Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-09-07 / 36. szám

Espereseinké a szú Strasbourg! beszámoló A Pest megyei Egyházmegye A háromévenként tartott egyházmegyei közgyűlés köz­pontja az esperest jelentés. Benne az asperes az egyházme­gye gyülekezeteinek életét az egész egyház és havink társa­dalmának összefüggésében vizsgálja. így épül és erősödik az a közösség, amelyben egész egyházunk, benne egyházme­gyénk és gyülekezeteink is el­végezhetik szolgálatukat ab­ban a körben, ahová Isten he­lyezett bennünket. AZ ESPERESI JELENTÉS LEGNAGYOBB ÉRDEKLŐ­DÉST KELTŰ RÉSZE mindig az, amely az egyes gyülekeze­tek munkáját értékeli. Itt nyí­lik alkalom elismerésére an­nak, ami elismerésre méltó, de építő kritika alkalmazásának is, ahol arra szükség van. Sok tapasztalatunk van arról, hogy a gyülekezetek mennyit tanul­nak egymástól, hogyan épül­nek egymás hite által, hogyan válik a hit cselekedetté, a szolgáló szeretet ízes gyümöl­csévé népünk között. Most az ország evaogélikus- sága előtt hadd vallók örö­meinkről Isten iránti hálával, és gondjainkról is, bizakodva abban, hogy aki mindeddig se­gítségünkre volt, velünk van ma is. gondjaink között is, és ad erőt azok megoldására is. AMIKOR ÖRÖMEINKRŐL SZÓLOK, elsőnek híveink egy- háziasságát kell említenem. Tudom, hogy az egyháziasság magában még nem pozitív ér­ték, csak olyan, mint a keret, amelyet tartalommal kell meg­tölteni. De hogy ez a „keret” töltődik is tartalommal, azt az egyház szolgálatának nemcsak esetenkénti (keresztelés, eske- tés, temetés) igénylése tanúsít­ja, hanem a gyülekezeti élet­ben rendszeresen részt vevők igen tekintélyes arányszáma. még inkább. Nem egy olyan gyülekezetünk van, ahol a megkeresztelt egyhaztagok 30 —40% -a minden héten részt vesz valamilyen gyülekezeti al­kalmon, sőt van olyan gyüleke­zetünk is, amelynek temploma kicsinek, szűknek bizonyul időnként. Ez egyúttal azt is je­lenti, hogy a gyülekezet min­den rétege szívesen vesz részt a különböző bibliaórán és is­tentiszteleti alkalmakon. Sok szülő él azzal a lehetőséggel is, hogy gyermekét iskolai vallás- oktatásra írathatja be. Az ige­hirdetés bőséges alkalmain öregek és ifjak szívébe hull az a mag, amely az egymás iránt felelős, szolgáló szeretet gyü­mölcsét hordja magában. ÖRÖMÜNK AZ, HOGY GYÜLEKEZETEINK PÉLDÁS RENDBEN tartják templomu­kat. és a Islkészlakást. Ez sok­szor nem kis áldozatot igényel a gyülekezet mindennapi szük­ségleteitől való gondoskodás mellett. Az egészségtelenné vált régi parókiák helyett egy- re-músra épülnek új, modern, a mai igényeket kielégítő pa- rókiális épületek. Emellett jut híveink áldozatkészségéből gyülekezeten kívüli, közegyhá­zi célokra is: a lelkésznevelés céljaira az országos átlagot magasan meghaladó áldozatot hoznak gyülekezeteink, az egy­házmegye területén működő két szeretet,intézményt nagyon jelentősen támogatják, általá­ban közegyházi célokra 29 gyü­Tovúbb a diahónía útján Visszhang Kedves meglepetésként fo­gadták a domonyi presbiterek az országos egyház ajándékát, a tavaly elhangzott három püs­pöki jelentési^ tartalmazó kü- iönkiadványt. Családokban, is­merősök között kézről • kézre járnak ezek a füzetek, és nem­csak presbiterek olvassák őket. A visszhangról szeretnék be­számolni, ahogyan a jelenté­sekre reagáltak. NÉHÁNY ■ PRESBITERNEK NEM VOLT TELJESEN ÜJ a füzet tartalma, mert részt vet­tek a közgyűléseken, ahol „élő­ben” hallgatták végig a most nyomtatásban megjelent püs­pöki jelentéseket. A szomszé­dos gyülekezetekkel együtt ná­lunk is jó hagyomány az, hogy a különböző egyházi közgyűlé­sekre olykor egész kis csapat vonul fel a gyülekezet képvise­letében. Olvasással felidézve tehát a régebben hallottakat, továbbgyűrűznek a jelentések által ébresztett gondolatok. Ta­lán tanulságos lesz szélesebb körben is, hogyan vélekedik egy hazai evangélikus viszony­latban közepes nagyságú gyü­lekezet a különkiadványról, a benne foglaltakról. Elsősorban azért hálásak a presbiterek, hogy nyomtatás­ban kézhez kaphatták a jelen­téseket. Köszönik a rájuk gon­dolást, . az egyház vezetőinek azt a megbecsülését, hogy a gyülekezeti vezető testületek­nek megküldték ezeket az egy­házi viszonylatban országos je­lentőségű püspöki előterjeszté«« seket. Ha a kiadvánnyal az or­szágos egyház szándéka a gyü­lekezeti vezetők és presbiterek szolgálatának iránymutató se­gítése volt — és nyilván ez volt a legfőbb cél — akkor ez tel­jes mértékben sikerrel járt. A presbiterek zöme rendszeresen olvassa egyházi újságunkat, így tájékozott a hazai és külföldi egyházi eseményekről, mégis újdonság és nagy segítség szá­mukra az egész egyház munká­jának ilyen részletes, lényeget megragadó áttekintése és elemzése. A GYÜLEKEZET EDDIG IS BENN ÉREZTE MAGÁT az evangélikus egyház egész ma­gyarországi közösségében. Megmutatkozik ez a közegyhá­zi célok iránti áldozatkészség­ben, mely a lelkenkénti 30—40 Ft között van évente. A szór- vánvhelyzetű, vagy kis lélek­számú gyülekezetek gondja — melyről a jelentések is megem­lékeztek — itt közel Is ismerős, hiszen a domonyi gyülekezet­hez filia is, szórványok is tar­toznak. Különösen az utóbb említettek vették megnyugvás­sal, hogy gondjuk országos fe­lelősséggel számon tartott és egész egyházunk által hordo­zott gond. Jólesett a figyelem, az erkölcsi segítség és az az el­ismerés, amivel a jelentések a szórványgyülekezetek teher­hordozó hűségének adóznak. Kortársunk Jézus. Ezt úgy értik, magyarázzák az itteni hí­vek, egyetértésben a püspöki jelentésekkel, hogy Jézus való­ban nem idegen tőlünk, ko­runktól és környezetünktől és bennünket sem akar elidegení­teni, hanem szolgáló felelősség­gel állít bele társadalmunkba. A jó társadalmi közérzet és a jó egyházi közérzet közös hul­lámhosszán szólnak a püspöki jelentések és a gyülekezeti visszhangok. A JELENTÉSEK EGYÚT­TAL KÉRDÉSEKET IS ÉB­RESZTETTEK. A biztató, pél­daadó vonások mellett tárgyi­lagos _ képet adnak egyes visz- szásságokról, egyik-másik gyü­lekezetben tapasztalható nega­tívumokról is. Ilyen kérdés például: Vajon mi lehet az oka a lelkészi fizetések egymáshoz viszonyított aránytalanságá­nak? A jelentésekből az tükrö­ződik, hogy a szembetűnően alacsony fizetések nem mindig a lélekszám kicsinysége miatt maradnak el nagyon az orszá­gos átlagtól. Hogyan végezhe­tik az egyház országos anyagi tehervállalásának diakóniáját azok a gyülekezetek, amelyek még a saját közvetlen szolgá­lattevőiktől is megtagadják az átlagos életszínvonalat biztosí­tó javadalmat? Hogyan lehet­nek ún. „szegény” gyülekeze­tek, amelyeknek a tagjai egyé­nenként jómódúak, de leg­alábbis tisztességes, gondtalan életszínvonalon élnek. Hangsú­lyozzuk. itt nem a kicsinv szór­ványokról, vagy áttelepítés so­rán összezsugorodott gyüleke­zetekre gondolunk. hanem olyanokra, amelyektől lélekszá­múk szerint sokkal nagyobb felelősséget lehet elvárni. A gyülekezeti tagok nem kis csodálkozással és büszkeséggel állapították meg a jelentések alapián azt, hogy evangélikus egyházunk — összlétszámához kénest — milyen tekintélyes helyet foglal, el és rn.il.yen elis­merésre méltó munkát végez a nemzetközi egyházi szerveze­tekben és fórumokon, és szol­gáló életi ofmáiával milyen m°ahecsülést szerzett a hazai közéletben is. Baranyai Tamás lekezetünk annyit ad, ameny- nyiből 5 gyülekezetét fenn le­het tartani. Ez is beszédesen tanúskodik arról, hogy az egy- háziasságnak komoly tartalma van. ÉS GONDJAINK? Bizony, ezek is vannak. Egy részük földrajzi helyünkből adódnak. Általános tapasztalat és pa­nasz, hogy az otthonukból na­ponta munkahelyükre, bejáró emberek valamiképpen elsza­kadnak falujuk közösségétől, nehezen vonhatók be lakóhe­lyükön a társadalom közössé­gébe. Gyülekezeteink tagjainak jelentős része ilyen „ingázó”, és ennek hatása a gyülekezet kö­zösségétől való elmaradásban is kétségtelenül érezhető. Nagy gondunk ezeknek megtartása az egyház testvéri közösségé­ben, hogy ezen keresztül is a nagyobb közösség, a falu vagy város társadalmának építő, a jó és szép megvalósítására mozgó­sítható tagjaivá legyenek. Kö­zösségi érzésű, a másikkal, a többiekkel törődni tudó embe­rekre van szüksége egyházunk­nak, de egész társadalmunknak is. * EGY MÁSIK GONDUNK MAR KÜLÖNLEGESEN EGY­HÁZI, vagy egészen egyház- megyei gond. Ez a gyülekeze­tek közötti lélekszámbeli kü­lönbségekből adódik. Van 3S0 lelkes és közel 6000 lelkes gyü­lekezetünk. Ez magával hozza az egyházfenntartás érdekében hozott áldozat aránytalanságát. Egy 5—600 lelkes gyülekezet­nek két-háromszor akkora ál­dozatot kell hoznia mindennapi életéért, mint egy másfél-két­ezer lelkes gyülekezetnek. Az egy egyházfenntartó tagra eső áldozatban igen nagy különb­ségek vannak itt. A lényegesen nagyobb áldozatot hozó kis lé­lekszámú gyülekezetek mégis gyakran küzdenek anyagi ne­hézségekkel, amit ugyan eny­hít jelentősen a központi se­gélyezés (Központi Alap), de teljesen nem szüntet meg. Ezért buzdítjuk az anyagilag erősebb gyülekezeteket arra, hogy fogadjanak testvérgyüle­kezetté egy-egy kisebb gyüle­kezetét, és a testvérkapcsolat gyülekezeti határon átnyúló ápolásával erősítsék az egyház szeretetközösségének megvaló­sulását. E gondfelhőn már át- átragyog az öröm napjának egy-egy sugara, amikor arra gondolunk, hogy a nagytarcsai és pilisi gyülekezet már évek óta patronál egy-egy kis lélek­számú gyülekezetei, most leg­utóbb a péteri gyülekezet buz- dult fel ilyen segítő szeretetre. Reménységünk, hogy a segíte­ni akaró /és a segítséget elfo­gadó kezek összetalálkoznak. Detre László Csak egy szivünk van Ahogy az arc, a kéz is az ér­zelem kifejező eszköze. Kap­csolatot teremt, érzelmi kap­csolatot két ember között. Megfogod a csecsemő kezét, s a csöpp ujjak szorításában egy induló élet bizalma áram­lik át rajtad. Fogod a gyermek kezét s érzed az élet ezer új­donságára kérdezés izgalmát. Fogod anyád kezét s a világ megtelik körülötted simogató melegséggel. Szorítod édesapád kezét és büszkeség járja át szí­vedet: ez az én apám, nincs hozzá hasonló az egész vilá­gon, milyen jó vele együtt, egy ütemre, kéz a kézben menetel­ni. Lázas forróság, megindító gyengédség árad szerelmesed forró ujjaiból. Az összetarto­zás, a jó és rossz vállalása egy életre bizonyosságát érzed, ha pároddal kéz a kézben jársz. A beléd helyezett bizalom té­ged erősítő erejéről beszél az öregek keze. A magányosság mankóját dobja el a nagy be­teg, amikor megfogod áttetsző, le-lehulló kezét. Bölcsőtől a koporsóig, gyer­mekkortól az élet alkonyáig, ez az egyszerű mozdulat, ami­kor a másik felé nyújtod a ke­zed, azt jelenti: a magányos­ság ellen veszed fel a harcot. Amikor a műtét előtt az or­vos megfogja a beteg kezét és úgy beszél hozzá, ezzel a kéz­fogással, ezzel a gyengéd érin­téssel erősíti az érzelmi kap­csolatot is beteg és orvos kö­zött, bizalmat ébreszt, s re­ményt, erőt ad az elkövetke- zendőkhöz. Mert nem lehetünk egymás­tól teljesen függetlenek. Az, aki visszautasítja a feléje nyújtott kezet, annak is szük­sége van a másikra, márcsak azért is. hogy függetlenségé­nek fokát, mértékét lemérhes­se rajtunk. Nincs szebb, megindítóbb, mint amikor két kis öreg egy­más kezét fogva sétál a tava­szi napfényben. Fiatalok, ne mosolyogjátok meg őket. Az élet nagy ajándéka ez a késői, egymást segítő, támogató kéz­fogás. Ez a két öreg felemelt fővel állhat ma is az oltár elé: ... sem örömében, sem bána­tában el nem hagyom. Isten engem úgy segélien!... Mert bennük ez a fogadalom élő va­lósággá lett. Bizonyíték rá az a kézfogás. Töréstől gyógyult kezemet fogva azt mondta orvosom. Nem az a lényeges, hogy én mit tettem az ön kezével, ha­nem az. hogy ön mit tesz az­zal. amit én tettem önnel. Egymás felé nyújtott kezek! Mennyire ismerlek bennete­ket. Segítő, hálás, könyörüle­tes, simogató kezek. Lesújtó, lagymatag kezek. Biztatók és erőt adók, megbocsájtók és hi­degen bántók. Érzelmek viha­rát felidéző, és szenvedést ho­zó, porig alázó kézfogások! És közöttetek a csodálatos egyszerűségében is fénylő, mindig adakozó isteni kéz. Éle­tem folyamán hányszor nyúl­tam érte, hányszor nyúlt fe­lém ez a mindig felénk nyúj­tott kéz. Idegen templomban jártam egyszer künn a nagyvilágban. A templomban nem volt sen­ki. Már erősen alkonyodott. Behunyt szemmel súlyosan be­teg édesapámra gondoltam és kerestem azt az örökké felém nyújtott Isteni kezet. Nagyon szívből, teljes odaadással imádkoztam. És behunyt szemem meglát­ta apámat. Ott állt előttem mankójára támaszkodva. Olyan volt kinyújtott két kar­jával, mint egy világító ke­reszt. Feléje akartam menni, de nem tudtam. Kiáltani akar­tam, de hang nem jött ki a torkomon. Tudtam, hogy élek, vagyok és nem láthatom még, amit behunyt szemmel láttam és hinnem kell azt, amit fel nem foghatok. Mert fényesség támadt a sö­tétségben és egy kezet láttam, kinyújtottat, amely apám fe­lé nyúlt, ö pedig, ahogy az ol­tár előtt állt, eldobta a man­kóit és megragadta ezt a felé­je nyújtott kezet, amely gyen­géden magához ölelte. Mintha még ma is hallanám a lehullott mankók zaját. Ké­ső este volt már, egy kis ku­tya, amelyet bezártak, keserve­sen vonított valahol és amikor kinyitottam a szememet, a templom üres volt, csak a hold világított ezüstös fehér fény- nvel. Sokáig ültem még ott kábu­latban és hallgattam a kisku­tya vonítását, keserves sírá­sát, mert várta a kezet, amely kis szíve kérését megérti s megnyitja börtöne ajtaját. Felálltam és elindultam, hogv megkérjem a gazdáját, ne zárja be szegény csöppnyi jószágot. Mindenkinek egy szive van, neki is, bármily ki­csinyke legyen is az, és ez a szív is, ahogy a miénk, élni szeretne, egymás felé nyújtott kezek éltető bizalmában. Élni vágyó kicsiny és nagy szívek, emberi kezek, kicsi- nvek és nagyok, egymást meg­találva. keressétek együtt azt a mindig adakozó, mindig se­gítő, mindig felétek nyújtott isteni kezet. Gyarmathy Irén BACH-HETEK LIPCSÉBEN Franciaország keleti részének, közelebbről Elzásznak fes­tőién szép „fővárosa” Strasbourg. Eredetét kétezer évre, a római korig vezetik vissza, ám e hosszú idő alatt a városért sok csata folyt és sokszor cserélt gazdát. A legutóbbi évszázad során is kétszer szabadították fel a franciák kedves városukat német megszállás alól. Ma több jelentős európai politikai szervezet, többek között az Európa Tanács működik itt. A franciaországi evangélikusság túlnyomó többsége Elzász­ban él. Ezért is döntött úgy a Lutheránus Világszövetség 1963-ban, a helsinki világgyűlésen, hogy Strasbourgban hív­ják létre azt az ökumenikus Tanulmányi Intézetet, amely a világ lutheranizmusának ad tanulmányi és kutatási lehetőséget és az ott rendezett konferenciák, szemináriumok munkájának eredményeivel hozzájárul az egyházak közötti ökumenikus mozgalmak erőfeszítéseihez is. A tíz esztendő óta működő Intézet évente rendez egy nemzetközi ökumenikus szeminá­riumot, különböző tanulmányi témákról. Ebben az esztendő­ben, július első felében folyt le a kilencedik ilyen szeminá­rium. Az idei téma az új, ún. felekezet fölötti mozgalmakkal foglalkozott, azok egyházi és ökumenikus természetét, jelen­tését vizsgálva. A KÖZEL NEGYVEN RÉSZTVEVŐ tizenhét országból ér­kezett, közöttük én magam is, magyarországi evangélikus egyházunk képviseletében. A többségben protestáns küldöttek között római katolikus résztvevők is voltak. Jelentősnek mondhatjuk azt is, hogy a résztvevők közel egyharmad része a szocialista országok egyházaiból jött. A tíz napon át folyó tanulmányi munka a gyönyörű helyen épült, jelenleg refor­mátus egyház birtokában levő hatalmas Szent Pál templom­ban és a hozzáépített modern tanácsteremben folyt, míg szál­lást és ellátást a nem messze levő Nemzetközi Katolikus Sze­minárium épületében kaptunk. A közös étkezések és elhe­lyezés biztosította azt a jó lehetőséget, hogy a résztvevők a hivatalos programban szereplő megbeszéléseken kívül is sok személyes beszélgetést folytassanak és tájékoztassák egymást a saját hazájukban és egyházukban folyó életről. Ez már azért is rendkívül fontos és jelentős, mert a hiányos informá­ciók és a hamis forrásokból táplálkozó előítéletek miatt igén gyakran helytelen elképzelésekkel tekintenek egyházi embe­rek is a más körülmények között, más társadalmi rendszer­ben élő egyházakra. Ez a hamis tájékozottság elsősorban a nyugati országokban élő egyes egyházi embereknek a szocia­lista társadalmi rendben élő országok egyházaira vonatkozó véleményére jellemző. Egy-egy őszinte beszélgetés, vagy egy személyes látogatás feltétlenül hozzájárulhát az ilyen tévedé­sek eloszlatásához, egymás hitének és munkájának megbecsü­léséhez. AZ ELŐADÁSOK ÉS A MUNKACSOPORTOKBAN FO­LYÓ ÉLÉNK MEGBESZÉLÉSEK megkísérelték felmérni, hogy a történelmi egyházakon belül vagy azok határain létre­jövő mozgalmak, melyek többnyire az egyházi élet megújítá­sát vagy valamely irányban való fejlesztését tűzik ki célként, milyen indítékokból és milyen körülmények között jelentkez­nek. Ahol az egyház vagy gyülekezet lelki élete el- sívárosodik és nélkülözi a Jézus Krisztus evangéliumáról való eleven bizonyságtételt, ott a lelki megújhodása iránti felelős­ség mozgat meg keresztyéneket, fiatalokat és idősebbeket, teológusokat és egyszerű hivőket. Ahol az egyház életgyakor- « tatából és teológiai állásfoglalásaiból hiányzik a szociális fele­lőség, vagyis az emberek testi-lelki szükségleteinek, a társa­dalmi igazságosságnak és a népünkért és egész emberiségért való élő felelősségnek a valósága, ott az egyházi mozgalmak elsősorban e felelősség felszítására teszik a hangsúlyt. Van­nak azonban olyan felekezetfölöttiv.é váló.-jún. egyházmegújító mozgalmak is, amelyek egyoldalúan hangsúlyozzák á világtól való elfordulást és a lelki élet öncélú fejlesztését, vagy olya­nok, amelyek nemcsak elleneznek minden szociális felelőssé­get, hanem a maguk módján gátolják is a népek és egyházak közötti megértés és jó viszony fejlődését. Az előadásokban és a megbeszéléseken megmutatkozott az az igazság, hogy Jézus Krisztus testének, az egyháznak sokféle tagja van, különböző ajándékokkal, karizmákkal és feladatokkal megáldva és ezek a tagok a maguk helyén és a maguk eszközeivel szolgálva Vé­gezhetik az evangélium egész embert érintő szolgálatát, de kibontakozott az a veszély is, hogy a felekezetfölötti mozgal­mak szektásodássá is válhatnak, kizárólag a maguk vélt igaz­ságát hangoztatva és így. már nem az egész „testnek”, nem Jézus egyházának szolgálnak, hanem csak a maguk alkotta csoportoknak és céloknak. Ez pedig sem az újszövetségi kor­ban, sem a történelem bármely időszakában, különösképpen a mi korunkban nem lehet az evangéliumnak és Jézus világot átfogó szeretetének helyes és jó szolgálata. JÓ VOLT BESZÁMOLHATNI ARRÖL, hogy a mi hazánk­ban az egyházak, s ezen belül a mi evangélikus egyházunk is hogyan talált utat új társadalmi rendünkben, a szocializmust igenlő • és sajátos feladatát, az evangélium szolgálatát meg nem tagadó módon és hogy ennek nyomán Isten kegyelméből nyugodt és rendezett körülmények között, népünk megbecsült tagjaiként, élhetünk keresztyén életet. Jó volt a világ sok pontján fellelhető bizonytalanság és útkeresés láttán hálái adni azért is, hogy a diakóniai teológia átgondolt és az élet fejlődésének ritmusában továbbfejlesztett elve és gyakorlata egyházunkat egységessé kovácsolta és szolgálatának kérdései­ben eligazítja. Erre az útra sokan figyelnek már a világ egy­házaiban. Érdekes volt látni azt, hogy hogyan keresik a különböző or­szágok egyházaiban a jobb utakat, hitelesebb szolgálati mó­dokat. A párbeszédek, az egymástól tanulásra való alkalmak minden résztvevő részére hasznosak lehetnek. ELMÉLYÍTETTÉK A KÖZÖSSÉG ÉRZÉSÉT A NAPONTA MEGTARTOTT ÖKUMENIKUS ÁHÍTATOK IS, valamint a záróistentisztelet úrvacsoraosztással egybekötve, melynek szolgálatában én is részt vehettem. Kedves alkalom volt az a vasárnapi istentisztelet is, amelyen egy egyházi meghívásra már hazánkban is járt Strasbourg: lelkész templomában en­gem és rajtam keresztül egész egyházamat a szószékről üdvö­zölt az itteni látogatását legszebb emlékei között őrző lelkész. A KÉT SZABADON MARADT DÉLUTÁNT KIRÁNDULÁ­SOKRA használtuk fel és felejthetetlen emlékeim közé kell sorolnom a Colmarban, Franciaország egyik legszebb, legfes- tőibb kisvárosában tett látogatásunkat (amely egészen közel van Albert Schweitzer szülőfalujához). A jellegzetes elzászi városka középkori építészeti és díszítő elemeivel, keskeny, zeg-zugos utcáival, ódon és mégis ma is szívet melegítő han­gulatával, nem utolsósorban a múzeummá átalakított egy­kori kolostorban látható híres Grünewald-remekkel, az ún. „issenheimi szárnyasoltárraV' nagyszerű élményt nyújtott. Ugyancsak emlékezetes marad az a csoportos autóbusz-kirán­dulás, amelyet Elzász gyönyörű hegyvonulatának, a Vogézek- nek mentén tettünk, útközben régi várak mellett megállva, egy Betschdorf nevű kis faluba, ahol Európa egyik leghíre­sebb fazekasműhely központja van és miközben a bravúros ügyességű fazekasok kezét néztem. Jeremiás prófétai látomása vibrált a gondolataimban: „Kelj fel és menj le a fazekasnak házába, ott közlöm veled az én beszédeimet”. (Jer 18,2) Valamennyi résztvevő meggazdagodva térhetett vissza ha­zájába, gyülekezetébe, az egyház mai hiteles szolgálatának keresésében és a testvéri közösség ökumenikus lelkületében megerősödve. A jól szervezett szeminárium munkájának eredményei így gyűrűzhetnek tovább a helyi egyházakban és az ökumenikus mozgalomban. Szirmai Zoltán t zetközä Bach-hetek rendez­vénysorozatát, sok külföldi zenekar és szólista közremű­ködésével. (ena) A lipcsei Tamás-templom híres zeneszerzőjének, J. S. Bachnak emlékére szeptember 16—23, között rendezik meg Lipcsében a harmadik nem-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom