Feleljetek! NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG lcet. Ha megtesszük, Ö megbo­csát és megengedi, hogy tiszta lelkiismerettel új életet kezd­jünk. Jézust éppen ezért küld­te a földre, hogy ezt megüzen­je nekünk. Persze megtehet­jük, hogy egész életünkben menekülünk előle. A Biblia azonban azt tanítja, hogy jön egy nap, Isten végső ítéleté­nek napja, amikor mindnyá­junknak találkoznunk kell Övele és felelnünk kell egész életünkért. Lám, azok is tudják ezt, akik ott vannak lent az oltár körül. Nézzétek csak! Feláll­nak és úgy felelnek a lelkész kérdéseire. Ök tehát nem me­nekülnek Isten elől, hanem beismerik bűneiket. Tudják azt is, hogy Isten bocsánatát remélhetik. Ezért mernek Is­ten elé állni. Nem félnek az ítélet napjától sem, mert hi­szik, hogy Isten ott is kegyel­mes lesz hozzájuk. Hallgassátok csak a kérdé­seket! „Vallod-e magadat bű­nösnek és ezért kárhozatra méltónak?” „Bánod-e igazán bűneidet?” „Megbocsátottál-e mindazoknak, akik vétkeztek ellened?” „Igyekezel-e ezután Isten akarata szerint élni?” „Hiszed-e, hogy Isten a Krisz­tusért megbocsát a megtérő bűnösnek?” Ti vajon, hogyan felelnétek ezekre a kérdések­re? Gondolkodjatok el ezen! imádságban Ti is megvallhat- játok Istennek minden bűnö­töket. Figyeljük csak! Már ők is imádkoznak. Mondjuk ve­lük! „Istenem! Vétkeztem el­lened és embetórsaim ellen. Sok rosszat elkövettem, sok jót elmulasztottam .Nem va­gyok méltó kegyelmedre, méltó vagyok ítéletedre. Hoz­zád fordulok mégis: nincs más reménységem. Krisztust Te küldted a keresztre életét adta értem is. Tekints reá és bocsáss meg nekem. Ámen.” akció december végén 60 ezer márkát utalt át a Kelet-Af- rikában sok áldozatot követe­lő szárazság Szomáliái áldoza­tainak és 40 ezer márkával segítették Schweitzer Albert 100. születésnapja alkalmával ..az őserdő doktora” Lambara- neben (Gabon) felállított kór­hazát. (ena) Szentév Rómában zákapcsolódott a búcsú ígére­I 1 •>*«+<­4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom