Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-11-03 / 44. szám

XXXIX ÉVFOLYAM 44. SZÁM 1974. november 3. Ara: 2,— forint Kopott Bibliák Láttam már sok szépen kötött Bibliát családi könyvtárakban. Arany János, Petőfi Sándor, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Babits Mihály, József Attila, Váci Mihály, Garai Gábor verseskötetei mellett ott volt a sorban a Biblia is. Nem éppen rossz látvány a nagy klasszikus költők és az új magyar líra nagyszerű képviselői között ott látni a könyvtárban a Bib­liát. Mégis, nekem sokkal jobban tetszenek az íróasztalokon, az éjjeliszekrényeken találhátó kopott, sokszor széteső Bibliák. Éspedig azért, inert kopottságukban és szétesettségükben is ar­ról beszélnek, hogy kézben vannak, olvassák őket, néha olyan sokszor, hogy leválik a kemény kötés, meglazulnak a lapok úgy- annyira, hogy ragasztgatni kell azokat egymáshoz. Egyszer va­laki halála előtt rám hagyta Bibliáját. Egyszerű gyülekezeti tag volt. Nagyon kopottak a lapok, igen sok aláhúzás tarkítja a soro­kat. Régi gazdája sokat olvashatta és pedig gondolkodva, a ne­ki jelentős sorokat aláhúzva. Ma is érték számomra ez a „tönk- re-olvasott” Biblia. I A BIBLIA-VASÁRNAP ALKALMÁBÓL érdemes elgondol­kodni egyházunkban azon, hogy nem fogyatkozott-e meg a ko­pott Bibliák száma. A reformáció kézbe adta a Bibliát. A refor­máció korában boldogok voltak azok, akik kézbe vehették és olvashatták. Gyakran a családok számára a napi munka után az ünnepi órát jelentette, amikor az asztal köré gyűjtött család (’lőtt a családfő Bibliát olvasott. Magyarországi Evangélikus Egyházunk történetében is vannak olyan szakaszok, amelyek­ben sokan sokszor olvasták egyénenként és a családban a Szentírást. Ez mindig akkor történt, amikor a Szentlélek mun­kája nyomán megelevenedett az egyház és az egyház tagjai lel­ki éhséggel és szomjúsággal nyúltak a Biblia után. És ha azt helyesen olvasták, akkor ebből az olvasásból nemcsak a maguk számára nyertek lelki eledelt, hanem áldás fakadt abból a fe­lebarát és a nagyobb közösség számára is. Hiszen az igéből erőt nyertek embertársaik szolgálatára és a felebarát javának mun- kálására. ÜJRA KEZÜNKBE KELL VENNÜNK és újra koptatnunk kell a Bibliánkat! Benne Isten igéjére lelünk. Rajta keresztül Isten szólal meg, ítéli meg bűnünket és szabadít meg azok bi­lincseiből. Benne Isten bűnbocsátó szeretete közeledik hozzánk és újítja meg életünket. Az evangélikus ember magatartását, hétköznapi döntéseit elsősorban nem az általános „szokások”, nem egyszerűen a „közfelfogás”, nem is saját maga által ki­épített „magánetika” határozza meg. hanem elsősorban az Is­ten igéje, melyet magába foglal a Biblia és amely prédikálta- tik nekünk szószékeinkről. Elsősorban most nem arra gondo­lunk, hogy egy-egy keresztút, vagy döntés előtt egy-egy kira­gadott, vagy éppen „felcsapott” bibliai vers határozza meg lé­péseinket és döntéseinket. Sokkal inkább arról van szó, hogy aki rendszeresen és folyamatosan kézbentartja és olvassa a Bibliát, annak lelkiismerete „igéhez kötött” lesz és az adott konkrét kérdésben különösebb idézgetés nélkül Isten igéjéhez alkalmazkodó lesz. Ügy is mondhatjuk, hogy a Biblia „kop­tatása” közben olyan belső érzékenységet nyer. amelynek a bir­tokában képes felismerni Isten szándékát. Aki csak néha-néha. elvétve nyúl Bibliája után. annak nem fejlődik ki ez a belső „érzékenysége” Isten akaratának megismerésére és így nem csodálkozhat azon, ha adott esetben „sehogy sem látja” az Isten szándékát. VAN A BIBLIA OLVASÁSÁNAK VESZÉLYE IS. Nemcsak az, hogy konkrét esetben egy-egy verset kiragadunk belőle, még inkább az, hogy „kivonulunk a világból” a Bibliánkhoz, „elcsendesedünk felette” és nem gondolunk arra a világra, amelyben élünk, dolgozunk. Vagyis a „magunk számára” olvas­suk csak a Bibliát. Pedig még a csendes szobában is nyitva kell tartanunk az ablakokat a világ és embertársaink felé és úgy kell olvasnunk a Szentírást, hogy annak nyomán új indításo­kat, friss szeretetet és több felelősségérzést nyerjünk embertár­saink segítésére, országunk építésére, népünk előrehaladásának munkálására. Aki jól olvassa a Bibliát, az nem remetévé válik, hanem közösségi és közéleti emberré. Egyre több érdeklődést mutat mind az egyház, mind a társadalom közügyei iránt és részt kér a közös munkából. VEGYÜK ELŐ HÁT KÖNYVEINK KÖZÜL, a fiókokból Bib­liánkat. Kerüljön újra az asztalunkra és a kezünkbe. Engedjük, hogy Isten rajta keresztül is formálja és megáldja életünket. D. Káldy Zoltán ETIÓPIA Az országban a legutóbbi hónapokban bekövetkezett po­litikai változások érintették az egyházak helyzetét is. Az új katonai kormányzat által ter­vezett alkotmánytól társadal­mi reformokat várnak sokan, az elmaradott feudális rend megszüntetését. Az ország el­maradottságára jellemző, hogy a lakosság 95°/0-a nem tud írni és olvasni. Az eddigi államegyház, az Etióp Ortodox Egyház tagjai közé tartozik a 27 millió la­kosnak mintegy 35%-a. míg a lakosság fele mohamedán, a többiek pedig más keresztyén egyházakhoz tartoznak vagy pogányok. Az etiópiai evangé­likus egyház 200 ezer tagot számlál. Az ortodox államegyház az új alkotmány szerint" elveszte­né óriási földbirtokait és tár­sadalmi előjogait. Theophilos pátriárka1 és a zsinat augusz­tus közepén határozottan ál­lást foglalt az állam és az egy­ház szétválasztása ellen, míg az ortodox papok más cso­portjai, főleg az alacsonyabb rangúnk üdvözölték a katonai kormányzat intézkedéseit és további terveit. Etiópiai források kiemelik azt a tényt is, hogy Aman An­dorn altábornagy, a kormány vezetője az evangélikus misz- sziói iskola növendéke volt Addis Abebában. A politikai változások nem akadályozták meg a Lutherá­nus Világszövetség Világszol­gálati Osztályának a száraz­ság és éhínség leküzdésére in­dított segélyprogramjait és za­vartalanul működik a Világ- szövetség Addis Abebában levő rádióadója is. (lwi) Múltjuknál a jövőjük nagyobb Háromssásötven éves a bokodi gyülekezet A BOKODI GYÜLEKEZET megalakulása visszanyúlik a török megszállás idejére. A gyülekezet régmúltjáról Pusz- tay Márton, egykori bokodi prédikátor históriája ad hírt a késői unokáknak. Az őáltala közölt adatokból megtudhat­juk, hogy 1634-ben már szer­vezett evangélikus gyülekezet él Bokodon és a szomszédság­ban levő Szenterzsébetfalván is, de ez a község a 17. század végére elnéptelenedik. Bököd azonban átvészeli a török idő­ket. A csákvári Eszterháziak szlovák és német családokat telepítenek le a faluba. Fél év­századon át három nyelven fo­lyik a lelkészi szolgálat. Mind­három nemzetiség külön kán­tort is tart fönn. Erre a kor­szakra esik a temvlom és a pa­rókia feléDÍtése. És mindez tíz esztendő leforgása alatt. A múlt század elejére a né­met nyelvű szolgálat megszű­nik, s rá ötven évvel a szlovák is, amikor a gyülekezet életé­nek egy igen jelentős korszaka kezdődik Smid Mihály lelkész beiktatásával, aki félszázadon át papja a gyülekezetnek. Tes- sedikhez hasonló munkássá­gáért „Bököd atyja”-ként em­legették. A FALU KÖZELSÉGÉBEN füstölgő tornyok, nagyfeszült­ségű vezetékek hálózata jelzi, hogy erőteljesen iparosodó vi­dék szomszédságában van Bö­köd. Oroszlányban, a fiatal bányavárosban és a két hely­ség között épült villamos erő­műben sokan találnak munkát a falubeliek közül. Jóllehet a lakosság többsége mezőgazda- sági munkát végez, méghozzá elég mostoha talajadottságok mellett. A környéken minde­nütt jó földek vannak — hal­lottam illetékesektől — a bo- kodiaknak nagyon szorgalma­san kell dolgozniuk a megélhe­tésért. Ráadásul a jég elverte a nyáron a háztáji szőlőket. De a szép. modern családi házak so­Dunaharaszti nagy ünnepe Felejthetetlen v , árnapja volt a dunaharaszti gyüleke­zetünknek szeptember 22-én. Ez alkalommal avatta fel D. Káldy Zoltán püspök-elnö­künk a kibővített irodahelyi­séget, amely így alkalmas ima­házul szolgál. A gyülekezet régi vágya teljesült be az ima­terem létesítésével. DUNAHARASZTI BUDA­PEST DÉLI RÉSZÉVEL HA­TÁROS, a ráckevei HÉV vona­lán fekszik. 1921-ben fiókegy­püspök szerető szívvel szólott a gyülekezethez Zsolt 27,4 alapján. A gyülekezet régi vá­gya teljesült be, hogy lakhas­sák az Űrnak házában élete minden idejében. Jól érezte mindig a gyülekezet, hogy ösz- szes kérései között ez a leg­fontosabb, mert itt nyerheti bűnei bocsánatát, új életet és üdvösséget. Itt láthatja meg Istenünk örök szépségét és megbizonyosodhat arról, hogy mennyei édesatyánk van. Lel­A dunaharaszti imaház oltára házzá alakult. 1933-ban önálló missziói kör központja lesz. Akkor 887 lelket számlált a a gyülekezet. Csodálatos alko­tási vágy hevíti. Ereje megfe­szítésével igyekszik templomot létesíteni. Tjeiket vettek és gyűjtötték a szükséges építő­anyagot. Az építési engedélyt 1944 februárjában kapták meg. Az alap elkészült, de a háború vihara véget vetett a munká­nak és az összegyűjtött anyag eltűnt. Nagy megpróbáltatás volt ez a gyülekezet számára. De újra eggyé kovácsolódik. 1963-ban 4X4 méteres iroda- helyiséget létesített. 1973-ban sikerült meghosz- szabbítani a meglevő épületet és így alakult ki a gyülekezet szükségletének megfelelő szép helyiség. Lutheránus Világ- szövetség segélye és a gyüleke­zet hozzájárulása tette lehető­vé ezt a jó megoldást. Misz- sziói körünk egész területén -eformátus templomokban vé­gezzük szolgálatunkat. Duna- harasztin most már saját ott­honunkban. A FELAVATÁSI ÜNNEP­SÉGEN nagyszámú gyülekezet vett részt. D. Káldy Zoltán ki otthonukká legyen ez a haj­lék. Családi otthonukba innen vigyék magukkal a nyert erőt, hitet és szeretetet. Öröm töltötte el a gyüleke­zetei, hogy megérhette ezt a boldog pillanatot és szívében elkötelezte magát az új otthon szeretésére és buzgó látogatá­sára. AZ ISTENTISZTELETET KŐVETŐ KÖZGYŰLÉSEN a helyi lelkész köszönte meg a püspök megértő támogató sze- retetét, amellyel lehetővé tette megfelelő otthonunk létesíté­sét. Kedves vendége volt a gyülekezetnek az ünnepségen Zeuthen Mogens özvegye és orvos fia. Zeuthen Mogens a Lutheránus Világszövetség fő­titkára volt, teológiánkon is tanult, jól megtanult magyarul és nagyon szerette magyar né­pünket. A Pestmegyei Egyházmegye nevében Detre László esperes köszöntötte a gyülekezetei. El­hozták gyülekezeteik köszön­tését a gyülekezet területén szolgáló református lelkészek is. Lukács László ra jelzi itt is, mint az ország­ban általában, hogy az itt élők­nek sincs különösebb okuk a panaszra. Ez a gyülekezet jelene: épí­tő. munkás és a jövőbe tekintő jelen. S ahol a jelent be­csülik, megbecsüléssel emlé­keznek a múltra is, kivált, ha egy gyülekezet fönnállása ilyen jelentős évfordulóhoz érkezett. Ennek a megbecsülését fejezi ki az is. hogy a gyülekezet erre az alkalomra meghívta püspö­két és a szomszédos gyülekeze­tek lelkészeit és képviselőit is. A SZEPTEMBER VÉGI VA­SÁRNAPRA nagyünnepi gyü­lekezet sereglett a templomba, melynek igehirdetői szolgála­tát D. dr. Ottlyk Ernő püspök végezte. Rámutatott arra. hogy egy gyülekezet élete milyen mélyen belegyökerezik a múlt­ba. és. ha a múlt megpróbál­tatásokkal teli történetét em­legetjük le kell vonnunk a kö­vetkeztetést: a gyülekezet ma is él és ezért csak Istené a há­la. Aki ma is hív és gyülekeze­tei teremt, újra és újra ad erőt a mindennapok gondjaihoz. A hálaadás a múlt ajándé­kaiért és a gyülekezetért, amely md is él, kifejezésre ju­tott abban is, hogy számosán vették az Űr szent vacsoráját, amelyet az istentisztelethez csatlakozóan szolgáltatott ki a püspök és a riport írója. ÜNNEPI KÖZGYŰLÉSSEL folytatódott az együttlét. A gyülekezet felügyelője és lel­késze Simonfay Ferenc köszön­tötte a vendégeket, majd föl­olvasta a bokodi gyülekezet rö­vid történetét. A köszöntések sora a püspök szavaival vette kezdetét, aki elmondta, hogy eleven gyüle­kezetről tanúskodik a történel­mi múlt. de a jelenét és jövő­jét sem kell félteni. Már csak azért sem, mert jelenleg két bokodi teológus hallgató is ké­szül a lelkészi szolgálatra. Dr. Nagy István esperes a gyüleke­zet jelenére helyezte a hang­súlyt, arra az életre, amelyet a mában kell az élő Jézus Krisz­tus nyomában járni. Puskas János pusztavámi lelkész. Ra­jos János nagyvelegi lelkész és Pohánka Sándor a gyülekezet korábbi lelkésze köszöntötték ezután az ünneplő gyülekeze­tei. Köszöntés hangzott el még Farkas Ferenc száki gondnok, Böröczki Béla helybeli refor­mátus lelkész és Hegedűs And­rás római katolikus plébános részéről is. Zárószóként Simonfay Fe­renc kifejezte háláját a meg­tartó Istennek a 350 éves múlt­ért, de reménységét fejezte ki a gyülekezet jövőjét illetően is, amely nagyobb, mint a múlt­juk, mert Isten továbbra is se­gíti és erősíti népét. DÉLUTÁN MÁR A SZOM­SZÉDOS OROSZLÁNYI TEMPLOM harangjai hívták egybe az ottani gyülekezetei, amelynek ugyancsak D. dr. Ottlyk Ernő püspök hirdette Isten igéjét. Az istentiszteleten a gyüle­kezet énekkara is szolgált, amely olyan fölkészüitségről tanúskodott, hogy talán nem esem túlzásba, ha azt állítom, hogy a Lutheránia után bár­melyik gyülekezet énekkarával fölvehetné a versenyt. A nemrégiben fölépült pap­iakban, a lelkészcsalád köré­ben megtudtuk, hogy a gyüle­kezetre nagy gond nehezedik. Tekintélyes viharkár érte a nyár végén a templom tetőze­tét. Ennek a kárnak a helyre- hozatalára a gyülekezet önere­jéből képtelen lenne, de hála Isten van Gyülekezeti Se­gély, a gyülekezetek egymást segítő szolgálata, amely ilyen esetekben jelentős anyagi tá­mogatással siet a rászoruló gyülekezetek megsegítésére. Ez esetben az oroszlányiak is ezért remélhetik, hogy az egész test együttes erőfeszítése következ­tében a gondok felhői eltaka­rodnak templomuk fölül. Kőszeghy Tamás Offertorium a Biblia terjesztésére A reformáció nagy tette volt, hogy kora eszközeinek a fel- használásával kezébe adta az egyházban élő embereknek a Bibliát. A reformáció egyházai azóta is fontos feladatuknak te­kintik, hogy a gyülekezetek tagjai kézhez kapják és naponként olvassák Istennek a Szentírásba foglalt igéjét. Magyarországi evangélikus egyházunk a többi hazai protestáns egyházzal együttmunkálkodva gondoskodik a hívek Szentírással való ellá­tásáról. Ennek érdekében jelentős áldozatot is hoz országos egy­házunk. Az évenként tartott biblia-vasárnapi offertorium ösz- szegét arra fordítja, hogy több száz Bibliát, illetve Üjszövetsé- get juttasson ajándékképpen elsősorban szórványgyülekeze­teinknek. Ehhez a szolgálatunkhoz kérjük ebben az évben is a vasárnapi perselyezés során gyülekezeteink tagjainak segítségét. BRAZÍLIA Recife és Olinda római ka­tolikus érseke, Helder Camara ez év februárjában kapta még a norvég társadalmi szer­vezetek által adományozott békedíjat és a frankfurti bé­kedíjat, a nyugat-német szer­vezetek adományát. A két díj összegét, 1,5 millió norvég ko­ronát és 250 ezer nyugat-né­met márkát Camara érsek Brazília északi részén az ott uralkodó nyomor és éhínség leküzdésére kívánta fordítani és földet akart juttatni a nincsteleneknek. Törekvései a hatóságok és az ország jobb­oldali köreinek ellenzését vál­tották ki, akik terrorral és fe­nyegetésekkel igyekeznek megfélemlíteni azokat, akik hajlandók volnának eladni földjüket a tervezett „Re­ménység program” megvaló­sításához. Gunnar Stalsett norvég lelkész, a norvég bé­kedíj-bizottság vezetője nem­zetközi összefogásra szólított föl Camara terveinek megva­lósítása érdekében, (lwi) Az emberi jogokról rendezett konzultációt októ­ber 21—26 között Sanct-Pöl- tenben (Ausztria) az Egyházak Világtanácsa Nemzetközi Ügyekkel foglalkozó Bizottsá­ga. A Magyarországi Egyhá­zak ökumenikus Tanácsa kép­viseletében dr. Prőhle Károly főtitkár, teológiai tanár vett részt a tanácskozáson.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom