Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-02-16 / 7. szám

Negyvenegy magyar prédikátor és a többiek A hivatalos Magyarország tehát bűnösen és kardc&apás nélkül hevert a császár lábai előtt. Bármilyen gyorsan kö­vették egymást a protestáns üldöző események, a dolog mégsem volt olyan egyszerű. Űri. protestáns üldözés — sze­líd kifejezéssel „ellenreformá­ció’' — a magyar királyság te­rületén korán kezdődött. Az államhatalom általi hivatalos üldözésnek az erdélyi fejedel­mek vetettek gátat, de Erdély elgyengülése után a földesúri jog alapján tömegesen kény- szeritették katolikus hitre a jobbágyságot. A főárak közül Egyházunk a harminc eves új Magyarországon Az 1958-as program Az 1958. esztendő ősze egy­hazunk utolsó három évtize­dének történetében — amely- lyel most sorozatosan foglal­kozunk — jelentős, nagy hord­erejű, következményeiben mindmáig ható fordulatot ho­zott. Sok viaskodás után az egyház rálépett a konszolidá­ció útjára. A mélyreható vál­ságból, amelybe az egyház ve­zetése került, megoldás adó­dott. A helyzet rendezésére akkor már sokan vágyódtak az egyházban, hogy a bizonyta­lansági érzést, a közegyházi bénultságot felváltsa a nyu­godt légkör, az államunkkal kapcsolatos megértő viszony. AZ ÜJ KEZDÉS SZEMÉLY­HEZ FŰZŐDÖTT. A Déli Evangélikus Egyházkerület új püspöke Káldy Zoltán pécsi esperes lett. Püspöki szolgála­ta elé az egyház széles körei tekintettek bizalommal. Ügy ismertük, mint egyik legkivá­lóbb gyülekezeti lelkészt, aki fáradságot nem ismerő ügy­szeretettel, értékes lelkigon­dozói és igehirdetői adottsá­gokkal eleven gyülekezeti éle­tet teremtett a jelentős vidéki városban és szertefekvő szór­ványaiban. Az ország evangé- likussága a megelőző időkben sokfelé találkozott vele mint személyes hitet ébresztő, nagy­hatású vendégigehirdetővel. Közismert volt nyitott készsé­ge is az államunkkal való együttműködésre. 1958. november 4-én iktat­ták püspöki tisztébe Budapes­ten, a Deák téri templomban. Székfoglalója emlékezetes ma­rad. Ennek ellenére különle­ges élmény újból elővennünk lapunk akkori számát, és vé­gigolvasni a szöveget, több mint 16 esztendő múltán ösz- s-zevetni a közben történtekkel és a mával. Lényeges körvo­nalaiban, bontakozó csírájá­ban megtaláljuk benne a ké­sőbb kidolgozott diakóniai teológiát. Ehhez elég néhány mondatát idéznem a „diakónia istentisztelete” és a ..politikai istentisztelet” című részek­ből : „A DIAKÓNIA SZOLGÁ­LATA nem valami elhagyható dolog az evangélium hirdetése mellett, hanem beletartozik az evangélium közepébe, hiszen Jézus azért jött, hogy szolgál­jon, Ö maga is ,diakonos’-szá lett köztünk. Krisztusban élni azért annyi, mint szeretetben élni... Püspöki szolgálatom­ban nagyon kérem gyülekeze­teink hitből fakadó erőteljes diakóniai szolgálatát, mert az előttünk álló igen sok felada­tot csak úgy oldhatjuk meg. ha magunkat és javainkat rendszeresen és céltudatosan a gyülekezet és felebarátaink szolgálatába állítjuk. Ezzel tá­mogatjuk egyfelől a szerve­zett, intézményes szeretet- munkát, másfelől végezzük a gyülekezeteken belül is a dia­kónia szolgálatát... Politikai istentiszteleten az egyháznak és benne a gyülekezeti tagok­nak a világ helyes rendjéért való síkra szállását és munkál­kodását értem. Vagyis a poli­tikai felelősségnek Isten színe előtt való gyakorlásáról van szó, amely a világ iránti sze­rétéiből fakad. Lényegében ez a diakónia istentiszteletébe tartozik.” AZ EGÉSZ SZÉKFOGLALÓ VEZÉRSZAVA az „istentisz­telet" volt. A gyülekezeti is­tentiszteletet középpontba ál­lítva fejtegette, hogy a min­dennapi keresztyén életnek, a teológiai akadémia munkájá­nak, a diakóniának. a politi­kai felelősség gyakorlásának, az ökumenikus kapcsolatok ápolásának és a püspök pász­tori szolgálatának egyaránt is­tentiszteletté kell válnia. Püspöki programjának azo­kat a részleteit vesszük most közelebbről szemügvre. áme­nekben az egyháznak az Úi Magyarországon, a szocializ­musban vezető útjáról szólott iránymutatóan és irányt sza- bóan a jövőre. Az altkor tíz­éves Egyezmény méltatása után megállapította: ^Egyhá­zunk utolsó 10 évének nem­csak az Egyezmény megkötése volt az egyetlen nagy esemé­nye, hanem ebből kifolyólag sok más is. Egyházunk végez­hette Istentől kapott szolgá­latát a számára teljesen új gazdasági, politikai és társa­dalmi rendben'.’’ Visszatekintve a székfoglalót megelőző két esztendőre, töb­bek között ezeket mondotta: „Egyházunk útja bizonytalan­ná lett az egyre jobban meg­erősödő politikai és társadal­mi életben. Az egyház és ál­lam viszonya megromlott. Több személyi kérdés elmér­gesedett, és általános tanács­talanság vett rajtunk erőt. Ebben csak a legutolsó három hónapban történt változás, amikor rendeződtek az egy­házvezetés személyi kérdései és több elvi kérdés is. A mun­ka zöme azonban még előt­tünk van.” ELŐRETEKINTŐ ÁLLAS­FOGLALÁSÁNAK lényege így hangzott: „A magyarországi evangélikus egyház nem. mondhat le arról a politikai felelősségről, amellyel tartozik az új magyar világban élő né­pünknek és az egész emberi­ségnek. Igenis. a nekünk adott eszközökkel segíteni akarjuk minden jóban népün­ket a szocializmus építésében.” Az. ennék alátámasztására fel­soroltak közül az öszefoglaló szempontot idézzük: „A poli­tikai felelősség gyakorlására a keresztyén embert a Jézus Krisztustól kapott szeretet kö­telezi. Az a szeretet, amely önmagát adja a másik embe­rért. Ez a szeretet serkenti a keresztyén embert, hogy me­leg szívvel dolgozzék a világ helyes rendjéért, békéjéért és jólétéért.” / FOGLALKOZÓIT AZZAL A PROBLÉMÁVAL IS, „hogy az egyház és annak tagjai együtt dolgozhatnak-e a köz­életben a marxista materializ­mus alapján, tehát ateista alapon álló állammal, Isten a világ szociális berendezéseiben és azok képviselőin keresztül is munkálkodik, és a keresz­tyén embernek szabadsága van árra, hogy a jóért mindenki­vel együtt dolgozzék. Jézus Krisztus ... ereje felszabadítja a hívőket a nem-hi vőkkel va­ló reményteljes együttműkö­désre a jó célokért. Az magá­tól értetődő, hogy a mate­rialista alapon álló állam világnézetét az egyház nem vállalhatja, de vele a köz­életben népünk javára együtt munkálkodhatik, és kell is, hogy együtt munkálkodjék.” VÉGÜL IDÉZEM A” IGE­HIRDETÉSRŐL mond. ittak összefoglaló gondolatát; „A mai magyar élettől eltekintő igehirdetések feltétlenül cson­kák, mégpedig nem politikai szempontból, hanem teológiai szempontból, mert a jó ige­hirdetéseknek mindig szólni­uk kell az időszerű etikai kér­désekről is. Nekünk nem a szocializmus tényeit kell pré­dikálnunk és ezt nem is kí­vánja tőlünk senki, hanem Is­ten igéiét kell hirdetnünk a szocializmusban levő evangé­likus emberek számára, ezt azonban konkrétan, a valósá­gos kérdésekre való tekintet­tel. hogy abból segítő erőt kapjanak azok. akik hivatásuk gyakorlásában ennek az or­szágnak építői,” Miközben újra átéljük a székfoglaló hallgatása vagv ol­vasása alatti egykori percekét a mai egvházi helyzetünkből visszatekintve — hiszen a kö­zel tövő már múlttá és jele­nünkké vált — világosan lát­hattuk. mennyire döntő, ála- kifő tényezőnek h'Zon’m1’ a” elkövetkező érékben az 1958- tts püspöki program. Veöreös Imre pedig szinte valamennyi kata­lizált. (Nádasy mintegy 40 ezer, Szelepcsényi érsek 66 ezernyi jobbágyát erőszakolta hitére.) A VALLÁSSZABADSÁGOT BIZTOSÍTÓ BÉKEKÖTÉSEK, királyi eskük az új szakaszban semmivé foszlottak, sőt dema­góg teóriák születtek, mint pl. a Bársony-féle. amelyek azt bizonyították, hogy a békekö­téseket nem kell a királynak megtartania, mert kényszer helyzetben írta alá, sem a tör­vényeket, amelyeket a katoli­kus papság sohasem fogadott el, de maguk a protestánsok is régen eltértek eredeti taní­tásuktól. (1671.) Katonai fedezet mellett a királyi városokban lángolt fel erőteljesebben a zaklatás. Kobb, Spankau, Strassoldo ge­nerálisok és zsoldos csapataik védelme alatt a felzaklatott szenvedély nemcsak templom­foglalásokra (Kassa, Eperjes, Kőszeg, Pozsony stb.), de éle­tek kioltására is vetemedett. A harmincéves háború ke­gyetlenségei lángoltak fel min­denütt. Megszűnt a személyi- és vagyonbiztonság, s mindeh­hez a jogot az összeesküvés szálainak felderítése szolgál­tatta. A jogrend felborulása következtében árulások, vá­daskodások, besúgások. felje­lentések történtek, rémhírek riasztották az embereket s statáriális ítéletekkel oltották az emberek életét. (Kobb pl. Kassán 62 magyart végezte­tett ki.) Egyszóval nemcsak zakla­tásról volt szó, hanem valami „véres megtorlásról”, mert a politikai gyanú bélyegével ki­zárólag a protestánsokat lát­ták el. Jó ürügyet szolgáltatott tehát a Wesselényi-féle össze­esküvés, amelynek egyébként egyetlen tagja sem volt pro­testáns. Ennek az összeeskü­vésnek a felgöngyölítéséhez „hivatalos” eljárás indult, de amikor a felekezeti gyűlölet széltében-hosszában az utcán vett elégtételt, az „igazságszol­gáltatást” törvényes mederbe iparkodtak terelni. Az összees­küvés alkotmányos mozgalom­nak indult (az Aranybulla 31. artikulusa szerint), de török, francia konspiráció kapcsán idegen hatalmakkal szövetkez­tek, így vált összeesküvéssé. És noha kiváltságos oligarchia védte szabadságát, a vádat a protestantizmusra, mint rebel­lis vallásra hagyta örökségül. ISMERKEDJÜNK MEG EGY NÉVVEL, amely a jövő­ben többször elő fog bukkan­ni. Vitnyédi István soproni evangélikus ügyvéd nevével, aki Zrínyi Miklós titkára volt. 0 nemcsak tudott az összees­küvésről, de kiterjedt levele­zésével maga is szőtte, fonta a szálakat, igén aktívan vett részt benne. 1670-ben halt meg. de néhány év múlva elő­kerül két levele — amelyek nem hitelesek — perdöntőnek bizonyult. A protestantizmust, mint az összeesküvéssel vádolt legszé­lesebb bázist egyszerűen lin- cseléssel mégsem lehetett fel­számolni. Ezt legalább így érezte Szelepcsényi, Amprin- gen. de Bécs és maga a klé­rus is. Ennek megfelelően tör­vényes formákat igyekeztek adni az ügynek. Ha nem let­tek volna korábban templom­foglalások. véres bosszúk, megaláztatások .talán el is fogadnánk a ..monstre oerek" jogosságát, és vállalnánk a nemzeti ellenállás szerepét. Csakhogy voltak előzmények! Féktelen izgatás, durva téttle- gesség és az feltűnő szépség­hiba, hogy kizárólag a protes­táns papság, tanítóság volt az áldozat. Ez napnál világosab­ban bizonvítia. hogy vallásül­dözés volt és ehhez kerestek politikai ürügyet. Nem téved­nek azok a történészek, akik aprólékos részletezéssel kimu­tatták ennek igazságát. A HAZA ÉS SZABADSÁG­SZERETET az adott történel­mi helyzetben nem sodorta evangélikus es református lel­készeinket, híveinket egy ka­landos főúri vállalkozásba, amely, kimutathatóan nem is támaszkodott az alsóbb népré­tegekre. Elszigetelt jelenség volt, s ráadásul katolikus oligarchák táborából állt. Kö­zülük alig szimpatizált valaki is velünk. Nincs bebizonyítva és való­színűleg nem is lesz, hogy a protestánsok természetüknél fogva lázongóbbak lettek vol­na. Különösen ebben a törté­nelmi szakaszban, amikor annyira megfélemlített társa­dalommá vált és puszta létét akarta megmenteni hitével együtt. Korábban is hatalmas ellenségektől háborgatva, ül- döztetve védekezett és fegyve­res erőhöz csak akkor folya­modott, amikor önvédelemből kényszerült erre. Hogy mégis kiterjesztették a főúri összeesküvés vádját az egész magyar protestantiz­musra, arra nézve jellemző Széchenyi György kalocsai ér­sek elszólása: „A magyaror­szági evangélikusok számára oly hurok készült, melyet ha nyakukba ránthatnak, soha többé az evangéliumi vallás e hazában lábára nem állhat.” Vagyis a pőre igazság az. hogy minden eszközt, a politikait is igénybe kell venni a protes­tantizmus felmorzsolásához. MOST MÁR TÖRVÉNYES KERETEKET kellett találni, hogy ország-világ előtt nyil­vánvalóvá legyen „bűnük”. Erre nézve az ún. „rendkívü­li”, vagy ahogyan mi nevez­zük „vésztörvényszékeket” ál­lítottak fel. Örök szégyene marad a római klérusnak, s elsősorban a jezsuita rendnek, hogy mind az eljárásokban, mind pedig a törvénykezés­ben segédkezett és fanatikus gyűlöletével súlyosbította a szerencsétlenek sorsát. Nem mentesíti e megbocsáthatatlan vétkét vélt királyhűsége, a magyar állam rendjéhez való alkalmazkodása. Mert vajon melyik királyhoz volt hű és mely államrend szolgálatába szegődött a ,gyászos évtized idején? A történelem nyilván­valóvá. tette Lipót magyar el­lenességét, és abszolutizmusá­nak törvénytelen mivoltát, az államjogilag, ünnepélyes ki­rályi eskükkel szentesített vallásszabadsági gyakorlat brutális megsértése történt te­hát és ehhez segédkezet nyúj­tott a római klérus. Lapozzuk fel ezek után a rendkívüli törvényszékek kró­nikáit. A helytartó Szelepcsé­nyi György esztergomi érsek neve alatt szerveződött e dí­szes törvényszék. Feladata volt a megidézett lelkészek és tanítók felett ítéletet tartani. A törvényszék elnöki tisztét is maga töltötte be. Mellette je­lentős helvet kaptak márkás protestán-ellenes főpapok, mint Széchenyi György kalo­csai érsek. Pálffi Tamás nvit- rai, Kollonics Lipót bécsújhe­lyi, Senyei István, veszprémi. Gubasóczi János pécsi püspö­kök és további öt egyházi sze­mély, összesen tizenegyen. Húsz világi bíró (egyik sem hivatásos!) rangja és király- hűsége alapján tölthette be szerepét, vallására néz.ve vala­mennyi katolikus volt. Végére hagytam a harminckettedik tagot: Berényi Györgyöt, az egyetlen lutheránust. A TÖRVÉNYSZÉK ÖSSZE­ÁLLÍTÁSÁNÁL már becsú­szott esv-két szépséghiba. A vádak között valóban bőven szerepeltek a római vallást sértő vétkek, de hogy ennék igazságát a sértett fél állapít­sa meg, azonnal felveti bennünk a tárgyalás tisztasá­gába és tárgyilagosságába ve­tett hitet. Még durvább hibR volt. hogy a rebeiliót kikiál­tották „maavar ügynek”, de az első megidézettek között emietlcneny magyar sem volt. Az alaki hibától hemzeeen tár­gyalások azonnal feltárták a orotesfáns-ellenesség mezíte­len valóságát. (Folytatjuk) Dr. Rédey Pál AUSZTRIA Az, Osztrák Evangélikus sérüléseké! szenvedett decem- Egyház nyugállományban élő bérben egy közlekedési bale­püsoöke. D. Gerhard Ma”, ok’ több alkalommal járt hazánk­set egy ban és következtében, Frirshen utcán akart keresztül magvar—osztrák menni, amikor egv motorke­esvházi jószomszédi Uanesnls- rékoár elütötte és kórházba tok egyik úttörője volt. súlyos kellett szállítani, (epd) t V Drezda, 1915. február 13. Ügy kezdődött ez a nap is, mint a többi, a drezdai hétköz­napok sorában. Derűs télutó, felhőtlen égbolt alatt, a már me­lengető napsugár korai tavaszt Ígért. Az Elba-parton zöld- arany fénnyel ragyogtak a Zwinger hagymatornyai s a Hofkir- che barokk csipkéi. Az evangélikus Frauenkirche roppant ku­polája, mintha könnyedén lebegett volna a város felett. Drez­da a második világháború utolsó hónapjaiban a hitleri Német­országnak talán egyetlen sértetlen városa volt. Berlin, a fővá­ros s a harmadik birodalom valamennyi nagyvárosa ekkor már rég romokban hevertek, A Szövetséges hatalmak akkor már rég kivívott légifölénye megsemmisítő módon érvénye­sült a hadszíntérré lett országban. Csak Drezdára nem hullott eleddig egyetlen számba vehető bomba, a közvetlen környékére is alig néhány. A város lakossága önfeledt biztonságban rin­gatva magát, várta a háború remélhetően közeli végét. Az „Elba- parti Firenze’’, a művészetek és műremekek városa — így vél­ték — megkiméltetnek a háború borzalmaitól. Talán ezért is irányították ide a keleti tartományokból a front elöl kitelepítettek tízezreit ezekben a hetekben. A város zsúfolt volt menekültekkel, főként gyermekekkel és asszo­nyokkal. AMIKOR AZNAP ESTE TÍZ ÓRAKOR megszólaltak a lég­oltalmi szirénák, senki sem vette komolyan a légiriadót. Volt már máskor is ilyen, de csak felderítőgépek húztak el magasan a város felett, vagy éppenséggel csak próbariadót fújtak. Zsú­folt nézőtér előtt játszott a híres Krone-cirkusz, tele voltak a mozik és színházak — az egyik Drezda-újvárosi villában ke­resztelői vacsorához ült éppen egy népes család. Amikor aztán zuhogni kezdtek az első bombák, fejvesztve menekültek az emberek az óvóhelyekre — az óvóhelyekké ki­nevezett pincékbe. Az amerikai nehézbombázók több hullám­ban érkeztek s egyik bombaszőnyeg a másik után hullt a há­zakra. A belváros hamarosan romhalmazzá és lángtengerré vált. Az összeroskadó pincékből a szabadba menekült, aki még élt és mozdulni tudott. De nem volt menekvés, mert a szűk utcákban oly forróvá vált a levegő, hogy az emberek fején meggyulladt a haj. Az úttest aszfaltja megolvadt a hőségben és lávaként folyt, aki belelépett, menthetetlenül elveszett. So­kan az állatkert nagy parkjába, vagy más terekre futottak, 'ti a légi aknák végeztek velük. A templomtornyok s más maga­sabb épületek eget csapkodó lángoszloppal égtek s bevilágítot­ták az éjszakát. Rengett a föld és szinte vonaglottak a falak a sok tonnás bombák robbanásától. S AZUTÁN, ÉJFÉL UTÁN, jött a második támadás. Telje­sen értelmetlenül, hiszen már csak romok voltak s a romok alatt halottak, vagy halálraítélt emberek s az utcákon této­ván ődöngő élvemaradottak, egymást félőrülten kereső család­tagok. Ezúttal angol bombázók jöttek, foszforbombákat dob­tak s — valószínűleg — itt alkalmazták először a később Viet­namban oly hírhedtté vált napalmot. Lángba borult hát ami még éghetett — a Frauenkirche kupolájának homokkő tartó­gyűrűje is megolvadt az iszonyú hőségben s beomlott. Február 14-én hajnalban felkelt a nap, de nem világított Drezda felett. A mindent beborító füstfelleg éjszakai homály­ba borította az eget. Az Elbán holttestek százai úsztak. Aki még élt, menekült a holt városból. Mondják, hogy láttak a menekülők között egy talpig kormos bohócot, aki egy pánit hú­zott maga után. Ennyi maradt meg a Krone-cirkuszból. A ke­resztelő-gyülekezet ott lelte halálát a villa romja’ alatt. Drez­da, a 700 éves város, nem volt többé. Senki sem tudja ponto­san megmondani, hány ember pusztult el ezen az egyetlen éj­szakán ■— negyvenezer és százötvenezer között mozognak a becslés számai. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ mérhetetlenül sok pusztu­lást. és szenvedést produkált s ezért a felelősség első renden Hitler fasiszta seregeit terheli. A náci hadvezetés találta ki és alkalmazta a totális hadviselés, a felperzselt föld s a városok „kiradírozásának” szörnyű elvét és gyakorlatát. Mégis Drez­da pusztulásának híre bejárta a világot. Hiszen a háború már végefelé közeledett, a szovjet hadsereg megközelítette az Ode­rát. a nyugati szövetségesek a Rajnánál álltak. Csak a vak nem látta, hogy Hitler elvesztette a háborút. Miért volt hát szükség erre a terrortámadásra Drezda ellen, ahol nem voltak hadi­célpontok, csak műkincsek és polgári lakosság, jórészt nők, gyermekek, öregek. Talán — késői — bosszú volt ez Rotterdam és London bombázásáért? Vagy talán éppen azért kellett Drez­dának elpusztulnia, mert akkor már eldőlt, hogy ez a város nem fog majd a nyugati befolyási övezetbe tartozni? Mindenesetre: a szovjet hadvezetés, jóllehet a front már alig pár kilométerre állott Drezdától, egyetlen repülőgépet sem küldött Drezda fö­lé. A nyugati imperializmus viszont megmutatta igazi arcát — mint néhány hónappal később, még szörnyűbb módon, Hiro­shima hasonlóképpen értelmetlen pusztításával. DREZDA MA ÚJRA ÉL. A Német Demokratikus Köztársa­ság nagy erőfeszítéssel és sok technikai leleménnyel felépítet­te romjaiból. A műemléképületeket újjáépítették, a Zwinger is­mét régi fényében fogadhatja a turisták tízezreit, akik a kép­tár kincseiben gyönyörködhetnek. A teljesen megsemmisült Öváros helyén új városrész áll. Újra játszik a világhírű drezdai Operaház, a technikai egyetem, s az újonnan létesült egyéb tanintézetek és üzemek egy építő és dolgozó társadalom győzel­mét hirdetik. CSAK A FRAUENKIRCHE ROMHALMAZA áll érintetle­nül a város szívében. Szándékosan, minden időkre szóló intő jelül: soha többé háborút! Dr. Groö Gyula A szlovéniai evangélkus cgyhás naptára Egyházunk vezetősége meg­kapta Jugoszláviából a szlo­vénajkú evangélikusok Nap­tárát. Nagy örömmel vettük kézbe a szépen kiállított 197.Y évi naptárt. Szlovén nyelven a naptárban egymást követik az írásmagyarázati, egyház- történeti és a gyülekezetek életét ismertető cikkek. A ké­pek között különösen is jól esik látni a gyülekezetekben folyó konfirmációi munkáról és a konfirmációi ünnepélvek­ről felvett fénykéneket. Min­denütt szép számmal vannak a gyülekezetekben konfirmandu­sok. Külön is örültünk annak, hogv a naptárban több ma- svarnvelvű cikk is olvasható Nagyobb részüket Panp Vil­mos írta (Istentisztelőt, vaav halál az utcán. 150 éve szüle­tett Jókai Mór. Illés próféta a magányos helytállás példá­ja). Nagyon értékes cikkek a ..Mindenre van erőm Krisz­tusban" és ..Isten kívánsága” címűek. Olvashatunk még egy verset október 31-re Csengey Gusztávtól. Érdekes felfedezni a szlovén nvelvű szövésekben ilven sza. vakat: nemes-csóju. dömölku, surdu. Mi is mesküldöttük az Evangélikus Naptárt több ob’an jugoszláviai evangélikus lelkésznek, akikről úgv tudjuk, hogv olvassák és beszélik ma­gvar nvelvünket. Ez a naotár- csere is bizonyára segíti egy­másról való információnkat és erősíti testvéri közösségün­ket. GABON Schweitzer Albert iri-rboi kórházának. a Lambarane- ban általa alapított intézmé­nyeknek új főorvosa. Schweit­zer munkáiénak mai folytatnia •‘z évtől a nvuaat-németorszégi Bőim Habicht sebészfőorvos, (epd) V­(

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom