Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1975-09-07 / 36. szám
k. Napról napra Schweitzer és Magyarország V Zs 68, 20 Ez a vers a 68. zsoltár szíve. Ezért nein elég csak Isten gondviselésén „elmélkedni", a zsoltáríró örömét és szándékát kell értenünk és élnünk. Életünk pillérei a napok. Ezeken nyugszik mindaz, amit örökségként kaptunk és viszünk magunkkal a cél felé, hozzáadva persze egyéniségünk színeit. Ha jók a pillérek, bátran haladhatunk, de ha törékenyek, bizony belezuhanhatunk a pusztulás örvényébe, A napról-napra az életünket jelenti. Úgy kell kitöltenünk napjainkat, hogy azok egész életünket segítsék. A ZSOLTÁRlRÓ ÖRÖME: ISTEN HŰSÉGES ÉS MEGBÍZHATÓ. Életünk minden napja tele van Isten folyamatos munkájának jeleivel. Felhozza napját, esőt ad, termést hoz. A napok eorán rezeit, irányítja övéit s ez a vezetés kifelé irányul a bűnből, gonoszból, kátyúból, elveszeltségböl. A hétköznapok olykor szürke, olykor nehéz, fárasztó küzdelmei, adottságai mögött ott van Isten szdbadítása, aki sem a 4öigokat nem hagyja mozdulatlanul, sem az embert alattuk sínylődni. Továbbmozdítja. Nemcsak csodákkal, az élet törvényszerűségeivel, amelyek a jót, az igazat segítik. S ha néha úgy látszik is, hogy elbukik, mégis talpra áll s előtör a föld alól is, szétrepeszti a legkeményebb Sziklát is. Isten erőt ad népének testíleg-lelkíleg, hogy elvégezhesse feladatát. Megbecsüli az embert, azt akarja, hogy örüljön életének, tevékenységének. Bizodalmas hitet ébreszt, hogy lesz eredménye kitartásának. Árvák, özvegyek, az élét kitaszítottjai, akik megálltak az élet útvesztőiben, ezzel az erővel álltak meg. Isten nem helyettünk cselekszik, de érettünk és velünk. Nem vonhatjuk ki magunkat a napi problémákkal való harc alól, minél előbb és minél becsületesebben szembe kell néznünk azokkal. Lehetséges a fölébük kerekedés. Ennek ígéretével mozgósít valamennyiünket Isten. A ZSOLTArIRÓ SZÁNDÉKA: AZ ISTENNEK VALÓ ENGEDELMESSÉG. Isten hűségére hűséggel feleljen az ember és hásúnló megbízhatósággal munkálkodjon vele együtt. Az engedelmesség módja a hitben váló élés. Naponként hittel fogadni az igét, belőle táplálkozni, enélkül nincs erő. Lelkileg is csak úgy bírja az ember a terhet, ha erőt merít. Van, amikor taposómalomnak tűnik a mindennapok ismétlődő feladata, béklyónak a napok lassú haladása. A hűség elkötelezésével kell napról-napra keresni az emberekkel a közösséget. Hűségünk sem lehet csak fellobbanás, ezalma-láng, üres lelkesedés. Életünk energiáit adjuk hozzá a többiekéhez, hogy felerősödve hassanak. A mi életünk is folyamatosan adja tovább az örömöt, erőt, segítséget, gondoskodást. Ez a továbbadás rendszerint munkafolyamatokban történik, a rendszeres tevékenységben. A naponkénti használatban válik el, hogy valami jó-e? A naponkénti helytállás mutatja meg a hűséget, hogy mennyire vesszük komolyan a másikat, a villáit feladatot. ÖRVENDEZÉSRE SZABADIT FEL ISTEN. Gyermekkori élményeimben ott van a mezei munkások, aratók-cséplők dala. Tudtak és szerettek énekelni, pedig nem volt könnyű a munka, sok testi erőfeszítést igényelt, de örültek munkájuknak. Ma tÍgy tűnik, sok a morcos, gondokkal terhelt keresztyén, mintha a mi Páliunkon nyugodna a világ, Velem is előfordul, hogy ilyen vagyok. Ilyenkor szokta kérdezni a fiam: apu, tudsz mosolyogni? Petsze, hogy vannak gondok, de azok nem nyomhatnak agyon. Isten azt nem, engedi. A tlsstesSégaáús is Vele jár a felszabadult élettel. Megbecsülni a másikat, munkáját. Amit más tesz, azért másnak legyen tisztesség. Istennek, embernek. Legtöbbször vagy természetesnek tartjuk, vagy magunknak tulajdonítjuk a jót. Nem szégyen az, hogy nem mindent mi csinálunk, nem is lehet! De ha beleadjuk a magunkét a „közösbe”, teljesebbé, gazdagabbá válik napról napra mindnyájunk élete. kovács Pál TUDVALEVŐ, HOGY A GABONI ŐSERDŐK NAGY DOKTORA hosszúra nyúlt élete során széles körű kapcsolatot tartott hazánk fiaival is. Nemcsak lambareneí kórházában dolgoztak időközben' magyar orvosok, ápolónők, Vagy titkárok, hanem több közi nőmozgalomban kiváló szerepet vitt özvegy Szirmai Oszkáfnénak a nagy humanistával folytatott levelezését. Ennek közöljük most itt két érdekes dokumentumát. Az egyik Schweitzer sajátkezű levele 19G5 elejéről, amelyben megköszöni Szirmainénak, ■ mini magyar férfival és asszonynyal gyakori levelezést is folytatott. A magyar-—francia kulturális csereegyezmény keretében ennek felkutatására nemrég hazánkban járt Louis Huguet francia Schweitzer-kutató, aki szerint e kapcsolatok még koránt sincsenek feltárva, és aki a gunsbachi Schweitzer- Levéltár részére állandóan gyűjti az újabb anyagot. hogy 90. születésnapján, január lf-én őt soraival felkereste. „Köszönöm 90. születésnapomra küldött jókívánságait. 'Én magam sem tudom felfogni, hogy még ebben a korban is tevékeny vagyok és dolgozhatok. Mélyen megindított, amikor özén a születésnapomon megtapasztalhattam, hogy olyan sók barátom van ebben a világban. Szívélyes üdvözlettel Schweitzer Albert”. A SZIRMAI-CSALÁD nemrég rendelkezésemre bocsátotta egyik tagjának, a nemzetA MÁSIK LEVELET Ursula Bunch-—Kocher irta nem sokkal ezután főnöke nevében A a élet árnyékos oldalán ? „A megtértek” Ezt a kifejezést most elsősorban nem vallásos értelemben használjuk, bár nyugodtan alkalmazhatnánk ebben az Összefüggésben is. De ebben a néhány sorban inkább azokról szeretnénk szólni, akik jó útra tértek, akik mögött enyhébb, vagy súlyos botlások, társadalom, vagy egyének ellen elkövetett vétkek, bűnök húzódnak meg, és a letöltött büntetés, ítélet után ismét be akarnak illeszkedni a társadalomba, családba, munkába, egyszóval a tisztességes emberek -közösségébe. Súlyos problémákat fogunk feszegetni, és nem tudunk egyszerűen szó nélkül elmenni a kérdések mellett. Hogy ez mennyire társadalmi és egyúttal keresztyén ügy is, azt az alábbiakban látni fogjuk. Nem a teljesség igényével, de a kérdést szívünkre helyezve szólunk róla. A BŰNÖZÉST, A TÁRSADALOM KIALAKULT RENDJE, SZOKÁSA ELLENI VÉTKET mindén időben üldözték. Az ítéletek mértéke azonban különböző volt. Alkalmazkodott az igazságszolgáltatás a fennálló társadalmi rendhez. Ugyanazért a bűnért másként Ítélték el a középkorban pl. a nemes embert, mint a jobbágyot, Különösen igazságnak számított az a feudális viszonyok köiött, hogy a kisbűnö- Sökön poroltak el mindent, a nagyokat futni hagyták. A Tiborcok hátán csattant minden ítélet. Sőt nálunk pl. nem is egyazon igazságszolgáltató szervezet alá tartoztak a különböző társadalmi osztályok. így azután természetszerűleg szabták meg az ítéleteket is OíZtályérdekeknek megfelelően. Már István király szigorú törvényeket hozott a lopásokkal kapcsolatban. Ekkor vezették be a különböző csonkításokat. orr, fül, karlevágás járt S vétkekért. A franciák gályákra küldték a bűnözőket, fegyen- eeket s súlyosabb esetekben megbélyegezték a vétkeseket. Különös, feltűnő helyen bélyeget sütöttek fejükre, mellükre, karjukra. Egy életen keresztül hordozhatták megbé- lyegzettségüket. A megbélyegzésnek ez a brutális módszere egyszer és mindenkorra kirekesztette a társadalomból a bűnözőket. Nem volt számukra visszavezető út. Ez akkor vált különösen tragikussá, ha ártatlanul került gyanúba az egyén. V. Hugo Nyomorultakjában Valjean János teljes életén át üldözött volt. Sohasem. térhetett vissza a normális társadalmi életbe. Ilyen példákat tucatjával sorolhatnánk pusztán az irodalomból. A MI TÁRSADALMUNKNAK IS MEGVANNAK AZ ÖSSZEFÉRHETETLEN ELEMEI. Bűnözéstől, társadalom és egyének ellen elkövetett bűntettektől nem mentes a mi társadalmunk sem. Ennek megelőzésére és felszámolására hivatottak a bűnüldöző szervek és az igazságszolgáltatás. Mi most nem a két szerv munkáját értékeljük, hanem azokat próbáljuk vizsgálat tárgyává tenni, akik az igazságszolgáltatás által kiszabott büntetésüket lerótták, börtön, javítóintézet, feayház után vannak. Elöljáróban ahnyit szögezzünk lé, hogy a magyar igazságszolgáltatás rendkívül humánus ebben a tekintetben. Törvény . az nálunk, hogy a büntetésüket letöltött vétkesek visszafelé vezető útját a társadalomba nem lehet meggátolni. Vagyis a büntető intézmények elhagyása után minden tekintetben lehetőséget kell biztosítani ahhoz, hogy a vétkesek be tudjanak illeszkedni a társadalomba, tisztességes munkával jóvá tegyék botlásukat, bűnüket. A rehabilitáció gyakran olyan jóindulatú, nagylelkű, hogy nyoma sem maradhat a szabadságvesztés tényének. EZ eddig érthető és világos. A komplikációk ezután kezdődnek! A TÁRSADALOM SOK ESETBEN MAR NEM OLYAN NAGYLELKŰ ÉS JÓ1NDU- LATŰ, mint a törvény. Ezer és egy apró jellel érezteti, hogy ő más mint a törvény, és módjában áll befogadni, vagy kiközösíteni valakit. Vagyis a törvény a humanizmus szellemének megfelelően nem alkalmaz semmiféle megbélyegzést y- nincs homlokra, mellre sütve senkinek a bűne —, ugyanakkor a társadalom nem egyszer alkalmazza a lelki megbélyegzést. Bizalmatlanság, rágalom. pletyka, rosszindulatú bezárkózás vágja útját az új életet kezdő szerencsétlennek. S mivel a rosszat hamarabb és tartósabban hiszik el. mint a jót. ennek következtében munkát, szállást alig kap az illető. Vagyis bolyonghat megélhetés nélkül. Innen azután már csak egy lépés választja el attól, hogy ott keresse „boldogulását”, ahol abbahagyta szabadságvesztése előtt. Mert ha nem kap segítséget a tisztességes emberek részéről, akkor nincs más lehetősége, mint visszatérni á bűnözők közösségébe. Nehezen járható út a megtérés útja. És ekkor a megtért éltében új realitás és fogalom jelentkezik: „visszaeső””. Valójában a legtöbb visszaeső nem azért jut ebbe a helyzetbe, mert alaptermészete a bűnözés. mert minden sejtje erre predesztinálta volna, hanem mivel a társadalom becsukta előtte a visszatérés kapuit, nem kapta meg annak lehetőségét, hogy új életet kezdjen. Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy vannak megrögzött bűnözők akiket szigorúan el kell különíteni a társadalomtól. De merőben más a helyzet azokkal szemben, akik a mi segítségünkkel juthatnának a megjavulták, megtértek útjára. A MI SEGÍTSÉGÜNK KELL. És itt meg kell állnunk egy pillanatra! Mert az un. keresztyén társadalom, amelynek szótárából köcsönöztük „a megtértek” fogalmát, nagyon is ismerte a kirekesztés, kiközösítés gyakorlatát. Kedvünk lenne ezt a kérdést is történetileg vizsgálni, és riasztó példák sorát idézni. Az össztár- sadalom e kérdéshez való viszonyulásában benne lüktet a keresztyének Véleménye is. Érdemes megvizsgálnunk környezetünket és felvetni a kérdést: mennyiben segítettük elő egyes szerencsétlenek rehabilitációját, új élet kezdését. Tegyük szívünkre a kezünket, hányszor mondtuk ki először mi az ítéletet egyesek felett? Léválasztottuk magunkat olyanokról, akik rossz hírben voltak, s mint a bélpoklost. messzi Ívben kerültük el. És hányszor vágtuk el ezáltal a visszafelé vezető út lehetőségét? Pedig a megtérés nemcsak szóhasználatunk tárgya, de hitünk alapjaival függ ösz- sze. Keresztvén erkölcs nincs megtérés nélkül. És a követ mégis mi vetettük elsőnek a másikra. TÁRSADALMI KÉRDÉS, mondottuk. A társadalom sejtjei között szép számmal vagyunk mi is képviselve. % Mi lenne a kötelességünk? A 'törvény humanizmusát — legalább azt! — magunkévá tenni és minden lehetőséget, jószándékot, megbecsülést, jóindulatot és bizalmat kölcsönözni azoknak, akik a megtértek útjára léptek. A megbélyegzést, a kiközösítést, az ítéletet pedig hagyjuk az igazságos Istenre. Ami a mi kötelességünk, amit keresztyén hitünk diktál, abban legyünk hűségesek. Dr. Rédey Pál Szirmainé fiának, Szirmai Józsefnek. A Lambareneből, 1965. május 22-én keltezett levél talán egy része azoknak a köszöneteknek, amelyeket a sok ezer gratuláció viszonzásaként az agg Doktor nevében tisztelőinek küldtek. Schweitzer dr. — írja a levél — hálásan emlékszik Szirmai József finomlelkű, idős édesanyjára és annak tevékenységére. „Szemét az írás sajnos egyre jobban megerőlteti, ezért nem tud minden levelet, amelyet szívesen személyesen is megválaszolna, maga megírni. Mégis még mindenütt munkában látjuk őt a kórházakban” — írja titkárnője. Szirmainénak az Országos Széchényi Könyvtárban letétbe helyezett széles körű levelezését az időközben ugyancsak elhunyt Kóbor Noémi kezdte sajtó alá rendezni, de a munkát nem tudta már befejezni. E KÉT DOKUMENTUMNAK első ízben történő közlésével mi is hozzá szeretnénk járulni a Schwei tzer-kutatés magyarországi kapcsolatainak további eredményes feltárásához. Dr. Fablny Tibor Egyháztörténeti naptár Szeptember 3. Kétszázhuszonöt évvel ezelőtt, 1750. szeptember 3-án született Modorban Hajnóczy József — Hajnóczy Sámuel evangélikus lelkész fia — jogtudós, Széchényi Ferenc titkára, a magyar jakobinusok egyik kivégzett vezetője (fi 795) 4. Tíz éWel ezelőtt, 1965. szeptember 4-én halt meg lam- burenei kórházának otthonában egyik legnagyobb keresztyén kortársunk: Schweitzer Albert, akit Afrika fogadott fiának nyilvánított (sz. 1875). 8. Háromszáz éve, 1675. szeptember 8-án keltezett előszóval jelent meg Frankfurt Mainban az újkori protestantizmus nagy hatású ébresztő írása: Spener Jakab Fülöp „Pia desideria” (Kegyes óhajok) című műve. 17. Négyszáz évvel ezelőtt, 1575. szeptember 17-én halt meg Zürichben Buliinger Henrik, Svájc neves reformátora, aki élénk kapcsolatot tartott a magyarországi evangélikusokkal is. (sz. 1504). 20. Négyszázharminc éve, 1545. szeptember 20-án nyílt meg az erős lutheri szellemet képviselő első erdődi zsinat Drágffy Gá-spár birtokán, Kopácsi István lelkész elnökletével, 29 magyar (!) evangélikus lelkész részvételével. 29. Huszonöt évvel ezelőtt, 1950. szeptember 29-én mondta ki egyházunk Egyetemes Közgyűlése a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karának helyébe lépő Evangélikus Teológiai Akadémia megszervezését. F. T. Evangéliumhirdetés Csel 17 Sokszor eszembe jut egy ige, melyet János apostol, Jézus legkedvesebb tanítványa írt le levelében: „A széretetben nincsen félelem; sőt a tökéletes szeretet kiűzi a félelmet.” Azt hiszem, ti is tapasztaltátok, hogy igaz, amit János apostol mond. Aki igazán szereti szüleit, félelem helyett bízik bennük. Akinek igazi jó barátja van, sohasem jut eszébe, hogy féljen tőle. De így vagyunk Istennel való kapcsolatunkban is. Előző vasárnap arról olvashattatok, hogy mi történt Palákkal Macedóniában. A történtek után Pál nem időzött sokat ott, hanem Athénbe utazott, Görögország fővárosába. Itt akarta megvárni Silást és Timotheust, akiket Filippiben hagyott. Ha az embernek várnia kell, bőven van ideje._ így járta keresztül Pál is a várost utcáról utcára. Hogy milyen gyönyörű város lehetett akkor Athén, a romokból még ma is következtetni tudunk rá. Tudásra vágyó, szépségre szomjazó emberek ezrei jöttek oda, hogy híres egyetemén tanuljanak. Gyönyörű épületek, szobrok díszítették a várost, mind megannyi látnivalót kínálva. De talán a legszebbek a templomok voltak, melyeket az athéniek a különböző isteneiknek emeltek. Ahogyan az utcákat járta Pál, gyakran látta, hogyan imádkoznak az athéniek a különböző arany, ezüst és kőszobrok előtt. Mert Athénben mindennek meg volt a maga istensége. A földnek, a tűznek, a tengernek, stb. külön istensége volt. Á nagyobbak közületek tanultak már erről. Félve az istenek haragjától vagy bosszújától a görögök pontosan áldoztak, imádkoztak szobraik előtt, nehogy magukra haragítsák az istenek valamelyikét. Még olyan szoborral is találkozott Pál, melyre ezt írták: „az Ismeretlen istennek”. Be akarták biztosítani magukat az istenek haragjával szemben. Pál mikor mindezt láttta, nem tudott másra gondolni, mint arra; eZek a bálványok mennyire a félelem rabságában tartják itt az embereket! Ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy az evangélium híréről, Isten szeretetéről beszéljen nekik. a bálványok között , 16—33 l Először a zsinagógába ment be és itt beszélt Jézusról. A zsidó gyülekezet azonban kicsiny volt Athénben, itt kevés emberrel találkozott. A piacon azonban sok ember járt-kelt. Nem a mi fogalmaink szerinti piac volt ez, különböző nézetű emberek találkoztak itt és vitatkoztak az élet értelméről és az istenekről. Az ő beszélgetésükbe elegyedett bele Pál és Jézaist hirdette nekik. Egyesek gúnyolódva, mások kíváncsian hallgatták. Megkérték, jöjjön velük az Areopagusra (az athéni fellegvár, az Akropolis melletti dombra), mert ott szoktak minden új tanítást először megvitatni. Pál szívesen engedett nekik, hiszen így alkalma nyílt sok ember előtt bizonyságot tenni. Barátságosan szólította meg őket: Athéni férfiak! Látom, hogy az isteneitektől való félelem egész életeteken uralkodik. Láttam azt az oltárotokat is, melyre azt írtátok „az ismeretlen istennek”. Akit ti ismeretlenül tiszteltek, azt hirdetem nektek. Ő e világ teremtő) e, a mienk is. Az ő gyermekei vagyunk. Aztán beszélt nekik Jézusról, akin keresztül igazán megismerhetik Istent, aki szereti őket, mint a szülő a gyermekét, javukat akarja, örök életet ad nekik. Lélegzetvisszafojtott csendben hallgatták Pál szavait. Mikor azonban a feltámadásról kezdett beszélni, hirtelen nyugtalanság támadt. Némelyek gúnyolódni kezdtek. Mások udvarias közömbösséggel azt mondták: még meghallgatunk téged. Csak néhányan voltak a nagy tömegben, akik meghallották Pál szavain keresztül az Isten > szeretetéről szóló örömhírt, s boldogan szabadultak meg a bálványok tiszteletének és félelmének kötelékéből, s csatlakoztak Pálhoz; megértve mennyivel jobb és nagyobb dolog Istent őszintén szeretni, mint a bálványistenektől félni. Igen, a szeretetben nincsen félelem! Jézus tőlünk is azt várja; félelem nélkül, őszinte szívvel szeressük öt! f £ í
