Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-01-13 / 2. szám

I \ Fia ta lókról—fiataloknak Előítéletek, bizalmatlanság Szolgálatunk példái Mt 5, 13—16 Többé-kevésbé mindannyian követünk ideálokat. Szülőket vagy nevelőket, barátokat vagy már régen elporladt ősöket. De kinek jutna estébe példaként állítani valamilyen élettelen tár­gyat, dolgot? Jézusnak eszébe jutott! A hegyen mondott beszédben két olyan dolgot is példaként állít tanítványai elé, melyek egé­szen „hétköznapiak”, olyan természetesen vannak jelen min­dennapi életünkben, hogy nem is godolunk arra: példát mutat­nak nekünk. Ez a kettő: a só és a fény. S bár látszólag egy­mástól idegen a kettő, sehogy nem vegyülnek, keverednek a mindennapi életben, mégis közösen tanítanak keresztyén szol­gálatunk lényegéről. NEM MAGAMÉRT VAGYOK — MASOKÉRT! Mit ér a só önmagában? Tömény sót senki nem eszik. De elég egy csipet­nyi belőle és az étel ízes. élvezetes lesz tőle. Hát a fény mit ér önmagában? A meggyújtott lámpást, ha vékával takarják le, senki nem veszi észre. De mit jelentett egy tartójába tett fáklya akkor Jézus idejében a vándornak, ha megpillantotta. Ott emberek élnek, ott élet van, meleg van, védelem van. Csak azok ismerik ezt, akik már bolyongtak a „sötét ismeretlenben” és megpillantották egyszerre a parányi fényt, mely új erőt, lendületet adott: Bátran tovább! Ilyen az én szolgáló életem? Ilyen természetesen adja a bá­torító világosságot a körülöttem járóknak? Adok-e fényt, vilá­gosságot? Betegeknek, akik nem tudják, mi lesz a sorsuk: gyógyulás vagy halál? Magukra maradt embereknek, akik már az életet akarják eldobni maguktól? Vagy az életet csak ép­pen kezdő, tájékozódó ,.pályakezdőknek” jut-e a fényből, szol­gálatomból bátorítás: nem csüggedni, félre a félelmet, bátran előre! A só elvegyül, feloldódik az ételben és átjárja az egészet. Ízt ad, kellemessé, élvezhetővé teszi. Társadalmi szolgálatunknak van-e ilyen íze? Segítünk széppé, igazságossá, ízessé tenni kö­rülöttünk az életet, vagy örökös sértődöttséggel savanyítjuk- keserítjük nemcsak a magunk, de mások életét is? Nagy a fele­lősség! Nemcsak magunkról van szó. Mások életéről, a közös­ség előbbréjutásáról, a társadalom egészséges életéről, a csa­ládi közösség megbecsüléséről, a jövendő generációról, a hol­nap társadalmáról van szó! A Hazafias Népfront legutóbbi fel­hívásában olvasom: igyekezzünk kedvezőbb irányban befo­lyásolni az emberek gondolkodásmódját a családról, az emberi élet értelméről, a gyermek szeretetéről. Ma itt kell megéreznie társadalmunknak a „só ízét” szolgálatunk nyomán. MÍG MASOKNAK SZOLGÁLOK — A MAGAM ÉLETÉT EMÉSZTEM FEL. A só az ételben feloldódik, elveszti alakját, formáját, mindenét — csak izét nem. A gyertya egyre fogy. elég kanóca, elfogy viasza — de fényt ad, világít! Magammal nem törődve másokért élek és mindig csak a másikat tekintem. Nemrégen temettem egy idős férfit. Több mint négy évtizede súlyos szívbeteg feleségét ápolta. A maga munkája mellett övé volt a háztartás gondja, a távolban élő céalfyldal való összeköttetés, a gyógykezelés, vagyis minden. Soha nem panaszkodott, magától értetődő természetességgel végezte hosszú éveken át a beidegzödött, megszokott minden­napi munkát. Azt sem vette észre, hogy testében hordozza a súlyos betegséget. A szolgálatban feloldódott, elégett az élete. MILYEN SZERÉNY JÉZUS: NEM ÖNMAGÁRÓL BESZÉL, HANEM SÖRÓL ÉS FÉNYRŐL — pedig önmagáról beszél­hetne. ö így járt közöttünk. Nem magáért — másokért élt. Nem megtartani akarta életét, hanem áldozatul adni az egész vilá­gért. így jár ma is előttünk! Lehet körömszakadtig, önző mó­don ragaszkodni az élethez: csak a magamét megtartsam. De ő jobbat ajánl: „aki elveszti az ő életét énérettem, megtalálta azt!" „Elveszteni” pedig úgy lehet, ahogyan a só és a fény pél­dája mutatja! Tóth-Szöllős Mihály Magvából kiroppan a mag, fellövell, egyre magasabb, — már a fény bokájáig ér — kiömlő dac, a zab. Hej, fiatalság, forradalom, zúduló évszak, csak el ne hagyj! így vall a fiatalságról, fia­talságáról Bella István „tizen­éves” költő a Zúdulás című versében. Nagyszerű erővel ír az ember életének talán a legcsodálatosabb szakaszáról a „zúduló évszakról.” Ahogy a tavasz a természet forradal­ma, csodálatos életrekelése és megújulása. úgy a „tizen­évek”, sőt bizonyos értelem­ben a „huszonévek” az ember életében, ehhez a forradalom­hoz tartoznak. A LÉLEKTAN ÉS AZ OR­VOSTUDOMÁNY már régen tud erről és figyelmeztet, hogy falm&rhetetlen.ül nagy biológiai robbanással járnak ezek az évek. Ez a biológiai robbanás azonban nemcsak testi, hanem az egész szemé­lyiséget megrázó lelki és tu­dati átalakulással jár. Ez a belső, szinte nukleáris robba­náshoz hasonlítható detonáció az emberi ólet talán legna­gyobb belső megrázkódtatásá­val jár, s energiái kicsapnak az emberi környezetre is. Ér­zéköli a család, az iskola, a munkahely, az utca. Ezt a kettős folyamatot kellene itt szeimügyre vennünk, nagyon vázlatosan, s a rövidség miatt vállalva a tipizálás egyoldalú­ságait is. „Mi, fiatalok lázadók va­gyunk — sokszor azt sem tudjuk, hogy miért —, nem bírunk megnyugodni, min­denre magyarázatot követe­lünk. írásomat Romain Rol­land idézettel zárnám: Tizen­hat és tizennyolc éves kora között minden ifjúban van valami Hamlet leikéből Elég gondot ad neki, hogy megértse az életet és megbo­csásson neki.” Őszinte hozzá­szólás egy vitához az Ifjúsági Magazin hasábjain. A hozzá­szólásban a R. Rolland idézet nagyon • frappáns. Részben mutatja azt az igényt, hogy az ifjúság igyekszik értelmez­ni önmagát, keresi az emberi­ség „nagyjainak” álláspont­ját ebben a kérdésben, (s mennyire nevetséges ebből a szempontból is az a gyakori fal tételezés, hogy az ifjúság elveti a „tekintélyeket”.) rész­ben vall a hozzászólás a nagy kérdésről, hogy hogyan lehet „megérteni és megbocsátani az életet”. Felbecsülhetetlenúl nagy érték mindkét törekvés. Az élet „megérteni akarása” nemcsak a biológiai lét meg­érteni akarása, hanem az élet teljességével a családi élettől a társadalmi életig, megisme­rési igényét jelenti. „Minden­re magyarázatot követe­lünk ...” Azért emeltem ki az előbbi idézet ezt a sorát, mert benne van a türelmet­lenség is, ami a kérdezettek­ből oly sok vissztetszést szo­kott kiváltani. Az ifjúság nem szereti a kényelmes, komótos, unalmas magyarázgatásokat.-ELÉG GONDOT AD AZ IF­JÚSÁGNAK, hogy „megbo­csássa” az életet. így R. Rol­land, és bizonyos, hogy itt is az élet teljességét érti. Talán még élesebben fogalmazom, az ifjúság nem tudja megbo­csátani az élet ellentmondása­it. Legkevésbé a társadalmi, gazdasági ellentmondásokat. Mikor ezeket a sorokat írom, Athénben tankok tapossák szét az egyetem falait, her- 'nyótalpaik maguk alá gyűrik a barrikádokat és a barriká- dokon harcoló fiatalokat. Ez a kép két változtatással sajnos lassan milyen megszokottá válik. Az egyenruhák és a színhelyek változnak, Párizs, Los Angeles, Boston. És ahol hála Istennek nincsenek már ilyen társadalmi, gazdasági ellentmondások? Nos, a fiata­lok ott is kérdeznek. Surrannak a márciusok. Krisztus — vagy József Attila — korú lettem. Fogaim még mind megvannak. Egyre fogynák kérdéseim. Csak a fogaskérdések Strázsálnak mozdulatlanul. Köves István: Kristály-tan című verse vall így. NOS, EZEKRE A „MIN­DENRE MAGYARÁZATOT KÖVETELÜNK”-RE, ezekre a „Csak a fogaskérdések strá- zsálnak”-ra miként reagálunk, hogyan fogadjuk azokat, és hogyan igyekszünk válaszolni rá, engedjük-e robbanni, vagy éppen rombolni ezeket az energiákat, az a cikk cí­mében felvetett kérdés. Meg­győződésem az, hogy nálunk nincs nemzedéki szakadék. Erről vall életünk valamennyi szektora. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nincsenek mes­terséges árkok, vagy pocso­lyák, amelyek elválasztanak egyes embercsoportokat az ií­Itt vagyok hon, itt az én világom Palócföld Annak a tájnak a képe és hangulata, ahol az ember szü­letett. gyermekéveit töltötte, kitörülhetetlen nyomokat hagy az életében. Ezért szeretem én is minden tájnál jobban szű- kebb pátriámat a palócföldet. Nagyon drága nekem ez a táj. ahol Madách megálmodta „Az ember tragédiáját” és Mik­száth utolérhetetlen bájjal megrajzolta a jó palócok ha­misítatlan karakterét. NÓGRÁDI EMBER Petőfi tájszemléletével nem ért eg vet. Mi szeretjük a Mátra kék vonulatát, a Cserhát pom­pás színekben virító erdősé­geit és a Börzsöny nyúlványai­nak csodálatos panorámáját, a mi kis folyónkat az Ipolyt. Pa­lócföld nem egyhangú, unal­mas. Hegyek, völgyek, erdősé­gek, termő síkságok, lankás dombvidék váltják egymást. Történelmet lehelő várromok, egyes falvakra jellemző nép­viselet színes sokféleség vesz körül. A palócokba jellemző beszéd, mások számára meg- tanulhatatlan „a” betűk ízes kiejtése, a palócoknál szoká­sos csavaros észjárás, a velük született humorra való kész­ség és hajlandóság mind azt jelzik, hogy ez a tájegység ki­termelte a fantáziában gazdag, szorgalmas és a tradíciók által megbatározott sajátos ember­típusát. E táj hajdani várai nyögték a törökök ostromát. A kuruc-labanc világban a pa­lócok Rákóczi mellett sorakoz­tak fel, a Habsburg elnyomás idején a rebellis megye a hí­ressé vált „passzív reziszten­ciával” válaszolt az elnyomás­ra. kezdve jelentős számú evan- gélikusság élt, és amikor evan­gélikus hitükért és templomai­kért harcoltak egyszerre a szabadság és a haladás zászló­vivői voltak. A nógrádi evan- gélikusságra több közös vonás jellemző. Sok, elszórt, de egy­máshoz aránylag területileg mégis közel levő kisközségek­ben él ma is a Nógrádi Evan­gélikus Egyházmegye evangé- likussága. 21 anyaegyházköz­sége van 14 filiája, számos szórványa. Ezekben a gyüle­kezetekben 23 lelkész látja el a szolgálatot. Palócföld gyüle­kezeteinek jelentős része ere­detileg szlovák ajkú volt. Szlo­vákia északi megyéiből szivá­rogtak le egyre lejjebb, sőt még találhatók huszita hatá­sok is egyes gyülekezetekben. Például a kehely szimbólum. Csupán két városi gyülekezete van e tájegységnek: Salgótar­ján és Balassagyarmat. A töb­bi mind falusi gyülekezet. FORMA is nagyon jellemző volt még negyedszázada Is er­re a területre. Virágzott az énekes liturgia, a lutheri ere­deti liturgiának szlovák és magyar nyelvű változata. Gyü­lekezeteinkre jellemző, hogy templomaikat nagyon szeretik és van bennük áldozatkészség, különösen ha templomról van szó. Nagvon szeretnek énekel­ni. Nagy becsben tartották a Tranoscius néven közkézen- forgó énekeskönyvet. Ez te­remtette még a sajátos kegyes- ségi formát. Gyülekezeteink vendégszeretete messze földön ismert. Ezen a tájon a hitélettel kapcsolatban sok népszokás volt. Egy párat megemlítünk szemlélteiének: Gyerekek ka­rácsony estéjén házról-házra jártak karácsonyi éneket éne­kelve, valamint Szilveszter es­téjén is. Szokás volt a torony­ban is énekelni ezen alkal­makkor. Ádventben, nagyböjt­ben nem tartottak esküvőt se mulatságot. Halottas háznál virrasztottak. énekeltek. Lako­dalmak alkalmával erre alkal­mas emberek a „násznagyok” bibliai igékkel tűzdelt mondó- kákkal kérték ki és búcsúz­tatták el szüleitől a menyasz- szonyt. Még a „lucaszéke” ké­szítésének tudományát is is­merik a régi öregek és egyéb, a hitélettel nem kapcsolódó babonát. GYÜLEKEZETEINK ÉLE­TÉBEN nagy változást hozott a falu szocialista átalakulása. Sok régi téves nézet megszűnt. Hatalmas, dinamikus fejlődés indult el anvagi, egészségügyi és kulturális területen is. Emelkedett az életszínvonal rohamosan a nagyüzemi gaz­dálkodás megszilárdulásával. Üj. modem, egészséges házak gombamódra szaporodnak és sokkal igényesebb lett a pa­lócföld szorgalmas, dolgozni szerető néoe. Ma már lámpás­sal se lehetne olyan embert találni, aki visszakívánná a régi állapotokat. Városaink­ban az iparosítás hatalmas méreteket öltött és rengeteg embernek biztosítja a foglal­koztatottságot, a mindennapi kenyeret. AZ IGAZ. HOGY SOK RÉ­GI TRADÍCIÓ és hagyomány felbomlóban van a palócföl­dön lassan levetkezik a néo- viseletet. a fentebb felsorolt néoszokásokat elhaevia né­pünk és a kegyességi forma S“m tradicionális, hanem a di- akóniai struktúra kialakulása a jellemzője a gvülekezeteink- nek, de az pozitív tény a pa­lócföldön is. hogy formálódó új szocialista világunkba be­illeszkedik e vidék evangéli- kussága és ennek fontos építő­eleme. Nagy vonalakban felvázolva ilyen és így él ennek a tájegy­ségnek az evangélikussága. Garami Lajos EZEN A FÖLDÖN MAR A REFORMÁCIÓ KORATÖL A NÓGRÁDI KEGYESSÉGI jóságtól. Az „ilyen a mai if­júság” legyintés mögött meg­búvó emberek ők, vagy a „te még ezt úgysem érted” arisz­tokratikus elefántcsonttomyá- ban tulajdoniképpen megbú­vók álláspontja ez. AZ IFJÚSÁG TÚLNYOMÓ TÖBBSÉGE ALKALMAS a „stafétabot" átvételére, de vannak a „társadalmi váltó­nak” olyan kocogói, akiknél nincs stafétabot. Nincs mit át­adni, és 'ezt azzal magyaráz­zák, hogy úgy sincs kinek. Ök azok, akik a „Kék fény” TV- adásból vélik az ifjúság mai arcát megismerni, akik „hosz- szúhajú erkölcstelen majmok­ként” kezelik őket, valami ki- meríthetetlennek látszó belső irigységgel. Nincsenek sokan ebben a kórusban, de sokszor elviselhetetlenül hangosak, s ők az utca hangja, a falusi és városi utcáké egyaránt. Tár­sadalmi, politikai életünk egyik felelős személyisége egy cikkben ezt írja: „Az „utca íté­letével” szemben évek óta ha­dakozunk. Külsőségek dolgá­ban változatlanul valljuk, hogy ez nem lényeges. Diva­tos ruhában és divatos frizu­rával is lehet jó ügyet szol­gálni, ehhez bőséges példát találunk. Az „utca” mindig igazságtalan volt, ma is az.” (Méhes Lajos: Örömeink, gondjaink.) i Meggyőződésem, hogy saj­nos nemcsak ez a magatartás létezik. Talán még rombolóbb hatású, és talán többen is vannak azok, akik akár jóaka- ratú akár cinikus közömbös­séggel nézik ifjúságunkat. Iu ven tus, ventus, fiatalság, bolondság,.. hangzik a latin műveltséget fitogtató sommás ítélet. Néha csak megállók és bámulom a pergő közönyt tágult szemekkel várandós mindennapok között. Senkit sem ismerek elfolyó félhitekre köpök tép az ismeretlen lábamra tapadnak lázas rögök. Bognár Gabriella: Megállók néha című verse. „Pergő kö­zöny”-nyel, és „elfolyó félhi- tek”-kel nem lehet az ifjúsá­got érteni, és velük szótérteni. Bognár Gabriella is „tizen­éves” költőink. MI TEHÁT A HELYES MAGATARTÁS, AMIT VÁR AZ IFJÜSÁG, s amit úgy hi­szem ideológiai, vallási kü­lönbség nélkül minden idő­sebb „megkérdezettnek” kö­vetni kell? Politikai, társadal­mi életünk egyik felelős veze­tője így nyilatkozott erről egy ifjúságról szóló vitában: „meg kell érteni, hogy az ifjúság nem egy életforma, hanem egy állapot.” Ez nagyon fontos! Nem arról van itt szó. hogy kó­ros állapot Nagyszerű ener­giadús. örömökkel teli állapot. S akik a stafétabotot készülnek átadni, azoknak nagyon pon­tosan kell tudni ezt, vigyázni, „felelősséggel gazdálkodni”. Gorkij írja: „Amit az ész gyermekkorban müvei, az na­gyon is mély forradásként üli meg a lelket, gyakran egy egész életen át sem tud behe­gedni.” Ezeket a lelki-tudati sebeket a megnemértés és a bizalmatlanság mérgesíti csak. Álljon itt befejezésül Rónai Egon fiatal költőnk néhány so­ra: És ne fogyj örömtüze szivemnek, alakítsd éltetőmmé ezt a mát, érezzem még időtlen időig virágok becéző illatát. Az „Ébredj föld” című vers egyik sora minden nemzedék számára felhívás: alakítsuk éltetőnkké ezt a mát! Ruttkay Levente Hiszek egy Istenben Az Apostoli Hitvallás kezdő mondatában mindenekelőtt egy félreértést keil eloszlatni. Az „egy” szócska itt nem ha­tározatlan névelő, hanem számnév. A mondat tehát nem azt jelenti, hogy a sok isten közül hiszek egyben, hanem azt, hogy hiszek az egyetlen, igaz Istenben. A hitvallás el­mondásánál ezt azzal fejez­zük ki, hogy mindig az „egy” szóra tesszük a hangsúlyt, írásban pedig azzal juttatjuk kifejezésre, hogy Isten nevét nagy kezdőbetűvel írjuk. Amikor az Apostoli Hitval­lást megfogalmazták, igen nagy szükség volt ennek hang- súlyozására. Abban az időben a különböző népek sokisten- hivők voltak. A rómaiak és a görögök is például nagyon sok istenben hittek. A görö­gök hite szerint az istenek ott laktak az Olimposz hegy te­tején, s úgy éltek, szórakoz­tak, házasodtak és veszeked­tek, mint az emberek. Az egész világon Izrael népe hitt csak az egyetlen, igaz Isten­ben. Ez azért volt lehetséges, mert csak egyedül neki mu­tatta meg magát, vagy bibliai szóval neki nyilatkoztatta ki magát az egy igaz Isten. Ezt az egy igaz Istenbe vetett hi­tet a keresztyének Izrael né­pétől örökölték. Sokan úgy képzelik, hogy az Isten tétlen szemlélője a világnak, A Szentírás és a hi­vő emberek tapasztalata azon­ban arról beszól, hogy Isten élő Isten. 0 maga Is gyakran szólal meg így: „Élek én!” Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy Ő minden élet forrása. 0 hívta létre és 0 ad életet mindennek. Az 0 akarata nél­kül ma sem születik élet ezen a földön. Mi is mindnyájan az 0 akaratából születtünk, s ez azt is jelenti, hogy 0 ad értelmet és célt az életünk­nek. Hogy Isten élő Isten, az másrészt azt jelenti, hogy ö éltet mindent. 0 tart fenn minden életet. 0 mozgat, irá­nyít és cselekszik mindent mindenekben. Nélküle nincs élet. Amikor Mózes Hóreb he­gyén juhait őrizte, Isten az égő csipkebokorból így mutat­kozott be neki: Vagyait, aki vagyok. Így szólj Izrael fiai­hoz: a „Vagyok” küldött en­gem hozzátok. Ezzel Isten azt mondta, hogy Ö öröktől fog­va van. Minden más keletke­zik és elmúlik, egyedül ö nem. Neki nincs kezdete, nincs vége. Örökké élő Isten. Ez az örökké élő Isten lát­hatatlan. Jézus azt mondta a samáriai asszonynak: „Az Is­ten lélek”. Ahogyan a mi lel­künk láthatatlan és nem le­het meghatározni, hol van, úgy Isten is lélek, láthatatlan, azaz nincs helyhez és időhöz kötve, mégis van. Istent sze­retné látni mindenki, aki sze­reti Őt. Izrael népe se tudott belenyugodni abba, hogy Isten láthatatlan. Amíg Mózes fent járt a Sinai hegyen, Izrael fiai rávették Aront, hogy ké­szítsen. nekik látható Istent, olyant, mint amilyen mások­nak van. Áron egy aranybor­jút készített és a nép ezt imádta. Mózes szörnyű harag­ra gerjedt a borjú láttán, mégis amikor Isten elé lépett, neki az volt a kívánsága, hogy látni szeretné az Istent. De 5 sem láthatta, csak hátulról. Jézus egyszer azt mondta, hogy az Istent soha senki nem látta. Nem is tudjuk el­mondani, vagy leírni ponto­san, hogy milyen ö. Amikor Isten szeméről, kezéről, vagy füléről beszélünk, akkor csak képeket használunk. De aho­gyan a mi belső életünket el­árulja az, hogy mit mondunk, vagy mit csinálunk, úgy Isten is megismerhető szavaiból és cselekedeteiből. Szavait’S pré­dikációban hallhatjuk, vagy a Szentírásban olvashatjuk, cse­lekedeteit pedig az egész vilá­gon láthatjuk. Istent ugyan nem láthatjuk, de megvan az a reménységünk, hogy egykor a feltámadás után színről színre meglátjuk öt. Ó felséges Űr, mi kegyes Istenünk, Mily csodálatos a te neved nekünk, Dicsőséged felhat a nagy égre, S teljes vele a föld kereksége.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom