Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-02-17 / 7. szám

Szeretettel és reménységgel hintett meg Lk 8, 4—15 „Csak szavak" — mondjuk sokszor kiábrándultán. „Nem szavak, tettek kellenek ide!” — mondjuk, ha valamit el aka­runk érni. „Szalmacséplés!” — mondjuk az olyan beszédre, amelynek nincs köze az élethez. Egyházunk életében nagy. sőt döntő szerepe van annak a beszédnek, amelyet igehirdetésnek nevezünk. Van-e hát súlya az ige szavának? JÉZUS PÉLDÁZAT AB AN mindenekelőtt arra figyeljünk fel, hogy az igehirdetést a vetőmaghoz hasonlítja. Ahogy a vetőmag jó földbe kerülve sokszoros termést hozhat, úgy válhat az ige­hirdetés szava is életformáló, termékeny beszéddé, mert rajta keresztül árad bele Isten világa a mi életünkbe. Nincs is „drá­gább és üdvösebb kincse az egyháznak” (Luther) az evangé- liomnál. „Isten hatalma ez minden hívőnek üdvösségére” (Rm 1, 16.). Ezért igyekszik mindent megtenni egyházunk az igehir­detés érdekében szószékekről, a rádión és sajtón keresztül. Sok-sok kilométert megteszünk, hogy a legtávolabb élő ször- ványhivő is hallhassa az igét. Nagy áldozatokat hozunk a lel­késznevelésért, mert azt szeretnénk, hogy a jövőben is meg­szólaljon Isten igéje. Hadd adjon új reménységet Jézus példá­zata minden elfáradt igehirdetőnek és minden elfásult igehall­gatónak: Az ige százszoros termést hozhat. AZ EREDMÉNYES VETÉSNEK FELTÉTELE A JÓ VETŐ­MAG. Nemrég láthattam az egyik gabonakísérleti kutatóintéze­tünk kísérleti parcelláját. Sok száz kis parcellán nevelik a kü­lönböző búzafajtákat, hogy a legjobb és legböi'ebben termő fajtát nemesíthessék ki. Ilyen gondossággal kell nekünk is meg­keresnünk a mondanivalót, mert az egyházban sincs minden kimondott szón Isten áldása. Jézus Isten igéjét nevezi magnak. Tehát azt az emberi szót, amely mögött ott áll Isten. Isten pe­dig Jézus lf.risztusban ajándékozta nekünk elő igéjét, hogy ál­tala kapjunk bűnbocsánatot, új és örök életet. Az a jó igehir­detés. amely által Krisztus szolgálni tud javaival az ige hall­gatóinak, és amely az ige hallgatóit is el tudja indítani fele­barátaik szolgálatára. Az ilyen igehirdetés nem lesz hiábavaló. A JÓ MAG HINTÉSE SEM JÁR MINDIG SIKERREL. Bár­milyen különösen hangzik is, a sikertelenség lehetősége mögött Isten tapintatos szeretete rejlik. Isten szól hozzánk, s szavát az ember vissza is utasíthatja. Az igehirdetésen is éppen úgy rajt a van a kereszt jele, mint Jézus egész életén. Isten erővel is reánk kényszerithetné akaratát, de ő csak hinti a magot sze­retettel, hogy mi is önként, szeretettel fogadjuk öt. És milyen türelmesen hinti! Hány igehirdetés ment már veszendőbe éle­tünkben, s Ö még mindig nem fáradt bele az ige hintésébe. A példázatbeli magvető nem bánik takarékosan a maggal, de ez a „gazdaságtalan magvetés” Isten nagy szeretetéről beszél. Min­dent megtesz azért, hogy az életet adó ige valahol megfogan­jon, és szeretetére őszinte szeretet válaszoljon. A TERMÉS ATTÓL IS FÜGG, hogy milyen föld fogadja ma­gába a magot. Ha az előbb arról volt szó, hogy Isten nem kényszeríti reánk akaratát, akkor nyilvánvaló, hogy megnövek­szik az igehallgató felelőssége. Fontos, hogy ott legyünk, ahol folyik a magvetés, tehát hogy az ige hallgatóivá legyünk, mert Isten munkája az igén keresztül hatol életünkbe. De az igehall­gatás még nem minden. Mi történik a hallott igével? Hallgat­hatjuk anélkül, hogy elfogadnánk a magunk számára. Lelke­sedhetünk érte, de a vele járó nehézségeket, a szolgáló élet ál­dozatát már nem vállaljuk. Belehullhat a szívünkbe, de annyira tele vagyunk a megélhetés gondjaival vagy a saját jólétünk hajszolásával, hogy ez lehetetlenné teszi Jézus követését. Ha rosszul hallgatjuk az igét, vagy nem tud a mag csírát ereszteni, vagy ha kicsírázhatott, nem tud teremni. Az eredmény ugyan­az. Az ige nem tud életté válni. Pedig ezért adta Isten, A JÓ FÖLDBEN GAZDAG TERMÉST HOZ A MAG. Kitű­nik, hogy a legcsodálatosabb valami ezen a földön az Isten igéje. Olyan életerős mag, amelyből új ember születhetik. Ki­szabadít bűneink ziláltságából, a teherhordó szeretet ajándéká­val egészségessé teszi a többi emberhez fűződő kapcsolatunkat, s reménységet olt belénk a legkilátástalanabb helyzetekben is. Ott ahol egyenes, őszinte, igazságra éhes szívre, talál. És ahol mindehhez még türelem is párosul. Mert Isten nem old meg egy csapásra mindent. A jóért sokat és kitartóan kell fáradozni magamban éppúgy, mint a társadalomban. JÉZUS PÉLDÁZATA RÁÉBRESZT BENNÜNKET ARRA. hogy helytelen igehallgatásunkkal mennyit vesztettünk. És Ö ezek után is türelmes szeretettel veti tovább az ige magvát. Helyénvaló az apostol intése: „Talán megveted az Isten jósá­gának, elnézésének és hosszú tűrésének gazdagságát, nem tud­va, hogy az Isten jósága megtérésre akar indítani téged?” (Rm 2, 4.). Az igehallgatás terén is. Dr. Cserháti Sándor IMÁDKOZZUNK Szerető Mennyei Atyánk! Áldunk Téged azért, hogy nincs áthidalhatatlan távolság a Te világod és a mi világunk között. Köszönjük, a hirdetett igében Jézus Krisztussal találkozhatunk, aki megbocsátja bűneinket, felveszi ügyünket, és új emberré formál bennünket. Kérünk, ne büntess azzal, hogy elveszed tő­lünk az igét. amellyel annyiszor visszaéltünk. Tisztítsd meg mind az ige hirdetőjét, mind a hallgatóját, hogy ne legyen akadálya közöttünk az ige gazdag termésének. Szentlelked aján­dékozásával gyógyítsd meg lelkünk süketségét és vakságát, hogy meghalljuk üzenetedet, és meglássuk tennivalóinkat. Amen. — Hatvanad vasárnap az ol­tárterítő színe: zöld. A délelőt­ti istentisztelet oltári igéje: 2 Kor 12. 1—9: az igehirdetés alapigéje: Lk 8, 4—15. — EVANGÉLIKUS IS­TENTISZTELET A RADIO- BAN. Március 3-án, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió. — HANTA-ASZAR. D. Dr. Ottlyk Ernő. az Északi Egy­házkerület püspöke február 1- től Lehel László segédlel­késznek tanulmányi szabadsá­got engedélyezett és felmen­tette a gyülekezeti szolgálata alól. A helyettes-lelkészi szol­gálatok ellátásával a püspök Magyar László szendi lelkészt bízta meg. — PILIS. Február 3-án sze- retetvendégséget tartottak a gyülekezetben, amelyen Har­kányi László tördelő-szerkesz- tő tartott előadást egyházunk sajtószolgálatáról. A Sornvi- rág című kötetből Friedrich Lajos két elbeszélését olvasta fel. két leány pedig szavalt. A szeretetvendégségen a gyüle­kezet tagjai igen nagy szám­ban vettek részt. Islenlisztelfití rend Budapesten, 1974. február 17-én Deák tér de. 9. (úrv.) Trajt- ler Gábor, de. 11. (úrv.) dr. Ké­kén András, du. 6. dr. Kékén András. Fasor de. 11. du. 6. Dózsa György 7. de. lel 9. Üllői út 24 de. fél 11. Karácsony Sándor u. 21—33. de. 9. Rákóczi út 57 b. de. 10. (szlovák) Solymár János. de. 12. (magyar). Thaiy Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbá­nya de. 10. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Ká­roly. Rákosí'alva de. 8. Boros Ká­roly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Károly. Fóti út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. 8. Kertész Géza. Frangepán u. de. fél 10. Kertész Géza. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Kispest Wekerle- telep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota Máv-telep de. 8. Bodrog Miklós. Rákospalota Kistemplom de. 10. Bodrog Miklós, du. 3. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9 Békés József. Rákoshegy de 9. Rákosliget de. 10. Rákoske­resztúr de. fél 11. Bécsikapu-tér de. 9. (úrv.) D. Koren Emil, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) D. Dr. Ottlyk Ernő, du. 6. D. Kőién Emil. Torockó tér de. fél 9. D. Dr. Ottlyk Ernő. Obucla de. 9. Görög Tibor, de. 10. Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. Ll. de. 9. Takács József, de. 11. Takács József, du. fél 7. Csen- gődy László. Pesthidegkút de. fél 11. Csergődy László. Modori u. 6. de. 10. Muncz Frigyes. Kelenföld de. 8. Reuss Sándor, de. 11. (úrv.) Reuss András, du. 6. dr. Rezessy Zoltán. 'Németvölgyi út 138. de. 9. dr. Rezessy Zoltán. Albertfalva de. 7. Visontai Róbert. Nagyté­tény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Visontai Robert. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. Rombolók Az újonnan felállított jelző­táblát egyik reggel vettem ész­re, amikor munkába siettem. Régóta esedékes volt már, hogy figyelmeztesse a járókelőket, autósokat: Figyelem, ez az út­szakasz veszélyes! Magam is biztonságosabban keltem át, amióta tudtam, hogy ott van. Az új jelzőtábla három napig élt. A negyedik napon arcra borulva ott feküdt a köveze­ten, lábát egyetlen még el nem szakított drót kötötte a földhöz. Döbbenten néztem. Kinek mi­lyen érdeke fűződött ahhoz, hogy ennél a veszélyes átjáró­nál, szemben a nagy nemzet­közi szállóval, ahol számtalan hazai és külföldi autó parkol, leromboljon valamit, ami az ember védelmére készült. Mi­lyen ösztön kerekedett felül minden emberi jóérzésen, amely arra késztetett valakit, hogy emberi mivoltából kivet­kőzve erejét a rombolásra fecsérelje? Mi ez? Felelőtlen­ség, csíny tevés vagy a rom­bolás öröme? * Napok óta figyelem, hogyan dolgoznak a munkások egy ma­gas villanyoszlop felállításán, amelynek tetejére hármas fényforrás kerül, hogy az egész teret bevilágítsa. Járműnek, embernek egyformán fontos, hogy a sötétségben tájékozód­jék, hogy ködös időben több fény vezesse a helyes útra. Azt hiszem, velem együtt sokan örültek, amikor a dolgozó em­bereket látták, amint mindnyá­junk javára az oszlop felállí­tásán fáradoztak. Este még fényárban úszott a tér. Min­denki hálásan nézett rá fel és biztonságosabban szelte át a nagy teret. Amikor a kora reg­geli órákban arra jártam más­nap, a tér sötét volt. A vil­lanyoszlopok körül a földön üvegcserepek, fentről csonkán bámultak az arra menőkre a tegnap még csillogó villany­szernek. Kit bántott ez az em­berek javára született fény? Ki nem bírta elviselni ezt a világosságot, amely mellett nyugodtabban közlekedett em­ber, jármű? Milyen nagy len­dület kellett ahhoz, hogy a romboló karból elinduló kő pontosan találjon. Gyermek nem képes rá, öregember sem. Talán az élet harcában megke­ményedett férfikéz sem emelne a fényre követ. Meg kellene keresni a követ hajigálókat! embertelenség ilyen mélysé­geibe süllyedt? * Az ünnepek előtt hallgattam végig ezt a beszélgetést az autóbuszon. A beszélő két fiatalember volt. Fővárosban tanuló vidéki fiúk. Jól öltözöt­tek, a fiatalok divatja szerint. — Hazamész Karácsonyra? — kérdezte az egyik. — Nem. Mit lehet otthon csinálni? A mutter jót főz, az­tán a nagy semmi. Se tánc, se mozi, se buli. — Én már négy éve nem voltam otthon! — Élnek a szüleid? — Persze. — Nincs elég piros a pénz­tárcádba, mi? — Nem, de minek? Jobb idefenn ellötyögni az ünnepet. Közelebb hajolt a másikhoz és valami lélegzetelállítóan ér­dekeset mondhatott, mert har­sányan nevettek. Amikor leszálltak mégegy- szer megnéztem őket. Azon gondolkodtam, mi rombolhat­ta így össze a lelkűket, hogy nem vágyódnak haza a szülői házba. — Nyarakra, ünnepekre emlékszem vissza, amikor alig vártuk hogy hazamehessünk, hogy anyánk főztét ehessük, hogy végigjárhassuk az ud­vart, hogy élvezhessük szülő­ink aggódó szeretetét, az ott­honi szoba melegét, szagát, a régi bútorokat, a gondtalan évek emlékét, amikor még jó szüléink gondján éltünk; az asztalt, amelyhez együtt ültünk és amelyet együtt hagytunk el; ahol elmondtuk a napi élmé­nyeket és amelynél most el­hallgatjuk mindazt, amivel az élet megpróbál, hogy aggódó szeretetük éberségét elaltassuk. Rombolás. Nemcsak fizikai, hanem lelki is. Ilyen js van. Ettől „lötyögnek” olyan sokan a fővárosban, miközben öreg és fiatal szülök várják fiaikat, leányaikat haza, akiknek szebb jövőt szeretnének adni, miköz­ben azok megfeledkeznek a házról, ahonnan elindultak, a ház lakóiról, akiket szüleiknek nevezhetnek. Gyarmathy Irén — TEMPLOMTORONY mázolást két éves garanciával vállalok. Dre- nyovszki Pál mázoló mester, 2142 Nagytaresa, Zrínyi u. 5. * Nyugodtan mentem a járdán. Déli 2 óra volt. Mellettem az autók száguldottak. Egyszerre a halántékomon erős ütést éreztem. Megtántorodtam, el­estem. Hirtelen nem is tudtam mi történt velem. Mire feláll­tam, egy férfi volt mellettem. — Az volt, az a teherautó — mutatott a távolba tűnő jár­műre. Valaki kihajolt a kocsi­ból és kőkeményre gyúrt hó­golyót vágott a halántékom­hoz. Az arcom véres lett, folyt róla a piszkos hóié. Szerencse, hogy nem a szememet érte, hogy vastag kötött sapkámat a hideg szél miatt jól behúztam. Viccnek, ostoba tréfának szán­ták ezt a nagy, erős marokkal meggyúrt hógolyót, amellyel egy ember halálát is lehetett volna okozni? Az az erős te­nyér "percekig gyúrta ezt a go­lyót, miközben arra készült, hogy a gyanútlan. járókelőt megsebesítse. Vajon lehajol-e az ilyen az elesett, elgázolt, megsebesített emberhez, vagy autójával továbbrobog és jót nevet a másik kárára? Mi rombolta le ennek az ember- I nek a lelkét annyira, hogy az — MAGYAR NYELVŰ Luther müveket megvételre keresek. Csák Imre. 2626 Nagymaros, Fürst S. u, 2. — 54 ÉVES, rokkant nyugdíjas, főbérleti lakással, gondozót keres idősebb asszony személyében. „Se­gítőkész” jeligére a kiadóhivatalba. A LUTHERÁNIA március 3-án, vasárnap és március 9-én, szombaton délután 6 órakor istentisztelet keretében a Deák téri templomban előadja J. S. BACH H-MOLL MISÉJÉT Közreműködnek: Sass Szilvia (szoprán), Szemere Erzsébet (mezzó), Kerényi Mária (alt), Fülöp Attila (tenor), Berczelly István (bariton), Mezőfi Tibor (basszus), Trajtler Gábor (orgona). Vezényel: Weltler Jenő Igét hirdet: DR. KÉKÉN ANDRÁS „Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai va­gyunk; vajha ma hallanátok az ő szavát. Ne keményítsétek meg a ti szíveteket...” (Zs 95, 7—8). VASÁRNAP. — „Ha meg­váltjuk bűneinket, hű és igaz ő, hogy megbocsássa bűnein­ket és megtisztítson minket minden gonoszságtól.” (1 Jn 1, 9 — 2 Sám 12, 13 — 2 Kor 12. 1—10 — Zsolt 95). Jó dolog az, hogy Isten nemcsak hívogat, hanem kifejezetten biztat is arra, hogy szabaduljunk meg bűneinktől. A test és a lélek nyomban megkönnyebbül, ha Isten elé teheti mindazt, ami fáj és bánt. A bűnök megvál­tása és a szív kiöntése azért drága, mert csatlakozik hozzá az evangélium: „Ne félj! Meg­bocsátottam !” HÉTFŐ. — „Semmit ne félj azoktól amiket el kell szen­vedned” (Jel 2, 10 — Zsolt 119, 67 — Mt 13, 10—17 — Jn 9, 24—41.). Életünk útján nem­csak örömök és szerencse kí­sérnek minket, hanem meg­próbáltatások is. Egy-egy meg­próbáltatás elgondolkodtat: Mit kell még elhordoznunk? A jövő és benne az emberi élet a teremtett világ Urának kezé­ben van. Igazi örömhír és erő­forrás ez, hisz nem vagyunk elhagyatottak, hanem az Isten kegyelmében és az ő irgalmá­ból élők. Hitünk elűzi a félel­met és a bizonytalanságot szí­vünkből. KEDD. — „Ne magunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat.” (2 Kor 1, 9 — Ézs 44, 8 — Mk 11, 27—33 — Jn 10, 1—10.). Ál­landó kísértés nekünk keresz­tyén embereknek is, hogy na­gyoknak és erőseknek érezzük magunkat. Bizony sokszor megszégyenített minket az Is­ten, amikor megmutatta, hogy testi erőnk, anyagi javaink ak­kor hagynak cserben, mikor a legbiztosabban számítunk rá­juk. Isten igéje arra tanít min­den időben, hogy az egyetlen helyes út az Öreá való hagyat­kozás útja. Ez egyúttal a fel­támadás és örök élet útja is. SZERDA. — „Menedékem és pajzsom vagy te; igédben van az én reménységem.” (Zsolt 119, 114—ÍJn 5, 18 —Lk 10, 38—42 — Jn 10, 11—21.). A megtapasztalt biztonság és az ebben való öröm cseng ki ezekből a sorokból. Isten je­lenléte teljes biztonságot és menedéket ad. Hol van hoz­zánk legközelebb ö? Az Ö igéjében, amely mindenkor sziklaszilárdan áll. Boldog em­ber az, aki az igében bizton­ságot keres és talál. CSÜTÖRTÖK. — „Szenved-e valaki közietek? Imádkozzék.” (Jk 5, 13 — Zsolt 77, 3 — Mk 4, 26—29 — Jn 10, 22—30.). Mindé- élethelyzetben tudjunk Isten színe elé odaállni, kérni az Ö segítségét vagy neki há­lát adni. Az imádság nem hiá­bavaló fáradozás, hanem ha­talmas erő, ha szívből jön, és az Isten is úgy akarja. Rohanó életünkben gyakran megfeled­kezhetünk arról, hogy milyen kincs az minekünk, hogy imádkozhatunk. Hivő élet, szolgáló élet, örvendező élet reménységgel teli élet, imád­ság nélkül elképzelhetetlen. PÉNTEK. — „És hitt az Úr­nak és tulaj donittaték az öné- ki igazságul.” (í Móz 15, 6 — Zsid 11, 6 — 1 Kor 2, 1—5 — Jn 10, 31—42.). Mi tette Izráel ősatyáinak egy részét igazzá Isten előtt? Talán erős jelle­mük, tehetségük, vagy hibát- lanságuk? Nem. A hit az a közös vonás, amely ott van az életükben mint vezérlő erő. Ez tette őket nemcsak igazzá, ha­nem példaképpé is a mai ke­resztyének számára is. Keresz­tyén életünk alapja az Isten­ben való merész hit. Bizonyos­ság arról, hogy ö szerető Atyánk, aki szeretetében ja­vunkat munkálja. SZOMBAT. — „Látjátok, hogy igen irgalmas az Ur és könyörületes.” (Jk 5, 11 — Ézs 65, 8 — Zsid 4, 9—13 — Jn 11, 1—10.). Életünk minden napja Isten könyörületességéről és irgalmáról prédikál. Ez az ige azt kérdezi tőlünk, hogy a mindennapi életben tudunk-e máskor is irgalmasak és kö­nyörületesek lenni? A világban sok az irgalomra vágyó ember. Kiknek kell leginkább az ir­galmat adni, ha nem nekünk, akik tudjuk, hogy magunk is irgalomból élünk? Szalay Tamás EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest, Vili., Puskin u. L2. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 516 —20.412— VIII Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta index 25 211 • 74.0324 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató CSALÁDI HÍREK — SZÜLETÉS. Kosa László rákoskeresztúri másodlelkész­nek és feleségének, sz. Pavlik Zsuzsannának január 27-én második leánygyermekük szü­letett. Neve: ANIKÖ. — Károlyi Zoltánnak és fele­ségének, Giczi Zsuzsannának február 4-én első gyermekük született. Neve: ZSUZSANNA. — Széíl Bulcsú bocsai segéd­lelkésznek és feleségének, sz. Győri Évának első gyermekük született. Neve: ÉVA, ANNA. — HALÁLOZÁS. Jankó Sándor a kardoskúti gyüle­kezet évtizedeken át volt pres­bitere, másodfelügyelője, majd tiszteletbeli felügyelője hosz- szú, de türelemmel viselt be­tegség után január 22-én 74 éves koréban elhunyt. Ravata­lánál Bgnkő István orosházi igazgató-lelkész hirdette a fel­támadás igéjét. A gyülekezet nagy részvéte kísérte utolsó útjára és búcsúzott az igéből élő szeretetben és áldozatkész­ségben példamutató elöljáró­jától. — özv. Deák Pálné, sz. Simó Mária, lapunk hűséges olvasója, az alberti gyülekezet buzgó tagja, életének 84, évében ja­nuár 13-án, türelemmel viselt szenvedés után elhunyt. Január 15-én a gyülekezet nagy rész­véte mellett helyezték nyuga­lomra. Koporsójánál Roszik Mihály lelkész hirdette Isten igéjét. „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvé­geztem, a hitet megtartottam.” — Kiszely Anna, lapunk hű­séges olvasója, az alberti gyüle­kezet tagja január 26-án rövid betegség után elhunyt. Január 28-án a gyülekezet nagy rész­véte mellett helyezték örök nyugalomra. Koporsójánál Ke- veházi László pilisi lelkész, Keveházi Ottmár ny. lelkész hirdették a feltámadás üzene­tét. Közel 89 évéből 75 évet a szarvasi gyülekezetben élt le. Személyében Roszik Mihály al­berti lelkész nagynénjét gyá­szolja. „Közülünk senki sem él önmagának. Akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk”. DÉL-VIETNAM Az olaszországi Valdens Egy­ház lelkésze, Tullio Vinay a nyugat-németországi Frank­furtban újságírók előtt számolt be arról, hogy Dél-Vietnamban kereken 200 ezer politikai fog­lyot tartanak emberhez nem méltó körülmények között bör­tönökben és táborokban, ahol nem ritkák a kegyetlen kínzá­sok sem. inay lelkész nemzet­közi megfigyelő bizottság meg­hozásából számolt be a látot­takról. (Die Saat) i » t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom