Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1973-01-28 / 4. szám
Az emberi vágy és Isten akarata Máté 16, 21—25 Lehetséges, hogy szemben álljon, szöges ellentétben legyen tanító és tanítvány véleménye, gondolkodása? Hogy összeütközés legyen mester és tanítvány között? Azt hinnénk: nem. Pedig a Mester Jézussal tanítványai és az egyház nem egyszer kerülték ilyen ellentétbe. Az egyik legélesebb összeütközés azután történt, mikor Péter vallást tett Jézusról. Arról, hogy megismerte benne az Isten Fiát, a Messiást. Annyira éles a nézeteltérés, hogy Jézus egyenesen Sátánnak nevezi Pétert, azt, akit azelőtt boldognak mondott. Mi az oka ennek? Az, hogy PÉTER ELKÉPZELÉSEIVEL, VÁGYAIVAL ISTEN AKARATÁT KERESZTEZI. Minded valószínűség szerint nem egyszerűen a maga véleményét mondja, hanem tanítvány-társaiét is, mikor Jézust „óvni” próbálja a kereszt útjától, az önfeláldozóén szolgáló szeretet útjától. Számára nemcsak tragédiának, de egyenesen botrányos, csúfos fiaskónak látszik Jézus kereszthalála. Semmit nem ért belőle, csak annyit, hogy az minden reményének, álmának szertefoszlását jelentené. Nem remélheti akkor, hogy a győzelmes, diadalmas Messiás kezéből vesz majd hűségjutalmat. Pedig ki tudja nem ábrándozott-e sokszor magában álmokat szőve arról az időről, amikor Ura majd magához ragadja a hatalmat, s 6 osztozhat vele dicsőségében? Most hát minden álom szertefoszlik? Jézus más úton járt eddig, ezt láthatta, de hogy ez az út végre a magát is feláldozó szolgálatban a keresztre vezet, azt nem gondolta. KÉT KÜLÖNBÖZŐ ÜT EZ. Az emberi vágyak útja, mely az uralkodásban s az öndicsőség keresésében tetőződik be, és az önmagát is feláldozó szolgáló szeretet útja, mely az Isten akarata. „Kell” — mondja Jézus arra az útra nézve, amelyen jár, és ez a „kell” nem egyszerűen a Jeruzsálemben bekövetkező dolgok szükségszerű voltát jelenti, amely öt sorsszerűén éri, hanem a felismert isteni akaratnak való engedelmességet. Péter tehát nem „jobb sorsot” szán neki, hanem végeredményben az engedelmesség útjáról akarja letéríteni. Éppen úgy, olyan irányba, ahogy azt a Sátán a kisértés történetében tette harmadik kísérleténél. Ezért hangzik éppen olyan határozottan és keményen, mint akkor: „Távozz Sátán.” Jézus egyetlen utat ismert Isten akarata szerint valónak, amint mondta is: „Az embernek Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon és életét adja sokakért.” Péter a maga emberi vágyaival és bölcsességével csak botlatókő ezen az úton. JÉZUS EZT AZ UTAT JELÖLTE KI AZ ÖVÉI SZÁMÁRA IS. A magafeledt önfeláldozó szolgálatnak az útját. Az igazi szolgálat mindig többé-kevésbé önmegtagadás, önfeláldozás is. Meg kell azonban tanulnunk azt a különös igazságot, hogy a keresztyének számára, de az egyház egésze számára is a dicsőség útjának keresése á világban és a magaféltő öngondoskodás Krisztustól elvezet, vesztüket jelenti hát. Míg a magafeledt szolgálat a világban az Ö igazi követése, az életet jelenti. Ez az a keresztfelvétel, amelyről Urunk szól. Nem a halál, vagy a „már- tírság”, hanem az önző énünk naponkénti halálra adása a másokért való szolgálatban. Bűnbánattal kell megváltanunk, hogy szívünk vágya inkább von a dicsőség kétes útja felé, mint az alázatos szolgálat útján Krisztus után. Közelebb van hozzánk Péter indulata, mint önző énünk szolgálatban való feláldozása. Az egyház a maga egészében is hányszor, de hányszor választotta a péteri utat. Nem merte vállalni a szolgálatot annak következményeivel. Magaféltő gondoskodással igyekezett uralmi pozíciót teremteni magának, saját megdicsőitésére törekedett, ahelyett, hogy az önfeláldozó szolgálat útját járta volna. Egyházunk egyik vezető egyénisége mondta: „Higgyétek el, csak ez az egy út — a szolgálat útja — van ma az egyház számára.” Hadd tegyem hozzá, amit ő is jól tudott: mindig is csak ez volt, s mindvégig ez marad, mert ez az Isten akarata. Bánfi Béla ELŐFIZETŐINKHEZ Értesítjük kedves Előfizetőinket, hogy leveleik alapján tudomásunk van arról, hogy a decemberi és a januári Evangélikus Élet néhány példánya késve, vagy egyáltalán nem érkezett meg címükre. A késedelemért, vagy hiányért szíves elnézésüket kérjük. Lapunkat a Posta Központi Hírlap Iroda postázza előfizetőinknek, s a hiba az expediáláskor keletkezett. Az ügyben panasszal fordultunk a Posta Központi Hírlap Irodához. Kérjük kedves Előfizetőinket, hogy a jövőben esetlegesen bekövetkező késedelemről is szíveskedjenek tájékoztatni a Kiadóhivatalt (1088 Budapest. VIXL Puskin utca 12.), s az esetleg hiányzó példányokat pótlólag megküldjük Előfizetőink címére. Diakónia és politika A közösség javáért való szolgálatban — közkeletű kifejezéssel: a politikai életben — többféle indítéktól vezéreltetve vehet részt hazánk bármely, a társadalmunkért felelősséget érző polgára, testületé. SOKAN VANNAK, akiket marxista világnézetük indított és indít arra, hogy vállalják a népünk gazdasági, társadalmi, szellemi életének előbbrehala- dásáért való küzdelem java részét s teszik ezt nemcsak az ország irányításában, hanem a mindennapok munkájában is. S mivel ez a helyzet, ha akár gazdasági, akár társadalmi, akár kulturális téren elért eredményeinket vesszük jóleső érzéssel számba, akkor elsősorban őket kell hogy illesse az elismerés és a köszönet. Az elismerés, a köszönet szava, azért amit tettek és tesznek mindnyájunk javára. Másokat és ugyancsak sokakat, a nemes veretű hazafiság, a néphez, az országhoz jóban és gondban egyaránt hűséget kiváltó patriotizmus indít a „közös politizálásra”. Ezeket az embereket a Hazafias Népfront jíyűjti, foglalja egybe s jelöli ki egyenként és csoportonként is azt a területet, ahol az igaz hazafiságot nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítani lehet. Ha az alapvető nézetek — a világnézet — mások és mások is lehetnek, a célt tekintve nincs és nem is lehet különbség az előbbi két, nagyszámú embercsoport között. Mindazok, akik akár marxistaként, akár egyszerűen haza- és em-' berszeretetüktől indíttatva vesznek részt a közéletben, a kisebb vagy nagyobb közösségek szolgálatában, ugyanazt akarják, ugyanazért fáradoznak: mindnyájunkért és ezen túlmenően, egész világunk békéjéért, az elnyomott népek — milyen sokan varrnak még ma is — felszabadulásáért, emberhez méltó életéért. A MAGYAR EVANGÉLIKUS keresztyén ember, a magyar evangélikus egyház — más keresztyénekkel s a protestáns egyházakkal együtt — az indítékokat tekintve egy másfajta színt képvisel ebben a szép harmóniában. Erről a másfajta, de sohasem „különleges” színről így vall D. Kál- dy Zoltán püspök, sorozatunkban sokszor idézett, irányt mutató előadásában: „A keresztyén ember nemcsak Isten, országának polgára, hanem egy világi országnak is, saját hazájának. Isten országa és a földi országunk pedig .koegzisztenciában él’, mivel meggyőződésünk szerint valamennyi földi ország végsősorban Isten uralmi körébe tartozik, nem járunk idegen területen, amikor szolgálunk a társadalomban, az emberiség nagy családjában, és segítjük azokat a célokat, amelyek az emberek javát, előrehaladását és boldogulását szolgálják. Az igaz, hogy az egyháznak nincs politikai programja, valamiféle külön, keresztyén politikai program’. De a keresztyén ember és az egyház, mint olyan, nemcsak pállalhat politikaifeladatokat, hanem kell is vállalnia. A keresztyén emberről nem lehet levenni a társadalmi felelősséget, de az egyház egészéről sem.” „MAGÁTÓL ÉRTETÖDÖLEG az egyes keresztyén és az egyház politikai cselekvésének indító rugója az Istentől kapott szeretet, amely törekszik az igazságosságra, a békére és az emberek földi boldogulására. Jól jegyezte meg Prőhle Károly egyik cikkében: »Az egyház a hívők közössége, tehát emberek közössége, akkor tehát társadalmi valóság is, amely eleve benne van a világa ban, tehát a politikában is, mint minden ember és mint minden emberi közösség. Nem az a kérdés, hogy politizál-e az egyház, hanem rosszul vagy jól. Isten akarata szerint vagy ellene«.” A püspök azonban előadásában nem maradt meg csupán csak „elvi síkon”, hanem a gyakorlati teendőinket is kijeMEGEMLÉKEZÉS A BUDAPESTI GETTÓ FELSZABADULÁSÁRÓL Január 18-án délelőtt koszo- tész utca sarkán levő ískola- rúzási ünnepséget rendeztek a épület falán elhelyezett emlékbudapesti gettó felszabaduld- táblánál. A koszorúzási ünnep- sának 28. évfordulója alkalmá- ségen képviseltette magát az ból a Wesselényi utca és a Kér- Állami Egyházügyi Hivatal is. CSALÁDI HÍREK — HALÁLOZÁS. Tavassy Zoltán ny. lelkész, aki 35 éven át volt az újcsanálosi gyülekezet lelkésze, hosszan tartó betegeskedés után 82 éves korában elhunyt. Temetése 1972. december 27-én volt Miskolcon, a tetemvári Deszka templomból. Ravatalánál Pásztor Pál esperes és Szebik Imre miskolci lelkész szolgált. „Mostan bocsátód el Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint békességbén: Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet”. — Loykó Miklós ny. MÄV műszaki főtanácsos, a pécsi, majd a fasori gyülekezet hűséges presbitere, fáradhatatlanul végzett szolgálatok közepette, életének 72. esztendejében 1972. december 13-án váratlanul elhunyt. Temetése december 21-én volt a rákoskeresztúri temetőben nagy részvét mellett, Szirmai Zoltán fasori lelkész szolgálatával. „Légy hű mindhalálig és néked adom az életnek koronáját!” lölte, amikor így fejezte be fejtegetéseit: „Mivel az elmúlt években már többszörösen is tisztáztuk Luther két kormányzásról szóló irata alapján társadalmi és politikai diakóniánk elvi szempontjait, arra kell .törekednünk, hogy azt minél konkrétabbá és minél egyértelműbbé tegyük. Legalább néhányat soroljunk fel hazai vonatkozásban: társadalmunk megerősítése és tovább fejlődése érdekében nekünk is küzdenüiuk kell az önzés, az anyagiasság, a köztulajdon elleni vétkek ellen, a hűséges és jó munkáért, hivatástudatért és hivatáshűségért a gazdasági élet pontján, a testi munka és a munkás megbecsüléséért, a szellemi munka helyes értékeléséért, a jó munkamorálért. Segítenünk kell a pozitív társadalmi intézkedéseket, a nők helyzetének és egyenjogúságának teljes megvalósítását, az anyák és gyermekek javát szolgáló intézkedések életté formálását, az erkölcsi értékek védelmét, a dolgozó osztályok közötti egység erősödését, az idősek társadalmi megbecsülését, a műveltég általános elterjesztését. A nemzetközi életben konkrétan és aktívan, segítenünk kell a béke és a társadalmi igazságosság valóra váltását, a háborús gócok megszüntetését, általában az általános biztonságot, a faji megkülönböztetés eltörlését. A sort sokáig lehetne még folytatni.” IGEN: a sort sokáig lehet még folytatni. De ez a folytatás már a tettek dolga, a hitünkből fakadó jó cselekedetek belesimulása abba a folyamatba, amit a közösség szolgálatának, tehát politikának nevezünk. Or. Vámos József Cfywmek Hol kezdődik? Azt szokták mondani: a hit ott kezdődik, ahol megáll az ész. Ez nem igaz. A hit már jóval előbb kezdődik. Sőt, ahol hit van, az észnek sem kell megállnia. Nehéz, bonyolult helyzetben is működik. Nem áll meg. Ezt mutatja Salamon példája is. Emlékezel, Salamon király uralkodása kezdetén bölcs szívet kért Istentől imádságban, hogy különbséget tudjon tenni jó és rossz között és helyesen kormányozza Izrael népét. Jól tudta mit kér. Ahol bölcs a szív, nem áll meg az ész. Ezt hamarosan észrevette mindenki az országban. Két asszony kereste fel egy alkalommal a királyi palotát. Veszekedtek egymással. Salamonnak kellett eldöntenie, kinek van igaza. Mind a két asszoiiy magával hozta kisgyermekét. Az egyik élénk, piros arcú kis csecsem^ volt. A másik lehuny szemmel, dermedten feküdt. Nem élt. Az élő gyermek az enyém! — mondta az egyik asszony. Nem igaz, az enyém! — feleselt a másik. A király szólt: Mondjátok el mi történt. Elkezdte az egyik asszony: halld meg, ó király! Én és az a másik asszony együtt laktunk egy házban. Egy szobában aludtunk. Mindkettőnknek gyermeke született. Az ő fia meghalt. Éjjel felkelt és kicserélte az ő halott gyermekét az én élő gyermekemmel. Amikor hajnalban felkeltem, hogy megszoptassam fiamat látom, hogy nem él. Azután jobban megnéztem és észrevettem, hogy az nem az én fiam. A másik asszony azonnal belevágott: nem igaz. Az én fiam az aki él, a te fiad az aki meghalt. Ott állt a két asz- szony. Senki sem tudta megmondani, melyiknek van igaza. A miniszterek és a tudós papok esze is megállt. Sala^ monnak kellett igazságot ten»» ni. Így szólt: hozzatok ide egy kardot. Amikor odahozták,’ parancsot adott: vágjátok két részre az élő gyermeket, és adjátok egyik részét, az egyik: asszonynak, a másik részét a másiknak. , Ekkor felkiáltott az élő gyermek édesanyja: ne bántsátok a gyermeket. Inkább adjátok oda néki. A másik dacosan igy szólt: vágjátok ketté, se az övé, se az enyém ne legyen. A király szeme felcsillant. Most már tudta, hogy az az igazi édesanya, aki inkább lemond gyermekéről, csak ne bántsák. így szólt: adjátok a gyermeket az első asszonynak, mert az az igazi édesanya. Salamon megtehette volna — hiszen király volt —, hogy elkergeti a két asszonyt: ne zavarjatok! Fontosabb dolgom is van, minthogy veletek foglalkozzam. Mondhatta volna azt is: most nem érek rá, jöjjetek egy hét múlva. Rábízhatta volna az egész ügyet valamelyik miniszterére: forduljatok hozzá, majd ő intézi el. Nem ezt tette. Tudta, hogy most neki kell döntenie, önállóan, bátran és azonnal. Ehhez kell a bölcsesség. A nagy tudás, az éles ész nagy kincs. Az a bölcs ember, aki nehéz helyzetben használni tudja, használni meri eszét és tudását. Ezt tette Salamon. Hol kezdődött az ő bölcsessége? Amikor hittel fordult imádságában Istenhez. Van a Bibliában egy könyv, Salamon nevéhez fűződik, a Példabeszédek könyve. Tele van ez a könyv bölcs közmondással. Nagy része Salamontól származik. Itt olvashatod, de a Zsoltárok könyvében is megtalálhatod: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme.” (Zsolt 11, 10: Péld 1, 7). „S ha sírhalmához mentek: ejtsetek Reá egy könnyet, mert megérdemel” (Petőfi: Vajda Péter halálára) SZARVAS — TKSSEDIK SÁMUEL VÁROSA — most ünnepli újratelepítésének 250. évfordulóját. Híres iskolaváros volt mindig. Evangélikus gimnáziuma, tanítóképzője, később tanítónőképzője sok jeles embert kiváló tudóst adott hazánknak. Petőfi Sándor nyomát is kereshetjük. Emlékezzünk rá e néhány sorban, születésének 150. évfordulója alkalmából. A bukásban levő szabadság- harc utolsó heteiben Petőfi egy napot töltött Szarvason. 1849. július 4-e délutántól július 5-e délutánig. Petőfi menekült sok csalódása és kellemetlensége elől. Biztonságba akarta helyezni családját, s falusi csendben kívánt eltölteni pár hetet, mintha érezte volna a közeledő végzetet. Régi iskolatársa, Or- lai Petrich Soma otthonába igyekezett Mezőberénybe. Kecskemétről indult, Szolnok, Öcsöd, Szentandrás, Szarvas volt az útirány Mezőberénybe. Petőfi nyomában Vajda Péter sírjánál Szarvason FORRÓ JÚLIUSI NAP perzselte az Alföldet. Az országutakon porfelhő szállt, melyet a vágtában rohanó lovas kocsik, 'hadi futárok, ffirhozó nemzetőrök vertek fel, hiszén akkor még köves út nem volt. Vitték és hozták a híreket, postát, parancsot. Ezen az úton .jött egy ehós kocsi, két szürke lóval, s benne ült a Petőfi- család. Késő délután érkeztek meg. Velük egyidőben jött egy futár is. Az utcán nagy volt a forgalom, sokan várták a harctéri híreket, s nézték a tovasiető futárokat, akik Csabára, Gyulára, Szentesre tartottak. Ebben az izgalommal hevített órában a poros ehós kocsival senki sem törődött. Nem is sejtették, hogy kik ülnek benne. Utasa, a magas, sovány, tűzesszemű ifjú ember a vendégfogadót kereste. Rövid szemlélődés után, kis útbaigazítással, a Fő utcán (ma: Szabadság út), meg is találták a Bárány Vendégfogadót. (Az egykori épület helyén ma a városi egészségház áll.) Fáradtak voltak az utasok. Nagy utat tettek meg. Vacsora után a fiatalasszony hamar lepihent. A dajka a kisgyermekkel foglalkozott. Petőfi kijött a tornácra, s az öreg fogadóssal beszélgetett a szomorú és nehéz időkről. Győr elfoglalásáról esett szó. „Szörnyű időket” élünk — hajtogatta egyre Petőfi. Az öreg vendéglős előhozta a vendégkönyvet, hogy szíveskedjen a nevét beírni. Nagy volt a meglepetése, mikor a lámpa világa mellett olvasni kezdte a vendég nevét. Újra olvasta, majd betűzte: Pe-tő-fi Sándor, neje Szendrey Júlia és fia Zoltán, valamint a kisfiú szoptatós dajkája. Nem akart hinni a szemének. Petőfi megkérte az öreg fogadóst, hogy értesítse Jancsovics István evangélikus lelkészt érkezéséről. Ű, vagyis Petőfi már régebbről ismerte Jancsovics Istvánt. Mezőberényben találkozott vele Orlaiéknál. A lelkész kalauzolását kérte, mert meg akarta látogatni Vajda Péter sírját az Ó-temetőben. Este lett, mikor az öreg fogadós a vendégkönyvvel együtt elindult a Jancsovics parókia felé a Selyem utcába, az Ó- lemplomhoz. (Ma: Vajda Péter utca 5. sz.) A parókia kertjében nagy társaság ült. Rokonok, jó barátok, szomszédok hallgatták Kollár János ügyvéd, hadi tudósító főhadnagy beszámolóját, aki híreket hozott Szolnokról, ahol már nagyon szorongatott volt Dam- janichék helyzete. Ebbe a társaságba érkezett az öreg fogadós Petőfi Sándor kérésével. MÁSNAP KORA REGGEL Petőfi Jancsovics István és id. Placskó István lelkészekkel meglátogatta Vajda Péter sírját. Petőfi nagy tisztelője volt Vajdának. Visszaemlékezett Vajda komor hangulatú költeményeire. Elismételte Vajda Péter halálára írt költeményének sorait: „Ó természet, viseld gondját e sírnak, Melynek lakója leghívebb fiad.” Vajda Pétert az elbukó szabadságharccal kapcsolta öszsze. Visszafelé jövet többször hátra-hátra nézett. Valószinű- leg az ekkor születő versének sorait fogalmazta magában, amit azután Mezőberényben vetett papírra: „Szörnyű idő, szörnyű idő! S a szörnyűség mindegyre nő...” A temetői séta után a parókiára tértek be, ahol már Kollár János ügyvéd, dr. Télessy József orvos, Mojsisovich Sámuel főbíró, Doleschal János polgármester, Bakay Dániel földbirtokos, Ballagi Mór tanár vártak rájuk. A parókián megvendégelték Petőfit és a társaságot, s elbeszélgettek a rosszra fordult hadi helyzetrőL DELRE PETŐFI visszatért családjához a Bárány-fogadóba. Ebéd utánra tervezték az indulást. Előző nap estétől híre járt a városban, hógy Petőfi és családja Szarvason van. Sokan eljöttek a fogadó elé, legtöbben a gimnázium tanulói közül. Az ifjúság nevében a gimnázium irodalomszakos tanára, Pecz Gyula meleg szavakkal köszöntötte a már útra készülő kedves vendégeket. Körülvették kocsijukat, megéljenezték Petőfit, s elkísérték őket a Mezőberénybe vezető útig. A poros úton sokáig integettek a kocsi után, búcsúztak Petőfitől örökre... VISSZAEMLÉKEZÉSEIMET édesapám, ifj. Placskó István szarvasi evangélikus lelkész, id. Kollár János ügyvéd, Benka Gyula gimnáziumi igazgató, rokonaim elbeszélései alapján — melyeket gyermekkoromban hallottam — állítottam össze. De nem csupán ez a gyermekkori elbeszélés emlékeztet engem a régmúlt időkre. Tárgyi emlékem is van, mely Petőfi emlékét őrzi. Tulajdonomban van egy kék színű fajansz virágos mintájú tányér, melyről Petőfi étkezett Szarvason való tartózkodásakor, Jancsovics Istvánnál. Tulajdonomban van ír zg egy szalon asztalka is, melyen Petőfi az itt idézett „Szörnyű idő” című versét írta Mezőoerényben, OrlaiéknáL Családunk ezeket a tárgyakat mindig nagy becsben tartotta, s ezt a hagyományt folytatom én is. Kovács Jánosnő az. Placskó Márta
