Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1974-05-05 / 18. szám
Az igazi öröm Mt 18, 11—14 Az igazi öröm emberi életünk drága, féltett kincse. Gyakran hiánycikk hétköznapjainkban. Petőfi, nagy evangélikus költőnk méltán mondja: „Az öröm az Óceán egy kis gyöngye, talán njire felhozom össze is töröm.” Gyakrabban fordul elő az emberek szivében egy negatív előjelű öröm. Egy régi magyar közmondás szerint, a „legszebb öröm a káröröm”. Ezzel számtalanszor találkozunk, amikor más kárán örül a gonosz emberi indulat / JÉZUS KRISZTUS MAGATARTÁSA ÉS AZ IGE FÉNYE maira tanít minket. A közmondás megállapítása egyáltalán nem igaz. Hamis a mozgató rugója. Az emberi bosszúvágy kielégítése húzódik mögötte. A legszebb öröm az önzetlen em- berszereletből fakadó tiszta indulatból születik. Azért igazi öröm, mert osztozni tud más ember örömeben és boldogságában. Nem szennyezi be gonosz indulat. Akkor van igazi öröm szivünkben ha tudunk együtt örülni embertársaink sikerén, előrehaladásán, emberi szívek megbékélésén és megtalált boldogságán. JÉZUS NYOM DOK AUS JARÓ KERESZTYÉN EMBER masoknak örömei szerző ember. Csak az kóstolhatja meg az igazi öröm jó ízét, aki maga is azon fáradozik a mindennapi eletbfn. hogy másoknak örömet szerezzen. Figyelmesség, apro meglepetések igazi odafordulás a másik emberhez az örömszerzés áldott lehetőségei. Egy jó szó. letörölt könnycsepp, testvéri segítő kéz melege, a bajban levő észrevétele, jó ..hozzáállás" o mai élet sok kínzó kérdéséhez, a mások, javára végzett emberséges szolgálat érezteti meg velünk az igazi öröm szivei-lelket betöltő boldogságát. A MÁSOKNAK ÖRÖMET SZERZŐ KERESZTYEN ÉLET „modellje” Istennek és az O Fiának szabadításunkon érzett öröme. Ez az öröm az elveszett és megtalált, a meghalt és feltámadott „tékozló fiú” hazatérése feletti öröm. A pusztában elveszett és megtalált bárány fellelésén való boldog örvendezés. Jézus egesz élete, tanítása, szolgálata, halála és feltámadása az isteni örömszerzés kiapadhatatlan forrása. Ez indítja a hivó keresztyén embert az örömszerzés szolgálatara. Nem kényszerből, immel-ámmal fáradozunk azon. hogy másoknak örömet szerezzünk, hanem Isten és Jézus Krisztus iránti hálás szeretetböl. Az örömmel megajándékozott ember nem tarthatja meg önző módon a maga számára szabadulásán érzett örömét. Hiszen az örömnek az a törvénye, hogy a másokkal megosztott öröm kettős őröm. amint a megosztott banat is csak fél bánat. AZ IGAZI ÖRÖMSZERZÉSNEK A MÁSOKÉRT ÉLES, krisztusi magatartás az alapja. Önmagunkról való lemondás, embertársainkért vállalt áldozatos élet ismerteti meg velünk a legtisztább örömet. A napi élet az örömszerzés áldott alkalmait kínálja nekünk lépten-nyomon. Látó szemekre, készséges szívre van szükségünk, hogy ezeket észrevegyük közösségi eleiünk minden területén. Mennyi alkalom van az örömszerzésre a legkisebb sejtben, a családban. Hitvestársak eszreveszik-e egymás örömtelen életét? Tudunk-e gyermekeinknek maradandó örömet szerezni? Akar-e a gyermek szüleinek örömet szerezni? Meglátjuk-e egyházi életünkben az örömszerzés áldott lehetőségeit? Tudunk-e együtt munkálkodni jó szívvel társadalmunk örömet szerző terveiben? önzetlen szívvel fáradozunk-e az emberiség összetartozó nagy családjának boldogabb életéért és jövendőjéért? íme ezek a területek á: igazi örömszerzés áldott lehetőségei. Vannak természetüknél fogva energiát sugárzó anyagok (pi urán). Nem tehetnek mást. A Krisztussal igaz közösségbei élő ember is ilyen természetesen sugározza az igazi örömö embertársai fele, hogy az örömtől kifényesedjen a másik em bér élete is. „ _. - . Ga rami Uj«: Amikor Jézus búcsúzott tanítványaitól* a tanítványok szivét elfogta a félelem és kétségbeesés: mihez kezdenek majd egyedül, Jézus nélkül. Jézus azzal vigasztalta őket,/ hogy bár neki el kell mennie, de mégsem hagyja őket elhagyottan és árván, mert elküldi hozzájuk a Szentlelke!, aki majd megvigasztalja őket. Ezért, nevezzük a Szentlelket Vigasztalónak, mert’ egyik legfőbb szolgálata, hogy a kétségbeesett, lankadt szívű tanítványokat megvigasztalja. Hogyan végzi a Szentlélek Űristen ezt a vigasztaló szolgálatát? Ügy. hogy a tanítványokat. Jézusra. Jézus cselekedeteire és szeretetére emlékezteti es azáltal magát Jézust jeleníti meg a tanítványok körében. Amikor Jézus mennybemenetele után, az első pünkösd napján a tanítványok összegyűltek, elkezdtek beszélgetni Jézusról. Visszaemlékeztek beszédeire, csodáira, kimondhatatlan nagy szeretetére. S miközben így Jézusról beszélgettek, a Szentlélek olyan hittel ajándékozta meg őket, hogy a feltámadott és élő Jézus itt van közöttük, .szól hozzájuk, szeretetével halmozza el őket. S míg mindezt átélték, egyszeriben eltűnt .szívükből á szomorúság és kétségbeesés. Megvigasztalódtak és örvendező szívvel mentek az emberek közé és adták tovább a Jézus szeretettről szóló örömhírt. A Szentlélek ma is így vigasztal. Isten gyermekei összegyülekeznek az istentiszteleteken, vagy egyéb gyülekezeti alkalmakon. Az igehirdetésben hallgatják Jézus cselekedeteiről és szereletéről szóló prédikálást, s az egymás közötti beszélgetésben is emlegetik az Űr Jézust. A Szentlélek eközben hittel ajándékozza meg a gyülekezetei. S így megtörténik a csoda, hogy a hívek a prédikációban Jézus szerető szavát hallják meg és átélik, hogy Jézus ugyanolyan szeretettel szól hozzájuk, vigasztalja, gyógyítja őket, mint a betegeket, szegényeket és elesetteket Kapernaum és Ná- záret vidékén, amikor testben járt e földön. Jézusnak ez a szeretete ma is kiűzi a szívekből a félelmet, s boldog örvendezéssel tölti meg a gyülekezetét. Ezért tud a gyülekezet olyan örvendező szívvel énekelni, ezért tud vidáman szolgálni, mert a Szentlélek munkája révén újra meg újra átéli Jézus Krisztus boldogító jelenlétét. így valósul meg az istentiszteleteken Jézus Krisztusnak az az ígérete, hogy ahol ketten, vagy hárman összegyűlnek az ő nevében, ott ő maga is jelerr van. Amikor úgy érezzük, hogy egyedül maradtunk, amikor az élet nehéz feladatai félelemmel töltik meg a szívünket, keressük a gyülekezet közösségét. Ott az igehirdetésben a Szentlélek ereje által mi is megtapasztalhatjuk Jézus jelenlétét, aki elűzi félelmünket és boldog örömmel, vidám munkakedwe! tölti meg a szívünket. Jövel legfőbb Vigasztalónk, Térj hozzánk, Szállj reánk, Légy mi gyámolítónk! Jézus egykor hű népének Megígért S mint vezér) Küld hozzánk is téged, VASÁRNAP REGGEL 8 ÓRA. A fővárosból kivezető egyik főútvonal mellett kis üzlethelyiségből átalakított nagyon kedves kápolnában vagyok. Meleg, testvéri légkör fogadja az ismeretlent (engem) is, helyet kínálnak, először nem is tudják, honnan és ki vetődött közéjük. Amikor azután énekeskönyv nélkül is együtt énekeljük az ismert énekeket, már az istentisztelet alatt is tovább melegszik körülöttem a légkör. Az oltárkép megkapó: .,Az ajtó előtt állok és zörgetek” — ezt ábrázolja és így a böjti alkalomhoz különösen hozzásimuló. A mai főének a 370. ének, amely versfőiben a 37. zsoltár 5. versét foglalja egybe: „Hagyjad az Úrra a te utadat”. — Ez a kis gyülekezet az Űrra bízta magát, amikor hatalmas áldozattal és nagy szeretettel hétről hétre biztosítja és igényli az Ige szolgálatát. A lelkész pedig, aki az anyagyülekezetből ma az oltár előtt áll, majd pedig az Ige segítségével tesz tanúságot. ugyanolyan felkészültséggel. lelkesedéssel és hűséggel szolgál, mintha ezres gyülekezet figyelné szavát. A mai napi már említett textus alapján arról szól, hogy elesünk, de fel kell állnunk; más eleső- ket is szeretnünk kell. támogatnunk és fél kell segítenünk őket. A böjt a megújulás és felállás ideje: ez a mai Ige üzenet a ma emberének épp úgy, mint Pál apostol idejében is ez volt. Az Ige mindig ugyanaz, de az idők változásának megfelelően az adott szolgálat‘adja meg annak tartalmát és mutatja meg az egyes keresztyének tettein keresztül, hogy valóban mennyi bennünk a Krisztus-követés. A beszéd utáni hirdetés külön szól a befolyt adományok összegéről, az elhunyt testvérről, a Teológiai Akadémia építéséről és a teológus testvér ide is várt szolgálatáról, valamint az Eran-_ gélikus Elet legújabb számának tartalmára hívja fel a lelkész a figyelmet. Az istentisztelet ez alkalommal, a hó 1. vasárnapján, a Himnusz éneklésével fejeződik be: mint hallom. az utolsó vasárnapon az „Erős várunk” zeng befejezőként. Az istentisztelet keretében .azzal célszerűen egybeötvözve folyik az úrvacsorái szolgálati rész is. ami e napon majdnem a valamennyi jelenlevő úrvacsora vételi alkalmát jelentette: bizonyságául annak, hogy .,hű szolga, kicsiben légy hű és többre bízlak!” ÖREGEINK ISTENTISZTELETE. Vasárnap délelőtt a budai szeretetotthonunkban istentisztelet: a Modori úti otthon lakói és dolgozói jönnek ki éppen. Vajon mit kaptak ott ezen a mai 1. böjti vasárnapi alkalmon? Stefi néni, az otthon egyik legrégibb lakója elmondja, hogy minden testvéri együttlét, reggeli áhítat vagy vasárnapi istentisztelet áldott alkalom a számárai hosszú, súlyos betegségében megerősítést nyer az Űrtől. A mai■ oltárt ige arra figyelmeztette, hogy milyen kicsinyek is vagyunk mi emberek a hit harcában. Jézus 40 napon át tudott böjtolná kísértések között, győzedelmesen. Pál apostol mégtalálta Krisztusban élete értelmét: ha mi is Krisztust követnénk, a hitben megállva, egymáshoz való viszonyunk is melegebb lenne és mindenki könnyebben hordozna a maga terhét. ÓBUDAI GYÜLEKEZET. Szolgálatok az óbudai gyülekezetben 9 és 10 órakor: a korábbit! kevesebben, főleg kirándulni menők, bár sokan mások is, a 10 óráson viszont átlagos vasárnapokon 80%-os gyülekezet hallgatja az Igét. A 130 évvel ezelőtt alakult szórvány gyülekezet ma a 10 emeletes épülő, illetve felépült házak szomszédságában hűséggel szolgál. A mai ige fényében Görög Tibor lelkész arról szól, hogy „oda kellene szaladni ahhoz az emberhez (Pál apostolhoz) és meg kellene kérdezni: mondd, hogyan csinálod, hogyan van az, hogy a megpróbáltatások között is van örömöd?" Hogyan vágj/ képes mindezt „kellemes idő’-nek nevezni? Mi a titka az életednek? — Meg is adja iá a váEgy vasárnap Budapesten Körutazás templomból templomba laszt: a „kellemes idő” nem. azt jelenti, hogy mindig süt a nap. nincs gond,’’ nincsenek problémák. Itt van Jézus, iw. van velünk földi életünk minden perceben: előttünk a nagv al - kálóm: a titok nyitja, magunkról elfelejtkezve mások javára tenni, más örömere élni. Pál élete bizonyságtétel a ma embere ^Szamara is. BUDAVÁRBAN. A budavári gyülekezet ezen a vasárnapon püspökének, D. dr. Ottlyk Ernőnek az igehirdetését hallhatta. A nagy múltú gyülekezet oltárképét, a mai modern egyházművészeti irányzatnak megfelelően kereszt helyettesíti, a régi oltár helyén pedig — ez év elejie óta — iparművész áltál tervezett és kivitelezett tölgyfa asztal szerű oltárt találunk. A gyülekezet bensőséges hajlékának tekinti ezt a templomát, az énekkari szolgálat még melegebbé teszi a szolgálati alkalmakat. Vasárnaponként itt 4 istentiszteletet tartanak, amelyekből az egyik német nyelvű szolgálat. E vasárnapon is közel tele a templom, ahova nemcsak a környékbeliek, de sok kiránduló és a várat felkereső idegen, más vallásúak is gyakran betérnek elcsendesedésre és Isten igéjének hallására. Ha pedig idegenek, akkor is érzik az áhítat tapintható légkörét. A püspök a mai textus 9. és 10. verseire építs tél igehirdetését. FÓISTENTISZTELETEN A 40 000 LAKOSÜ MŰNK ÁSK ERÜLETBEN Eőisten tisztelet Budapest egyik munkáskerületében: 100 éves jubileumát ünnepelte néhány hónapja a gyülekezet, amikor Káldy püspök is meglátogatta és a teljesen felújított. belsejében a kor és az egyhazművészet mai kívánalmainak megfelelően megújí- -tott -templomot, a következő száz év szolgálatara, igét hirdető es buzdító szavaival útjára indítottá.' A püspök e gyülekezetét családias és meleg együttesűnek jellemezte, külön kiemelve a gyülekezel lelkészének és tagjainak a megújuló városunk életében is végzett hasznos szolgálatait. A mai istentiszteleti alkalom is ugyanezt a csendes meghittséget, családias együttlétet éreztem itt. A templom fűtve (előző estetői kezdve ez a lelkész személyes, hűséges munkájának eredménye, aki nemcsak lelkipásztori szolgálatával. de emberi és „fűtői” tulajdonságaival is állandóan és sikeresen vizsgázik). Tehát fűtött templom, a szabvány vasárnapokon 90° 0 töltöttség, melegen zengő éneklés, figyelő tekintetek és figyelő lelkek várják az istentisztelet kezdetét. Az oltári szolgálatokat a gyülekezet' lelkésze, a szószéki szolgálatot teológus vendég — Balogh András V. éves hallgató — látja el. A 175. és 184. énekek csendülnek fel, majd az igehirdetésben arról hallunk, miként serkenti Pál apostol a gyüle-. keze tét; ez a serkentés ma ugyanígy szól felénk is. a ma gyülekezetének. Bíztatás a jóra, a mások boldogítására. hiszen az Evangéliumnak a szelleme az „örömhír”, neve is ezt jelenti, ennek kell, hogy mi is állandóan, lankadatlanul munkáiéi legyünk. Az Isten kegyelméről' való örömhírt ne tartsuk meg magunknak, de mások boldogítására, bizonyságul adjuk tovább minden időben és alkalmatos alkalommal: ma, itt, munkánkban, egjunás segítésében, emberek és népek együttmun- kálkodásában a jó érdekében. — _ Teológusunk hittel, meggyőző erővel szolgál, mondanivalóját — érezzük — magából adja, önmagát adja. Rövidesen vizsgái után valamelyik gyülekezetünk lelkésze, de egyben az Űr szolgája lesz: úgy érzem, hűséges szolgát kap benne Urunk és egyházunk. — Kedves meglepetés — még a lelkésznek is — az énekkar előre be nem jelentett böjti énekszáma. Isten- tisztelet után úrvacsorái istentisztelet, amelyen a gyülekezetnek mintegy 40n 0-a veszi magához az Űr testét, nemcsak szokásból, de erősítő bizonyságul a következő napokra, A templom kijáratánál a lelkész két gyermeke látja el az Evangélikus Elet es a Sajtóosztályunk kiadványainak — biblia, enekeskönyv, imakönyvek es egyeb termékek — terjesztései. Kedves színfolt ez, a lapok mindig elkentek, a gyerekeket pedig fokozottá boán a felelösség'és a szolgálat készségére készíti elő. A harangozás, az oiajkályhák leoltása, a templom bezárása iá az ő feladatuk és mindezt nagy hűséggel végzik. GYERMEKKERESZTELES Istentisztelet után gyakori, így ezen a vasárnapon is a keresztelési szolgálat: kedves es meleg bizonyságtétel ez arról, hogy a szülők, Isten elé hozzak hálás szívvel életük közös gyümölcsét. áldásra. Ilyenkor a keresztelési, ige hangzik: „Tegyetek tanítványokká minden népeket.. majd a keresztelés után a lelkész — ebben a gyülekezetben — a keresztelői kendőt, mely a gyülekezet ajandeka és az újszülött nevével, valamint a keresztelési igével meghímzett kendő (Máté 28, 18—20), belehelyezi a pólyába, így minden szülő kedves egyházi emlékként visaí magával a templomból OTTHONOK MEGÁLDASA Szólnunk kell a csatod» »- tentiszteleti alkalmakról is: most épp egy olyan adódott, amikor egy vidékről Budapestre került család kérte új otthona megáldásat. Erre az alkalomra a vidéki családbeliek is feljöttek és a 3 generáció jelenléte tette még bensőségesebbé az új otthon használatbavételét, amely — ahogy -azt a család megjegyezte — „Isten áldásával megszente lesz igazi földi owfionunk kővetkező évekre”. ZENÉS ÁHÍTAT. HANGVERSENY A DJL^K.TERI . templomban Ennek a vasárnapnak emelkedő eseménye volt a Deák téri templomunkban este 6 órai kezdettel — már jó előre — a napi sajtó' útján is meghirdetett, istentiszteleti szolgálattal egybekötött egyházzenei estje: J. S. Bach: H-moll Miséjének előadása. Jóval az időpont előtt érkeztem a „beérvekeltetésen” is — hívatlanul és azt csendes érdeklődéssel figyelve — részt- vettem. Innen indult el az énekkar az Ige figyelmeztetésével a mai esti szolgálatra: ...... megszabaditlak titeket és ál dássá lesztek”. Mire azután a kezdeti «időpont előtt kevéssel — én, a kis naiv (!) — kellemesen fűtött templomba átmentem, mái- álló helyet sem kaptam, hanem a második emeleti kórusrész legtetejére segített fel, maga mellé, egy kedves fiatal pár, és mint a kis verebek a dróton, ott ültünk végig — bár nemigen látva, de jól hallva — •nagy élvezettel és gyönyörűséggel az előadást. Aki bizony ezen a napon este 6 óra felé a Deák téri templom környéken járt. az nem bemenőket, hanem — hely hiányában — kifelé áramlókat láthatott inkább. Aki pedig bejutott, azok legnagyobb része is — a korlátozott ülőhely-lehetőségek miatt — kénytelen volt oszlopot. vagy falat támasztani, lépcsőn, vagy földre tett kaba- ton ülni: de bárhol is kapott helyet, elbűvölve és tisztelettel, a szent hely iránti megbecsüléssel, csendben figyelte az előadást. Minden korosztály képviselve: a tizenévesektől a nagyszülőkig — de igen érdekesein zömmel a fiatalabbak. Zenei életünk számtalan prominens képviselője is jelen van: Szokolay, Gergely és mások. Bizonnyal színes a kép felekezeti szempontból is: istentiszteleti es egyben minden zenét, nemeset. szépet igénylő számára — hovatartozástól függetlenül — nem mindennapi alkalom hallani Bach remekét, különösen kiváló, neves szólisták közreműködésével. Nemcsak a hallgatóság népes, de az ének és a zenekar is, hiszen a Luthe- ránia énekkara 71 taggal, a zenekar 20 közreműködővel, szólistákkal és az orgona mellett szolgaló lelkész-orgona - művészünkkel közel száz. fő fáradozott hosszú estékbe nyúló szabad idejük feláldozásával azon, hogy a nagy mű és a mester iránti alázattal, hűen tolmácsolják a H-moll misét. Előbb 2 tétel hangzik el, majd rövid igehirdetés és azutan a mű három tétele következik. A teljes előadás este 8-tól 3 4 9-ig tart, bizony ezt csendben végigállni. falat, támasztani: a jelenlevőktől is szép teljesítmény. Dr. Kékén András igehirdetésében Jn 4. 19. alapján arról szól, hogy szeressük Istent. hiszen Ö előbb szeretett minket. A mai istentiszteletem az Isten szeretetére hármas választ kapunk, az első a rej- a tett válasz: az ember szíve megdobban az Isten szerete- tének híre hallatára; a második a hallgató válasz, amikor az imádságban, énekszóban fordulunk JHpzzáj.a harmadik: pedig, amikor az istentisztelet, hatása a hétköznapi életben, a templom falain kívül, a napi élet tetteiben folytatódik. Az itt összegyűlt nagv számú — mintegy 1500 főnyf hallgatóság is vigye innen magával Isten békéjét, amely a H-moll mise utolsó tételében olv fenségesen hangzik el: ..Óh. adj békét Urunlc!” — Ennek a feleletnek nem szabad elmaradnia «senki szivében, aki ma itt a muzsika hangjain keresztül valamit kapott! Milyen sokféle igehirdetem alkalom egy napon! Milyen tarka kép: mennyi történet egy vasárnapon a budapesti evangélikus gyülekezetben. És még mi mindenről nem is szóltunk. Összefoglalva, még annyit, hogy csak a fővárosban mintegy 50 helyen közel kétszer annyi alkalommal szólal meg az Ige: csak magunkra vessünk, ha nem élünk a lelket nyugtató, biztató, megerősítő alkalmakkal Istennek legyen hála, hogy szól az ige. A szolgálókat a szolgálat öröme erősíti, hiszen jó néhányan valósággal „váltott lovakon” 4—5 helyen folytatólagosan és töretlen hűséggel szolgálnak. így látja ezen a vasárnapon a Figyelő- DUNAKESZI. A gyülekezet március 17-i istentiszteletén Viragii Gyula, a Pesti Egyházmegye esperese szolgált. Az istentisztelet után megtartott közgyűlésen az eddig szervezés alatt álló gyülekezet kimondta önállóságát és kifejezte azt a szándékát, hogy a Göd—Sződ-i gyülekezettel társgyülekezetet kíván alkotni — A március 3l-i szeretetvendégségen dr. Hafenscher Károly a Budapest- Deák téri gyülekezet igazgató-lelkésze tartott előadást „Elidegenedtem Tőled Uram” címen. — TENGELIC. Márcus 29- én esti istentiszteleten Páijfy Mihály sárszentmiklósj lelkész hirdette az igét A vendég lelkész így foglalta össze a gyülekezet.tel kapcsolatos benyomásait: „Egy nagyon kedves, meghitt, az együvétarto- zást sok szeretettel ápoló gyülekezet a tengelici1'. J. S. BACH ÉS KORTAR&AI címmel orgonahangverseny lesz május 3-án, pénteken és május 6-án. hétfőn este fél 7 órakor a Bécsikapu téri templomban. Bach: Három koráleiőjáték C-dúr toccata, adagio és fúga Vivaldi: d-moll szonáta „Évszakok” részlet Bach—Vivaldi: a-moll concerto Orgonái: PESKÖ GYÖRGY Közreműködik: Gyarmati Vera (hegedű) Előadók: Földes Imre és Meixner Mihály Jegyek ára: 12,— Ft « i t 4 GYERMEKEKNEK Vigasztaló Szentlélek