Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-12-23 / 51. szám

„Megüresítette magát...” IliOIni niJlii luMiliiín A szó Karácsony a reformáció korában Bornemisza Péter igehirbetése 1573-ban ottan el iszonyodénak tőle, magokat mint Lucifer fel fu- valkodtatják, mintha ők va­lami nagyok volnának és az alázatos Krisztust az ő aláza­tos tagjaival egyetembe meg utálják. Azért mondja szent Pál, hogy az Isten nem sok testi bölcset, hatalmast és ne­mest, hanem ez világnak bal-i gatagait, erőtlenit s nemtele- nit választotta az ő nagy dol­gainak cselekedetire, értésére és beszélgetésére. Ezért, hogy senki ne dicsekednék ő előtte ömagában ... Ezek mondom betöltek ma a pásztorokban, mert ime az ő szegénységeket nem utálja meg az Ür Isten, hanem az ő drága szent angya­lit, nem egyet kedig, hanem az ő mennyei serehit, hozzá jók küldi követségül. Kiknek oly igen nagy dolgot és nagy örö­möt hirdetett, kinél semmi na­gyobb ez egész világon nem lehet... „Monda az Angyal: Ne fél­jetek.” Mintha azt mondaná: Jó pásztorok, tudom, hogy a ti nagy sok bűneitek most mind eszetekbe jutott tinektek, és az ellen az Úrnak haragjátis fé­litek. Mert látván az ő nagy dicsőséges világosságát azt ál­lítjátok, hogy Isten a ti bűnö­tökért ezentől el sillyeszt ben- netöket. De ne féljetök, mert én nem azért jöttem, hogy az Istennek haragját hirdessem tinektek, mint régen Mojzes hirdeti vala a parancsolatban, hanem ime nagy örömet hir­detők tinektek... Sok oka vagyon kedig, miért mondja ezt nagy örömnek az Angyal. Először, mert oly nagy szabadságot hirdet, kivel nem török, tatár fogságból, hanem ugyan a pokol beli ördög rab­ságából és az véghetetlen kín­ból szabadultunk meg. Másod­szor, mert az öröm nem csak ez világra terjedett, hanem még a mennyei szent angya- lokis teljesek vele ... „Monda az Angyal: Tinek­tek.” Mintha ezt mondaná ez jó angyal: Édes pásztorok, ti örüljetek ez nagy örömön, mert tinektek való, tinektek nagy öröm, jóllehet 'miis igen örvendezünk rajta, de azt ti érettetek miveljük ... Nem csak tietek leszen az öröm, kik Ábrahám fiai és sidó nemze­tek vattok, hanem minden né­pé, töröké, tatáré és minden embereké leszen ez nagy öröm. Mert úgy szerette Isten ez vi­lágot, mondom, mind ez vilá­got, hogy az ő egyetlen egy Fiát adná érétte, hogy minden ember, valaki ő benne hinne, el ne veszne, hanem örök éle­te lenne. Azért minden, valaki Ádámnak nemzetségéből való, örüljön és vigadjon ez nagy örömön, akit én tinektek fogok hirdetni, jó pásztorok... IMÁDKOZZUNK Jó Atyánk, tudjuk, mert megtanítottál rá, hogy a szív teljes- I ségéből szól a száj. Ezért könyörgünk, kegyelmeddel tisztítsd I meg szívünket, hogy szavaink is tisztuljanak. Adj gyermeki I bizodalmát, hogy a Te szavaidra igent és áment tudjunk mon­dani, és adj testvéri készséget, hogy a mi szavainkban igaz ismeret, vigasztaló szeretet, fény és erő lehessen mások szá­mára. Hallgass meg minket irgalmasan. Ámen. Bódás János: Betlehem felé József, a názáreti kezében bot volt. Vezeti úttalan utakon át óvatosan szamarát. Hajnalarcú asszony ül rajta. Reszket és örül: méhe vergődő falát rugdossa egy pici láb. Betlehemig, ha elér, lesz-e bába, ágy, fedél? Szívén öröm remeg át, hogy életet annak ád, kiben nem egy kisgyerek: az üdvösség közeleg. Tüzes szárnyú madarak: prófécáik szállanak fölöttük láthatatlan, suhogó, nagy csapatban s merre útjuk célja visz, indul egy új csillag is. Viszi hegyen-völgyön át a számár a kis anyát, s mintha tudná, kit cipel, minden lépésre ügyel. Lépte könnyű, csendes és mégis boldog remegés, üdvösséges új remény dobban át a föld színén. Nem haddal, nem csatákon: anyaméhben, szamáron, szótlanul és szegényen botorkál be szerényen Betlehembe, éjszaka a világ új korszaka! Az „ISTENES ÉNEKEK” című 1971-ben megjelent kötetből jn i, X»—ss A szó átmeneti jelenség két csend között. A szavak elrepül­nek. éjem csoda, hogy éppen Béthabarában („Átmenet háza”, átkelőhely a Jordánon), s éppen Keresztelő János, aki „átmenet” volt az Ö- és Újszövetség világa között merte magára alkalmazni az ézsaiási próféciát, s merte magát így nevezni: én vagyok az a bizonyos „kiáltó szó”. Vajon merné-e magát szónak nevezni, ha hallaná korunk emberének beszédét? A szavakat, melyek egyre messzebb ke­rülnek az értelemtől, mert logikátlanok, zavarosak és bonyolul­tak? Merné-e. ha hallaná a szavakat, melyek nélkülöznek min­den erkölcsi tartalmat, mert sebeket ejtenek, becsületet rabol­nak, néha gyilkolnak is?! Merné-e, ha időnként velünk együtt megundorodnék a „szép” szavakat kipusztító „csúnya” szavak szennyétől?! Merné-e, ha néha szomorúan, néha már kétség- beesetten szenvedné végig az Isten nevének szentségét semmi­be vevő káromkodó szavak záporozását?! Az a nézetem, hogy merné! Mernie kellene! Isten embere nem nélkülözheti a. szót, amit Isten szavaként „igének”, a hozzá intézett szóként pedig „imádságnak” nevezünk. Mernie kellene, hogy példát mutasson, reformáljon, tisztítá­son. Hiszen lehet a szó szerény önvallomás is, nemcsak parancs, vád. rágalom és öndicséret. „Én nem vagyok a Krisztus, én nem vagyok Illés, én nem vagyok az a bizonyos próféta. Én nem vagyok méltó arra, hogy az igazi Krisztusnak a saruja szíját megtoldjam.” L'ehet a szó bizonyságtétel is Jézus jelen­létéről: „Közietek van, akit ti nem ismertek.” Az örökkévaló­ságáról: „Utánam jő és mégis előttem lett.” Lehet a szó gyü­lekezetét teremtő hatalom is. Olvassuk el a fejezet 37. versét is: ..Hallotta Keresztelő Jánost a két tanítvány, amint szólott, és követték Jézust." Mivel ilyen szavak is lehetségesek, azért merünk — mi papok — a vasárnapok és ünnepek sorozatában prédikálni. Az első Jézus-prédikáció megteremtette Jézus első gyülekezetét, s mi I a kezdet és a teljesség között azért szólunk, mert reményke- I dürik: akik még nem ismerik Jézust, szavainkból megismer­hetik; akik már ismerik, szavaink nyomán megszerethetik: s akik szeretik, azok megmaradnak nála, az ö közösségében. Ezért kérjük a híveket, hogy a vasárnapok és ünnepek so­rozatában merjék rábízni életük titkos gyötrelmeit és szívük gyötrelmes titkait a gyónás szavaira: merjék rábízni kérései­ket és hálaadásukat az imádság szavaira; merjék rábízni örö­müket és bánatukat a templomi ének szavaira. S a hétközna­pok még hosszabb sorozatában merjék rábízni tudásukat, báto­rításukat, vigasztalásukat, szeretetüket a testvéri beszélgeté­sek szavaira. Ha pedig megkérdeztetnek, mint Keresztelő Já­nos, merjék rábízni hitüket és magukat a bizonyságtétel sza­vaira. Érzem is, tudom is, hogy sokszor a csend megnyugtatóbb, mint a szó. De az igazi csend mindig csak „átmenet” két szó között. Érzem is, tudom is, hogy a zene mélyebbre hat, mint a szó, de az emberi tudatnak nemcsak félhomályos mélysége, hanem világos felszíne is ván. Érzem is, tudom is. hogy a tett szebben beszél minden szónál, de az emberi életúton vannak olyan sziklafalak, melyekről visszapattan a tett csákánya, ám áthatol rajtuk a szó röntgenfénye. Az igaz, hogy elrepülnek a szavak. De amit teremtenek, az megmarad. ,, _ , ... Dr. Kékén András Üres volt a keze, tárcája, tarisznyája — mégis adni tu­dott. Hogyan? Jézus titka. Ta­lán úgy, hogy nem valamit adott, hanem mindig önmagát adta, szórta, pazarolta — já­szolbölcsőtől a kereszt bitófá­ig. M egűre sítette magát. Aki kért Tőle — kapott. A FILIPPIBELIEKHEZ IRT LEVÉLBEN még mé­lyebb titokról van szó, ami­kor ezt olvassuk: megüresítet- t,e magát.. Megpróbálja a gyönge emberi szó körülölel­ni a legnagyobb titkot: a tes- tetöltés titkát. Mi történt ka­rácsonykor? Isten emberré lett-megüresítette magát. Turgenyev kis remekművé­ben a Költemények Prózában című írásban szerepel egy lá­tomás is. Az író gyermekko­rának kis falusi templomában áll a gyülekezetben. A soka­ság: szőke parasztfej egytől egyig. Egyik szomszédjáról úgy érzi: ez a Krisztus. Arca: mint a többié. Ruhája: mint a többié. Szeme: nyugodt és fi­gyelmes, mint a. többié. Ez volna hát Krisztus? Egy ilyen egészen egyszerű ember? — Lehetetlen! Újra ránéz és lát­ja a megszokott, mégis isme­retlen vonásokat. „Egyszerre elszorult a szívem, felocsúd­tam. Megértettem. Éppen ez az arc, ez o minden ember ar­cához hasonló — ez a Krisz­tus arca.” Talán így is ki sza­bad fejezni, amit ez a titokza­tos ősi Krisztus-ének, kará­csony egyik titkaként jelöl ez­zel a kifejezéssel: megüresí- tette magát. Igazán emberré lett, egyszerű átlagemberré, rá sem lehet ismerni isteni di­csőségére. Aki figyelmesen olvassa a karácsonyi történetet Lukács szerint, már abban is. észreve­heti a dicsőségtől megfosztás, a „megüresítés” vonását. Új­szövetség! professzorunk így ír erről: „Világos, amit mon­dani akar. A dávidi Messiás­tól a római’iga lerázását vár­ták. Jézus pedig olyan család­ból származott, amely aláve­tette magát a birodalom ren­delkezésének. A reménység és valóság közötti ellentétet fo­kozza annak a helyzetnek le­írása, amelyben Jézus született. Minden csak nem királyi... a körülmények nem igazolják a reménységeket. Jézus a Mária fia, valóságos ember, olyan, mint más gyermek .. .’’(Profi­le) AZ EVANGÉLIMOK EGY­FELŐL mindig nagy jelzőkkel illetik Jézust — másfelől min­dig hangsúlyozzák egyszerűsé­gét. alázatos embervoltát, azt, hogy az' Űr „megüresítette magát”. Kiáltó, fel nem oldott ellentét van az Űr Krisztus (akinek adatott minden hata­lom mennyen és földön) és a hatalom nélküli Jézus között, aki alázatos volt a jászoltól a keresztig, a pólyától a tövis­koronáig. Ez éppen Isten ti­tokzatos terve, hogy így eny­nyire „szürke emmberré lett s Jézusban csak a „hit szeme” fedezi fel a dicsőséges Urat. — Az ember látni is szeretne, de a hit hallásból van! Sze­münk csak az embert látja mindig, karácsonykor is ezt a tehetetlen kis csecsemőt, de hitünk hallás útján támad és erősödik: ez az Üdvözítő. Va­lahogy úgy kell egybevetnünk azt, amit látunk, s amit hal­lunk. mint Mária tette, ö is látta a kis csöppséget — de hallotta a hírt: ez az Üdvözí­tő. Szemünk s fülünk, látá­sunk és hallásunk közti fe­szültséget oldja, a különbsé­get magyarázza, értelmezi ez a titokzatos kifejezés: meg­üresítette magát. Erről a titokról énekel gyer­mekeinek Luther: „Sze­génység annak bölcsője. Ki világ Üdvözítője” (Ékv. 131,5.) és egy másik ősi karácso­nyi korálunk: „Magát meg­üresítette, Nagy diesőségétül. A szolgaformát felvette, szü­letvén szegényül” (Ékv. 134, 3.). Karácsony e titkának ki­fejezéséhez nem elég a szó, ének is kell, nem elég a próza, vers is kell. nem elég a teoló­gia, imádság is kell. Ezért Pál, a nagy teológus nem restelli hitét és mondanivalóját, az akkor már énekelt gyülekeze­ti énekkel kifejezni, együtt dalolni a gyülekezettel, zenge­ni a tömör hitvallást ez ősi himnuszban: megüresítette magát. . HÜSZ ÉVSZÁZAD KE- RESZTYÉNSÉGE nem győz csodálkozni e titkon. Az egy­ház ősi és mai imádságos kin­cse világosan mutatja, erősen érzékelteti, hogy az Isten imádkozó népe ismerte és imádta e titkot: megüresítette magát. Egy világ választ el a középkori Kempis Tamástól minket csakúgy mint sok mo­dern imádságos könyv szerző­jétől. de szavuk, imádságuk, hitük e téren közös velünk. „Fiadat kicsiny ember-gyer­mekké formáltad, én Uram és és én Istenem, mily csodálatos bölcsességgel mentettél meg engem”. „Te magad is védte­lenné és kicsinnyé lettél, mint egy emberi szó, egy falat ke­nyér, egy halálraítélt ember” S AZ EGYHÁZ IGEHIR­DETÉSÉNEK is mindig ezt kell ismételnie: Jézusnak a betlehemi istálló és a golgotái kereszt között nem sok dicső­ségben volt része. Nem magas lovon, hanem alacsony sza­máron vonult be, mindig a ki­csinyek között érezte jól ma­gát, szerencsétlen, megvetett tékozló fiák voltak a barátai. Még „ölbéli gyermek”, amikor futnia kell a gyermekgyilkos „ Nagy” Heródes elől (Mt. 2.) és már meglett férfi, mikor menekül a rókalelkű' „Kis” Heródes elől (Lk. 13.). Róma képviselője Pilátus és saját népe sok szellemi, vallási és politikai hatalmasa mint egy anarchistát végzi ki, mint egy eretneket öli meg. Hol van ki­rályi dicsősége? Király vagy e csakugyan? — Jézus az embe­ri lét minden mélységét meg­ismerte, így lett igazán em­berré. megüresítette magát minden dicsőségtől. Jézus új modellt hozott. A szeretetét. A régi modell ez volt: a gyenge szolgálja az erőset, a szegény a gazdagot, a hatalom nélküli a hatalmast, így tudták és gyakorolták mindenütt: az ősi Perzsiában, Egyiptomban, Göröghonban, Rómában. Ez volt a természe­tes. „De ne így legyen ti köz­ietek!” mondta Jézus és új modellt hozott: az erős szol­gálja a gyengét, a gazdag a szegényt, a hatalmas -a hata­lom nélkülit. Ezt tette ő is. Megüresítette magát, szeretet- ből lemondott „Isteni rangjá­ról”. Ez az új magatartás bá­toríthat minket is arra, hogy megüresítsük magunkat, hogy ne kíméljük magunkat szürke hétköznapokon és ne szánjuk magunkat színes ünnepeken, hogy adni tudjunk. Ne csak valamit, hanem önmagunkat, mert abban a családban, ahol ö az elsöszülött és mi a „többi testvér” ez a törvény: a meg­üresítés törvénye, vagy más­ként a szeretet parancsa. Ugyanaz az érzület legyen bennetek mint Krisztusban volt! — írta Pál apostol ebben a fejezetben. Dr. Hafenscher Károly „És pásztorok valának ugyan azon tartományban, kik vir- rasztván a mezőn, őrzik vala az ő nyájokat.. Mentül előszer ezt vegyük eszünkbe, hogy az Angyalok azért küldettek mennyből alá, hogy az alázatos Krisztusról nyilván való bizonságot tenné­nek az embereknek. Az előtt való prédikációnk­ban is mondottuk kedig, hogy Istennek arra nagy gondja volt, hogy az ő szent Fiának meg esmeretére sok bizonságo- kat támasztana. Azért mégis hallottuk, ez földön minemő bizonsági voltak a Krisztus születésének idejéről és helyé­ről. Mert Augustus és Cyre- nius jelenték az időt, a kibe kelly vala neki születni. Beth­lehem városa kedig bizonság vala az helyről, akibe ő neki kelly vala születni a régi pró­féták írása szerént... Azért ha kevés bizonyságnak tetszik Augustus és Cyrenius, Naza­reth és Bethlehem, az Juda ágazatja és Dávid király nem­zetsége ... tehát hallgass im­már a mennyei Angyalok bi- zonságaira is és ne légy olyan, mint a hitetlen zsidók, kik sem a pásztoroknak, sem An­gyaloknak, sem a mágusok­nak, sem Simeonnak, Anna próféta asszonynak. Zakariás­nak, sem Keresztelő Jánosnak, sem őmagának az Atyának, ki az égből ajánlá, sem a Szent Léleknek, ki reá szállá, sem önmagának Krisztusnak, sem az ő tanítványi beszédének és csuda tételeinek nem akarnak hinni... Te mondok vigyázz, úgy hallgass e bizonyságokra, hogy e mellett értekezzél a próféták írásairól is, és mind­addig forgasd az írást, míg szinten’ tökéletes és bizonyos lehetsz benne: hogy ez aláza­tos kisgyermek, ki az jászol­ban feküdt Bethlehembe, az élő Isten Fia volt, ez világ­nak Ura és idvezítő Krisztusa volt. „És ime az Űr Angyala mel­léjük álladék.. Először is egy angyal jő hozzájok. Az után sok sereg angyal, kikről tovább majd bévebben szóljunk. De elő­szer ezt tanoljok meg, mi do­log legyen ez, hogy e szegény pásztorokhoz jőnek elészer a mennyei szent Angyalok és nem mennek Herodes király­hoz, sem Annáshoz, sem Kai- fáshoz, sem a többi főfő pa­pokhoz, sem a gazdag polgá­rokhoz. Ennek az az oka, mert a gazdag népeknek semmi ked­vek nem vala a Krisztushoz. Kik nem hogy óhajtanák és kívánnák őtet, de sőt midőn hallják is, mint midőn a má­gusok kezdék hirdetni, ottan megháborodnának és búsuló­nak miatta. Ügy annyira, hogy midőn oly szegént láttakis, a mint Krisztus magát tartotta, Az eperjesi szárnyas oltár részlete DÉL-AFRIKA A Délafrikai Keresztyén Inté­zet igazgatóját, dr. Beyers Naude lelkészt november 16-án Pretoriában egy bíróság 30 font sterling (kb. 3000 Ft) ösz- szegű pénzbírságra vagy egy hónapi szabadságvesztésre, há­rom hónapi próbaidővel ítélte el, mert nem volt hajlandó megjelenni az ún. Schlebusch- bizottság előtt. Ez a bizottság vizsgálja ugyanis a dél-afrikai parlament megbízásából azo­kat a szervezeteket, amelyek a faji megkülönböztetést elvetik. Ugyancsak elitélték az intézet egy másik munkatársát, Ilona Kleinschmidt asszonyt is. Ed­dig az intézet 13 munkatársa tagadta meg a vizsgálóbizott­ság előtt való megjelenést. A bíró az ítélet kihirdetésekor hangsúlyozta, hogy bár az el­ítélt tiszteletre méltó és nyílt ember, aki saját elvei szerint él, elítélésével azonban el akarták rettenteni a hasonló érzelmúeket. G. O. Williams, Wales ang­likán érseke, akit az angol egyházak a bírósági tárgyalás­ra megfigyelőként küldtek ki, a tárgyalásról elmondta, hogy az a véleménye tapasztalatai után. hogy egyház és állam között Dél-Afrikában nagyon hamar komoly feszültség ala­kul ki. (lwi) MUZOREWA PÜSPÖK KITÜNTETÉSE A Rhodéziai Metodista Egy­ház püspöke, Abel Muzorewa elnyerte az Egyesült Nemze­teknek az emberi jogok kiter­jesztése és védelme terén vég­zett munka jutalmazására ala­pított nagydíját, (ena)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom