Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1973-03-25 / 12. szám
Luther Mártonné Bóra Katalin Szép nemzeti ügy 1523. MÁRCIUS 23-ÁN, tehát most 450 éve annak, hogy 9 apáca otthagyta a nimb- scheni apácakolostort. Luther 95 tételének híre, a reformáció megtisztító szele bejutott a zárdák fojtottlevegőjű, sokszor természetellenes szenvedélyes ábrándozásokkal, önsanyargatással gyötrő bezárt falai közé. Kit a csalódott szerelem, kit a szülői zsarnokság, rokoni kényszer, vagy éppen a maga nyomorúsága hajtott oda ezekbe a szomorú hangulatú épületekbe. Bizonyára voltak, akik szerzetesi fogadalmukkal, a világról, az egészséges életről való lemondásukkal komolyan ki akarták érdemelni üdvösségüket. A fogadalom letételével apáca, vagy szerzetes örökre kivált a családi körből. Oda többé vissza nem mehetett. 1523 húsvétján ebből a komor zárdavilágból tört ki 9 apáca... LUTHER MÁR 1521-BEN LEHETŐVÉ TETTE, hogy szerzetesek, apácák ezektől az evangéliumellenes fogadalmaktól megszabaduljanak. Jóváhagyta, hogy egyesek megnősüljenek. A reformáció hatására ment el a nimbscheni zárdából 9 apáca, akik közül az egyik, egy elszegényedett nemesi családból való leány, Bóra Katalin volt. Luther jómódú, szigorú erkölcsű wittenbergi családoknál helyezte el őket és gondoskodott róluk. Bóra Katalin Reichenbach Fü- löp városi jegyző házához került. Luther akkor még nem gondolt házasságra. Bóra Katalint büszkének, gőgösnek tartotta. Katalinnak, ennek a tiszta, ügyes leánynak több Legkedvesebb gyermekkori emlékeim közé tartoznak a ku- koricafosztók. Deret érlelő, csendes októberi estéken, a holdvilág, vagy csak egy füstös viharlámpa fényénél körülültük a mezők illatát árasztó nagy kukoricacső-halmot, s míg a szorgos kezek végezték a kukoricafosztás hasznos műveletét, folyt a vidám éneklés és a tréfálkozás. Amikor elhallgatott az ének, s néhány perces csend telepedett a társaságra, nem kellett mást tenni, mint valakinek megszólalni: No Miska bácsi, hogyan is volt az tizenkilencben, amikor mi voltunk a falu urai? S ekkor, mint megnyitott zsilipen a víz, Miska bácsi ajkáról úgy áradt a visszaemlékezés. Ilyenkor nem nagyon maradt idő énekre, tréfára, hiszen Miska bácsi elbeszélése betöltötte az egész estét. De a téli disznótoroknak is megvoltak a maguk „Miska bácsijai” és a tollfosztóknak is a maguk „Mari nénijei”, akik megnyitották emlékeik tárházát, s megelevenítették a régi summás élet egy-egy epizódját, vagy a fonóházak egy-egy érdekes eseményét. Sokszor gondoltam arra, milyen nagy kár, hogy nem volt akkor magnóm, ami szalagfa rögzíthette volna ezeket a kedves emlékeket. Vagy talán nem is olyan nagy kár... Hiszen magnószalagnál is mélyebben rögződtek meg ezek az elbeszélések a szájtátva figyelő gyermekek és fiatalok lelkében, formálva és alakítva tudatunkat és világszemléletünket. Vannak öregek, akik a ku- koricafosztók alkalmai helyett könyvekben, úgynevezett memoárokban írják meg életük emlékeit, ök nyilván a történelemnek nagyobb területén j átszőttak szerepet. S bár ezek a visszaemlékezések sokszor egy kicsit megszépülve kerülnek megfogalmazásra, mégis nagyon értékesek. Nemcsak azért, mert ezek a memoárok a történetírás csillámló homokszemei, a történetkutatók forrásanyagai, hanem elsősorban azért, mert ezek az elbeszélések — mint Miska bácsi elbeszélései — a jelen tudatát formáló, s így a jövő fejlődését alakító tényezők. Mert az érett kor élettapasztalataiból mindig van tanulni való, ami a jelenben is hasznos és előre mutató. A kukoricafosztók gyermekkori élményei rajzanak bennem akkor is. amikor idős, megőszült emberekkel készült interjúkat láthatok a televízió képernyőjén. S erre most Buférjhez menési alkalma is lett volna. Egyszer azonban kijelentette, hogy Lutherhoz szívesen hozzámenne. Ez az őszinte nyíltság a reformátort annyira meglepte, hogy hirtelen elhatározta: Bóra Katalint feleségül veszi. A reformáció belső harcai, a parasztháború szerencsétlen ügye sokszor elcsüggesztették Luthert — és már halálára gondolt. Mielőtt azonban meghal — gondolta — saját példájával is megerősíti tanítását azzal, hogy törvényes házasságot köt. Megbizonyosodott, hogy Isten Bóra Katalint szánta neki. 1525. június 13-án volt esküvőjük Wittenbergben az akkori egyházi és polgári törvényes szokásoknak megfelelően. Luther ekkor 42, Bóra Katalin 26-éves volt. Luther házassága akkor vegyes érzelmeket támasztott. Kívánták, hogy megnősüljön, de hogy éppen egy volt apácát választott élettársul, ez sokféle pletykára adott alkalmat. Talán még ma sem szűnt volna meg ez a pletyka áradat, ha Luther maga nem beszélt és írt volna olyan sokat istenáldotta, boldog házasságának, családi életének örömeiről és szépségéről. „Hála Istennek — írja — jól sikerült a házasságom, mert istenfélő, hűséges feleségem van, akire az ember nyugodtan bízhatja szívét!” „A házasság — mondja máshol —, Isten legédesebb és legkedvesebb adománya igéje után, amely minden papnőtlenség felett áll és a legtisztább élet — ha jól sikerült. Ha a házasságban megvan a három dolog: a hűség, a gyermekáldás dapest centenáriumi esztendőjében különösen is gyakran kerül sor. Milyen lelkesedéssel tudnak beszélni ezek az őszhajú öregek ifjúkoruk harcairól, küzdelmeiről, örömeiről, ami ma már történelem. Menynyi tisztelettel, szinte kegyelettel őrzik ifjúkori emlékeiket, egy-egy fényképalbumot, naplót, vagy használati tárgyat, ami ma már történelmi dokumentum, vagy történelmi légkört árasztó emléktárgy. S ilyenkor mindig Miska bácsi jut eszembe. Milyen jó, hogy ma már módszeresen kutatják és gyűjtik a Miska bácsik és Mari nénik visszaemlékezéseit, s nemcsak a kukoricafosztók néhány fiataljának szívéhez érhetnek el az élettapasztalatot és életbölcsességet árasztó visszaemlékezések, hanem az egész magyar ifjúsághoz. A gyülekezeteinkben is vannak ilyen elmékeket őrző öregjeink. Sok gyülekezeti emlék, fénykép, elsárgult újságkivágás, vagy egyéb emléktárgy van öregjeink féltve őrzött gondozásában, amiről talán a ma gyülekezete nem is tud. Fel kell kutatni, össze kell gyűjteni és meg kell őrizni a jövő számára ezeket az emlékeket, mert az előttünk járó nemzedék hitéről, lelkesedéséről és küzdelméről beszélnek. S van mit tanulnunk belőlük. A gyülekezetben is meg kell szólaltatni ezeket az emlékeket. Szeretetvendégségek, gyülekezeti estek, évfordulók kitűnő alkalmak lehetnek arra, hogy megszólaltassuk gyülekezeteink öregjeit, hogy ne csak az emlékek, hanem ők maguk is beszéljenek a múltról, hogy a múlt példája lelkesítse a gyülekezetei a jelen feladatainak megoldásában és a jövő gyülekezetének építésében. Sokan azt mondják, hogy az öregek mellett elrohant a történelem, s ők ott maradtak a múltban, emlékeilinek élnek csupán. Itt élnek ugyan, de egy kicsit elszakadtak a földtől, a mától. Miska bácsi és a televízió képernyőjén megjelenő ősz hajú nénik és bácsik példája azonbap arról beszél, hogy ennek nem feltétlen kell így lennie. Egy kicsit rajtunk, fiatalokon is múlik, hogy szüléink és nagyszüleink ne a múlt emlékeinek élő, egy letűnt kort visszasíró öregek, hanem élettapasztalatukkal, megfontoltságukkal, küzdeni tudásuk példájával a mai fiatalok gondolkodását megtermékenyítő és a boldogabb jövőt építő tényezővé váljanak életünkben. Dr_ Selmeczi Jiinos és ha a házasságot az ember szent dolognak, Istentől rendelt életformának tartja, akkor az a legboldogabb élet” Bár Luther komolyan vette papnőtlenségi fogadalmát, a vitát az a tény döntötte el, hogy egyházi és birodalmi átok alatt volt és a római egyház igénye felette megszűnt. Házasságkötése egyébként is a reformáció egyik erős oszlopává vélt. Bóra Katalin, a volt apáca tétlen, üres és „vallásoskodó” élete Istent igazán szolgáló — a hitvesek, az édesanyák, a háziasszonyok áldott, a hit jócselekedeteit bőven termő életévé változott. Áldás lett ura és gyermekei számára. Luther írja, hogy házassága előtti éven alig vetette meg ágyát. Agyon dolgozta magát, éjjel holtfáradtan zuhant bele ágyába. A hűséges élettárs azonban kora reggeltől késő estig szorgoskodott. Nem „háztartásvezető gazdaasszony”, szakácsnő” volt, hanem ennél mérhetetlenül magasabb: törvényes és méltó feleség, hű élettárs, kedves édesanya! Jó beosztású, ügyes háziasszony. (Minden papiakba ilyen papné kellene!) A lakásban rend és tisztaság lett. Katonás erély- lyel teremtett rendet élettársa és gyermekei körül. A koránkelő asszonyt Luther „Wittenberg hajnalcsillagának” nevezte. Máskor évődve, tréfásam sokszor „Kata fejedelemnek”, „Kata úrnak” becézte. Házukban gyakran jártak vendégek. Otthonuk az evangélikus lelkész-otthon mintaképe lett. Katalin asszony a szerény jövedelem mellé szép kis gazdaságot szervezett. Luther szent könnyelműséggel mindenét odaadta volna másoknak — de Kata asszony keményen megfogta a háztartás gyeplőjét. Gyarapodott az istenáldás gyermekekben is: 6 gyermekük született. Három fiú — János. Márton és Pál — és három leányka: Erzsébet, Magdolna és Margit — tette napsugarassá a Luther-család Mint ismeretes, az Országos Presbitérium legutóbbi ülése egyhangú határozatban kimondta, hogy 1973. január 1-ével létrehívja az Evangélikus Gyűjteményi Tanácsot. Egyházunk elnöksége a Gyűjteményi Tanács ügyintézői teendőinek ellátásával Papp Ivánná könyvtárvezetőt, az ugyancsak január 1-ével megszervezett Evangélikus Országos Múzeum vezetésével dr. Fabiny Tibor teológiai akadémiai tanárt bízta meg; február 1-i hatállyal kinevezte az Evangélikus Országos Levéltár vezetőjének dr. Sólyom Jenőt. A Déli Egyházkerület részéről Keveházi László pilisi, az Északi Egyház- kerület részéről Németh Tibor vanyolai lelkész kapott megbízást az egyházkerületi életét. Lutheménak éppen elég dolga lehetett ekkora családban! A nimbscheni cellájában bizonyára könnyebben élt volna — de vajon nem ez a wittenbergi élete volt tartalmasabb, igazabb és Isten akarata szerint való? Igazi evangélikus papné. Nem a „reprezentáló” papnék hűvös-fölényes üressége van benne, de derűjével, szívélyes melegségével, munkájával, de elsősorban hitével példa minden idők papnéi — de más asszonyai előtt is! Ez volt Bóra Katalin hatalmas reformátori igehirdetése — életével. A volt nimbscheni apáca így vált Isten kezében a reformáció egyik áldott eszközévé. Mindnyájunk életében felejthetetlenek a teljes családi együttlétek kedves órái. Milyen nagy öröm is ez! Amikor néhány évvel ezelőtt Lutherék wittenbergi otthonában jártam, a nagy családi asztal körül (biblia van rajta!) megelevenedett bennem a i Luther- család esti együttlétének meghitt hangulata: a családfő 6 gyermeke között és az egész otthont szeretetével és szorgalmas munkájával naponként átmelegítő Lutherné Bóra Katalin. Ha már megemlékeztünk Katalin asszony szolgálatáról, emlékezzünk meg élete végéről is. Reformátor élettársát 6 évvel élte túl. 1552-ben Wittenbergben pestis tört ki. özvegy Lutherné betegen a járvány elől gyermekeivel, az egyetemmel együtt Torgauba akart menekülni. Útközben a megbokrosodott lovak elragadták a szekeret. A gyermekeit mentő édesanya kiugrott a kocsiból. A rémisztő eset és a meghűlés végleg ágynak döntötte. Torgauban halt meg karácsony előtt. A városi templomban temették el. Utolsó imádságában Isten kegyelmét kérte evangélikus egyházára és gyermekeire. Fohásza áldott életének méltó befejezése volt. Sümeghy József gyűjteményi előadói feladatok ellátására. A Gyűjteményi Tanács D. Káldy Zoltán püspök-elnök vezetésével március 6-án megtartotta első, alakuló ülését. Részt vett rajta D. dr. Ottlyk Ernő püspök, Karner Ágoston főtitkár, dr. Vámos József dékán, valamint a három gyűjteményi ág — Könyvtár, Levéltár és Múzeum — vezetője és a két gyűjteményi előadó. Az alapvető irányelveket körvonalazó elnöki megnyitó után az ügyvezetői beszámoló részletesen foglalkozott a gyűjteményügy legfontosabb soron következő feladataival. Hisszük, hogy egyházunk e szép és fontos munkaágának tevékenységét gyülekezeteink is örömmel és jó szívvel fogják támogatni. F. T. Öregeink Öregek az emlékezésben Pákolits István: Péter Sose olyan egyszerű a képlet. Éppenséggel fel is pofozhattad volna az okvetetlenkedő cselédet: hisz a Kertben is kardot rántottál, volt kurázsid; de már leckéd is; mi mikor minek számít. Borsózott a hátad, mikor a kakas kiáltott, eszedbe juttatva a jóslatot, bírálva tagadásod. De mindig ez a válasz: fölösleges lett volna ha ott és akkor kiállasz: szétzüllött volna a csapat. És se Kovász, se Só. Ki őrizte volna a Kulcsokat? Sose olyan egyszerű a képlet. Taknyos kölyökként bőgtél, de feloldott szívedben minden keserűséget a rettenetes felelősség, hogy van még dolgod, és csak a méltó jussot megszerezve feszíthetnek — fejjel lefelé — a keresztre. (A költő „Jel” című 1971-ben megjelent kötetéből) Megtartotta alakuló ülését az Evangélikus Gyűjteményi Tanács TANÁCSTAGI VÁLASZTÁSOKRA készül országunk népe. Hálával és szeretettel gondolunk azokra, akik az elmúlt ciklusban viselték ezt a szép tisztséget, bizonyára sok időt és energiát áldozva. Lapunk hasábjairól is hangozzék feléjük a köszönet szava. — E sorok megjelenésekor már túl leszünk a jelölő gyűlések nagyján, amelyeken a jelenlevők a kérdéseket megtárgyalva leadják jelölő szavazataikat egy-egy régi, kipróbált, jól ismert tanácstagra, vagy egy új jelöltre. Bizalommal kérjük is lapunk olvasóit, hogy minél többen jelenjenek meg, őszinte bizalommal beszéljék meg kérdéseiket és adják jelölő szavazatukat o Hazafias Népfront jelöltjeire. SZAVAZATUNKKAL NEMCSAK A MINTEGY 70 000 TANÁCSTAGOT VÁLASZTJUK MEG, hanem egy átfogóbb, nagyobb ügyben döntünk. Más szóval: nem egyszerűen olyan embereket választunk, akikhez aztán elmehetünk panaszainkkal és kéréseinkkel, a mi ügyeinkkel. Persze, hogy bizalommal fordulhatunk hozzájuk, ajtajuk-szívük nyitva lesz előttünk. Erre a tisztségre azonban nemcsak a mi személyes ügyeink képviseletére kerülnek, hanem mindnyájunk közös ügyéért elsősorban. Azért, amit a Hazafias Népfront levelében így olvasunk: nemzeti ügy. Hogy kormányunk és népünk programját megvalósítsák, nemzetünk további felemelését, szocialista társadalmunk felépítését segítsék körzeteikben MI EZ A NEMZETI ÜGY? A Hazafias Népfront említett levelében társadalmi életünk három alapját, pillérét említi meg. A CSALÁD ezek közül az első, mint társadalmi életünk „alapsejtje”. Sokan szeretnek beszélni ma családi életünk válságáról. A téma különösen nyugaton felkapott, de itthon is akadnak olyanok, akik az után a „divat” után akarnak menni. Hazánk vezetői, társadalmi életünk hivatott és szakavatott irányítói azonban egyértelműen jelentik ki újra meg újra: célunk a szép családi élet és jó légkör megteremtése, fejlesztése. Bizonyos, hogy családi életünk alapjait is újra kellett rakni, a mai életnek megfelelően. Fel kellett például szabadítani az asszonyt függő helyzetéből a családban is, mint aki „kereset nélküli”. Meg kellett tanulnunk, hogy a modern élet az igazi segítőtársi viszonyt követeli aprópénzre váltva, az élet minden területén. Igaz, hogy vannak problémáink, modern világunkban is sok buktatója van a családi életnek. De nem tehetünk le arról, hogy a család nemzeti életünk pillére. Hogy a házastársak és gyermekek a szeretet „melegéből” és légköréből induljanak jó kedvvel naponta feladataik teljesítésére. A családi élet pillérének erősnek, szilárdnak kell lennie, különben a rajta nyugvó nemzeti életünk lenne bizonytalanná. AZ ISKOLA a másik nagy és közös ügyünk társadalmi életünkben. Más szóval a kultúrpolitikánk. Behúnyt szemmel kell járnia annak, aki ennek a széles és nagy távlatokkal rendelkező kultúrpolitikának nem látja jeleit és gyümölcseit. Nemcsak egyszerűen arról van szó, Hbgy gyermekeink többet és átfogóbban tanulnak, mint a régebbi nemzedékek. Aki „gyakorló szülő”, az tudja, mennyivel kevesebbet tanult ő, mint gyermeke. Izgul is, mikor jön az a pont, ahol nem tud már otthoni segítséget nyújtani, nem tudja gyermekét követni. S így van ez jóL De szólnunk kell a felnőttek műveléséről is, a könyvnek soha nem látott arányú és olcsó terjesztéséről, a rádió és televízió ilyen irányú óriási munkájáról, a felnőttek továbbképzéséről, az önművelésről is, amit ma már szinte mindenki természetesnek tart. Bizonyos, hogy nemzeti és társadalmi életünk továbbfejlesztése összefügg mindnyájunk további tanulásával, műveltségével is. Az iskola- és kultúrpolitika további fejlesztése is „támasza” közös, szép ügyünknek. A MUNKAHELY szocialista hazánk harmadik alapja. Vagy-' is társadalmi életünk döntő fontosságú tényezője mindnyájunk munkája. Alapvetően elmondhatjuk, hogy ennek a politikának > következeiében hazánkban már nincsenek mások munkájából élősdiek. De ennél sokkal tovább is jutottunk: a munkának nálunk valóban becsülete van. És becsülete van annak, aki munkáját szorgalommal és fegyelmezetten végzi. Ezért van éppen elsősorban a munkásosztálynak becsülete. A családi élet, magunk művelése és a munka teszi életünket teljessé, tesznek minket emberré. Mi keresztyének hozzátehetjük, hogy nem igaz az, hogy a munka ,,a bűn következménye”, ahogy egyesek köreinkben is félreértik a Bibliát, hanem Istentől rendelt, eredeti és teremtési hivatásunk. Munkánk révén részesedünk a közös kenyérből, de a jól végzett munkánk lendítőie és előbbrevivője közös társadalmi és nemzeti céljaink megvalósításának is. MINDEZ PEDIG ÜGY LEHET EREDMÉNYES, ha a kölcsönös bizalom jegyében és légkörében folyik. Ezért olvassuk a Hazafias Népfront említett levelében a következőket is: „Az eredményes munka feltétele... a munkásság, a parasztság, az értelmiség, a különböző világnézetű emberek között kialakult bizalom.” Mi keresztyének külön is köszönjük államunk bizalmát, s mi is bizalommal vállaljuk a közös ügy ránk eső részének megvalósítását, szolgálatát. Amikor szavazásra készülünk, jó mindezt megfontolni. Amikor szavazunk és választunk, nemcsak egy-egy tanácstagra adjuk le szavazatunkat, hanem kormányunknak és népünknek erre a politikájára, ennek feladatait vállaljuk, s nemcsak szavazatunkkal, de minden erőnkkel is segítjük ennek megvalósítását. Mert: „ennek erősítése nemzeti ügy” — olvassuk a levélben és mi reménységgel, bizalommal tehetjük hozzá: Szép nemzeti ügy! Keveházi László Teológusok a Várban A BUDAVÁRI GYÜLEKEZET február 25-i szeretetven- dégségén dr. Selmeczi János otthonigazgató vezetésével kilenc teológus szolgált. A program első részében az otthonigazgató ismertette, hogyan készülnek a szolgálatra a jövő lelkészei a Teológiai Akadémián. Szabó Vilmos Szerb György versét szavalta: Jézus a legifjabb tanítványhoz. Ezután a „Vajha volnék hív keresztyén” című néger spirituálét énekelte a kis kórus, gitárkísérettel. Mindenki érdeklődve hallgatta Mátis Andrást, aki saját versét adta elő: Innen és túl. Pákolitz István: János dilemmája című vers Varsányi Vilma előadásában hangzott el. Händel: g- moll szonátáját Bálint László adta elő oboán, harmónium- kísérettel. A program második részében az otthonigazgató tartott előadást a kisebbségi sorban élő evangélikus egyházakról. Szólt kialakulásukról, helyzetükből adódó előnyeikről és hátrányaikról. Az előadás után Balicza Iván: Garai Gábor: Artisták című versét szavalta, majd egy néger spirituálé hangzott el ismét. A befejező áhítatot a gyülekezet ösztöndíjasa, Győri János tartotta. A szeretetvendégségen a gyülekezet áldozatkészségét ajánlotta fel az építendő új Otthon berendezéséhez. Köszönjük ezt vári testvéreinknek! Jó érzés tudnunk, hogy gyülekezeteink minden problémánkban mögöttünk állnak, és anyagilag is; segítséget nyújtanak abban, hogy birtokba vettessük az új Akadémiát és Otthont. jj,j Ferenczy Zoltán Felhívás szépiróinkhoz Az Evangélikus Élet szerkesztőbizottsága szeretettel kéri azokat a lelkészeket, akik novellákat, elbeszéléseket írnak, hogy írásaikat külön felkérés nélkül — lapunkban történő esetleges közlés céljából — küldjék meg szerkesztőségünknek.
