Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-11-03 / 44. szám

4 Mozgósítás Ef 6, 10—18 A mozgósítás erőösszevonást jelent. Háború idején, vagy fe­nyegető ellenséges támadás esetén egy-egy ország harci erejét összpontosítja, hogy készen legyen határait megvédeni. Béke idején is lehet mozgósítani. Sokszor szükséges, hogy adott fel­adatok gyors és jó elvégzésére mniden erőt mozgósítson egy ország népe. Ilyen mozgósításnak voltunk tanúi az elmúlt he­tekben, amikor a hosszan tartó esőzések miatt az ország min­den erejét a termés betakarítására igyekezett összpontosítani. Diákok, katonák, munkáscsapatok kapcsolódtak be ebbe a mun­kába, hogy a feladat minél gyorsabb elvégzésében segítséget nyújtsanak. EZ AZ IGE IS MOZGÓSÍT. Készenléti állapotba szólít ben­nünket keresztyéneket, amikor ezt mondja: „Legyetek erősek az Ürban és az ő hatalmas erejében. Öltözzétek fel az Isten minden fegyverét." Bizonyos feladatok elvégzéséhez fizikai erő­re van szükség, ezért végzünk testedzést, sportolunk, hogy fizi­kailag megerősödjünk. Szellemi tevékenység végzéséhez isme­retekben, tudásban kell gazdagodni. Ahhoz, hogy a keresztyén ember Isten akarata szerint folytathassa életét, a hit erejére van szükség. Isten igéje erősít meg a hitben, úgy hogy ránk adja Isten fegyverzetét. Ez a fegyverzet figyelmeztet is arra, hogy nélküle fegyvertelenek lennénk. Minden kísértés könnyen erőt vehetne rajtunk. Isten fegyvereivel felfegyverkezve azon­ban sok jóra vagyunk képesek. A Lélek kardja, az Isten beszé­de segít bennünket sok jó megcselekvésére. Az Isten erejével feltöltött ember olyan mint a feltöltött akkumulátor, nagy erő leadására képes. MINDEN ERŰVEL AZ EMBERÉRT! Isten azért tölt meg bennünket erejével, hogy ezt az erőt felhasználjuk az embere­kért végzett szolgálatunkban. A feltöltött akkumulátort a he­lyére kell tenni, ahol a motort indítja, a világításhoz energiát szolgáltat. Ha valahol félreállítjuk, előbb-utóbb kimerül, hasz­navehetetlenné válik. így a keresztyén ember is a másokért végzett szolgálatban használja jól Istentől kapott erejét. Pál a „szentekért", vagyis a hitben testvérekért végzett szolgálatra irányítja a figyelmet. Egy percig sem lehet azonban kétséges számunkra az, hogy szolgálatunk területe ennél is szélesebb, ahol „a békesség evangéliumának hirdetésére való készséggel” tudunk szolgálni. Az Istentől vett szeretetet, megbékélést, igaz­ságot vihetjük az emberi közösségekbe. Vegyük nagyon komo­lyául hogy miért, minek az érdekében mozgósít az Úr. Hadakoz­nunk kell minden visszatartó, tétlenségre kárhoztató gonosz ellen, hogy annál inkább tudjunk küzdeni a hit szei-etetre ser­kentő erejével minden emberért. MINDEN IDŐBEN EBERN EK KELL LENNI. Vannak olyan időszakos munkák, amiknek az elvégzésére olykor mozgósítani kell. Aztán a munka elvégzése után csendesebb időszak követ­kezhet, vagy éppenséggel meg is lehet pihenni. A keresztyén ember számára nem lehet lankadás, vagy éppenséggel megállás az emberekén végzett szolgálatban. A szeretet mindig megta­lálja a maga feladatát. Lehetséges, hogy bizonyos időben az imádság szolgálatát kell végezni, de bizonyos az, hogy a Krisz­tus tanítványának állandó készenlétben, „felövezetten” kell lennie, hogy amikor tenni kell, akkor legyen ereje a cselek­vésre. Nagyon rosszul járna az, aki közvetlenül indulás előtt akarná autójának akkumulátorát feltölteni. Bizonyos, hogy nem tudna időben elindulni. A feltöltésről időben kell gondoskodni, hogy mindig indulásra készen legyünk. Isten az ő igéje által erejé­vel tölt fel, hogy készen legyünk mindenkor minden jó szolgá­latra minden emberért. Vető Béla IMÁDKOZZUNK Urunk, minden erő forrása! Ne engedd, hogy erőtlenül, ha­szontalanul vergődjünk kísértések tüzében a gonosz hatalma alatt. Inkább tölts meg erőddel, hogy le tudjunk győzni minden gonoszt. Lelked ereje tegyen képessé bennünket minden jó cse­lekvésére, hogy ne csak készen legyünk a jó szolgálatra, hanem szüntelenül abban foglalatoskodjunk, ami neked kedves s em­bertársainknak hasznos. Amen. — ASZÓD. A Teológiai Akadémia október 13-án az aszódi gyülekezetben tartotta a tanév első teológusnapját. A délelőtti istentiszteleten dr. Seimeci János otthonigazgató, délután Németh Pál, a vérségi szórványban Szabó Vilmos, a gyermekeknek pedig Szemerei Mária hirdette Isten igéjét. A gyülekezeti esten a teológusok „Űj teológiai Akadémiát avat­tunk” címmel beszámoltak ar­ról, mire kötelezi a jövő lelké­szeit az új Teológiai Akadé­mia. Istentiszteleti rend Budapesten, 1974. november 3-án Deák tér de. 9. (úrv.) Trajtler Gábor, de. ll. (úrv.) dr. Hafens- ciier Károly, du. 6., Bízik László. Fasor de. Ll. (urv.) Szirmai Zol­tán. du. 6. Foltin Brúnó. Dózsa György út 7. de. fél 9. (úrv.) Szir­mai Zoltán, üllői út 24. de. fél ll. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57,b. de. 10. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (ma­gyar) Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv.) Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv.). Zugló de. ll. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. Iá. de. fél 10. Boros Károly. Kassák Lajos út 22. de. ll. Kertész Géza. Váci út 129. de. 8. Benczúr László. Frangepán u. de. fél 30. Benczúr László. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10 Soroksár újtelep de. fél 9. Pestlőrinc de. ll. Matuz László. Kispest de. 10. Kispest Wekerle- teíep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV-telep de. 8. Schreiner Vil­mos. Rákospalota Nagytemplom de. 10. dr. Bodrog Miklós. Rákos­palota Kistemplom du. 3. dr. Bod­rog Miklós. Rákosszentmihály de. fél 11. dr. Karner Ágoston. Sasha­lom de. 9. dr. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél ll. Cinkota de. fél 11, du., fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél ll. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) D. Koren Emil, de. fél ll. (német), de. ll. (úrv.) D. Korén Emil. du. 6. Gáncs Péter. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) Gáncs Péter. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. (úrv.) Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. de. ll. du. fél 7. Pesthideg- kűt de. fél 11. Modori u. 6. de. 10. dr. Lehel László. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. fél 10 (családi) Bencze Imre, de. ll. (úrv.) Bencze Imre, du. 6 dr. Rezessy Zoltán. Németvölgyi út 13R. de. 9. dr. Re­zessy Zoltán. Albertfalva de. 7. Vi- sontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Visontai Ró­bert. Budafok de. ll. Visontai Ró­bert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél ll. — Szentháromság után a 21. vasárnapon az oltárterítő szí­ne: zöld. A délelőtti istentisz­telet oltári igéje: Jn 4, 47—54; az igehirdetés alapigéje: Ef 6, 10—18. — KELENFÖLD. November 2-án, szombaton délután 6 óra­kor szeretetvendégséget tarta­nak a gyülekezetben, amelyen dr. Nagy István tatai lelkész, a Fejer—Komáromi Egyház­megye esperese tart előadást „Temető és halottkultusz a Biblia fényében” címmel. — MISKOLC. Gyülekezeti CSALÁDI HÍREK — HALÁLOZÁS. Németh István ny. igazgató-tanító, a barlahidai gyülekezet egykori lévita-tanítója, majd kántora, aki a kis göcseji faluban 38 esztendeig teljesített szolgála­tot és a 30-as években a tem­plomépítésnek egyik fáradha­tatlan irányítója volt, elhunyt. Október 8-án Zalaegerszegen temették el egykori gyülekeze­te tagjainak, volt tanítványai­nak és a zalaegerszegi gyüle­kezetnek nagy részvété mel­lett Pintér János zalaegersze­gi és Kutas Elek zalaistvándi lelkészek szolgálatával. „Vilá­gosságul adtalak.” — Özv. Szepesi Károlyné sz. Wéber Dorottya, a miskolci gyülekezet hűséges tagja, né­hai Szepesi Károly volt szar­vasi lelkész édesanyja, életé­nek 88. évében csendesen el­hunyt. Koporsója mellett Sze- bik Imre és Veczán Pál lelké­szek hirdették q,z örök élet vi­gasztaló igéit. „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki en­gem megerősít.” , — Halasz József ny. rendőr­alhadnagy életének 97. évében Istenbe togózó hittel csendesen elhunyt. Temetése szeptember 17-én volt Dabronyban. Az el­hunytban Bárdosi Jenő dabro- nyi lelkész apósát gyászolja. „Ha elfogyatkozik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és az én örökségem Te vagy ó Isten mindörökké”. szeretetvendégség keretében vetítettképes előadást tartott finnországi útjáról Szebik Im­re lelkész. Belicza András presbiter a finn—magyar test­véri kapcsolatokról szóló ver­sét adta elő. Szebik lmréné és Pazár István főiskolai hallga­tó ének és zeneszámokkal szolgáltak. A gyülekezet nagy érdeklődéssel hallgatta a finn társadalom és a testvéri finn evangélikus egyház életéről szóló beszámolót. A gyülekezet eddigi felügye­lőjét, Várnai Ernőt, örökös tb. felügyelővé választotta, mi­után Miskolcról szülővárosá­ba, Salgótarjánba költözött.' Isten áldása kísérje további életét. — A gyülekezet közgyű­lése a megüresedett felügyelői tisztre egyhangú bizalommal dr. Sömjén Miklós eddigi jog­tanácsos-presbitert választotta meg. Ünnepélyes beiktatása október 27-én volt Szebik Im­re lelkész szolgálatával. J. S. BACH ÉS KORTÁRSAI címmel orgonahangverseny lesz november 1-én, pénte­ken és november 4-én, hét­főn este fél 7 órakor a Bé­csikapu téri templomban. BACH: Három *korálelőjáték Pedal Exercitium PACHELBEL: d-moll prelúdium, fúga és chaconne Korálelőjáték Toccata Fúga BACH: D-dúr prelúdium és fúga Orgonái: PESKÓ GYÖRGY Előadók: Földes Imre és Meixner Mihály Jegyek ára: 12,— Ft. „Mert ha valaki versenypá­lyán küzd is, nem nyer ko­szorút, csak ha szabálysze­rűen küzd” (1 Tlm 2, 3). VASÁRNAP. — „Nem fé­lénkség lelkét adta nekünk az Isten, hanem erőnek, szeretet­nek, józanságnak Lelkét”, (2 Tim 1, 7 — Dán 10, 19 — Ef 6, 10—18 — Zsolt 119, 89—96). Fezekkel a szavakkal bátorítja Pál a fiatal Timótheust, akire rábízza a gyülekezet vezetésé­nek felelősségteljes szolgála­tát. Milyen könnyen válhat a tapasztalatlan fiatal tanácsta­lanná és bizonytalanná ebben a nehéz szolgálatban, ha a fé­lénkség, a félelem eluralkodik rajta. Képtelenné teszi a vilá­gos helyzetfelismerésre és a helyes döntésekre. Erőre van szüksége, hogy hűségesen ra- goszkodni tudjon a rábízott evangéliumhoz. Szeretetre, hogy utána menjen a rábízot- taknak. Józanságra munkájá­nak helyes felméréséhez és megítéléséhez. Nekünk is szük­ségünk van mindhárom aján­dékra egyformán: erőre, szere­tetre, józanságra. Így tudjuk csak Istent szolgálni a világ­ban. IIÉTFÖ. — „A te bizonysá­gaid az én gyönyörűségem és tanácsadóim” (Zsolt 119, 24 — 2 Jn 6 — I Kor 9, 24—27 — Jel 15. 5—8). A zsoltáríró számára Isten beszéde öröm és segítség. Megtapasztalt öröm és meg­tapasztalt segítség. Isten ezzel a tapasztalattal akar minket is megajándékozni. Leljük örö­münket igéjében és tapasztal­juk meg segítségét! KEDD. — „Ha őt keresitek, megtaláljátok; de ha öt el­hagyjátok, ő is elhagy titeket” 2 Krón 15, 2 — Jn 15, 6 — 2 Tim 2, 1—5 — Jel 16, 1—9). Is­ten engedi magát mindig újra megtalálni. Fel sem mérjük sokszor, hogy ez milyen nagy dolog. Bizonytalanul tapoga- tózóknak, bátortalanul re­ménykedőknek, hűtlenségüket megbánóknak nyitva az út Is­ten felé! Az Újszövetség még ennél is többről beszél: Jézus Krisztusban Isten maga keres és talál meg minket. SZERDA. — „Ha az Ür nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői” (Zsolt 127, 1 — Jn 5, 17 — Rm 14, 13—21 — Jel 16, 10—16). Mennyi ku­darcot, fölösleges erőfeszítést, meghiúsult reményt takar ez a rövid szó: hiába. Hányszor ! ki kell mondanunk életünkben! ' Nem azért, mert nem merünk bízni Isten segítségében, vagy nem tartunk rá igényt? CSÜTÖRTÖK. — „Nagy a mi Urunk és igen hatalmas, s bölcsességének nincsen hatá­ra” (Zsolt 147, 5 — Rm 6, 12 — 1 Kor 9, 13—18 Jel 16, 17— 21). Isten nagy, hatalmas és bölcs, ezért rábízhatjuk ma­gunkat. Nagyságát, hatalmát, bölcsességét javunkra és oltal­munkra használja. A mi hatal­mas Istenünknél oltalmat és segítséget találhatunk. PÉNTEK. — „Szívem utá­nad vágyott éjszaka, az én lel­kem is bensőben Téged kere­sett” (Ézs 26. 9 — Mk 1, 35 — Lk 22, 31—38 — Jel 17, 1—6). Milyen nehezen múlnak az ál­matlanul töltött éjszaka órái, mikor a gond, az aggódás rá­telepszik az ember gondolatai­ra, s elűzi a pihentető álmot a szeméből! Jó dolog, ha ilyen­kor is Istenhez tudunk fordul­ni imádságban. Megtapasztal­hatjuk, hogy Isten az „éjsza­ka” sötétjében is közel van hozzánk. Akkor is, ha pisláko­ló hitünkkel nem látjuk és nem érzékeljük biztosan. SZOMBAT. — „Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat és az én bűneim nyilván van­nak te előtted” (Zsolt 69. 6 — Jn 6, 64 — 1 Kor 7. 29—31 — Jel 17, 7—14). Isten jól ismeri a mi bűneinket. Nem neki van szüksége arra, hogy beismer­jük ez imádságunkban, hanem nekünk. Így tapasztalhatjuk meg nemcsak bűneinket felfe­dő ítéletét, hanem bűnbocsátó szeretetét is. Sárkány Tiborné — I.CTHER-kabátot szakszerűen készít Dóczi Zoltán szabómester 1061 Budapest. VI. Majakovszkij u. — HARANGÖNTÉST, javítást, szolgáltatást, le- és felszerelést, vasállványok és könnyühúzású koronák készítését, átalakítását vállalja „Slezák László aranyko­szorús harangöntő utóda és fia”, Gombos Lajos harangöntőmester. 2162 örbottyán, Pf. 3. — TORONYSISAK, bádogos épü­letszerkezetek és bádogos dísz­munkák készítését vállalom. Mér­sékelt árak, garanciális felelősség az ország bármely területén. Gi- mesi István bádogos kisiparos. 7400 Kaposvár, Arany János u. 29. — ÉRTELMISÉGI gyermektelen házaspár, a feleség ma is szolgáló evangélikus lelkész leánya, egész­ségügyi dolgozó, eltartási szerző­dést kötne Budapesten, lakásért. Cím a kiadóhivatalban. — HŰVÖSVÖLGYI Villára eme­letráépítés telekkel eladó. Esetleg azonnal beköltözhető. Szoba-kom­fortot beszámítunk. Jelige: Több­féle variáció”. EVANGÉLIKUS ELÉT A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztősért telel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest vili., Puskin u. 12. Telefon: 142—uíi Csekkszámlaszám: 516—20.412—Vili Előfizetési ar: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta maex 25 211 74.3046 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomas Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató HÁROMSZÁZ EVVEL EZELŐTT született Merényben Czelder Orbán kuruc brigadéros, hitének és meggyőződésének törhetetlen képviselője. Merény a Szepessegben található község, a Gölnic folyócska bal partján, ha-' talmas fenyvesek között, régi vasbányájáról nevezetes s arról, hogy felette a hegyoldal­ban fekszik Feketehegy fürdő, ahol tálán még megtalálja a kárpáti vándor azt a szik­lával és paddal megjelölt helyet, amelyen Tompa Mihály merengett a harangvirágok kék színén, hogy virágregéibe foglalja. A régi szepesiekről sokat írtak régi íróink, mint is­meretes, akár Jókait, akár Mikszáxhot, akár Krudyt faggatjuk. Vágtatnak a gondolataim, milyen ember lehetett ez az evangélikus me­rényi ifjú, jómódú családból származott, császári tiszt lett, s mikor kitört a kuruc sza­badságharc. Rákóczihoz szegődött el. Minden jel azt mutatja, hogy szerette szülőföldjét és a szepesiek szerették Czelder Orbant, mert hivó szavára csatlakoztak hozzá. Különös korszak volt ez, különös csillagfenye volt an­nak a varázsszónak, hogy Magyarország. Mert Czelder Orbán aligha tudott magyarul, s katonái ugyancsak nem tudtak a szabadság- harcot vezető fejedelem anyanyelvén. Mégis összeálltak, életre-halálra. Becs ellen, vagyis a szabadság és szabad vftllás eltiprói ellen, Magyarországért. RÁKÓCZI BR1GADÉROSSÁ NEVEZTE KI Czeldert. A főtiszt sereget toborzott szü­lőföldjén, ütőképes hadtestté képezte ki. Rákóczi szabadságának nyolc zászlaját a bri­gadéros és katonái Zsolnán áldatták meg Krman Dániellel 1707. március 8-án. Milyen tisztán és nyilvánvalóan fűződnek egybe az eszmei és emberi szálak. Krman Dániel szlo­vák író volt, de ő is a kuruc szabadságharc­Czelder Orbán ban találta meg helyét, Rákóczi követe volt Nagy Péter orosz cárnál. Egyháza és népe nagyrabecsülte, mert a rózsahegyi zsinaton szuperintendenssé választották az akkor is­meretlen lelkészt, aki a Nyitra megyei Mia- ván működött. Krman bátor szerepe és je­lenléte a kuruc szabadságharcban ugyan­olyan jellegű és sorsú, mint Czelder Orbáné. Czelder zászlóinak zsolnai felszentelése nyil­vánvalóan arra vall, hogy a sereg és tiszt­jei evangélikusok voltak, különben nem Krman szerepelt volna ott. A zsolnai nagy­templom óriási építmény, harangja szavát messze hegyhátakon is hallani, a piac ugyanolyan hatalmas, vagyis nagy sereget fogadhatott be. A nevezetes beszéd nyomta­tásban is megjelent, csak a címe latin, szö­vege a régi csehszlovák bibliai nyelvé, vagy­is a katonák zöme nyilvánvalóan szlovák volt. Czelder Orbán arcmása nem maradt ránk, de elképzelhetjük kemény, férfias vo­násait, zászlórudas alakját lóháton az imá­val, áhítattal, iiolitikai igazmondással ele­gyített szónoklat közelében. Néha egy vissz­hang többet mond, mint a kiáltó szó: „VRAM — HARSOGTA KRMAN DANIEL —, segísd meg valamennyi óbester urat és add. hogy bármerre forgolódjék nemes regi­mentjével. nagyságos Czelder Orbán úr, le­gyen tetteiben az oroszlánhoz hasonló, mint Makkabeus Júdás, kutassa fel az ellenséget, hogy az tőle való féltében elpusztuljon, ő maga pedig, mint Makkabeus, az angyaltól oltalmazva népét tetteivel megörvendez­tesse, hogy híres legyen az egész föld ke­rekségén s emléke áldott legyen mind­örökké”. S felszólította az egész hadat s a tér szélén álló zsolnaiakat, térdepeljenek le, s úgy kérjék a szerencsés hadbaindulást és visszatérést. A templomban és a piacon mind egy szálig térdre borult Rákóczi népe, együtt imádkozott a nagy pappal. Nevezetes esemény ez, a legfontosabbak egyike, a Duna mellékfolyóinak egyetlen völgyében sem szabad megfeledkezni róla. Czelder Orbánt és seregét szerencse kísérte, győzött. MINDEN JEL ARRA MUTAT, hogy eb­ben a kuruc seregben szolgált egy ter- chovai fiú, aki a vrátnai festői völgyből jött alá Zsolnára s állott be a magyar fejedelem szolgálatába önkéntes elhatározással. Juraj- Jánosíknak hívták, hallhatta Krman szóza­tát, nézte Czelder szeme villanását, felfi­gyelt a kuruc zászlók sustorgására. Hiteles okmányok, saját vallomása bizonyítja ezt. A kuruc szabadságharc után elkeseredett jobbágy fiúkkal állott össze, betyárkodtak a környéken. Amit elvettek a gazdagoktól, szét­osztották a szegények között. Egyszer a Tát- raalján átutazott a kassai osztrák kapitány felesége, jól megrakott szekerekkel. Jánosikék útját állták, de nem bántották, csak el­vették a holmiját. A feldühödt liptói megyei uraknak, mivel a kapitány azonnali kárté­rítést követelt tőlük, észvesztő ötletük tá­madt. Az elfogott betyárvezért, a kuruc kato­nát, Liptószentmíklóson meggyötörték, kivé­gezték. Ez volt a közös szlovák—magyar sors egyik példája. Ezerszám történt ilyesmi Bécs elképzeli eszességéből. Az külön história, hogy Rákóczi és Czelder hű katonájából, akit szlovák megyei urak szlovákul hallgattak ki, hogyan lett kétszáz év múlva magyargyűlölő, a túród Révayakhoz csatolt, a szlovák nem­zeti, népi elnyomást jelképező, versben, ze­nében, drámákban, filmeken megjelenített hamis figura. Szorítanak bele ékként nem­zetek közé néha olyan jelképeket, melyek a történeti igazság szerint a két nemzet ba­rátságát magyarázzák és világítják meg. Kampósszögre akasztva lógott Jánosik 1713- ban Liptószentmíklóson, a váltságot kifizető H megyei urak s az osztrák kapitány áldozata­ként. Nem járt másként Krman Dániel sem, mint tudjuk. A jezsuiták tőrbecsalták, Po­zsonyba vitték, évekig gyötörték, kínozták, míg szenvedéseibe belepusztult. Akkor kihir­dették, hogy a bűnös eretnek pap megtért, katolizált. s ezért nagy pompával végigvit­ték koporsójában a pozsonyi főtéren, s éne­keltették a népet, s tömjénezték a mártírt holtában, rriprt ők is azt hitték, mint a bé­csi császári urak, hogy csak az eszme hú hordozóit kell megölni. CZELDER ORBÁNT, aki vitézül védte Lő­csét, a város feladása után elfogták, de a szatmári békekötés után kiszabadult börtö­néből. Nemsokára azonban újra elfogták, új kuruc szabadságharc szervezése címén Kas­sán, Bécs alázatos magyar szolgája, Pálffy János gróf, 1717-ben halálra ítélte s lefejez­tette, testét felnégyeltette. Fejét a város ka­pujára akasztatta. Hadd nézzen vele farkas­szemet, aki mer nyikkanni a kassaiak közül, s mer gondolni arra, hogy az ember azért él a földön, hogy szabad legyen hite, nyelve, embersége szerint. Szalatnai Rezső /

Next

/
Oldalképek
Tartalom