Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-05-05 / 18. szám

XXXIX. ÉVFOLYAM 18. SZÄM j 1974. május 5. Ára: 2,— forrni Jó utat, béke! Igen, le kell végre dönteni a bálványokat... Mert még mindig ott terpeszkednek tudatunkban, behunyt szemmel is őket látjuk. Ha ki is csillan mögöttük a napfény, a roppant kolosszusok kontúrjai még csak jobban látszanak. Le kell dönteni őket! Itt az ideje! Nem hódolhatunk annak, hogy a békét csak az „erőkiegyenlítés” tarthatja fenn. Nem fogadhatjuk el a hadseregek, fegyverek által „biztosított” béke istenségeit. Sém atomfegyverek, sem támaszpont rend­szerek, sem fenyegető hanghordozás, sem mesterségesen elő­idézett feszültségek, vagy héják vijjogása nem kényszeríthet térdre bennünket. Bálványok ezek, amelyek előtt hosszan s némán kígyózott az emberiség nagy tömege. De eljött az ideje annak, hogy ezeket a bálványokat ledöntsük. Az „antik világ” kelléktárába valók ezek a bálványok is. Ajtóvá kerül minden túlhaladott eszme, rém, fenyitő eszköz és kényszerképzet. Mi szabadon, józanul, reálisan akarunk gondolkodni és a józan ész világosságában megtaláltuk a ki­vezető utat. Ezért a holnapi jelszavunk: jó utat, béke! , NEM KEVESEBB. MINT NEGYED ÉVSZAZAD van egy mozgalom mögött, amely valóban .,mustármagból” fakadt. Ez a mozgalom a békének mozgalma volt. Csak azt éreztük vele kapcsolatban, amikor elindult, hogy valami „remény­telenül jó ügyet” képvisel. És oly szépet, hogy az talán „nem is lehet igaz”. Mert amikor születésénél bábáskodtunk, hinni sem mertük, hogy valaha is felnevelődik. (De sokan tartot­ták „halvaszületettnek”.) S ma, huszonöt éves, izmos „férfi”, amelynek vállain kontinensek sorsa, milliók vágya és remé­nye nyugszik. Mindig tudtuk, hogy „más fából faragták”, mint az útját álló bálványokét. Mindig éreztük, hogy roppant erő szunnyad karjaiban. Mindig döbbenettel adóztunk a kritikus esetek bátor helytállásain. S mindig meglepett, amikor „sziszifu­szinak” látszó munkát végzett. Mert az ismételten legördülő követ volt bátorsága ismét a hegy gerince felé görgetni. Huszonöt évét a világ és mi magyarok is köszöntjük. Kiállta az idők próbáját, s az idő őt. igazolta. MOST ÜNNEPI HÓNAPRA KÉSZÜL — legalábbis ha­zánkban — a mozgalom. Hagyománya van már ennek a hó­napnak. Mindig május 8-án kezdődik, azon a napon, amelyen befejeződött a második világháború Európában. A tavasz­nak varázslatos szépségével a virágba-zöldbe szökkent ter­mészettel karöltve hirdeti az élet szépségét, értelmét és re­ménységét ebben az egy szóban: béke. Május és a béke lassan Összenőtt, együtt kiejthető kifejezéssé lett. Az idei béke 'és barátság hónap fényét a huszonöt éves. jubileum adja meg. Mi a lényege ennek az ünnepi hónapnak? A program gaz­dagságából csak egyet-kettőt emelünk ki. Az ünnepélyes megnyitó (május 8-án) után országszerte barátsági gyűlések lesznek. Ezeken a gyűléseken „az élő szó erejével” — aho­gyan D. Káldy Zoltán püspök kifejezte — kerül megvilágításra a béke értelme, célja. Ezeken a gyűléseken kerül sor tfc. a bálványok ledöntésére. Ha belegondolunk, milyen más lesz ezeknek a barátsági ta­lálkozóknak a hangvétele, mint teszem azt, 10—IS éve volt, akkor érzékelhetjük, mekkora utat tett meg tk. ez a mozga­lom. A jubileumi hónap erre a történeti szakaszra többször is rá fog világitani. Huszonöt évvel ezelőtt a puszta létünk megmentésének gondolata indított el néhány kiváló embert — így született a mozgalom —. ma viszont a kiharcolt ered­mények, a jó kapcsolatok, az enyhülés, a biztonság és lesze­relés. csapatok csökkentése a helyzet, ill. a program milliók részéről. Mindez hallatlan minőségi változást jelent. S ebben a változásban vitathatatlanul benne volt a. -mozgalom keze. DE MÉG FIGYELEMRE MÉLTÓBB a tavalyi moszkvai világkongresszus szellemében hazánkban megrendezésre ke­rülő nemzetközi kvékerszeminárium, melynek témája A fe­szültség enyhülése és a harmadik világ. A moszkvai kong­resszusnak egyik vezérmotivuma az -volt, hogy a békemozga­lomnak nincs „előjele”. Hívők és nem hívők, egyházi és politikai-társadalmi mozgalmakat egyaránt tömörített „előjel” nélkül a béke ügyéért. Ennek egyik „lecsapódása” a hazánk­ban rendezendő szeminárium. A kvékerek egyházi emberek. Sók jót tudnánk róluk elmondani emberbarát szempontból. A jó és igaz eszmékért együtt haladunk velük. Itt kapcsolódjunk mi is a kérdéshez! A magyarországi evan­gélikus egyházban szintén hagyománya van a mozgalom eszmei és gyakorlati támogatásának. Vállaltuk a béke ügyet már akkor, amikor ez még „hálátlan" feladatnak látszott és együtt haladunk a mozgalommal, amikor már sok sikert könyvelhetünk el megtett útján. Valljuk változatlanul, hogy Isten gyermekeinek, az egyház népének nincs magasztosabb feladata a világban, mint a békesség szerzés, az ellentétek feloldása, a jószándék diadalra vivése. és az emberi életéri való fáradozás. Mindezt oszthatatlanul a békében látjuk megva­lósulni. Ezért történtek és történnek forró esedezések és buzgó imádságok az élet Urához, ezért emeljük fel szavunkat az igaz­ságtalanság, megkülönböztetés, kardcsbrtetés, fenyegetés, háború ellen és ezért vállalunk szolgálatot a mozgalom keretein belül. A BEKEMOZGALOM RENDKÍVÜL SOKOLDALÚ ÉR­DEKLŐDÉSSEL fordul világunk kérdései felé. Valójában az emberiség valamennyi problémája foglalkoztatja. Az emlí­tett hónapban gócosítva tárulnak elénk ezek a kérdések. Af- roázsia problémája pl. tudományos gyűlésen kerül szóba, Chile, Közel-Kelet szolidaritási üléseken. S kedves színfolt­ja lesz az ünnepi hónapnak a szintén hagyományos gyermek­rajz kiállítás: A béke gyermekszemmel. Ez a hónap lényegé­ben keresztmetszetét adja a magyar nép békéhez való hozzá­állásának. Az idei hónap lezár egy huszonöt éves ciklust. Felméri az eredményeket és előre tekint a következő feladatokra. Ledönti a „bálványokat”, elavult látásokat, rögeszméket, eloszlatja a félelmet. A felszabadultság, reménység és bizalom jó érzésé­vel indul tovább a mozgalom. Mi pedig köszöntjük azzal: jó utat, békét Bt, Eédey Pál BELÜL OLYAN A MI TEMPLOMUNK, mint a fe­hér-bársony ékszerdoboz. Jól­esik a szemnek az egyszerű fehér meszelés, amelyen sza­badon siklik a tekintet, esnem fárasztják barokkos, márvány­színű cifraságok. A pihentetőn széles barnaszínű tölgyfa pa­dokon sincs festék, a zömök tölgyfa oltáron sem, egyetlen dísze ugyanabból a fából a Krisztus-monogramm az alfa és ómega között. Jobb oldalt áll a fából faragott szószék, alacsony, közel akar lenni az emberekhez. Tetőt, baldachint sem építettek főléje, minek? Itt benn nem esik az eső, így természetesebb. De a művé­szetet szerető szem percekig elgyönyörködik a szószék táb­láira faragott sok-sok embe­ren. akik Jézust hallgatják a hegyen. A művész, Wigand Etelka, miközben faragta eze­ket a 'körtefa táblákat, ezt kívánta épülő kis templomá­nak, — Jézust hallgató embe­reket. Ez a gondolat fogta meg szívét az oltárkép festőművé­szének, Szabó Dezsőnek is. Jé­zus magasodik fel az emberek közit, az Ember az emberek között, — ott van az erős, a gyönge, az öreg és fiatal, a bí­zó és kételkedő, és az alvó gyermekét magához ölelő édesanya — mindenki megta­lálja rajta mai önmagát. Be­tűk nélkül is felismerjük az igéi: — Én hozzám jöjjetek mind, akik megfáradtatok. Én adok nyugalmat nektek ... Még a napfény is embere­ken keresztül jön templo­munkba. Színes ablakainkra művószkéz festette és égette a jóhír hordozóit, Mátét, Már­kot, Lukácsot, Jánost, Pált és a Reformátort. Szemük élni kezd, ha fényt kapnak kívül­ről. Szinte velünk énekelnek, annyira hasonlók, hozzánk és egyek velünk. Így jó. Mert nincs különbség, a kegyelem tart mindnyájunkat, HADD ADJAK HÍRT MOST a gyülekezet legfrissebb örö­Anyák napján megkülönböztetett tisztelettel és szeretettel tekintünk azokra az asszonyokra, akik a feleség és legtöbb esetben a dolgozó nő „két műszakos” feladatteljesítése mellett vállalják az édesanya szolgálatát is. S a másik kettő mellett, vagy talán előtt is a teremtő Isten ember és világfenntartó akaratába is belesimulva az életrehozás. a gondoskodás és nevelés terhes, de szép „hivatalának” betöltésével áldássá lesznek család­juk, népük és az egész emberiség jelene és jövője számára. Társadalmunk erkölcsi tekintélyük emelésével és munká­juk sokoldalú segítésével juttatja kifejezésre megbecsülé­süket Mi is letesszük eléjük ezen a napon a tisztelet, szeretet es megbecsülés -virágait, ÖTVEN ÉVE AZT KÉR­DEZTÉK A SZEKSZÁRDIAK: — Hol is építenek az evangé­likusok? — Hát a juhszélen — mondták a jólértesültek, — a város végén, ahol a salak út az állomásra vezet. — Szegé­nyek — sajnálkoztak a jólel- kűek — hiszen az mélyen van, minden évben kiönti a Séd, odahordják a szemetet is. — Jó ez nekik — dörzsölte kezét a bigott ellenzék — képzelje csak, a hegyen akar talc épít­kezni, ahol a rendesebb he­lyek vannak, de gondoskod­tunk róla, hogy ne tudják megfizetni. Még ez is túl jó hely az eretnekeknek a lege­lőknél. (Ez akkor így ment!) ütvén év alatt nagyot nyúj­tózkodott a kisváros, ma már a szivében vagyunk. A sajnál- kozók és kárörvendők még nem tudtak ötven éve, hogy Istenünk szeretetből juttatott akkor minket ide, hogy ez a békesség hajléka ott szolgál­jon, ahol a város és a megye szíve dobog. KÖRÜLÖTTÜNK MODERN VÁROSKÖZPONT magasodik, zöld parkok, lombos nagy fák szűrik a levegőt. Ezrével siet­nek el reggel előttünk a mun­kába igyekvők, szemük végig­simogatja a templom-kert ma­gas tölgyfáit és zöldbársony pázsitját Délután hazamenet, közülük néhány ingázó — van idő még a vomatin du lásig — megcsikordítja a kertajtót, és bemegy a nyitott templomaj- tón egy kis csendre. A 'temploma jtó felett a klasszicizáló háromszög ad keretet az építők szent sízan- dékának, szinte felhúzza a te­kintetet az erős zömök torony­ra, amely hasonlít a kétezer év előtti római őrtornyokra itt a Duna mentén. A torony át­vigyáz a templomon a vele egybeépült gyülekezeti házra és a szép parókiára. Kereszt­ien békésen tollászkodnak a galambok, ők is itt szeretnek megpihenni. mérői. Mostanában sokam néz­nek felfelé, ha belépnek a templomba. Mert szebb lett Isten háza, új mennyezetet ka­pott a régi rossz helyett. Ez a templomszerető gyüle­kezet új öröme. Nemrég ké­szült el. Ezrével építik itt az új lakásokat az embereknek, bulldózerek tépik a földet, ge­rendaverők döngölnek, száz­szorosára nőtt forgalom rezeg­ted meg a legolcsóbbra terve­zett mennyezetet. Ha nem áll­ja ki a próbát, kirajzolódnak a repedések, azután mérlegel­ni lehet, kivárjuk, vagy meg­előzzük a bajt? A szekszárdi kis gyülekezet az utóbbit vá­lasztotta, megmozdult az egész gyülekezet, hatvanezer forin­tot tettek le kétszázan a per­selyasztalra. A hiányzó egy- harmadot az országos egyház Gyülekezeti Segélye ajándé­kozta hozzá. Ma itt van a szép, világos- bordás, könnyű belső fameny- nyezet. Három sötétebb fage­renda hórdozza, dicséri mér­nök-híveink ízlését és a gon­dos munkás-kezeket. Hirdeti a gyülekezet felelősségét a haj­lékért, amiben hite szerint to­vább kell otthont adni az igé­nek és az embereknek, a fel­gyorsult élet új dübörgő rit­musában még jobban, mint valaha. MÁR HÚSVÉTI ÖRÖMBEN ÜNNEPELTÜNK. Patyolatfe­hér falak közt, a „világ leg­szebb" fámén nyezete alatt zengett az orgonaszó, harso­gott az ének, szemünket töröi- gettük, az örömtől. Majd megjöttek a varos egyházközségeinek képviselői, lelkészei is. Ugyancsak kö­szöntem jött a gyülekezetét a Városé Tanács és a Hazafias Népfront megyei kiküldötte. A Tolna-Baranyai Egyházmegye képviselője, azután két leány verssel, virággal. ELSŐ VENDÉGÜNKET szándékosan hagytam utolsó­nak, mert ünnepünk külön ünnepe volt a látogatása és szolgálata. D. Káldy Zoltán', a ■ Déli Egyházkerület püspöke látogatta meg a gyülekezetét. Látogatása olyan örömöt szer­zett, mint a nem várt ajándék. Virágcsokor és vers köszön­tötte, a meleg szavak és kéz­fogások őszinte rokonszenvet tükröztek. A szeretet régi ke­letű, már mint Tolna-Bara­nyai ésperess a szívébe fogad­ta a gyülekezet. A feszült fi­gyelem pedig nemcsak a íő- pasztort tisztelte meg, hanem az evangélium mai üzenetével jól sáfárkodó igehirdetöt is. SALAMON TEMPLOM AVATÓ IMÁJA az ige: hogyan fogadhatna be Téged ez a ház? Hogyan lakozhatnál benne Uram? ...” És hangzik az ige, amely növelni kezdi szemünkben a kis templomot, amiben elfér a Mindenható Isten. — Mi már ismerjük a cso­dát: itt lakhat Isten. Nekünk többünk van, mint Salamon­nak volt. Nekünk Krisztusunk van, nemcsak lakhat velünk Isten — hanem velünk van. Minden gondunkat Vele együtt, nézhetjük. — N emcsak velünk van, — hanem értünk. Azért, hogy segítsen nekünk. Ezért ment a Golgotára, hogy életét adja életünkért. Ez az evangélium. — Az evangéliumot, hallani kell. Itt a templomban van az evangélium meghirdetésének helye. Itt van a keresztyén kö­zösségnek a megbizonyosodás helye. Ezen a helyen mi öröm­hírt hallhatunk. Itt van a bün- bocsánat helye. Aki átélte mar komolyan a bűnbocsánat ha­talmas élményét egy úrvacso­rában, az tudja, hogy már azért az életiörditó úr vacsorá­ért is érdemes volt templomot építeni és fenntartani. Ebbe a kis hajlékba is belefér Isten! — Adja az Űr, Kedves Gyü­lekezet, hogy ezt mondjak ró­latok ebben a városban: — ezek az evangélikus templo­mos emberek úgy élnek, sze­retnek és dolgoznak közöt­tünk, hogy már ezért is érde­mes volt ezt a templomot meg­építeni. Ezt jelentse, hogy Is­ten itt lakik veletek és érte­tek. Adja az Űr. hogy ebből az áldáski vénásból valósá g l egyen Szekszárdion és a sárközi szór­ványokban. H. Németh István Egvháztörténeli naptár Május 7. Hétszáz éve, 1274. május I-én nyílt meg'Franciaország­ban a lyoni zsinat. Ez rendel­te el többek között a ;,konk- lávét”: a pápaválasztó bíboro­sok szigorú elzárását a külvi­lágtól. Erre a zsinatra ké­szült Aquinói Tamás, amikor útközben a fossanuovai cisz­tercita kolostorban meghalt. 9. Háromszázhetvenöt éve, 1599. május 9-én halt meg Langenfeldében * Ringwaldt Bertalan német evangélikus lelkész (sz. 1530), a 318. sz. énekünk szerzője és az 587. sz. ősi ének átdolgozója. 10. Háromszázhuszonöt év­vei ezelőtt, 1849. május 10-én született az erdélyi Désben Pápai Páriz Ferenc, a neves nagyenyedi református pro­fesszor, orvos, író és szótár­szerkesztő (+1716). 13, Négyszáz éve, 1574, má­jus 12-én kelt Kulcsár György alsólindvai evangélikus pré­dikátor posztilláskönyve. A magyar prédikációs könyvek között ez volt a 16. században a legkeresettebb. Ezért meg kétszer kiadták, éspedig 1379- ben és 1597-ben, mindkét esetben Bártfán. 12. Kétszázötven éve, 1724. május 12-én tették le a herrn- huti gyülekezet első imaháza- nak alapkövét. t 29. Negyven éve. 1934. ma­jus 29—31 között' tartották a német protestáns egyházak Hitler uralom raj utása után az első hitvalló zsinatukat Bar­men német városkában. Az itt létrejött Barmeni Teológiái Nyilatkozat, amely magyarul először 1948-ban jelent meg Benczúr László fordításában. F. T. LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG A Világszövetség genfi’ köz­pontja információs osztályá­nak új szerkesztőjévé a 39 éves norvég Odd Kvaal Pe­dersen újságírót választották, aki hazájában és Dél Afri­kában egyházi és missziós társasági információé munka­köröket töltött be eddig. Az információs osztály így az an­gol és német nyelvű szerkesz­tőség mellett most az észak- európai egyházak tevékenysé­gét figyelemmel kísérő ű.j szerkesztőséggel gyarapodott. * é r Örömhír Szekszárdról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom