Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-07-27 / 30. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP

XL. ÉVFOLYAM, 30. SZÁM 1973. július 37.

Ara: 3,30 Forint

Közös munka a gyülekezetekben

Egyik olvasónk, nem is olyan régen azt a kérdést feszegette, hogyan oldjak meg egyes gyülekezetek a templom körüli szolgálatokat. Kapnak-e a gyülekezetek egyházfit, harangozót, gondoskodik-e valaki arról, ha nincsenek ilyen alkalmazottai az egyháznak, hogy kitakarítsák a templomot, letörölgessék a padokról és az oltárról a port, feldíszítsék az oltárt? Olvasónk arra is hivatkozott, hogy tud egy gyülekezetről, ahol egy idős asz- szony vállalta a templom gondozását, lelkesen, szinte szenvedélyesen őrzi a rendet, de egyértelmű a gyülekezetben a vélemény, ha ő már nem lesz, akkor senki sem akad, aki elvégezné ezt a munkát. Olvasónkat rejtett aggodalom ösztönözte a sorok megírására. Félti az egyházat, hogy az általános munkaerő- hiány következtében nem tudja megoldani kérdéseit.

IGEN, JOGOS ÉS INDOKOLT A KÉRDÉS FELVETÉSE és olvasónk olyan problémát célzott meg, amely lassan általános jellegűvé válik egyhazunkban. Nem egy gyülekezetünk hirdet egyházfi, harangozol állást és nem akad jelentkező. A munkaerőhiány súlyosan érezteti hutásat egyházunknál is és valljuk be őszintén, ezekért a szolgálatokért az egyház nem tud megfelelő és magasabb bérezést biztosítani.

De hát akkor mit lehet tenni? Régi közmondás jut eszembe: „szegény az eklézsia, maga harangoz a pap”. Vagyis a legtöbb esetben a kényszer azt diktálja, hogy a lelkész maga végezze el ezeket a feladatokat. Régi jegyzőkönyvekben olvastam, hogy kisebb gyülekezeteknél milyen problémákat idézett elő pl. a harangozás. Volt hely, ahol a kántorral egyeztek meg, hogy délben megszólaljon a harang, s más esetekben presbiterek vállalkoztak soros rendszerben a harangozásra. Azt is tudjuk, hogy sajnos, sok helyen a közmondás szellemében történik a munka elvégzése és ez nem természetes. Lelkész és lelkészcsalád, de legfőképpen a papnék vállain nyugszik a templom rendjének kérdése. Csak hálával gondolhatunk azokra a papnékra, akik a „két műszak’’ mellett vállalják még azt is, hogy kitakarítják az istentiszteleti helyiséget, s minden vasárnap friss virágot helyeznek az oltárra.

A harangozás területén örvendetes változás van kibontakozóban. Egyre több gyülekezet villamosítja harangját, az elmés szerkezet pótolja az emberi munkaerőt és percnyi pontossággal szólaltatja meg a fülünknek oly kedves harangszót. De takarításra még nem találtak fel ilyen elmés készüléket. S talán ez a probleméítikusabb feladat. Templomaink általában nagyok. Gyorsan porosodnak. Ősszel, tavasszal behordjuk a sarat, egyszóval rendszeres takarításra szorulnak. Apró vakolatomlások rikító hibákat feltételeznek, noha jelentéktelen fáradtággal meg lehet szüntetni őket.

HOGYAN LEHET ILYEN NEHÉZSÉGEKEN SEGÍTENI, HA NINCS ÁLLANDÓ MUNKÁSA A GYÜLEKEZETNEK? És most ne várjunk előírásokat, recepteket. Egyszerűen a tapasztalat és a példák hangján szeretnénk a kérdésről szólni. Közel egy évig nem volt rendszeres egyházfia gyülekezetünknek. Kerestünk, de fáradozásunk sikertelen maradt. Ez idő alatt azonban senki sem vette észre a hiányzást. Gyülekezetünk szerette annyira templomát, közös otthonát, hogy azt rendben tartotta. Asszonyok jöttek szombatonként templomot takarítani, ismét mások hetente kitakarították az irodahelyiséget, gyülekezeti termet. Egy asszonytestvérünk az oltárt vállalta, s azon a legtökéletesebb rendben, az egyházi esztendőnek megfelelően volt teríték és virág egyaránt. „A közösség, a gyülekezet ereje” — mondottam ismételten. Nem beszéltek az asszonyok „társadalmi munkáról”, nem szóltak egy árva szót sem, soha nem szabad nevüket említeni vagy megköszönni fáradságukat. És mindenkor fáradhatatlan szeretettel állnak szolgálatba.

Tudom, más helyen is megvan ez a szép szokás. A templomhoz fűződő szeretet dolgos kezeket varázsol elő. És ahol megvan ez a szeretet, ott nem kell aggódni.

EGYEBEKBEN A JÖVŐ EGYHÁZI KÉPE VALAHOGY ÍGY FOG KIBONT AKOZNI. Egyházunk diakóniai teológiája már itt, a templom körül kell, hogy vasósuljon. Mózes külön rendet, a Léri nemzetségét rendelte templom körüli szolgálatra. Mi azonban mindannyian hivatottak vagyunk, hogy ebben a közös munkában osztozzunk.

Eddig csak az asszonyokról szóltam. Mert valóban az ilyen természetű munkák dandárja az ö vállukon nyugszik. Nekik van fejlettebb szépérzékük, az ő ujjaik fürgébbek. Az asszonyi szem hiánya szembeötlik azonnal. Viszont az is tapasztalat, hogy a férfiak szorgoskodnak a templom körül. No, nemcsak akkor, amikor renoválják a templomot, paplakot és izmos, teherbíró karokra van szükség. A mi gondnokunk pl, hetente végigjárja az egyházi épületeket. Padlástól a pincéig. Ha meglazult cserép, vakolatomlás akad. ha kis kertünkben szőlővel, virággal dolog mutatkozik, csendben helyreigazítja, ápolja. De benéz az irodába, templomba is. S ha szegletet vesz észre, melyet elkerül a flanelem, s ott pókháló húzódik meg. papírdarabka éktelenkedik, nem restell seprűt, portörlőt a kezébe ingni és rendbe tenni a dolgokat. És tudom, hogy a mi gyülekezetünk -eem kuriózum ebből a szempontból. Gondnokunkban és a többi férfitestvér munkájában a szeretet szíve dobog.

Erre is azt mondom, hogy a jövő egyházi képe így bontakozik ki. íny fog festeni a diakóviaileq strukturált, miül.ek.eret. Mert valahol itt kezdődik a szolgálat, s megy. kígyózik családon, miül ékezeten, társadalmon keresztül, végtelen hosszú úton. min vénre Uránál nyugvópontra nem jut.

IGEN. KEDVES OLVASÓNK! A JOGOS AGGODALMUNKAT VAt;TASSA FEL „A TE HAZADHOZ VALÖ FÉLTŐ ÉS EMÉSZTŐ SZERETF.T”. És akkor ez a munkaterület is megoldódik. Nem hivalkodó, hangos kampánymunkával, hanem csöndes, niázatos és szívós szeretettel. A közösségért végzett szolgálattal.

R. P.

NEMZETKÖZI EGYHÁZI SEGÍTSÉG

Az E<?vházak Világon

március ó+a 900 p7Pr dollár t$khen s'74'nftr*+t Rlelrr*;,t::''7'::T+ 0^ más segítséget. valamint

evósvszereket Tndokínába. A toCTpOTrViá^kat két hón annd tn*5 r-'»* iifjSnn Pöl

1 millió dollár secfá1vprogram támogatására, (eps)

Testvérek találkoztak

LEGKÖZELEBBI TESTVÉR-EGYHÁZAINK EGYIKE a Szlovákiai Evangélikus Egyház. Nemcsak földrajzilag van közel hozzánk, hanem a szíveinkben is. Aki ismeri a szlovákiai evangélikusok és a mi magyarországi evangélikus egyházunk történetét az jól tudja, hogy egyházaink a múltban ezer és ezer szállal fonódtak össze. Egyházaink történetének számos olyan szakasza van, amelyeket nem nem is lehet megérteni és értékelni a másik egyház^ törtépüspököket avattak teológiai doktorokká. Gyakoribbakká lettek a kölcsönös látogatások. Majd Pozsonyban magyar, Budapesten pedig szlovák teológiai professzorok tartottak vendég-előadásokat. Sőt fiatal lelkészeink ösztöndíjasként válthatták egymást teológiáinkon.

A TESTVÉRI KAPCSOLATOK TOVÁBBÉPÍTÉSE ÉS ERŐSÍTÉSE CÉLJÁBÓL Dr. Jan Michalko pozsonyi egyetemes püspök négytagú magyar egyházi delegációt hívott

Dr. Karol Gábris a pozsonyi Teológiai Fakultás dékánja, Mekis Ádám esperes, D. Káldy Zoltán püspök-elnök. dr. Ján Michalko szlovák egyetemes püspök, D. Ottlyk Ernő püspök és dr. Pröhle Károly teológiai akadémiai tanár

netének ismerete nélkül. Igen nagy a száma azoknak a lelkészeknek, egyházi vezetőknek, tudósoknak, akiket kölcsönösen mind a két egyház magáénak vall. Csak éppen utalunk Bél Mátyás (1684— 1749) pozsonyi lelkészre és tanárra vagy Krman Dániel (1663—1740) püspökre, továbbá I. Lipót uralkodása alatt, a „gyász-évtized”-ben szenvedő gályarabokra.

A két világháború között a közös érdekek szem elől tévesztése, a sovinizmus mérgezése gyakran megrontotta népeink és egyházaink viszonyát. Noha a kapcsolatok ekkor sem szakadtak meg, de kevés jó gyümölcsöt teremtek.

A második világháború után egv ideig még kísértett az egymástól való idegenkedés éppen a nehezen felszámolható sovinizmus maradványai miatt. Bizonyos feszültséget okozott a szlovák—magyar lakosságcsere is, de lassan mindkét oldalon megindult a feloldódás, a közeledés és a testvéri kapcsolatok keresése mind népeink, mind egyházaink között. Ezt a közeledést elsősorban a történelmi körülmények alakulása indította el. Csehszlovákiában is és Magyarországon is népeink felszabadulása után elindult a szocializmus alapjainak megvetése, majd a megvetett alapokon a szocialista társadalom építése. Ugyanabban a társadalmi rendszerben élő népeink és egyházaink a szó legszorosabb értelmében egymás mellé kerültek. Közösek lettek a politikai célok, ugyanakkor egyházaink ugyanazon feladattal kerültek szembe: találják meg helyüket és szolgálatukat az új társadalmi rendben. A közös útkeresés fáradalmai és a megtalált út örömei is egymáshoz sodortak bennünket. Ezért mondhatta Chabada egyetemes püspök: „Mossa el a vén Duna. a közöttünk levő ellentéteket.” Az egymás felé hajló egyházaink előremutató lépéseket tettek, amikor Pozsonyban m, agyar, Budapesten pedig szlovák evangélikus

meg Szlovákiába. A találkozóra most június 21—25. között került sor Pozsonyban és Trencsénben. Egyházunk küldöttségének tagjai voltak: D. Káldy Zoltán és D. dr. Ottlyk Ernő püspökök, dr. Pröhle Károly teológiai tanár és Mekis Ádám esperes.

Szlovák testvéreink az első pillanattól kezdve ott-tartózko- dásunk végéig valóban testvéri szeretettel vettek bennünket körül. Mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat és gyümölcsöző legyen találkozásunk. Újra és újra nyilvánvalóvá lett, hogy történelmi körülményeink azonosságán kívül a szíveink is azonos ritmusban dobognak.

Érkezésünket követő napon, június 22-én, vasárnap küldöttségünk minden tagjának lehetősége volt gyülekezeti szolgálatra. Ottlyk Ernő püspök a pozsonyi nagytemplomban prédikált, ahol Vladimír Gál, a Teológiai Fakultás titkára tolmácsolta, dr. Pröhle Károly professzor üdvözölte a gyülekezetei. Ezt követően a püspököt és Pröhle professzort a Carlton Hotelben látta vendégül Michalko egyetemes püspök és Zsiak egyetemes felügyelő.

E sorok írója, a Szlovák Evangélikus Egyház lélek- számban második legnagyobb gyülekezetében — 9000 lélek — Myaván végzett istentiszteleti szolgálatot. Mekis Ádám esperes tolmácsolt, majd beszélt a békéscsabai gyülekezet életéről. Myava az egyháztörténetben is jelentős hellyé lett, mert itt volt lelkész Krman Dániel, aki különösen nagy szerepet játszott a rózsaheayi zsinaton, amikor követelte az evangélikus hitvallások melletti hűséget, ő volt az, aki II. Rákóczi Ferenc fejedelem idejében követként XII. Károly svéd király udvarában tartózkodott. Tudjuk róla, hogy mint Rákóczi hívét 1729-ben elítélték és a pozsonyi várbörtönben halt meg. Igen nagy munkát végzett a szlovák nyelvű egyházi Irodalom fejlesztésében. Myaván Martin Sleziak lelkész és az

egész gyülekezet nagyon meleg szeretettel fogadott bennünket. A tele templomban sajátos „myavai népviseletbe” öltözött hívek hallgatták Isten igéjét. Elkísért bennünket L. Bartho egyetemes főtitkár is.

JÚNIUS 23-ÁN FOGADTA A MAGYAR EGYHÁZI DELEGÁCIÓT a Szlovák Szocialista Köztársaság Művelődési Minisztériumában Homola igazgató és Kmety tanácsos.

Vendéglátóink és küldöttségünk megbeszéléseire Trencsénben került sor. Miközben fölénk magasodott a „történelmi közös múltat” jelképező trencséni vár, mi mai kérdésekkel foglalkoztunk két napon keresztül. A szlovák egyház részéről jelen volt mind a három püspök: Jan. Michalko egyetemes püspök, Rudolf Kostial a nyugati és Julius Filo a keleti egyházkerület püspöke, továbbá L. Bartho egyetemes főtitkár és K. Gábris teológiai professzor. Mindenekelőtt a szlovákiai és magyarországi evangélikus egyházak kapcsolatait beszéltük meg. Kitűnt, hogy mindkét oldalon a kapcsolatok mélyítését és szélesítését igénylik. Még az eddiginél is közvetlenebb és gyakoribb kapcsolat- tartást. Teljesen nyíltan tárgyaltunk arról, hogy milyen akadályokat kell kölcsönösen legyőznünk és milyen konkrét lépéseket kell a még szorosiabb kapcsolatok érdekében tennünk. Megállapodtunk a következő pontokban: 1. A két egyház vezetősége évenként találkozik Budapesten vagy Pozsonyban felváltva. A találkozások alkalmával megbeszéljük egyházaink kapcsolatait, a

szükséges teendőket, továbbá a nemzetközi egyházi élet kérdéseit. 2. Gondoskodunk jobb információcseréről. Egyházi lapjainkat nagyobb számban küldjük el egymásnak. Ezen kívül a magyar egyházi lapokban több cikket közlünk szlovákiai testvéreink tollából, a szlovákiai egyházi lapok pedig magyar szerzőktől hoznak több cikket. 3. Folytatjuk a profesz- szorcserét és rendszeressé tesz- szük 2—3 évenként a stipen- diánscserét. 4. Állami engedélyektől függően több lehetőséget adunk egymásnak az egyházi levéltárakban folytatandó kutató munkához. 5. A magyarországi evangélikus egyház évente két szlovákiai lelkész-házaspárt lát vendégül Balatonszárszón. Ezek a megállapodások valóban előrelépést jelentenek a két egyház viszonyában. Törekszünk is arra, hogy ezek a megállapodások valóra is váljanak.

Tárgyaltunk még a két egyháznak az egyházi világszervezetekben való munkájáról. Különösen is nagy gorndot fordítottunk az Egyházak Világtanácsa soron következő nagygyűlésének (Nairobi) előkészítésére, továbbá a Keresztyén Békekonferencia Folytatólagos Bizottsága siófoki ülésének megbeszélésére.

Visszatérve Pozsonyba családi otthonában fogadott bennünket Jan Michalko püspök és felesége. Szép estét töltöttünk együtt.

Abban a bizonyosságban tér-; tünk vissza Budapestre, hogy nagyon jó volt szlovákiai testvéreinkkel találkozni, gondolatot cserélni és az előttünk álló közös feladatokat kijelölni.

D. Káldy Zoltán

..- ■ ■ ■ ■ ■ —............. '

Má

traházán ülésezett az Európai Ökumenikus Ifjúsági Tanács Végrehajtó Bizottsága

AZ EURÓPAI ÖKUMENIKUS IFJÚSÁGI TANÁCS (EÖIT) végrehajtó bizottsága június 28—július 3. között Mátraházán ülésezett. A bizottság tagjai Európa különböző térségeit képviselik.

A tanácskozás középpontjában az 1975 húsvétján Dria- bergenben (Hollandia) tartott Európai Ifjúsági Konferencia értékelése állt, amely az EÖIT eddigi legnagyobb rendezvénye volt: előkészítették a szervezet ősszel Svájcban tartandó VII. nagygyűlését is. A résztvevők, valamennyi európai egyház ifjúságának és ökumenikus ifjúsági szervezeteknek a küldöttei az „Öku- menizmus — egy út, hová? kérdéssel foglalkoznak majd.

A végrehajtó bizottság áttekintette olyan nemzetközi ifjúsági szervezetek konferenciáinak eredményeit, amelyeken az EÖIT képviseltette magát. így beszámolót hallgatott meg az Európai Ifjúsági és Diákszervezetek május végén Balatonalmádiban tartott konzultációjáról, amely az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia munkáját vizsgálta és azt, hogy abból milyen feladatok adódnak az ifjúság számára. A konzultáció állást foglalt a chilei terrorral szemben és üdvözölte a vietnami nép győzelmét. A beszámolót Hézser Gábor külügyi előadó tartotta, aki Mátraházán manvar részről volt jelen és az EÖIT-t a balatonalmádi konzultáción képviselte.

AZ ÜLÉS RÉSZTVEVŐI MEGVIZSGÁLTÁK. hogyan mélyíthetnék tovább még ökumenikus szervezetekkel való kapcsolataikat. Űgv döntöttek, hogy az EÖIT képviselőt

küld az Egyházak Világtanácsa nairobi nagygyűlésére, a Keresztyén Diák-Világszövetség következő találkozójára, a Keresztyén Békekonferencia Folytatólagos Bizottságának őszi, siófoki ülésén pedig a végrehajtó titkár vesz részt.

Az 1976-ban Varsóban megrendezendő Európai Ifjúsági Találkozón, amelyet a nemegyházi ifjúsági szervezetek rendeznek. EÖIT delegáció vesz részt.

Az EÖIT elnökét, W. D. Gutsch lelkészt (NDK), végrehajtó titkárát, J. Ludwig lelkészt (Franciaország) és az Egyházak Világtanácsának képviselőjét, F. Lüscher kisasszonyt fogadta Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, dr. Bartha Tibor püspöknek, a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa elnökének társaságában.

A VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG TAGJAI RÉSZT VETTEK a Budapest—Budahegyvi- déki református gyülekezet ifjúsági bibliaóráján. ahol Gutsch lelkész tartott bibliamagyarázatot. A Budapest— Baross téri református gyülekezet vasárnap délelőtti isten- tiszteletén Ludwig lelkész igét hirdetett. A református egyház Zsinati székházában az EÖIT-bizottsággal beszélgetést folytatott dr. Bartha Tibor püspök.

A VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG KÖSZÖNETÉT MONDOTT a Magyarországi Református Egyháznak a vendéglátásért és azért, hogy ilyen módon is igyekezett hozzájárulni az európai egyházak közötti kapcsolatok elmélyítéséhez.

*

(