Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1974-01-20 / 3. szám
ÖRS Z ÁG 0 S EVAN G É LI KU S H E TI LA P XXXIX ÉVFOLYAM, 3. SZÁM 1974. január 20. Ara: 2,— forint „Jelentés a völgyből” Néhány évvel ezelőtt elhunyt neves költőnktől, Áprily Lajostól kölcsönöztük ezt a címet, mely öregkorában megjelent, vallomásszerű verseit tartalmazó kötetének címe volt. Vízkereszt ünnepe utáni vasárnapokon a böjti időszak felé vezető úton azt a Jézust láthatjuk és kísérhetjük, aki már szenvedését jelenti tanítványainak, hármat közülük felvisz magával a megdicsőülés hegyére, csudálatos órákat velük együtt átélni, majd alászállnak a hegyről a völgybe és ott az élet legnyersebb valóságaival, reménytelen betegségben vergődő fiúval, tehetetlen- kedő tanítványaival és vitatkozó, versengő sokasággal találkozik. VERSEKET SZERETŐ OLVASÓINK bizonyára hétről hétre örömmel és várakozással veszik kézbe lapunkat és keresik meg az abban található, gondosan válogatott, értékes verseket. Most őket is, de a versek felett máskor könnyen átsikló olvasóinkat is arra kérem, olvassák el figyelmesen az e számunkban található Reményik-verset, mely „Lefelé menet” címmel ugyanezt a jelenetet, a csodálatos megdicsőülés-hegyi élmény utáni visszatérést örökíti meg. Hegyen jártak — völgybe értek ... A hegyekbe kirándulni jár az ember — o völgyekben mindennapi életét éli. A hegyek csúcsairól gyönyörű kilátás nyílik a völgyekre, vagy ha még feljebb lépünk, az űrhajók fedélzetéről még gyönyörűbb színekben pompázik földgolyónk, de ott maradni tartósan nem lehet, a szép szivárványszíneket és a hegyi panorámát közelről kell alaposabban szemügyre venni, még akkor is, ha közelről már nemcsak a ragyogást vesszük észre. A hegyről a völgybe való alászállás nem valamiféle zuhanás, hanem természetes és szükséges út, amelyet meg kell tennünk, örömmel, hazatérve ... „Jézus a völgyben is Jézus marad" — írja a költő s ez legyen elég. Erre a Jézusra nézve mit is „jelenthetünk a völgyből’’,' mindennapi életünk színteréről? JELENTHETJÜK AZT, HOGY AZ EMBER A VÖLGYBEN TALÁLKOZIK HIVATÁSÁVAL. — Amikor Jézus hamarosan elkövetkező szenvedését, halálát és feltámadását jelenti először, majd a hegyről alászállva másodszor is, akkor a hangsúlyt nem e szón kell megtalálnunk, hogy „szenvedés”, hanem e szavakon: „hivatás” és „helytállás”. Jézus tudja, hogy tanítványai alig értik, amit mond. Tudja azt is, hogy ha értenék, sajnálni kezdenék és mentőakciót indítanának érdekében. Pedig neki éppen ezt a hivatását kell maradéktalanul teljesítenie. — A „fellegekben járó” keresztyén egyház vagy egyes keresztyén ember nem találja meg, vagy elkerüli hivatását, küldetését. A hegyek magasságából, vagy belső lelkivilágunk szivár- ványos élményanyagából el kell jutnunk a „völgybe”, ahol nyers valóságában vár minden egyes embert és felelős közösséget a földi élet, a nem egyforma feladatok elé állító hivatás s az abban való maradéktalan helytállás. Lehet, hogy ennek teljesítése nehéz erőfeszítésekkel, talán még szenvedéssel is jár.' De sokszor nem kellene hozzá több, csak nyitottabb szív, több odafigyelés, előítéletek félretétele. Lehet, hogy a családunkban kell végre megtennünk azt a lépést, amelyre szívünk, lelkiismeretünk már régóta indít. Lehet, hogy valaki felé el kell indulnunk, hogy végre tiszta tekintettel nézhessünk egymásra. Lehet, hogy munkánkban kellene változtatnunk rossz beidegződöttségeinken, hanyag, lelkesedés nélküli munkavégzésünkben. Lehet, hogy ki kellene mondanunk mások előtt azt a tanácsot vagy elismerést, amit már régóta hordozunk magunkban, de népszerűbb dolog mindig a rosszat emlegetni s a kritikát hangoztatni. Lehet, hogy végre észre kellene vennünk, hogy a társadalom és az egész emberiség égető kérdései Istennek is kérdései s nem csupán „politika”, hiszen az ö általa teremtett és drága áron megváltott emberéletekről, igazságról, boldogságról, kiharcolt jogokról, elért békességről van szó! A völgyben az ember saját hivatásával találkozik és hányféle hivatás, hányféle helytállás vár ránk! Jézus megtalálta a sajátját és nyugodt, bizakodó hangon elvállalta. Nekünk is ezért kell naponta felelősen körülnéznünk a világban, otthonunktól az emberiség nagy családjáig: mit is kell tennünk, vállalnunk?! JELENTHETJÜK AZT IS, HOGY A VÖLGYBEN AZ EMBER TALÁLKOZIK EMBERTÁRSÁVAL, aki segítségre szorul. — Hivatás és helytállás soha nem merülhet ki szavak hangoztatásában, eszmék tisztázásában. Minőiig kézzelfoghatóvá válik, mihelyt emberekkel találkozunk. Jézus a hegyről lejövet nem elvileg magyarázta meg, hogy miért is kellett alászállani, hanem a sokasághoz sietett, ahol egy születésétől fogva értelmetlenül élő, kegyetlenül szenvedő fiú állott a középen. A tanítványokban nem maradhatott kétség afelől, hogy ilyen „esetekkel” életük során még számtalanszor fognak találkozni. A három, hegyet is megjárt tanítványnak talán túl nagy volt az ellentét: a fényes ruhájú, fénybe öltözött Jézus, körülötte Mózes és Illés a hegyen, egy földet túró s vonagló beteg fiú, vádaskodó és versengő emberek a völgyben. Pedig tudhatták volna: Mózesnek és Illésnek életében is voitak keserű mélypontok és később megtudták: Jézus is fog még egy másik hegyen. az Olajfák hegyén vért verejtékezni. — Ne tegyünk különbséget a csillogó, örömteli órák szolgálata és a mélypontokra jutott emberek közötti szolgálat között. Mindig, mindenütt az a kérdés, hogy mit tehetünk az emberért, a felebarátért, aki karnyújtásnyira van tőlünk .... JELENTHETJÜK MÉG AZT IS, HOGY A VÖLGYBEN KAP ÉRTELMET MINDEN, amit a hegyen láttunk. — Jézus nem véletlenül vitte őket magával. Tudta, hogy később szükségük lesz arra. amit ott átélnek. Sem a látomás, sem a Jézusról hallott mennyei szózat nem volt öncélú, tovatűnő látomás. Igaz, ők hamarosan elszundítottak a hegyen. De azt sgfya nefn feledték már el — akkor sem, amikor Jézus már ném járt velük —, hogy ö, Jézus, a szeretett Fiú, akit hallgathatnak és követhetnek. A keresztyén ember nem nélkülözheti azokat a szent pillanatokat, amikor csendben Isten előtt megáll, amikor a bűnbocsánat örömhírét és a szolgálatba küldő parancsot újra meg újra meghallja.\Ez az a műhely, amelyben formálódunk s ahol rácsodálkozhatunk Jézus szeretetének mai világunkban is érvényes valóságára. „Legyen nekünk elég a kegyelem: / Hogy láttuk egymás fényes arculatját, [ Hogy iáttuk egymást Vele — a Hegyen.” Hivatásunk, emberségünk és hitünk cselekedetei pedig értelmessé és gazdaggá teszik életünket embertársaink között — a völgyben. Szirmai Zoltán Újévi köszöntések az Országos Egyháznál és a Déli Egyházkerületben Az új év első napjaiban szokásos „köszöntések” az elmúlt évek során lassan elvesztették korábbi külsőséges, feszes ünnepi jellegüket. Mindinkább a munkatársak értékes találkozási alkalmaivá, az elmúlt évet értékelő, de máris a jövőt tervező, az új esztendő tevékenységét meghatározó eszmecserék színhelyévé váltak. Jelezte ezt az is, hogy például a Déli Egyház- kerület püspöki hivatalában újév napján a ‘déli órákban nemcsak a Pesti Egyházmegye lelkészei és presbiterei jelentek meg szép számmal Virágh Gyula esperes vezetésével, hogy jókvánságaikat elmondják D. Káldy Zoltán püspöknek és Szent-Ivány Ödön felügyelőnek, de jelen voltak sokan mások is. Bevezető mondatunk állítását igazolja az is, hogy ebben az évben Virágh Gyula esperes néhány mondatos köszöntés után mindjárt átadta a szót Szirmai Tibornak, a Deák téri gyülekezet másodfelügyelőjének, aki a gyülekezetek oldaláról nézve ölelte fel az elmúlt évben népünk és egyházunk életében elért eredményeket és értékelte ezen belül az egyházkerület elnökségének, elsősorban D. Káldy Zoltán püspöknek egyházkormányzó, igehirdető, pásztori és közéleti tevékenységét Lapunk egyik cikkét idézve szólt arról az egységről, egyetértésről, közösségvállalásról, amely egyházkormányzati szerveink és a „hátország”, a gyülekezetek között megvalósult és záloga az elkezdett újesztendő jó eredményeinek is. Az egyházban minden a gyülekezetekért van D. Káldy Zoltán püspök is itt kapcsolódott válaszában a mérlegeléshez és előretekintéshez. A Szirmai Tibor által elmondottakat azért fogadta jóleső érzéssel, mert enélkül a háttér nélkül a püspöki szolgálat valóban légüres térben mozogna. Az egyházban pedig minden a gyülekezetekért van. A köszöntés néhány pontjára utalva elmondotta, hogy egyházunk a múlt értékeit felhasználva új utat talált az új társadalomban. Ez az; út nem „arany középút”, hanem „az” út, melyre Isten állított bennünket. A továbbiakban a püspök az egyik Útmutató ige fényében foglalkozott a budapesti gyülekezetek életét érintő jelenségekkel, lelkészek és gyülekezeti munkások szolgálatának időszerű kérdéseivel. Megköszönve a sok segítséget, amelyet a budapesti lelkészek nyújtanak a közegyházi munkában, felhívta a figyelmet a fővárosi gyülekezetek sajátos helyzetéből adódó megnövekedett felelősségre és feladatokra a pásztorolásban és az igehirdetésben. Ezekkel ösz- szefüggésben intett arra, hogy a budapesti lelkészeknek és gyülekezeteknek jobban ösz- sze kell dolgozniuk. Felmutatta a felügyelők és presbiterek szolgálatának a fontosságát a lelkészi munka segítésére. Szolgálatunk a jövőben sem lesz tanácstalan, ha komolyan számolunk azzal, hogy élő Urunk van, aki Szentleikével mindenre megtanít és az élet folyásában ad választ szolgálatunk útján — mondotta a püspök. Az egyházi vezetés és a gyülekezetek szoros összetartozása tovább erősödött Még szélesebbre nyílt egyházi szolgálatunk látószöge, amikor az esztendő első munkanapjának reggelén az Országos Egyházi Iroda munkatársai és az országos munkakörök vezetői keresték fel D. dr. Ottlyk Ernő püspök és Karner Ágoston országos főtitkár vezetésével országos egyházunk elnökségét: D, Káldy Zoltán püspökelnököt, és dr. Fekete Zoltán országos egyházi felügyelőt A munkatársak nevében D. dr. Ottlyk Etnő püspök foglalta össze az elmúlt esztendő gazdag eredményeit A békeeredmények éve volt 1973. Egyházunk megnyilatkozásai át vannak szőve ezekkel a békéeredményekkel. A VIII. Magyar Békekongresz- szuson és a Békeerők Moszkvában tartott világkongresz- szusán püspökelnökünk felszólalásán át kapott hangot egyházunk szava. Megszámlálhatatlanul sok más szolgálaton keresztül is kifejeződött egyházunk egysége a világot átfogó békemozgalommal. Az Egyházi Nemzetközi Életben folytatódott sajátos szolgálatunk, amellyel a vi- lágkeresztyénségen belül a diakónia teológiájának felismeréseivel jelentkezünk. Ennek jegyében szolgáltunk az egyházi világszervezetekben. Az Állam és Egyház viszonyában 1973-ban is sokoldalúan nyílt módunk a szocialista haza iránti szeretetünkről és hűségünkről bizonyságot tenni. Számos lelkészünk kapott helyet a tanácsok munkájában való részvételre. Az állam és egyház között kötött Egyezmény negyedszázados jubileumának megünneplése pedig áthatotta egész egyházunkat Nagy munkát végzett a Lelkészi Munkaközösség, a Teológiai Akadémia és a Sajtóosztály. Az egyházi vezetés és a gyülekezetek szoros összetartozása tovább erősödött. A gyakori püspöki látogatások, az esperesi vizsgálatok, a Gyülekezeti Segélynek és a Diakóniai Osztálynak a munkája — erős hálózatot jelent az egyházi vezetés és a gyülekezetek összekapcsolására. Istennek adunk hálát az elmúlt év minden eredményéért. ö tartotta meg a lakott Földet a jövő számára, ö adott népünknek erőt és előmenetelt, egyházunkat pedig Szentlelke által az igén, a szentségeken és a szolgáló szeretet cselekedetein át vezérelte. Tovább léphetünk előre D. Káldy Zoltán püspökelnök az elmúlt év eredményeiAz Egyesült Államok Egyházainak ökumenikus Tanácsa novemberben dr. Robert J. Marshall elnök-püspököt, az Amerikai Lutheránus Egyre utalva szólt arról, hogy igen jó reménységgel nézhetünk az új esztendő felé. Az Egyezmény megkötésének évfordulójával kapcsolatos értékelés segített abban, hogy még jobban lássuk azokat a feladatokat, amelyek előttünk vannak. Meggyőződhettünk arról, hogy egyházunknak a társadalomban megbecsült helye van és ez arra ösztönöz, hogy sajátos munkánk elhanyagolása nélkül még jobban bekapcsolódjunk a társadalom közösségébe. Erre különösen is alkalmat ad néhány soron következő évforduló. 1974-ben lesz Alkotmányunk 25 esztendős. Az Alkotmány, amely történelmünkben először adott minden hatalmat a dolgozó nép kezébe, először biztosította számunkra is, hogy egyenjogú állampolgárok vagyunk ebben a hazában. Népünk tagjaiként belülről hallathatjuk szavunkat és segíthetjük népünk további előrehaladását 25 éve indult meg hazánkban a szervezett békemunka, amelybe kezdettől fogva bekapcsolódott egyházunk. Ezen a ponton tudta először értékelni egyházunk szolgálatát az új társadalom. Békeszolgálatunkat a jövőben még konkrétebben és szakszerűen kell végeznünk. Belső egyházi életünk területéről kiemelte a püspök azt a reménységünket, hogy hamarosan használatba vehetjük a Teológiai Akadémia új épületét. A gyülekezeteknek ezzel kapcsolatban felébredt felelősségét és áldozatkészségét a jövőben is biztosítanunk kellene a lelkészképzés ügyének támogatására. Gyakorló lelkészeink javadalmazása tekintetében is időszerűnek látszik néhány intézkedés a fizetések szintjének egységesebbé tétele érdekében. Nemzetközi egyházi szolgálatainkkal kapcsolatban az Európai Egyházak Konferenciájának sorrakerülő nagygyűlésére, az Emberi Jogokkal foglalkozó konferenciára és a Lutheránus Világszövetség munkacsoportjaiban végzendő tanulmányi munkákra irányította többek között a figyelmet országos egyházunk püspökelnöke. Hűség, megbízhatóság, pontosság. E hármat kérte továbbra is a munkatársaktól D. Káldy Zoltán püspök elnöktársa nevében is, miközben megköszönte az elmúlt esztendő során végzett jó munkát és Isten megsegítő gazdag áldását kívánta az elkezdődött új esztendőre. M. Gy. ház vezetőjét választotta elnökévé. Marshall elnök-püspök 1971 nyarán tett hivatalos látogatást egyházunknál, (öpd) D. dr. Ottlyk Ernő püspök köszönti az Országos Egyház Elnökségét Munkatársak az újévi köszöntésen ZINNOW DIAKÓNUS LÁTOGATÁSA D. KÁLDY ZOLTÁN PÜSPÖK-ELNÖKNÉL AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK Hans Zinnow diakónus, aki a Berlin-Brandenburgi Evangélikus Egyház diakóniai intézményeinek megbízásából Magyarországon járt, december 14-én látogatást teti D. Káldy Zoltán püspökvelnöknél és beszélgetést folytatott vele a két egyház diakóniai intézményeit érintő kérdésekről.
